Üdvözlöm. Elvált apa vagyok. Egy 4 éves kisfiam és egy 6 éves kislányom van. Az exfeleségem új párjával él. A gyerekek szeretnek is vele lenni, ezzel nincs is gondom. A kérdésem az lenne, hogy apának hívják az új párját, (amit szerintem nem önként kezdték el) az nem fogja a gyerekeket megkeverni? Nekem nagyon rosszul esik, mikor ezt hallom, de az ex szerint ezt szokták meg. Ő még akkor is apának szólítja, mikor ott vagyok. Ez nem lesz rossz hatással a gyermekekre? Engem az az érzés fog el, hogy ezzel azt akarja elérni az ex, hogy "most már ő az apukátok"

Üdvözlöm!

Szeretnék tovább tanulni, annak ellenére hogy az eddigi életemben nem sok sikerem volt. Nagyon szeretnék bejutni az egyetemre, minden álmom lassan 10éve, hogy orvos lehessek. Bár a családomon kívül senkinek nem mondtam el, mivel félek hogy kigúnyolnának. Arra hivatkozva, hogy én úgysem vagyok erre képes és hogy "túl magasra tettem a lécet." Mindig érdekelt a téma és még most is. Viszont bármikor ha leülök tanulni, elfog a kétség és a félelem. Úgy érzem már lekéstem róla, öregnek érzem magam. Attól félek nem vagyok rá képes és sokszor kudarcba fullad a tanulás. Nem tudok kitartani amellett amit a leginkább szeretnék. Mindig az jut eszembe hogy ezt már évekkel ezelőtt kellett volna és hogy már nincs értelme. Nap mint nap ezzel szembesítem magam.
Nem tudom mit tegyek, valóban jogosak a félelmeim? Hogyan tehetném túl magamat a kétségeken?

Tisztelt Hölgyem/Uram.

