Jóestét!A segítségét szeretném kérni!A párommal egy hónapja mentünk szét.Neki már van párja.Azt kell tudni róla hogy mindig is habzsolta a nőket.Fiatalabb tőlem.Majdnem 3 évig voltunk együtt.Egy kis ideig együtt is éltünk meg a vőlegényem volt.Babát is terveztünk.Miután hazajöttem azóta van az hogy se veled se nélküled.Nem egyszer volt mással a kapcsolat közbe és mindig visszatáncolt.Lelkileg mindig is közel voltunk egymáshoz.Nagyon sokszor újra azt álmodom hogy újra felkeres és együtt leszünk.Hiányzik az a lelki támogatás amit egymásnak nyújtottunk.Mit tegyek?Tanácstalan vagyok.

Válaszát előre is köszönöm!

Jó napot kívánok! Mostanában eléggé le vagyok merülve, úgy érzem semmi nem sikerül. Állandóan stresszelek a jövő miatt, hogy mi lesz ha egy bizonyos dolog nek sikerül..
Emellett önértékelési problémáim is vannak,mi ndig másokhoz hasonlítom magam, hogy mások sokkal szebbek, kitartóbbak, okosabbak.. Tudna segíteni mit tegyek? Előre is köszönöm!

Azzal a problémával fordulok önökhöz, hogy teljesen tanácstalan vagyok. Másfél éve vagyok együtt a jelenlegi párommal, aki sokkal fiatalabb- 25 eves. En egyedül lakom es egyedül fizetem a lakásom. Ő otthon lakik a szüleinel de persze szinte minden nap nalam alszik. Eddig csak brigád munkái voltak es nsgy terve hogy online pokerbol fog megelni ami mind szep es jo de mar masfel eve mondja hogy arra keszul, konyveket olvas, videokat nez es mar sokszor mondtam hogy ez igy nem felel meg nekem es nem fair hogy egyedul fizetem a lakast hiszen ois allandoan ott van. Igerte hogy nyarra meglatja hogy mikor koltozhetunk hivatalosan ossze mikor lesz ra penze. Most azt mondta ha decemberig nem fog a jatekkal pluzba lenni hogy megel belole akkor abbahagyja es keres mast. De mar utalok varni, 32 vagyok es csaladot szeretnek egy megbizhato kapcsolatban. Egyebkent nagyon rendes es tenyleg kedves srac de nwm ertem a mai fiuk miert ilyenek? En dolgozhatok 2 helyen hogy kifizessem a lakasom de o nem tud 5 oranal tobbet arra forditani hogy haladjon? Az elozo kapcsolatonban is pont ugyanilyen volt a problema hogy en voltam a tobbet ado a dologba….nem tudom mit csinaljak…sajnalnam ot ha szakitanank de ez olyan szar allapot nekem… köszönöm a válaszát!

Kedves Pszichológus!

Egy 31 éves nő vagyok. Abba a korba értem, magam mögött hagyva a szórakozás utáni vágyam, ahol szeretnék megkomolyodni. Normális életű és a normákat tisztelő és követő ember lévén célokat is kitűztem. Házasság, gyermek. Itt jön a probléma az életemben. Akikkel megismerkedek, 27-33 éves korú férfiak közül, senki sem tart ott, hogy megállapodjon. 2 éve külföldön dolgozom, és jelenleg is egy szezonális munkahelyem van, ezzel persze együtt jár, hogy az ember sűrűbben költözik, mint a megszokott. Van egy kapcsolatom lassan 4 hónapja egy fiatalabb (27) éves férfivel. Már a kapcsolat elején elmondtam a saját életcéljaim, és ő úgy tűnt ehhez illeszkedni próbált. A nagy lelkesedés lecsengésével azonban bevallotta, hogy úgy érzi, évek múlva sem lesz még kész. Úgy tűnik, ez a kapcsolatom is meg fog szakadni. Ismét munkahely váltásra vagyok kényszerülve, de sajnos nincs semmi okom arra, hogy ő vele maradjak. Önhibámból egymás után lehetetlen kapcsolatokban találom magam, amik nem tartanak sehova. Nem egyéjszakás komolytalan kapcsolatok, de mégis teljesen céltalanok. Szeretném tudni, hova tartunk és folyton kiderül, hogy sehova. Egy időre mindig elhatározom, hogy nem ismerkedek egy ideig, de elkezd valaki udvarolni, és meggyőz arról, hogy érdemes a szeretetemre, majd vége. Nem várom, hogy jósoljon nekem a jövőmről, hogy mikor fog bárki is érkezni, hanem arra kérem, segítsen, hogy hogyan kellene felfognom ez életem, a kapcsolataim? Lazábban? Engedjem el a céljaim? Szórakozzak újra? Ilyen tanácsokat kaptam, de nem érzem, hogy bármelyik is a számomra kedvező út. Utasítsak vissza mindenkit, amíg valami nagy áldozatot nem hoz értem és elnyeri a szerelmem? Nagymamám tanácsa: aki érdemes lesz a szerelmemre, várni fog rám. Eddig senki nem volt hajlandó várni. Ennyi csalódás után, kezdek barátkozni a gondolattal, hogy egyedül vállaljak gyereket.
Ön mit tanácsol? Úgy érzem, hogy nem fog eljönni a mesékből a hős lovag és életünk végéig szeretni. Nem találok ilyen férfit. Vagy én nem vagyok olyan nő, amilyenre a férfiak vágynak? Kérem segítsen, ön mit gondol.

