Kedves Segítő!
Többször éltem már át olyat, hogy párkapcsolat végén elutasítottak. Konkrétan megmondta, hogy nem akar kapcsolatot és én ezt követően is akartam és próbáltam visszaszerezni. Ezzel több hónapos kínlódást biztosítva magamnak.
Miért lehet az, hogy nem akarom tudomásul venni az elutasítást. Nem értem meg, hogy nem.
Tehetek valamit?

Jó estét. Kétségbe vagyok esve és senkihez sem tudok fordulni:(
A problémám az, hogy egyszerűen szomorú vagyok. Nyilván ennek rengeteg oka van. Ott van a családom akik nem értenek meg egyáltalán ha az érzéseimről van szó, mert elintézik annyival, hogy:"haggyad már a hülyeségeid, túl gondolsz mindent"
Sokszor az iskola is közrejátszik ebben a dologban, mert félek a jegyektől mégha tanulok is. Sajnos tényleg nincsenek őszinte barátaim sem. Ha vannak is és problémával fordulok, csak a rossz irányba terelnek. Sajnos egyedül vagyok a szobámban nagyon sokáig és csak arra várok hogy a párom visszaírjon, vagy keressen valamilyen formában. Amit meg is tesz. Hív, ír, keres, meglátogat, szeret, törődik velem, a kedvemben jár. Ezt én is megadom neki, de valahogyan mégis szomorú vagyok és bizonytalan sok mindenben. Nem arról van szó hogy nem szeretem, mert biztos vagyok benne hogy imádom. És tudom hogy ő is engem. De ha velem van, vagy távol akkor is érzem a magányt és a szomorúságot. Nem tudom magam jól érezni sehol és senkivel sem anélkül hogy ne beszélnék vele valamit. Ő ezt megtudja tenni de én nem. Irigykedem rá egy kicsit ilyen téren. És hiába minden tökéletes vele, mégis félek hogy elveszítem valamiért vagy hogy megcsalna vagy valami. Pedig erre nem adott okot soha és rengetegen megerősítettek ebben főleg a családja hogy nem ilyen. És én is tudom hogy nem tenné meg, de valamiért mégis félek és ez jár a fejemben. Mikor velem van akkor nem érzem ezt. Viszont eggyütt még nem lakhatok vele mert vannak kötelezettségeim mint a suli például. Az is baj hogy nagyon érzékeny vagyok, hamar megsértődöm apró dolgokon is és nagyon sokat sírok akkor is ha minden rendben van mindennel és mindenkivel. Nem értem hogy miért vannak ezek a negatív dolgok bennem:( ha minden rendben akkor is félek mindig valamitől. Egyszerűen szeretnék pozitív lenni és jól érezni magam a bőrömben:(
De ez szinte nálam lehetetlen:( Sokszor már ezt sem merem mondani neki hogy szomorú vagyok vagy hogy sírtam, mert félek attól hogy ezekkel eltolom magam mellől. Pedig ezt is tudom hogy nem tolnám el de mégis félek ettől is. Sokszor én már nem is tudom mit csináljak vagy hogy van-e értelme egyáltalán élnem is mert egy bonyolult puzzle vagyok amit senki nem tudna kirakni. Még én magam sem. Mit tegyek? Kérem szépen segítsen valahogyan, maga az utolsó reményem:(

4 hónapja együtt lakom a barátommal és betegesen féltėkeny vagyok. Zavar, hogy sok rövid kapcsolata volt (max. 5 ėves) és amikor kėrdezem tőle, hogy miėrt nem volt hosszabb, nem akar beszélni róla. Nem tagadja hogy érdeklik a nők, függetlenül attól, hogy párkapcsolatban ėl. Több exével is kapcsolatot tart, eggyel közülük találkozni is szokott. Folyamatosan mondogatja, hogy szeret ės velem akar maradni, de nem tudok hinni neki. Hallgatózom mikor telefonál, de eddig semmilyen kompromittálot nem hallottam. Akárhányszor felmerül egy női név, azonnal gyanakodni kezdek es veszekedėst provokálok. Szeretnék úrrá lenne a féltékenysėgemen, de nem tudom hogyan csináljam. Én 52 éves vagyok, ő 58.

