Kedves Válaszadó!
A szolgáltatásban dolgozom, és vendégekkel foglalkozom, akik időre kell, hogy érkezzenek, mert az én időm is kötött, meg egymáshoz képest is fontos a pontosság.
Van egy vendégem, aki mindig zárás előttre kér időpontot, de legalább 20 percet, akár fél órát is késik. Minden egyes alkalommal. Az üzlet este 8-ig van nyitva, de a késés miatt fél 9 előtt sosem végzek. Úgy érzem, ezzel a tiszteletlenségét is mutatja felém. Nem igazán vesz emberszámba.
Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan adhatnám tudtára, anélkül, hogy megsérteném, hogy legyen szíves pontosan érkezni!
Kérem segítségét!Köszönettel: Gabi

Kedves "segítő"
27 éves fiammal való problémák miatt írok Önnek. Úgy hiszem elég nagy a baj.Sajnos nem tudom meggyőzni egy szakemberrel való találkozáshoz, s nem tudom mlyen irányba indulhatnék tovább…" 12 éves volt,amikor a elváltunk,azóta velem él.A válás után volt egy 10 éves kapcsolatom,így éltünk hárman,de 2104- ben külön váltunk,azóta ketten vagyunk.Kb egy éve kezdett el nagyon "furcsán" viselkedni. Egyik napról a másikra otthagyta a munkahelyét, most egy barátja családi vállalkozásánál dolgozik. Mondhatom,hogy nyugodt,békés környezetben élünk,de az utóbbi időben több konfliktusunk volt, amit legtöbbször az Ő magatartása,a dolgokhoz való hozzáállása váltott ki.Mindig zárkózott,visszahúzódó fiú volt, tanulási problémákkal is küszködtünk,ami miatt kétszer is voltam Vele Nevelési tanácsadóban.Ott az az "eredmény született",hogy valóban el van maradva a korosztályához képest,de pár év és majd szépen felzárkózik.Tavaly nagy sebbel lobbal elköltözött albérletbe,ahonnan 5 hónap múlva haza jött,mert szerinte valamit beleraktak a lakótársak az ételébe,amitől Ő rosszul lett.Még a Rendőrségen is tett bejelentést. Idén februártól újra velem él, de csak rosszabbodott a helyzet,Ellenséges velem,kulcsra zárja a szobáját,szinte semmilyen módon nem akar velem kommunikálni,borzasztó ez az egész.Nem eszik az ételből ,amit készítek,sőt azt feltételezi,hogy én beletettem valamit az ételébe. Folyamatosan próbálok vele beszélgetést kezdeményezni,de ez pár mondatban kimerül és már zárja is a szobáját. Teljesen az ellenségének tekint. Sajnos most tudtam meg,hogy a gyerekkori baráti társasággal is összeveszett. Ők is mondták,hogy mostanában nagyon furcsán viselkedik.Pedig nagyon szerették Őt,hosszú évek óta jó barátságban voltak, Aggódóm,szeretem a gyerekemet,az Ő érdekében szeretnék mindent megtenni. Először megígérte,hogy eljön egy pszichológushoz,aztán közölte,hogy nekem kell menni,mert "én változtam meg", "nem olyan vagyok ,mint régen"…..először arra gondoltam ez valami pánik,ami ebben a korban előfordul, leválás a szülőtől…nagyon sokat olvastam ezekről a dolgokról,de azt gondolom itt súlyosabb dologról van szó.Mivel felnőtt fiatalemberről van szó,akinek nem foghatom a kezét,hogy márpedig megyünk, a megfelelő szakemberhez, nem tudom mit tehetnék…ebben kérném a segítségét. Nagyon aggódom.

