Tisztelt Szakember!
5 éve van egy férfi az életemben, aki most 31 éves, de nem akar és sosem akart senkinek elköteleződni. Az édesanyjával nem szeretetteljes a kapcsolata, talán ezért is… 5 éve néha nagyon szépen, néha nyúzva egymást vagyunk, volt egy 4 hónapos szünet is, mikor egy másik nővel próbálkozott, de visszatért hozzzám. Ki is fejtette, hogy "tőle már nem szabadulok", mert nem vagyok olyan, mint mások, mégsem akar kapcsolatot, mert szerinte nem bírja elviselni az azzal ahhoz kapcsolódó "nyafogást, elszámoltatást". Alapesetben úgy tűnhet, hogy kihasznál szexuálisan, de nem, mert nem mindig tudunk találkozni és akkor is napi kapcsolatban állunk, volt hogy fél évig nem volt köztünk szex, mégsem megy máshoz, pedig szexuálisan aktív és nagy étvágyú. Mostanában kicsit már "párkapcsolatos" volt a kapcsolatunk, most már meg is nyomta vészcsengőt, hogy neki több szabadidő kell, de nem akar hagyni engem és más nőhöz menni. Nekem viszont már kevéske ez, hiszen 26 éves vagyok, a barátnőim, volt osztálryárrsaim szülnek, férjhez mennek… De nagyon-nagyon szerelmes vagyok az első találkozásunk óta. Próbáltam már megszakítani vele a kapcsolatot, de nem ment, pokoli volt. Ön szerint van esély arra, hogy megváltozik valamilyen módon mégis az álláspontja? Mert nem szeretném már sokáig húzni az időmet és szeretnék felkészülni lelkileg, hogy többet ne táncoljak vissza hozzá. Vanna olyan terveim, mint esküvő, gyerekek és akármennyire szeretem, nem szeretnék ezekről lemaradni. Köszönettel: Laura

Tisztelt Pszihologus!
23 év után váltink el a férjemmel.Első szerelem volt 17 éves korunk óta voltunk együtt.Két gyerekünk született.Sokáig nagyon boldogok voltunk,neki alkohol problèmái voltak vannak is.Engem sokszor bántott megalázott testileg lelkileg.Ha elmondtam neki az igazat mindig felhàntorgatta,így eljutottam arra a pontra,hogy nem mondtam igazat.Mindenért engem hibáztatott.Aztán megismerkedett az egyik munkatársnőjével.Azt mondta szinpatikusak egymàsnak.Az ő házassága is tönkrement.2hete váltunk el.Azóta nagyon sokat beszéltünk és találkoztunk.Azt mondta,hogy még mindig szerelmes belém,de nem akarja ujra kezdeni mert nem hisz nekem.Elmondta,hogy randizni fog a munkatársnőjével amit én nagyon nehezen viselek.Közbe meg reggel délbe este engem hív telefonon.Hogy tegyem túl magam?