Üdvözlettel!

Tisztelt Pszichologus!

Nagyon szorongo es teljesiteni akaro szemely vagyok, aki mindig mindent tokeletesen akar kivitelezni, gyakran szorongok csekely helyzetek es problemak miatt is, a gyomrom gyakran gorcsbe szorul, ilyen napokon enni sem tudok rendesen, szinte hetente faj a fejem ugy, hogy muszaj fajdalomcsillapitoval aludjak es ugy erzem nem vagyok kepes beilleszkedni egy munkahelyre sem, mivel a konkret semmitol is szorongok, akkor is ha teljesen kedvesek a fonokok, kollegak, es semmi problema sem lenne…Mar elore felek attol, hogy ujra elkezd fajni a fejem a szemem folott-homlokomnal es emiatt ujra haza kell kereszkednem.Egyenesen kinzasnak elem meg az amugy konnyu es kenyelmes irodai munkat, hogy 8-9 oram ramenjen naponta es felek, hogy lassan itt is fel fogok mondani. Nem tudom mitevo legyek, hogy maskepp tudjak hozzaallni a munkahelyhez. 🙁 Kerem adjon nekem tanacsot, mivel 2 hete valtottam munkahelyet, ezert meg nem tudok elszabadulni pszichologiai konzultaciora.
Koszonom!

Üdvözlöm. Kisfiam az óvodában kb 4 évesen az egyik fiúval egymás némi szervét egymáshoz nyomták ruhán keresztül. Azóta rendszertelenül, de előfordul hogy más fiúkkal próbál hasonlót, beszél róla. Ez már homoszexualitás? Most 7 éves. Köszönöm a választ. Ferenc.

Tisztelt Uram/Hölgyem!

Egyszerű kérdéssel fordulnék önhöz, amire számomra választ találni a lehető legnehezebb.
Miért nem tud valaki hűséges maradni?
Volt egy férfi az életemben, akivel minden tökéletesen működött, nagyon jól megértettük egymást. Majd egyszercsak azt mondta, hogy szerinte nem kellene ebbe jobban belemennünk, mert úgyis megcsalna és nem szeretne engem ennek kitenni, mert többre tart annál, hogy hitegessen és becsapjon. Állítása szerint csak ideig-óráig tudja visszafogni magát, előbb-utóbb megcsalja a párját annak ellenére, hogy szereti, mintha egy idő után leesne róla az a bizonyos fék és nem törődve a következményekkel félrelép.
Úgy gondolom, hogy ennek pszichés háttere lehet, ezért kérem az ön tanácsát/segítséget ebben. Szeretnék találni rá egy választ, mert nem hagy nyugodni.

