Férjemmel 13 éve vagyunk együtt, van 2 kislányunk. A férjem az utóbbi időben elgondolkozott, hogy akarj e még a házasságot. Annak ellenére, hogy már 12 éves házasok vagyunk, még mindketten viszonylag fiatalok: férjem 30, én 32 éves. Mindkettőnknek a másik volt az első és eddig egyetlen az életében. Azt hiszem talán ez is a probléma, hogy a férjem úgy érzi nem élt eleget, nem volt szexuális kapcsolata más nőkkel és most kíváncsi (ezt el is mondta). Sosem volt az az érzelgős, kitárulkozós típus, általában én voltam a bujós, kedveskedős a kapcsolatunkban, azonban az utóbbi időben belefáradtam, hogy alig kapok vissza valamit a szeretetből. Néhány hónapja volt egy beszélgetésünk, akkor elmondta, hogy már nem szerelmes belém, és miattam lehet hogy jobb lenne, ha elengedne és találhatnék valakit, aki úgy szeret, ahogy én szeretném. Aztán közben abban maradtunk, hogy megpróbáljuk helyrehozni, de ismét nem láttam, hogy különösebben igyekezne, pedig egy wellness hétvégére is elmentünk kettesben. Talált egy új hobbit és közben új emberekkel ismerkedett meg. Addig sosem járt el bulizni, nem ivott alkoholt, de azóta elkezdett eljárogatni. Én örültem neki, hogy végre vannak barátai akikkel eljár, nem is mondtam soha hogy ne menjen. Most sem zavarna, ha nem lenne ez a feszültség köztünk. Ráadásul elmondta, hogy érez valamit az egyik nő iránt, ebből a baráti körből. A nőt én is ismerem és sejtettem is, hogy a férjemnek tetszik. Ő nem tud róla, neki is férje van és gyerekei. A férjem elmondása szerint nem is fogja neki elmondani, nem akar az ő házasságába is belerondítani. Ezután a vallomása után ismét azt kérte, próbáljuk meg elengedni a dolgokat és egymással foglalkozni. Nekem érthetően nehezen megy, hiszen fáj, hogy belém nem szerelmes, más nő iránt pedig érzelmeket táplál. Ma ismét azt mondta, hogy nem akarja elveszíteni a gyerekeket, de azt sem akarja, hogy én boldogtalan legyek, így talán az lenne a legjobb ha külön mennénk. Én semmiképp nem akarom, hogy a gyerekek sérüljenek, és egyelőre nem is tudok elköltözni velük. Nem tudom, lehet e úgy együtt élni, hogy közben már nincs közünk egymáshoz. Nem tudom, mit tegyek. Hétvégére foglaltam ismét kettőnknek szállást, de ezek után már azt sem tudom, érdemes e elmennünk. Ő azt mondja nem tudja mit akar, de ha együtt vagyunk úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna. Egyébként szexinek talál, okosnak gondol (legalábbis ő ezt mondja), valamiért mégsem vagyok már elég neki. Én szeretem őt, és ha érezném, hogy ő is komolyan gondolja és próbálkozik, ismét belé tudnék szeretni. De egyedül már nem megy. Arra is gondoltam, hogy együtt maradunk, de amolyan nyitott házasság módján, megengedem neki, hogy más nőkkel legyen. Csak félek, hogy tudnám kezelni, ahhoz teljesen el kellene engednem. De talán, ha ő is azt látná, hogy én más férfiakkal vagyok, rájönne, hogy nem akar elveszíteni. Párterápiáról hallani sem akar, én pedig már teljesen tanácstalan vagyok. Hogy kezelhetném okosan ezt a helyzetet úgy, hogy nem válunk el rögtön? Köszönettel: N.M.