Köszönettel
Ilona

Lehet köze a visszahúzódó nárcisztikus személyiségemnek ahhoz, hogy nem akarok párkapcsolatot?
Imádok nőket csábítani, de ha komolyabbra fordulna a dolog megtorpanok. Bejön hogy sok nőnek tetszek.
De rettegek az intimitástól. Sőt a szextől is, nem igazán szeretem az érintést. Nagyon vágyok már a szexre, de nem bírnám ezt az intimitás dolgot.
Amúgy nem szeretem ha a péniszemhez hozzá érnek, kellemetlen érzés…
fiatalabb olyan 11-12 éves lehettem, amikor egy lány barátom rám mászott és elkezdett ott fogdosni és rossz érzés volt kicsit be is pánikoltam… bármikor amikor vissza gondolok erre elfog egy ilyen kellemetlen érzés belül…
A legtöbb nő szerint helyes pasi vagyok, elegáns, jól öltözött.
Tetszik az is hogy ha például interneten ismerkedek, némelyik nő az intim testrészeiről küld képet.
Vagy simán visszajelez hogy tetszek neki, milyen helyes fiú vagyok. De amikor komolyabbra fordulna a dolog visszahúzódok.
Most is találkoznék nővel, mennék hozzá a házába bulizni, szexelni, de tartok tőle. Megtalálom az ilyen nőket, akik benne vannak ilyesmiben, jelenleg 3 ilyen nővel chatelek, beszélgetek akikhez mennék 30,40,50 évesek.
Ha csak én érek hozzá a nőhöz akkor biztos jó.
a 30-40-50 éves nők tetszenek, a korom beliek nem. Tetszik az anya-fia felállás.
Előfordul hogy napi 3-4 szer önkielégítek, sok pornót nézek.
Tele vagyok kielégítetlen vágyakkal. Annyira hogy a fantáziám nagyon élénk és gyakran elrugaszkodok a valóságtól. Ha végre szexelnék egy jót akkor enyhülne a vágy? Mert nagyon kínzó már.
Attól is tartok, hogy megszégyenülnék.

Üdvözlöm!
Hogyan lehet elérni egy férfinál, hogy rájöjjön, hogy nem mindig úgy jók a dolgok, ahogy ő elképzeli. Nem szeretném ezt konkrétan a fejéhez vágni, jobban szeretném ha magától jönne rá, hogy nekem is lehet illetve az én meglátásaim is lehetnek jók. Hogyan vezessen rá erre?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Pszichológus!

Egy semmiképp nem átlagos tinédzser fiú vagyok, aki nem igazán érti saját magát.. ezzel kapcsolatosan lennék kiváncsi az Ön véleményére.

Mindig is maximalista egyéniség voltam, a lelki problémám gyökerei valószínűleg 7 éves koromig, az iskolába kerülésig nyúlnak vissza. Előtte ugyanis 5 évesen megtanultam írni/olvasni és -környezetem hatására- megfogadtam magamban hogy az elkövetkező esztendőket teljes mértékben ismereteim bővítésének szentelem, tehát mindenkitől elszakadtam testileg és érzelmileg. Néhány hónappal később indokolatlanul lefogytam -> megoldani később sem sikerült, akaratom ellenére mindig többet mozgok mint eszek. Szociális szempontból (14 éves koromig) mindössze annyit tettem hogy egy osztálytársammal néha beszélgettem, nehogy én váljak a beszólások célpontjává. Nagyjából ekkortól kezdődött el -az idő múlásával fokozatosan erősödő- folyamatos fáradtság/bódultság (vérhiány a fejben, de nem fizikai betegség) kialakulni és ezóta elég jól el tudok magamban társalogni. Harmadikos koromban nyertem először országos versenyt és mivel nem tartottam előnyösnek edukációs szempontból a dicséreteket, -az érzésekkel együtt- megtanultam ignorálni őket. Nagyjából 2016 első fele óta alvási problémáim vannak, elég gyakran arra kelek hogy melegem van. Hetedikesként (abból az okból, hogy a kitűnőkkel szembeni elvárások teljesítéséhez konkrétan tanulnom sem kellett) elkezdtem közösségi státuszommal kapcsolatosan munkálkodni. Ekkor döbbentem rá először is hogy milyen jó vagyok megtévesztésben:
-a "barátaim" (senkit nem tekintek többnek egy átlagos idegennél) viccesnek tartanak, noha én nem nevetek semmin (őszintén)
-az az ember voltam (és vagyok) aki alig szólal meg, beszélgetést ritkán kezdeményez, nincs külön hajstílusa, szemüveges (akkor kb. fél éve), mégis sikerült elérnem hogy akár szünetben, akár tanítási órán nyugodtan aludhassak -senki nem zavar.

