Tisztelt Szakértő!

17 éves vagyok, a problémám szerintem nem olyan tragikus, de mindenképpen szeretnék rajta változtatni.

Egy olyan problémám lenne, hogy alapvetően én egy nagyon vidám, minden hülyeségben benne levő srác vagyok. És ami a legfontosabb, vannak céljaim amikért folyamatosan küzdök és teszek is, soha nem adok fel semmit. De, viszont sokszor túl hamar fel lehet idegesíteni, nagyon hirtelen felkapom a vizet, amit utána nagyon hamar meg is bánok, szóval abszolút nem vagyok harag tartó például. Mit tudnék ezzel csinálni? Esetleg betudható a kamasz kornak, és kifogom nőni?

Köszönöm előre is.

Lehet kicsit bután hangzik amit írni fogok, de remélem tud tanácsot adni. Úgy érzem mintha elvesztem volna érzelmileg. Tanulás szempontjából nem érzem, hogy oda tartoznék ahol most vagyok (tanárin), de fogalmam sincs mire tudnék váltani. Nem ismerem magamat eléggé, igazából szerintem nincs is semmi amiben kiemelkedő vagy tehetséges lennék. Szeretek olvasni, de nem ismerem úgy az irodalmat, mint a szaktársaim többsége, szeretem a nyelvet amit tanulok, de nem megy úgy, ahogy a többieknek. Alkotni szeretnék, brutálisan erős képzelőerőm van, de nem tudom mit kezdjek vele, nincs tehetségem egyik művészeti ághoz sem. Úgy érzem, hogy csak állok egy helyben és nem haladok sehova, félek, hogy rosszul választanék szakot, ha váltanék, de nem szeretnék már tanár lenni. Már amikor felvételizni kellett anno, akkor sem voltam biztos a dolgomban és csak azért jelöltem ezt a szakot, mert nem volt jobb ötletem. Igazaból szeretnék valahova tartozni, de nem érzem, hogy bárhova is beillenék. Nem az a baj, hogy nincsenek barataim, vannak csak szeretnék valami nagyobb részese lenni.

Nem tudom mennyire érthető, hogy mi a probléma, nem igazán volt már ötletem kitől segítséget kérni. Előre is köszönöm a választ.

Jó Napot Kívánok!

Evelin vagyok és olyan panaszom van , hogy kint dolgoztam Németországba. Haza kellett jönnöm mert folyamatos félelem és pánik roham volt rajtam úrrá , olyan szinten hogy képtelen voltam munkába állni. Rengeteg stressz ért a munkámat illetően , hiszen létszám leépítés volt folyamatosan és egy évig ebbe voltam míg teljesen ki készültem. Azóta eltelt 1 hónap. Teljesen elzárkoztam a külvilágtól , kilátástalannak érzem az életem. Egyre többször szuicid gondolataim vannak. Pánikolok , egyenesen halál félelem van rajtam , mikor változás elé kerül az életem , legyen egy állásinterjú egy baráti találkozó. Nem tudom meddig bírom ezt az egészet és , hogyan lehetni újra a réginek lennem. Elnézést a hossú sorokért , de nagyon jól esett végre kiadni magamból. Köszönöm szépen a tanácsot előre is.

Üdvözlöm.
A problémám a következő.
2 éven át szedtem orvosi felügyelet mellett reggel 10mg Scippát.
Orvosi beleegyezéssel,mivel a tünetek elmúltak.
Az elmúlt héten volt egy legénybúcsú,illetve egy esküvő,ahol nagyon jól éreztem magam.
Azóta ismét kezd előjönni több tünetem,így újra a gyógyszer szedése mellett döntöttem és érzem is a javulást.

Kérdésem az lenne,hogy egy hét múlva lesz a születésnapom,ahova vendékeket hívtam és lesz alkohol fogyasztás is.
A Scippa nevű gyógyszerre szabad sört fogyasztani vagy okozhat bármilyen problémát?Tömény italt nem iszom soha,viszont egy-egy ilyen születésnap alkalmával,amikor nem szedtem gyógyszert,1-2 nap alatt bizony elfogyasztottam 20 doboz sört.
Jelzem,ez évente egyszer fordult elő.
Tehát a konkrét kérdésem,hogy reggel 10mg Scippa mellett elfogyaszthatom e a fent leírt mennyiséget vagy valamennyit vagy pedig gondot okozna a gyógyszer és az alkohol együttes fogyasztása?

Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:Miskolczi Attila

Tisztelt Holgyem/ Uram!

Az emberi kapcsolataim nem mukodnek megfeleloen, sok szempontbol az en hibambol kifolyolag.
Eddig nem zavart/ vettem tudomast errol , de az utobbi idoben elkezdett zavarni, igy egyre tobbet foglalkozom a problema gyokerenek a felkutatasaval. Ahogy a legtobb problema gyokere a csalad es a gyerekkor, nalam is ez a helyzet. Ami miatt irok Onoknek az az, hogy van e olyan terapia, kezelesi modszer, ami segit potolni a hianyzo mintakat gyerekkorbol. Konkretan minel tobbet kutatok es olvasok a temaban, annal biztosabb vagyok, hogy edesanyam narcisztikus alkat. Vajon az, ami ebbol kifolyolag kimaradt a gyermekkorombol, illetve ahogy hatott a szemelyiseg fejlodesemre, az felnottkent potolhato- korrigalhato-megtanulhato?