Kedves Ádám!
Párommal több mint 1 éve vagyunk együtt, de úgy érzem valami nem oké. Mindketten nemsokára 30 évesek leszünk, nem tudom, hogy ez számít-e. Nem iszik, nem szed semmit, dolgozik, rendszeresen sportol.

Ha minden rendben vele, akkor nagyon jó napjaink vannak, de sose tudom előre, hogy munkából hazaérve aznap mi vár, kicsit mintha vékony jégen állnék.
Kapcsolatunk elején már volt is konfliktusunk, a barátaimmal buliztunk, és hirtelen elkezdett lökdösődni, mikor rászóltam, elhordott mindennek… majd később sirva kért bocsánatot, és mesélte el a problémás gyerekkorát, így a viselkedését ennek tudtam be (bántalmazó alkoholista apa).

Azóta is rendszeres (kb 2 hetente 1x), hogy egy konfliktust kiabálással, sértegetéssel és vádaskodással old meg, iszonyatosan agresszív, de csak verbálisan. Egyszer fel is pofoztam mert már nem birtam, annyira mondta, pedig esküszöm sosem ütöttem még meg senkit.
Veszekedések után persze mindig sajnálja… ha el akarok költözni, jön a bocsánat, stb.

Azóta feltűntek még a következő problémák is: társaságban sokszor közbevág más szavába (azt mondja nem is veszi észre), vagy feltűnési vágya van (boltban nekiáll csapkodni), ha olvas valami szöveget vagy hall valamit, nem tudja visszamondani mi volt (pl. feliratos filmek), nagyon rosszul alszik, folyton fáradt, ilyenkor nagyon kötekedik. Ha teljesen higgadtan próbálok megbeszélni vele valamit, pillanatok alatt ideges lesz, és elmond mindennek.
Vezetésnél is van figyelemzavara, sokadjára is lett meg a jogsija, és kétszer volt koccanásos balesete.
Lassan kezdek elhidegülni tőle, de ezt nem akarom, szeretném megmenteni ezt a kapcsolatot.
Mondtam már neki többször, hogy menjünk el pszichológushoz, együtt akár, de nagyon nem akar.
Mióta kiköltöztünk külföldre, egy picit ritkábbak a dühkitörései, de még így is szörnyű.
Hogy tudnék segíteni magunkon? Van esetleg valami megoldás erre a szakításon kívül?
Köszönöm szépen előre is a segítséget!

Jó napot kívánok!
En 5 evvel ezelőtt megismertem egy 16 eves fiut. Masfel evig együtt voltunk, de sajnos csaladi problémák miatt elvaltak utjaink.
En folyamatosan kerestem őt, és mentem utána, mert nem tudtam feldolgozni a hiányát.
2017 ben megismertem egy sracot akivel ismét egyutt voltam másfél évig, de nem tudtam beleszeretni, mert akárhova neztem, akarmit csináltam, csak a volt párom volt az eszemben.
Mai napig beszelgetek vele. Es talalkozni is szoktunk.
Ő azt mondogatja hogy velem tervezi a jövőjét, és ha megvarja míg elvegzem a sulit.
A viselkedeseben is ugy latom, ugy érzékelem hogy szeret de kapcsolatot jelenleg nem akar.
A legfőbb problémám az az, hogy még amikor egyedül is vagyok itthon, akkor is rajta kattog az agyam. Folyamatosan úgy erzem hogy itt van velem. Es neha ez megnyugvást is okoz a szamomra.
Lehet hogy mar megbolondultam?….. Nem thdok kimenni belőle..

8 éve élünk együtt sajnos szakításra került a sor . Ő szakított. A lakás az övé így 2 problémával néztem szembe se ő se hol lakni összetörtem . Van 1 15 éves nagylányom . Jelenleg van esély nincs esély játékot játsszunk. Még együtt élünk amíg nem találok megoldást .

Üdvözlöm,
88 éves anyosommal vannak komoly gondjaink.Már demenciában szenvedett nem állandó jelleggel,de elesett ,medencetörés,mütét,és ez teljesen megzavarta,állandó jelleggel mashol képzeli magát,megfeledkezik arrol hogy hol van ,mi történt vele.Nem tudjuk hogyan kezeljük helyesen,hogy viselkedjünk vele.hagyjuk rá,vagy mondjuk meg neki mikor félrebeszél.legyünk engedékenyek vagy keményebbek?mikor ráébred hogy mi van vele szomoru,és van hogy elsirja magát.nem merjük 5 percre egyedül hagyni.

