Jo napot kivanok!Szeretnem a segitseget kerni a ferjemmel 14 eve elunk egyut nem vagyunk ossze hazasodva van ket kis lanyunk.Megprobalom roviden es a lenyegre terni amiben a segitseget kernem.5 evel ezelot megcsaltam a ferjemet ami 2 honapi kapcsolat volt semmi szerelmi es erzelmi erzesek nem voltak csak sexualis vagy.Maganyosan eresztem magam mert ugy eresztem hogy a parom nem figyel oda ram o kulfoldon dolgozik mar 14 eve egyedul nevelem a lanyokat minden honapba haza jart hozzank nem valami rozsas kapcsolatunk volt.Ez kiderult hogy ferre leptem nagyabol megbocsajtotta nekem de a viszonyunk akkor sem let jobb.Egy ev utan az en felrelepesem utan o csalt meg egy masik novel akivel 3 eve egyut van ki vitte kulfoldre is egyut jartak haza errol mindrol tudtam mondtam is neki de o tagadot harom ev utan szakitottak ekkor kaptam a notol sms hogy ok egyut eltek amirol en mar tudtam megbicsajtottam neki azt hittem higy minden rembe jon de sajnos tevedtem most feltortem a facebookjat ahol mindent szepen el olvasztam.Szerelmesek egymasba ezt tudattam vele hogy elolvastam mindent o megint szakitot vele tagadta hogy szerelmes bele pedig olvastam minden ot volt feketen feheren …..nemtudom hogy mit te gyek velem maradt te felek hogy o azt a masik not szereti.Depreszios vagyok alig birom kezelni az indulataimat felek benne ujra megbizni mert ez mar szerelem nemtudom mit tegyek.Le ultunk megbeszelni is de o tagad es csak az en felre lepesemrol beszel hogy en voltam az aki meg csalta de en szerelmet nem eresztem mas irant .Es mikor az o megcsalasarol kerul szol ideges es tamad felek hogy ez mind azert mert nem lehet a szerelmevel felek hogy csak a gyerekek miadt maradt velem.Haromszorcment visssza ugyan ahoz a nohoz.Igyekesztem roviden megfogalmazni amirol meg legalabb szaz oldalt tudnek irni.Remelem sikerul megertenie hogy mirol irtam.Elore is megkoszonem a segitseget es a valaszt.

Tisztelt Lili!
Olyan problémával fordulnèk Önhöz, hogy van egy férfi aki bókol nekem. Azt is mondta, hogy bármit megtenne értem. Szokott nekem venni csokit, ha szomorú vagyok mindig kêrdezi, hogy mi a baj ès olyankor mindig próbál felvidítani. Viszont randira soha nem hívott még el vagy máshova. Gondolkoztam már, hogy ennek mi lehet az oka ès több tényező is eszembe jutott. Pl. Hogy Èn nem igazán viszonzom ezt, de azèrt nem, mert sok köztünk a korkülönbsèg Ő 47 èves èn meg 26. Meg egyszer elvált meg van 2 gyereke is. Ès szerintem Ő csak alkalmi kapcsolatot akarna. De nekem is tetszik és vágyok rá. De nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az êrzèssel. Mert ez így nem jó nekem. Tehát az lenne a kérdèsem, hogy mit tegyek? Kêrdezzem meg, hogy milyen szándèkai vannak velem? Vagy mi lehet erre a megoldás? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves doktornő!
26hetes kismama vagyok, stabil párkapcsolatban. Kb 1-2 hónapja egyszerűen nem érzem nőnek magam a párom mellett. Egyre kevésbé érzem,hogy nőként tekint rám, a szexuális életünk egyre gyérebb. Rá lehetne fogni a terhességre, vagy hogy a hormonok és egyéb változások miatt esetleg nem kívánom a szexet. De ez nincs így. Párom is kívánja. Sajnos egyik éjjel felébredtem és megláttam,amint az ágyban, mellettem pornót néz a telefonján,ami mint utóbb megtudtam, kb 2naponta állandó program lett nála. Közösségi oldalon is nőket néz,keres.
Folyamatosan mondja a párom,hogy szeret, kislányunkat is várja, valamiért mégsem tudok bízni benne a fent említett dolgok miatt. Az eszem tudja, hogy a felnőtt tartalom nem probléma önmagában, hiszen fizikailag nem csalt meg, mégis rosszul esik,hogy rám nem úgy néz,nem úgy ér hozzám,mint nőhöz.
Rengeteg nehézségen mentem keresztül az elmúlt években, önmagamban igen bizonytalan vagyok. Az önbecsülésem épphogy rendbejött,most újra azt érzem,hogy nem vagyok elég.
Egyre nehezebben élem meg az állandó szorongást, és teljesítmény kényszert.
Próbáltam párommal megbeszélni, de ő csak legyintett, mondván nincs mitől tartanom, mert szeret.
Miért érzem mégis,hogy a párom többet,mást várt, hogy nem vagyok elég? Nem vagyok az a nő, akit ő maga mellé szeretne? Vagy a terhességi hormonok felszínre hozták amit az évek alatt sikerült elnyomnom, legyűrnöm? Esetleg a tudatalattim próbál úgymond figyelmeztetni,h a párkapcsolatok mégsem olyan stabil?
Tudom, boldog aki kellene lennem hisz egészséges a babám, őrá kellene koncentrálni,mégsem tudok. Úgy érzem egyre mélyebbre süllyed el a bizonytalanság miatt.