Jó napot, 18 éves lány vagyok,es már nagyon rég érzem azt hogy egy szakemberrel kibeszeljém a problémáimat. Mivel nem tudtam tobb témakört valásztani ezért megadtam az egyiket ,ami nagyon aktuális, viszont emellé társul több kisebb ,amiket nem tudok megérteni hogy miért van.Kezdjük ott,hogy nincs sok önbizalmam,emiatt nem is látom magamban az értékeimet,és legtöbbször negativ dolgokat társitok magamhoz ,mint pl.”ugyse jo ez igy”,”nem nekem valo” vagy helyzettől függ. Azt is hozzátenném,hogy általános iskolában ki voltam közösitve,nem ápoltam jo viszonyt az osztálytársaimmal, szüleimmel is sok konfliktus volt akkor,illetve elofurdult az onbatalmazas is akkor,amirol nehezen sikerult tul lepjek de maradt helye,illetve elofodult a halal gondolata,ami meg most is jelen van néha.9-12 osztályban (most leszek 12) javult a helyzet de igyis volt egy nagyobb csalodasom 9.-ben. Eszrevettem magamon ,hogy az indulataimat is nehezen tudom kezelni,a stressz helyzeteket kiváltképp,és valaminkisebb veszekedes vagy rossz miatt képes vagyok akár egesznap fekudni,nem csinalni semmit,olykor nem is enni. Probalok javitani de nem megy ,eleg nehez,és jelenleg sincsenek mellettem olyan személyek akikbe kapaszkodhatnék,csak egy ember, vágyok baratokra is,de sajnos sulin kivül nincsenek,vakacioban nem keresnek,nem beszelunk.Félek az előitélettől,hogy kirohognek vagy csalodast okozok szüleimnek,esetleg nem sikerul az erettsegi,felveteli.Nagyon tomoren probaltam felvazolni az esetem,es szeretnem tudni hogy kell e szemelyesen segitseget kerjek,pszichológustol,vagy sem,esetleg mi állhat ennek hátterében.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,Evelyn!

Szeretnék Segítséget Kérni egy Szakembertől , aki ki tudná beszélni belőlem a féltékenységemet es a kapcsolatom ugyan olyan élettel teli es vidám lenne , nem rontanám el minden eggyes héten 1-2 beszólással, és utánna egész napi sírással mert a párom el akar hagyni ..Kérem szépen segítsenek KÖszönöm

Tisztelt Balogh Ádám!

Évek óta fontolgatom, hogy beszéljek egy pszichológussal. Két alkalommal majdnem meg is történt, de végül mindig szabotáltam a dolgot.
Egész egyszerűen annyira idegenkedem attól, hogy egy ismeretlen embernek (akiről előzetesen nem is tudhatom, hogy rokonszenves lesz-e) nyíltan beszéljek a legszemélyesebb érzéseimről, hogy- bár a szándék megvan- amikor adott lenne a szituáció, teljesen leblokkolok és kisgyerekként feszengek.
Tudom, hogy "produkálnom" illene valamit, "előadni magam" , mégis képtelenségnek érzem, hogy megnyíljak, pedig szeretnék, hiszen sok feldolgozandó problémám akad.
Írásban semmi gondom nincs ezzel, de szemtől-szembe, szóban valahogy nem megy.
Tud tanácsot adni abban, hogy hogyan lehetne leküzdeni ezt az indokolatlannak tűnő szorongást és bizalmatlanságot?

Üdvözlettel: Tímea

Állandóan szorongok

Jó reggelt!Van egy olyan problémám hogy egy hosszú kapcsolatomnak most lett vége de ez igazán mêg nem lett kimondva.Egyre ritkábban járt a párom néha írtunk vagy jött hozzám.Aztán nemrég az egyik hétvégén a kocsijába megpillantottam egy lánnyal.Utána írtam neki egy csúnya szöveget aminek az volt a lényege hogy ezt hogy képzeli mikor még velem együtt van?!Nem reagált de viszont minden üzenetemet elolvasott rögtön.Azóta furcsa érzés kerített hatalmába..Hogy vajon megölelhetem e még valaha?Beszélhetek e még vele valaha?!Meg azon kattogok folyamatosan hogy más lány érinti őt..Nem tudom mit kezdjek ezzel..

