Jó napot van egy olyan problémám hogy a gyereknek az apja meghalt 3 éve én az édesanyja összejöttem egy férfival akivel hétvégenként együtt voltunk 3 an nála vagy nálam de vége lett a férfi alig foglakozott vele csak velem .A gyerek 11 éves kb 3 szor történt az hogy este be volt zárva az ajtó és dörömbölte az ajtót most a harmadik alkalommal az ajtó tokja megrepedt kicsit mitől lehet ez a féltékenység hogy ha együtt lennènk este nem lehet egyszer rajta is kapott minket egyuttletnel.Mi lehet a megoldás erre a problémára? Nem szereti a gyerekem azt hogy boldog legyek már leültem vele beszélgetni nem egyszer most is higy vege lett a párkapcsolatomnak kerdeztem tőle miért csinaltad azért hogy vége legyen azt mondta nem a gyerek megkerdeztem tőle hogy szereti e a volt páromat válasza közepesen.

Üdvözlöm!
Tanácsot szeretnék kérni. Kezdem azzal hogy fiatalkori parkinsonnal diagnosztizáltak. Eddig nem volt gond a párommal, elfogadta. De az utóbbi hetekben elég furcsán viselkedik. Este nagyon sokáig a sz gép előtt ül. Utána megy fürdeni. Mikor már mindenki alszik És ez hetek óta így megy. Már kettőnk közt nincs semmi. Hiába kérdeztem hogy miért nem fekszik le időben, de nem tud rá magyarázatot adni. Megölel, de ennél több nincs köztünk. Azt mondta most ilyen időszaka van, nincs kedve hozzá. De ezt nehezen hiszem el. Ha próbálok vele beszélni erről, akkor rögtön visszavág valamivel. 17 éve vagyunk együtt. Közös gyermekünk is van. Sajnos egyre inkább azt érzem hogy a betegségem kettőnk közé áll. Lehet ezen segíteni? Egyre inkább azt érzem hogy eltávolodik tőlem. Sajnos nekem sem könnyű ezzel a betegséggel együtt élni, és szerintem ez is taszítja őt.

Eltelt pár nap hogy nem csináltam. Vagyis nem éltem az általam elképzelt világban. De hiányt érzek. Nem tudok koncentrálni egy valamire. A gondolataim mindig máshol vannak. Nem tudok tanulni, GONDOLKOZNI.
Mintha megállt volna az agyam. Nem tudom mi a megoldás. És tudom hogy vissza fog jönni,csak egy rossz kedv vagy valami negatív kell és menekülök oda. Már kiskorom óta küzdök ezzel. Egyszer 1 évig nem csináltam de mindig visszatér. Mi a véleménye?

