Kedves Uram/Hölgyem!

Elöszőr is szeretném megköszönni, hogy foglalkozik az ügyemmel. A problémám az hogy már másodjára próbálok kialakítani egy kapcsolatot egy fiúval aki tetszik mindaddig amíg úgy nem döntünk hogy kapcsolatot létesítünk egymással. Amint ez megtörténik megijedek, és elkezdem benne a hibákat keresni mintha ráakarnám beszélni magam, hogy ne tetszen. Nagyon kedves fiú és tényleg minden megvan benne, de ahogy egyre komolyodik a dolog én annál jobban félek és viszakozni kezdek. Nem tudom mit tehetnék ellene. A válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Cím!

Van egy nagy problémám, hogy nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek.
Lassan 1 éve lesz, hogy van egy pasi az életemben. Mindent meg tudok vele beszélni, mindenben támogat, rosszat nem tudok rá mondani, én nagyon kedvelem Őt. Testi kapcsolat  ugyan még nem történt köztünk, ez részben az én hibám is, mert még eddig nem álltam készen rá. . A barátom eddig türelmesen várt, nem követelőzött, csak annyit mondott, hogy amikor úgy érzem hogy készenállók rá szóljak. Másik problémám az, hogy ő kint dolgozik külföldön és így ritkán tudunk találkozni, csak telefonon szoktunk beszélgetni. Még nyár végén megbeszéltünk, hogy most októberben kimegyek hozzá egy hétre. Én mióta elváltam ( az pontosan 1 éve történt) , még sajnos közös lakásban lakom a volt férjemmel és a két gyernekemmel, akik ugyan már nagykorúak, de itthon laknak még és ilyen körülmények miatt nem igazán tudtunk eddig kettesben lenni.

Amióta elváltam a legfőbb támaszom az Anyukám volt. Most hogy van ez a pasi az életemben egy kicsit megváltozott. Találkoztak már szimpatikusak voltak egymásnak, mégis Anyukám félt attól, hogy esetleg csalódás okoz ez a pasi nekem.
Szeptember óta majdnem minden nap kérdezte Anyukám a lányomat, hogy pontosan mikor is akarok kimenni a pasimhoz,de ő nem tudta megmondani. Közben Anyukámnak hasi problémája lett, pontosabban az, hogy nehezen tud széklete lenni, néha szorulással küzd. Eddig szervi bajt nem találtak neki, hálaistenek, igaz még egy széklet vizsgát van hátra és ha az is rendben van akkor azt mondhattom, hogy testi eredetű a problémája nincs.
Most pontosan egy hét múlva szeretnék kimenni, de most dilemmában vagyok. Az a problémám, hogy hogyan hagyjam itt az Anyukámat ilyen állapotban, ugyan nem lenne egyedül mert itt vannak az unokái, akik nagykorúak.
Amikor elmondtam neki, hogy sajnos most kellene kimennem, mert mostra terveztük akkor Anyukám kiakadt, hogy képes lennék őt itt hagyni ilyen állapotban? Mondtam neki, hogy nem lenne egyedül hiszen az unokái itthon maradnak vele. Erre azt mondta szerintem elég önző módon, hogy az ő segítségüket nem fogja kéri, csak nekem kötelességem segíteni neki, mert én vagyok a lánya.
Amióta ismerem a barátomat, azóta sokkal boldogabb vagyok, minden téren, igaz testi kapcsolat még nem volt köztünk, de ő rá eddig is mindig, mindenben számíthattam.
Eddig már többször terveztük, hogy kimegyek hozzá, de sajnos mindig közbejött valami, amikor kiakartam menni és most végre mindkettőnknek megfelelő lenne az alkalom, de most meg Anyukám beteg lett és most ez lenne a gond. Nekem mindig is sokat számított az ő segítsége és támogatása és nagyon szeretném, ha egyetértene most ezzel.
Már régóta sajnos Anyukám irányítja az életemet, eddig sajnos nem volt bátorságom kiállni magamért Anyukámmal szemben.
Soha nem mondtam ellent neki, de most úgy érzem eljőtt az idő. Mindig azt éreztem, hogy nem akarja, nem tudja el hinni, hogy egyedül is megállnám a helyem az életben, tudom a kudarcoktól és a csalódástól akar megkímélni, de ez nem helyes.
A barátom azt mondja, hogy ő ebbe nem akar beleszólni, döntsek a belátásom szerint, de még annyit mondott, hogy amikor ő is kiment dolgozni külföldre az ő anyukája sem akarta, hogy kimenjen, mindent bevettett, hogy itthon tartsa, de nem sikerült neki.
Napok óta azt érzem, hogy ha azt mondanám az Anyukámnak, hogy Anyukám mégse megyek ki, mert ilyen állapotban nem tudlak  itt hagyni, akkor biztos vagyok benne hogy hamarosan jobban lenne.
Mert amikor régebben is nagyon szerettem volna valamit, mindig bűntudatot ébresztett bennem és visszakoztam, mindig mindenről lemondtam az ő javára, eddig.
Most olyan dikemmában vagyok, hogy ez a pasi ugyan olyan fontos lett nekem, mint az Anyukám és a gyerekeim. Már eddig is annyit segített nekem önzetlenül, bármikor kereshettem, mindig van rám neki, 5 perc. Felajánlotta azt is mikor Anyukám kicsit betegebb volt, hogy őt nyugodtan hívhattom akármi van, ahogy a munkája engedi visszahív.
Tudom, hogy Anyukám nem fog örülni a döntésemnek, de úgy érzem, hogy most jött el az idő arra, hogy kicsit magammal is törödjek.
Eddig mindig mindenben Anyukám volt az első.
De most nem tudom és talán nem is akarok csalódás okozni, sem nekem, sem a barátomnak, aki nagyon sokat jelent nekem.