Kedves Doktornő ! Már 2 éve "szexkapcsolatban" vagyok egy férfival. Én régebben eléggé elleneztem az ilyen jellegű kapcsolatokat, aztán valahogy mégis belementem a dologba. Mindig is hosszú kapcsolataim voltak, el sem tudtam képzelni, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök. Ez a férfi a kollégám, és már akkor próbálkozott, mikor én még párkapcsolatban voltam, sokszor eléggé egyértelmű jeleket adott, hogy lefeküdne velem és ezt ki is nyilvánította. Az akkori párommal úgy éreztem, hogy kezdd ellaposodni a dolog illetve a munkája miatt keveset is tudtunk együtt lenni. Eléggé vonzott a kollégám közeledése és nyitott voltam rá, bár amíg pár kapcsolatban voltam, nem engedtem a közeledésnek. Külsőleg nagyon vonzott, szexuálisan mindig is nagyon vonzódtam hozzá és nehéz volt ellenállnom. Ő azt mondta, amikor még párkapcsolatban voltam, hogy nagyon tetszek neki és ha lenne rá lehetőség megpróbálná velem a kapcsolatot is. Bár azt róla tudni kell, hogy nem igazán volt hosszú kapcsolata (max 1év) és szerelmes sem volt soha. Mikor vége lett az akkori kapcsolatomnak, megkérdezte h "mi legyen velünk". Akkor még én is azt mondtam, hogy szerintem kapcsolat nem működne, mert addigra túl voltunk pár vitán illetve kiütközött, hogy eléggé más a felfogásunk. Tehát megbeszéltük, hogy találkozgatunk és szex. Eleinte azt hittem, hogy ez megy nekem és ment is egy ideig..de rájöttem, hogy nekem ez nem teljesen jo mert elkezdek kötődni. Ő többször is tudtomra adta, hogy jó neki velem, de kapcsolatot nem szeretne…Sokszor voltak vitáink régebben félreértéseken illetve részemről féltékenységi dolgok miatt. Mikor elkezdtük az egészet azt mondta fontos vagyok neki, de nem szerelmes.. Azóta eltelt 2 év és nem tudom mit tegyek, meddig mehet ez így..megpróbáltuk 2 szer befejezni, aztán mégis újrakezdtük. Ő meg mondta, hogy azért sem akar kapcsolatot mert úgy gondolja nem éri meg az energia és neki ez kielégíti az igényeit, nem is keres más nőt. Viszont nekem néha rossz, hogy nincs közös program sehova nem tudunk elmenni együtt… Látom hogy fontos vagyok neki..de mégsem változik. És én is bizonytalan vagyok, néha úgy érzem, hogy szeretem, néha pedig hogy nem, mindennap beszélünk. Az eszemmel tudom, hogy véget kellene vetni ennek, mert hosszú távon nem vezet jóra, de nehéz, főleg így, hogy egy helyen dolgozunk. Próbáltam mellette ismerkedni, randizgatni, de nagyon nehéz így. Olyan mintha tudat alatt ellenkeznék az új kapcsolat ellen..Nem tudom mit tegyek, néha szélmalom harcnak érzem ezt. Félek vele,erről az egészről beszélni, mert úgy érzem fájna amit hallanék..Ő azt mondta, hogy ha nekem ez így nem jó, be lehet fejezni..Titokban mindig reménykedtem, hogy változhat ez a dolog..főleg hogy már jó ideje egyáltalán nem vitázunk, nagyon jól kijövünk, elviccelődünk. Csak nekem néha fáj ez, hogy ennyi idő után is "erre vagyok jó". Nem tudom mit tegyek ? Mi lenne a jó megoldás ? Meddig mehet ez így ? Köszönöm a segítséget
Valéria, 29

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Lenne egy igen kényes témám.Van egy élettársi kapcsolatom 3éve és egy kifiunk.Nem zökkenőmentes a kapcsolatunk nagyon sok negatív dolgon ármentünk már nem akarom sorolni de tényleg szinte mindenen.Tavaly nyáron úgy volt hogy szakítunk elmentem anyukámékhoz a kisfiammal ott találkoztam anrégi barátommal aki szerelmes volt belém én régen nem de akkor kezdtem uránta érezni valamit-beszélgettünk,találkoztunk densemi nem történt.Kibékültem a párommal hazaköltöztünk de sorba jelentek meg a problémák újból pedig szeretjük egymást és ha belegondolok hogy ha nem lenne velem akkor meg hiányozna és sírnék erte nem bírnám ki viszont a régi szerelmet sem tudom elfelejteni már 1éve még mindig ugyn úgy hiányzik ő is úgy érzem elvarratlan szálaink vannak sokat gondolok rá néha elképzeltem milyen lenne vele,álmofok róla, de a párom akkor is hiányozna.Meg tudná nekem mondani ez mit jelenthet?Miért nem tudom a másikat elfelejteni?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Szakember !

Nagyon köszönöm előre is a válaszát és biztosan segítséget jelent majd.
Összeszed a bátorságomat és megbízom Önben ismeretlenül is .

Anyuka vagyok kisgyerekkel és férjemmel, boldog kis családot alkotunk.