Válaszãt előre is köszönöm!

Kedves Balogh Ádám,

Nem tudom, hogy végül a jó kategóriát választottam-e, ugyanis a probléma több másik alá is esik. A tanácsára lenne szükségem az alábbiakhoz.
Pár napos nyaralásomat azzal töltöttem, akit egy barátnak tartottam. A nyaralás alatt minden rendben is ment, normálisan elbeszélgettünk. Aztán a visszaúton, az étkező kocsiban történt valami, ami teljesen ledöbbentett.
Elég sok alkoholt ivott az úton, többet is mint 1 litert talán.
Egy ponton leült két srác mellénk, merthogy máshol nem volt hely és elkezdtünk velük beszélgetni. Egyszer csak egyik pillanatról a másikra az útitársam elkezdett velem kiabálni, elmondott minden féle kurvának (már elnézést) és hogy milyen egy idióta vagyok. Amikor próbáltam volna lenyugtatni, el kezdte kiabálni, hogy mégis mit gondolok magamról, hogy azt hiszem talán, hogy én jobb vagyok mint ő és hasonlók.
Őszintén szólva nagyon rám ijesztett. Félelmetes volt a tekintete. Főleg, hogy kiabálta, hogy ő ölt már embert, meg, hogy én most szúrtam el a barátságot vele. Őszintén szólva félek tőle, hogy akár fizikálisan bántana a jövőben. Ő maga mesélte a nyaralás alatt, hogy vannak neki fegyverei otthon.
Hogy őszinte legyek, pár napja már volt egy fajta megérzésem, hogy nem szabadna megbíznom benne. Hogy valami nem stimmel azzal, amit mond. Van egy elméletem, hogy mi lehet a háttérben.
Van egy közös ismerősi körünk. Nagyrészt srácok. Én kb. csak egy éve ismertem meg őket, de mindig is jól kijöttünk egymással. Ő viszont már több, mint 4 éve ismeri őket. Az úton többször kérdezgetett a srácokról, hogy mit gondolok róluk, meg, hogy ki tetszik nekem. Szerintem féltékeny a kapcsolatomra a fiúkkal. Mintha veszélyt jelentenék úgymond a státuszára a csapatban. Ez csak egy elmélet, nem tudom bizonyosan.
A lényeg, hogy most eléggé rám ijesztett és kifejezetten félek tőle. Nem tudom, hogy mit csináljak.
Remélem, tud nekem ebbe tanácsot adni.

Üdvözlettel,

Komlósi Zita

Jó estét kívánok! Nagyon rosszul érzem magam. Nem tudok másra gondolni csak a rossz dolgokra. Nagyon nagy a hangulat ingadozásom. Ha jó kedvem van akkor nagyon jó, ha rossz majdnem bele halok. Mindenkit ki készítek a rosszul léteimmel. Magamat nem szerettem már egyáltalán sokszor érzem hogy jobb lenne a családomnak nélkülem mert akkor nem kellene velem is foglalkozniuk. Nem jelentenék nekik terhet. Jobban adok egy idegen véleményére magammal kapcsolatban mint saját magaméra, vagy a szeretteimére. Sajnos nagyon fáj ha valaki rosszat gondol rólam.