Kedves Szabó Lili!
Igazából nem is tudom hol kezdjem el. Érdemes még erőltetnem ezt az egész dolgot, érdemes-e írni róla. Annyira igyekeztem és igyekszem beilleszkedni de nem megy. Egyszerűen nem érzem magam sehol jól. Ez a sötétség újból és újból visszahúz. Mindent terhesnek érzek. Minden nehezemre esik. Azok a dolgok is amit régen nagy szerettetel csináltam. Nincs erőm, és nem akarok reggelente felkelni. Nem akarom, hogy bárkinek terhes legyek. Igyekszem sokat mosolyogni de már nagyon nehezemre esik. Már nem is mondom senkinek ha magam alatt vagyok. Mert nincs értelme.. egyszerűen már nem vagyok képes kijönni a szarból. ( ez már lassan 9 éve tart) Kint élek külföldön egyedül. Vannak pár barátaim akik nagyon jó emberek. Ők élik az életüket. Én annyira szerettem volna valakit megismerni és szeretni. De valamiért nem kívánok egy férfit sem. Nem tudok szexuálisan vonzónak találni senkit. Nincsenek szexuális álmaim vagy vágyaim. Tíz éve nem éreztem vonzalmat senki iránt.. de tetszeni tetszett valaki de csak messziről.. több nem.. egyszerűen semmi nem indult be. Ezt is feladtam. Már nem erőlködöm. Pedig nagyon szerettem volna gyereket. De már ezzel is megbékéltem. Én igazából csak egy dolgot akarok. Megváltást. Átadni a helyem valakinek aki megérdemli. Mikor ezek a fekete felhők jönnek minden nehéz. Csak úgy random sírok. Mert üres vagyok. Mert nincs semmim. És nincs miért élnem. Én annyira igyekeztem 2 szakmám van mellette egy főiskolát végeztem külföldön, most sport terén végzek egy hétvégi sulit( sokat sportoltam- de már ez sem megy- már csak teher), csak hogy a szüleim azt higgyék minden rendben van. Ezeket is csak azért raktam le, hátha valami jobb lesz, valami segít ebből a mélységből kijönni. De nem segít semmi.. egyszerűen nem.. néha egy két napig megy.. de utána hetekig bezárkózom. Mint egy zombie végigcsinálom a napot. Mindig alig várom hogy hazaérjek, mert az erőltetett mosolygástól megfájdul az arcom. Aztán otthon elengedhetem magam. Szégyellem a gondolataimat. Szégyellem hogy nem akarok élni… de ezzel is megfogok békélni… Értelmét nem sokat látom, hogy ezt megosztottam. Ezt az érzést nem lehet leírni, hogy valaki képtelen az életre… képtelen kapcsolatra.. haszontalan. Antidepresszánst már nem akarok szedni mert régen szedtem. Egy idő után már nem segít. Növelni kell az adagot.. annak pedig értelmét nem látom. Én nagyon kívánom hogy senki ne jusson ilyen helyzetbe ahol az ember alól kicsúszik a föld. Már semmi nem számít és semmi nem nyújt támaszt semmi nem nyújt elégedettséget vagy egy kis jó érzést. Az ember feje csak egy dolgon jár a megváltáson. Egyszerűen fáradt vagyok, fáradt vagyok tovább próbálni, mert 9 éven át próbáltam, igyekeztem normálisnak lenni, beilleszkedni. De már nem tudom és nem is akarom….

Ugy erzem tömeg fóbiám van nem merek sehova egyedül menni ha van mellettem valaki akkor is szorongok a tömegben de nem tudom miert mindig is szégyenlős voltan de nem enyire h*gy gyógyulhatnák ki ebből?

Üdv! 1eve lezsibbadt az arcom, stroke gyanújával kórházba kerültem ahol megállapítottak hogy téves diagnózis! Idén januarba ideggyogyaszaton voltam ahol koponya Mr-t csináltak slerozis multiplex kizárása miatt, ez az Mr negatív lett! A zsibbadás azóta sem múlik, most már társult hozzá gyengeség izomrángás és remegés is! Házi orvosom újra ideggyogyasz felkeresését javasolta, mondván lehet mégis csak slerozis multiplexem van! Kérdésem Dr. NŐ szerint ezek a tünetek pszichés alapon vannak, vagy tényleg valami betegség állhat a háttérben!? Válaszát előre is köszönöm!

Jónapot kívánok
Férjemmel mostanában elhidegültünk egymástol. Volt egy nagyobb vitánk el hagyott , de pár ora mulva visszaköltözött.
Azóta nincs ölelgetés , puszi .intimitás is akkor ha én kezdeményezek , vagy leráz hogy nincs kedve .probáltam beszélni cele , csak anyit mond feszült a gondjai miatt ,
Aztán meg velem az a baja , hogy most vissza ad mindent , meg változik az ember .mi lehet a probléma mert magam nemtudok rájönni .válaszát előre is köszönöm.