Néha nagyobb családi összejöveteleken veszünk rész, az én családommal , sok esetben azonban megalázó szituációk alakulnak a számomra. Nehéz leírnom ezt, de 3 közeli családtag folyamatos megalázásban , tiszteletlenségben részesít ezen alkalmakon. Férjem is így látja. Ez " bullying " lelki terror számomra a konkrét szituációkban . Van a "Főbully" Anyukám és másik kettő testvérem+felesége pedig asszisztál.
A Főbully ezt leginkább akkor gyakorolja, ha sokan vagyunk, tehát mások előtt szeret megalázni.

Sok erőt meritek abból,hogy úgy érzem mindennek oka van, minden mégis a javunkat szolgálja !Erőt fogok meríteni és tanulni mindebből, hogy felülemelkedjek ezen.

Próbáltam már konkrétan beszélni külön velük személyesen, hogy megalázónak érzem a viselkedést, de nem történt semmi.
Anyuval személyesen beszéltem, de csak kiabált velem- Testvéremnek írtam e-mailt, de válasz nélkül hagyta.

A negatív bántó megjegyzéseket /viselkedést ignorálom, nem szállok vitába, provokációkat kerülöm megválaszolni a legtöbb esetben. Türelmet , önkontrolt is tanulok mindebből.

De mégis bizalommal fordulok Önhöz egy kis lelki segítségért! Vannak gyenge pillanatok , de valójában úgy érzem , nem szabad személyesen venni-férjem szerint is megalázóan viselkednek .

Mit érdemes tenni a harmónia visszaállatása ügyében ?

Sok köszönettel

Első gyerekem születése előtt 1 hónappal jelentkezett a félelem. /38 éve/Féltem az utcán egyedül menni, elájulástól, szédüléstől.15 év múlva 1 pszichiáter adott zoloftot. Azota hosszabb rovidebb ideig tünetmentes voltam. 8 honapja intenzívve vált 1 munkahelyi szédülés után. Orvos, 30 mg rexetin. 2 honapig jobb, aztán előjön a gyomromban a szorongás, magasabb vnyomás stb. Félek a kontrollvesztéstől. Sokat olvasok erről a témárol, különböző technikákat probálgatok. Mit tehetnék még? Köszönöm

T.Cím,
segítséget szeretnék kérni:
15 éve élek házasságban,van két kiskorú gyermekünk,a minden napok már rutin szerűvé váltak,úgy éreztem az utóbbi években nem kapok elég szeretetet,pár hónapja bele mentem egy kalandba,jól esett,hogy törődnek velem,ez kiderült elköltöztem otthonról,a gyerekek nagyon hiányoztak már az első perctől,de hamar rájöttem a feleségemet is szeretem,valahol még ő is engem,a jelenlegi kapcsolatban nem vagyok boldog,nagyon boldogtalan vagyok,jövőképem csak a családommal van,vissza szeretném kapni a régi életem,mi tévő legyek.

Hello, igazából 1 olyan problémàval állunk szemben a barátnőmmel amiben nem tudunk dönteni. A probléma az lenne hogy a bátyám születésnapja lesz a hétvégén, a meghíváskor nem volt baj de most nem akar jönni. A bátyám most lesz 30 ezért tart 1 nagyobb bulit ahová meghívta az ismerőseit is. Én szeretném ha jönne de Ő nem nagyon, csak én ezt most nem tartom túl fair dolognak hogy engem magával ràngatott minden családi eseményükre,erre pedig pont nem akar jönni? Velem van a baj hogy erőltetem hogy jöjjön ,vagy mondjam az hogy ne jöjjön? Azzal indokolja hogy sok lesz ott az idegen ember akiket nem ismer (mivel a bátyám baráti köre én az emberek nagyrészét ismerem). válaszát előre köszönöm

Tisztelt Szakértő segítő!

