Kedves Melinda!
Nem tudom mit tegyek, őrlődök folyamatosan belül. egy válás után "menekültem" az ország másik felébe, ott élek 11 éve a párommal. Eleinte minden nagyon jó volt, úgy tűnt ez a kapcsolat időtálló lesz. A gyerekeim az ország másik felében, elég sűrűn utazgattam hozzájuk, unokák miatt is. Havi 1 hetet ott töltöttem, vállalkozóként nem voltam helyhez kötve. A párom vigyázott a 3 kutyánkra, kertes házban lakunk. Kb. 4 éve érzem, hogy elhidegültem tőle, nem működik a szex, nem tudunk beszélgetni, nincs közös érdeklődési körünk csak kutyák. Ebben az időben történt, hogy a barátnőm eljött látogatóba hozzánk, a párom folyamatosan célzásokat tett neki a szexre. Úgy tűnt a barátnőm is benne lenne, de féltette a barátságunk, így nem történt semmi érdemleges. Másik alkalommal amikor 1 hét után visszajöttem, a párom azzal fogadott, hogy egy élő kamerás szex oldalon megismerkedett egy 22 éves fülöp szigeteki lánnyal és arra gondolt, hogy elhozhatnánk hozzánk a háztartást rendben tartani. Ezen nagyon kiakadtam, mondtam,hogy nem. Másnap mindent letagadt, azt mondta Ő nem is mondott ilyet. Aztán megtaláltam egy párkereső oldalon, ahol 20-45 évesig keresett alkalmi partnert. Amikor számon kértem tőle, kinevetett,mondta, ez csak szórakozás. Ezek az események végleg elhidegítettek tőle, nem tudok már bízni benne. Igyekszik úgy tenni, mintha jól lennénk, figyelmes, de továbbra sem beszélgetünk. Többször megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy mi a problémám, nem érti. Olyan mintha más értékrendje lenne, mintha egy másik világban élne. Már nem akarom vele folytatni, el akarok költözni, de nem tudom hogyan kell végleg szakítani, hogyan lehet ezt vele közölni, hiszen már többször mondtam neki, hogy elmegyek, de azt mondta, nem kell, maradjak, azt csinálok amit akarok. A kutyáim is kötnek, nem tudok hova menni velük, de úgy érzem ha maradok megfulladok. Mit tegyek és hogyan? Válaszát előre köszönöm!

Üdvözlöm!
27 éves vagyok, van egy 2 éves kisfiam és házasságban élek.
Kb 3 évvel ezelőtt az édesapám kitagadott, hogy nem vagyok a lánya. Nehéz időszak volt, sikerült feldolgoznom, már csak akkor nehéz mikor látom. Hirtelen sok jó dolog történt velem 2017ben, esküvő, lakás vásárlás és megszületett a kis fiam.
Férjemmel kicsit elhanyagoltuk egymást az utóbbi időben, sokat vitatkoztunk. Ezt a problémát sikerült megbeszélnünk és mostmár fordítunk egymásra időt.
Az lenne a problémám hogy 5-6 hete történt egy olyan eset, hogy a kisfiammal sétálni mentem és hazafelé hirtelen rosszul lettem a semmiből. Levert a víz, elsötétült minden bizonytalan lett a járásom mint aki liftben van. Leültem egy percre a járdán, nem estém össze.
Ez az eset óta viszont egész nap szédülök és az utóbbi időben már a mindennapokban is befolyásol. Nem merek elmenni sétálni, biciklizni. A párom visz el kocsival mindenhova. Pánikolok hogy szédülök és megint rosszul leszek.
Elkezdtek szedni 2 hete remotiv extrát, de nem érzem semmi hatását. Bent a lakásban vagy kint az udvaron bármit csinálok szédülök és sorra mondom le a programokat.
Nem érzem magam már idegesnek és feszültnek. De mégis van valami amitől rosszul vagyok. Szeretnék menni strandra, kirándulni stb de egyszerűen nem megy mert ahogy reggel felkelek már szédülök is míg este le nem fekszek. Sokszor fekve is szédülök.

Kérem ha tud segítsen. Köszönöm a válaszát

Kedves Szakértő!
A feleségemmel 9 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, megbízunk egymásban, intenzív és változatos életet élünk, sokat beszélgetünk, összebújva alszunk, és a szexuális életünk is alapvetően rendben van, főleg ahhoz képest, amiket hallottam más házasságokból… szoktunk ezzel is foglalkozni, hogy változatosságot vigyünk bele.

