Tisztelt Lili!

Pár hónapja kapcsolatba kerültem egy bipoláris lánnyal. Eleinte nem volt komoly a kapcsolat, nem is akartam belemenni, de végül bele szerettem a lányba. Hónapokig életem legszebb kapcsolatát, de az utóbbi 1-2 hónapban, nagyon sok rossz ér ezzel kapcsolatban. Próbálom elhinni a lánynak (legyen Heni) , hogy tényleg szeret, sokszor érzem, hisz ő tett meg mindent, hogy összejöjjünk. De máskor úgy érzem, hogy egyáltalán nem vagyok neki fontos, a munka és az egyetem sokkal fontosabb. Sokszor le is hord, hogy így vagy úgy vagyok gyerekes, közben nem érzem jogosnak, de nem szeretnék vele leállni veszekedni mert tudom, hogy (valószinüleg) nem direkt csinálja. A kapcsolat azzal indult, hogy iszonyatosan jó volt egymással a szex, mást nem is csináltunk sokáig, most pedig másfél hónapja hozzá sem érhetek szexuális módón, azt mondja, hogy nagyon depressziós korszakban van és neki ilyenkor nem megy. Honnan tudjam hogy tényleg így van? Hogy legyek még türelmesebb? Nagyon szeretem őt és nem akarom elhagyni, de sokszor nagyon nehéz, mert nem érzem a biztonságot a kapcsolatban. Előre is köszönöm válaszát. A lány és én is 28 évesek vagyunk. Ő kezelteti a bipolaritást, tavaly nyáron mikor megismerkedtünk, hónapokig járt kórházba, hogy stabil lehessen.

Hu meg próbálom minél rövidebbre fogni, van egy párom akivel 5 éve ismerjük egymástas és másfél éve élünk egyut boldogan és vidáman, a gond az hogy vanak a szülei az apukája szeret fiaként vesz engem de anyósom gyűlöl nm fogadja el hogy a lányával vagyok már 5eve folyamatosan hátsó és rosz szándékkal támadják és ő befolyásolhato mivel 18 éves fiattal és számít neki az anya velemye de viszont engem szeret és az anya és annak a testvére beszélik rólam lefele nagyon durván már fenyegetek is amien rosz lehet én meg kaptam tőlük az a baj hogy bárhogy őszemocskolnak engem szavakkal a barátnőm egy szóval véd meg mivel nm bántja őket ami nekem nagyon fáj mer ugy érzem hogy nm tud kulombsget teni köztem és a családja közt miközbe én oda költöztem hoza képes voltam el hagyni szüleim és kicsi tesóm és ez fáj tönkre tesz hogy mások miatt van minden rosz köztünk vittazunk a szemelykbol az apja meletem áll és amúgy el is váltak a szülei az anya és az apja mert az anyukaja hát fel foghattaltan amiket tesz és a lánya-élettartam tóbi veszi öt mint engem ő beszedjere nyugszik meg el esetnek érzem magam 🙁 nagyon és most j ok n a babánk is és tomtek a fejét vetese el az anya és anak tesója és fél hivot hogy ezt nm bírja és már nekem is csapot az anya minden ami veje és anyós rosz ki sülhet itt meg volt és el vezetnek érzem magam 🙁 mer az élettarsam számára 0 nak érzem magam és nincs rám olyan tekintetel mjnt egy igazi férfira pedig otthon mosogatok főzök vele nincs olyan amibe ne támogatnám és mégis az anya ha van problémaja nm engem hv föl hanem az anyát szó sincs arol hogy ki tagadja nm kérek iet csak hogy fogadja el hogy babánk lesz és hozam aljkn mert az anya itt tudta hagyni ott és az apját mert el valtak és el ment új életet kezdeni 35 évesen es a párom konkrétan nm érzem magam melet kérem segítsenek

