Tsz.!
Sajnos a 18-heti uh.-on kiderült,h.beteg a baba és még kell szakîtani a terhességem.
Spontán terhesség aminek az egész család nagyon örült,föleg a 6éves kisfiunk aki nagyon vàrja a kistestvérét.Nem tudjuk,h.kéne ezt vele közölni.Ebben szeretnék tanácsot kérni.
Köszönöm!

Tisztelt Túri Márta Dóra!

Többször vettem már részt pszihoterápián mert többször volt az életem során olyan lelki krízis amikor nem láttam kiutat és meg akartam halni. A terápiák hatottak a szorongásokat illetően mert azok a beszélgetéseknek köszönhetően elmúltak. Utána viszont mindig nyitva maradt a kérdés, hogy mi legyen az életem célja, miért is folytassam tovább, mi motivál. Más nem mondja meg, magam nem találom. A dolgok amikért egykor lelkesedtem, nem érdekelnek. Látszólag az életemben minden rendben, jó munkahely, stabil párkapcsolat. Csak nincs erőm, folyton fáradt vagyok, reggelente utálok felkelni hogy új napot kezdjek. Nincs kedvem az egészhez, minden fáraszt, minden csak nyűg. Úgy érzem magam mint a nagyapám, amikor 70 évesen azt mondta, ő már eleget élt és elfáradt. Mivel a hozzátartozóimnak nem akarok lelki törést okozni ezért folytatom tovább ezt a vegetáló életet. Erőltetett menet az egész. Ha az ember így érez pedig megérthetné a környezete, hogy joga van nem élni tovább. Nem hiszem, hogy ez betegség. Mindent elértem az életemben amit szerettem volna, rengeteg szép emlékem van, nem vágyom másra csak az örök nyugalomra. Senki nem ért meg engem amikor erről beszélek. Az erőszakos öngyilkosság borzasztó sokkot okozhat a környezetemnek. A fair megoldás egy eutanázia lenne ami előtt a hozzátartozók elbúcsúzhatnak, megértenék jobban a miért-jét és inkább számukra is lelki megnyugvás lenne, hogy nem szenvedek tovább a testem börtönében. Borzasztó hogy a mai társadalomban erre nincs lehetőség a konzervatív törvények miatt.

Üdv! 13 éve élek párkapcsolatban, ebből 2 éve házasságba férjemmel! Kapcsolatunk kezdetétől furcsa volt, hogy gyűjti a nőket ( interneten, munkahelyén, valójában mindenhol), az 5.-ik évben megcsalt egy rövid kapcsolat volt gyorsan kiderült de szerette, el akart menni de mivel közben csalodott a nőben maradt! Évekig azt hittem minden rendben 6 év után össze házasodtunk, majd házasságunk után fél évvel újabb kapcsolatba bonyolódott ami közel egy évig tartott én három hónap után jeleztem neki, hogy olyan mintha valami nem stimmelne, de a mi kapcsolatunk utánna normál megszokott mederbe folyt amiről azt gondoltam minden rendbe tehát semmi rosszat nem tett ugyanúgy viselkedett velem mint addig, kivéve a szex mert az szépen lassan elmaradt, ugy hogy szinte észre sem vettem mert sajnos 2 munkahelyen dolgozom egyszóval nagyon sokat! Ez is kiderült! Elmondása szerint ez neki semmit nem jelentett ő csakis engem szeret, csak jól esett az egójának, hogy valaki rajong érte! Én nagyon szeretem minden dolgába belelátást engedett hogy bizonyítsa ezért megbocsátottam! 3 hónappal késöbb itthon felejtette a telefonját és mivel engedély adott rá belenéztem azt kellett látn9m, hogy egy másik messenger fiókba van bejelentkezve ahol idegen nőkkel beszélget próbálja szexuális célra rávenni őket kisebb nagyobb sikerrel( persze nem így konkréran hanem bókolással kezdi)! Ekkor én elküldtem itthonról ennek kb. 1 hete de nem birok és ő se elszakadni teljesen egymástól, megigér megint mindent de én már nem birok benne megbízni viszont szivem szerint máris visszaengedném! Most kerestünk egy pszichológust mert azt mondja ő ezt nem akarta csak szórakozott és válalja a kezelést is mert ő szerinte beteg meg szerintem is! Lehet-e ezen segíteni? Biztosan nem tudja a pszichológust is átverni? Álljak még mellette vagy lépjek mielöbb át ezen, mert ugyse változik meg? Mindketten 1x már elváltunk neki az első házassága 17 évesen köttett elég rövid ideig tartott 2 gyermeke lett! Sosem tagadta nem tudott hűséges lenni ezt azzal indokolta, hogy ahol már úgy érezte nem szeretik onnan ment is, de igazából egy hosszabb kapcsolata volt elöttem ott is ilyen probléma volt vele! Én kis naív azt hittem megváltozott így közel 50 éves korára! Rendezett család vagyunk mindenkivel nagyon jó viszonyt ápol, barátainkal is akik szinte el se hiszik, hogy ez ő mert egyébként fantasztikus, segítőkész, vicces, imád szórakozni, kirándulni és látszatra nagyon szeret engem is, sosem bántana meg! Kérem ha tud adjon nekem tanácsot mit tegyek!? Alapból egy nagy gyerek egy külső kontrollos ember, nem szeteti ha veszekszek vele akár sírva is fakad, nem szeretné ha valaki haragudna rá, vágyik az elimerésre a dicséretre!

Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy lehetséges-e, hogy lelki ok miatt faj a gyomrom evés után majd ez kitart egesz nap. Általában ha reggel felkelek akkor még nem fáj, majd reggeli után elkezdődik. 2 hónapja voltam a sürgősségin, mert 2 alkalommal is elkapott erős remegés az egész testemen valamint gyomorfájás. Az ottani vizsgálatok mind negatívak lettek és szorongásos betegséget állapítottak meg. Kaptam antidepresszanst és nyugtatót, de nem szeretnék gyógyszereken élni ezért nem kezdtem el a szedésüket. Voltam gyomortükrözésen is, ott is mindent rendben találtak. Eddig 9 alkalommal voltam már pszichológusnál, de a gyomorfájdalmam most is fentáll étvágytalansággal és néha hányingerrel. Azt szeretném kérdezni,hogy ön szerint egy ilyen problémát meg lehet-e oldani gyógyszeres kezelés nélkül valamint,hogy normalis e ilyen helyzetben ennyi gyomorfájdalom? Félek, hogy csak van valami más betegségem.

Kedves Szakértő!
Történetem röviden: 12 éve megismertem egy fiút, 15 évesen, egy idősek vagyunk. Azóta kisebb nagyobb szünetekkel tartjuk a kapcsolatot, ő külföldre költözött egy időre, most jött haza. Három évvel ezelőtt is és jelenleg is két hónapja van köztünk testi kapcsolat, de párkapcsolatról nem esik szó köztünk. 15 évesen ő közeledett felém és szerelmet is vallott de én megijedtem és visszautasítottam. Azóta olyan érzésem van mintha csak kerülgetnénk egymást, ha közeledik utána mindig elvicceli és ugyan így én is. Más kapcsolataimban nem jellemző ez rám, tudok kommunikálni az érzéseimről, de vele szemben ez megszűnik, ugyan az az ijedt félénk 15 éves kislány vagyok mint annak idején, pedig mindig azt éreztem hogy számomra ő az igazi. Most mindketten egyedülállók vagyunk és úgy éreztem elindult köztünk valami de munka miatt ismét külföldre fog költözni nagyjából két hónap múlva, és fogalmam sincs mit tegyek. Nagyon félek attól is hogy bolondot csinálok magamból, mert nem érez irántam, és emiatt a barátságunk is elveszik, de attól is hogy ismét elmegy pedig 15 éve szeretem. Mit tegyek ebben a helyzetben?
Köszönöm válaszát!
Lídia

