A problémám fiam barátnőjével van. A kapcsolatuk egésze vitába veszekedésekbe folyik, a lány első perctől kezdve féltékeny állandóan ellenőrzi a fiamat el olvassa üzeneteit, nem találkozhat barátokkal és nem engedi olyan munkahelyre ahol nők is dolgoznak. Állandóan veszekedést kezdeményez, megbeszélni nem akarja, de ha a fiam el akarja hagyni öngyilkossággal fenyegetőzik. A terhességét eltitkolta, csak akkor árulta el mikor már nem lehetett elvetetni. jelen pillanatban külön élnek, ( az anyukája is elküldi otthonról mert vele sem jön ki ,napi szinten veszekednek, apukája már meghalt) ,de olyan szinten ki készíti a fiamat mesengeren, már hajba munkába menet fel idegesíti,( fiam tetőn dolgozik) fiam hogy gyermekem aki 19 éves állandóan sír ma közölte nem fogja megélni a gyermeke születését, mert nem bírja tovább. Próbáltam beszélni a lánnyal, de támadólag lépet fel velem szemben is azonnal nekem esett és ócsárolta a családomat és a gyerekemet. Félünk, ha meg lesz a baba benne is kárt tesz a hisztériás akaratos, minden úgy legyen ahogy ó el képzeli viselkedéssel. segítséget szeretnénk kérni mit tehetünk. 2019 szeptember végén szül, de már a terhessége előtt is így viselkedett. Kérem ha tud segítsen mit tehetünk, Féltem a fiamat és a születendő kis unokámat is. Félek egy estleges tragédiától.
Mielőbbi segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel. Villám Károlyné

Féltékenység a multra.Feleségem volt kollégájával találkoztunk a Gyulai fürdőben ahol az üdvözlésük társalgásuk olyan volt mint a régi szexpartnerek találkozása.Puszi a szájra,egymás szemébe bámulás hosszasan,érintések lopva,stb.Feleségem tagadja hogy lett volna köze hozzá.Éjszakánként örlődöm,és bánom hogy én nem tettem meg a 42 év alatt.Most a szexpartner keresőt nézegetem hogy valamit törlesszek,Dórit akinél 90 év a felső határ.Nem tudom jól teszem e erre kérnék tanácsot

Tisztelt Doktor Úr!

A problémàm idén júniusba kezdődött amikor a Velencei-tónàl, reggelizés közben megszédültem(jó lehet, azért, mert üres gyomorra ittam a hideg colàt) azóta àllandóan rettegek, hogy meg fogok szédülni. Sokáig volt rajtam egy ilyen szédülés szerű érzet, de àlmodtam valamit a szédüléssel kapcsolatban és úgy tűnik elmúlt. Màr a harmadik napja nincs rajtam a szédülés érzet, viszont szorongok, ideges vagyok, hogy ha vissza jön mit fogok csinàlni. Màr annyira eluralkodott rajtam a szorongás és idegesség, hogy màr az utcára sem tudok kimenni egyedül anélkül, hogy ne lennék rosszul(hányinger, kézremegés, síràs határán vagyok, kéztördelés stb)
Ha mégis ki kell menni, akkor rosszul vagyok a fent felsorolt tünetektől emelett pànikroham szerű érzésem is van főként zàrt helyeken. A minap talàlkoztunk keresztanyukàmmal megàlltunk beszélgetni, de rosszul voltam, remegtem, izzadtam és attól féltem rosszul leszek.
A reggeleim rendszerint idegeskedéssel indulnak amik a nap folyamàn enyhülnek, majd ahohy van egy kis időm magammal foglalkozni egyből megint elkezdek idegeskedni làtszólag nincs okom rà, de mégis ideges vagyok és szorongok.
Ön szerint ki lehet ebből mászni segítség nélkül vagy keressek egy szakembert?

Köszönöm a vàlaszát

Nagyon szeretem a barátomat, mégis az utóbbi időben sokszor azt érzem, hogy el kell hagynom. Viszont erre nem tudok egy indokot sem, egyszerűen nem értem ezt az érzést. Mindent meg tudok vele beszélni, még erről is beszéltünk, és mint mindig nagyon rendes és megértő volt. Összeillünk, nagyon jó a kapcsolatunk, nem akarom ezt tönkretenni. Mit csinálhatnék ezzel az érzéssel? 1,5 éve vagyunk együtt, együtt is élünk. Mostanában sokszor sírok a fentiek miatt, nagyon rossz lelkiállapotban vagyok.
Köszönöm a segítséget előre is.

