Jó napot! Egy nagyobb stressz óta, kb fél éve minden hónapban hosszabb ideig eltartó hasmenésem van. Főleg étkezés után, Ha nem eszek is rám jön a hasgörcs és szorongok ha nemtudok wcre menni. Egyetlen megnyugvás ha a párom velem van, de mivel külföldön dolgozik ami szerintem rátett erre az állapotra igy ha nincs velem, magányos vagyok, szorongok rám jön a hasmenés. Ha itthon van is aggódok ne jöjjön rám sehol, de akkor nincs hasmenésem. Nemtudok már sehova sem eljárni és úgy élni mint régen mikor nagy társasági lény voltam. Kivizsgálások voltak már, tükrözés labor uh minden negatív. Kérem adjon tanácsot

Üdvözlöm!S.O.S.a fiam számára kérnék segítséget.Rossz házasságban,egy szociopata nővel élt,amit csak alkohollal tudott elviselni.Mostanra ez a probléma súlyossá vált.Pánikbeteg lett,fóbiái vannak,a nő pokollá tette az életét,miénket is.Válófélben vannak,a fiam nem tudja ezt elfogadni,azt mondja úgy nem akar élni,hogy ne a gyermekeivel (5,6,9 évesek)légyen mindennap.Külső segítséget nem akar elfogadni,mondván,rajta csak az segítene,ha a csaláďdal élhetne.Mit tegyek?Kérem,segítsen! Tisztelettel:

Nem rég szakîtottam a barátnömmmel, aki ugy érzem, hogy nagyon szeretet és még most is szeret. Nagyon jó volt vele minden voltak problémáink de meg tudtuk beszélni és több, olyan helyzet volt, hogy bocsánatot kellet kérjek tölle. És még is szakítottam vele üzentben, mivel azt mondta nem teszek elegett a kapcsolatunk érdekében s ezt meg kellene hogy beszéljünk. De ehelyezz szakîtottam. S utána ki akartam békülni, de ő azt mondta bizonyitanom kell akkor hogy érdemes le élni velem egy életet és hogy igazi férfi vagyok….meg ha kimegyek vele abba a vátosba ahol egyetemet szeretne végezni egy albérletbe.
De ez sajnos csak 5 honap után lessz s addig kell várnom hogy ujra minden a régi legyen.
Csak az a baj ha elmegyek akkor apumra többet nem számithatok hisz ő azt akarja hogy itthon maradjak neki segiteni az ő vállalkozásában……..én a lány terve mellet állok de az az 5 honap nehéz lessz nekem…adig csak barátok lehetünk

Tisztelt Cím!

Kérem adjanak tanácsot mit tegyek.
6 hónapja van egy barátom, akivel jókat tudunk beszélgetni, nevetgélni az érdeklődési körünk szinte ugyanaz. Sajnos még semmi nem történt közöttünk, de tényleg semmi. Egyszer kétszer próbálta már a mellkasát odaérinteni hozzám, először meglepődtem, de utána én is viszonoztam.
Gondolom látta, hogy megtorpantam és abbahagyta, utána próbált odaülni mellém én meg buta ésszel odébb ültem egy kicsit, hogy ő is odaférjen legyen helye, csak este amikor már otthon voltam jöttem rá, hogy közeledni próbált akkor hozzám.
Nekem nagyon tetszik, Ő. Nem élünk ugyan együtt, mert Ő külföldön dolgozik és mert én még egy lakásban lakom a volt férjemmel.
Most húsvét előtt eljött hozzám és megint közeledni próbált, most a hátam mögé állt és a hasát nyomta nekem, nekem nagyon tetszett ez a mozdulata. Csak viszonozni sajnos nem tudtam, de nem azért, mert nem akartam, hanem úgy érzem gyáva vagyok kimutatni mit érzek iránta és megtorpanok.
Ő mindig igazi úriember volt velem, soha nem erőltett rám semmit. Én már fejben többször elképzeltem mit szeretnék vele, de gyakorlatban nem tudom megvalósítani.
Amikor írtam neki, hogy ne haragudjon, de még gyáva vagyok közeledni hozzá, ezt írta nekem:

"Ne kapkodj  majd ha ugy érzed akkor tedd azt amit jónak látsz. Nem sürget senki én meg főleg nem."

