Jó estét! Az a problémám hogy nagyon sokat gondolok a volt barátomra, ő volt a nagy szerelem számomra. Most már családom van és neki is van barátnője jól megvannak. Mi a párommal gyakran vitatkozunk, olyankor is eszembe jut az exem, a vele együtt töltött idő. Mit tegyek hogy ne gondoljak rá ennyit? Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm.

Mennyasszonyom lett végre hosszú hosszú évek után. Eddig a nőktől mindig csak elutasítást és bánatot kaptam. Ő viszont rendes és sose akarnám megbántani. Azt, hogy rendes velem egy nő eleve nehéz volt megszokni de végül sikerült és már régóta jártunk. Most azonban tett vmi olyat, ami annyira nagy és jó hogy egyszerűen képtelen vagyok befogadni sőt inkább depressziós lettem és távolságtartó. Tudom belül hogy amit tett az jó de valahogy szinte már ez megemèszthetetlen és kellemetlen. Pedig mint mondtam ez olyan dolog amit azérr tett mert szeret. Ráadásul magamtól jöttem rá de mintha mégis összetörtem volna. Miért lettem depressziós és miért olyan kellemetlen ez amikor örülni kellene és még jobban szeretnem? Tisztelettel Zoltán

Tisztelettel szeretnék kérdezni.
kb. 4 hónapot voltam kórházban, majd hazaengedtek, a családom egy idő után lemondoþ rólam, munkámat elveszítettem, és már úgy éezem, lemondtam az életemről. A feleségem megvet. Kerestem pszichjátert, újból felirattam gyógysert, de már az óngyilkosság is mwgfordult a fejemben. Probléma megoldási készzségem redukálódott, miként a családi és társadalmi kapolataim is. Elóre is köszónöm a választ.

Tisztelt Címzett!

Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy gyermekkorom óta félek a sötétben. Az ok amiért írok az, hogy a helyzet csak súlyosbodik. Jelenleg 29 éves vagyok. Az életminőségemet nagyon negatív értelemben befolyásolja. Elalvás előtt nem merem lekapcsolni a lámpát, ha egyedül vagyok. Viszont odáig fokozódott a helyzet, hogy ha nem egyedül alszom, akkor is rettegek, hogy valaki betör a lakásba, meggyilkol vagy rossz dolgokat tesz velem. Teljesen abszurd dolgokat találok ki, amelyek bekövetkezésének valószínűsége igen kicsi. Általában emberektől félek, viszont gyakran a szellemekkel vagy UFÓ-kal kapcsolatos fiktív elképzeléseim is vannak. A kreativitásom határtalan ezen a téren. Képes vagyok egy egész éjszakát végigrettegni, ezért nem tudom kipihenni magam. A helyzet változó. Van amikor erősödik, van amikor egészen nyugodt vagyok.
Gyermekkoromban a faluban ahol éltünk nagyon szokszor betörtek hozzánk a házba és sokszor keltem fel éjszaka, hogy a sötétben ismeretlen alakok mozognak, akiket a családomnak mindig nagy hangzavar közepette sikerült elűznie. Arra gondolok, hogy ez felnőttkori traumákat okozhatott nálam. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e ezen a problémán valahogy segíteni? A neten csak azt olvasom, hogy egy természetes ösztön a sötéségtől való félelem és nem tudják az okát. A pszichológia mely ága foglalkozik az adott problémával? És melyek a leghatékonyabb kezelési módszerek? Válaszát előre is köszönettel, Pálmai Lili