Később pedig hogy mennyire nem értek az emberekhez:
-sok lány úgy kezdett el rám tekinteni, mint "egyetlen normális" és a velem való kapcsolatuk elmélyítésén dolgoznak, de számomra azért van egy határ (azóta se tudom, hogy jöjjek ki ebből a helyzetből véleményromlás nélkül)
-gyakran elmegyek táborokba, kirándulásokra (a szüleim miatt, mivel nagyon befelé fordulónak titulálnának) és tulajdonképpen nem is beszélek senkivel, nincs hozzáfűznivalóm, nem szeretem a közösségeket

A stresszt nem ismerem, érzések közül is csak ritkán veszek észre magamon egy kis dühöt. Nagyjából az idei év kezdetétől nem tudom miért létezzek, elgondolkozok azon hogy esetleg véget vessek az életemnek (bár sejtem hogy nem teszem majd meg) már nem tervezek semmi hosszú távút, a tanulástól is elment a kedvem. Zenét, éneket mindig is utáltam, de nagyjából két hónapja rátaláltam a minimal techno stílusra, azóta az az egyetlen dolog amit "szeretek". Jelenleg egy nyári napom úgy néz ki, hogy felkelek, olvasok (újabban laptopon, mivel könyvből sincs végtelen) és zenét hallgatok -eközben testvéreim és anyám elvannak a számítógépeik előtt, apám pedig dolgozik- majd lefekszek.

Összegezve itt a dolgokat afelől érdeklődnék különösképpen, hogy milyen mentális betegségek érinthetnek?

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Üdv, mostanában elég zavaró alvászavarok léptek fel, hajnali 4ig nemtudok aludni majd délután 2-3 körül kelek, napok óta a közöny szóval jellemezném magam. De ez váltakozni szokott, mármint egyszer energikus vagyok pozitív világszemlélettel, egyszer pedig egyfojt lehangolt, érzéketlen, sokszor oktalan bűntudatot érzek, néha könnyek gyűlnek a szemembe (szintén ok nélkül), kiváncsi vagyok egy szakember véleményére ezzel kapcsolatban, ha kapok választ előre is köszönöm.

Kedves Segítő!
Többször éltem már át olyat, hogy párkapcsolat végén elutasítottak. Konkrétan megmondta, hogy nem akar kapcsolatot és én ezt követően is akartam és próbáltam visszaszerezni. Ezzel több hónapos kínlódást biztosítva magamnak.
Miért lehet az, hogy nem akarom tudomásul venni az elutasítást. Nem értem meg, hogy nem.
Tehetek valamit?