Abban szeretném kérni a tanácsokat, hogy mit tegyek.
Egy éve van egy barátom, eddig úgy hittem hogy nagyon fontos vagyok neki, de azt hiszem tévedtem.
Sajnos ritkán tudunk találkozni vele, mert ő külföldön lakik és dolgozik. Eddig úgy tartottuk a kapcsolatot, hogy telefon vagy csetten beszéltünk és néha találkoztunk is. Mindig azt kértem tőle, hogy akármi történik a másikkal beszéljük meg. Ez eddig működőtt is. Még augusztusban megbeszéltük, hogy október közepén kimegyek hozzá. Közben Anyukám beteg lett és egyre rosszabbul volt, akkor végig a támaszom volt, bármikor üzenhettem, írhattam neki, mindig volt rám 5 perce. Amikor eljött az indulás ideje, akkor a barátom mellett döntöttem és itt hagytam az Anyukámat a gyerekeimmel. Közben kiderült hogy Anyukámnak nincs semmi testi baja, Az volt csak a baja, hogy nem akarta, hogy kimenjek a barátomhoz, tehát nem tudott elengedni. Úgy terveztük a barátommal hogy 10 napot töltök kint nála, de eljutottam arra a pontra, hogy nem tudtam kettejük között dönteni, melyiket válasszam, hogy inkább itthon maradjak vagy kimenjek. Akkor a barátom azt mondta, hogy gyenge vagyok és nincs bátorságom. Ezt úgy bizonyítottam be, hogy végül is elutaztam hozzá. Egy teljesen idegen országba ahol még sohasem jártam és a nyelvet sem beszéltem, csak megértettem pár szót, és ha úgy vesszük egy teljesen idegen emberhez, mert ha találkozunk is soha nem töltöttünk el egy teljes napot együtt.
Amíg kint voltam nála, minden rendben volt, mert ha nem lett volna úgy ő őszintén megmondta volna. Úgy bánt velem, mint egy hercegnővel, csak sajnos szex nem történt köztünk mert ő nagyon köhögöt, szinte jól jött neki, hogy nem gyógyult meg a megfázásból. Én próbáltam közeledni hozzá ilyenkor azt mondta hogy nem akarja, hogy el kapjam tőle. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és még kirándulni is elmentünk. Ott megbeszéltük, hogy ezentúl még több mindent megosztunk egymással. De sajnos 5 nap után haza kellett jönnöm, pedig szerettem volna maradni és nagyon nehéz volt főleg nekem a búcsúzás. Elintézte nekem, hogy egy kollégája aki szintén jött haza elhozzon. Amikor elköszöntünk csókot adott az számra és megöleltük egymást és azt kérte, hogy reggel 4 kor hívjam fel, hogy hol is járunk és még azt mondta, hogy majd beszélünk. Én hazajöttem szerencsésen haza is értem, ő még maradt 4 napig mert dolgozott, aztán ő is hazajött. Kértem, hogy ha elindul és hazáért üzenjen, de közvetlenül nem tette meg csak kiírta egy oldalra hol jár, pedig régebben mindig megtette, ha ezt kértem tőle. Amióta én hazajöttem tőle nem hívott és nem keresett. Pár napja hogy itthon van, azóta sem keresett, de nem értem miért. Én úgy 2 naponta írtam neki, hogy mi újság, mi történt vele, de csak megnézte és nem reagált rá semmit. Ma mikor azt írtam neki, hogy felhívhattom-e? Akkor azt írta, hogy ha nem gond hagyjam egy kicsit nyugodtan és hogy a családjával, szeretné eltölteni a hetet, mert 2 hónapig nem fog velük személyesen találkozni. Majd ha visszamegy, akkor majd megbeszéljük. Igen, tudom nyaggattam, de csak azért mert szeretem volna tudni, hogy jól van-e és hogy mi történt.
