Tanácsát kérem a fiam ügyében. 40 éves, több munkahelye volt, problémája volt a kollégákkal, főnökkel. Leginkább az, hogy csúnyán beszélnek vele. Ha már egy kicsit is felemelt hangon beszélnek hozzá, azt már kiabálásnak veszi. A sok rossz tapasztalat azt eredményezte, hogy nem akar dolgozni, szerintem a félelmek miatt. Hogyan segíthetnék neki?

Tisztelt Pszichológus!
Nem tudok mély kapcsolatot kiépíteni másokkal, sokkal nagyobb biztonságban érzem magam felületes kapcsolatokban. Viszont ezek a felületes barátságok egy idő után megszűnnek és azon kapom magam, hogy egyedül vagyok. Sokszor érzem azt, hogy nem érdekelnek mások, valamint, hogy mások miért pont velem akarnának barátkozni, vannak nálam szórakoztatóbb, kedvesebb, jófej emberek. Mi okozhatja ezt a fajta gondolkodásomat? Mit tehenék annak érdekében, hogy nagyobb érdeklődéssel forduljak az emberek felé és mélyebb barátságokat tudjak kialakítani?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Doktor úr!
Problémám 1 éve kezdődött, munkahelyemen rosszul lettem. Erős szívdobogás érzés, hirtelen a semmiből fellépő(inkább olyannak írnám le mintha tarkón vágtak volna szédülés érzés) és bizonytalanság érzése történt velem, majd ezután 1 évig szinte semmi tüneteim nem volt. Akkor voltam kardiológián, pajzsmirigy vizsgálaton ahol minden eredményem jó lett. Most kb 1 hónapja ez az érzés folyamatos, csak mostmár láb és kéz zsibbadás is társul hozzá, sajnos olyan szintre jutottam hogy boltba se merek menni,mert most ott jött ki rajtam megint, dolgozni is csak erős akaraterővel tudok menni, mert egyébként szeretem a munkám és a munkahelyemen is,kaptam a házi orvostól nyugtatót de az alap félelmet sajnos nem oldja, nem segít rajta. Sokan azt mondják a hozzám közel álló kolleganőm(barátnőm) felmondása miatt jött ez ki rajtam mert szinte ezzel egyidőben jöttek elő a tüneteim most 1 hónapja hogy ő felmondott. Nagyon kérem segítsen nekem, hogyan tudom ezt leküzdeni
Válaszát előre is köszönöm

Kedves Doktornő!
A párommal jelenleg 3 éve vagyunk együtt és szeretjük egymást, szépen élünk. A párom kora tavasszal eljegyzett, az esküvőt pedig jövő tavaszra tervezzük.
Azóta azonban valami megváltozott és én rettenetesen elkezdtem szorongani, hogy elég jó-e nekem ez a fiú.
Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy túl alacsonynak látom magamhoz képest. Kb. 10 cm van közöttünk, magassarkút is nyugodtan felvehetek mellette, mégis túl alacsonynak, túl kövérnek látom őt sokszor. Ez azonban változékony, máskor kimondottan magasnak és jóképűnek találom, de sajnos, az alacsony változat a gyakoribb és ez egy állandó szorongást gerjesztett bennem. Mindez azt eredményezni, hogy magamat is nagy, kövér debellának látom, ami egy szörnyen frusztráló érzés, főleg, hogy korábban mindig csinosnak és szépnek láttam magam.
Mit lehet ezzel kezdeni? Nyilván, vele erről nem beszéltem, hiszen ő semmit sem változott, ugyanolyan kedves és szeretetteljes velem mint mindig, semmiképpen sem szeretném őt megbántani.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Niki