Már korábban is kértem így Önöktől segítséget, igazából a konfliktus a családban jelöltem most meg, bár nem is annyira biztos, hogy ez a megfelelő meghatározás.
Amiatt keresem csak fel most Önöket, hogy valakivel megosszam a problémát, ami lehet hogy nem is probléma, hanem inkább problémaba csomagolt szülői segítség, tudat alatt. Tulajdonképpen nem is várok tanácsot, mert nekem az a fontos, hogy valakinek leírhatom.
Édesanyám 3. hónapja hunyt el. A párom, akivel nem élek együtt igazaból se mellém se édesapám mellé nem állt ebben a veszteségben, nem nyilvánított ki együttérzést, de igazaból a probléma nem is ezzel kapcsolatos, bár közvetlenül ez hozta ki.
Édesapám természetesen nagyon nehezen viseli ezt a veszteséget, sok egészségügyi panasza jött elő. Mivel én vele lakom, úgy alakult hogy a barátommal hétvégente tudunk találkozni, olyankor szombaton oda megyek hozzá és vasárnap estig vagyok nála. Édesapám nagyon nehezen viseli az egyedüllétet, elvesztette édesanyám ugye a párját, és sok fizikai probléma jött elő neki.
Azt vettem észre már jópárszor, főleg mostanában, hogy nehezen viseli ha a barátomhoz megyek hétvégente. Amennyiben bejelentem, hogy akkor megyek a barátomhoz sokkal rosszabb lesz apunak az állapota. Ezen a hétvégén előjött ez a probléma, így nem tudtam a partneremhez menni, és amikor bejelentettem, hogy azért vasárnap napközbe mennék akkor megint leromlott az állapota apunak de nem csak ilyen tünetekben, hanem szóban is megnyilvánul hisz kifejezésre juttatja, hogy nem szeretné ha talalkoznák a fiúmmal. Előtte se rajongtak a szüleim a partnerem iránt, ennek sok oka van, de most hogy annyira nem állt mellénk a veszteségben a barátom, hogy édesapam már inkább lebeszélne erről a kapcsolatról vagy a vele való találkozasokról.
Mégis csak a barátom, akivel mindössze hétvégén tudunk találkozni, és apunak ez a rekaciója nekem nagyon fura, lehet nekem szeretne jót, mert úgy látja, érzi hogy ez a fiú nem hozzám való, akkor is nagyon furcsa nekem, mert eddig természetes volt hogy minden hétvégén a partneremmel vagyok, nyilván amikor szükséges segítek a családomnak, ha szükséges itthon maradok, de valahogy ez az egész olyan fura. Bárhova máshova mehetek, csak ha előjön, hogy megyek a partneremhez akkor apukám állapota rosszabb lesz, nagyon leromlik. Nem tudom mire vélni, féltékenység? Nem hinném, valami mély dolog ez, úgy veszem észre. A kapcsolatunk a barátommal több mint 9 éve tart. Mint írtam a szüleim sosem rajongtak érte, mert nem viselkedett velük normál, emberi módon, elég faramuci válaszokat adott ha közeledtek felé, pedig próbaltak vele kedvesek lenni, de valahogy a barátom nem igazán jól reagált. Tudom, hogy ez a szülő és gyermeke partnere téma elég speciális, úgyhogy ez egy érzékeny téma.

Köszönöm, hogy leírhattam.

Üdvözlettel

Anna

Üdvözlöm. A férjemmel fél éve örökbefogadtunk egy 3 éves kisfiút mivel nem lehet saját gyerekünk. Elöször úgy tünt minden szép és jó, de az elmúlt 3 hónapban úgy érzem nem tudom elfogadni őt saját gyerekemnek. Ezt mondtam a páromnak és kértem vigyük vissza de Ő nem akarta. Most már úgy érzem nem bírom tovább de nem akarom elveszteni a férjem mert nagyon szeretem őt. A kérdésem az lenne: Elfogom tudni fogadni valaha a gyereket? Válaszát előre is köszönöm.