A komoly problémám, hogy időközönként rámtör az, hogy újfajta szexuális élményekre vágynék, újfajta nőre, kizárólag szexuálisan és kaland szinten. A lelkem a feleségemé, nem is akarom másnak adni, és nem is érdekel másé!
Viszont ez a vágy annyira erős tud lenni néha, hogy olyankor szexuális ketrecnek érzem a házasságunkat, miközben minden más téren nagyon szabad és boldog vagyok (és szexuálisan sem rossz!).
Ilyenkor pánikba esem, hogy soha többé nem lesz mással szexuális élményem. Vagy pánikba esem, hogy emiatt el kell válnom életem szerelmétől, aminek már a gondolatától is kiborulok! Egy megcsalás pedig valószínűleg úgyis kiderülne, és nagyon fájdalmas lenne mindkettőnknek. Nagyon szeretem és becsülöm őt (és magamat is), ezért ezt sem akarom.

Ha szabadon dönthetnék, ezeket a kifelé mutató szexuális ingereimet tüntetném el, és alapvetően ezt is próbálom, hogy nem veszek róluk tudomást, de sajnos néha feltörnek, és olyankor napokig gyomorgörcsöm van, nem tudok enni, esetleg sírok a belső feszültségtől.

Azt nem tudom, hogy ez normális-e, és ezért van-e az a rengeteg megcsalás, vagy esetleg van valami alapvető baj a házasságommal?? Vagy ezzel együtt kell élnem örökké? Mit tehetnék a feszültség enyhítéséért? (a pornó néha segít, néha olaj a tűzre).
Van erre valami jó módszer? Kérem segítsenek, mert egy egyébként nagyon boldog életet kezd tönkretenni ez az érzés!

Tisztelt Válaszadó!
Először is, szeretném megköszönni a másik problémámban nyújtott segítségét!
De… van a párkapcsolatomban is probléma, sajnos, és sehogyan sem tudom megoldani. Szándékosan írtam úgy, hogy én nem tudom megoldani, mert a párom nem partner szinte semmiben. 3 éve vagyunk együtt, neki is, nekem is van 1-1 gyermekünk, kiket mi nevelünk, mert a felesége elhunyt 7 éve. Dolgozni egyikönk sem jár el, itthon dolgozunk, én a háztartást vezetem, ha kell, és a teendőim engedik, besegítek a páromnak. Egy ideje már maga helyett vett fel 2 alkalmazottat, tehát már neki szinte semmi teendője nincs, mert ők mindent megcsinálnak, gondolok itt a ház körüli munkákra is. Kb annyiban számíthatok rá, hogy ha ügyintézni kell, vagy vásárolni, akkor elvisz autóval, persze ha nem muszáj nem jön be velem sehová. Ha éhes, leül az asztalhoz, megvárja hogy kiszolgáljam, egy tányért, vagy poharat nem képes odavinni az ebédlőbe. Max étkezés után elpakol az asztalról, de ezt sem mindig. A ruháit nem rakja a szennyesbe, gyógyszereit nem képes egyedül kirakni ( vagy inkább nem akarja, kb 20 éve szedi őket) az alkalmazottak munkáját kamerán nézi, ritkán ellenőrzi őket személyesen. A papírmunkát, levelezéseket, számlákat persze én intézem, meg minden mást, amit kell. Segítséget, támogatást, törődést nemigen kapok tőle. Sokszor egyedül érzem magam, mert hiába van itthon, vagy az irodából nézi a kamerát, hogy az alkalmazottak mit csinálnak, vagy lefekszik aludni, van hogy reggeli, van hogy ebéd után. Egyedül ami/aki érdekli, az a gyermeke, neki minden kívánságát teljesíti, és engem naponta többször is számonkér, hogy evett-e, füdött-e, mosott-e kezet a gyermek, stb. Az én gyerekemmel szinte semmilyen kapcsolata sincs, néha bohockodik vele, de legtöbbször csak étkezésekkor találkoznak. Nagyon magányosnak, kihasználtnak- cselédnek érzem magam ebben a házban, ami persze a páromé. Nem tudom ennek az állapotnak, amiben ő van, mi lehet az oka? Kezelték depresszióval, de már rég nem szedi a gyógyszereket, vissza sem megy az orvosához. Kedvetlen, érdektelen, lusta(?) napi kb 12-14 órát alszik, este 21-07ig, és még délelőtt, vagy délután 3-4 órát. A többi időt az irodában tölti, kávézik, dohányzik nézi a kamerát. Próbáltam vele beszélni, de minden esetben megsértődött,és közölte, nem muszáj itt élnünk, el is mehetünk a gyerekemmel ha nem tetszik, pedig nem bántóan mondtam el neki hogy mik a problémáin. Nem tudom mit tegyek, azt tudom, hogy ilyen “kapcsolatban” képtelen vagyok élni. Úgy érzem, lehúz engem is arra a szintre, abba az állapotban amiben ő van. Mit tegyek? Köszönöm válaszát.