Jó estét kívánok!
Szeretném röviden elmesélni a történetem, amely miatt tanácstalan vagyok. Közel 3 éves kapcsolatomnak most lett vége 1 hónapja. A párom szakított velem. Ő szeretne egyedül lenni, már nem úgy érez, besokallt a veszekedések miatt, amit meg is értek, hiszen nagyban hibás vagyok én is. Együtt éltünk, van 2 kutyánk és egy macskánk. Még egy darabig együtt éltünk, mert nem tudtam elköltözni. Az interneten megismerkedtem egy fiúval, akinek egyébként volt barátnője, tudtam róla, mert beismerte. Nagyon rövid ideig beszélgettünk, de azidő alatt kiderült, hogy szexuális kapcsolatot szeretne, amibe én nem mentem volna bele, de flörtöltünk. A volt párom észrevette rajtam, hogy ki vagyok virulva. Egy nap találkoztam egy barátnőmmel, és amíg nem voltam otthon, az exem megnézte az üzeneteimet, és mindent elolvasott. Nagyon mérges lett, meg sem akart hallgatni, de végül sikerült leültetnem megbeszélni. Erre ő megölelt, és azt mondta, ad mégegy esélyt nekem. Ezután megint megváltozott a véleménye, azt mondta, hogy nem akar velem lenni. Utána kedves volt, együtt fürödtünk, mintha mi sem történt volna…de azután megint folytatódott a hidegsége. Azt mondja, érezte már a változást, érezte azt, hogy jó velem, de ezt amit a facebookomba látott nem tudja elfelejteni… Ma elköltöztem, segített nekem, megpuszilt, azt mondta beszélünk majd. Rengeteget sírtam, neki is könnyes volt a szeme, szeretném megtartani ezt a kapcsolatot, de úgy veszem észre, ő nem tudja mit akar… Önnek mi a véleménye erről? Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is!

Kedves Szakértő!

Előre is köszönöm szépen a választ.

A családban van egy fiatalember, 35 éves.
Viselkedése jelentősen megváltozott az utóbbi években .
1 Mellébeszél, ezt úgy lehet mondani. Manipuláló lett, információkat pl visszatart. Folyamatosan “mellébeszél”
2 Empátia teljesen hiánya.
3.Furcsa viselkedés :
Pl. Nehéz helyzetben teljesen eltűnt. Pl. valaki beteg a családban, ő minden infót összegyűjtött, én erről nem tudtam,kapcsolatba léptem vele,erre válaszként gyereke fényképét átküldi…
4. Okoskodó,lenéző lett.Mindent jobban tud.
5 Sokszor teljesen ignorál. Olyan érzetet kelt,mintha bűnös,jelentéktelen lennék.Minden(számomra érthető) ok nélkül.
6 Találkozás esetén csak ő kérdez, választ nem ad.Pl egy olyan kérdés mennyi ideig vagy szabadságon,nem válaszol. Utána bejelentés nélkül meglátogat.

Szerencsére másokkal jók a kapcsolataim. Ezt a viselkedést még nem tapasztaltam soha szerencsére..
Köszönöm szépen a választ.
Üdvözlettel
Edit

Üdvözlöm!
Van egy lány, 25 éves tehát túl fiatal, van párja 8éve.Nekem tetszik mióta ismerem, de nem vagyok szerelmes, csak nagyon bejön!! A probléma:egy helyen dolgozunk, és láttam hogy jóban van egy másik sráccal, flörtölgetet vele, bujkáltak, hozzá is ért, én ezt láttam, azóta nagyon mérges vagyok rá, beszélni se akarok vele, lax köszönni. Nem értem a viselkedésemet abszolut hogy mire fel vagyok bolond és féltékeny!! Sejthet a lány valamit, de nem tud vagy nem akarja tudni mi van, mindenestre mikor köszön érdekesen mosolyog rám.. Szinte utálom mikor leglátom,kerülöm a találkozást.. Mi lehet velem???

18 éves vagyok és az utóbbi időben rengeteget sírtam és úgy éreztem semmihez sincs erőm és kedvem sem.Ehhez annak is köze van hogy a legjobb barátnőmmel összevesztem és nem beszéltem vele három hétig mert úgy éreztük nem érezzük magunkat jól egymással. Tegnap újra találkoztunk és beszélgettünk de mégis úgy érzem hogy azalatt a három hét alatt egy olyan gödörbe estem képletesen ahonnan nem tudok kimászni. Rengeteget gondolkozok olyan dolgokon amiken nem kéne mint például, hogy már nem ír nekem úgy mint régen és emiatt azt érzem hogy már nem nem szeret és nem akarja az egészet. Viszont ez más dolgokkal kapcsolatban is így van és mindent túlagyalok, de nem tudok mit kezdeni a gondolataimmal és ha egy pillanatra elfelejtem mert éppen valamit csinálok akkor egy pár perccel később újra eszembe jutnak. Ezek miatt sokszor görcsöl a gyomrom és úgy érzem félek és szorongok ezektől a rossz gondolatoktol.Probalom ezt az egész dolgot elengedni meg nem ezen agyalni,de amint jobban érzem egy kicsit magam újra visszajönnek.Ma reggel is felkeltem hogy megyek iskolába de rámjött a sírhatnek és hogy mi értelme van bemenni az iskolába.Es végül arra jutottam hogy nem megyek be és sirtam. Azt hittem azzal hogy újra beszélek vele majd ezek a gondolatok eltűnnek de nem tűntek el egyáltalán és úgy érzem ha eltelik egy hét ez akkor sem lesz máshogy.Rengeteg dolgot kéne csinálnom tanulni figyelni vagy akár készülni az érettségire,de képtelen vagyok rávenni magam arra hogy akarminek is nekikezdjek. Egyedül érzem magam annak ellenére hogy azt mondják körülöttem hogy itt vannak melettem és támogatnak, mégis azt érzem egyedül vagyok a problémákkal és egyszerűen megőrülök tőlük.