Tanácsot szeretnék kérni! Nagyjából megpróbálom felvazolni a helyzetet. Adott egy házaspár akik 27 éve együtt élnek, viszont a nő kB. 10 éve elhudegult a férjétől, falat húzott fel maga köré és kompromisszumot kötött, miszerint így is képes leélni az életet. Igen ám, de 5 hónapja megismerkedett valakivel, kitarta szívét és szerelmes lett. Ez a valaki én lennék. Kapcsolatunk meg most is titokban zajlik, mivel a férj igen labilis, öngyilkos hajlamú. Félő hogy a ha végleg elhagyná a felesége, valami orultseget csinalna. Én úgy hiszem ezzel a cselekedettel akarja
magához lancolni nejét, és jól tudja mennyire emberséges a párja, ezt kihasznalva tartja sakkban! Képes lenne felaldozni magát és így leélni az életét, eldobva minden jót ami rá várna! Ebben a helyzetben valaki serulni fog, de hogy ki ez csak rajta múlik. Mit tudok tenni ilyen helyzetben, milyen tanácsot adjak a leendő páromnak? Hogy lehet megértetni egy labilis emberrel, hogy vége ért a házassága?
Előre is köszönöm válaszukat!

Üdv,P

Tisztelt doktornö
Engedje meg,hogy bemutatkozzam. T. Tünde vagyok, 31 éves. Közel 5 éve Németországban élek. A volt párom miatt költöztem ki akivel szét váltak útjaink, majd ismét egymásra leltünk. A kapcsolatot nem tudtuk újraépiteni. 2 év elteltével ismér találkoztunk, és szeretne ismét velem élni. Ez persze jól esik, de nem tudom jó lenne-e. Én jövöre szerettem volna visszaköltözni Magyarországra, mert az itteni munkámmal és a mostani “párommal” nem érzem jól magam. Körülbelül 1 éve van viszonyom a müszakvezetömmel, amiröl senki se tud. Ö házas, felnött gyerekei vannak. Sokszor hetekig várok egy 20-30 perces találkára. Tudom, hogy ez nem helyes de talán a “tiltás” miatt vonzódom hozzá annyira. Döntésképtelen vagyok, félek a változástól. Rendszeresen szedek altatót és némi antidepresszánst. Nem tudok kapcsolatokat kialakitani, nincsenek barátaim, ha társaságban vagyok leginkább meg se szólalok. Sokszor gondolom, hogy nem érdemlem meg a boldogságot. Napi szinten aton gondolkozom, hogy mi értele van az ilyen életnek? Tudna nekem tanácsot adni?

Tisztel Doktor Úr/Nő!