Jó napot Kívánok! Ágnes vagyok. A párom 19 éves fiáról lenne szó aki evészavarral küzd. A nagyfiúk kicsi kora óta csak bizonyos “emnivalókat” eszik meg. Csokis puding, vaníliás krémtúró, epres, barackos túrórudi, Kinder csoki, csokis keksz, gyümölcsjoghurt, banán, mandarin, eper, meggy, őszibarack, barackbefőtt. Amit mindig eszik ebédre 1 üveg bébi étel ( sütőtök marhahussal) mást nem eszik meg. Ezeket eszi reggel-délben,-este. Semmi normál ételt nem eszik. Nem ismeri a sós, keserű, savanyú ízeket, csak az édest. Ezek mellett, sovány és atopiás dermatitisze van, “sebes” ,a bőre. Folyton viszked neki ezért sokat vakarja. Egyedül szeret lenni
19 éves de teljesen más mint a korosztálya.

Tisztelt Dr, Dr nő!
Férjemnek van egy lánya az előző kapcsolatábol. Minden második hétvégén nálunk van, s úgy érezük jól érzi magát velünk, van nekem is egy lányom, s van egy kisōccsijük imádják egymást. De ha nincs velünk hiába hívjuk sose veszi fel a telot, állítólag mert nem szereti az anyukája hogy apával vagy velünk beszéljen, mert nehogy anyának rossz legyen. otthon az anyukának teljesen màst mond mint nekünk, szopja még az ujját 8 éves, én néha mondom nem kéne már, ekkor haragszik. Elmondása szerint anyukája és a nagymama állandóan átkoz bennünket, s ezt sírva mondja nekem. El is hiszem ezt róluk! Mostanában valamiért nem akar jönni, nem mond okot csak ōsszevissza beszél. Nem tudom mit tegyünk, tudom nincsen ez így rendben, anyukának hiába mondjuk vigye el szakemberhez nekünk még nem adja ide. Kōszōnōm a választ előre is. Tisztelettel Gabriella

Ugy érzem depressziós vagyok, folyton hányingerem van és szomorú vagyok vagdostam is magam önbizalom hiányos vagyok sokan bántottak a vagdosásrol más lemondtam de a ha rajzolok mindig egy halottakat rajzolok papáim nincsenek meghaltak 1.öngyilkos 2.betegség sajnos azthiszem ez is közre játszik.. Mindenkit el akarok lökni magamtól es páran tudják is ezt…

Kedves Pszichológus!

Már évek óta úgy érzem, szorongok. Igazából olyan, mintha nem tudnék valódi okot rá. Anyukám ilyen szorongós, stresszelős. Szerintem ő is már az anyukájától örökölhette…
Olvastam a szorongás, az önbizalomhiány témában több helyen is. Sajnos úgy látom, ezek alapján, hogy szeretethiányom van, és nem igazán tudom miből adódhat. Normális családi hátterem volt, kaptam sok szeretetet, de a szüleim mondjuk gyakran veszekedtek (vitának nem mindig nevezném), és ez nagyon megviselt engem (érzékeny típusként), de a testvéreimet is. Esetleg ebből adódhat a problémám?
Hogyan lehetne megoldani?