Kedves Válaszadó! Szeretnék érdeklődni, van egy nagyapám, 80 éves. Fontosabb diagnózisai: infarktus 20 éve, diabetes mellitus. Húgyuti műtéten esett át 2 alkalommal. Első alkalommal az altatás nem okozott különösebb problémát. Másodjára azonban az altatás utáni fájdalom csillapíto, (majd éjszaka le kellett kötözni, csövek tépkedése, nem akart ott maradni) nyugtató hatására teljesen megbolydult, ami persze erthető, az orvosi velemeny alapján is. Enyhe tévképzetek társultak a későbbiekben, ami mostanra elmúlt, viszont teljesen érzelem mentes es nem kíván beszélgetni családtagjaival, legfőképp nagymamámmal. Szerető családban él,maximálisan segítjük mindennapjait. Mégis rideg, közönyös. Régi dolgokra emlékszik, rejtvényt fejt, ismerősökkel eltársalog, ezért kívülálló észre sem venné amit mi, a családja. Orvos bíztat hogy elmúlhat, de akár korai demencia jelei is lehetnek amit a gyogyszerek, altatás előre hozott. Ezen kívül szeretnék tanácsot kérni, érdemes e esetleg elvinni neurologushoz hogy érintett e agyi központot, vagy hogy mi lehetne segítségére a lehetséges felépülésben? Előre is köszönöm ha segít akár egy keveset is!

Kedves Doktornő! Teljesen össze vagyok zavarodva. 30 éves nő vagyok. Tavaly randevúztam egy férfival. Én azt éreztem, hogy ebből lehetne valami (4-szer randiztunk, munkatársak vagyunk). Ő hívott engem mindig el, udvarolt, kifejezte hogy tetszem neki. Aztán a 4. randi után ignorált engem. Már nem írt, nem jött oda beszélgetni. Munkahelyen sem találkoztunk már. Én írtam neki 1 hét után, hogy mi ez az egész? Rendes választ nem adott, csak hogy "valaki felbukkant a múltamból, akire nem számítottam, és felkavarta az életem". Összeraktam, hogy a volt élettársa. Nagyon önbizalomhiányos vagyok, ez az egész tavaly szeptemberben történt, hónapokig ostoroztam magam, hogy biztos az én hibám hogy visszaüldöztem az ex párjához, kerestem a hibát magamban stb. Aztán januárra elengedtem ezt az egészet. Letöröltem mindenhonnan, elkerültem odabent és valahogy elmúlt ez a negatív érzésem. Viszont most pár hete írt nekem. Először, hogy kérek-e egy kávét, mert most főzött. Aztán X ürüggyel. És egyre gyakrabban találkoztunk bent (gondolom nem véletlen) . Tegnap kibújt a szög a zsákból: az expárjával akivel újra összejöttek, újra szakítottak most. Elmondása szerint 5 év alatt 3. alkalommal jöttek újra össze. Ha szóba kerül a nő, dicséri, hogy mennyi szép emlékük van, vele vált felnőtté stb. Engem ez kifejezetten zavar, nem akarok arról a nőről tudni és hallani, hiszen miatta dobott engem minden előzmény nélkül. De ő folyton bizonygatja, hogy már újra nem jönnek majd össze, lezárta stb. De a hangsúly ahogy beszélt róla…. Tehát folyton keres engem újra, írogat, és tegnap megkérdezte, hogy ha van kedvem találkozhatnánk beszélgetni. Egyszer már ugye dobott a nő miatt. Most nincs neki már a nő, akkor újra "engem akar".
Sajnos nem vagyok túl népszerű a férfiak körében. Én azóta sem randiztam senkivel, és ő előtte is 4 éve volt utoljára kapcsolatom. Tehát nem válogathatok igazán és már jó volna valaki. De így? Nem vagyok egy büszke típus, sőt… De ez a helyzet nem tetszik nekem. Szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint mi ez az egész, és ilyen helyzetben mi volna a helyes amit tehetek? Adjak neki egy esélyt, hátha már tényleg engem akarna, barátilag beszéljek és találkozzak vele, vagy olvassak be neki és zárjam le vele a kommunikációt? Tegnap majdnem megtettem, hogy elküldöm a csudába, mert nem vagyok egy bábu/rongy akit ha nincs más előszedhet. De nem akartam ezt tenni, mert nincsenek férfiak a környezetemben. Örülnöm kellene neki is…