Ez a viselkedése nagyon meglepett, azt hittem, hogy ismerem és megbízhattok benne, de kezd meginogni az a nagy bizalom, nem ezt a viselkedést vártam volna tőle. Sajnos az volt a baj, hogy nekem nagyon sokat jelentett mindig csodálattal néztem fel rá, de most csalódás okozott nekem. Én mindent megtettem érte amit kért tőlem, de nála fordított esetben ez nem működött. Eddig még egyetlen egy férfival sem éreztem ilyen jól magam. Sajnos nagyon beléestem, mert mikor ő rám néz és rám mosolyog, egyszerűen kész vége, semmi mást nem érzékelés, csak őt látom. Ő is elvált és másfél éve nem volt szexuális kapcsolata sem. Lehet, hogy próblémája van olyan téren is, én mondtam, hogy beszéljük meg, mert mindent meg lehet oldani amit igazán szeretnénk. De ő azt mondta, hogy nincs ilyen próblémája. Vagy arra gondoltam, hogy hiába, hogy szinte mindenben teljesen egy hullámhosszon vagyunk ő talán mégse vonzódik hozzám. Régebben próbált közeledni, de mondtam hogy egy kis időre lenne szükségem mert én még nem állok készen rá, akkor azt mondta, hogy nem sürget senki ő tud várni. Most viszont azt érzem amikor én próbálok közeledni, ő nem igazán viszonozza, de nem tudom miért. Egyszer meséltem neki, hogy a kolléganőm mondta, hogy milyen csinos buszsofőr volt a buszon amivel ment haza és ő azt mondta, hogy nekem biztosan bejött volna, mert tudja, hogy tetszenek a szakállas, körszakállas és kövér férfiak. Amikor ezt mondtam neki, akkor többször hallóznom kellett, mire választ, mintha zavarná, ha ilyen dologról beszélek neki, mintha féltékeny lenne rám. Egyébként ő is körszakállas és kövér, egy igazi mackós típusú férfi. Amikor nyáron egy hetet a gyerekeimmel nyaraltam, nem akarta hogy 2-3 nap beszélgessünk, mert nem akart zavarni, a végén már ott is az lett, hogy nekem annyira hiányzott, hogy a nyaralás végén már minden pasiban őt láttam és mondtam neki, hogy nagyon hiányzott és egyáltalán nem zavart volna, akkor bocsánatot kért, hogy ilyen buta volt.
Most meg írtam neki, hogy nem hívom amíg ő nem hív.
Amikor készültem hazajönni a kollégájának is azt mondta, hogy a barátnője vagyok ez azért nagy szó mert eddig sose mondta ki, hogy a barátnőjének. Mindig ha néha kérdeztem, hogy a barátnője vagyok-e mindig azt mondta, hogy még nem, mert még nem ismerjük egymást eléggé. Most nem tudom mi változott, hogy hirtelen az lettem, de lehet hogy csak úgy mondta és igazából nem is tart annak.
Tudom, hogy a múlt héten 5 napot sülve-fóve együtt voltunk, de akkor is szerintem az lett volna az egyenes út, hogy felhív és azt mondja, hogy: Szia megérkeztem minden rendben, ne aggódj és nem az hogy nem ír és nem is üzen, pedig elvileg a “barátnője” vagyok.
Ez az elintézési mód nagyon fáj nekem, mert én mindig úgy gondoltam, hogy korrekt lesz velem, ha valami gondja adódik, de sajnos tévedtem. Eddig soha nem tudtam rosszat mondani róla, de most már nem tudom mit gondoljak róla.
Kérem adjanak tanácsot, hogy mit várhattok ezek után tőle. Mert most úgy érzem, hogy nagyot csalódtam benne, ezt nem vártam volna tőle, hogy így viselkedik velem, amikor én mindig mellette voltam, mindenben támogatta és ha el volt keseredve kértem beszéljük meg, hátha közösen még tudjuk oldani.
De ahogy most bánt velem, az nagyon durva, nem tudom, hogy valaha is ezt megfogom-e tudni bocsátani neki.