Jó estét. Kétségbe vagyok esve és senkihez sem tudok fordulni:(
A problémám az, hogy egyszerűen szomorú vagyok. Nyilván ennek rengeteg oka van. Ott van a családom akik nem értenek meg egyáltalán ha az érzéseimről van szó, mert elintézik annyival, hogy:"haggyad már a hülyeségeid, túl gondolsz mindent"
Sokszor az iskola is közrejátszik ebben a dologban, mert félek a jegyektől mégha tanulok is. Sajnos tényleg nincsenek őszinte barátaim sem. Ha vannak is és problémával fordulok, csak a rossz irányba terelnek. Sajnos egyedül vagyok a szobámban nagyon sokáig és csak arra várok hogy a párom visszaírjon, vagy keressen valamilyen formában. Amit meg is tesz. Hív, ír, keres, meglátogat, szeret, törődik velem, a kedvemben jár. Ezt én is megadom neki, de valahogyan mégis szomorú vagyok és bizonytalan sok mindenben. Nem arról van szó hogy nem szeretem, mert biztos vagyok benne hogy imádom. És tudom hogy ő is engem. De ha velem van, vagy távol akkor is érzem a magányt és a szomorúságot. Nem tudom magam jól érezni sehol és senkivel sem anélkül hogy ne beszélnék vele valamit. Ő ezt megtudja tenni de én nem. Irigykedem rá egy kicsit ilyen téren. És hiába minden tökéletes vele, mégis félek hogy elveszítem valamiért vagy hogy megcsalna vagy valami. Pedig erre nem adott okot soha és rengetegen megerősítettek ebben főleg a családja hogy nem ilyen. És én is tudom hogy nem tenné meg, de valamiért mégis félek és ez jár a fejemben. Mikor velem van akkor nem érzem ezt. Viszont eggyütt még nem lakhatok vele mert vannak kötelezettségeim mint a suli például. Az is baj hogy nagyon érzékeny vagyok, hamar megsértődöm apró dolgokon is és nagyon sokat sírok akkor is ha minden rendben van mindennel és mindenkivel. Nem értem hogy miért vannak ezek a negatív dolgok bennem:( ha minden rendben akkor is félek mindig valamitől. Egyszerűen szeretnék pozitív lenni és jól érezni magam a bőrömben:(
De ez szinte nálam lehetetlen:( Sokszor már ezt sem merem mondani neki hogy szomorú vagyok vagy hogy sírtam, mert félek attól hogy ezekkel eltolom magam mellől. Pedig ezt is tudom hogy nem tolnám el de mégis félek ettől is. Sokszor én már nem is tudom mit csináljak vagy hogy van-e értelme egyáltalán élnem is mert egy bonyolult puzzle vagyok amit senki nem tudna kirakni. Még én magam sem. Mit tegyek? Kérem szépen segítsen valahogyan, maga az utolsó reményem:(

4 hónapja együtt lakom a barátommal és betegesen féltėkeny vagyok. Zavar, hogy sok rövid kapcsolata volt (max. 5 ėves) és amikor kėrdezem tőle, hogy miėrt nem volt hosszabb, nem akar beszélni róla. Nem tagadja hogy érdeklik a nők, függetlenül attól, hogy párkapcsolatban ėl. Több exével is kapcsolatot tart, eggyel közülük találkozni is szokott. Folyamatosan mondogatja, hogy szeret ės velem akar maradni, de nem tudok hinni neki. Hallgatózom mikor telefonál, de eddig semmilyen kompromittálot nem hallottam. Akárhányszor felmerül egy női név, azonnal gyanakodni kezdek es veszekedėst provokálok. Szeretnék úrrá lenne a féltékenysėgemen, de nem tudom hogyan csináljam. Én 52 éves vagyok, ő 58.

Kedves Ádám!
Párommal több mint 1 éve vagyunk együtt, de úgy érzem valami nem oké. Mindketten nemsokára 30 évesek leszünk, nem tudom, hogy ez számít-e. Nem iszik, nem szed semmit, dolgozik, rendszeresen sportol.

Ha minden rendben vele, akkor nagyon jó napjaink vannak, de sose tudom előre, hogy munkából hazaérve aznap mi vár, kicsit mintha vékony jégen állnék.
Kapcsolatunk elején már volt is konfliktusunk, a barátaimmal buliztunk, és hirtelen elkezdett lökdösődni, mikor rászóltam, elhordott mindennek… majd később sirva kért bocsánatot, és mesélte el a problémás gyerekkorát, így a viselkedését ennek tudtam be (bántalmazó alkoholista apa).

Azóta is rendszeres (kb 2 hetente 1x), hogy egy konfliktust kiabálással, sértegetéssel és vádaskodással old meg, iszonyatosan agresszív, de csak verbálisan. Egyszer fel is pofoztam mert már nem birtam, annyira mondta, pedig esküszöm sosem ütöttem még meg senkit.
Veszekedések után persze mindig sajnálja… ha el akarok költözni, jön a bocsánat, stb.