Férjem első házasságából származő 20 éves fia velünk él. A fiút megviselte apja válása, bár ez már hét éve volt. Édesanyjával csak kb. 3 éve rendezte kapcsolatát, bár soha nem adott hangot annak, hogy haragudna amiatt, hogy az anyja elhagyta őket. Zárkózott, visszahúzódó természetű. Zárkózottsága sokszor szószerinti: szobájából csak akkor jön ki, ha éhes vagy WC-re megy. Nagy problémát jelent elképesztő trehánysága, sokszor inkább igénytelensége környezetére, ehhez persze párosul nagyfokú passzivitása, lustasága , ez utóbbi sokszor nyilvánul meg abban, hogy hosszú órákon -8-10 óra – keresztül fekszik az ágyon semmittevéssel, telefonnal a kezében. Külső megjelenésére sokat ad, azonban környezete koszos, elhanyagolt, feltünően rendetlen, átlag ember számára elviselhetetlen. Barátnője három éve van, de a helyzet semmit nem változott, inkább a lány simult bele az életstílusába. Komoly aggodalomra ad okot, hogy évek óta sötét szobában, bezárkózva szeret lenni, nyáron is csak határozott fellépésünk esetén változtat ezen és húzza fel a redőnyöket. Kevés baráttal rendelkezik, nagyon ritkán jár szórakozni, barátnőjét is inkább passzivításban tartja. Kerüli a konfliktusokat, még a határozott szülői fellépés esetén sem reagál, szinte nem szól semmit, nem védi meg magát. Rendszerint jelez, ha megszólítjuk, vagy kérünk tőle valamit, de röviden hárít. Nagyon gyakran mondja, hogy "nem tudom", még olyan helyzetekben is, amikor ez a válasz a kérdéshez nem passzol. ( Miért nem vitted ki a kutyádat? "Nem tudom!", Miért nem csináltad meg, amit meghagytunk/ kiadtunk Neked? "Nem tudom!"). Alig vesz részt a családi közösségben, rendszerint még étkezni sem étkezik velünk, csak külön. Passzivitása miatt nagyon gyenge tanuló volt, ezt azonban közömbösen vette tudomásul. Extrém helyzeteket is teremtett közömbössége, egyszer megbuktatták testnevelésből is, mert rendszeresen elfelejtett felszerelést vinni. Soha nem ment el nyáron diákmunkára, otthon is csak a férjem határozott fellépése/kiabálása után volt hajlandó egy-egy házimunkát elvégezni. Nem motiválta semmi, még az sem, ha pénzt, vagy valami ajándékot helyeztünk kilátásba.
Egy éve van némi javulás: nyögve-nyelősen idén leérettségizett (hónapokig tartó fenyegetés és annak kilátásba helyezése után, hogy el kell hagynia a házat, ha nem teszi a kötelességét!). Egy osztálytársa rábeszélte, hogy vállaljanak nyári munkát. Bevallása szerint is csak azért ment el, mert egy általa ismert személy megy vele.
Komfortzónájából alig lehet kimozdítani.
Nagyon sokszor beszéltünk vele, szembesítettük a helyzettel, hol szépen, hol komolyan fellépve. Kértük, hogy vegyen igénybe szakembert, de mindhiába. Édesanyjával kb. havonta egyszer találkozik, rendszerint azonban nem értékeli sem pozitívan, sem nagatívan a találkozást, de úgy gondolom jót tesz neki. Férjemmel nem igazán jön ki, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy csak rá tud támaszkodni. Passzivitása, trehánysága, lustasága az apja részéről rendkívül sok kritikát, szidást vált ki, ilyenkor szinte látom hogy rajta, hogy fizakailag is megfeszül minden izma, de rendszerint nem reagál semmit. Férjem gyakran szidja, nehezen viselik egymást, természete a fiú ellentéte: nagyon szorgalmas, aktív, vállalkozó, és nagyon társasági ember. Sokszor hangsúlyozza, hogy nem tudja felfogni "kire ütött a gyerek". Sajnos a nevelésben férjem nem volt következetes, ünnepi alkalmakkor drága ajándékokkal lepi meg, remélve, hogy ez változtat. Személy szerint azt gondolom, hogy bár egyedül nevelte, nem tudott ennek megfelelni, hiányzott a beszélgetés, az intimitás, a melegség. Talán ez férjemnek is hiányzott! Kizárólag a család eltartására helyezte a hangsúlyt. Hosszú évek után én voltam az első aki elmentem szülői értezletre, rendszeresen igyekeztem a dolgai iránt érdeklődni, kérdezgetni. Férjemnek első házasságából egy lánya is van, akinek az "anyapótló" szerephez fel kellett nőni. Ő azonban jól vette az akadályokat, nagyon önálló, a férjem hasonlóan aktív, jól megtalálja a helyét az életben, már külön él. A férjem a lányával a mai napig rendszeresen, napi szinten beszél, és lány is gyakran keresi őt, nagyon közeli, jó kapcsolatuk van. Férjem ezért nehezen érti, hogy mi is történik a fiával, nem lát okot a viselkedésére.
Aggaszt a fiú helyzete, különösen a sötét szoba, a kommunikáció, a reaglások hiánya, az extrém kosz, hanyagság, amelyben képes élni. Hogy lehetne változtatást eszközölni? Barátnője kitart mellette, de nem tud hatni rá. Milyen technikákkal tudnék hatékonyabb változást hozni? Általában jó viszonyban vagyunk, de elzárkózása miatt nem lehet hozzá közel férkőzni. Tovább fog tanulni egy szakmát, így még kb. két évet biztosan velünk fog lakni.
Eddig – büntetésül rendetlensége miatt – minden nap leírjuk neki, hogy milyen háztartási munkát kell elvégeznie. Számon kérjük rajta. Ugyancsak büntetésül szántuk, hogy barátnője látogatás csak akkor lehetséges, ha rendet tesz. Ez azonban kevés, ezek csak a szankciók, hogy az együttélést megoldjuk.
Hozzá kell tennem, hogy a fiú nagyon jó külső, fizikális adottságokkal rendelkezik. Furcsa talán, de nagyon jóképű, amit másoktól is gyakran hall, modell ügynökség is kereste, de tanulás miatt nem engedtük. Néha még a tanároktól is kapott ilyen visszajelzéseket, de idegenek is első látásra gyakran megjegyzik "jóképűségét". Nem tudom ez befolyásol-e valamit, de megjelenése semmilyen okot nem adna a zárkózottságára. Külső adottságai ellenére szerintem önbizalom hiánnyal küszködik és a sikertelenség is fokozza a visszahúzódását. Próbálom dícsérni őt, de csak köszönömmel intézi el.
Hogy kezeljem a problémát?
Köszönettel! Egy aggódó mostahaszülő!