Kedves Orsolya, azért írok Önnek, mert kicsit nyugtalanító dolgok történnek mostanában a 4 éves kislányunkkal. Egy évvel ezelőtt költöztünk az USA-ba, így keresztül mentünk egy nagyobb változáson az életünkben. A kislányom Izabell még nem jár ovodába itt, velünk tölti a napot, kb 5-6 héttel ezelőtt mentünk el egy ovi-iskolába ahová be szeretnénk íratni. Annyira nem tetszik neki az ötlet, mert ott “angolok” vannak. Kicsit később kb 2 héttel ezelőtt elkezdte a kislányom mondani, hogy “a pocakom azt mondja” valami nem tetszik. Ezt leginkább olyan dolgokra kezdte el mondani amiket igazán szeret. Megbeszéltük vele, hogy nem a pocakjával gondolkodik ezért most már azt mondja az “agyam azt mondja”, de a lényeg ugyanaz. Ez már olyan méretet öltött, hogy napi kb 20-30 ilyen eset van. Ha erre mi mondjuk a kedvenc nyulát amire azt mondja nem tetszik azt mondjuk akkor tegyük el akkor viszont hatalmas sírást és hisztit rendez.. Kb ebben az időszakban kezdődött az is vele, hogy nem alszik el csak nagyon nehezen, mindig felkel többször mire sikerül elaludnia. Ez egyáltalán nem volt jellemző korábban. Kicsit aggódunk, mert nagyon furcsa érzésünk van amikor ezeket a dolgokat mondja, van benne egy kettősség, mert ragaszkodik a tárgyhoz, de közben pedig azt mondja nem tetszik neki, olyan mintha nem ő mondaná, nagyon kimért és tárgyilagos amikor ezt közli…. Ezt csinálja a család többi tagjával is, van kettő testvére is, van hogy eszébe jut és szépen elmondja, hogy egyébként nem szeretem …. és felsorolja, hogy kit, mindenféle előzmény nélkül. A testvéreivel nagyon jó a kapcsolata és sokat is játszanak, ezért itt is teljesen furcsa, hogy minden előzmény nélkül azt mondja nem szeretem őket. Ha erre azt válaszolja a testvére, hogy jó de én nagyon szeretlek, ő erre azt válaszolja “jó, de tudod én akkor sem szeretlek.” Válaszát előre is köszönöm, Üdvözlettel, Hartman Tamás

Jó napot kívánok!
Nagyon hosszú a mondanivalóm, de megpróbálom röviden leírni. Anyukámmal egy ideje megváltozott a kapcsolatunk. Régebb olyan volt, mint a legjobb barátnőm, most meg, kb két év, vagyis hát, úgy amióta barátom van, és egyre nagyobb vagyok, úgymond ‘repülök ki a családi fészekből’, megváltozott a kapcsolatunk. Már nem tudunk olyan jókat beszélgetni, mint rég, és már nem is érdeklődik, nem kérdez, mintha nem érdekelné, hogy mi van velem. Ha meg én elkezdek mesélni, általában zavarom. Nagyon hangulat ember… És ez rossz. Viszont van, ami nem változott. Hogyha összetűzésbe keveredünk, összeveszünk, akkor ő utána nem beszél velem, akár napokon keresztül, levegőnek néz én meg egy utolsó senkinek érzem magam. Mindig is ez volt, és ez borzasztóan rossz. Még sokszor ha nem is éreztem magam hibásnak, odamentem, bocsánatot kértem tőle, holott ő volt túl ingerlékeny és beszélt velem csúnyán. És általában amikor ez van, akkor apukám is az ő oldalán áll, a 11 éves húgom is, és teljesen rámszállnak, nagyon kemény, fájó dolgokat vágnak a fejemhez, amik örök sebek maradnak a lelkemben… Nem tudom hogyan tudnék viszonyulni hozzá, ahhoz, ahogy viselkedik velem. Hogy megvonja tőlem a szeretetet, a törődést. Olvastam néhány cikket a mérgező szülők tulajdonságairól és sokban ráismertem anyura. Nem tudom mit tehetnék, hogy jobb legyen és ez az egy év még, mert suli után már nem leszek itthon, ne így teljen el végig. Próbáltam beszélni is vele, levelet is írtam neki, de nehéz eset nagyon. Nagyon lenéz, vagyis nagyon érezteti velem, hogy ő a tapasztalt, a nagy, én meg a kicsi, tudatlan, aki semmit se tud, és akinek mintha érzései se lennének. Nem törődik egyáltalán azzal, hogy nekem a lelkemmel mi történik.
Ebben kérnék szépen segítséget, hogy mit tegyek, hogyan viszonyuljak ezekhez a dolgokhoz, hogy ne sírva aludjak el szinte minden este és hogy a lelkem ne legyen mindig darabokban a családom miatt.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Filep Orsolya Veronika!
Azért keresem fel önt, mert függőségem van. Körülbelül egy éve kezdődött. Majdnem minden nap önkielégítést végzek magamon és pornográf tartalmakat nézek. Többször volt úgy, hogy abba hagyom de egy hónapig bírtam. Mindig újra kezdtem. Nem rég pedig felmentem egy-két online oldalra, ahol anonimon lehetett emberekkel chatelni. Párszor előfordult az, hogy megadtam egy hamis profilt (instagram, snapchat) amit én csináltam és azon folytattuk. Nem küldtem egyszer sem olyan képet ahol látszik valamim, nem engedtem a videochatet, és pár perc után mindig megijedtem és kiléptem. Azért fordulok most önhöz, mert a szüleimmel ezt nem merem megbeszélni. Pszichológust nem tudok felkeresni, mivel ahhoz a szüleim is kellenének. Félek, hogy az amit csináltam vissza fog ütni és valami baj történik velem. Kérem, ha tud segítsen nekem!
Válaszát előre is köszönöm!