Azt mondta az Anyukám, hogy ez most nem igazán a legmegfelelőbb alkalom, hogy itt hagyjam őt. Akkor mondtam, hogy a másik alkalom karácsonykor lenne, de arra azt mondta, hogy hogyan nézne ki, hogy itthagynám a gyerekeimet.

Valójában az az igazság, hogy soha nem lenne megfelelő a alkalom, mindig lenne valami kifogás, hogy most ezért vagy azért nem jó.
Én nem ki akarok költözni, csupán csak egy hétre szeretnék kimenni, mert nagyon nagy szükségem lenne rá, és arra is hogy kicsit kiszakadjak a meg szokott közegemből.
Mondjak le a szerelemről, mert Anyukámnak most szüksége lenne rám?
Vagy ne törődjek semmivel csak menjek ki, ha ezt szeretném?
A gyerekeim azt mondták, hogy ő támogatnak abban, hogy kimenjek és ők addig segítségére lesznek a nagymamájuknak ahogy tudnak, amíg én nem leszek itthon. Ez nagyon szép gesztus tőlük.

Kérem adjanak tanácsot, hogy hogyan döntsek?
Melyik utat válasszam?

31 eves nö vagyok aki gyakran megcsuklik.Parommal 13 eve elek együtt.Kozos gyermekünk megszületese ota komoly gondjaink voltak Valamiert nem talatam benne az apa tipust,mindig kerestem egy boldogsagot de öt sose tudtam elengedni.Naiv vagyok,gyenge mar idegileg is aminek mar fizikai tünetei is jelentkeznek Szeretem parom csak nem erzem boldognak a parkapcsolatunkban,es sajnos ezt az emberek kihasznaljak.Hozzank közeli emberek vettek mar el az eszem idezöjelesen szimplan azert mert felhuztak egy allarcot,megmutattak nekik sokkal tobbet erek mint annak akivel elek.Azt mutattak jobb apjuk lenne gyermekemnek es napok alatt kepes voltam az egesz eletem ezert felboritani.Most is egy hasonlo vallsagban vagyunk.Nem rossz embernek tartom magam viszont tudom valami nincs rendben.Olyan embereket vonzok be az eletembe akik valamiert szinten segitsegre szorulnak es valahol hiszem hogy igenis ertem valtoznak .Parom ragaszkodik hozzam mindezek utan hogy mar tobbszor hibaztam.O sem egy csaladcentrikus ember ,nehezen nyilik a gyerekek fele es felem is.Ugy erzem nem tarsam ,ahogy regebben is tartottam mellettem van de magam viszem a kapcsolatot es a gyereknevelest.Az a tipusu ember aki egy ferfi,en meg egy nö.nem tars.en pedig mindig keresem a tarsam de ot se tudom elengedni.a sok mult,a sok nyomas bennem,az hogy ugy erzem valahol en elvesztem es mindig masokert elek,az hogy oly sokat hazudtam azert mert keresek egy boldogsagot tonkre tett.neha teljesen lecsuszok idegileg ha kell a labamrol leesek .mar nem tudom mi a helyes,elengedjem vagy helyre hozzam parom meg mindig szeretne de nem akarom tobbe bantani mondanam inkabb engednem el mert talan valami oknal fogva mindig menekulni fogok,es ha aTzt erzem valaki jobban becsul ,szeret akaratlanul