Èn èdesapàm miatt szeretnèk egy pàr kèrdèsre vàlaszt kapni. Èdesapàm 58 èves. Alkoholista, aki kb 9 ève tiszta. Ezen kìvül 13 èves kora òta dohànyzott, a cigit egy, màsfèl ève kellett orvosi utasìtàsra letennie mert komoly èrelmeszesedèsi problèmài vannak, kapott is 2 vagy 3 strokeot. Miutàn lerakta a cigit, ràkos daganatot diagnosztizàltak nàla a nyelve alatt, amit eltàvolìtottak, de a stroke ès a műtèt miatt nehezen beszèl, ami szerintem nagyon zavarja is. Vilàg èletèben nem szeretett dolgozni, de az utóbbi időben az aktivitàsa a minimumra csökkent. Nem megy sehova, nem csinàl semmit, csak a 4 fal között ül jàtszik a tableten, közben megy a tèvè. Csak annyi időre hagyja el a lakàst amìg elmegy az ebèdèrt, vagy boltba. Illetve volt egy baràtnője, a betegsège utàn vège lett a kapcsolatnak, de egyfolytàban őt lesi. Tudja mikor megy dolgozni mikor jön haza a munkàbòl. Ennyi időre hagyja el a hàzat. Semmi màs nem èrdekli. Màr rengeteg ötletet felsoroltam neki, de semmihez nincs kedve. Sajnos èn külföldön èlek, de nem tudom hogyan segìthetnèk rajta, lehet egyàltalàn rajta valahogy segìteni ha nem is akarja? Èdesanyàmat màr elvesztettem, ő is alkoholista volt, rajta is szerettem volna segìteni de egyrèszről nem is akarta, màsrèszről èn nem is tudtam hogyan segìthetnèk. Az ilyen embereknek lehet bàrhogyan is segìteni, vagy hagyni kell őket. Rosszul èrzem magam hogy nem tudok mit tenni. Vàlaszukat előre is köszönöm.

Nem tudom igazabol mit szeretnek, nincs elet celom .. nyaron voltam egy napot a korhazban .. azota csak minden nap ugy erzem h valami bajom van .. akar rossz latas , has fajas .. de voltam orvosnal es minden rendben van ! Es eszrevettem h ezt csak lehet be kepzelem ! Szedtem egy ideig nyugtatot is .. de azota sem valtozott semmi , ugyan ugy csak varom h minden napnak vege legyen es aludhassak .. akar mennyit alszom az mindig keves .. alandovan faradt vagyok .. es semmihez nincs kedvem