Azóta feltűntek még a következő problémák is: társaságban sokszor közbevág más szavába (azt mondja nem is veszi észre), vagy feltűnési vágya van (boltban nekiáll csapkodni), ha olvas valami szöveget vagy hall valamit, nem tudja visszamondani mi volt (pl. feliratos filmek), nagyon rosszul alszik, folyton fáradt, ilyenkor nagyon kötekedik. Ha teljesen higgadtan próbálok megbeszélni vele valamit, pillanatok alatt ideges lesz, és elmond mindennek.
Vezetésnél is van figyelemzavara, sokadjára is lett meg a jogsija, és kétszer volt koccanásos balesete.
Lassan kezdek elhidegülni tőle, de ezt nem akarom, szeretném megmenteni ezt a kapcsolatot.
Mondtam már neki többször, hogy menjünk el pszichológushoz, együtt akár, de nagyon nem akar.
Mióta kiköltöztünk külföldre, egy picit ritkábbak a dühkitörései, de még így is szörnyű.
Hogy tudnék segíteni magunkon? Van esetleg valami megoldás erre a szakításon kívül?
Köszönöm szépen előre is a segítséget!

Jó napot kívánok!
En 5 evvel ezelőtt megismertem egy 16 eves fiut. Masfel evig együtt voltunk, de sajnos csaladi problémák miatt elvaltak utjaink.
En folyamatosan kerestem őt, és mentem utána, mert nem tudtam feldolgozni a hiányát.
2017 ben megismertem egy sracot akivel ismét egyutt voltam másfél évig, de nem tudtam beleszeretni, mert akárhova neztem, akarmit csináltam, csak a volt párom volt az eszemben.
Mai napig beszelgetek vele. Es talalkozni is szoktunk.
Ő azt mondogatja hogy velem tervezi a jövőjét, és ha megvarja míg elvegzem a sulit.
A viselkedeseben is ugy latom, ugy érzékelem hogy szeret de kapcsolatot jelenleg nem akar.
A legfőbb problémám az az, hogy még amikor egyedül is vagyok itthon, akkor is rajta kattog az agyam. Folyamatosan úgy erzem hogy itt van velem. Es neha ez megnyugvást is okoz a szamomra.
Lehet hogy mar megbolondultam?….. Nem thdok kimenni belőle..

8 éve élünk együtt sajnos szakításra került a sor . Ő szakított. A lakás az övé így 2 problémával néztem szembe se ő se hol lakni összetörtem . Van 1 15 éves nagylányom . Jelenleg van esély nincs esély játékot játsszunk. Még együtt élünk amíg nem találok megoldást .

Üdvözlöm,
88 éves anyosommal vannak komoly gondjaink.Már demenciában szenvedett nem állandó jelleggel,de elesett ,medencetörés,mütét,és ez teljesen megzavarta,állandó jelleggel mashol képzeli magát,megfeledkezik arrol hogy hol van ,mi történt vele.Nem tudjuk hogyan kezeljük helyesen,hogy viselkedjünk vele.hagyjuk rá,vagy mondjuk meg neki mikor félrebeszél.legyünk engedékenyek vagy keményebbek?mikor ráébred hogy mi van vele szomoru,és van hogy elsirja magát.nem merjük 5 percre egyedül hagyni.