Június elején ismertem meg egy nagyon kedves és erett fiúval. Eddig sosem volt párkapcsolatom, sokak szerint az érettebb gondolkodásmódom miatt nem sikerült megtalálni a hozzám illő partnert 19 év alatt. Fiatalon már tudtam magamról, hogy meleg vagyok, az ezzel járó nehézségeket szerintem jól kezeltem, mára rendeztem is magammal ezt, igaz a családomra nem számíthatok ezen a téren, velük ehhez kapcsolódó témákról nem tudok kommunikálni.
Tökéletesen kezdődött minden a -mondhatom ezt- párom és köztem, gyorsan történtek a dolgok. Tinderen ismerkedtünk meg, de szerencsére ő is a személyes találkozások híve, így 1 hét után már találkoztunk is. Csodálatos napot töltöttünk el a Margitszigeten, mindketten elégedetten tértünk haza és írtuk meg egymásnak a reakciónkat. Aztán lassan mindennaposak lettek a telefonbeszélgetések, sokat kommunikáltunk, mindig kerestük a lehetőséget a személyes találkozásra. Gyakran napokat töltöttünk el a Balaton közelében, nem volt akadály a néhány száz km. Minden mesébe illően zajlott, bemutatott a családjának, akik nagyon szimpatikusak voltak, illetve a baráti társaságának. Nem szégyellt megölelni, megcsókolni, éreztem, hogy ez kettőnk közt nagyon erős érzelmi kötelék, felnézünk egymásra, tiszteljük egymást és vágyunk a közös időtöltésre. Ragyogtunk egymás mellett, igaz, hogy rövid idő telt el. Sokat tudnék mesélni, bárcsak személyesen folytatnánk ezt a beszélgetést. 🙂 Aztán július elején érkezett egy program egy balatonalmádi házibuli a párom széles baráti társaságával. Érdekes, mert én tudtam erről a partiról, de a párom nem mondta erősen, hogy menjek, egy korábbi baráti összejövetelen jött szóba a dolog, akkor hallottam róla és vártam, hogy a buli közeledtével jelezni fogja ezt nekem, de nem történt meg. Majd teltek a napok és a párom egyik legjobb "barátja" írt, hogy lepjük meg a páromat, utazzak le a Balatonhoz anélkül, hogy szólnék a barátomnak, kijön elém a vonathoz és meglepem ezzel, hogy lent vagyok. Érdekes, a párom akkor írta először, hogy ha van kedvem menjek le estére, amikor én már a vonaton ültem. Megmagyarázhatatlan módon volt egy rossz érzésem: az, hogy bármennyire is jó volna látni a páromat és a társaságával szórakozni, új embereket megismerve, nincs itt helyem. Valamiért azt éreztem, hogy a párom inkább a barátaival lenne most, egy szó, mint száz, örült. Nagyon örült és meglepődött, amikor meglátott. Minden szépen alakult az este, jól elvoltunk, majd elérkezett az este. Bormámoros fiatalok lefeküdtek aludni hajnalban és a párommal kaptunk egy szobát, de mikor készültünk lefeküdni betért egy harmadik fél: az az ember, aki a párom legjobb barátja és befeküdt abba az ágyba harmadik félnek, amiben a párom és én voltunk. Őszintén, nem érdekelt. Madarakat lehetett velem fogatni, hogy végre a párommal lehetek, vágytam rá testileg, amire fel is hívtam a figyelmét, de úgy éreztem, hogy nincsen most kedve a szexuális együttléthez, nyilván zavarta, hogy ott fekszik mellette a barátja. Én továbbra is szerettem volna megélni vele a pillanatot, majd -nem tudom mennyi idő telt el- a következő érzés az, hogy valaki fogdos, ölel és csókol, hevesen szeretne velem lenni. Borzasztóan örültem, hiszen vágytam a párom ezen gesztusaira, majd kinyitottam a szememet és megláttam a párom legjobb barátját. Nem a párom volt az, pedig és mindvégig azt hittem, mint kiderült ő kiment, mivel melege volt. Mikor megláttam a párom barátját azonnal levetettem magamat és félrehúzódtam és megkérdeztem, hogy hol van S. a párom, mire azt felelte, hogy kiment, erről nem beszélünk S-nak. Mikor kifejtettem neki egyértelműen, hogy ezt az egészet én nem akarom, folytatta. Részleteket nem írok, hogy mik történtek, de nem feküdtünk le, de pont elég volt ahhoz, hogy a határozott tiltakozásom ellenére másnap óriási szégyenérezettel keljek és bűntudattal, félelemmel. Másnap reggel mindenki a teraszon mesélte az este sztorijait, egyedül én szorongtam, amit észre is vett a párom. Odahúzódott hozzám, kérdezte baj van? Mondtam, hogy igen, nagy baj. Kikerekedett szemmel kérdezte hevesen, hogy mi? Kivittem a ház elé és nehezen, de elmondtam neki mindent részletesen, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt elhallgatom, hazudjak annak, akit a világon a legjobban szeretek, elmondtam, hogy rám mászott a legjobb barátod, ellenkeztem és nem akartam. Azért nem mentem ki, mert már mindenki aludt akkor és azt sem tudtam abban az idegen házban, hogy ki és mi hol van.. Meglepően "jól" fogadta. Magához húzott és megölelt, próbált nyugtatni, mikor visszaértünk nem szólt a barátjához, nem beszéltek, mi pedig az eset után egy csodás napot töltöttünk el Dörgicsén. Mindez akkor vett egy fordulatot, amikor felszálltam a vonatra és megírta, hogy nagyon örült, hogy lejöttem, de sajnálja, hogy így alakult. Innentől kezdődtek a részéről az egyszavas válaszok, késleltetett levelek, ritkább hívások. Pár nap után keresett, majd volt, hogy kicsit ittasan írta meg, hogy őt is baromira megviseli mindez, aztán semmi. Nem tudtunk beszélni. Rövid idő alatt kezdett elhidegültté válni a dolog. Én annyira stresszeltem, hogy pár nap alatt kilókat fogytam, beteg lettem és sírhatnékom volt. Majd beszéltem a barátaimmal és arra jutottunk, mivel nem tudunk beszélni, hetek óta nem láttam, leutazom hozzá, mert tudtam, hogy dolgozik. Mikor beértem láttam, hogy örült, de zavarodott volt. Nem értette, miért nem szólok, hogy megyek, különben is alkalmatlan a helyzet. Hamarabb eljött a munkahelyéről és kocsiban ülve próbáltam vele beszélni a történtekről, őszintén és nyíltan, vállalva mindent, de bebizonyítva azt, hogy valahol én az elszenvedője vagyok mindennek és egyáltalán nem állt szándékomban ilyet tenni. Az üvegét szorongatva nézett ki az ablakon és nem szólt, láttam, hogy ideges, de valahol egyetért azokkal, amiket mondok. Úgy készültem, hogy ott alszom nála, tudunk egyet beszélni és meg tudjuk esetleg oldani a konfliktust. Max 30 percet tudtunk beszélni, mert mint kiderült az egyik családtagját aznap este műtik és viszik el otthonról és kistesóira neki kell vigyázni. A lehető legrosszabbkor mentem le hozzá, vissza is utaztam 2 óra alatt Budapestre. A vonatállomáson hosszasan néztünk magunk elé és annyi jött ki a számon, hogy nem gondoltam volna, hogy az utolsó vonatutam tőled az ilyen lesz. Erre jött a válasz, hogy miért gondolnám, hogy ez lesz az utolsó? Mondtam a helyzet miatt: legyünk reálisak. Ez volt az utolsó nap július közepén, amikor láttam. Azóta szinte sehogy sem kommunikálunk. A történtek elején még kézzel írtam neki levelet és adtam fel. Leírtam mindent, amit iránta érzek. Nem jött válasz. Később hosszasan írtam neki, őszintén, nem jött válasz. Hívtam, de nem vette fel. Egy ideig feltűnt, hogy nem tartja a kapcsolatot a legjobb barátjával, aki ezt az egészet kirobbantotta, de később újra együtt mutatkoztak a közös baráti társaságukkal különböző fesztiválokon, így nekem egyértelművé vált mára, hogy vele megbeszélte a történteket, talán meg is bocsájtott neki. 3 opció van az én és a barátaim fejében: a párom barátjának tetszettem, a párom tetszett-tetszik neki és féltékeny lett vagy egyszerűen zavarta, hogy a barátjának gyümölcsöző kapcsolata alakul és vele kevesebb időt fog tölteni és így megpróbált az utunkba állni: eddig sikeresen. Akkor írtam neki egy búcsú levelet, amikor megláttam pár hete, hogy a párom és az ő legjobbank mondott "barátja" közösen mutatkoznak. Összetört bennem egy világ, hogy a történtek után őt választotta, de nem gondoltam komolyan a levelemet. Erre sem kaptam választ. Tudja, eszméletlen szerelmes vagyok, nagyon szeretem ezt a fiút, tisztelem és kimondhatatlanul hiányzik. Csak arra vágyom, hogy megöleljem, megcsókoljam és őszintén elmondhassam neki, mennyire féltem, hogy elveszítem. Érzem, hogy szeret. Valamiért érzem, tudom, hogy gondol rám és érzem, hogy van közös jövőnk. Nem olyannak ismertem meg, aki így képes elengedni, minden búcsú, üzenet és őszinte szavak nélkül. Egy dolgot teszek hetek óta: bízom. Az időre és a sorsra hagytam a dolgot, amit én tudtam megtettem, hiányzik és várom, hogy ő keressen. A közösségi médiában nem tiltott le, nem követett ki, belájkolta múltkor az egyik képemet, amit nehezen tettem ki, minden storymat megnézni (tudom, túlértékeljük ezeknek a dolgoknak a szerepét). Nem tudom elengedni és nem is szeretném. Nem is tudom és nem is érzem szükségesnek. HIszem, hogy van közös utunk, hiszem, hogy szeret, de több idő kell neki, hogy ezt rendezze magában. Mégis, mit tehetek? Nem merem már keresni. Közben felemészt a hiánya és megszakada lelkem. Több, mint egy hónapja történt az eset, azóta elvesztettem önmagamat, nem tudok rendesen aludni és koncentrálni, ő jár mindig a fejemben. Kérem, valamilyen módon segítsen! Nem adom fel, mert túlságosan szeretem, de tanácstalan vagyok. Mit tudok tenni? Hogyan lépjünk a folytatás útjára? Hogyan keressem, ha keressem? Nagyon fontos lenne a találkozás személyesen. Bármilyen tanácsot megfogadok! Előre is nagyon köszönöm a kedves válaszát!