visz magaval minden.ezt koveti a mit tettem,a tonkre teszem parom es magam.nagyon nehez.lehet ennek psziches oka vagy csak fogadjam el nem jo a kapcsolatunk,nem megy,.par nap alatt eltudjak hitetni velem az emberek tobet erek nekem jobb lesz a fiamnak jobb lesz pedig sajnos lehet szerelem de manipulalas hisz a lelki serultsegemmel fognak meg.nem akarok mar szenvedest okozni de ki csuszott alolam a talaj.lehet meg ezt a kapcsolatot helyre hozni ennyi seb utan?lehet csak a borzaszto gyerekkori elmenyeim tesznek ilyenne?az eletem felelem,kuzdes,tobbre vagyas iranyitja ..segitseg kell.erzem ujan uton haladok amibol egyszer mar nem allok fel.

Tisztelt Doktor úr!

Zsófi vagyok 23 éves. Az utóbbi néhàny hónapban észre vettem, hogy nincs önbizalmam. Először az àllatorvosnàl tűnt fel amikor a cicàmat vittem és kérdezett az állatorvos én meg ràk vörös lettem, majd leizzadtam. Ha anyukàmmal vagyok akkor nincs ez.
Kinevettek, mert sokszor elírtam egy szàmot, vagy az adott matematikai példàt nem tudtam megcsinàlni. Volt olyan is, hogy az egész osztàly előtt alàzott meg a matek tanàrom, hogy lusta vagyok megtanulni a matekot, meg semmire nem viszem az életben. Ez ment 8 évig az àltalànos suliba, azt hittem, hogy közép suliba màr nem lesz ez, de tévedtem. Sajnos ott is piszkàltak a tanàrok, meg az osztàlytársaim a matek miatt. Egyszer osztàlyfőnöki óra volt és a tanàr megkérdezte, hogy ki akar tovàbb tanulni(érettségi), feltettem a kezem, majd a tanàr mondta, hogy tegyem le, mert soha nem lesz érettségim(màr 3 éve megszereztem) majd jött egy szülői értekezlet és a sok szülő előtt , mondta a tanàr, anyukámnak, hogy Zsófi is feltette a kezét amikor a tovàbb tanulásról volt, de én mint a tanára nem javasolom, hogy menjen, mert nem fogja bírni. Ugyan ezt hallgattam itthon apukàmtól, hogy kàr erőltetni ezt az érettségit, mert úgyse lesz belőle semmi. Nem mondom azt, hogy minta tanuló voltam, de megszereztem az érettségit, de matekból felmentésem volt így nekem abból nem is kellett érettségiznem. A mi nap találkoztam a középiskolai osztàlyfőnökömmel és ràcsodàlkozott arra, hogy le tudtam érettségizni.

Doktor úr szerint ez, hogy elpirulok az állatorvosnàl, meg ha màssal beszélek az vissza vezethető arra, hogy az önbizalmamat ez alatt a pár évalatt teljesen lerombolták az egykori tanàraim? Milyen módszerrel lehet “edzeni” az önbizalmam?

U.I: Emiatt, hogy nincs önbizalmam, dolgozni sem merek elmenni, meg ha egyedül kell intéznem valamit pánikolok , idegeskedem szinte màr rosszullétig idegeskedem azon, hohy most nekem egyedül kell intéznem ezt meg azt és végig gondolom a szituàciót a lehető legrosszabb végkimentetellel bezàródva.