Tisztelt Doktornő!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy mittévő legyek Semmelweis Egyetem klinikáján 2 hetes pszichiátriai oszályon, illetve 1 hónapos pszichoterapian való részvétel után kapott diagnozissal?
A diagnózis a borderline-nárcisztikus személyisegzavar, illetve kevert személyiségzavar.
A terápia során számomra akkor még számomra értelmezhetetlen, rémisztő állapotba kerültem.
Ezek a következők voltak: testen kívüli élmenyek, és enyhe pszichózis, de persze én ezt nem szeretném diagnosztizálni, cask egyszerűen nem értettem, hogy mi történik velem, és nem is kaptam magyárázatot sem közben sem utána.
A kórházból a gyógyszeres terápia beállítása után, illetve a pszichoterápia leteltével hazaengedtek.
Javarészt családi “ támogatással”, meg nem alapozott biztatással hazamentem. Otthon cask feküdtem az ágyban, és folyamatosan borzasztó gondolatok gyötörtek.
Mivel úgy gondoltam, hogy a kórházban már nem tudnak segíteni, így abban reménykedtem, hogy egyszer csak megszűnik ez az állapot. Mindemellett féltem, hogy mi less, ha sohasem jövök ki abból az állapotból, és nem leszek képes majd dolgozni, mert teljesen megbolondultam. Utólag csak hálálkodom, hogy akkor nem adtam fel.
A korházból való távozás után nagyjából egy hónappal elvonszoltam magma egy pszichiáterhez. A Budapestre való eljutás iszonyatosan nagy falatnak tűnt. Egy, összességében 1,5-2 órás út tömegközlekedéssel, amit máskor gond nélkül megoldok.
Magánorvosról volt szó, és mivel az akkori helyzetem miatt már teljesen semmirevalónak éreztem magma, így kis elkényeztetett úri passziónak tartottam még a saját, és egyre fogyó pénzemből költeni.
Éreztem, hogy valahogy el kell magyarázzam a szüleimnek, hogy nagyon bizarrul érzem magma a pszichoterapia után. A harmadik terápiás ülésre sikerült elvinnem a szüleimet, ez nagyon nagy szerencse, és részemről az elismerés, mert szerintem őket nagyon megviselte, hogy a lányuk ilyen helyzetben van.
Ezen az ülésen a terapeuta át tudta adni, hogy milyen is akkor az állapotom. Nekem ez nem azért kellett, hogy elbújjak mögé, legalábbis nem szándékosan, csak azért kellett mert már nem tudtam mit tegyek a saját helyzetem, illetve az ő türelmetlenségük miatt. Szerintem ők is meg voltak ijedve.
Pszichoterápiát már a korházban való tartókodás előtt is probáltam. Számomra ez egy olyan dolog, ami túl sok erőforrást igényel ( pénz, idő) , és nagyon lesúlytó már csak a gondola, hogy ilyen borzasztó beszélgetéseken vegyek részt.
Én minezidáig magát a kifejezést sem különösebben ismertem, és most megkaptam, ezt a szóösszetételt.
Utánaolvasás során lesúlytó prognosisokrol lattam számtalan írást, illetve, hogy nagyon kevés pszichiáter foglalkozik csak ezzel a problémával.
Olyan ez nekem nekem mint valami értelmezhetetlen, nyomasztó, és általában bennem elnyomott teher. Ezt saját védelmemben, sajnos az igazi feloldódást egy masik emberben megakadályzandó teszem. Számomra ez olyan, mintha mostmar tudnam, hogy egy zagyván összerakott, terápiakon, és az Életben nulla eséllyel bíró okádmány vagyok. Aki csak elbújik különféle módon, persze kifelé igyekszem mást mutatni. Nincsenek barátaim, ennek ellenére most így megvagyok, viszont tudom ,hogy később pont emiatt a zavart belső miatt nem tudom majd kielégítően működtetni az életemet, és a társadalom peremére fogok kerülni.
Már maga az a dolog, hogy ezt ilyen formában leírtam kicsit kimosta a lelkemet. Igaából nem várok tanácsot, csak ezt el kellett mondanom egy olyan embernek, aki erre alkalmas. Mert a környezetemben senkit sem merek, es tudok ezzel terhelni.
Terápiába kezdeni nem szeretnek, viszont érzem, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a megkapott diagnozissal, es a sok rémiszto tudatallapottal amit megeltem.

Ezt a levelet ugy irtam, ahogy jottek a gondolatok, remelem, hogy a gyatra minoseg ellenere nem less tul megterhelo kibogozni a tartalmat.

Idejet megkoszonve
Tisztelettel,
Gulyas Anna

Párommal lassan 1 éve vagyunk együtt és nála vaginizmust diagnosztizáltak ami miatt szinte nincs hagyományos közösülés közöttünk. Azonban ami nagyobb baj,hogy ő libidója szinte teljesen kezd eltűnni és sokszor már az rossz érzést vált ki belőle ha érzi rajtam hogy szexuálisan is vonz,még akkor is ha tudja nem fogok kezdeményezni mert neki kellemetlen. Úgy érzi hogy teljesíteni kell és így nem megy. Azonban olyankor amikor nincs ilyesmi a levgőben iszonyat szerelmesek vagyunk. Ő is ahogy ezt múltkor egy komoly beszélgetésünkben elmondta. Kérdésem az lenne hogy ilyen helyzetben tetnnünk és nekem férfiként tennem hogy ezt meg tudjuk oldani? Természetesen azon kívül hogy ahogy eddig is igyekszem mindenben támogatni, éreztetni hogy egy szuper nő és hosszú távon tervezek vele, igyekszem nem olyan helyzetet teremteni ami számára rossz érzést okoz. Nekem férfiként hogyan maradhat meg így a libidóm és az érzésem hogy pasi vagyok azon túl hogy a párja ?