Engem édesanyám 1 hónaposan örökbe adott,utána 3 nevelöszülönél voltam ahol mindig vertek az egyik helyen annyira hogy 1 percen múlott az életem!
senkibe nem tudtam bizni nem tudtam senkit szeretni hiába volt mellettem a nővérem! Majd 13 évesen meg ismerkedtem édesanyámmal akivel szerettem volna egy olyan kapcsolatot ki alakitani mint anya lánya de nem sikerültnem is beszélünk nem tudom hány éve.
Közbe 8 évvel ezelőtt meg ismerkedtem apámnak a volt élettársával,akivel rögtön egy húron voltunk! első benyomásra éreztem azt hogy ő az az ember akibe meg bízhatok és szerethetek mint anyát! Majd telt az idő egyre jobban meg szeretem és a kapcsolatunk nagyon jó lett anya lánya amire mindig is vágytam! De közbe csináltam hülyeségeket amire ő mindig el távolitott maga mellől,3 évig nem beszéltünk nagyon nehéz volt ez a 3 év hogy nem tudtam róla semmit se! majd tavaly meg kerestem és beszéltünk ujra együtt voltunk mostanáig megint csináltam egy borzalamas hülyeséget 1 honapja megint nem beszélünk!
Nincs nap hogy ne gondoljak rá hogy mi lehet vele,szerettem nagyon de nem tudok le mondani el felejteni őt,hisz ő volt az első ember az életembe aki meg adta nekem azt amire szükségem volt !
Nehéz anya nélkül mikor tudom hogy van és még sincs .:( Nem tudom mit tegyek probáltam bocsánatot kérni de mit sem ér !
Eszem magam annyira hogy napi szinten a gyomrom már annyira fáj hogy össze esnék az idegtől érzem hogy valami kell ami meg nyugtatna de semmi!
ilyenkor mi a teendő?

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlöm! Tanácstalan vagyok. Van egy párom, aki külföldön él, és eddig nagyon szerettem volna kimenni hozzá. Ott kezdenék egyetemet. Nagyon szeretem, de vannak arra utaló jelek, hogy lehet nem fog működni hosszú távon. Kételyeim vannak, és tanácstalan vagyok. Néha úgy érzem, hogy a vesztembe rohanok, néha pedig azt, hogy ez jó döntés lesz. Nem tudom mit kezdjek. Tanácsra lenne szükségem. Válaszát előre is köszönöm!

Jó napot ! Azzal a problémával fordulok önökhöz, amivel már rég küzdök…
Először is. A családomban én vagyok a 3. gyerek , és hát , nagyon más vagyok mint a többiek. 6 an vagyunk testvérek , a szüleink nem jönnek ki jól mégis együtt vannak. Anyukám 3 műszakban dolgozik , apukám burkól és házakat javít egy kis ideje.. azelőtt nem akart el menni dolgozni .. apukámban folyton csalódtam. Mindig ígérgetett és mégsem úgy történt ahogy ő azt mondta.
A családban elítél mindenki amilyen vagyok… Nem mondják ki de nem is fogadják el.
Alkalmazkodó vagyok , üres , és szeretetre vágyom.. folyamatosan meg akarom változtatni azt az állapotot ami otthon van,mert anyukamek szegények és mindig vitatkoznak és nem változtatnak..sajnálom a körülményeket , de nem tudok segíteni…:( És ez mindennapi gond az életemben.
Van egy 3 éve tartó bonyolult kapcsolatom , ő is próbált először segíteni.. sokszor voltam elutasító, de változni akartam.. hozzá költöztem az előző páromtól, és azóta csak változtam, jó irányba de mégis először csak azért ,hogy ne kiabaljon velem ha valamit rosszul csinálok , vagy bakizom.. azt hiszem nagyon meg akarok felelni , és nagyon a nyakamba akarok venni mindent mert ,hogy mindent nekem kell megoldani érzésem van.
Szükségem lenne terápiára..séma terápiára.
Hogyan tudnék találni úgy ,hogy nem igen van rá pénzem ?
Egyedül élek , albérletben. 3 helyen dolgozom. Fáradt vagyok. 🙁 Mégis ,hogyan tudnám uralni az életem ?