Tisztelt Onlinepszichológus!
Egy 17 hónapos babát mennyire visel meg, ha két hétig a szülők helyett a saját otthonában a nagyszülők vigyáznak rá? A kapcsolata a szüleivel és a nagyszülőkkel is jó, pár órás különlét a szüleitől mindennapos és jól viseli.
Válaszát előre is köszönöm!

Jó napot… állandó feszültségét érzek a legkisebb dologra ugrok es veszekedést szitok… olyan semilyen a kedvem ugy erzem semmi nem tesz boldoggá egyszerűen csak vagyok a vilagban… allando fejfájás,faradekonysag,neha keverem a szavakat beszed kozben,2 jo indulatu mell daganatot tavolitottak el a mellemből nem olyan régen es azt mondtak ez lehet lelki eredetű is…nem tudom ez valami pszichológia betegség lehet nalam ? Köszönöm a válaszát

Tisztelt Balog Ádám˘! Nem is tudom hol kezdjem van egy 14 éves lányom aki mostanában kb 2 hónapja furcsa dolgokat csinál ,sokáig fürdik nem akarja megtörölni a kezét kézmosás után sokáig szöszmötöl a fürdőszobában először még úgy voltam vele hogy biztos tini és hagytam de egyre több időt töltött el a végén már ott tatottunk hogy nagyon beszélni sem akart velünk .a ruháit mindig ki kellet mosni még ha kb 10 percig volt rajta ,az ágyra nemülhet senki ,mertf él hogy baja lessz, töülközni sem akar ha nincs megbizonyosodva arrol hogy tiszta , kb 1 honapja valamicskét javult a helyzet hogy elbeszélgttünk vele azota az ágynemüét nem kell minden nap cserélni, 3 naponta kb af ürdési időt is lecsökentette. Nagyon türelmes voltam idáig vele most már saját magára utaltam a mosásban hogy lássa meg hogy ki van mosva a ruhája mert nem mindig hitte el. mondtam neki válltoztasson mert sajnos orvosi segitség kell ha nem válltoztat de nem akar hallani óla. nemtudom mitévő legyek met vannak jo napjai de viszont van olyan ha hozzáér valaki a cuccához pl tusfürdő akkor nem lehet vele beszélni sem. válaszukat köszönöm.