Elore is koszonom a valaszukat,
Udv
A

Tisztelt Doktor Úr ill. Doktornő!
Valofelben vagyok. A férjem már másnak csapja a szelet ezért tettem ki a cuccát.
Van egy 5 éves kislányunk, aki nem igazán szeret vele menni ha úgy van.
Én mindig mondtam a férjemnek h pl. Ne nxirjuk fel a haját de a válasz mindig az volt hogy nem szereti ha ",hosszú" de most hogy az új nőjevel van úgy hordja a haját ahogy mindigis szerettem volna. Ez miért van??

Jó napot kívánok. Olyan problémám van, hogy ha mennem kell bárhova mindig egymerő görcs a gyomrom és annyira túl tudom reagálni, hogy képes vagyok öklendezni. Nem szeretek csak itthon lenni mert itt érzem magam biztonságban. Ezért nem is vágyok sehova mert félek az elindulási rosszul létemtől. Sajnos nemrég történt velem egy olyan dolog, hogy akiben nagyon bíztam abban csalódtam a legnagyobbat (nővérem) ez a dolog lelkileg nagyon megvisel. Köszönöm szépen válaszát előre is.

A problémám, hogy a legjobb barátomba vagyok szerelmes, aki házas. Ezt viszonylag jól tudtam kezelni eddig, de pár hete folyamatosan dolgozik bennem a féltékenység, és mérgezi a mindennapjaimat.
Elfogadtam a helyzetet, és igazi jó barátok vagyunk, ami a párját sem zavarja, mert soha nem volt köztünk félreérthető helyzet, beszélgetés stb. Soha nem vallottam be az időközben bekopogott szerelmet. Tudom, hogy ha elmondom neki, elveszítem. Azt viszont végképp nem élném túl. Évek óta mellettem áll, sokat jelentünk egymásnak. Neki is rossz lenne, ha tudná az igazat, mert nem találnánk rá megoldást.
Én már beletörődtem, hogy ez így marad, csak a féltékenységet szeretném kezelni. Sokszor ezen jár az eszem, és teljesen lehangolódom, amit persze ő sem ért. Mindent megbeszélünk egymással, de ezt nem lehet.
Kérem, adjanak tanácsot, hogy a féltékenységtől hogyan szabadulhatok meg? Hogy ne gondoljak arra, hogy együtt vannak? Hogy érezzem ismét szerelem nélkül azt a szeretetet, amit azelőtt?
Köszönöm szépen előre is!

Több mint 1 hónapja kíváncsiságbol önszántambol le szeretnék nyelni tárgyakat például üdítő ital kupakot, távirányító elemet, gomb elemet, üveget, faragót, apró pénzt stb…… És kést tettem a nyakamhoz is már ma, öngyilkos gondolatok is voltak már, és már félek magamtól nem szeretném magam szenvedtetni de akárhogy akarom kiverni a fejemből ezeket a nyeles dolgokat nem meggy!

Üdv
41 éves férfi vagyok akinek 14 éve nincs szexuális élete a maszturbáláson kívül.
Ennek legfőbb oka ,hogy gyermekem nevelése mellett nem jutott idő ,tér egy harmadik személynek. Jó megjelenésű ,jóképű férfi vagyok aki háttérbe szorította a párkapcsolat lehetőségét is. Most hogy felnőtt a gyermekem ,szeretnék párt találni.De mivel ilyen sok ideje nem volt szexuális kapcsolatom,félek a kudarctól.Félek ,hogy nem jön a vágy,félek ,hogy sérült a szexualitásom. Márpedig tuti sérült ,mert eleve nem normális ,hogy egy férfi ennyi ideje magányban él.
Felébreszthető a nemi vágy? Sajnos nincs a nők homlokára írva ,hogy milyen a szexuális igényük.
Mit tanácsol ,kezdetnek?

Folyamatos szorongás és halálfélelem , ha ki kell mozdulnom az otthonomból.

Tisztelt Szakértő!