Köszönöm a válaszàt

Tisztelettel

Kiss Zsófia

Udvozlom, koszonom a lehetoseget,hogy irhatok Onnek.
A kisfiam ( 7 eves, elsos) tegnap jatszas kozben megpuszilt egy kisfiut. O elmeselte nekem, hogy jatszottak, es elkoszoneskeppen megpusziltak egymast. A kisfiamnak elmagyaraztam,hogy inkabb kezfogassal oldjak ezt meg a fiuk.
Azt tudni kell,hogy a kisfiam nem egy puszilgatos tipus, a jatszoteri kis baratai regebben olelessel kozeledtek fele, azt sem nagyon szerette. Most ez az eset megremitett. A velemenyere lenne szuksegem, hogy ezt a szituaciot hogy lehet helyesen kezelni? Beszelgettunk, mar meseltem neki sok mindenrol, es megbeszeltuk, hogy mit illik es mit nem csaladon belul es kivul ( szajra puszi nincs, oleles, arcra puszi csaladtagoknak, fiuknal pacsi vagy kezfogas stb).A nemi indentitassal kapcsolatban, mar 2 kislany is tetszik a kisfiamnak, de meg 7 eves ezert nem gondolom,hogy ezt tul kellene aggodnom,ezert is irtam Onnek.
Aggodalmam,hogy a masik kisfiu anyukaja nehogy szova tegye ezt az egeszet!
Koszonom szepen megtisztelo valaszat.
Udvozlettel,
A.

Tisztelt Fórum!
A többszöri alkalommal felkereset pszichológus számomra sem számlát sem, nyugtát nem adott. Ajánlás alapján kerestem fel őt, csak a nevét tudtam, de az ajánlás miatt bizalmam volt felé. Már az elején furcsa volt, hogy albérletekben praktizál. Jelenleg más helyre költözött, amit már nem is ismerek. Az eltelt idő alatt, számomra szakmailag hitetlen és etikátlan lett. A kérésemre sem diplomát, amivel igazolná szakmaiságát, sem működési engedélyt, amivel igazolná jogosultságát a magánprakszis működtetéséről nem hajlandó bemutatni. Azt gondolom, mint páciens, illetve magánszemély, ezeket jogom van látni, ha a bizalmam megrendült felé.
A kérdésem az, hogy hol és hogyan tudok “leellenőrizni” egy praktizáló pszichológust, aki kérésre elhatárolódik és nem igazolja önmagát.
Köszönöm. István

10 évesfiam gyászol nagyon gépfüggő,hogy segitsek neki???

Nekem több problémám lenne de csak egyet lehetett választani.

Tisztelt cím!
Én a házi orvosomba estem bele. Családos ember. De messze dolgozik tőlük. Hétvégente jár haza többnyire. Imádom mindenét. Meg is írtam neki. Megköszönte. Ha személyesen találkozunk rendelés alkalmával megkérdezi hogy vagyok? Mosolyog ram. És hosszán a szemembe néz. És megis szokott nézni….végig rajtam. Mindig kedves volt velem. Ez már nálam 4 éve tart hogy odavagyok érte. Azért is írtam már meg neki mert nyomasztott. Lepni nem lép semmit de mégis úgy veszem eszre hogy tetszem neki. Talán nekem kéne a lényegre térjek? Vagy hagyjam mert egy orvos úgysem kezdeményezne a betege felé? Nem tudom mit kéne tennem? De én imádom őt.
Kérem tanácsát. Köszönöm szépen!

Üdvözlöm! Azért írok, mert céltalannak érzem az életem. A szüleim tini koromban meghaltak, a nagyim nevelt aki jelenleg 91 éves. Én 30. Ő burokba rakott, habár alapból is magamnak való voltam. Nem szerette ha bulizni járok, vagy este 7-8 óra körül érek haza mert az már késő. Gyakorlatilag a szoknyája mellé lettem kötve. Jelenleg sem párom, sem haverjaim, sem barátnőim. A munkahelyen kedvelnek, sokat beszélgetek másokkal, nevetgélünk, a korosztályom társaságában vagyok. Nekem ez kikapcsolódás. Munka után hazajövök, és a Mamámmal vagyok. Hétvégén szintén. Csak vele a 4 fal közt. Persze jó a pihenés, de nekem ez inkább rossz. Az éves szabadságaim is azzal telnek, hogy itthon vagyok vele. Takarítok, vásárolgatok, tévét nézek. Se egy nyaralás, se egy program. Mindig azt emlegeti, hogy ő öreg már, mi van ha elesik meg ilyenek. Magamtól vagyok mellette, mert sajnálom. De közben meg egyre szomorúbb vagyok ha éppen nem dolgozom. Engem ez az élet nem elégít ki. Mást nem fogad el, neki más társaság nem jó csak én. Nem akarok hálátlan lenni vele, de boldogtalan vagyok, hogy csak vele kommunikálok néha napokig.