Üdvözlöm! Körülbelül másfél éve kezdődött a problémám, eleinte "csak" hasmenésem volt, aminek a színe feltűnően világos, sárgás. Ezután pár hónap elteltével erős gyomor és hasfájásom lett, ez bő egy hétig tartott. Rossz közérzettel járt, hasmenéses, has és gyomorfájás alatt csak diétás étkezést tudtam folytatni (háztartási keksz, krumplipüré, ropi). Amikor jobb lett a közérzetem fokozatosan álltam vissza a normális táplálkozásra, de a hasmenés időnként visszatért. Általában egy két napig tart, ilyenkor étvágytalanság, levertség, rossz hangulat társul hozzá, aztán újra minden rendben. Pár hete "belépett" egy masszív hányinger, amit általában heti 1-2 alkalommal jelentkezik és kb. egy napig tart. Ez eddig nem volt, most viszont nagyon intenzív tünetként van jelen. Csináltattam egy vér vizelet vizsgálatot (nagy labor) amely teljesen rendben van és felkerestem Béky László természetgyógyászt, aki májvédő teát, a huminicumot, hasmenéskor lósóskamag teát javasolt, golden yaccát, valamint a tejtermékek és a cukor teljes elhagyását javallotta. (minimális a cukor és tejtermék fogyasztásom) Ezen kívül rendszeresen fogyasztom a fermentált papayát, magnézium, c vitamin, kálcium, cink vitaminokat, a rózsagyökeret, utifűmaghéjjat, kollagént, aloe verát, lenmagot, korpát stb. Pár napig jól vagyok, aztán visszatér minden. (Mostanában jellemzően a hányinger és a hasmenés van jelen. ) Nem tudom, hogy mit tehetnék még, hogy megszűnjön ez az állapot? Kérem a segítségét, köszönöm!