Jó napot!
Új osztálytársam van, 18 évesek vagyunk nekem szimpatikus de ő kettős jeleket ad. A nonverbálks jelei alapján nem tudom meghatározni mit érezhet. Néha néz, általába elpillant ha rá nézek és a mosolyomra nem reagál. Ha beszélek rám néz, gyakran felveszi a half arm cross poziciót és nem értem miért tűnik ilyen bizonytalannak az élet egyéb területein sikeres és magabiztos. Honnan tudhatnám biztosan mit érez? Milyen jeleket adjak? Mire figyeljek oda?
Válaszát előre is köszönöm!

Üdv!

Az Ön véleményét szeretném kikérni egy számomra aggodalmat okozó ügy érdekében. Nos, ez nem velem történik, azonban nem tudom, hogy kihez fordulhatnék ez esetben.

Van egy húgom, 14 éves, akivel az elmúlt hónapokban pénzügyi problémákból kifolyólag egy szobába kényszerültem. Természetesen én is, ő is ezt egy nagyon rossz élményként éltük meg, mivel sokszor egymás agyára megyünk. Szerencsére próbálunk toleránsabbak lenni egymás iránt, és ez egyre inkább kezd működni, de egy probléma merült fel, amely miatt aggódom az ő egészsége és jóléte érdekében.

Azt vettem észre, hogy viszonylag sokat játszik még a plüsseivel, és mintha csak egy barbi lenne egy 8 éves kislány kezében, különböző történeteket mesél el vele. Ezt ő teljes titokban csinálja, tehát amint valaki a szobához közelít, a plüsst eldobja, hogy ne vegyük észre azt, hogy mit csinál. Mivel egy szobába vagyok vele, nem sikerült lepleznie ezt a szokását, habár azt hiszi, hogy fogalmam sincs minderről. A történeteket halk hanggal, suttogva mondja, mert azt hiheti, hogy én így nem hallom a nagyothallásom miatt. Sajnos mindent tisztán értek, és ez nekem az idegeimre megy. Természetesen nem fogok egyből odamenni, és szólni neki, mivel ez mindkettőnk számára kínos helyzetté válna. Ezen kívül nem is szeretném, hogy azt higyje, emiatt rossz szemmel nézek rá, tehát a kapcsolatunkat nem szeretném elrontani. Már körülbelül 4 hónapja tűrom, ahogy minden egyes este előveszi a plüsseit, és halkan – de még is hangosan- suttog. A történetekben általában ordítanak egymásra a plüssök, elküldik egymást melegebb éghajlatokra, de az is előfordult, hogy divatról, sminkről beszélgetnek. Eléggé széleskörű dolgokat szokott eljátszani, de legtöbbször a veszekedés a téma mindenféle hülyeségen.

Ami izgatna engem, hogy ez egyáltalán még normális-e egy 14 éves tinédzser lány életében, hogy ilyen gyerekjátékokkal játszon? Akármi is a válasz, mi oka lehet annak, hogy legtöbbször agresszív, veszekedős történeteket játszik el? Esetleg mit tehetnék, hogy leszokjon erről a dologról, mielőtt én nálam is elszakad egy húr, mivel hiába érzem magam türelmesnek, legbelül az őrületbe kerget engem.

Az iskolában úgy érzem vannak barátai, mivel nyáron itthonról rengetegszer elment, és a barátnői is jöttek át látogatni. Azonban arról nincs információm, hogy ők hogy viselkednek vele, és vice versa. Lehet, hogy a barátnőitől tanulja el ezeket a rossz viselkedésformákat? De ezeket miért kell eljátszania a plüssökkel? Vagy ez az iskolai stressz kiadásának egyik módja? Nem egy kitűnő tanuló, és nem is érdekli őt annyira a tanulás, tehát nem hiszem, hogy nagyon stresszelne ezen a téren.