Tisztelt Szakértő! 27éves vagyok a párom30akit nem tudom hogy páromnak nevezhetek,4 éve küzdünk.Én normális és kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyom vele de ő döntésképtelen.Amikor együtt vagyunk nincs köztünk probléma azt mondja nem velem van a baj,mégsem tudja elkötelezni magát mellettem.A 4 év alatt próbált másokkal ismerkedni illetve kalandok de a végén mindig vissza tér hozzám,azt mondja senkivel nem olyan jó szex sem mint velem illetve velem szemben nincsenek gátlásai érzi velem lenne boldog.Komoly kapcsolatot szeretne de folyton változik a gondolkodása egyik héten akarja másik héten nem vagy akár egyik nap igen másik nap nem.Bánt lelkileg majd közli akarata ellenére teszi bűntudata van.Mintha két ember lenne egy testben.Őrlődik küzd magával.Előfordul nála pánikszerű rosszullét is. A háziorvosa 0.25 frontint írt neki fel,amit nem szed csak ha érzi ezt a pánikos rosszullétet kb havonta egyszer egy szemet.Tőlem kérdi mit tehetne hogy boldogok lehessünk és ne a bizonytalanság rabja legyen.2015ben állapították meg pánikbetegségem ami ájulásig fajul és elég gyakori ettől a helyzettől.De mivel tudom az én rosszulléteim okát így én nem fordultam segítséghez a továbbiakban.Szeretnénk szakértő segítségét,ő sem érti saját maga viselkedését.

Jónapot kívánok! Nos én egyáltalán nem a betegsegem miatt kerestem meg önt! 11 éves koromban édesanyámat elvesztettem(biciklivel vonat áldozata lett mikor kelt át a síneken) ennek már lassan 7 éve viszont én azóta a legtöbb éjszaka szorongok és néha kitör belolem minden meg mindig nem tudtam elfogadni. Egy sérült fel embernek érzem magam és mostmár kezdtek halál felelmeim is lenni, a tudtattol pedig hogy elveszitem édesapámat aki szemmel láthatóan nem boldog pedig mindent megpróbálok megtenni de bele betegszem abba hogy sose boldog sose jo neki semmi és én nem tudok többet tenni mert nem nyit. Hiába mondom el ezeket néha baratnoknek nekem az nem elég nem érzik amit én erzek nem tudnak segíteni. Őszinte leszek öntől se varom hogy megmondja nekem mi segítene vagy mi nem csak egyszerűen jo kiadni magamból amit erzek egy olyan embernek aki találkozott már ilyennel.

A dolog 2 hónappal ezelőtt kezdődött mikor munkába induláskor hajnal 4_kor elkapott egy pánikroham,sírással,remegéssel,erős szívdobogás érzéssel.Azonnal elmentem a háziorvoshoz aki beutalt a mentálhigiénés csoportba sürgősségivel.Persze kaptam gyógyszereket ami áll napi 1 sertralinból és frontinból.Megállapította a szorongásos depressziót pánikzavarral.Azóta táppénzen vagyok,és eléggé hullámzó a hangulatom.Már harmadszor voltam a pszihológusnál aki úgy érzem nem sok segítség számomra.Megkérdi mi történt amióta nem látott újra írja a gyógyszereimet és ennyi.Magamban visszavezettem a dolgot és az lehet a baj hogy 3 hónappal ezelőtt munkából jövet és egyszer menetben is megtámadott egyszer 3 másodszor 5 kóbor kutya.Akkor nagyon megijedtem.Rá 1 hétre ahogy felkeltem hajnalban és belegondoltam hogy megint sötét megint mennyi kutya lesz aki megtámad bepánikoltam.Azóta ez addig fajult hogy nem merek kimenni a sötétben a kapun kívülre,ami ugye nagy baj mert sötétben járok el délelőttösbe és éjfélkor érek haza délutánosból.Pedig már vissza kéne mennem mert ugye a mocskos anyagiak.2 gyermekem van és a férjem nem igazán érti meg ezt a dolgot.Félek ha visszamegyek újra előjön a pánik,mert sajnos kóbor kutyából itt mindig van elég és a sötét is sötét marad,amikor persze senki sincs az utcákon.Mit tehetnék hogy kijöjjek ebből, ebben kérnék segítséget.Köszönöm.