Kedves Hölgyem/Uram!
Szeretnék javítani az anyámmal való kapcsolaton, de már nagyon reménytelennek érzem a helyzetet. Kiskorom óta feszült a kapcsolat közöttünk. Én sokáig egy hisztis, szókimondó gyerek voltam, anyukám inkább csendes, mindent magába fojtó ember. De néha azért ő is „kitört”. Akkor olyanokat mondott, amiket most már így érettebb fejjel nevetségesnek tartok, de gyerekként nagyon fájt. Például, hogy nekem az a célom, hogy apával tönkremenjen a kapcsolatuk vagy hogy ellene fordítom apát, manipulálok. Kb. minden megnyilvánulásomat kritizálja. Például az nagyon megmaradt bennem, mikor nyaralás előtt készülődtünk, és megkérdeztem, hogy mit segítsek, és azt válaszolta, hogy nem kell kedveskednem, csak azért mert most nyaralunk. Vagy amikor hazamentem egy versenyről, a kapuból bekiáltottam neki vidáman (mert épp kint volt a kertben), hogy első lettem és leszidott, hog ne kiabáljak, nem kell dicsekedni mindnekinek (nem mintha az idős szomszédok annyira hallották volna).
Egy szó mint száz, sokszor ezt hallom, hogy "ne tegyél úgy", "jaj ne csinálj már úgy", de ami még ennél is rosszabb, mikor valamit mondok és nem válaszol, csak elfordul és rosszallóan rázza a fejét. Ilyenkor tudom, hogy idegesítem. Meg szoktam kérdezni, hogy mi a baja, de azt mondja hogy semmi, vagy (a szokásos), hogy hülyeséget, hülye stílusban beszélek. Mondtam, hogy nagyon idegtépő, hogy mindig harapófogóval kell kihúzni belőle, hogy mi a gond. Azt is mondta már egyszer, hogy ez azért van, mert nem tudja rendesen kifejezni magát. Mondtam neki, hogy azért megpróbálhatná, de ezért is csak ideges lett.
Kamaszként aztán nagyon befelé forduló, szorongó, csendes lettem. Volt egy mélypont, mikor nagyon kétségbeestem, hogy nem szeret az anyám. Ekkor sokat veszekedtünk, sírtunk, azt mondta, hogy szeret, csak a klimax, meg az egyéb gondok. Próbáltam megértő lenni, meg emlékeztettem, hogy kommunikáljunk, de lényeges változás nem történt.
Mostanában ha észreveszem, hogy éppen rossz napja van, akkor próbálom megőrizni a saját jókedvem, próbálok vicceskedni, humorral kezelni mindent, de ezt is már eltúlzott szerepnek érzem és szerintem anyát is idegesíti, komolytalan vagyok ilyenkor és tényleg badarságokat beszélek egyébként, de nem tudom, hogy viselkedhetnék. Múltkor is együtt csináltunk valamit, amiben én még eléggé kezdő vagyok, ezért sokat szerencsétlenkedtem és nem tudom miért, de könnyesre nevettem magam (aminek örültem, mert én ilyenkor inkább zavarba jövök vagy szégyenkezek, ha elrontok valamit) és ez jó érzés volt. De emiatt is leszidott. És néha elbizonytalanodom, mert hiába fontos a humor, az emberek tényleg nem szeretik az idétlenül vicceskedő embereket, de a túl komolyakat sem. Ilyenkor elbizonytalanodom, hogy lehet jogos az anya véleménye.
Szeretnék javítani a kapcsolatunkon, de azt is gondolom, hogy ez már nem nagyon javul majd meg és nekem kell valahogy eltávolodnom, hogy ne legyen ekkora hatással rám. Már egyre sikeresebbnek érzem magam ebben, de néha még mindig kihoz a sodromból (mint az most is történt).
Tanácsot szeretnék kérni, hogy milyen irányba haladjak tovább, anyagi okokból nem engedhetem meg magamnak, hogy terápiába menjek.
Előre is köszönöm a segítséget!

Kedves Doktor úr/ Doktor nő!

Már többen is említették és én is észrevettem, hogy nem rudok egy bizonyos álláspontnál maradni. Egyik pillanatról a másikra megváltozik a véleményem külső ráhatás nélkül is. Nem tudom eldönteni hogy mit szeretnék semmilyen téren sem. Szeretnék rajta változtatni mert ez nagyon kényelmetlen a számomra és a barátaim számára is. Előre is köszönöm a válaszát!

Szép napot!
A parommal másfél eve voltunk együtt. Voltak nehézségek a kapcsolatban de kitartottunk egymás mellett. Talan ő tobb aldozatot hozott mint en. Egy Igazi Nagybetűs szerelem volt. Egy csoda! Egyutt terveztunk 2 honappal ezelőttig amikor meghalt az edesapja. 1 honapja szakitott velem. Azt mondta neki így konnyebb es ertsem meg. Szinte ellensegesse vált amikor probaltam hatni ra . azota nem keresem mert úgy erzem most csak olaj lenne a tűzre.
Létezik ilyen???? Es ha igen akkor vegleges.

Nagyon banális dolgok miatt hamar felmergelodok, törni zúzni tudnék sokszor. Néha azt erzem, hogy azt a személyt, aki felmergesitett meg akarom ütni, sőt néha olyant is érzek, hogy megfolytani szeretném, legtöbbször sírással társul ez a düh roham. A kérdés az az lenne, hogy hogyan tudnám uralni magam?

Üdv!
Nehéz elkezdeni mit is írjak. Atlétikázom, rövidtávú futó vagyok. A motivációm "eltünt" főleg most a nyár folyamán. Nem tudom mitől lehet ez, talán úgy érzem hogy itt a vége a "karrieremnek"? Idén teljesultek a céljaim az edzőmmel de szeretnék még újabb célokat elérni . Most nyáron nincs annyi edzésem, azokat is magamban csinálom, megcsinálom (tehát lehet még is van motivaciom?) Nehéz magamat rá venni de megcsinálom mert tudom hogy ősszel könnyebb lesz az edzés. A problémám az hogy nem érzem azt az érzést amit eddig, hogy mennyire jó ezt csinálni, mennyire le szeretném futni xy-t, mennyire szeretném H az edzőm büszke legyen rám.Mitől lehet ez? Talán fáradt vagyok és ha vége a nyárnak újra jó lesz minden? Kicsit aggódom, azt tudom hogy nem szeretném befejezni a sportot ez teljesen biztos. A keményebb edzesektol viszont félek, azokat sem úgy csinálom mint eddig. Ön szerint kiégtem? Ez a karrierem vége? Csak az "nyugtat" hogy más dolgokhoz is ilyen a hozzáállásom, pl nincs kedvem nézni a kedvenc sorozatom, olvasni a kedvenc könyvem. Remélem újra megtalálom a motivációt. Imádom a sportot, újra szeretném érezni hogy mennyire jó dolgozni és az eredményeket elérni. Várom a válaszát, előre is köszönöm!