Férjem első házasságából származő 20 éves fia velünk él. A fiút megviselte apja válása, bár ez már hét éve volt. Édesanyjával csak kb. 3 éve rendezte kapcsolatát, bár soha nem adott hangot annak, hogy haragudna amiatt, hogy az anyja elhagyta őket. Zárkózott, visszahúzódó természetű. Zárkózottsága sokszor szószerinti: szobájából csak akkor jön ki, ha éhes vagy WC-re megy. Nagy problémát jelent elképesztő trehánysága, sokszor inkább igénytelensége környezetére, ehhez persze párosul nagyfokú passzivitása, lustasága , ez utóbbi sokszor nyilvánul meg abban, hogy hosszú órákon -8-10 óra – keresztül fekszik az ágyon semmittevéssel, telefonnal a kezében. Külső megjelenésére sokat ad, azonban környezete koszos, elhanyagolt, feltünően rendetlen, átlag ember számára elviselhetetlen. Barátnője három éve van, de a helyzet semmit nem változott, inkább a lány simult bele az életstílusába. Komoly aggodalomra ad okot, hogy évek óta sötét szobában, bezárkózva szeret lenni, nyáron is csak határozott fellépésünk esetén változtat ezen és húzza fel a redőnyöket. Kevés baráttal rendelkezik, nagyon ritkán jár szórakozni, barátnőjét is inkább passzivításban tartja. Kerüli a konfliktusokat, még a határozott szülői fellépés esetén sem reagál, szinte nem szól semmit, nem védi meg magát. Rendszerint jelez, ha megszólítjuk, vagy kérünk tőle valamit, de röviden hárít. Nagyon gyakran mondja, hogy "nem tudom", még olyan helyzetekben is, amikor ez a válasz a kérdéshez nem passzol. ( Miért nem vitted ki a kutyádat? "Nem tudom!", Miért nem csináltad meg, amit meghagytunk/ kiadtunk Neked? "Nem tudom!"). Alig vesz részt a családi közösségben, rendszerint még étkezni sem étkezik velünk, csak külön. Passzivitása miatt nagyon gyenge tanuló volt, ezt azonban közömbösen vette tudomásul. Extrém helyzeteket is teremtett közömbössége, egyszer megbuktatták testnevelésből is, mert rendszeresen elfelejtett felszerelést vinni. Soha nem ment el nyáron diákmunkára, otthon is csak a férjem határozott fellépése/kiabálása után volt hajlandó egy-egy házimunkát elvégezni. Nem motiválta semmi, még az sem, ha pénzt, vagy valami ajándékot helyeztünk kilátásba.
Egy éve van némi javulás: nyögve-nyelősen idén leérettségizett (hónapokig tartó fenyegetés és annak kilátásba helyezése után, hogy el kell hagynia a házat, ha nem teszi a kötelességét!). Egy osztálytársa rábeszélte, hogy vállaljanak nyári munkát. Bevallása szerint is csak azért ment el, mert egy általa ismert személy megy vele.
Komfortzónájából alig lehet kimozdítani.
Nagyon sokszor beszéltünk vele, szembesítettük a helyzettel, hol szépen, hol komolyan fellépve. Kértük, hogy vegyen igénybe szakembert, de mindhiába. Édesanyjával kb. havonta egyszer találkozik, rendszerint azonban nem értékeli sem pozitívan, sem nagatívan a találkozást, de úgy gondolom jót tesz neki. Férjemmel nem igazán jön ki, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy csak rá tud támaszkodni. Passzivitása, trehánysága, lustasága az apja részéről rendkívül sok kritikát, szidást vált ki, ilyenkor szinte látom hogy rajta, hogy fizakailag is megfeszül minden izma, de rendszerint nem reagál semmit. Férjem gyakran szidja, nehezen viselik egymást, természete a fiú ellentéte: nagyon szorgalmas, aktív, vállalkozó, és nagyon társasági ember. Sokszor hangsúlyozza, hogy nem tudja felfogni "kire ütött a gyerek". Sajnos a nevelésben férjem nem volt következetes, ünnepi alkalmakkor drága ajándékokkal lepi meg, remélve, hogy ez változtat. Személy szerint azt gondolom, hogy bár egyedül nevelte, nem tudott ennek megfelelni, hiányzott a beszélgetés, az intimitás, a melegség. Talán ez férjemnek is hiányzott! Kizárólag a család eltartására helyezte a hangsúlyt. Hosszú évek után én voltam az első aki elmentem szülői értezletre, rendszeresen igyekeztem a dolgai iránt érdeklődni, kérdezgetni. Férjemnek első házasságából egy lánya is van, akinek az "anyapótló" szerephez fel kellett nőni. Ő azonban jól vette az akadályokat, nagyon önálló, a férjem hasonlóan aktív, jól megtalálja a helyét az életben, már külön él. A férjem a lányával a mai napig rendszeresen, napi szinten beszél, és lány is gyakran keresi őt, nagyon közeli, jó kapcsolatuk van. Férjem ezért nehezen érti, hogy mi is történik a fiával, nem lát okot a viselkedésére.
Aggaszt a fiú helyzete, különösen a sötét szoba, a kommunikáció, a reaglások hiánya, az extrém kosz, hanyagság, amelyben képes élni. Hogy lehetne változtatást eszközölni? Barátnője kitart mellette, de nem tud hatni rá. Milyen technikákkal tudnék hatékonyabb változást hozni? Általában jó viszonyban vagyunk, de elzárkózása miatt nem lehet hozzá közel férkőzni. Tovább fog tanulni egy szakmát, így még kb. két évet biztosan velünk fog lakni.
Eddig – büntetésül rendetlensége miatt – minden nap leírjuk neki, hogy milyen háztartási munkát kell elvégeznie. Számon kérjük rajta. Ugyancsak büntetésül szántuk, hogy barátnője látogatás csak akkor lehetséges, ha rendet tesz. Ez azonban kevés, ezek csak a szankciók, hogy az együttélést megoldjuk.
Hozzá kell tennem, hogy a fiú nagyon jó külső, fizikális adottságokkal rendelkezik. Furcsa talán, de nagyon jóképű, amit másoktól is gyakran hall, modell ügynökség is kereste, de tanulás miatt nem engedtük. Néha még a tanároktól is kapott ilyen visszajelzéseket, de idegenek is első látásra gyakran megjegyzik "jóképűségét". Nem tudom ez befolyásol-e valamit, de megjelenése semmilyen okot nem adna a zárkózottságára. Külső adottságai ellenére szerintem önbizalom hiánnyal küszködik és a sikertelenség is fokozza a visszahúzódását. Próbálom dícsérni őt, de csak köszönömmel intézi el.
Hogy kezeljem a problémát?
Köszönettel! Egy aggódó mostahaszülő!