Bármilyen tipp, tanács jól jönne. Nem szeretném, ha ezért ő is rosszul érezné magát, de fokozatosan jó lenne leszoktatni (akár a tudta nélkül is) erről a szokásáról. Kétlem, hogy magától elmúlna, mivel már többször volt rá példa, hogy majdnem rajtakaptam (nem szándékosan), de mint már említettem, ekkor csak eldobja gyorsan a plüsseit, és mintha mi sem történt volna az előző fél órában, amit végig hallgatnom kell az egy szobába kerülés végett.

Bármilyen tanács jól jönne.
Remélem tud segíteni nekem.

Kedves Doktor Úr!
Az én problémám tavaly novemberben kezdődött,és igazából nem nagyon volt előjele!

Történt egy este,hogy néztem a tv-t és elkapott egy nagyon ijesztő érzés,ami abból állt,hogy úgy éreztem meg fogok őrülni! Felpattantam az ágyról,kiszaladtam kicsit levegőzni,aztán megmosakodtam,de az érzés nagyon nem akart múlni!

Édesanyám adott egy fél frontin-t (0.5ös),hogy vegyem be,de mivel nagyon gyógyszerellenes voltam,ezért azt megtagadtam,viszont egy óra szenvedés után csak bevettem!

Aznap ha nehezen is,de sikerült elaludnom. Másnap teljesen hatása alá kerültem az előző napi érzésnek,és elkezdtem rágódni rajta,hogy vajon mi lehetett ez…..természetesen kis idő múlva már jött is az előző napi “meg fogok őrülni” érzés! Nagyon megijedtem ismét,remegtem izzadtam szorongtam,nem tudtam hova tenni,hogy ez mi lehet!

Édesanyám és párom próbált nyugtatni,de nem nagyon jött össze nekik,pedig én is igyekeztem összekapni magam,de nem ment!

Eltelt pár nap,így jártam dolgozni,próbáltam leplezni,de legszívesebben kiszaladtam volna a világból,annyira szorongtam és pánikoltam legbelül!

Az otthonlétek sem voltak jobbak,egyszerűen úgy éreztem,hogy sehol nem vagyok biztonságban,alig ettem,alig ittam,csak összegörnyedve feküdtem az ágyon és sirva vártam,hogy kicsit jobb legyen!

A sírás jót tett sokszor,mert megkönnyebbültem,de csak ideig,óráig volt jó!

December elejéig birtam és akkor édesanyám biztatására bementem a pszihiátriára (Édesanyámról tudni kell,hogy skizofrén már nagyon régóta,ettől is féltem,hogy esetleg én is az leszek,de utólag kiderült,hogy ettől nem kell tartanom az orvos szerint)

Elmondtam a problémám és írtak fel gyógyszert,+hetente egyszer pszihologushoz kellett mennem.

Gyógyszerek: Napi 2x 0.5mg xanax, escitil 10mg 1x naponta

Diagnózis: Pánik zavar (szindróma) (epizódikus,rohamokban jelentkező szorongás)

Mivel édesanyám miatt eléggé gyógyszerellenes voltam,ezért hiába váltottam ki,végül nem kezdtem el szedni őket,de a pszihológushoz eljártam!

Jót tett a beszélgetés és úgy éreztem,hogy sikerül majd magamban legyőznöm ezt az egész hülye érzést,de sajnos nem így lett! egy hétig kb jobb volt,mondjuk akkor is jött az érzés,de kb karácsony előtt már nagyon rosszúl éreztem magam…..komolyan azt hittem,hogy meg fogok halni,mert úgy éreztem,hogy nem bírom sokáig ezt se testileg,sem pedig lelkileg! Remegés,izzadás,álmatlanság,szorongás,kétségbeesés,depresszió.

Január 3.án visszamentem a pszihiáterhez és megmondtam neki,hogy kezdjük el a terápiát lesz ami lesz! Iszonyat kudarcként éltem meg,hogy “dilibogyót” kell majd szednem,de tényleg nem birtam tovább! Elkezdtem és rengeteget olvastam utána,hogy sok idő kell míg beáll,már ha jó lesz egyáltalán….nos nekem szerencsém volt,mert “beütött” a gyógyszer kb egy hónap után,és szerencsére semmilyen mellékhatást nem éreztem! hünapról hónapra egyre jobb lett,bár közben történtek dolgok,költözés párommal új albérletbe ami nagyon jó ötletnek tünt! Elkezdtem edzeni,mert rengeteget fogytam 2 hónap alatt! Közben az étvágyam is megjött és sikerült visszaszednem a versenysúlyomat! Időközben a pszihologushoz sem tudtam tovább járni,mert a munka miatt nem tudtam mindig elkéreszkedni,de úgy éreztem,hogy már lehet nem is kell majd tovább!