Üdv! Olyan problémával küzdök évek óta hogy édesanyám állandóan bánt engem szavakkal. Semmi sem jó amot teszek vagy mondok neki. Mindenért veszekszik velem. Mivel csak az anyám nem tudom magára hagyni mert egyébként egyedül él. Nem bírom már idegileg ha veszekszik hányingerem van , rosszul vagyok. Nagyon nem bírom már. Szed nyugtatókat xanaxot meg ilyesmit de szerintem nem segít. Mindenki mással rokonokkal barátokkal kedves de velem állandóan veszekszik. Gyeden vagyok otthon így szinte egész nap jön és itt van de már nem bírom. Ha megmondom neki a magamét, hogy hagyjon csak még rosszabb. A legjobb ha nem szólok semmit és probálom elterelni a figyelmét de már ezt sem bírom idegileg. Mit tehetnék?

Kedves Doktornő!
Párommal 3,5 éve vagyunk együtt.Már az elején jelentkezett az a felállás, hogy nekem több partnerem is volt már ( én vagyok a lány, 22 éves, párom 27) , neki viszont én vagyok az első. Egyszer feküdt le egy lánnyal, de annak nem lett befejezése,mert a lánynak el kellett mennie,mert ment a busza. Páromnak sose hiányzott egy kapcsolat, tökéletesen érezte magát egyedül is, nem volt hiányérzete. Én villámcsapásként érkeztem az életébe, eleinte nem is tudta, hogyan kezelje az egészet. Szerelmesek lettünk. Viszonylag hamar tudatosult benne, hogy őt zavarja, hogy nekem több a tapasztalatom, és, hogy annak ellenére, hogy megvolt a lehetősége, mégsem élt soha a helyzettel, hogy "csajozzon". Ez egy idő után annyira zavarta, hogy megbeszéltük, hogy , ha ez ilyen fontos neki, feküdjön le valakivel. Ez a huza-vona ment 2 évig, hogy akarja-nem akarja, de mégis akarja,stb. Végül idén május elején megtörtént és lefeküdt egy lánnyal. Nekem rosszul esett természetesen, de tudom, hogy nagyon szeret és ez nem azért kell neki, mert én nem vagyok elég jó, ebből nem is csináltam ügyet. Ami miatt írok,az inkább az, hogy ez után ő mégtöbbet szeretne, egyáltalán nem csökkent ez a kényszer, amit érez. Sikerült megbeszélni ( a problémáit inkább magába folytó típus, nehez tudja elmondani,ha úgy érzi, "valami nem jó vele") , szóval elmondta, hogy szerinte a fitymaszűkülete miatt ( is) zavarban érzi magát sokszor és nincs meg a kellő önbizalma, amit tőlem nem tud megkapni,mert én szeretem úgy, ahogy van és neki idegenektől kell a visszajelzés, hogy kívánatos és jó. Mondtam neki, hogy, ha erre van szüksége tényleg, feküdjön le akkor valakivel újra. De ugye nem tudni, hogy ez a belső kényszer enyhülni fog-e nála valaha.Egyrészt még sokszor szeretne másokkal lenni, felszedni a lányokat, lefeküdni velük, másrészt azt mondta erre, hogy ő nem akarja tudatosan ezt az egészet, de nem telik el úgy nap, hogy 2x-3x ne jutna eszébe. Azt mondta, ne a problémát kezeljük, hanem szüntessük meg az okot, de nem akar erről pszichológussal beszélni. A mi szexuális életünk eleinte nagyon jó volt, aztán nekem nem volt hozzá