Ez személyiségzavar?
Munkahelyeimet gyakran váltogatom leghosszabb munkaviszonyom másfél hónap volt.
Pályaválasztási nehézségek, nincs szakmám.
Már 2 hete dolgozok egy műanyagüzemben, nem a munkával van bajom hanem az emberekkel, munkatársakkal, zavar a jelenlétük és paranoiás gondolataim lesznek. Például ah valaki rám néz azt gondolom, hogy biztos rosszakat gondol rólam hogy "mivan meleg gyerek" és hasonlók.
Nem nagyon beszélgetek, mert azt gondolom ha megszólalnék akkor feltűnnének a gyengeségeim és fogást találnának rajtam és beszélnének a hátam mögött, vagy beszólogatnának, így viszont nem ismernek és nem tudnak rólam semmit és ez szerintem így jó, csak dolgozni járok be. Viszont ők beszélgetnek egymással, tréfásan beszólogatnak egymással, de ez bennem feszültséget kelt.
Pszichiáterhez járok, írt gyógyszer, az segít abban hogy motiváltabb vagyok és szívesebben járok be dolgozni. Pörgősebb vagyok.
Viszont az emberek, közösségek zavarnak. Folyton gyanakszok hogy bántani akarnak.
Ha esetleg kapnék tréfás beszólásokat, azokat hogyan élném túl? Egymást néha tréfásan lebuzizzák. Viccelődnek egymással, de úgy hogy azon én is elmosolyodok.
És hallom hogy egymást is kibeszélik, de ez mindenhol így volt, ahol megfordultam. Iskola, munkahely, az emberek csesztetik egymást.

Egy olyan kérdésem lenne hogy 11 éve vagyok parkapcsolatban vannak gyermekeink is de az utóbbi idoben felfigyeltem arra hogy néha a férjem együtt lét közben nem nálam jár(más nore gondol) . Kiderült egy barátjától hogy néha ha nem sikerül velem az orgazmusa akkor más nore gondol miközben velem van és úgy jut el az orgazmusig . Lehet hogy ez a jelenség már régebb óta fennt áll? És mi lehet a gond miért gondol más nore? Ez nekem nagyon rossz igysincs semmi onbizalmam. Amúgy heti 4-5alkalommal vagyunk együtt. Én lennék már unalmas neki vagy kevés hogy 11éve csak egy novel van? Tényleg nemtudom tanácstalan vagyok de imádom és szeretném ha ez a gond is megoldodna. És o nem tudja hogy én sejtem ezt a dolgot nem beszéltünk róla,nem tudom hogy hozhatnam fel ezt az egészet. Köszönöm válaszát

Jó napot kívánok! Tapsztaltam magamon egyfajta zavart, rohamot ami már lassan 2 éve tart nálam de még csak egyszer voltam ezzel pszichologusnál. A koncert közben néha másfele jár a gondolatom és nem azon hogy jól érzem magam hanem eluralkodnak rajtam a negatív gondolatok.Hevesen elkezd verni a szívem,remegnek a lábaim és ha nem tudok leülni valahova talán még el is ájulok. MÁR utána is olvastam a neten de én úgy gondolom pánikrohamom szokott lenni ilyenkor. Bepánikolok és az jut eszembe hogx össze fogok esni. Többször is estem már össze és nagyon félek hogy újra bekövetkezik. Azt tudni kell hogy még kicsi voltam nagyon és városnap volt és egyszer csak a testvérem összeesett és annyira megijedtem hogy összesett hogy én nekem is sikerült. Azóta nagyon félek hogy újra megtörténik. Talán összesen eddig 3-szor estem össze életemben. Azt hittem a koncerten is hogy tömegiszonyos vagyok de rájöttem hogy valami más uralkodik rajtam. Az az érdekes hogy most is városnap van és tegnap elmentem és jól éreztem magam mert olyan zenekar játszott amit szeretek. Ma is elmentem viszont egyik barátnőm miatt ugyan is én azt a fellépőt nem szeretem amit ő de a kedvében akartam járni. Ott volt az apukám és rögtön szóltam neki hogy nem érzem jól magam üljünk le egy padra. Kb 40 percig tartott ez az egész eközben remegtek a lábaim kicsit szédültem de apukám próbálta elterelni a gondolataimat. Azt hiszem úgy sikerült 40 perc után jobban lennem hogy figyeltem a lélegzet vételemre és nagy levegőket vettem néha benttartottam. Köszönöm hogy elolvasta a levelem és előre is köszönom válaszát.

Üdvözlöm, mire utalhat ha folyamatos visszatérő álmom van barna medvével? Mindig üldöz, vagy ott van valahol a háttérben és aggódom, hogy megtámad. Nagyon megragadnak ezek az álmok, és nem hagynak nyugodni, folyton rágódom rajtuk.