32 év házasság után kidült hogy a férjemnek barátnője van, szerinte csak irogattak, ez már lassan egy éve történt, úgy tűnt, hogy minden rendeződött, aztán az ünnepek után közölte, hogy el akar válni, mert nem bír velem együtt élni. Iszonyú fájdalom, de, már nem tudok mit tenni. Közölte, hogy beadja a válópert, el kérte a gyerekek születési kivonatát, és nekik is el mondta, majd, nem történik semmi, kérdeztem hogy mi van? Azt válaszolta hogy majd még tudok mindent, tegnap éjjel aztán azt mondta hogy már nem tudja véghez vinni amit akar mert tudja hogy nem sokáig él már. Amúgy mindig a hálóban alszik, mellettem. Nagyon nehéz nekem, mert nem tudom hogy mi jár a fejében. Valóban van valami baja, vagy ez csak a mese része? Annyit mondtam neki, hogy nekem ő volt az életem és tudnia kell, hogy ha baja van számíthat rám. Ugyanakkor meg akartam ölelni de nem engedte. Nem tudom hogy kezeljem a helyzetet? Kaphatok segítséget? Hagynom kéne, vagy mit kéne tennem? Köszönöm, ha válaszol! Üdv : Ági

Tisztelt Hölgyem!

Néhányszor már előfordult velem, hogy teljesen tisztán emlékeztem egy olyan eseményre, beszélgetésre, stb., amit más állít, hogy nem így történt, és ami rosszabb, meg sem történt. A legfrissebb ilyen eset ma történt. Édesanyámmal beszélgettem és szóba került az őszi nyaralásunk a párommal. Édesanyám csak nézett, hogy milyen nyaralás, mert én semmit nem mondtam neki erről. Én pedig tisztán emlékszem rá, hogy hol, mikor, mit meséltem neki róla. Ami rémisztő, miután hazamentem, ogyekeztem valami bizonyítékot keresni az igazamra. Emlékszek, hogy neten is néztünk képeket a helyről, de sem a telefonomban sem a számítógépemen nem találtam rá előzményként. Van erre valami magyarázat? Mint mondtam, ez a legújabb ilyen eset, korábban is történtek hasonlók, igaz, nem olyan gyakran.
Kérem, segítsen választ adni a problémámra, illetve, hogy kihez fordulhatnék ilyen problémára.
Köszönettel:
Varga Alexandra

Jó napot érdeklődnék hogy ha ergofóbiája van valakinek azt ha elmegy az ember pszichológushoz megtudják állapítani?és ha igen hogyan?és mit tudnak csinálni egy ergofóbiás emberrel?hogy tudják kezelni?