Jó napot kívánok. A nevem Szidónia. 28 éves vagyok és még együtt élek anyukámmal, aki egyedül nevelt fel, mert a szüleim elváltak. A sok probléma miatt, édesanyám egészsége elég rossz, szorongásos-depresszióban szenved, az egyéb szervi problémák mellett és benzodiazepin-függő (több,mint 10 éve szedi az 1 mg-os Alprazolamot, napi 3-4-szer). Teljesen rám van telepedve, mindenbe beleszól, irányítani akar, neki soha semmi nem tetszik. Nem tud örülni a boldogságomnak, annak, hogy találtam egy embert, akivel én is boldog vagyok és tervezgetem az életem. Ha épp nem veszekszik, akkor érzelmi zsarolást alkalmaz, és már nem tudom, hogy hogyan kezeljem, mert belefáradtam, hogy én legyek a lábtörlője. Az ő félrement élete miatt mindenki hibás, csak épp ő nem, nagyon tudja játszani az áldozat szerepét. Közben pedig egy rosszindulatú, manipulatív, nárcisztikus ember.
Nekem van munkám, megállok a saját lábamon, eddig is azért nem költöztem el, hogy ne hagyjam egyedül, de lassan már az őrületbe kerget. Mi a teendő ilyen esetben?

Tisztelt Cím!

Kezdeném azzal, hogy MPS-em van I. Fokú, ès a 3 hegyű billentyűmön is ugyan ez a probléma. Valamint hajlamos vagyok vércukor leesésre.
A szivem muvel neha furcsa dolgokat, kihagy, félre ver, erős tachycardia hajlamom is van. Ezektől mindig annyira megijedek, hogy pánikrohamom lesz. Hiperventillàlok, zsibbadok, szédülök. Borzalmasan félek attól, hogy egyszer elàjulok. Van hogy tudom kontrollálni, de van hogy nem. Mindig attól félek, hogy valami komoly bajom van vagy lesz, es nem veszik eszre idoben. Tudom ez tipikus hipochondria es panik. Hogyan győzhetném ezt le? Koszonom a segitseget.

Jó napot kívánok!
Én arra lennék kíváncsi, hogy Ön szerint megváltozik egy lány a szüzessége elvesztése után? Bármilyen szempontból. Például a viselkedése stb. Észrevehető az, hogy elvesztette a szüzességét?
Válaszát köszönöm!

Tisztelt Cim!