Látja, megért engem, de engem mégis zavar, hogy lebokolok, ha közelednem kell, pedig minden vágyam, hogy végre megfogjuk egymás kezét és nagyon szeretnék mellé ülni és hozzábújni.
Nekem nagyon tetszik még a hangja is és amikor rám nevet én akkor nem is látok mást csak őt. Még egyetlenegy férfi sem tudott ilyen közel kerülni hozzám. Ő egy nagyon különleges ember számomra és nem szeretnék neki csalódást okozni.
Ő soha nem kiabált velem semmiért, ő mindig tisztel engem, ha segítségre van szükségem mindig támogat, mellettem áll. Ő vele mindent meg tudok beszélni, mert érdekli amit mondani akarok neki.
Tudom az volt a baj hogy 22 évig éltem, egy számomra méltatlan házasságban, ahol a férjem, mindenért engem okolt, soha nem tudott tisztelni engem, mint nőt, sokszor kiabált velem, mindenért csesztetett, sokszor meg is alázott és sokszor úgy éreztem, hogy lelki terrorban élek. Nagyon sokat sírtam, tűrtem és sokáig nem tudtam a rossz házasságomról még az Anyukámnak sem panaszkodni, hanem magamban próbáltam megoldást találni, de nem sikerült. 
Most itt ez a férfi a barátom, aki mindent jelenthetne nekem és leblokkolok mikor közeledni szeretnék hozzá, de miért?
Mert már képtelen vagyok a szerelemre?
Ezért sokszor el sírom magam, miért nem tudom kimutatni, hogy én igenis nagyon vágyók rá, hogy vágyom arra, hogy megöleljen és hozzábujhassak és kéz a kézben sétálgassunk.
Sokszor érzem azt is, hogy ki kell szakadnom ebből a közegből ahol élek, ezért szeretnék nyáron kimenni hozzá, mert abban bízom, hogy ott csak ketten leszünk és végre meg tudom mutatni, hogy mit is érzek iránta.
Egyszer azt mondta nekem egy ismerősöm, hogy egy kisgyermek életében a 6 éveskor meghatározó, hogy boldog lesz-e a későbbi életében.
Én 6 éves voltam, mikor meghalt a bátyám, akit nagyon szerettem és nem tudtam senkinek sem panaszkodni arról, hogy nagyon hiányzott nap, mint nap. Nem volt kivel játszanom, tanulnom, nem volt kire fel tudtam volna nézni, és nem volt testvérem többé, ez a tudat okozta nekem a legnagyobb fájdalmat.
20 éves voltam mikor az édesapámat is elveszítettem, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy meghalt. Egyből sírni sem tudtam, olyan nagy volt a fájdalmam. Mindkettőjüket nagyon szerettem és tudtam, hogy ők is nagyon szerettek engemet.
100 %-van megbízok benne, mindig csak velem foglalkozik, mikor találkozunk, nem tudok rá rosszat mondani.
Sajnos külföldön nagyon sokat dolgozik, van hogy reggeles, de az a rosszabb, amikor délutános, mert akkor hajnalig dolgozik, de ha szükségem van rá, akkor mindig megtalálja a módját, hogy beszélgessünk, vagy üzen valamit.
Sokszor hiányzik nekem, ha napokig nem tudunk beszélgetni, de én elfogadtam ezt a döntést, hogy ő ott szeret kint dolgozni. Ő nem egy kicsappongó típus, ő benne meg lehet bizni.
Neki három házassága volt, az első felesége elhagyta, mert nem tudott teherbe esni tőle és nem tudta elfogadni a neje, hogy nincs gyerekük, és mikor hazajött, addigra el hagyta. A második felesége meg saláta, amíg kint dolgozott, hogy eltudja tartani a feleségét és a lányát. A harmadik felesége 18 évvel fiatalabb volt és nem akart neki gyere szülni. Most végre boldog lehetne velem, én meg megtorpanok, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Adjon tanácsot kérem szépen, mit tegyek, hogy boldoggá tudjam tenni.

Jó napot!