Üdvözlöm! Körülbelül másfél éve kezdődött a problémám, eleinte "csak" hasmenésem volt, aminek a színe feltűnően világos, sárgás. Ezután pár hónap elteltével erős gyomor és hasfájásom lett, ez bő egy hétig tartott. Rossz közérzettel járt, hasmenéses, has és gyomorfájás alatt csak diétás étkezést tudtam folytatni (háztartási keksz, krumplipüré, ropi). Amikor jobb lett a közérzetem fokozatosan álltam vissza a normális táplálkozásra, de a hasmenés időnként visszatért. Általában egy két napig tart, ilyenkor étvágytalanság, levertség, rossz hangulat társul hozzá, aztán újra minden rendben. Pár hete "belépett" egy masszív hányinger, amit általában heti 1-2 alkalommal jelentkezik és kb. egy napig tart. Ez eddig nem volt, most viszont nagyon intenzív tünetként van jelen. Csináltattam egy vér vizelet vizsgálatot (nagy labor) amely teljesen rendben van és felkerestem Béky László természetgyógyászt, aki májvédő teát, a huminicumot, hasmenéskor lósóskamag teát javasolt, golden yaccát, valamint a tejtermékek és a cukor teljes elhagyását javallotta. (minimális a cukor és tejtermék fogyasztásom) Ezen kívül rendszeresen fogyasztom a fermentált papayát, magnézium, c vitamin, kálcium, cink vitaminokat, a rózsagyökeret, utifűmaghéjjat, kollagént, aloe verát, lenmagot, korpát stb. Pár napig jól vagyok, aztán visszatér minden. (Mostanában jellemzően a hányinger és a hasmenés van jelen. ) Nem tudom, hogy mit tehetnék még, hogy megszűnjön ez az állapot? Kérem a segítségét, köszönöm!