Üdv! Az én problémám az , hogy 4 hónapja véget ért egy 2,5 éves komoly kapcsolatom, amiről azt hittem az "Igazi" lesz. Igaz nehézségekkel volt teli ez a kapcsolat, de nagyon szerettük egymást. Annak ellenére, hogy folyton féltékenykedtem az önbizalomhiányom és paranoiám miatt, mégis éreztem, hogy valahol szeret. Azonban az utolsó fél évben eldurvult minden. Nem érdeklődött irántam, más lányok társaságát kereste, nem akart beszélni a problémákról. Ittas állapotban mindig szidtam őt, dühös voltam rá. Ilyenkor sokszor történt az, hogy öngyilkos akartam lenni, vagy elmenekültem volna autóval, hátha bajom lesz. Nem érdekelt volna mi lesz, de féltem megtenni. A szakítás után is voltak dühkitöréseim miatta, idővel úgy éreztem, hogy meg tudtam békülni a helyzettel, örültem annak, hogy neki van alakulóban egy kapcsolat. De amikor egy kicsi reményt is adok magamnak azzal, hogy megváltozok jó irányban és visszaszerzem őt, újra előtör a düh amit iránta érzek és visszaesek a depressziós állapotba. Tudom, hogy nem szabad alázkodnom, de nem tudom mit tehetnék, hogy túl legyek ezen az állapoton.
Válaszát előre is köszönöm!