Tisztelt Pszichológus Hölgy / Úr, Kedves olvasók!

Hosszú lenne leírni a teljes story-t, próbálom a lényeget.
10 éves házasság, 1 gyermek. Amikor összejöttünk, én szerettem volna továbbra is úgy élni, mint házasság előtt, csak már férjemmel (nyaralni,sátrazni,szórakóhelyre menni,kirándulni).Férjem megmondta az elején, nem ilyen típus, amúgy is kiélte magát, "megszoksz vagy megszöksz".
10 év problémás kapcsolat után kb 2 hónapja közösen beadtuk a válást,együtt töltöttük ki a papírt,mondván,ezzel megváltozhat minden,összehoz minket,nincs biztos pont,talán összekapjuk magunkat s tiszta lappal,újra "ismerkedünk".
Papír kitöltése után 2 nappal elent buliba. Másnap délután jött haza,azzal,hogy ő sokat gondolkodott,nem akarja hogy elmenjen mellette az élet.járjunk el együtt,tanuljunk meg egymással beszélgetni.
Azóta eljár ő a haverokkal, hol ott alvós,hol elutazós buli,hol hajnalban jár haza.
Majd mikor rákérdeztem,mi a helyzet azzal amit megbeszéltünk(harc a kapcsolatért) , válasz; "Nem csinálok s…t számból,be van adva a válás,amint kimondják,végre eltak….sz".

Kérdésem Önhöz: ez most mi lehet? Nem értek semmit. Állítja nincs senkije: "nem szerzem meg azt az örömet neked,hogy válásnál előnyösebb légy", stb stb.
A gyerektartásra megzsarolt: "ha 30e-nél többet kérsz,felmondok, eltűnök" .(kb fél milliót keres havonta,s állítólag fontos a gyereke neki).
Teljesen kifordult magából azóta a buli óta. Olyanokkal jár buliba akikkel addig szóba sem állt,hiába hívták, nem ment évkig. Ő 33 éves.
Kérhetek tanácsot, mi lehet ez az élethelyzet? Mi történik vele? Velünk? Velem? Miért fáj nekem ,ha tudom, nem lesz ez már soha az,aminek lennie kellene? Fáj megélni ezt a sok éjszakázást, pedig azt mondja, teljesen normális, hogy így él, mindenki ezt csinálja.
Az nem volt normális, hogy eddig nem ment.
Mint ami agymosott, vagy velem van baj? A fejemben milyen gondolatokkal engedjem el ezt a 10 évet?

Köszönöm a segítséget.
Egy összezavart nő

Én csak azt szeretném megtudni, hogy a binaurális vagy szubliminális hanganyagok hallgatása tudna-e valamit segíteni rajtam a rövidlátásomon (myopia – közellátás)? Köszönöm a választ.

Mélyen Tisztelt Hölgyem/Uram!
Egy nagyon nehézkes problémával fordulok Önhöz/Önökhöz. A 21 éves nővéremről van szó, aki elég komolyan már 2 éve, az egyetem megkezdése után nem érzi jól magát. Ezt szó szerint idéztem. Lehet, hogy a dolognak semmi köze az egyetemkezdéshez, de a probléma egyre nagyobbnak látszik.
"Vagy hogy jobb a kedvem van hogy nem", "Lehet csak szimplán nem akarok felnőni", "Egy depis bunkó vagyok", "Az egész életem nyomaszt", "Az hogy egyedül vagyok mindig és nem tudok mit csinalni…" és ehhez hasonló mondatok hagyják el a száját egyre többször. A helyzet az, hogy nem tud mit csinálni, egyész nap a nagymamámnál van (balesete miatt ő vigyáz rá… reggelit/ebédet/vacsorát kell adni neki, fürdetni, de egyébként jó állapotban van) nyomkodja a telefonját, eszik és eszik. Már egy disznónak képzeli magát, így sportolni sincs kedve, amit nagyon, de nagyon szeret egyébként. Sajnos apukámmal rossz a kapcsolata, ez is nagyon megbántja, mert nagyon szereti őt és szomorú, hogy nem tudják megoldani a konfliktust. Egyébként érzelmi kitörései is vannak, ami nagyon feldúlt. Van, hogy jó kedve van, aztán teljesen random visszaesik.
Nagyon nagy segítségre lenne szükségünk, mert természetesen ő nem ismeri el, hogy valahol beteg vagy egyszerűen nem tud róla és családon belül nem sikerül megoldani a problémát.
Én Pán Péter-szindrómára vagy bipoláris zavarra gyanakszom, de szakmai segítségre van szükségünk!
Nagyon hálásan köszönöm válaszát, előre is.