Azt szeretném megkérdezni, hogy találtam egy szerintem nagyon jó pszichológust aki messze lakik tőlem, ezért csak webkamerás, mikrofonos üléseket tudunk tartani. Jónak tartom a szakmájában, de picit tartok attól, hogy mivel nem személyes a találkozó hanem csak online működik a dolog ezért kevésbé lehet a terápia hasznos. Vagy csak túlkomplikálom? Kérem mondjon szakvéleményt nekem erről. Bár nem ő az egyetlen aki tart skype-os üléseket. (Nem akarom megbántani, hogy kétségbe vonom és megkérdőjelezem a szolgáltatását, erre úgy vettem észre eléggé érzékeny, amúgy egy rendes diplomás szakemberről van szó).

Köszönöm válaszát!

Két hete küzdök a problémával. Szédüléssel, félelemmel, hányingerrel kezdődött. Az orvos szerint vérnyomás ingadozás, de a vérnyomásom rendben van, a vérkép is rendben volt. Tegnap este már nehezen aludtam el. Kétszer is volt, hogy remegtem és halálfélelmem volt. Szerintem lelki eredetű. Féllek, mert nem tudom mi ez. Van, hogy semmi bajom, másik pillanatban pedig úgy érzem menekülnöm kell egy biztos helyre, mert összeesek. Belül is olyan fura érzés, mintha megijesztettek volna. Munkahelyemen is talán kicsit nagy a stressz. Nem szeretek munkába járni oda. Készülünk egy hosszabb útra, jövő hónapban, és lehet az okozza, mert már régen várom, és annyira szeretnék eljutni, hogy lehet abba betegszem bele. Nem tudom mi lenne jobb, lemondani az útról vagy szembenézni vele? Bárcsak már túlennék rajta.
A tüneteim, hányinger (már nincs), szédülés (már nincs), remegés és haláltól való félelem, mintha üresség érzés is lenne. Egyébként kiegyensúlyozott családi életem van, két kislánnyal. Lehet ez pánik betegség? Hogy tudnám kezelni? Köszönöm a választ!

Tisztelt Szakember!
A pszichiáterem depressziót diagnosztizált nálam. Az lenne a kérdésem, hogy pszichoterápiával ez legyőzhető? Úgy olvastam, a hormonok miatt alakul ki… akkor a beszélgetések hogyan tudnának segíteni?
Emellett gyógyszert is írt fel, de félek, hogy soha nem leszek már a régi. Egyik pillanatról a másikra leszek majd jobban? Mennyi idő a legrövidebb-leghosszabb, ameddig valaki depressziós lehet?
Köszönöm a válaszát és elnézést a sok kérdésért.

Köszönöm ,hogy van lehetőségem írni.
Óriási bajban vagyok, tegnap megcsináltam két db. Terhességi tesztet ami pozitívra jött ki.
Mivel 16 éves vagyok még suliba járok és testileg lelkileg erre nem állok készen így nem szeretném ezt a babát.
Elmondtam édesanyámnak aki nyilván nem reagált jól.
Kérem segítségét,hogy mit tudnék tenni ,hogy könnyebb legyen?
Hétfőn kérek időpontot nőgyógyàszhoz a párommal, roppantul félek a vizsgálattol és az eredménytől.
Válaszukat izgatottan várom.

Üdvözlöm.Úgy érzem ki kell írnom magamból ami bennem van és tanácsot szeretnék kérni.Párkapcsolatom volt 3 és fél évig.Utóbbi időben eléggé megromlott a kapcsolatunk.Hazudozott nekem alig voltunk már együtt,testi kapcsolatunk már egyeltalán nem volt.Én többször bocsáltottam meg neki remélve hogy változtat.Nem így lett.Szakítottam.Eltelt 4 nap keresett,kibékültünk.Rá másnapra megint hazudott,akkor végleg otthagytam.Normális emberi módra szeretettel elköszöntem tőle hogy itt vége.Nem tartott vissza pedig mélyen erre vágytam.Azóta csak sírok nem birok másra gondolni csak rá.Nagyon hiányzik minden mozdulata.Félek attól be depizek.
Brigitta