19 éves vagyok, a szüleimmel és két testvéremmel élek. A napokban szakítottam a mostmár ex-barátommal,akivel külföldön ismerkedtem meg és távkapcsolatban voltunk már egy ideje. Odaadó, rendes fiú volt, csak úgy mint az előző exem. Biztos voltam a döntésemben, és hogy nekem ez a jó, de az anyám folyton megkritizál. Szerinte ha minden rendes fiút eldobok akkor 30as vénkisasszony leszek. Vitába szálltam vele, hogy nekem ez rosszul esik és hogy nem is értem miért kelt bennem bűntudatot. Azt mondta hogy ő már unokákat szeretett volna. Az állam leesett. Két felnőtt , szociálisan érzékeny nővérem van, és ő azért kiabál velem mert unokát akart. Ennyit érek neki? Mi van azzal hogy én mit érzek? Nem éppen hogy támogatnia kellene és megerősítenie abban hogy ne vesztegessem se a magam sem a párom idejét? Mit tehetnék?

Tisztelt Pszichológus!
Tímea vagyok, 24 éves, 3 éve dolgozom aktívan. Teljesen úgy érzem, hogy mióta mondhatni belecsöppentem a felnőttek és a munka világába, azóta egyre lejjebb csúszok a lejtőn. Régebben sokkalta színesebbnek láttam a világot, optimistább voltam, vidámabb, viszont az utóbbi években csak negatív vagyok, pesszimista, szürkének látom a világot és teljesen kilátástalannak érzem a helyzetemet. Elkeserít ez az állandó mókuskerék, hogy nem halad semerre az életem. Spórolni alig tudok az alacsony fizetés miatt, kikészít a munkából adódó állandó stressz. Mit kéne tennem, hogy újra önmagam lehessek? Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlöm!
A fiam 12 éves. Úgy érzem, hogy mobiltelefonfüggő lett. Tehetetlen vagyok, megvenni sem akartam, éreztem, hogy baj lesz, de erős volt a nyomás az apja és az ő részéről is. Alig tud létezni nélküle, első és utolsó gondolata is ez a nap folyamán. Ha elveszem v. el akarom venni tőle, akkor nagyon indulatosan reagál, fenyegetőzik, ordít, már többször az öngyilkossággal is fenyegetőzött. Az apja nem látja, hogy baj van, de én így gondolom. Sajnos a házasságunk már régen nem működik, több rossz dolog is történt velünk az utóbbi időben, én egy súlyos betegségen-műtéten is átestem, ez is közrejátszhat a fiam viselkedésében, de én mégis szeretnék vmi megoldást. A férjem ebben nem partner, szűk látókörű, én az iskolába sem szeretném ha hordaná, most megy 6. o.-ba, szeptembertől megpróbálom elvenni tőle. Nem tudom, mi a megoldás, ez egyre rosszabb. Tudom, kamaszkor, ez még nehezíti a dolgot, de úgy érzem, már csak ez érdekli a nap 24 órájában, még az iskolai szünetekben is ehhez menekül, nem játszik a többiekkel, azt mondják, a barátját is így választotta ki, az is okostelófan. Az idén kapta meg a fiam az okostelót, sajnos összegyűlt az ajándékpénze. És persze az apja szerint már mindenkinek van. Lehet, hogy sokaknak van, de más dolgok is érdeklik, és van, aki nem hordhatja suliba se. Kérem, segítsen, ha tud. Előre is köszönöm, minden jót kívánok.