Én egy 28 éves nő vagyok. 19 éves voltam, amikor leukémiával diagnosztizáltak, és lemondtak rólam az orvosok. 40 kiló voltam,alultáplált, és gyűlöltem a testem. Még öltözködni is háttal öltözködtem a tükörnek. Erre jött még a leukémia… Aztán ahogy gyógyultam, híztam és egyre inkább megszerettem a testem. 2 évvel ezelőtt visszamentem arra az egyetemre tanulni, ahonnan 19 évesen elvitt a mentő és kiderült leukémiás vagyok. Ezzel egy időben újra elkezdtem utálni a testem. Nem tudom van-e összefüggés.. És ezután jött a legrosszabb. Jöttek a kényszergondolatok és egyre inkább szorongtam. Elkezdtem minden járókelővel összehasonlítani a testem, amiből persze mindig vesztesen jöttem ki, és hatalmas szorongást okozott. A kényszergondolatok is az emberi test és annak kinézetével voltak kapcsolatosak.. Legtöbbször ruha nélkül..Nagyon megijesztettek ezek a gondolatok. Azóta igyekszem kerülni minden szituációt ahol véletlenül is hozzám érhetnek (pl boltban, buszon, villamoson bárhol.) Lassan már a munkámat is csak egész napos szorongás mellett tudom végezni, ráadásul egy oviban dolgozom.
Vannak történések, cselekvések, amiken napokig tudok rágódni és nem tudok szabadulni a gondolattól. Tudom, hogy semmi rossz nem történt, mégsem tudok szabadulni a gondolattól.. Sokszor csak akkor nyugszom meg ha pl fotót készítek a történés közben, hogy lássam később is hogy semmi rossz nem történt. De már ez sem nyugtat meg mindig..Tudom , hogy semmi rossz nem történt, de folyamatosan ott a kétség, és nem tudok szabadulni tőle.. Kérem, segítsen mit lehet ezzel tenni? El kellene engednem? A legutóbb történés 2 hete történt, milliószor átgondoltam már, tudom hogy semmi baj nem történt,de mégse tudok szabadulni a gondolattól..Egyszerűen nem tudok megnyugodni. Most már egyre többször fáj a fejem is.

Jól gondolom, hogy ez kényszerbetegség? Kérem adjon tanácsot,mit tehetnék hogy elmúljon ez dolog.

Köszönettel: Melinda

12 éve házasságban élek, 11 és 10 éves gyerekeim vannak. Vékony lány voltam, elégedett sosem voltam igazán magammal, de ez mára olyan szintre lépett, hogy a férjemmel is gyakran vitázunk. Borzasztóan szégyellem ahogy kinézek, narancsbőrös, striás mellem, hasam, combom van, 8-9 kg tulsulyom is. Félek, hogy nem tetszem már a férjemnek sem, csak megszokásból van velem, hiába mondja az ellenkezőjét. Mindig minden nővel hasonlítgatom magam, nyaraláson is sokszor sirni tudtam volna. Ezek miatt szinte sosincs jó kedvem, és egyre visszahúzodobb kezdtem lenni.

8 evig éltem a feleségemel mig végül elvátam,mert nem birtam elviselni hogy igazságtalanul bánt velem,sosem volt lelkiismert furdalasa,sosem kért bocsánatott mikor vétkezett ellenem,mindent természetesnek vett,8 evig hazugsagban éltem,mikor kerdem tole hogy hazudtal e nekem valaha azt mondta hogy soha,mindig neki kelett hogy igaza legyen,mindig ugy volt ahogy ö akarta,és még ö vádol meg hogy nárcisztikus vagyok,peddig nem,maga szerint mi is az oka hogy igy viselkedet velem,igaz a volt férjével is ugyan ezt csinálta

Tulajdonképpen többet is tudtam volna választani, de sajnos nem lehet, így a fentiekre helyeztem a hangsúlyt. A legnagyobb probléma persze az élethelyzet. Annyira, de annyira elrontottam az életem, elrontottam mindent, hogy ez hihetetlenül nyomasztja a mindennapjaimat. Nem tudom rangsorolni a teendőket, igazából az utóbbi években nekiálltam dolgoknak, de az életkorom ténye nyomaszt mindenben, mert mindennek most kellene megtörténnie, vagy már meg kellett volna történnie. Így gyakorlatilag semmire, semminek a beérésére sem tudok várni. Hisz egész életemben csak vártam. Nyomaszt az elmúlás gondolata is. Hihetetlenül félek tőle, hisz alig éltem még. Nem látok perspektívát, megoldásokat a jelenlegi helyzetemben, mert mindennek az idő az ára. Minden időbe kerül, s mire "lesz valami", már jóval idősebb leszek, mint most vagyok. Nagyon sok dologgal szeretnék foglalkozni még, de sajnos sok időm elment feleslegesen. Sok-sok év. Mert nem volt mellettem olyan, aki segített volna. Aki kirángatott volna az önvád, önmarcangolás, tehetetlenség, döntésképtelenség, céltalanság bugyraiból. Nem láttam a perspektívát korábban sem, nem láttam a lehetőségeket, azokat, amelyeket most már, így utólag látok. Nem láttam az utakat, amelyeken haladhattam volna, s persze utólag verem a fejem képletesen a fajba, hogy márpedig ott voltak, csak hinni kellett volna a jóban, magamban. De ez a hit nekem nem igazán ment. Mindig az alapján tekintettem a jövőre, a jövőbe, ami éppen körülvett. Szép lassan mindent elveszíthetek. Nincsenek még gyerekeim sem. Sokszor gondolok arra, hogy mennyire jó lenne újrakezdeni, de sajnos nem lehet. Mit tegyek? Nem akarok semmilyen tudatmódosító szerhez nyúlni. De valahogy össze kellene szednem magam. Annak idején sem volt persze segítség. Most sincsen. Csak az önvád a rossz döntések, vagy a nem döntések miatt. Most sem segít ezekben senki. Teljesen kilátástalan minden.