Férjezett vagyok, de van egy másik férfi is az életemben
4 éve ismerjük ezt a másik férfit. Férjemmel együtt közös barátunk is lett.
Ritkán tudjuk sajnos megoldani azt, hogy találkozhassunk.
Ennek a férfinak mikor megismertuk még egyedülálló volt, azóta lett neki párja.
Viszont azt mondja, hogy ennek ellenére engem is ugyanúgy szeret.
De már kevesebbszer vagyunk azóta kettesbe, mióta neki lett párja
Nekem nagyon nehéz, mert szeretem mindkettejüket.
Nem tudom mit tehetnék? Sokszor bele őrűlök a várakozásba, hogy vele lehessek. És több, mint 100 km köztünk a távolság.
Köszönettel

Tisztelet Válaszadó!
23 éves nő vagyok, a szüleimmel élek. Családunkban közel mindennaposak a kiabálások, csapkodások, így is nőttem fel, sokat sírtam és féltem ilyenkor. Gondolom más család nem így rendezi a nézeteltéréseit. Viszont eddig csak édesanyám részéről voltak generált konfliktusok, de már előfordul apám részéről is. A sírás viszont megmaradt így 23 évesen is, amit elég cikinek érzek már. Lehet kezdeni ezzel valamit? Főleg attól félek, hogy munkahelyen/iskolában sírom el magam legközelebb, ha ott belém kötnek esetleg, az viszont nagyon megalázó lenne, azért mégis csak 23 vagyok. Plusz még egészen 10-11. osztályig cikizés és kiközösítés áldozata voltam az iskolában, nem tudom ez mennyire befolyásolja ezt a kiabálásra kitörő sírást, vagy ezt a személyiségfejlődési zavart, már hogyha ez a probléma.
Köszönöm a választ.

A volt barátommal 2 éve voltam együtt. A szakítás előtti hónapokban boldogan elvoltunk, wellnesseztünk, kirándultunk stb. Év elején ok nélkül szakított velem. Nagyon mélyen megviselt a szakítás, így hónapokig sírtam és rosszul éreztem magamat miatta. Őt még jobban megviselte a szakítás, így pszichológushoz is járt egy ideig. A fő probléma, hogy még mindig édesapám cégénél dolgozik. Év elején próbált másik munkát keresni, de sehol nem kapott volna jobb fizetést. Apámmal így napi szinten kapcsolatban van, illetve ha a ház körül dolgozik akkor édesanyámmal beszélget. Ez ez engem nagyon zavar. Mellesleg már a szüleim hazudnak is miatta. Nyáron édesapám elvitte magával 3 napra Németországba egy kiállításra tolmácsként, úgy hogy kértem tőle, hogy csak őt ne vigye el. (én több nyelven tudok mint ő, így nekem jobban vette volna a hasznomat) Édesanyám hónapokkal ezelőtt meghívta az exemet az édesapám 50. születésnapi bulijára, úgy hogy közben mindvégig letagadták nekem, hogy a volt párom is eljön. Az exem pedig kérdés nélkül el is jött a szülinapi bulira. Kértem a szüleimet, hogy rúgják ki az exemet, mert ez az egész zavar engem és úgy érzem, hogy soha nem fogom tudni magamat túltenni az exemen. Ezt a kérésemet a szüleim figyelmen kívül hagyták és kijelentették, hogy ha ez a helyzet nekem nem tetszik akkor költözzek el. Az exem közben ez idő alatt egy másik lánnyal randizgat/össze jár, viszont akárhány képet ki rak a közösségi oldalra, egyiken se vállalja fel a barátnőjét. (nálam már 1 hónap ismerkedés után rakta ki a közös képeket) Az exem apám kérésére feloldott fél év után facebookon, de még mindig nem álltunk szóba egymással. Ebben a helyzetben mit tudnék tenni? Miért csinálja ezt az exem velem?