Majd 2 hónappal később párommal megbeszéltük,hogy elválunk,mert nagyon nem működött a házasságunk….nem éltem meg tragédiának,sőt! Felszabadultam teljesen! Külön költöztünk,én egyedül mentem tovább egy albérletbe,ahol mai napig élek!

Közben olyan jól lettem,hogy lecsökkentettük a xanaxot! reggel egy 0.5 és az estit már kihagyhattam!

Teljesen jól éreztem magam,megismerkedtem egy számomra tökéletes lánnyal,akivel nagyon jól elvagyok,szóval mondhatni teljesen sinen van az életem,de pár napja ismét előjött az a fránya gondolat….

Ismét csak úgy a semmiből,vagyis pont azon gondolkodtam,hogy milyen jól érzem magam,és hogy régen milyen rossz volt amikor szenvedtem az ágyon magzatpózban….aztán már kezdtem is érezni ismét ezt a dolgot! Nagyon megijedtem,bár nem volt olyan intenziv és erős,de mégis zavart nagyon!

Azóta eltelt pár nap és gyakran elő elő jövöget és félek attól,hogy olyan lesz mint télen volt!

A gyógyszeren semmiképp sem akarok emeltetni,mivel már az volt a terv,hogy lassan el kellene kezdeni csökkenteni!

Párom mindenben támogat,nagyon aranyos,megértő és tényleg egy szavam nem lehetne most az életemre!

Maga szerint mitől lehet,hogy megint előjött? (Régebben is volt,hogy elő elő jött,de nem volt ennyire hosszú és intenziv)

Vagy ez elő fog jönni? Mert azt mondták,hogy a gyógyszer csak egy mankó,és,hogy nekem kell igazából fejben megoldanom ezt a problémát!

Ha ez így van,akkor esetleg tudna javasolni pár dolgot,hogy mit csináljak?

Nagyon kétségbe ejtő helyzet,mert igazából tisztában vagyok vele,hogy az agyam játszik velem,de mégis mikor benne vagyok,akkor mégsem tudok mit tenni ellene!

Válaszát előre is köszönöm és elnézést,hogy ilyen hosszú regényt írtam Önnek!
Üdvözlettel: Csaba

Jó napot kívánok tudna nekem segíteni Nagyon fontos lenne a segítség.

Jónapot! Azért kerestem fel önt, mert maga az utolsó reményem és nem kereshetek fel személyesen egy pszichologust. A szüleim folyamatosan veszekednek velem és akármit kérek ami egyértelmüen nem kerül pénze fittyet hánynak rá. Kollégista vagyok ahol több lánnyal vagyok összezárva de nem érzem jól magam. A párkapcsolatomba mindig veszekedés van, az egész nagy problémám az hogy soha nem volt olyan hogy ne én lettem volna a hibás. Lelkileg bántanak nap mint nap, már nem bírom tovább. Kérem minél hamarabb segítsen egyedül érzem magam.