Amerikában jártam egyetemre, felszabadultan, saját eőből. Most idős szülők miatt visszakényszerültem. Bízom benne, hogy házasságon (meleg házasság) visszajuthatok, de 3 év Magyarország kifakította az álmokat. Most szülők naponta etetnek, itatnak, persze fogalmuk sincs semmiről. Ennek ellenére magánéletem nincs. Anyuka 70, mostanában műtétek sorozata a sorsa. Bűntudatom van, de mennék. Félek, hogy az álmok és lehetőségek elmentek az évekkel (a reptérig tart). Kérem, öntsék szavakba, miért nem jó itt. (Eu útlevél, majdnem saját lakás, elvileg minden megvan, csak rejtőzködnöm kell Északkelet Magyarországon). A legközelebbi "barátaim" is kiakadtak a Coca Cola poszteren. Itt az összes meleg rejtőzködik, egy agresszív Yeti tesóval élek, vagy alkohol, vagy nem tudom, mi. Ha ki is megyek, marad a szülők iránti bűntudat. A legnagyobb problémaforrás, hogy mindenem megvan, de a lelkesedés és a jövő várása nagyon kifakult.
Mit lehet ezzel tenni?
Nem akarom az idejüket tovább rabolni, mindent köszönök a saját helyzetemben lévők nevében.
Péter.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A problémám azzal kapcsolatos, hogy pár napja megismertem egy embert egy társkereső oldalon. Az elején teljesen aktív, nyitott volt és egész sokat tudtunk beszélgetni. Többször hangot is adott annak, hogy tetszem neki és hogy szívesen megismerne. Én teljesen virágba borultam, hogy végre úgy néz ki, találtam magamnak valakit, aki érdeklődik irántam és én is iránta. Nagyon jól esett, amiket írt és hamar megtetszett. Aztán ahogy teltek-múltak a napok, egyre kevesebbet beszélgettünk és volt, hogy napokig nem írt. Amiért utólag elnézést kért, de akkor azután se beszéltünk sokat. Én próbáltam kezdeményező lenni, de valahányszor írtam neki, pár mondat után elköszönt, hol munkára, hol fáradtságra hivatkozva. Elkezdtem azon agyalni, hogy már nem érdeklődik iràntam vagy én rontottam el valamit. Pár napja próbáltam neki utalni arra, hogy jó lenne, ha többet tudnánk beszélni, hiszen alig-alig beszélünk pár szót, erre ő arra hivatkozott, hogy ő nem szokott mindig a gép/telefon előtt lógni meg hogy dolgozik, de amint tud, ír nekem. Azóta eltelt lassan 2 nap, és még mindig nem írt. Mellesleg sokszor látom, hogy fent van, de mégsem ír. Most lett volna az első találkánk a múlt hét végén, de mivel fáradt volt, a találka előtt nem sokkal lemondta. Elvesztette az érdeklődését irántam? Vagy mi állhat ennek az egésznek a hátterében? Én rontottam el valamit? Én végig ugyanolyan voltam vele az elejétől fogva; kedves és nyitott.
Mit tegyek ilyenkor? Sokat agyalok ezen, viszont nagyon szimpatikus nekem ez az ember, nem akarom emiatt elveszíteni.
Válaszát előre is köszönöm!
Egy 19 éves meleg srác

Üdvözlöm !Pánikbetegségben és erős szorongással küzdök. Járok pszichológushoz és próbálom alkalmazni azokat a dolgokat amit javasolt hogy próbáljam elterelni a gondolatokat de ez nem olyan könnyű és folyamatosan így indítani a napot!Abban szeretnék tanácsot kérni hogy a reggeleim ne így induljanak rosszul mit tehetnék!hiába alszom jól még is mikor felkelek fáradt vagyok fejfájás néha szédülés gyomorfájdalom remegés gyengeségét érzek.Mit tehetnék hogy ez változón hogy újra energikus legyek mert ezek a rosszul létek meg keserítik az életem nem tudok teljes életet élni hiába szeretnék. Még fiatal vagyok és nagyon elszomorít ez a helyezet mert így nem tudok teljes élet élni hiába próbálom alkalmazni amit a pszichológusom javasolt.Kezdek bele fáradni ebbe az egészbe hiába a sok próbálkozás még sem akar jobb lenni az életem amíg ez nem változik addig nem tudok munkába menni sem .Van valami mi mód hogy vissza nyerjem a régi ön magam mert már annyi mindent kipróbáltam már nem tudom mit tehetnék!Köszönöm hogy elolvasta levelem!