Jó napot! Egy hosszú és bonyodalmas kapcsolaton mentem keresztül, amolyan se veled sem nélküled, egy kicsit lelki bántalmazó és együtt élő viszony volt ez, ahol el voltam jegyezve de nem tudtam elköteleződni. Mindez 7 évig tartott, ő vetett véget és most vissza szeretne kapni miuán más barátnője volt. De nem is erről a kapcsolatról szeretnék irni, hanem hogy ez az egész kimeritett lelkileg és 1 hónapra rá új kapcsolat kezdett alakulni, persze nem voltam túl az előzőn és sirások gyötörtek, volt,h nem tudtam mit akarok, mivel folyamatosan vissza akart rántani. Az új kapcsolatom is rá ment erre, utoljára megszakitottam a kapcsolatot az exemmel, de ugyis gond volt, h randi helyszin fel kavart, ahol vele is voltam. Az új kapcsolat 2 honapot tartott és még mindig rajta filozok érdemes lennee folytatni. Tanácsot kérnék, hogy kellene kezelnem, mire kellene figyelnem egy olyan embernél akinek lelki problémái vannak(pánikbetegség, depresszió, suicid, skizotip) emellett sörözés ment néha, szóval volt okom bizonytalankodni mégis szeretem őt. Mit tudnék tenni annak érdekében, h gyógyulni akarjon, ne fogyasszon alkoholt…mert ha stressz éri mindig az történt, és ő ugy adta elő ,h mig köztunk nincs probléma nem iszik, de ha elromlanak a dolgok akkor…. Tudom nagy fába vágtam a fejszét. Amikor ott hagyott nagyon rosszul éreztem magam és magam hibáztattam mindenért. Hogy túl korán bele ugrottam, h bár én nem vagyok elég erős , h ebből lehessen valami jó, minek kellett előtte sirnom meg ilyenek. Azóta keresett, el akart jönni de el napoltam a találkozást és arra lemondta…Nehéznek érzem magam, szorongok , ki hagyok étkezéseket és nincs kedvem rendet rakni. Nem vagyok depressziós, és mindig is szorongó voltam, de ez most nagyon furcsa, és miután fel hivott masnap azt éreztem mintha a lelkem szakadna ketté és süllyedek a földbe annyira nehéz vagyok és bántam, h nem mondtam rögtön jöjjön, valószinuleg a hulló csillagokat egyutt akarta megnézni és kibekulni de én elrontottam…Közben rengeteget cigizek, teljesen levagyok merülve. Előre is köszönöm a válaszát, kellemes napot

Egy olyan problémával szeretnék Önhöz fordulni, hogy nem tudom eldönteni, ez valóban kényszerbetegség e és érdemes e orvost felkeresnem a problémámmal.
Évek óta egyre erősebb, bár az is lehet már gyermek korom óta, viszont az elmúlt pár évben kezdtem észre venni egyre erősebben a problémát.
Legegyszerűbben próbálok fogalmazni, bár ez nem egy egyszerű probléma.
Tisztában vagyok a cselekvéseim "feleslegességével" mégis rettegek, hogy ha nem teszem meg, rossz dolgok fognak történni körülöttem. Pl, az ékszereimet egy pillanatra nem merem levenni, ha leesik valamelyik mégis, félek, rettegek és bármi rossz következik utána, bűntudatom van hogy én tehetek róla ezáltal. És sajnos egyre több ilyen dolgot veszek fel magamra az évek során. A kis szoba ajtaját nem merem nyitva hagyni, annak szigorúan csukva kell lennie, esténként a redőnyt felhúzva hagyni nem dzabad, amikor otthon vagyok nem muszáj tisztaságnak lennie, de mikor elmegyek otthonról, mindennek színte tökéletesnek kell lenni a lakásban. A vörös színtől félek, mintha szerencsétlenséget okozna, és még sorolhatnám, hogy mèg hány ilyen "kényszeres" dolgot vettem már magamra. Megtudnám állni, mert megtudnám. De bárhogy probáltam, mindenféle rosszat az aznapban ezek hiányának tudtam be, még ha észszerűen én is azt mondom hogy ez butaság. Szorongok, és próbálok ezáltal mindent a kezemben tartani, hogy ne történhessen semmi szörnyű és ezt a szorongást csak ezekkel a dolgokkal tudom könnyíteni. Egy időben szimplán depressziónak tudtam be a kedvtelenséget, a folytonos fáradtságot és azt hogy semminek nem tudok örülni. De félek hogy ennek mind egy betegség áll a hátterében. Talán annak tudható be, hogy sokminden történt az életemben, amivel kapcsolatban nem volt "beleszólásom" pl vetélés, szülők halála stb és ezt a tehetetlenséget, hogy én nem tehettem/tehetek semmit, ezek a cselekvések által próbálom irányatani a történéseket körülöttem. Bár ezt ki tudja, nem vagyok szakember, de jóideje keresgélem a panaszaim okát, hogy erre tudtam követketetni. Sajnos viszont egyre rosszabb. Odáig fajult hogy a barátaimmal nem merek talalkozni/ beszélgetni mert "rossz történik", nem merek akármire gondolni, mert úgyszínt ez a nyomasztó érzés kap el, és már olyan színten megkötöttem a saját életemet ezekkel, hogy már a kedvenc sorozataimat nem merem megnézni, mert amolyan babonás balszerencsét hoz.
Köszönöm előre is a válaszát.

