Tisztelt doktornő!
Nem tudom mit remélhetek ettől a lehetőségtől de azért megpróbálom.
Anyám alkoholista Apám 12 éves koromban elhunyt. Nevelő szülők neveltek fel. Tudom, hogy az életemet jelentősen meg határozza a gyermekkorom. Nem tudom mi a bajom de nem tudok felmutatni egy normális párkapcsolatot sem. Kitartó vagyok sajnos sokszor sokáig. Ezidáig az összes fiú akivel kapcsolatban voltam szoros kapcsolatban volt az alkohollal. A jelenlegi is. Sőt biztos vagyok benne hogy alkoholista. Én egyáltalán nem iszom már egy éve. Előtte se számottevően, hétvégente. Mégis ragaszkodni akarok hozzá. El kerülöm a konfliktus helyzeteket. Bocsánatot kérek akkor is ha nem nekem kéne. Elhalmozom mindennel amivel csak tudom. Zoknit kabátot most már tv-t és autót veszek neki. Nem tudom én mit kapok. Én azt szeretném ha nem inna. De azt ugye nem kapom meg. Kapok ölelést meg puszit de szexet ő nem kezdeményez. Én kérem. Tudom, hogy ki kellene lépnem ebből de nem tudok. Egyrészt nincs hol lakom. Másrészt szeretnék valakihez tartozni. Boldogtalan vagyok mert hagyom magam ki használni. Télen Ausztriában dolgozom immár 8 éve de tavasszal nincs hova haza jönnöm. Albérletbe fél évre? Írjak egy kölcsön szerződést amit alá írassak vele? És hova vigyem a cuccaimat? Én el tudnám őt hagyni csak nem tudom hova menjek? Nincs nagyon kire számítanom mert mindent fel égettem azért, hogy be bizonyítsam neki hogy szeretem és komolyan gondolom. Nem tudom mit csináljak. Mert maga a tudat hogy van valaki velem nagyon jó. Válaszát előre is köszönöm.

Jó estét kívánok!
Igazából régen szeretnék erre a kérdésemre választ kapni,mert magam se értem, és nem tudom megmagyarazni ezt hogy miért, és hogyan alakult ki ez nalam
Nagyon regen észleltem magamon azt, hogy van egy bizonyos ember, aki eszembe van, és úgy képzelem el őt, mintha itt lenne velem a szobába..es közben én teszek, veszek…de folyton úgy elem át a mindennapokat hogy itt van és lát engem…..de közben tudom jól hogy nincs itt senki.. De nem tudok erről leszokni.
Ez nem csak itthon van így, hanem igazából bárhol, ahol éppen vagyok.
Mar ugy erzem teljesen természetessé vált ezt nálam, de még is zavar, mert tudom hogy ez nem igy van
Nem nagyon tudom megmagyarazni ezt, de mostanában elég kellemetlenül érzem már magam emiatt, és fogalmam sincs hogy most velem van baj… Vagy ez mindenkinél így van..
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Dr úr
Amit érzek arra nincsenek szavak,de meg próbálom le írni.
Mintha egy sötét szobában volnék és nem tudok megmozdulni .Apám 4 hónapja ment el, azóta minden meg változott!

Nem kell önismeret!!!
Én azt kérdeztem hogy aki nekem tetszik annak én sose.
Most is van egy srác aki csak tartós szexet és szopast akar.
Nem szerelmes belém.es nem értem miért nem tetszek sportos kinézetű pasinak.