Üdvözlettel,
Szilvia

Jó estét kívánok!
Introvertált típus vagyok, ami a munkahelyem nem éppen a legjobb, mert hatással van a kollégáimmal való kapcsolatomra. Nem tudok nyitni feléjük, nagyon nehezemre esik megnyílni előttük. A csapattréningeken a poklot járom meg, mert szerepelni kell, mindig úgy érzem elrontok valamit, végül pedig tényleg el is rontok. Az emberek látják rajtam, hogy feszült vagyok, mert tényleg attól rettegek, mit gondolnak rólam. Ezeket a helyzeteket nagyon rosszul reagálom le. Szinte állandó feszültségben élek emiatt. A kollegáimnak megvan a véleményük rólam, hallottam őket, amikor erről lebeszéltek. Nagyon szeretnék változtatni a hozzáállásomon, mert tudom, hogy csak én tudok magamon segíteni. Tudom, hogy ők sem különbek vagy jobbak nálam, csak én nem tudom, hogy tundám ezeket a kellemetlen helyzeteket kezelni. Megkérdeztem magamtól, mit érzek ilyenkor, félek a megszégyenüléstől, a megaláztatástól, attól, hogy elutasítanak.
A szoros munkabeosztás miatt nem tudom személyesen pszichológus segítségét kérni, ezért azt kérném Öntől, tudna-e esetleg valamilyen gyakorlatokat ajánlani, amivel ezeket a nekem feszült helyzeteket kellemesebbé tehetném; esetleg létezik-e olyan irodalom, amit elolvashatnék ebben a témában. Nem szeretnék szorongani az emberek közt, azt szeretném, ha én is és ők is jól éreznénk magunkat egymás társaságában.
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel: Hajnalka

Üdvözlöm. A peoblémám.az lenne ,amiben tanácstalan vagyok. Egy éve van egy barátnom 3 évvel fiatalabb nàlam,Én nagyon szeret de ö nem szerelmes és,nincsenek érzései.Ezt mondja.Nem érez iràntam semmitNem is szexel velem.4 éve elvesztette a nagyobbik bàtyàt ès az èdesanyját.Az eddigi kapcsolataiban csak megalàzàst kapott.,és sajnos.akkor alkoholba menekült.A mt nem tudok hova tenni,hogy vele egy nemüeknek irja hogy hiànyzol, puszikat,szivecskéket küld nekik. Azt mondja nem.meleg,de nemtudom.Mo a baj vele？Azt mondta nekik többször probàlt vel szakitani de én nem mentem bele. Akkor？
Van tanácsa？ köszönöm

15évesen bakfis koromban beleszerettem a nálam 30 évvel idősebb tanáromba. 17 éves koromtól 20 éves koromig egy gyönyörű kiteljesedett szerelmi kapcsolat volt közöttünk. Amikor elváltunk békében (elengedett, vagy küldött, hogy éljem az életem, nem tud mit nyújtani nekem, se gyerekeket, se jövőt) én belebetegedtem de aztán valahogy túl léptem rajta. Tartottuk a kapcsolatot 1990-ig, de utána elvesztettem, nem találtam sehol. Most tudtam meg, hogy 91-ben rákban meghalt. Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy elengedtem és azt se hogy nem voltam mellette amikor bajban volt. Nem tudom elfogadni a tényt, hogy nincs többé. Tönkremegy az egészségem szétesik az életem a családom és nem tudom mit tegyek. Én még mindig ugyan úgy szeretem.

Jó estét.A kérdésem nagyon összetett a férjemről lenne szó,mániás depresszióval küzd és nem meghatározott személyiség zavarral.Egy fél éve egy súlyos öngyilkossági kísérlete is volt mert a vállás is szóba került.Nem tudom már a betegségét elviselni és,a vele járó dühkitöréseket amelyek sajnos egyre gyakrabban társúlnak hozzá.Rendszeresen jár pszhihológushoz és pszhihiáterhez állítólag jobban van csak én nem látom ezt.A kérdésem a következő lenne hová fordulhatunk még segítségért hogy jobban lehessen.A gyógyszereit szedi a munkáját ellátja de egyre nagyobb erő kell hozzá,neki .Tanácstalan vagyok.

Tisztelt hölgyem!