Üdvözlöm!
Tehetetlennek érzem magam a volt férjemmel szemben. 8 éve esett szét az addig jól működő családunk, miután megcsalt a "barátnőmmel". Nehéz időszak volt, a férjem többször megvert, a hölgy zaklatni kezdett engem és az akkor még óvodás kisfiunkat is. Két éven át próbáltam főként a 3 gyerekünk miatt egyben tartani a családot. A férjem leült beszélgetni a 2 nagyobb gyerekkel, hogy megbánta amit tett, csak minket szeret, minket választ, még párterápiára is elmentünk együtt. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy csak színjáték volt ez részéről. Mindig domináns tipus volt, gátlástalanul gázolt át más embereken, rajtam is…. 6 éve harag nélkül költöztem el tőle legkisebb gyermekemmel. A viszonyunk korrektnak mondható maradt, voltak közös programjaink a gyerekekkel, de mindketten külön életet éltünk. Egy idő után rendezni szerettem volna az elvarratlan szálainkat. Míg ő látványosan nagy lábon élt, mint jól menő vállalkozó, én a kis fizetésemből tartottam el magunkat a gyerekkel. Elindítottam a válást, lemondtam az ingatlanokról, kocsikról, cserébe átlagosnak mondható tartásdíjat, és akkor még azt hittem nyugalmat kaptam. A válás alapvetően megváltoztatta a viszonyunkat. Míg én semmit sem tudok a magánéletéről, feltűnt, hogy ő nagyon jólinformált velem kapcsolatban. Azt hittem a gyerekektől kérdezősködik, azért ejt el egy-egy olyan megjegyzést a telefonban, amiről másképp nem tudhatna, főként a pénzügyi dolgaimmal kapcsolatban.
Június elején a kisfiammal töltöttünk el 10 napot Bulgáriában, a nagyobbik lányomat kértem meg hogy locsolja meg időnként a virágaimat. Egyik este rám írt, hogy miért nem szóltam, hogy az apját is megkértem a locsolásra, mert szembe találkozott vele a nappalimban. Engem ez nagyon megviselt. A volt férjem tudta, hogy külföldön vagyunk a gyerekkel, és a tudtom nélkül betört a lakásomba, belenézett a személyes dolgaimba. Neki nincs kulcsa, azt sem tudom, hogyan jutott be, elvette a középső (nagykorú) lányom kulcsát, vagy másoltatott magának? Ki tudja az elmúlt évek alatt hányszor lopódzott be titokban, tudván hogy én dolgozom a gyerek pedig iskolában van. Ezért tudott ő mindent rólam….
Próbáltam telefonon elérni, kérdőre vonni, de kinyomja a hívásaimat. Nem tudom mit tehetnék, hogy végre nyugalmam és saját életem legyen. Először rendőrségi feljelentést szerettem volna tenni, de a nagylányom az egyetlen tanum (aki összefutott vele a nappalimban), és ő kérte, hogy hagyjam ki a "játszmáinkból", saját családja van már, annak idején nagyon megviselte a válásunk, örül hogy túl jutott rajta. Én nem szeretném őt felzaklatni és játszmákat sem szeretnék. De azt sem szeretném, ha minden következmény nélkül maradna a férjemnek ez a gátlástalan viselkedése. A dologhoz tartozik még, hogy most adtuk el a bátyámmal közös gyerekkori telkünket, amelynek az adásvételi papírjai szintén meg voltak bolygatva a lakásomban, a bátyám volt feleségének az ügyvédje pedig a testvérem könyvelőjénél próbálkozott információt szerezni az eladással kapcsolatban. ( a telek egyikünk házasságában sem volt közös vagyon) Hétvégén volt a bátyám fiának a diploma osztója, ahová sem a bátyám – mint a gyerek apja – sem én nem mehettem el a volt feleség kérésére. Az én volt férjem, aki semmilyen rokoni kapcsolatban nincs a családdal, ott volt. Úgy tűnik, hogy a betörésével szerzett személyes ügyeimmel kapcsolatban másoknak is adott információkat.
Nagyon el vagyok keseredve, iszonyatos tehetetlenség érzés van bennem. Félek, hogy ezentúl is azt tehet meg velem kapcsolatban a volt férjem, amit akar, hiszen semmilyen következménnyel nem jár majd. Rengeteget sírok, mert nem szeretném még jobban tönkretenni a gyerekeim életét, de a magamét sem. Amikor széthullott a családunk mind a három gyerekünk megszenvedte, a középső még a gyermekpszichiátriára is bekerült. Több évig nem volt hajlandó az apjával beszélni, aztán mikor elköltöztem otthonról teljesen megfordult a viselkedése, engem utasított el. Most is elég labilis, nem nyílik meg velem szemben. Elvileg az apjával lakik vidéken – rá nem vállalta a tartásdíj fizetését a volt férjem – , de sokat alszik nálam is, mert ebben a városban dolgozik, most is már hetek óta itt lakik. Őt már elveszítettem lelkileg, félek, hogy ha most a nagylányomat kellene tanuként megjelölnöm, akkor őt is elveszítem. Így aztán csak magamat veszítem el, mert kikészít a tehetetlenség és az igazságtalanság érzése.
Szeretném a tanácsát kérni, hogy mit tudnék tenni ebben a helyzetben?
Köszönettel, Kornélia