Üdvözlöm!
Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint hogy kezeljem azt, ha a szüleim túl szigorúak, vagy nem is tudom… Több, mint két éve együtt vagyunk a barátommal, és még egyszer sem aludt nálam, vagy én nála, csak úgy. Aludtunk már együtt, ilyen különleges alkalmakkor, például nyaralás alkalmával, vagy szilveszterkor. De a szüleim, és úgy inkább anyukám, úgy érzem, hogy túlságosan visszafog, nem hagy élni, önmagam lenni. Nagyon a múltban él, nagyon konzervatív és talán még nárcisztikus is, sőt, biztos. Eddig még megértettem, de mostmár kezd kicsit sok lenni, már 18 éves vagyok és úgy gondolom, hogy eléggé érett is. Hogyan viszonyuljak/viszonyuljunk ehhez? Mit tegyek? Próbáltam vele beszélni, többször is, de falra hányt borsó mind… És olyan rossz így élni. Vannak barátnőim, akiket a szüleik simán engednek, például hétvégén ottaludni, vagy hogy a fiú aludjon ott náluk, és annyira fáj, hogy engem ennyire nem hagynak élni, boldog lenni. És tudom, nem ebben rejlik a boldogság, de szerintem ez is hozzátartozik egy kapcsolathoz, hiába, hogy a vallás tiltja, vagy tudom is én, nem illik, és szükségünk lenne rá.
Ez az utolsó évem, aztán ahogy végeztem a sulival, megyek el itthonról. Egyetem vagy munka. Nem szeretném, hogy így folytatódjon, szeretném, ha változnának a dolgok. De nem tudom mit tegyek, egyáltalán tudnék-e tenni valamit. Nagyon nehéz így, nekem is és a páromnak is.
Ebben szeretnék valami tanácsot kérni! Válaszát előre is köszönöm!

A párom depressziós lett. Sok minden zúdult a nyakába, mint a munkában, mint pedig a családja terén. Még sosem volt depressziós korábban, neki is új ez a helyzet. Az lenne a kérdésem én hogyan tudok neki segíteni abban, hogy kicsit kiszakadjon a depressziójából, amikor velem van, hogyan tudok segíteni neki ezt átvészelni?

Üdvözlöm
Nekem az lenne a problémám hogy már lassan 1 éve dadogok és már meguntam hogy már attól is félek hogy egy buszjegyet kell kérnem….ezért tudna segíteni abban hogy valami házi praktikával el lehet e mulasztani??

A legnagyobb problémám a stressz.
Az iskola miatt rengeteg stressz ér, a dolgozatok előtt mindig nagyon félek, hogy nem sikerül.
Egész héten szomorú, kedvetlen vagyok… Szó szerint legtöbbször életkedvem sincs.
Hetfő reggel bemegyek a suliba, és már alig várom a péntek délutánt, hogy kijohessek.
Ráadásul a stressz miatt nem is tudok rendesen a tanulásra koncentralni, ezért fordulok most önökhöz segítségért!

Köszönöm a választ előre is!

Üdvözlöm . Nem tudom hogy hol is kezdjem és talán összefüggéstelen lehet amit írni fogok,de annyi minden van amit szeretnék magamból kibeszélni. Régebben sosem gondolkodtam ennyit azon hogy egyszer majd meg kell halni és hogy meg élhetem a szeretteim elvesztését amit remélem nem fogok. Sokszor felébredek álmomból hogy még élek e vagy hogy miért nem lehet elkerülni a halált. Sokszor el sírom magam ha látok egy képet vagy videót amiben állatok vagy akár emberek szenvednek vagy haldoklanak. Magamban sikítok és úgy érzem megbolondulok vagy meg fogok. Ahol most lakom nagyon sok a kóbor állat azaz macskák és nagyon sajnálom őket próbálok nekik segíteni dobozokat ételt italt ki tenni naponta de a belül még így sem érzem jobban magam sőt többször elsirom magam és van hogy órákig ülök és csak azon gondolkodom hogy mit kéne tennem . Aztán később látok még ennél is elszomorítóbb videókat képeket állatokról ahogy szenvednek vagy ahogy az emberek bántják ölik őket és olyankor azt értem nem akarok ilyen világban élni nem akarok gondolkodni sírok és gyűlölök mindent és mindenkit. Naponta átfut többször is az agyamban hogy bárkit akit szeretek bármikor érheti valami és ettől teljesen ki borulok sírok és úgy érzem megbolondulok. Annyiszor érzem azt hogy milyen kevés időt élek és már az elvesztegetett időt nem tudom vissza hozni és olyankor félek. És ami a legrosszabb és fárasztóbb az a tudatos élet . Úgy értem bármit amit teszek ,mondok vagy éppen nem az mindenre mindenkire hatással van. És ez fárasztó és magányosnak érzem magam. Lehet hogy azt fogja írni nekem hogy ez mind azért van mert érzékenyebb vagyok az ilyen dolgokra és igen talán így is van de akkor is miért kell az életem ilyen szomorúságban , félelemben lelki szorongásban , magányban élnem?? Annyira bánt hogy nem tudok segíteni azokon akiket látok hogy szenvednek és bántják őket legyen ember vagy állat. Félek hogy meg fogok bolondulni.