kedvem ( már ez előtt jelentkezett amit ő szeretne, nem ez után) , ez tartott pár hónapig, akkor is szexeltünk, de kevesebbet és én teherként éltem meg. Aztán az én kedvem visszajött , az övé viszont elment.Ez egy éve tart kb, hogy próbálkozok felizgatni, sikerül is, de ő inkább csak pettinget szeretne, hogy orálisan elégítsem ki és ennyi. Ha ebbe nem megyek bele, inkább alszik vagy magának elintézi.Rendszeresen önkielégít. Akkor tudom rávenni a szexre, ha valami izgalmas helyszínt találunk ki, pl.erkély vagy hasonlók. Amúgy unalmasnak találja, pedig már sokmindent kipróbáltunk,hogy jobban érezze magát. Emellett azt mondja, hogy azért nem szereti, mert amikor nekem már nagyon jó és tudom élvezni, ő keveset érez belőlem. Azt mondja, hogy mással azért kell neki, hogy érezze a pozitív visszajelzést és, hogy máson gyakorolhasson enyhe dominanciát, "kipipálhassa" a lányt, hogy megvolt, a haverjai előtt. De ő is szenved ettől, ez egy nagyon kettős dolog, mert érzi a kényszert, ami nagyon nagyon erős, de az eszével meg nem akarja az egészet. Amúgy a kapcsolatunk nagyon jó, szeretjük egymást, én mostanában ugyan el vagyok bizonytalanodva, mert azt érzem, hogy mások tetszenek neki, másokra izgul fel és el is mondja az utcán, ha megyünk, hogy szívesen lefeküdne azzal a lánnyal pl. Ezt mondtam már neki, de ő úgy gondolja, hogy a kapcsolatunk teljes mértékben jó, nincs semmi baj. Emellett a munkahelyén rengeteget stresszel és szeretne kikapcsolódni, csak valamiért elvárásokat érez felőlem és nem felém nyit, hanem a barátaival megy el a Balatonra és együtt csajoznak, azt mondja, azért, mert a barátai elvárásait könnyen figyelmen kívül tudja hagyni, de az enyémeket nem és ettől menekülni akar. Emellett tudom, hogy tényleg szeret engem, nem tudná elképzelni nélkülem az életét és tudom, hogy velem akarja leélni az egészet. Ezt ő is sokszor elmondja és csinál nekem ezek mellett meglepetéseket, igyekszik "teperni" és mindig őszinte és meg szeretné ő is oldani ezt a problémát, csak úgy látta a szüleitől, hogy az ilyet magában kell megoldania. Ezzel szemben én nagyon érzelgős és szeretetigényes, érzékeny vagyok, és, ha valamit érzek, azt ki is mutatom könnyedén. Ő is nagyon igényli a törődést, amit meg is kap tőlem, otthon náluk se az érintések, se a kedveskedő szavak nem jellemzőek. Szeretik egymást, de egyikük sem tudja kimutatni. Kedves Doktornő! Ilyenkor Ön szerint mit lehet tenni? Mi okozhatja nála ezt a problémát? Mit tanácsol, hogyan segíthetek neki ebben az egész helyzetben? Hajlandó nyitni párom is a megoldások felé, ha tudna javasolni valamit Doktornő, hogy mit próbáljunk/próbáljon ki párom. Nagyon szeretjük egymást, de így nem tudom, meddig lehet ezt bírni. Igyekszem mindenben támogatni, de emellett elmondom neki, ha valami rosszul érint és elbizonytalanodok.
Nagyon szépen köszönöm válaszát!