Tisztelt Doktornő!
A problémám az hogy mig párkapcsolatban éltem megismerkedtem egy nálam jöval idősebb férfival aki mára cserben hagyott.Ő 44 éves 2 házasságon túl van gyéreké még nincsen vidéki csak Pesten próbált szerencsét.Tudomásom szerint Őt hagyták el bár Ő a szemembe mást mondott.Szexuális kapcsolat volt köztünk és ő már nagyon hamar azt akarta hogy koltozzunk össze kb. 2hét után.Én mondtam neki hogy keresek albérletet elköltözöm a páromtól de még nem szeretnék hozzá költözni túl korainak találtam szerettem volna jobban megismerni és ezt neki is elmondtam és a páromnak is bejelentettem hogy elköltözöm .Ő nem értette hogy ha jól elvagyunk Én mire várok.Közben Ő felmondott a munkahelyénitt Pesten és nem dolgozott már 1 hónapja.Keresett munkát de nem talált magának valót mondván hogy Ő nem vállal e akármilyen munkát.Továbbra is azt akarta hogy költözzek hozzá Én mondtam hogy nem szeretnék még.Egyik alkalommal megkérdezte tőlem viccesen hogy eltartom e természetesen Én nemet mondtam és azt mondta örülne neki Ha nem csak testi kapcsolat lenne köztünk és mondtam neki hogy Én sem csak erre vágyom.Mondta hogy mennyire imád és hogy többet akar velem lenni olyan munkát szeretne ami mellett sokat tud velem lenni.Következő héten bejelentette hogy hazaköltözik videkre családi okok miatt de pár hónap múlva visszajön.Aznap mikor elment fel se vette a telefont nem állt a szemek elé csak annyit mondott hogy ő már pakol.majd másnap mikor már otthon volt felvette a telefont és azt mondta nem találja a helyét és hogy majd kialalkulnak a dolgok.Azota írtam neki hogy hogy van csak tő mondatokba válaszolt egy darabig meg hogy sokat dolgozik.En azóta is írtam neki de nem tettem szemrehányást semmiért csak annyit kérdeztem hogy van?! Már nem is válaszol még se nézi az üzenetem.Már nem írok neki mert nem merek.Nem hívogattam csak írtam neki.Nem tudom mi tévő legyek már nem merek írni sem magamat hibáztatom hogy nem költöztem hozzá mert akkor még ma is itt lenne és biztos higy akkor keresett volna munkát..Utolsó alkalommal mielőtt elköltözött azt is megkérdezte hogy nem e költözöm az ő albérletébe mert így elveszti a kauciót és nemet mondtam.Mit rontottam el?

Tiszteletem!

Párom miatt érdeklődöm. 9 éves volt mikor őt és 14 éves testvérét az apjuk elhagyta és az anyjuk nevelte fel nehezen de tisztességben őket. Mama és a Papa segítségével. Apjuk csalta az anyjukat és nem egy szeretetét kimutató apa volt. Rájuk hagyta a házat és onnantól semmiben se támogatta őket de nem is kereste őket. Később, olyan 4 éve újra próbáltak “jóban” lenni de a testvérek mentek mindig keresni a társaságát, ő általában inkább pénzel támogató meg ajándékokkal mint szeretet kimutatással + nem is ismeri igazán őket. Újra összevesztek és nem beszélnek immár 2 éve az apjukkal, utálják haragszanak rá gyerekkorul miatt is. De mostanság elő elő jön, hogy páromat zavarja, hogy ilyen az apja, meg miért nem keresi, kereste őket, fiatal párja van viszi ide oda, őket miért nem vitte sehova stb… Én próbálok tanácsot adni neki de szerintem ne mindig ők menjenek oda viszont magától az apjuk nem fog, véleményem szerint neki nem lett volna való gyerek nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Mit tegyek, hogy a párom ezen túllépjen vagy ne szomorkodjon? (nem tudhatom milyen lehet mert én nekem a szüleim együtt vannak) nyilván nem a mindennapjait határozza meg de biztos nyomott hagyott meg ritkán évente 2x feljön a téma. De ezt szerintem el kell fogadnia és együtt élnie ezzel, hogy nem tud mit tenni ellene. Előre köszönöm válaszát!

Üdvözlöm.
Szeretnék segítséget kérni .
Sajnos akadtak bizonyos hangulat problémáim
Sajnos jó pár éve nem tudok az emberekhez beilleszkedni nem tudok barátkozni , nem bízok senkiben ösztönösen ha megyek valahová és hallom , hogy valaki /valakik röhögnek rögtön azt gondolom hogy rajtam röhögnek engem bántanak.Nem szeretek busszal utazni a sok ember véget nem bírom a nagy tömeget félek hogy valaki belém köt.
Elég gyakran megváltozik a hangulatom hamar fel kapom a vizet persze én ezt sose veszem észre csak a körülöttem lévő emberek és mikor szembesítenek sose fogadom el.
Párkapcsolattom is megromlott kedély ingadozásaim miatt döntés képtelen vagyok semmiben nem tudok dönteni .
Kirúgtak a munka helyről mert egyszerűen nem tudtam be illeszkedni és sajnos mindig ideges voltam mert egyszerűen semmit nem tudtam megjegyezni és mindent elrontottam.
Nem tudom elképzelni a jövőm félek a változástol nem találom a helyem
Szedek és iszok gyógynövény boltból vásárolt kapszulákat meg teát ami kifejezetten a jó közérzetre hat de én semmi változás nem tapasztaltam
Hogyan tudnám magam kontrollálni bizonyos dolgokban mint például hangulat?
Hogyan és mivel tudnék magamon segíteni?
Mit ajánlana ?
Válaszát előre is köszönöm szépen