Üdvözlöm!
Segítséget szeretnék kérni Öntől.
Pár hónapja a páromnak van egy barátja akit már korábbról ismer, osztálytársak voltak. Eleinte nagyon jól indult a barátságuk, megtalálták egymásban a közös dolgokat. Azonban az illető az utóbbi időkben egy kissé tolakodóan viselkedik ami már engem is és a páromat is kezd zavarni. Naponta többször hívogatja, illetve olyan furcsa dolgokat állít magáról amiket nehezen tudunk elhinni. Ha kettesben vagyunk, akkor is felhívja és órákat képes beszélni érdektelen dolgokról. Ha a párom pihenni szeretne, szintén ezt teszi. Vagy ha mással telefonál éppen akkor is felhívja csakazértis, hogy vele beszélgessen és ne mással. Egyáltalán nem tartja tiszteletben a személyes terét. Ha a párommal történik valami akkor érdekes módon másnap vele is olyan dolog történik. Valósággal beteges a viselkedése és nem tudjuk mire vélni. Bele akarja keverni a saját, sötét dolgaiba. Nem tudjuk eldönteni, mi a szándéka ezzel az erőszakos viselkedéssel.
Ön szerint mi lehet ennek az erőszakosságnak az oka? Mit tehetünk, ha nem ért a szép szóból sem?

Válaszát köszönöm!

Tisztelt Doktor úr!
A segítségét szeretném kérni!
Sajnos hónapok óta szorongással küzdök, elég gyakran van halálfélelmem és van,hogy különféle betegségeket képzelek be magamnak!

Üdvözlöm! Egy hete szakított velem a barátnőm, és teljesen üresnek érzem magam jelenleg. Nem tudok másra gondolni csak rá. Mindenhol az ő arcát látom. Mit tegyek? Sajnos a bizalom hiánya miatt lett vége a kapcsolatunknak. Nagyon féltékeny voltam. Úgy érzem hogy legszívesebben elmondanék neki mindent amit rontottam és kérnék tőle még egy esélyt, de lehet hogy ezzel csak rontanék a helyzeten?! Hogyan lépjek tovább ha azt érzem hogy nem akarok tovább lépni?

Egyedül érzem magam.
Csalódtam rengeteg mindenkiben, megbántanak nem érzem jól magam az emberek társasága között… Utálom hogy ennyire naív vagyok nem szeretem aki vagyok.

Üdvözlöm!