Olyan problémával kapcsolatban írnék, ami a párom és a családom érinti. Másfél éve vagyunk párkapcsolatban és a családom kijelentette, hogy nem fogják tudni elfogadni sosem, nem akarják látni és szakítsak vele. Természetesen én szeretem és nem fogom elhagyni. Az ok amiért nem szimpatikus nekik, az az, hogy idősebb tőlem 10 évvel és nincs/nem is lesz diplomája, ellenben nekem egy piacképes papírom lesz. De a szememben ettől még jó partner és nem fogom elhagyni. Én kollégiumban élek, de a családi viszály nagyon megnehezíti a hétköznapjaim, és a kapcsolatom is. Mivel távkapcsolat, csak hétvégén tudunk találkozni, na de hol. Ha hozzánk egyáltalán nem jöhet, mit tegyek? Szégyenlem is, hogy ilyenek a szüleim, ugyanakkor van bennem megértés is az aggódásukért, mégis a gyerekük vagyok és nem azt a herceget fogtam ki, akit ők elképzeltek. A páromnál lehetnénk, de ő is a családjával él nem akarok minden héten a nyakukon lenni. Sajnos az egyetem hétfőtől pénteken estig tart minden nap, lehetetlen mellette diákmunka. Szombat vasárnap meg tanulok és ha egy kicsit ki akarok kapcsolódni az a párommal történik, de rá se lenne időm, ha még valamit magamra vállalok. Sajnos a műszaki kart is úgy kezelik, mintha általános iskolás lennék és nem tudom összeadni hogy 1+1, folyamatos fenyegetőzés megy, hogy nem finanszírozzák tovább az egyetemet, meg úgyis megfogok bukni. Sosem jártak felsőoktatás közelében lehet ez a probléma, hiába bizonyítottam már, hogy igenis megy és ne aggódjanak a tanulásért. De görcsberándul a gyomrom, ha azt mondják ha most találkozol a barátoddal akkor felejtsd is el az egyetemet, mert mellette biztos, hogy otthagyod. Pedig teljesen támogat benne, sosem kérne ilyet. A másik meg, hogy anya ilyen korban fiúzott legalább 3 volt neki egyszerre meg minden héten más buliba járt miért nem jarok nyitott szemmel. De én nem ilyen vagyok, nekem kell a nyugodtság, a biztos szeretet és stabilitás. Heti egy napot aludnék vele, ha nyár van és van idő akkor 2x is találkoztunk és ettől is kiakadtak, hogy minek ilyen sokat. Én nagyon keveslek heti 24 órát együtt, de ez is lecsökken, ha nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mit javasol hogy tudnám elfogadásra és megértésre bírni a szüleim, hogy a párom is jöhessen hozzánk? Meg amúgy is hogy magyarázzam el, hogy bár támogatnak anyagilag, már felnőttem lelkileg és agyilag? Nyilván játszhatna diákhitel például, de nem hajszolnám bele magam ebbe az egészbe. Azok a fajta szülők, hogy amíg az én kenyeremet eszed, meg az én házamban laksz, addig…

Jo napot,most mar lassan fel eve tarto szomorusag,vagy lehangoltsagommal kapcsolatban kernek tanacsot.Eddig sem voltam az a mindig kiegyensulyozott szemely,de bar valtozoak voltak a napjaim.Egy ideje semmiben nem lelem boldogsagom,mint regebb…ha kirandultam,ha egy jot ettem :)Most mar ez sem boldogit.Mindenem megvan,nem perfekt a munkahelyem,de van ,van csaladom,es megis azt erzem semmi nem okos igazabol oromot csak elek mert elnem kell.Ez mar depresszio?ugy erzem nincsenek igazabol erzeseim,csak felelmem h mi tortenik velem,miert nem jovok helyre?maskor ha tart 2 nap rossz nap,akkor utanna jottem helyre.De ez most nem mulik el.Nincs kedvem a ferjemmel sem egyutt lenni,kinnak erzem.Van egy 3 eves kislanyunk,a szivem melyen kicsit ot hibaztatom ,es ezert is lelkiismeret furdalasom van,ugy erzem azota nincs igazan eletem,es nagyon aktiv verekedos siros leanyzo.Nem szeretek mar elmenni sehova,mert mindengol azt erzem minket neznek,h h megneveltem a gyerekem.STB STB STB…Sok ilyen gondolat nyomaszt,es nem tudom h pszihologusra lenne szuksegem,egyaltalan meg fogok boldogsaot erezni,vagy soha ….vagy inkabb lelekgyogyaszra?Erdekes az h halas vagyok mindenemert es megsem tudok erezni mar oromot.