Férjemmel 13 éve vagyunk együtt, van 2 kislányunk. A férjem az utóbbi időben elgondolkozott, hogy akarj e még a házasságot. Annak ellenére, hogy már 12 éves házasok vagyunk, még mindketten viszonylag fiatalok: férjem 30, én 32 éves. Mindkettőnknek a másik volt az első és eddig egyetlen az életében. Azt hiszem talán ez is a probléma, hogy a férjem úgy érzi nem élt eleget, nem volt szexuális kapcsolata más nőkkel és most kíváncsi (ezt el is mondta). Sosem volt az az érzelgős, kitárulkozós típus, általában én voltam a bujós, kedveskedős a kapcsolatunkban, azonban az utóbbi időben belefáradtam, hogy alig kapok vissza valamit a szeretetből. Néhány hónapja volt egy beszélgetésünk, akkor elmondta, hogy már nem szerelmes belém, és miattam lehet hogy jobb lenne, ha elengedne és találhatnék valakit, aki úgy szeret, ahogy én szeretném. Aztán közben abban maradtunk, hogy megpróbáljuk helyrehozni, de ismét nem láttam, hogy különösebben igyekezne, pedig egy wellness hétvégére is elmentünk kettesben. Talált egy új hobbit és közben új emberekkel ismerkedett meg. Addig sosem járt el bulizni, nem ivott alkoholt, de azóta elkezdett eljárogatni. Én örültem neki, hogy végre vannak barátai akikkel eljár, nem is mondtam soha hogy ne menjen. Most sem zavarna, ha nem lenne ez a feszültség köztünk. Ráadásul elmondta, hogy érez valamit az egyik nő iránt, ebből a baráti körből. A nőt én is ismerem és sejtettem is, hogy a férjemnek tetszik. Ő nem tud róla, neki is férje van és gyerekei. A férjem elmondása szerint nem is fogja neki elmondani, nem akar az ő házasságába is belerondítani. Ezután a vallomása után ismét azt kérte, próbáljuk meg elengedni a dolgokat és egymással foglalkozni. Nekem érthetően nehezen megy, hiszen fáj, hogy belém nem szerelmes, más nő iránt pedig érzelmeket táplál. Ma ismét azt mondta, hogy nem akarja elveszíteni a gyerekeket, de azt sem akarja, hogy én boldogtalan legyek, így talán az lenne a legjobb ha külön mennénk. Én semmiképp nem akarom, hogy a gyerekek sérüljenek, és egyelőre nem is tudok elköltözni velük. Nem tudom, lehet e úgy együtt élni, hogy közben már nincs közünk egymáshoz. Nem tudom, mit tegyek. Hétvégére foglaltam ismét kettőnknek szállást, de ezek után már azt sem tudom, érdemes e elmennünk. Ő azt mondja nem tudja mit akar, de ha együtt vagyunk úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna. Egyébként szexinek talál, okosnak gondol (legalábbis ő ezt mondja), valamiért mégsem vagyok már elég neki. Én szeretem őt, és ha érezném, hogy ő is komolyan gondolja és próbálkozik, ismét belé tudnék szeretni. De egyedül már nem megy. Arra is gondoltam, hogy együtt maradunk, de amolyan nyitott házasság módján, megengedem neki, hogy más nőkkel legyen. Csak félek, hogy tudnám kezelni, ahhoz teljesen el kellene engednem. De talán, ha ő is azt látná, hogy én más férfiakkal vagyok, rájönne, hogy nem akar elveszíteni. Párterápiáról hallani sem akar, én pedig már teljesen tanácstalan vagyok. Hogy kezelhetném okosan ezt a helyzetet úgy, hogy nem válunk el rögtön? Köszönettel: N.M.