T. Pszichológus!
Azzal a problémával Önhöz, hogy ritkán van a párkapcsolatunkban testi kapcsolat (szex). 8 éve vagyunk együtt párommal én 28, ő 29 éves és kb 2 éve havi 1 alkalommal ha van szexuális élet köztünk. A mindennapokban jól megvagyunk és úgy gondolom minden jó lenne ha ez az egyik dolog ne lenne hiány. Voltak beszélgetéseink is ezt illetően, de nem igazán jutottunk konkrét kielégítő magyarázatra. Mi oka lehet ennek? Azért nem írom, hogy már nem szeret mert nem így lenne, bármikor elmehetne amikor gondolja de közös jövőt tervezünk együtt, de nekem nem jó így, és nem értem hogy neki nincs igénye arra a bizonyos testi kontaktusra?
Válaszát köszönöm előre is!
Tisztelettel!

Üdvözlöm,

Olyan problémával fordulnék Önhöz, ami egy ideje nagyon megnehezíti, hogy a mindennapjaimat boldogan és nyugodtan éljem. Fogjuk rá "pályakezdési" időszakban vagyunk én is legjobb barátnőm is, akivel tényleg mindig mindenben támogatjuk egymást, nagyon szeretjük egymást, és tényleg elmondhatom hogy ez egy őszinte,igaz kapcsolat, mindig számíthatunk egymásra. Sose akarnék rosszat neki, azt szeretném,hogy boldog legyen. Viszont az a probléma, hogy mind szakmánk, mind az érdeklődési körünk és hobbink teljes mértékben egy és ugyan az. A napjaimat pedig kezdi tönkretenni az a bizonyos zöld szemű szörny. Egy kicsit a barátnőm hamarabb tudott belekezdeni az egészbe és sokkal előreébb jár mint én. Mindig összejön neki minden, szerencsés, sok pénzt keres és csak úgy ragyog. Én meg folyamatosan csak problémákba ütközök , semmi se jön össze, mellette egy nagy senkinek érzem magam. Elmondhatatlanul irigy vagyok rá. Pedig őszintén szeretnék örülni az ő boldogságának és sikerének, de egyszerűen nem megy, mert csak a saját sikertelenségem látom ő benne. Félek az emberek véleményétől is, akik ha összehasonlítanak minket őt tartják majd a jónak és sikeresnek, engem meg a szerencsétlen barátnőnek aki hasonlókörökben mozog…Gyűlölöm ezért az érzésért magam és nem tudom mit tehetnék, hogy ezen valahogy változtassak.
Előre is hálásan köszönöm a segítséget!!