Kedves Doktornő! Tavaly nyáron új irodába kerültem a munkahelyemen. Volt ott egy férfi aki nekem külsőleg első perc óta tetszett ahogy megláttam. Aztán elkezdtünk beszélgetni, viccelődni. Kialakult valami köztünk: folyton velem foglalkozott, engem akart megnevettetni, piszkált. A környezetünkben szinte mindenki észrevette, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak. De neki élettársa, eljegyzett menyasszonya van. Én mégis látom rajta, hogy tetszem neki. Nem lépi át azt a határt, hogy legyen valami köztünk, szerintem hűséges típus. Egyre többet beszélgetünk kettesben: már elhív magával kettesben ebédelni, elkísér engem az autómig, húzza az időt hogy minél tovább legyen velem. Ha kettesben vagyunk az irodában, odahúz mellém egy széket beszélgetni. Mindig megkérdezi hányra jövök dolgozni, a következő héten, és akkor ő is úgy jön. Megbízik bennem: olyan belső titkokat elmesél, amiket másnak nem. Az egyik kolléganőnk már rászólt, hogy ne udvaroljon nekem, mert ez nem helyes, hiszen párja van. Megint más valaki azt mondta, hogy mi egész nap egymással “enyelgünk”. Az a baj, hogy már túl sokat gondolok rá. Azt várom mikor jön be dolgozni, éjjel vele álmodom, pénteken szomorú vagyok mert 2 napig nem láthatom, de várom a hétfőt, hogy végre újra bent legyünk. És közben egyre jobban fáj, mert tudom hogy a barátnőjével van, mivel együtt is élnek. Pár napja viccből azt mondta valaki nekem, hogy ő “apuka lesz”. Borzalmasan érintett, és szerintem látta is rajtam, mert elvörösödtem és elpityeredtem. Aztán kiderült, hogy vettek egy kiskutyát, erre mondták. Szóval én már többet érzek iránta mint kellene, és nem tudom mit tegyek. Nekem ez nem jó, mert elszalad mellettem az életem az ilyen plátói szerelemmel, míg ő éli a boldog életét a párjával. Akár ki tudja, tényleg lehet közös gyerekük hamarosan. Nekem meg a fájdalom marad. Mit tegyek? Szeretem őt és tudom én sem vagyok neki közömbös, de ebből nem lesz semmi és nem is várhatom el. Annyira tökéletes nekem, mellette vidám és felszabadult vagyok, akikkel eddig randiztam egyikkel sem tudtam ilyen lenni. Tanácstalan vagyok. Köszönöm, Bernadett.

Tisztelt Dr. NőÚr. A problémám a következő lenne. Van egy 10 éves lànyom. Az elmúlt pár hónapban öngyilkossági kísérletei vannak pontosabba kétszer próbált ártani magának. Egyszer kilopott egy szem nyugtatót és bevette az iskolában. Másodszor pedig azzal próbált ártani magának hogy beáztatott egy grafit ceruzahegyet hogy majd azt megissza és meghal. Nagyon kétségbe vagyok esve nem tudom hogy mit tegyek. Az iskolában csúfolták de már megoldódott a helyzet. Mindíg az iskolát mondja hogy ha kérdezzük mi bántja. Mondjuk neki anyukám is én is hogy ha valami bántja akkor nyugodtan mondja el nekünk segítünk neki. De semmit sem mond. Azt a látszatot kelti hogy minden rendben van de eközben meg halljuk vissza az ismerőseinktől hogy olyanokat kérdez mi lenne ha meghalna vajon elmennének a temetésére? Meg ehhez hasonló dolgokat. Voltunk vele gyermekpsziholóhlgusnál de azt mondta hogy minden rendbe van. Szerintem azért annyira nincs rendben mert már nem meri anyukám egyedül hagyni. Sajnos én nem lehetek mellette Ausztriában dolgozom. De mindíg beszélünk kamerán minden nap. Tudom ez nem helyettesíti az anyai gondoskodást de sajnos apuka nem foglalkozik senkivel és semmivel ezért nekem kellett munkát vállalnom messzebb hogy tudjak normálisan gondoskodni róla és a testvéréről. Gondoltam rá hogy ez lehet az oka ennek a viselkedésnek.De nem tudom. Ezért kérném szépen Önt hogy mondjon véleményt. A válaszátvelőre is köszönöm.

Tisztelt Doktor Nő!