Azzal a kéréssel fordulok, Önökhöz, hogy adjanak nekem tanácsot,hogyan tudjam feldolgozni a csalódást.
Röviden; Egy társkereső oldalon találkoztam ezzel a férfival. Sajnos nekem nagyon bejött nagyon sokáig úgy éreztem, hogy kölcsönös ez részéről. Aztán amikor először közeledett az olyan sajátságos volt, mert nem a kezemet vagy a derekamat fogta meg, hanem úgy a mellkasával próbált közeledni, először nem is tudtam igazán, hogy ez most mi volt. Sajnos én nem tudtam rákérdezni,hogy figyelj, te most közeledni próbálsz felém, hanem nem szóltam semmit, csak én is megpróbáltam viszonozni ugyanúgy, sajnos ő sem mondott semmit. Utána a nap folyamán még egyszer próbált közeledni akkor mellém ült egy kávézóban csak elég vastag kabát volt rajtam és így nem igazán éreztem semmit. Délután kikisért a vonathoz akkor ott még egyszer megpróbálta, amikor adtam neki puszit, akkor hirtelen elfordította az arcát és egy rövid csók lett a vége, engem elég váratlanul ért és utána sem beszélt róla, hogy figyelj zavart téged,hogy ez történt vagy még időre van szükséged. Utána több mint 1 hónapig sajnos nem tudtunk találkozni személyesen csak levélbe vagy telefonon beszéltünk. Utána sajnos csakis egyszer sikerült személyesen találkozni, mert aztán kiment külföldre. Akkor én mentem el hozzá, de sajnos még nagyon köhögtem mert még nem gyógyultam ki a köhögésből, akkor nem lehetett, hogy közeledjünk egymáshoz, mert nem akartam, hogy elkapja.
Legközelebb amikor hazajött húsvét előtt volt, hozott nekem csokit és a gyerekeimnek is és nem ellenkezett, amikor bemutattam anyukámat, sőt nagyon szimpatikusak voltak egymásnak, mindketten az mondták, hogy olyan, mintha ezer éve ismernék egymást. Akkor újra megpróbált közeledni, hátulról átkarolta a hasam és nekem dölt, nekem nagyon jólesett és csak én nem tudtam szembefordulni velem, hogy itt vagyok, igen szeretném, hogy megcsókolj vagy hogy örülök, hogy a karodban lehettek. Úgy éreztem leblokkoltam, pedig nagyon szerettem volna. Sajnos megint nem mondta,hogy zavar téged még nem akarod? Én nem tudtam neki mondani neki csak, jóval később írtam neki, hogy ne haragudjon leblokkoltam sajnos nem ment pedig nagyon akartam. Utána azt írta semmi gond, ő nem sürget, ő tud várni, majd ha készenállokrá szóljak. Ez nagyon rendes volt tőle, hogy megértette, de nekem nagyon nagy csalódás volt részemről. Utána csak sajnos augusztusban sikerült személyesen találkoznunk és ott derült ki, hogy ő azért nem iparkodott, hogy megfogja a kezem, mert ő soha egyetlen barátnője vagy felesége kezét nem szokta megfogni, csak egyedül a lánya kezét fogta meg amíg kicsi volt. Ő is elvált volt már mikor találkoztunk, ő háromszor volt nős, az első felesége elhagyjta mert nem lett közös gyerekük, a második megcsalta míg kijárt külföldre dolgozni ebből a házassàgából született egy lánya, a harmadik feleségét meg ő hagyta el, mert nem akart tőle a neje gyereket,mert ott 18 év korkülönbség is volt. Amikor augusztusban találkoztunk akkor ő már nem közeledett, hanem azt várta, hogy én közeledjek. Mivel a kezemet nem fogta meg akkor kérdeztem, hogy hol lehet megfogni, mert nekem fontos volt, hogy ne csak két jóbarátként menjük egymás mellett. Akkor mondta,hogy átkarolhatom a nyakánál vagy a derekát, amelyik nekem jobban tetszik. Végülis átkartam a nyakát és úgy mentünk, mintha tetszett volna neki. Nem mondta, hogy ne mert zavarja, hanem kicsit talán élvezte. Nagyon jól tudtunk együtt nevetni, értettük egymás poénjait, sokat beszélgettünk, élveztük egymás társaságát. Egyszer csak azt mondta,hogy tudod az a baj, hogy te itthon, ő meg külföldön és így ez nagyon nem jó, keveset tudunk együttlenni. De ő nem tud itthon dolgozni, mert ott kint sokkal jobban keres, igaz többet is dolgozik. Én meg nem tudok kimenni, mert nekem van egy jó állásom, még a gyerekeimnek nincs önálló keresetük, mert még tanulnak, mindketten egyetemisták. Amikor ezt mondta nem tudtam mit mondani, mert tudtam igaza van. Ezzel a mondással elvette a jó hangulatomat, utána már nem tudtam olyan felhőtlenül lenni vele. Tudom,hogy igaza volt, de ezt sem tudtuk megbeszélni, inkább nem beszéltünk róla, mikor elváltunk akkor adott nekem egy kulcstartós emberkét, aki kicsit hasonlított rá, és azt mondta, ha hiányzik nekem akkor nézek rá erről majd eszembe jut, hogy kitől is kaptam, akkor kértem hogy adjon cserébe egy csókot és adott akkor különősen nem éreztem semmi különlegeset, csak mintha jólesett volna. Akkor megbeszéltük,hogy majd októberben kimehettek hozzája, ha nagyon szeretnék. Alig vártam, hogy eljöjjön az a nap mikor mehettek, lélekben felkészültem rá, hogy bármi is történik én örülni fogok neki.
Közben mîg vártam az indulás napját anyukám beteg lett és úgy éreztem nagyon egyedül vagyok, akkor a barátom felajánlotta a segítségét, hogy bármi van, nyugodtan, bármikor hîvhatom, ő 100%-kal mellettem áll. Mindig volt rám 5 perce, még ha dolgozott is. Mindig mindenben mellettem áll, mindig én voltam neki az első, a legfontosabb. Sokáig nem tudtam beszélni az intimitásról zavarba jöttem tőle, de ő megtanított rá, hogy ne legyek, ez természetes dolog. Sokat beszéltünk is róla, hogy ki mit szeret, hogyan szereti,azt mondta, majd gyengéd lesz. Ő
ezen az önzetlen támogatással nagyon nagyot nőt a szememben.