Jó estét kívánok!
1 évig volt egy párkapcsolatom és nagyon szerettem/szeretem!
Nagyon sok veszekedés volt a kapcsolatunkba , féltékenység miatt de azt hittem mindent megtudunk beszélni.
De sajnos nem így lett!
napról, napra távolodott tőlem.
És szünetet kért..
Minden nap beszélgettünk és megtudtam hogy felkereste a volt barátnőjét..
Letiltottam minden közösségi oldalról bánatomba..
És vele újra elkezdett beszélgetni engem meg elhagyott.
Azt mondta hogy vele akarja helyrehozni nem velem..
Nem tudom hogy lépjek túl rajta
nagyon fáj
Egy munkahelyen dolgozunk , és mindennap látom
Emiatt egész nap feszült vagyok
Nem értem hogy tudott ilyen gyorsan elfelejteni engem
ezek szerint sosem szeretett

Jó estét! Az a problémám hogy nagyon sokat gondolok a volt barátomra, ő volt a nagy szerelem számomra. Most már családom van és neki is van barátnője jól megvannak. Mi a párommal gyakran vitatkozunk, olyankor is eszembe jut az exem, a vele együtt töltött idő. Mit tegyek hogy ne gondoljak rá ennyit? Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm.

Mennyasszonyom lett végre hosszú hosszú évek után. Eddig a nőktől mindig csak elutasítást és bánatot kaptam. Ő viszont rendes és sose akarnám megbántani. Azt, hogy rendes velem egy nő eleve nehéz volt megszokni de végül sikerült és már régóta jártunk. Most azonban tett vmi olyat, ami annyira nagy és jó hogy egyszerűen képtelen vagyok befogadni sőt inkább depressziós lettem és távolságtartó. Tudom belül hogy amit tett az jó de valahogy szinte már ez megemèszthetetlen és kellemetlen. Pedig mint mondtam ez olyan dolog amit azérr tett mert szeret. Ráadásul magamtól jöttem rá de mintha mégis összetörtem volna. Miért lettem depressziós és miért olyan kellemetlen ez amikor örülni kellene és még jobban szeretnem? Tisztelettel Zoltán

Tisztelettel szeretnék kérdezni.
kb. 4 hónapot voltam kórházban, majd hazaengedtek, a családom egy idő után lemondoþ rólam, munkámat elveszítettem, és már úgy éezem, lemondtam az életemről. A feleségem megvet. Kerestem pszichjátert, újból felirattam gyógysert, de már az óngyilkosság is mwgfordult a fejemben. Probléma megoldási készzségem redukálódott, miként a családi és társadalmi kapolataim is. Elóre is köszónöm a választ.

Tisztelt Címzett!

Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy gyermekkorom óta félek a sötétben. Az ok amiért írok az, hogy a helyzet csak súlyosbodik. Jelenleg 29 éves vagyok. Az életminőségemet nagyon negatív értelemben befolyásolja. Elalvás előtt nem merem lekapcsolni a lámpát, ha egyedül vagyok. Viszont odáig fokozódott a helyzet, hogy ha nem egyedül alszom, akkor is rettegek, hogy valaki betör a lakásba, meggyilkol vagy rossz dolgokat tesz velem. Teljesen abszurd dolgokat találok ki, amelyek bekövetkezésének valószínűsége igen kicsi. Általában emberektől félek, viszont gyakran a szellemekkel vagy UFÓ-kal kapcsolatos fiktív elképzeléseim is vannak. A kreativitásom határtalan ezen a téren. Képes vagyok egy egész éjszakát végigrettegni, ezért nem tudom kipihenni magam. A helyzet változó. Van amikor erősödik, van amikor egészen nyugodt vagyok.
Gyermekkoromban a faluban ahol éltünk nagyon szokszor betörtek hozzánk a házba és sokszor keltem fel éjszaka, hogy a sötétben ismeretlen alakok mozognak, akiket a családomnak mindig nagy hangzavar közepette sikerült elűznie. Arra gondolok, hogy ez felnőttkori traumákat okozhatott nálam. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e ezen a problémán valahogy segíteni? A neten csak azt olvasom, hogy egy természetes ösztön a sötéségtől való félelem és nem tudják az okát. A pszichológia mely ága foglalkozik az adott problémával? És melyek a leghatékonyabb kezelési módszerek? Válaszát előre is köszönettel, Pálmai Lili