Üdv! Többször kezeltek már pszichiátrián. Júliusban jöttem ki utánna tökéletesen jól voltam. Többféle gyógyszert kell szednem de ezt miután kijöttem abbahagytam. Borderlin és bipoláris affektív zavar diagnózist kaptam. Most pár hete nem emlékszem dolgokra egyszerűen kiesnek dolgok, elég depressziós vagyok mostanában és hülyeségekre gondolok mert nem bírom már elviselni ezt az egészet. Dolgozom most jelenleg de ott is előfordul hogy fogalmam sincs mit csinálok és nem is érzem jól magamat ott pedig a társaság jó. Hosszú lenne mindent leírni csak engem most ezek az emlékezetkiesések zavarnak félek hogy megbolondulok. Azt még elfelejtettem írni hogy elkezdtem szedni a gyógyszereket hátha segitenek de eddig semmi…
Válaszát előre is köszönöm!

Jo estet! Nagyon nehez es bonyolult elmondani mi is van velem …. kulfoldon elek , nincs csaladom mert gyerekkent wlvesztettem mindenkit egy kivetel … a mamamat! Most haza jottem latogatoba es egy het leforgasa alatt elment … mar ott vagyok h vegzek en is magammal jobban jarnek , itt magyarorszagon ez nem jelent gondot … ahol elek es felnottem ott igen ! Lehet jobban jarok ha itt megteszem es nem fogom mar erezni amit erzek….

Üdvözlöm!
Olyan problémám van a családomban ami már évek óta jelen van és egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni sem én sem a testvéreim. Szüleim régimódiak. Ezzel nincs is gond. Azzal már annál inkább hogy nem érdeklik őket a saját gyerekeik. Hárman vagyunk testvérek. Én vagyok a legfiatalabb. Nekem kisbabám született júliusban. Azt gondoltuk majd ez változtat valamit a szüleink gondolkodásán, de semmit. Nem érdekli őket az unoka sem. Csak az anyagi javak. És már nem tudom mit tehetnénk hogy változtassunk ezen. Apánk mindig a múltban elkövetett hibáinkat hozza fel, amire mi már talán nem is emlékszünk. A negativitásukkal nagyon földbe tudják döngölni az embert. Nem foglalkoznak senki mással csak magukkal, illetve aki úgy cselekszik ahogy az nekik megfelel. Ez a családi viszály sajnos az én kapcsolatomba is belerondít illetve bátyáméba is, nekünk nagyon fáj hogy így viselkednek velünk. Voltunk 1-2 alkalommal kemények velük hátha abból felfogják hogy hibáznak de nem. Elvárnák hogy mi kérjünk bocsánatot olyan dologért amiről igazából ők tehetnek. Nem egyszer elmondták hogy hálásnqk kellene lennünk hogy felneveltek minket, hogy mennyi mindent kaptunk. Nem tudom mit tehetnénk még.