Kedves Pszichológus,
Bori vagyok, 28 éves, és azt érzem, nekem semmi sem sikerül. Édesapám van, édesanyám már nincs. Apa jófej is tud lenni néha, sosem vert meg, de szóban nagyon meg tud alázni.Ő az új barátnőjével együtt számítónak és hazugnak tart, csak mert nem hajbókolok és ugrálok nekik eleget. Szeretnék/ szerettem volna velük jó kapcsolatot ápolni, de erről a vágyamról már letettem, apát nagyon befolyásolja a nő. Jó lenne függetlenedni, de fizetésemből nem tudok megélni, bizonyos dolgokban édesapám támogat, de már nagyon a terhére vagyok. Gondolom, inkább a barátnőjére költené azt a kevés pénzét, amit megkeres. A munkám felőröl, rengeteg a fizetetlen túlóra. Néha azt érzem, csak a tánc esz boldoggá, de arra sincs pénzem. Ha apámék néha megtudják, hogy moziban voltam vagy jól éreztem magam, itthon sokat piszkálnak. Minden fiúmat elmarták mellőlem. Azt hiszem, én már sosem leszek boldog és könnyebb lenne, ha nem lennék. Csak arra vagyok jó, hogy dolgozzak és rajtam köszörüljék a nyelvüket. Édesanyám rákban halt meg, nagyon félek, hogy a sok stressztől én is abban fogok. Mondja, Ön lát kiutat? Kifelé azt mutatom, hogy nincs baj, mindig mosolygok, de már nagyon fáradt vagyok.

Bátortalan vagyok oda menni ismeretlenekkel beszélgetni.Nehezen szerzek barátokat.Szűkkörű baráti körrel rendelkezem.Ezen szeretnék változtatni

Üdvözlöm .
Kb kis iskolás korom óta van problémám .Amit csak édes anyámnak mondtam el .De mára már teljesen megneheziti az életem .25éves vagy és egy 1éves csodás kisfiú édes anyja rettegek hogy nem tudok helytállni mindenbe .És rá is kihatnak a dolgok .Hangokat hallok amik folyamatosan beszélnek sose hallgatnak el .Többen ,több jelemmel . És mindegyiknek más a hangja . Anyukám szerint ez az ego . De nálam annyira mások .Van amelyik ösztönöz van amelyik megtör van aki nem ért meg …És van hogy egyszere beszélnek .Amitől retenetesen fáj a fejem . Sokszor az utcára sincs kedvem ki menni ,mindent félbe hagyok .Mert hatrám az egyik hang .Ezt senkinek se mertem el mondani anyukámon kivűl .Férjem se tud róla . Az is lehet hogy tényleg badarság .De ha nem nem szeretném hogy kihason a fiam életére mert ő a mindenem .
(Sajnálom ha kuszán írtam le de nagyon nehéz ezt leírnom is )

Üdvözlöm. Berta Gábor vagyok Zalaegerszegről. Olyan kérdésem lenne, hogy napi 5mg brintellix nevű antidepresszánst szedek reggelente. E gyógyszer mellett lehet e használni CBD olajat biztonságosan, bármi kölcsönhatás nélkül? Köszönöm.

2018 februárban arcideg bénulasom volt. Márciusban a gyógyulasi szakaszban egy reggel úgy ébredtem, hogy az erek lüktetnek a fejemben ezzel egyszerre billeg a fejem .Ez a fej kóválygó érzés napközben is elkísért és stressz vagy izgatottság (jo értelemben vett) hatására fokozódik, szédülök is néha.Olyannyira zavar hogy már memória problémákat is észrevettem magamon. A fejem különböző pinzjain érzek nyomást vagy időnként szúrást.. tarkó, fejtetetőn halanték minfket oldalon ezek egész nap megvannak azóta. MR negativ lett, vizsgáltak már füleszeten EEG-n negatívak és a vérvetelnél minden érték megfelelő ( tumormarker, máj, pajzsmirigy) .
Neurológus szerint nincs olyan neurológiai betegség ami ezt a fej lüktetést okozná. Nem tudom mitevő legyek hogy elmuljon ez az érzés, ami reggelente a legerősebb mikor feljelek. Ha az pszichés, mert semmi szervi problémát nem találtak akkor van-e olyan gyógymod terápia gyógyszer vagy bármi ami ezen segíthet? Előre is köszönöm válaszát.