Aztán eljöttek az indulás előtti napok. Anyukám nem akarta, hogy kimenjek foggal körömmel ragaszkodott, akkor az volt az Anyukám gondja, hogy nincs mindennap széklete és hogy amîg ő nincs jól nem mehettek ki, egy családi tragédia miatt nagyon ragaszkodtak hozzám a szüleim, szinte mindentől féltettek, nem igazán mehettem el sehová, mert ha késtem, akkor égi háború volt itthon. Ez a túlzott ragaszkodás nekem nagyon sok volt. Aztán mikor meghalt apukám is akkor még rosszabb lett. Közben férhez mentem gyerekeim lettek, aztán elváltam és barátom lett aki nagyon fontos szerepet játszott az èletemben. Az volt a baj, hogy írtam a barátomnak, hogy nem tudok 10 napig maradni, mert anyukám nem akarja, hogy kimenjek és hogy hamarabb haza kell jönnöm. Erre azt mondta a barátom, hogy akarat gyenge vagyok és ő dolgozni fog nem tud nekem segíteni, hogy hamarabb hazajöjjek, majd oldjam meg én egyedül. Ez nagyon rosszulesett mindkettőjüktôl nem tudtam mit csináljak. Végülis úgy döntöttem, hogy kimegyek a barátomhoz most arra volt szükségem. Anyukámat a gyerekeim gondjaira bíztam. Eddig mindig visszamondtam, ha mentem volna valahová. Mindig mindenről lemondtam, az anyukám javára, de erről, hogy kijussak külföldre erről nem tudtam. Nagyon élveztem az utat, este értem oda és a barátom ott volt a vasútállomáson és várt rám. Mikor megláttam nagyon boldog voltam és örültem, hogy végre megölelhettem és vele tölthetek pár napot. Pénteken érkeztem és a hétvégén elvitt kirándulni, azokra a helyekre ahová, mindig is vágytam , egy éjszakát egy hotelben töltöttünk. Aztán letelt a hétvége visszamentünk ahol ő lakott és végül abban is segített, hogy megoldotta, hogy jutott előbb és időben haza.
Sajnos az volt a legnagyobb baj, hogy nem történt köztünk semmi. Nem volt szex, pedig mindketten nagyon vártuk, hogy végre megtörténjen köztünk a dolog. Ő sajnos nem közeledett, de amikor én próbáltam azt mondta meg meg van fázva és nem akarja, hogy elkapjam tőle. Sajnos a hotelben sem sikerült közelednünk egymáshoz, pedig tudom, éreztem azt várja, hogy menjek oda hozzá és simogassam és végre kezdeményezzek én is, de sajnos megint gyáva voltam megtenni az első lépést. Akkor azt mondtam magamban majd otthon nála, de ott sem lett semmi. Úgy jöttem haza, hogy semmi nem történt közöttünk. Azóta már szakîtott velem és azzal magyarázta,hogy ő nem akar hazudni sem magának sem nekem, de ő nem érzi, hogy ezt kellene tovább így folytatni, meg hogy ő nem érez semmit, minden az ő hibája. Keresek mást aki, majd elfogad olyannak amilyen vagyok. Legyek magabiztosabb, bátrabb. Minden jót kívánt nekem.
Nagyon rosszul esett, hogy nem engedte, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Egyszerre veszítettem el a pasit akiért oda voltam és a legjobb barátomat. Tudom, hogy nagyott csalódott bennem, mert nem ezt várta tőlem. De azt nem tudja, hogy én mekkorát csalódtam magamban. Úgy érzem,hogy ezt már soha nem tudom jóvá tenni. Nagyon fáj, hogy azt hiszi, hogy csak kihasználtam őt pedig nem, én is ugyanúgy akartam, vágytam rá, hogy végre megtörténjen köztünk a dolog, csak attól féltem nagyon, hogyan fogok én először közeledni egy pasihoz, mert még sosem kezdeményeztem én és erre tessék megint csak leblokkoltam.
Azóta éjszakánként sokszor eszembe jut és mindig sírok, hogy hogyan lehettem ilyen gyáva elveszítettem azt, aki mindent jelentett nekem. Tudja nem attól féltem, hogy nem jövök izgalomba vagy a szexuális vágytól, hanem hogy fogok közeledni hozzá. Én nagyon szerettem ôt, úgy gondoltam, hogy ő nekem az igazi, mert benne minden meg volt amit kerestem egy pasiban. Az a legrosszabb,hogy én még mindig szeretem őt és nem tudok rá haragudni, hogy szakított velen ezért mert nem volt köztünk szex. Csak abban reménykedek, hogy egyszer talán visszatér és megbocsátja nekem, hogy nem tudtam odaadni magam neki, pedig minden vágyam nekem is az volt, hogy végre élvezzük egymást és a szex örömeit.
Azóta minden kapcsolatot megszakított velem, azt hogy szakít velem azt is irásban közölte még arra sem tartott érdemlegesnek, hogy személyesen beszéljük ezt meg.
Egyszer írtam neki kértem, hogy kezdjük újra, de úgy mint egy szerelmespár, ne mint két barát és kértem bocsásson meg nekem és hogy én csak ő rá vágyom és senki másra, őt szeretném boldoggá tenni és hogy örökre várni fogom.
Azt szeretném neki bebizonyítani, hogy én még mindig szeretem őt, és értse meg,higy én nem szándékosan tettem, csak féltem odaadni magam, neki. Fáj nekem nagyon, hogy csalódást okoztam neki és abban bízok, hogy egyszer visszatér és megbocsátja nekem és nem hagy el többé, és mindent helyrehozhattunk.
A házasságomban sok keserűség, csalódás ért és olyan boldog voltam amikor találkoztunk és újra bizni tudtam valakiben és akkor így háláltam meg a jóságát, ez fáj nekem nagyon. Én megértem, hogy csalódott bennem és nem akar látni, sőt beszélni sem velem, mert úgy érzi nincs miért. De ha egyszer igazán fontos voltam neki akkor én úgy gondolom, hogy ez még megbocsátható. Szeretném újra látni, ahogy fülig ér a szája és ahogy mindig ragyogott rám a szeme. Mert azt érzem, hogy a lelke mélyén tudja, hogy én még mindig visszavárom őt, hiányzik nekem és talan én is hiányzok neki és azt is,hogy ez nemcsak az én hibám volt, hanem kicsit az ővé is és ezt csak együtt, közösen tudjuk helyrehozni.
Kérem adjanak tanácsot, hogy még esetleg visszajön hozzám majd barátkozak meg azzal a gondolattal, hogy őrökre elveszítettem őt és soha nem jön vissza, talán megbocsát egyszer, de másba ne reménykedjek.