Tanácstalan vagyok az alábbi problémában: 37 éves vagyok 2010-ig otthon laktam szülőkkel, majd 2010-ben vásároltam egy lakást, ekkor jöttem össze a mostani feleségemmel. 2012-ben össze is költöztünk. Szüleim nem igazán akarták(ják) elfogadni a páromat. Amikor hazavittem kérdések tömkelegét kapta, ő jobb munka reményében költözött a Dunántúlra, ezt is kifogásolták a szüleim, hogy biztosan oka volt, hogy eljött otthonról, biztosan menekül. Mikor összeköltöztünk rendszeresen jöttek a szüleim hétközben, hétvégén megnézni, hogy mi a helyzet kicsiny fiúkkal, de ez kezdett elmaradozni, sőt ott tartunk, hogy abszolút nem is érdeklődnek felőlem. A látogatás hiány oka, elmondásuk és egy véletlen elszólás után kiderült, nem akarnak zavarni ( 3 szakban dolgoztunk ), egyébként 10km-re laktunk tőlük és mindennap oda jártak dolgozni, abba a városba. A másik elszólás, hogy ha egyszer rendetlenséget találnak többet nem jönnek ( szobacicánk volt és az alom nem volt illatmentes). Ha vendégségbe jöttek én főztem és nem a párom, mert nem tud annyira ez is probléma volt. Aztán 2016 júliusában, amikor a szülinapja volt, akkor bejelentettem, hogy megyek Németországba dolgozni, ezen is besértődtek, hogy ők mindig kész tények elé vannak állítva. De minden hétvégén telefon és videóchat volt, de ez is elaradt. Akárhányszor megyünk haza viszünk valamilyen apróságot, enélkül is lehetett volna, erre egyszer nem bírtam megállni szó nélkül és visszavágtam, akkor el is vihetem. 2018 augusztusban átadtuk az esküvői meghívónkat, amire szintén az volt a válaszuk, hogy hogy fognak eljönni, meg miért kell őket mindig kész tények elé állítani. A párommal mindent leszerveztünk,semmilyen szülői segítséget nem kértünk, a polgári szertartás után egy vacsora volt és lett volna szállás is, mivel a párom az ország keleti részéből való. Ez is probléma volt, hogy miért pont ott kell, erre mi mert ő ott született, ott nőtt fel. Ez sem tetszett nekik. Idén áprilisban volt az esküvő, mostani anyósom a szüleimet meghívta a szertartás előtti ebédre, amin persze nem jelentek meg. Majd miután felhívtam, hogy hol vannak, merre járnak, a válasz az volt, hogy mégcsak most indulnak a b terv miatt, én is mondom, hogy akkor a párom szülőiházához jöjjenek. Nem jöttek. Elérkezett a szertartás ideje, ahová a szűk család volt meghívva ( szülő, testvér), amin megjelent keresztapám, anyukám és húgom ,de édesapám nem. Kérdeztük, hogy miért nem jött, vagy valami baj van, erre anyukám, ezt magatoknak köszönhetitek. Lezajlott a szertartás és menni kellett volna a vacsorára, hát ők nem jönnek, mert mennek haza, erre mi minden le van foglalva, amire ő amibe kerülnek, mondjuk mennyi és kifizetik. Másnap felhívott édesapám, hogy köszöni az ajándékot és állítóllag azért nem tudott jönni, mert az esküvő előtt tükrözésen volt, aholt megfertőzték valamivel és lázas volt. Kérdésem ezt nem lehetett volna közölni telefonon, hogy ne haragudjatok ez és ez van? Aztán volt egy telefonbeszélgetésem anyukámmal, amit én kezdeményeztem és megkérdeztem ugyan mi volt ez, csak a terelés ment. A párom jogosan van rájuk megsértődve és őszintén nem kíváncsi rájuk. Amit szintén nem értenek, hogy miért, mi a probléma. Úgy hozta a sros, hogy babát várunk, kivártuk a 12 hetet és az esküvői képekhez mellékeltük a baba ultrahang fotóját. Ezt is miért kell a facebook-ról megtudniuk. Semmi reakció, hogy gratulálunk, végre nagyszülők leszünk, semmi öröm. Ahol laktunk azt a lakást, ahol laktunk idén jauárban eladtam és vettünk egy másikat a Balaton mellett, ezt is miért kellett. Mivel ő nem járt hozzánk, ezért a tömben lakó emberek, vagy ismerősök voltak megbízva, hogy informálják őket rólunk. Ebből lett elegünk, ezért adtuk el. Nem tudtunk a városba menni sehova, hogy ne fussunk össze valamelyik ismerősével. Augusztusban mielőtt szabira mentünk szóltunk előre , hogy mikor leszünk otthon, általában minden évben mennek nyaralni, ahol most vettünk lakást, amellé 20km-re. Fel sem hívott, hogy na itthon vagytok. Meghívtuk őket, hogy nézzék meg a lakást, amit vettünk. Ide sem jöttek. Augusztus 7.-e volt az utolsó dátum, amikor beszéltünk, azóta semmi. Ha én nem írok vagy hívom, akkor nem istörténik semmi. Nem akarom erőltetni a dolgot, de amikor apukámmal beszéltem, ő azt mondta ő megteszi az első lépést felejtsünk el mindent, kezdjük újra, mondtam neki rendben, ez áprilisban volt. Ők maguktól engem nem keresnek. Csak a szülinap, névnap illendőségből, de az hogy mi van velünk vagy a babával, arról semmi. Kérdésem, mit tegyek ilyen esetben? Itt kint külföldön jobban érzem magam nélkülük, ha otthon vagyok akkor meg stressz, hogy megint éppen miért vagyunk sz…ok. Erre én nem vagyok kíváncsi.

A segítségét előre is köszönöm:
Gábor

Kedves Doktor Ur/Hölgy! Van egy harom eves lanyom (egy par hónapos kisfiam is). A lanyom születesetôl kezdve velünk lakott a sógórnôm, hogy segítsen a baba gondozasaban. Neki nincs csaladja, így ez nem volt gond.
A problemam az, hogy mindent elkövet azért, hogy a lanyom ôt szeresse a legjobban és működik is amit csinal. Sosem mond neki nemet, órákon át jatszik vele, és amióta elköltözött(1 éve), minden alkalommal ajandekot hoz a lanyomnak. Nagyon ragaszkodik a lanyom hozza.
A problemam az, hogy nem kedvelem ôt mint embert és nehéz elviselni, hoagy a lanyom ennyire szereti. Sajnos csinal olyan dolgokat amik nekem nem tetszenek. Pl:a lanyom megkerte, hogy mutassa meg a nunijat és ô mivel nem mond nemet megmutatta, még hozza is ért a lanyom. Mikor szóltam, hogyan ezt nem kéne, akkor letagadta. Nekem a kislanyom meselte el. Aztan füvezik is, és a lanyom elôtt tekeri a cigit…. És hasonló dolgok miatt nehéz napirendre ternem. Úgy érzem harcolok ellene, hogy jobban kötôdjön hozzam a lanyom, de én nem tudok a nyit jatszani vele, és nemet is szoktam mondani és neha kiabalok is, szóval úgy érzem elveszítettem a lanyom és ez azóta van így, hogy kistesó született… Tudom, hogy a sógórnôm tudatosan csinalja ezt a lannyommal és szabalyosan féltéjeny, ha aznap epppen hozzam ragaszkodott jobban. Teljesen felemeszt ez lelkileg. Vannak jobb napok, de mostanaban nagyon sokszor megbant a kislanyom, hogyan nagynenivel akar lenni, sír utana, vagy órakig búcsúzik tôle. Mit kéne tennem? Hagyjam, hogy ennyire ragaszkodjon a sógórnômhöz vagy mi ilyenkor a helyes út. Köszönöm elôre is valaszat. Udvözlettel…