Kedves Orsolya, azért írok Önnek, mert kicsit nyugtalanító dolgok történnek mostanában a 4 éves kislányunkkal. Egy évvel ezelőtt költöztünk az USA-ba, így keresztül mentünk egy nagyobb változáson az életünkben. A kislányom Izabell még nem jár ovodába itt, velünk tölti a napot, kb 5-6 héttel ezelőtt mentünk el egy ovi-iskolába ahová be szeretnénk íratni. Annyira nem tetszik neki az ötlet, mert ott “angolok” vannak. Kicsit később kb 2 héttel ezelőtt elkezdte a kislányom mondani, hogy “a pocakom azt mondja” valami nem tetszik. Ezt leginkább olyan dolgokra kezdte el mondani amiket igazán szeret. Megbeszéltük vele, hogy nem a pocakjával gondolkodik ezért most már azt mondja az “agyam azt mondja”, de a lényeg ugyanaz. Ez már olyan méretet öltött, hogy napi kb 20-30 ilyen eset van. Ha erre mi mondjuk a kedvenc nyulát amire azt mondja nem tetszik azt mondjuk akkor tegyük el akkor viszont hatalmas sírást és hisztit rendez.. Kb ebben az időszakban kezdődött az is vele, hogy nem alszik el csak nagyon nehezen, mindig felkel többször mire sikerül elaludnia. Ez egyáltalán nem volt jellemző korábban. Kicsit aggódunk, mert nagyon furcsa érzésünk van amikor ezeket a dolgokat mondja, van benne egy kettősség, mert ragaszkodik a tárgyhoz, de közben pedig azt mondja nem tetszik neki, olyan mintha nem ő mondaná, nagyon kimért és tárgyilagos amikor ezt közli…. Ezt csinálja a család többi tagjával is, van kettő testvére is, van hogy eszébe jut és szépen elmondja, hogy egyébként nem szeretem …. és felsorolja, hogy kit, mindenféle előzmény nélkül. A testvéreivel nagyon jó a kapcsolata és sokat is játszanak, ezért itt is teljesen furcsa, hogy minden előzmény nélkül azt mondja nem szeretem őket. Ha erre azt válaszolja a testvére, hogy jó de én nagyon szeretlek, ő erre azt válaszolja “jó, de tudod én akkor sem szeretlek.” Válaszát előre is köszönöm, Üdvözlettel, Hartman Tamás

Jó napot kívánok!
Nagyon hosszú a mondanivalóm, de megpróbálom röviden leírni. Anyukámmal egy ideje megváltozott a kapcsolatunk. Régebb olyan volt, mint a legjobb barátnőm, most meg, kb két év, vagyis hát, úgy amióta barátom van, és egyre nagyobb vagyok, úgymond ‘repülök ki a családi fészekből’, megváltozott a kapcsolatunk. Már nem tudunk olyan jókat beszélgetni, mint rég, és már nem is érdeklődik, nem kérdez, mintha nem érdekelné, hogy mi van velem. Ha meg én elkezdek mesélni, általában zavarom. Nagyon hangulat ember… És ez rossz. Viszont van, ami nem változott. Hogyha összetűzésbe keveredünk, összeveszünk, akkor ő utána nem beszél velem, akár napokon keresztül, levegőnek néz én meg egy utolsó senkinek érzem magam. Mindig is ez volt, és ez borzasztóan rossz. Még sokszor ha nem is éreztem magam hibásnak, odamentem, bocsánatot kértem tőle, holott ő volt túl ingerlékeny és beszélt velem csúnyán. És általában amikor ez van, akkor apukám is az ő oldalán áll, a 11 éves húgom is, és teljesen rámszállnak, nagyon kemény, fájó dolgokat vágnak a fejemhez, amik örök sebek maradnak a lelkemben… Nem tudom hogyan tudnék viszonyulni hozzá, ahhoz, ahogy viselkedik velem. Hogy megvonja tőlem a szeretetet, a törődést. Olvastam néhány cikket a mérgező szülők tulajdonságairól és sokban ráismertem anyura. Nem tudom mit tehetnék, hogy jobb legyen és ez az egy év még, mert suli után már nem leszek itthon, ne így teljen el végig. Próbáltam beszélni is vele, levelet is írtam neki, de nehéz eset nagyon. Nagyon lenéz, vagyis nagyon érezteti velem, hogy ő a tapasztalt, a nagy, én meg a kicsi, tudatlan, aki semmit se tud, és akinek mintha érzései se lennének. Nem törődik egyáltalán azzal, hogy nekem a lelkemmel mi történik.
Ebben kérnék szépen segítséget, hogy mit tegyek, hogyan viszonyuljak ezekhez a dolgokhoz, hogy ne sírva aludjak el szinte minden este és hogy a lelkem ne legyen mindig darabokban a családom miatt.
Válaszát előre is köszönöm!