Jó napot. Lassan egy éve párkapcsolatba élek. Párom nagyon szeret, mindent megad, bármit megenged nekem csak azt az egyet elvarja cserébe hogy őszinte legyek vele. Mindezek ellenére én párszor hazudtam neki vagy nem mertem elmondani neki dolgokat, akar abszurdokat (mint pl hogy elmentem bulizni) amikkel őt nagyon megbántottam s en magam se értem h annak ellenere h megertene mindent s elvarja h oszinte legyek, mégis nem sikerül ez nekem teljesen . S nem tudom h miért. Esetleg valami tanacs?

5 évvel ezelőtt, még 14 évesen volt egy , első és azóta is utolsó kapcsolatom ,azóta nem és már nagyon vágyom rá. Tudom,hogy érzelmileg megértem erre és felelősséget tudok vállalni a tetteimért. Viszont az a problémám, hogy folyamatosan keresem a visszacsatolást, az érdeklődést, nagyon lobbanékony vagyok és szenvedélyes ezügyben. Adott egy fiú,akivel elkezdek beszélni az interneten,de egyszerűen nem bírok elszakadni ,aztán találkozunk ,tetszik és én is neki, majd az történik ,hogy már unom szinte,vagy nem is tudom minek nevezzem ezt, tehát nem hoz lázba ha annyira ragaszkodik ,pedig titkon imádom ha valaki ennyire belém van habarodva. Most ez a helyzet és mégis zavar. Tetszik a fiú ,mégis lemondtam kifogással a találkozót, nem hiszem hogy elég jó vagyok ehhez az egészhez és hogy azt tudnám neki adni, amit ő nekem. Nagyon vágyom már a szerelemre de egyszerűen rettegek,be vagyok feszülve.
Gyermekkoromban (10 éve) elváltak a szüleim és apával maradtunk, viszont a mostohaanyám sosem volt mellettem így nem nagyon van képem arról, hogyan is kellene a fiúkhoz/férfiakhoz kellően igazodni vagy hozzáállni. Kiölte belőlem az önbizalmat az állandóan piszkálásával, nem volt mellettem nő ,akire támaszkodhattam volna. Tehát ebből kifolyólag nincs meg az sem bennem tisztán, mit hogyan szeretnék elérni a kapcsolatok terén.
Zárójelben megjegyezendő az is,hogy volt egy-két fiú aki nagyon kihasznált, sajnos az egyikkel le is feküdtem mert megbíztam benne. Most azt érzem, menekülnöm kell,hogy nehogy újra átéljem ezt. Félek mindentől , gátlásos vagyok pedig viszonylag szép,rendes ,aranyos lány vagyok,sok udvarlóm van. Talán túlságosan mindig is másra vártam,hogy döntsön helyettem… Vagy arra,hogy majd ezt le tudom küzdeni. Bizalmatlan vagyok viszont egyben naiv is.
Köszönöm segítségét!

Jó napot!
Nem tudom pontosan mit is írjak, mert még nem csináltam ilyet. Az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy nagyon szomorú vagyok, nem igazán találok olyasmit ami sokáig érdekelne vagy lekötne. Korábban sokat olvastam és festettem, de most semmi kedvem hozzá ami nagyon zavar. Úgy érzem teljesen felesleges vagyok. Nagyon rosszul alszom, nehezen megy és kb 2óránként felébredek, nehezen megy az elalvás is. Nagyon nehezen nyílok meg emberek közelében. Úgy érzem csalódás az életem. Mostanában sokat gondolok arra, hogy nincs miért élnem, mert felesleges vagyok. Néha úgy érzem jól vagyok, aztán még sem. Néha készen lennék arra, hogy meghaljak de utána arra gondolok, hogy alig éltem még. Viszont nem félek a gondolattól, hogy kárt tegyek magamban. Egy barátnőmnek mondtam el, hogyan érzek, mert teljesen kikészülök. Ő mondta, hogy esetleg el kéne mennem egy orvoshoz, de nem szeretnék. Mit tegyek?
Előre is köszönöm a választ!