Jó napot kívánok. Kicsit több problémával küzdök amit nem igazan tudok emészteni de kezelni sem több dolog is van ami elmúlt túl lendültem rajta de mikor újabb nehézség jön a réginek is visszatértnek. Nem tudom merre kéne forduljak segítségért de sokszor elviselhetetlen az érzés.

Tisztelt Doktor/Doktornő!

Próbálom rövidebben leírni a történetem:
Idén májustól a párommal kimentünk Görögországba, dolgozni. Én a jól fizető állásomhagytam ott emiatt.
Sajnos nekem nem vált be, hazajöttem (panikrohamok, kimerültség, és szerintem kiégés). A párom úgy döntött, ott marad. A kevés fizetés ellenére is, hiszen ott nem fizettek tul. A problémám azóta mélyebb, nem tudom feldolgozni, hogy ő úgy döntött, ott marad (nem szeret Magyarországon lenni, és neki az szenvedés). Emiatt úgy érzem, csak azzal a feltétellel szeret, ha külföldön éljük az életunk. Illetve, én kockáztattam azzal hogy kimenjek, neki akkor nem volt munkája, tehát neki egyértelmű volt. Önzőségnek érzem, hogy nem jöttünk együtt haza, pedig nagyon depressziós állapotban voltam már. A heti egy szabadnapunkon jól éreztük magunkat , akkor én is felszabadultabb voltam, mentünk bejárni a szigetet. De nekem nem érte meg ott lennem. Ő szeretne utazgatni, és én is majd, de nekem kell egy anyagi háttér , biztonság ehhez. Ő úgy van ezzel, hogy menjünk, akkor is ha nincs elég kezdőtőke vagy ha rámegy az összes pénzünk és majd lesz valami kint, de annál kalandosabb. Nekem az utazás egyben felelősség is, és nem szeretnék így felelőtlenül jönni menni. Főleg, hogy tanultam a hibámbol, mikor ott hagytam a biztosat a bizonytalanert. A következő terv a részéről az lenne, hogy Del-Amerikaba menjünk, akkor is, ha ott nem találunk neten munkát, de majd ott helyben úgyis fogunk. És nem akarja beoltatni se magát.. Én mennék inkább Az Egyesült Királyságba, de itthon is jól érzem magam. Azért oda, mert ott könnyebb az elhelyezkedés és bármi gond van, könnyebb hazautazni, mint Amerikából…ahol senkit sem ismerünk.
Már régóta azt hittem, sok sikertelen párkapcsolat után, amibe annyi energiát öltem viszonzatlanul, hogy vele minden más lesz. Már az elején mondta hogy ő szeretne egy utazó társat, neki a szerelme az az utastársa is egyben. De ezt én úgy fogtam fel, hogy felelősséggel utazunk, nem napról napra élve. Emiatt el vagyok keseredve 🙁
Kiegtem, úgy érzem, és már azt se tudom jelenleg, milyen munkát tudnék csinalni és hogy hol. Sportolok es mellette elkezdtem egy új szakmát is tanulni, de egyik sem hoz örömöt , így semleges minden , mióta nélküle hazajöttem, és nagyon bánt az egész, hogy nem jött haza miattam, velem . Úgy érzem, én önzetlen vagyok a párkapcsolataimban, de ezt nagyon ritkán kapom vissza . 🙁 Ez visszatérő dolog. Pedig én normálisnak érzem az onzetlenseget egy párkapcsolatban és én is ezt várom el.

Mi lehet a megoldás? Van esélyünk meg együtt maradni? Mit tehetnék a kiégés ellen, és hogy újra visszanyerjem a régi önmagam?

Köszönettel :
Csilla