Üdvözlöm. Azt szeretném megkérdezni, hogy a nőknél létezik olyan, hogy miután egyedül maradtak egy régi baráttal szembe azért kezdenek meg máskép viselkedni és távolságot tartani a meg szokotnál és maga köré falat emelni mert többet érez a másik iránt mint barátság, de valojában tudja hogy nem lenne jó a kapcsolat?
Vagy azért mert nem akarja azt hogy a másik fél elbízza magát és többet akarjon mint barátság?

Üdv! Problémám az lenne hogy munkahelyen kezdődő szédüléses panaszaim vannak többször haza is kellett jönnöm mert ájulásközeli állapotba kerültem. Ez mostmár odáig fajult hogy több helyen is szorongósnak, bizonytalannak érzem magam. Közösségbe, boltokba nem is szívesen szeretek menni! Szedtem nyugtató hatású gyógyszert de nem mindig segített az sem, illetve ráfüggni sem akarok! Pszichiáternél voltam írt fel antidepresszánst most lesz 3 hete hogy szedem kicsit jobb lett a közérzetem de közel sem az igazi még. Mit javasol? Köszönöm a választ előre is!

Idegösszeomlottam mára.A súlyos bipoláris beteg gyakran hazudik is?A szexuális érdeklődése minden fázisban nulla jó ideje,bár sosem volt Don Juan.Miután a volt felesége elhagyta,azonnal átfeküdt egy másik ,"rosszhírű" ágyba.kb. 3 hónapig élt vad szexuális életet,érzelem nélkül,elmondása szerint.Ami kicsit azért is fáj,mert velem,több mint egy év alatt talán sosem volt hasonló sem.Ellenkezőleg,gyakori merevedési zavarai vagy az állapot megtartásának zavarai álltak fenn.De én emiatt sosem bántottam.Egoizmus lehet jellemző?Suicid hajlam egyáltalán nincs.De még azt is eldönti helyettem,hogy mi okoz nekem nagyobb csalódást két dolog közül,aztán kiderül,hogy ez nem rólam szólt,hanem inkább róla.A hazudozás egy részével az a baj,hogy el is hiszi magának,amit állít,s amikor rájön,hogy hazudott keservesen sír.Folyton azt hajtogatja : ""ez nem én vagyok,én ezt nem tudnám megtenni veled"…
Mindent halogat,betegesen tud félni pl a csalódás okozásától (ágyban),mint most 3 hónap után kiderült,ez uralta a vágyát.De semmiről nem beszélne az Istennek sem.
* A Dependens személyiségzavar biztos,a nárcisztikus személyiségzavar felmerült.De az sem stimmel teljesen,mert túl szelíd.Pokolian elkeseredett vagyok..Kórházon gondolkodunk,hogy valaki végre rendesen kivizsgálja,tesztelje,ne csak írjon valamit,az előző orvos véleménye alapján.Antipszichotikum nem hat rá,SSRI-től még rosszabb.Bipolárra,ha az van egyáltalán,egyik orvos a Lítiumra esküszik.Családban halmozottan skizoaffektív zavar,skrizofénia,az édesapja,annak 2 testvére,és az apai nagymama is intézményben halt meg.Jó ötlet a kórház?Válaszát Nagyon köszönöm!

Tisztelt Balogh Ádám!

A segítségét szeretném kérni labilis lelkiállapotommal kapcsolatban.
18 évesen volt az első pánikrohamom, ami a 16 éves korom óta rám nehezedő felelősség, egyedüli élet miatt alakulhatott ki és így jött felszínre. KB. Fél éve tapasztalom, hogy ingadozik a hangulatom; egyszer boldog vagyok és hálás, kiszámíthatatlanul, újra jönnek a negatív gondolatok és a szorongás. Félek a jövőtől, mindennapi félelmem, hogy egy szerettem elvesztem. Mostanában vette észre környezetem a dekontcentráltságot és feledékenységet. Pszichoszomatikus tüneteim is voltak.
Milyen szakemberhez kéne fordulnom, hogy tudnám egyelőre kezelni a problémát?

Hálásan köszönöm válaszát, üdvözlettel:

Kitti

Kedves Uram! Azt szeretném kérdezni, ha valakit folyamatosan megfigyelnek magánéletére kiterjedően is (fetörik a számítógépét) otthon, "amikor senki nem látja, és nem is osztja meg senkivel" megnyit egy videót a privát számítógépén, amiben magassarkúban táncoló férfiak láthatók, majd másnap a munkahelyi számán egy számára teljesen ismeretlen ember felhívja, hogy "egy táncoló kujont keres" vagy amikor szintén otthon egy bizonyos módon maszturbál, majd "teljesen véletelnül" pont ugyanilyen módszerre célozgat egy szintén ismeretlen ember a munkahelyén, (amit a célszemély szintén nem osztott meg senkivel) , (tehát folyamatosan visszatükrözik a viselkedését, szavait, cselekedeteit, amiről csak akkor tudhatnak, ha megfigyelik az alanyt…, illletve a "nem igaz már hogy ilyen fostos vagy" kifejezéssel ráveszik, hogy tegyen meg olyat, amit megtesz, majd ezt követően szintén számára teljesen ismeretlen emberek "célozgatnak" elkövetett hibájára, és bűntudatot keltenek… ezzel előidézhető-e paranoid viselkedés, illetve különböző szorongásos, szexuális zavarok?