Jó napot kívánok, 2 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Mennyire számít normálisnak az hogy a kicsi abszolút semmilyen játékkal nem játszik, se otthon se más gyerekeknél, semmi nem köti le a figyelmet. Egész nap csak jön-megy a házban, ha le akarok vele ülni játszani akkor se akar. Néha meg fogja a jatekat, játszik vele 1 percet de aztán megy is tovább. Nagyon lassan telik így a nap hogy semmivel nem lehet lefoglalni. Úgy veszem esszre h nagyon unatkozik és mivel szeptemberben be akarnám adni oviba így aggódok mi lesz ott vele. Szeretném kikerni véleményet. Köszönöm

ó napot azt szeretném meg kérdezni hogy miért lehetek magamba roskadva és nagyon magam alatt és szinte minden nap rossz kedvem van válaszát előre is köszönöm!

érdemes ezért öngyilkosnak lenni?
A társadalmi elvárásoknak megfelelni képtelenség.
Sajnos az én személyiségem nem olyan hogy húú azért dolgozzak vagy bármi hogy családom, gyerekem legyen.
Elvárás hogy egy férfinak legyen egzisztenciája meg ilyenek. Köszi de engem félre neveltek, olyan lett a személyiségem ami teljesen eltér az elvárásoktól, azt hiszem ezt személyiségzavarnak nevezik.
Már beletörődtem hogy prostituáltakhoz járkálok, kedvemre való nővel feküdhetek le. Mert amúgy a társadalomban ha nem felelsz meg a nők elvárásainak “lúzer” vagy, én anyáméknál lakok tehát lúzer vagyok biztos. Mindegy, hogy mennyire jó a lelked vagy kedves és megértő, ezek nem számítanak, ha van egzisztenciád lehetsz bunkó, nő verő, alkoholista, a nő majd odaköltözik hozzá és lelki, anyagi terrorban tartja. De ha nincs egzisztenciád és ugyanúgy bunkó, nő verő, alkoholista vagy, akkor már lúzer.
Ezeknek tényleg nem az érzelmek és a lélek számít hanem a fajfenntartás, az egzisztencia és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés? 😀 Nekem ezek ilyen idegen dolgok.
Mondom ezért létesítek alkalmi, alantas szexuális viszonyokat. Minek az erkölcsök egy ilyen világban?
Voltam már férjes anyukával, akit a jó egzisztenciával rendelkező lúzer férje bántalmazott.
Megkérdezném most itt konkrétan egy pszichológustól, ha az ember normális párkapcsolatot akar, ahhoz kell végzettség, pénz és egzisztencia, ugye? Tehát nekem nem lehet a szigorú, gonosz előítéletes, fajfenntartó nők miatt?
és jobb az alkalmi és a prostituált?
Nem tudom én valamiért viszolygok az ilyentől, nem magamért van velem, hanem az egzisztenciám miatt, ahova le tudja rakni a “tojásait”. Mint a prostituált csak ő rögtön a pénzem kéri. Az oké ha a nőnek is van egzisztenciája, de akkor már neki megvan, miért kell hogy nekem is legyen? Egy párkapcsolat nem a szeretetről szól?
Szerintem a társadalom, gonosz, előítéletes és empátia mentes.
Akkor miért is számítana maga az ember, egyébként kedves, megértő, művelt. Én például rengeteget olvasok, színházba is járok, akik ismer azok szerint intelligens vagyok, vicces, jó beszélgető partner . Csak éppen nem dolgozok, plusz tanulni se tudok mert nyűgnek érzem, csak alkalmi munkát ha találok ilyen krumpliszedés és hasonlók. Sajnos ez van, a személyiségem küzd.
Egy pillanatra világossá vált, hogy a világ így működik és rám jött az öngyilkosság vágya.
23 éves fiatalként mondjuk felesleges lenne öngyilkosnak lenni.
És talán egyszer még is jó lenne egy szeretettel teli párkapcsolat, amit nem kell megvennem és nincsenek elvárások, egzisztencia és hasonlók. Létezik ilyen?
Vagy muszáj valamit “felmutatnom” a személyiségemen kívül, azért hogy legyen rendes barátnőm?