Jó napot! 17 éves fiú vagyok. Egy pár hónapja nagyon intenzív szorongást élek át.
Nem tudom mi ez de egyre jobban jön ki rajtam szinte őröl.
Nem merek társaságba menni a munkahelyemet is ott kellett hagynom miatta nem bírom hogyha mások figyelnek vagy ha beszélnek hozzám.
Remegek elájulási kényszerem van.
És az van bennem hogy félreértik megaláznak.
Egyszerűen már a szobámból sem merek kimozdulni szinte félek a saját testvéreimtől is! Miért van rajtam ez a félelem és szorongás?

Jónapot!
Azèrt gondoltam hogy ide fordulok önökhöz mert nem tudom már mit csináljak.
Kb 3hónapja kezdődött az egèsz, szorongások törnek rám fèlek az emberektől ha megyek az utcán ès röhögnek mindig azt gondolom hogy rajtam röhögnek. De a legrosszab az egèszbe hogy a hajam is tèpkedem. Borzasztó èn próbálom nem csinálni ês miután beszèltem anyával erről nemis csinaltam egy 2hètig de ma újra elkezdtem nem akarom anyukámat ezzel terhelni de mèg annal is rosszab hogy itt van 23:41 ès èn mèg fent vagyok nem azèrt mert telefonozok hanem mert nem kapok levegőt szúr a tüdöm remeg a kezem. Anyának inkább nem szólok nem akarom hogy aggódjon èrtem. Remèlem tudnak segíteni.