PÁNIKBETEGSÉG AMI MÉG JOBBAN MEG NEHEZÍTI AZ EMBER ÉLETÉT,ÉS AMIBEN ÉN IS MÁR NAGYON SOK ÉVE SZENVEDEK,NEM KÍVÁNOM SENKINEK ,HOGY ILYEN SZARSÁGBAN SZENVEDJEN,NEM CSODA NEM SIKERÜL SEMMI,MEG EZEN KÍVÜL IS OLYAN SZAR MINDEN AKKOR MÉG EZ IS…. A felborult érzelmi egyensúly

A megterhelő élethelyzetek, magánéleti fordulatok, váratlan események mindenkinek nagy érzelmi terhet jelentenek. Amikor egy negatív fordulat következtében megbillen az érzelmi egyensúlyunk, általában igyekszünk minél hamarabb visszatornázni magunkat a kiindulópontra. Amennyiben ez nem sikerül, az érzelmi problémák pánikbetegséggel jelezhetik felénk, hogy egy megoldatlan érzelmi probléma nyomja a szívünket.

4. Pszichés konfliktus

A bennünket hosszú ideje nyomasztó problémák, egy tartós párkapcsolati krízis, családdal, barátokkal kapcsolatos megoldatlan konfliktusok rengeteg álmatlan éjszakát okoznak számunkra. Választhatunk: vagy szembenézünk ezekkel a problémákkal, és leülünk tisztázni a helyzetet az érintettekkel, vagy elmenekülünk. A pánikroham a probléma belátására képtelen pszichénknek kitűnő lehetőséget kínál A MENEKÜLÉSRE!DE AMIKOR MEG NEM LEHET SENKIVEL SEM BESZÉLNI,MERT LESZARJÁK AZ EMBERT

Kérdésem a bátyámmal kapcsolatos lenne. 38 éves de még otthon él. Szünetekben még én is otthon vagyok, de egyetemre járok másik városban. Őneki lenne lehetősége elköltözni véleményem szerint de mégsem teszi és őszintén ez furcsa nekem, és kicsit félek attól nehogy én is így legyek még 10 év múlva is. Ennek ellenére nagyon okos, sikeres a szakmájában, nem is az otthonülős, vannak barátai, főz, takarít, utazik, tehát nem az az anyámasszonykatonája. Párkapcsolatai viszont nem a legjobban sikerültek, bár ebbe nem avat be, talán nem talált még olyant akivel megállapodna. És nem tudom mivel segítenék neki, igazából nem is merem ezekről faggatni de közben meg szeretném hogy sínen legyen az élete, persze ő tudja mit akar, de hát mégsem ártana neki egy sajàt szerető család. Anyukám elég ragaszkodó típus, lehet ebben is keresendő az ok..
Bármi meglátást megköszönök. További szép napot.

Kedves doktornő!
Nekem az a legnagyobb problémám,hogy a férfiak nem értenek meg lelkileg. Eddig akárhány kapcsolatom volt egyik páromat sem érdekelte igazán a lelki világom és,hogy mit érzek. Inkább csak a testem érdekli őket és,hogy kapjanak tőlem szexet. Én meg sajnos mivel társfüggő is vagyok és szeretethiányos ezért mindig megkapják tőlem de csak az aktuális párom akivel éppen kapcsolatban vagyok. Soha nem tudok nemet mondani még akkor sem ha nincs kedvem hozzá. Pedig én egy értelmes értékes nőnek tartom magam csak az a bajom,hogy nagyon tudok szeretni és ragaszkodó típus vagyok amit ugye a pasik többsége nem bír elviselni. A jelenlegi párommal is már több mint másfél éve együtt vagyok de egyáltalán nem érzem jól magam a kapcsolatban de ennek több oka is van,hogy miért de főként az,hogy lelkileg nem ért meg igazából senkit sem érdeke,hogy vagyok mit érzek és hasonló dolgok. Nagyon egyedül vagyok. Olyan férfira vágyom aki észreveszi bennem a belső értékeket és nem csak a szex dominálja. Vannak még ilyen férfiak a világon? Mert én már kezdem azt hinni,hogy nincs. Még egy utcalányt is jobban szeretnek és becsülnek mint engem. Miért nem tudnak megérteni lelkileg? Miért nem érdekel senkit,hogy vagyok mit érzek. Nagyon rossz ez a magány csak belülről emészt.