Jó napot, 18 éves lány vagyok,es már nagyon rég érzem azt hogy egy szakemberrel kibeszeljém a problémáimat. Mivel nem tudtam tobb témakört valásztani ezért megadtam az egyiket ,ami nagyon aktuális, viszont emellé társul több kisebb ,amiket nem tudok megérteni hogy miért van.Kezdjük ott,hogy nincs sok önbizalmam,emiatt nem is látom magamban az értékeimet,és legtöbbször negativ dolgokat társitok magamhoz ,mint pl.”ugyse jo ez igy”,”nem nekem valo” vagy helyzettől függ. Azt is hozzátenném,hogy általános iskolában ki voltam közösitve,nem ápoltam jo viszonyt az osztálytársaimmal, szüleimmel is sok konfliktus volt akkor,illetve elofurdult az onbatalmazas is akkor,amirol nehezen sikerult tul lepjek de maradt helye,illetve elofodult a halal gondolata,ami meg most is jelen van néha.9-12 osztályban (most leszek 12) javult a helyzet de igyis volt egy nagyobb csalodasom 9.-ben. Eszrevettem magamon ,hogy az indulataimat is nehezen tudom kezelni,a stressz helyzeteket kiváltképp,és valaminkisebb veszekedes vagy rossz miatt képes vagyok akár egesznap fekudni,nem csinalni semmit,olykor nem is enni. Probalok javitani de nem megy ,eleg nehez,és jelenleg sincsenek mellettem olyan személyek akikbe kapaszkodhatnék,csak egy ember, vágyok baratokra is,de sajnos sulin kivül nincsenek,vakacioban nem keresnek,nem beszelunk.Félek az előitélettől,hogy kirohognek vagy csalodast okozok szüleimnek,esetleg nem sikerul az erettsegi,felveteli.Nagyon tomoren probaltam felvazolni az esetem,es szeretnem tudni hogy kell e szemelyesen segitseget kerjek,pszichológustol,vagy sem,esetleg mi állhat ennek hátterében.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,Evelyn!

Szeretnék Segítséget Kérni egy Szakembertől , aki ki tudná beszélni belőlem a féltékenységemet es a kapcsolatom ugyan olyan élettel teli es vidám lenne , nem rontanám el minden eggyes héten 1-2 beszólással, és utánna egész napi sírással mert a párom el akar hagyni ..Kérem szépen segítsenek KÖszönöm

Tisztelt Balogh Ádám!

Évek óta fontolgatom, hogy beszéljek egy pszichológussal. Két alkalommal majdnem meg is történt, de végül mindig szabotáltam a dolgot.
Egész egyszerűen annyira idegenkedem attól, hogy egy ismeretlen embernek (akiről előzetesen nem is tudhatom, hogy rokonszenves lesz-e) nyíltan beszéljek a legszemélyesebb érzéseimről, hogy- bár a szándék megvan- amikor adott lenne a szituáció, teljesen leblokkolok és kisgyerekként feszengek.
Tudom, hogy "produkálnom" illene valamit, "előadni magam" , mégis képtelenségnek érzem, hogy megnyíljak, pedig szeretnék, hiszen sok feldolgozandó problémám akad.
Írásban semmi gondom nincs ezzel, de szemtől-szembe, szóban valahogy nem megy.
Tud tanácsot adni abban, hogy hogyan lehetne leküzdeni ezt az indokolatlannak tűnő szorongást és bizalmatlanságot?

Üdvözlettel: Tímea

Állandóan szorongok

Jó reggelt!Van egy olyan problémám hogy egy hosszú kapcsolatomnak most lett vége de ez igazán mêg nem lett kimondva.Egyre ritkábban járt a párom néha írtunk vagy jött hozzám.Aztán nemrég az egyik hétvégén a kocsijába megpillantottam egy lánnyal.Utána írtam neki egy csúnya szöveget aminek az volt a lényege hogy ezt hogy képzeli mikor még velem együtt van?!Nem reagált de viszont minden üzenetemet elolvasott rögtön.Azóta furcsa érzés kerített hatalmába..Hogy vajon megölelhetem e még valaha?Beszélhetek e még vele valaha?!Meg azon kattogok folyamatosan hogy más lány érinti őt..Nem tudom mit kezdjek ezzel..

Válaszãt előre is köszönöm!