Jó Napot Kívánok!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy pár hónapja kezdődött, hogy nagyon erős szívdobogás érzés volt bennem, fejem nagyon feszült, aztán következett az álmatlanság, étvágytalanság mostanában nagyon erős szorongás van rajtam, hogy a páromat elhagyom és ez borzasztó félelmet vált ki belőlem, mert én ezt nem szeretném, de közben a gondolataim, folyton ezen kattognak. Szeretem őt és nem értem az érzéseimet. Semmihez sincs már kedvem ez miatt. Voltam dokinál, aki Helexet írt fel este 1et. És, ha szükséges frontint. De nem szeretnék ezeken élni. Mi tévő legyek? Május 13án kell visszamenjek, de addig azt gondolom megőrülök.
Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm!
Körülbelül másfél éve ismerkedtünk meg a párommal! Akkor még mindketten házasok voltunk azóta mindketten elválunk de nem élünk együtt! Ő 40 én 36 éves vagyok!
Már eleinte furcsa dolgok érdekeltek a szexuálisban! Szerette volna hogy harmasba élvezzük a szexet de érdekes módon ő harmadiknak mindig férfit szeretett volna ,,az én kedvemért,,!
Én is elég nyitott vagyok szexuális téren igyar párszor ellátogattunk swinger klubba is ahol végülis csak egymás társaságát élveztuk!
Az utóbbi időben feljött egy újabb ötlet! Szeretne férfival is kipróbálni! Ami nincs ellenemre de sajnos az utóbbi időben még furabban viselkedik mint ezelőtt!
Pár napja eljutottunk addig h megendte egy férfinak H kézzel kielégítse . Amire én is nyitott vagyok! Viszont tegnap még soha nem láttam ennyire agraazivnek és aktus közben éreztem belőle a haragot és a dühöt! Ha nem a párom lenne azt mondanám H megerőszakolt!
A másfél év alatt nem igazán vállalt fel! Sokat dolgozunk mindketten de szerintem ezzel csak magamat nyugtatom!
Az édesanyját és a lanytestveret 8 éves korában vesztette el az apukája nevelte. Sajnos már gyerekkorában rossz társaságba nőtt fel!
Ismerem a jó oldalát is. Egy nagyon szerethető ember de sajnos a falat meg mindig nem bontotta el maga előtt és így nem tudom H megéri e még szenvedni érte és megmutatni neki hogy lehet normálisan is élni!
Vagy engedjem el a kezét és inuljak el nelkile a. Saját utamon?
Köszönöm előre is a válaszát !

Üdvözlöm!
Körülbelül másfél éve ismerkedtünk meg a párommal! Akkor még mindketten házasok voltunk azóta mindketten elválunk de nem élünk együtt! Ő 40 én 36 éves vagyok!
Már eleinte furcsa dolgok érdekeltek a szexuálisban! Szerette volna hogy harmasba élvezzük a szexet de érdekes módon ő harmadiknak mindig férfit szeretett volna ,,az én kedvemért,,!
Én is elég nyitott vagyok szexuális téren igyar párszor ellátogattunk swinger klubba is ahol végülis csak egymás társaságát élveztuk!
Az utóbbi időben feljött egy újabb ötlet! Szeretne férfival is kipróbálni! Ami nincs ellenemre de sajnos az utóbbi időben még furabban viselkedik mint ezelőtt!
Pár napja eljutottunk addig h megendte egy férfinak H kézzel kielégítse . Amire én is nyitott vagyok! Viszont tegnap még soha nem láttam ennyire agraazivnek és aktus közben éreztem belőle a haragot és a dühöt! Ha nem a párom lenne azt mondanám H megerőszakolt!
A másfél év alatt nem igazán vállalt fel! Sokat dolgozunk mindketten de szerintem ezzel csak magamat nyugtatom!
Az édesanyját és a lanytestveret 8 éves korában vesztette el az apukája nevelte. Sajnos már gyerekkorában rossz társaságba nőtt fel!
Ismerem a jó oldalát is. Egy nagyon szerethető ember de sajnos a falat meg mindig nem bontotta el maga előtt és így nem tudom H megéri e még szenvedni érte és megmutatni neki hogy lehet normálisan is élni!
Vagy engedjem el a kezét és inuljak el nelkile a. Saját utamon?
Köszönöm előre is a válaszát !