Kedves Szakértő!
Pár hónapja depressziós lettem, voltam pszichiáternél pszichoterápián és szedtem is gyógyszert (Cypralexet). Sok mellékhatása volt, illetve egy nagy probléma meg is oldódott az életemben (lediplomáztam, megvolt a záróvizsgám), így a szakemberrel megegyezve abbahagytam fokozatosan. Kb. 1 hónapja nem szedem, azonban szombat óta előjött a rossz kedvem, egyelőre csak délutánonként, de sírhatnékom van, bármire gondolok, mindent rosszul látok, pedig semmi rossz dolog vagy változás nem történt… Anno is pont így kezdődött, majd fokozatosan romlott, mígnem sírva, szorongva ébredtem.
Ön szerint mi a teendő? El kellene kezdenem megint egy gyógyszert? Pszichoterápiára nem mennék, mert nincs miről beszélgetni, átrágtunk mindent, a szakember szerint "kapunyitási pánikom" van. (most fejeztem be az egyetemet, életem első munkahelyét kezdem hamarosan…)

Kedves Hölgyem/Uram!
Külföldön elek és egy olasz parom van. Egyutt elunk, jelenleg munkanelkuli vagyok, egyetemre jarok. Egyutt elek a parommal, aki munkaidoben sokszor hiv hogy mit csinalok. Es ha azt mondom hogy tanulok, akkor az a valasz jaj mindig ez a tanulas. Egyszeruen ellene van, zavarja. Ha problema van minden az en hibam. Ha nem visz kajat a munkaba, pedig ott van a hutodet az is az en hibam. Bennem nem lehet megbizni szerinte, mert en csak az en jovore gondolok allandoan csak ez a tanulas. Probaltam megertetni vele hogy ha a diploma utan egy jobb allast talalok az mindenkinek jobb. En mar nem tudom hogy kezelni, gyomoridegem van. Ha hazajon szamon ker hogy mit csinaltam egesz nap? De kitakaritok meg meg csinalok tenyleg mindent. Munkanelkuli segelyt is kapok de szerinte ő tart el, csak azt tegyük hozza hogy ő is munkanelkuli volt par honapig és neki nem jart a segely. Az en megtakaritott penzemet eltuk fel plusz a munkanelkulit, de mindig nekem kell ugyerezni magam hogy egy senki vagyok. Sokszor ingerult en hiv fel és en is ugy valaszolok ahogy ő kerdez és az a valasz hogy en nem szeretem őt hogy hogy valaszolok. De ő olyan idegbeteg mindig. Sokszor nem tudom magam turtoztetni. Ha én elmondom a velemenyeMet akkor rogton elkuld a picsaba. Azt mondja hogy en kihasznalom őt, de 1 honapja dolgozik azelott mibol elt? Belolem. Egyszeruen a lelkem nem birja ahogy szavakkal bant. Olyan dolgokat mond ram, aki nem is en vagyok.

A segítségét szeretném kérni. Rengeteg problémát okoz számomra, hogy van párom, és bár szeretem képtelen vagyok megbízni benne. Minden nap félek hogy hirtelen elhagy, holott ennek a félelemnek semmi alapja nincs. Félek számomra új emberekkel beszélgetést kezdeményezni, hiszen mindig azon jár a fejem hogy mivel fogom az adott személyt megtántorítani vagy saját magamat kínos helyzetbe hozni. A napközben lezajlott párbeszédek éjszaka sem hagynak békén, minden este lezajlik a fejemben hogy mit kellett volna másképp mondanom. Nem tudom kipihenni magam, képes vagyok 14-16 órát is aludni, mégse érzem magam sem lelkileg sem fizikailag kipihentnek. Válaszát előre is köszönöm. Remélem segít hogy mindezek enyhüljenek vagy akár el is tűnjenek.