Tisztelt Címzett! A kislànyomnak szeretnék segítséget kérni. (9év) Ha össze kellene foglalnom akkor úgy írnàm, hogy súlyos önértékelési problémàk, TÚLérzékenység, TÚLaggòdàs mindenen. Talàn ez a túlaggòdàs a "legszörnyübb",hogy olyan dolgokon agyal ami màsnak eszébe sem jut. Mi rendezett csalàdban élünk, a kislànyom kítünö tanulò. Nincsenek sem magatatàsbeli,sem tanulàsi problémàk "csak" ez a szinte mindennapi síràsok mindenen…Màr nemnagyon tudom hogyan nyugtassam meg, hogyan segítsek neki amivel megtudnàm neki könnyíteni a kis mindennapjait, mert làtom és ki is mondja,hogy éppen mi miatt szorong. Köszönettel vàrom mielòbbi vàlaszukat! Üdvözlettel.KD

Tisztelt doktornő, doktor úr!
A 17 éves lányom kis korától ekcémás bőrkiütéssel, később asztmával, most pedig allergiával küszködik. Egy éve az arca gennyes pattanásos. Rég tudom, hogy ezek mind lelki eredetűek, sajnos van rá alapja is. 5 éves volt, mikor elváltunk és elköltöztünk a kislányommal. Ezt akkoriban kifele sem az óvodában sem az iskolában nem mutatott jeleket, de a betegségek lassan jöttek. Megpróbáltam pszichológussal is , meg egyénileg is a lelki támaszt megadni, de a gyógyszerek is sajnos nagyon szükségesek voltak. 5 évesen kórházba kerültünk, asztmás krízissel. Mikor egy kicsit jobban volt, már – már javulófélben, gyógyszerek kimaradása is bekövetkezett, sajnos mindig valamilyen szülők közti ellentét, szóváltás, hercehurca megzavarta. Több évig perelt a volt férjem, rendőrségi feljelentéseket tett hazugságokkal fűszerezve. A lányom egyébként mindkettőnket nagyon szeret és egyformán vagyunk számára fontosak, de nem tudja elviselni a különlétünket és az egymás közti megjegyzéseket. Az a baj, hogy rettentően különböznek a nézeteink, ízlésünk, érdeklődésünk, vallási nézeteink a volt férjemmel és a nevelési kérdésekbe is teljesen ellenem volt. Pedagógus vagyok, próbálok pozitívan gondolkodni, reálisan látni, rugalmasan tolerálni dolgokat, de vele valahogy semmi sem megy. Sajnos ez a gyermekemen csattan. Most már nagyon elmérgesedett a betegség, és egyetlen orvos sem tudott még gyógyszert adni, vagy kenőcsöt a pattanásos bőrére, így itt is látható, hogy lelkileg van szükség a kezelésre. Oda jutottunk, hogy az apuka mindenféle orvosi kísérletezésnek, beavatkozásnak kiteszi a gyermekét, már a tudtom nélkül is, ő az orvosok és gyógyszerektől várja a csodát .Én ettől menekülök a legjobban. 🙁 Megpróbáltam a hit útján is elindítani a lányomat, de nem kitartó és apjával karöltve az orvosokat járják. Már nagyon félek, hogy a sok méreganyag még rosszabbat
tesz, de a legfélelmetesebb, hogy lelkileg kezd összeomlani a drága gyermekem. Átolvastam itt az oldalon, hogy mennyi mindent elfojtott magában, esetleg félelmei vannak, sok emberre haragszik, lebecsül , kerüli a külvilággal való érintkezést, mondja is magáról, hogy antiszociális. Ezek fájnak egy anyának és nagyon szeretnék rajta segíteni. Amikor tehetem, mondom, hogy szeretem, megdicsérem, de elég kevés esélyt ad ilyen pillanatokra. Ha lehet elhúzódik a szobájába, nem jön velem sehova, kulturális előadásokra, koncertekre, városi ünnepekre, még annak sem örül, ha valaki hozzánk jön, zavarja. Nem igazán segít a házi munkákba, így csak a tanulás, jegyeknél tudom kifejezni elismerésemet. Természetesen tudom, hogy ez a kamaszkor velejárója és megértem, de sokszor én is kimerültségemben kifakadok.
Milyen tréningeket csináltathatnék vele, esetleg más módszereket, ötleteket kérnék szépen, amivel egy kicsit a lelki békéjét helyreállítanám.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel, Hajnal !