Tisztelt Szakember!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy két hónapja megszületett az első gyermekem. A szülést követően egy hétig bent voltunk fertőzés miatt a kórházban ez nagyon megviselt. Haza érve azonban azt tapasztaltam ,hogy mind két család részi nagyszülők igen csak elvárásokat támasztanak felém a nagyszülői jogok gyakorlásával kapcsolatosan. A saját szüleimet még csak csak megértettem mert terhességem alatt támogattak és szertetettel várták a babát. Azonban tegnap történt egy incidens édesanyámmal, megkértem ,hogy kísérjen el minket az első oltásra mert én nem szeretném lefogni a babát, azonban a rendelőbe érve úgy érezte h anyai mivoltát kell elővegye és az előtte lévő rutin vizsgálathoz is ő szeretett volna a gyermekkel foglalatoskodni és finoma félre lökdösni a táskával én ezt nem hagytam mert egy hónapja ugyan ez játszódott le a másik nagymamával amiről ő tudott, kiérve a rendelőből tovább folytatta ezt a viselkedést amit már szóvá tettem ,hogy elég és a másik nagymamához hasonlítottam a viselkedést. Ez kellő indulatot adott ahhoz, mikor édes apám is ide ért hozzánk,és az oltástól nyűgös gyerekkel piszéset kezdet játszani ,hogy rá szóljak. Ma édesanyám a fejemhez vágta ,hogy én önző vagyok és ,hogy a gyereket fosztom meg , és ,hogy ő már felse meri venni. de én soha nem mondtam senkinek , ilyet. Pár szabályt állítottam fel ha a gyerek elaludt nem bántjuk, és letesszük, (egész eddig azt hallgattam ha nem így teszek elkapódik és jaj lesz ) aztán ,hogy ne szólítsák fel ,hogy sírjon, és ,hogy a kezét és a pofikáját amíg ennyire pinduri ne bántsuk. Nagyon rosszul viselem nyomásnak élem meg, frusztrálttá tesz ,hogy azt érzem ,hogy elvárással jönnek ide és eleget kellene tegyek , de nem megy a testvérem szerint is nem hagyom kibontakozni őket nagyszülői mivoltukban.
De dühös vagyok ,hogy azt ígérte ,hogy itt lesz az első pár hétben és mindenbe segít, nem mondom ,hogy egyáltalán nem jött párszor jött ,de hiába hívtam sírva ,hogy nem bírom tovább segítségre van szükségem , nem kaptam, és megértem ,hogy sok pénz az utazás és ,hogy fizikailag is megterhelő ,meg ,hogy ott volt a kert. De akkor azt én és a baba vészeltük át. És nem értem ezt a nagy elvárásokat, miután én a fent említett dolgokon kívül nem tiltottam meg mást, még a dédi mamára szóltam egyszer rá ,hogy az 1 hetes baba lábát mikor alszik ne csipkedje ,hogy fel kelljen.
Emellett a párommal se felhőtlen a kapcsolatunk, és ezt is tudják a szüleim és nem is nézik jó szemmel. Nem érzem jól magamat és az,hogy azt vágják a fejemhez már többen ,hogy én önző vagyok és csak nem hagyom nagyszülösködni őket nagyon rosszul esik.
Kértem,hogy főzzünk valamit tegnap ,hogy itt van mert ha a baba délelőtt vigasztalásra szorult volna itt van és megtudja vigasztalni, de válasz az volt,hogy nekik még van otthon ebéd. Mondtam,hogy akkor jó vissza felé az orvostól délután közeli étteremből veszünk valamit. Persze addigra már az orvosnál össze szólalkoztunk és nem lett megint ebédem, mindenhol lépcsők vannak és egyedül nehezen emelem meg a bava kocsit , mert a hasfalam szétnyílt. Majd késő délután jutott eszébe,hogy végül én egész nap nem ettem , a közeli boltba a babakocsival nem férünk el,tehát oda se tudok napközben lemenni vele és ez nem nagyon érdekli a páromat se ,hogy épp van mit egyek vagy sem.
Összegezve,arra lennék kíváncsi és abban kérném a segítséget,hogy tényleg rossz anya vagyok és önző aki nem enged meg semmit és megkárosítom a babát ?