Viviennek hívnak 23 éves vagyok. Nagyon rossz családi helyzetben élek szüleimmel már évtizedek óta. Apám nem törődik velem, csak a tanulás és az iskola fontos neki, hogy diplomázzak mert szerinte anélkül az ember semmit nem ér. Sosem beszélgettünk, sosem kérdezte meg tőlem hogy hogy vagyok, kivéve betegség esetén. Ha kérdezett mindig csak az iskola volt a téma, vagy a napi teendő amit kiadott. Nem egyszer voltam már szemtanúja hogy anyát majdnem megverte és volt hogy nem csak majdnem. Van egy báttyám viszont vele olyan a kapcsolatom mintha nem is lenne, sosem beszélgetünk, nincsenek közös programjaink mert apa hatása alatt áll teljesen és már már hasonlít is apára. Miután leérettségiztem apám nyomására csináltam egy olyan szakmát amit egyébként soha nem csináltam volna magamtól aztán beadtam a jelentkezés egyetemre ezt is az ő hatására. Első próbálkozásnál nem sikerült bekerülnöm aztán felköltöztem Kalocsára a barátomhoz mialatt újra be kellett adnom a jelentkezést ami meg is történt és sikeresen felvettek. Amikor elköltöztem édesanyám is elköltözött apámtól. Apám bűneit megbánva sírt anyám után csak hogy költözzön vissza hozzá, mert megváltozik. “Újra szerelmes” egészen pontosan így fogalmazott nekem a telefonba és folyton arra kért hogy mondjam én is anyának hogy költözzön haza, mely által azt is kérte hogy én is költözzek haza mert anya csak akkor fog. (Édesanyámmal elég szoros a kapcsolatom ez is az oka hogy nekem is haza kellett jönnöm) mert ha nem költözök haza akkor miattam nem költözik anya sem tehát miattam megy tönkre a “család” ami amúgy sosem volt. Hazajöttem és meg is bántam mert apám a “szerelmes” színjátékot elég kevés ideig tudta megjátszani, és a helyzet nem hogy jobb hanem minden eddiginél rosszabb lett. A szüleim kb 6 éven keresztül nem beszéltek egymással amit úgy értek hogy konkrétan egy szót sem annyit sem hogy szia. Tűrtem, anya apát mondta nekem elfelé, apa meg anyát. Így teltek a napok míg elkezdődött az egyetem. Elmentem megpróbáltam de sajnos nem szerettem meg, nem érzem hogy ott lenne a helyem úgyhogy úgy döntöttem kiiratkozok és február végén felköltözöm vissza a barátomhoz amiről még apám nem tud (barátommal már 5 éve kapcsolatban vagyok). Ezen problémák miatt már nagyon sokszor gondolkoztam hogy el kellene mennem pszichológushoz de sajnos nem tehetem meg anyagi helyzetem miatt. Apám már lassan 3 éve nem ad egy forintot sem, mindent az iskolában kapott ösztöndíjból és a boltban keresett 9 havi fizetésemből fizetek. Lehetek még boldog ember?

Nagyon szépen köszönöm a válaszát!

Már 1 éve elmúlt, hogy úgy érzem, elveszítettem önmagam. Régebb több személyes problémával küzdöttem, így akkor eldöntöttem, hogy többet nem hagyom, hogy a bántalmak érdekeljenek, vagy hogy annyira magamra vegyem őket. Így sikerült kizárnom a szomorúság érzetet főleg a bántalmakkal szemben, viszont az öröm érzetet is. És ez nagyon zavar. Úgy érzem nem vagyok jelen, hogy nem élek igazából. Régebb mindent maximálisan megéltem. Hatalmas, felemelő érzelmeim voltak. De mostanra mintha minden csak álom lenne.. csak dolgok, amik megtörténtek és ennyi. Emiatt gyakran felejtek, mert nem maradnak meg annyira a történések az életembe. Mit tegyek? Nem akarom, hogy az életem egyik legszebb időszakát így éljem meg.

Tisztelt Cím,
TANÁCSOT SZERETNÉK KÉRNI EGY PROBLÉMA? MIATT. A BARÁTOM 66 ÉVES NAPI SZINTEN SOKAT FOGLALKOZIK A NEMI SZERVÉVEL, MÉG ÉTKEZÉS KÖZBEN IS. NEVET ADOTT NEKI ÉS ÓRÁKAT SIMOGATJA, BEDUGJA KIS LUKAKBA ÉS HÚZGÁLJA, MINDEHEZ EGY FA FÜGGÖNYKARIKÁT HÚZ RÁ, ÉS MÁR TÖBBSZÖR LÁTTAM NAGYON ELFEKETEDIK, FIGYELMEZTETTEM DE AZT MONDTA EZ TERMÉSZETES. TÖBB HÓNAPJA VAGYUNK EGYÜTT, DE CSAK EGYSZER SZERETKEZTÜNK. MERT SZERETKEZÉS ELŐTT IS FÖL HÚZZA A KARIKÁT ÉS MÁR ÍGY NEM KÍVÁNOM. karika NÉLKÜL NEM MŰKÖDIK. MIT CSINÁLJAK NEM AKAR VÁLTOZTATNI EZEKEN A DOLGOKAN. ÉN SZERINTEM EZ A VISELKEDÉS BETEGES. VÁROM A VÁLASZÁT, KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGET. ÜDV. MÁRIA

Csaladi problemak, önbizalom hiany, iskolai problemak miatt szeretnek beszelni pszichologussal.