Üdvözlöm. Tanácstalan vagyok, 3 hónapja kiderült hogy pajzsmirigy rákom van. A párkapcsolatom már előtte is megromlott, közben kiderült hogy terhes vagyok. A párom kimondatlanul de nem szerette volna. Végül a betegségem miatt el kellett vetetnem, ami megviselt és elköltöztem a páromtól. Most műtét előtt állok a rák miatt, de úgy érzem nem szeretném végig csinálni, és nem nélküle kellett volna végig csinálnom. Nem érdeklődik, nem szeretne tenni ellene, úgy érzi már nincs keresni valónk egymás mellett, amit legbelül én is tudok de nehezen élem meg, nem tudom mihez kéne kezdenem és hogyan tovább. Két évet voltunk együtt, ami alatt sokat hazudott, fontosabbak a tárgyak számára mint bármi más. ő jól érzi most magát, nincs teher rajta, megszabadult mindentől..ez még jobban bánt, ami lehet hogy gonosz dolog,de szeretném ha legalább tanulna belőle és egy kicsit bánná. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Szakértő!

Köszönöm előző válaszát kedves Lili!
A következő problémával fordulok Önökhöz! Van egy hosszabb ideje tartó partnerkapcsolatom, akivel nem élek együtt, (egyébként sosem laktam még máshol, mással) ennek több oka is van…..a találkozások hétvégén történnek, sokszor gondolom, hogy együtt kellene lakjunk, mert hétköznap is nagyon hiányzik a közelsége, de az otthonomat, édesapámat nehezen hagynám itt, tulajdonképpen szinte képtelen vagyok megtenni. Mióta anyukám meghalt előjött, hogy hozzá kellene költözni, de most édesapámnak szerintem még nagyobb szüksége van rá, hogy itthon legyek.
Nagyon rossz, hogy nem vagyok a párommal, bár az, hogy itthon vagyok sokkal kényelmesebb, kellemesebb, a lakókörülmények is sokkal jobbak, értem ez alatt a lakás hőmérsékletét stb.. azonkívül mégis itthon vagyok, senki nem szól bele, hogy mit hogyan csinálják, apuval jó együtt élni, de a párom természetesen hétköznap nagyon hiányzik főleg esténként, éjszakánként. Nehezíti a helyzetet, hogy mióta édesanyám elhunyt a párom megszüntette a hétköznapi csevegéseket velem, nyilván ennek is sok oka lehet. És emiatt pl sajnos előfordult a napokban, hogy volt barátaimmal, fiúimmal csevegtem, vettem fel a kapcsolatot, amit szörnyen sajnálok, mert kicsit olyan mintha becsapnám vele a szerelmemet.
Ha átköltöznék a barátomhoz nagyon fájna, hogy itt hagynám az otthonom, de a barátom meg nagyon hiányzik hétköznap. Már próbáltam hétköznap egyszer egyszer ott aludni, de valahogy az nem volt megfelelő, pl onnan menni dolgozni sem, meg az nem az nem működik megfelelően. Nevetséges, de olyan mintha szorítóba kerültem volna. Tudom, másoknak már ennyi idősen mint én ilyenkor akár unokájuk vagy legalábbis nagy gyerekeik vannak én meg itt tartok….de hát minden ember gondolom más, nem mindenkinek az az útja, hogy saját család, férj, gyerek stb..
Most valahogy nehezen élem meg, hogy nem a partneremmel lakom, nagyon szeretem őt, legszívesebben úgy laknék hogy minden szerettem velem éljen, egy nagy lakásban, vagy házban. Sajnos erre nincs lehetőség. Így a barátomnak se jó, hogy csak hétvégén vagyok nála, de hál'Istennek amikor szabin vagyunk megpróbáljuk összehangolni és akkor együtt tudunk többet lenni. Mindenesetre sokszor van hiányérzetem. Azonban azt is szoktam érezni, hogy mivel mint az előző leveleimben írtam ő egy speciálisan kritikus, kritizáló vagy legalábbis van olyan nekem bántónak érző oldala, olyankor örülök hogy nem élünk együtt…emiatt lakom még mindig itthon.
Ismételten köszönöm, hogy végig olvastak és ha van valamilyen tanács vagy válasz előre is köszönöm segítségüket!
Üdvözlettel
Anna