Üdvözlöm,a problémám a következő megpróbálom rövidre fogni.13 éve vagyok együtt a jelenlegi párommal,az elején minden szép volt de utána jöttek a bajok. 9 évvel ezelőtt Anyósommal laktunk mikor kiderült terhes vagyok,nagyon boldog voltam sajnos anyósom sokat áskàlodott és azzal beszélte tele a párom fejét h nem is tőle vagyok terhes,megcsalom.. Stb. Sajnos ő neki hitt és nem nekem így haza költöztem. 8 hónapon keresztül azt se kérdezte meg h élünk e,jól vagyunk e. Napról napra egyre inkább éreztem azt h kiábrándultam belőle egyenesen gyűlöltem amiért magamra hagyott.Majd egy napon megjelent.Dühös voltam de sokat beszélgettünk és úgy döntöttünk újra megpróbáljuk.Lakàst vettünk szépen neveltük a fiam de vmi mégis hiányzott.Sose volt velünk otthon,munka után kocsmába járt,itthon meg csak evett és aludt és sokat változott kinézetre is. Többször kértem h változzon meg de mindig az volt a válasz h neki így jó menjek el ha nem tudom öt már így elfogadni,de nem tudtam megtenni hiszen mindig a fiam néztem h neki mi a jó és inkább tűrtem,rá kellett jönnöm h sose tudtam meg bocsátani neki h annak idején elhagyott és sajnos elmúlt a szerelem is már iránta.Nem volt jó a sex se vele,nem kívántam.Szenvedtem napi szinten amíg egy nap fel bukkant a régi szerelemem,akiről azt kell tudni h egyben kollégák is vagyunk de miután szakítottunk és mindkettőnknek család lett nem is köszöntünk egymásnak, mintha idegenek lennénk. Egy nap arra került a sor h több pénzt keresetek és ez azzal járt h neki kellett engem betanítani.Hezitàltam de végül elfogadtam ő persze végig féltékeny volt rá. Alig beszéltünk,tényleg csak a munkáról amikor egy nap olyan jól elvoltunk h ő is el mondta h nem boldog a kapcsolatába én is meg nyíltam neki és a másnap elcsattant egy csók ami ellen nem tiltakoztam.Végül elég sokat találkoztunk munkán kívül és úgy éreztem vele h nem akarom h ez vége legyen mert minden tökéletes volt vele,de utána alig találkoztunk csak pár alkalommal és mondtam neki h ez így nekem nem jó mert rosszul éreztem magam a párommal szemben is és nem csak öt de magamat is becsapva éreztem.De kis idő múlva nem bírtuk és ismét össze gabajodtuk.ő volt életem nagy szerelme és rá kellett jönnöm h még mindig öt szeretem,hiányzott ha nem láttam… Stb. De se ő sem én nem hagytuk volna ott a családunkat így továbbra is titokban találkoztunk.De tudom h ez nem helyes!Próbáltam a párommal többször beszélni de mindig övé az utolsó szó. Már többször el akartam hagyni h nem kinlodok tovább de a fiam miatt nem merek lépni,nincs segítségem nem is keresek annyit h egyedül boldoguljak,es nem akarom nyomorba taszítani a fiam. De már egyre nehezebben bírom nem tudom mitévő legyek. Kérem segítsen nekem! Tudom h szakítani kellene a régi barátommal de könnyű azt mondani mikor az életemnel is jobban szeretem, akit meg kellene h szeressek nem megy! Remélem tud vmi tanácsot adni nekem! Köszönöm h végig hallgatott! Szép napot kívánok!