érdemes ezért öngyilkosnak lenni?
A társadalmi elvárásoknak megfelelni képtelenség.
Sajnos az én személyiségem nem olyan hogy húú azért dolgozzak vagy bármi hogy családom, gyerekem legyen.
Elvárás hogy egy férfinak legyen egzisztenciája meg ilyenek. Köszi de engem félre neveltek, olyan lett a személyiségem ami teljesen eltér az elvárásoktól, azt hiszem ezt személyiségzavarnak nevezik.
Már beletörődtem hogy prostituáltakhoz járkálok, kedvemre való nővel feküdhetek le. Mert amúgy a társadalomban ha nem felelsz meg a nők elvárásainak “lúzer” vagy, én anyáméknál lakok tehát lúzer vagyok biztos. Mindegy, hogy mennyire jó a lelked vagy kedves és megértő, ezek nem számítanak, ha van egzisztenciád lehetsz bunkó, nő verő, alkoholista, a nő majd odaköltözik hozzá és lelki, anyagi terrorban tartja. De ha nincs egzisztenciád és ugyanúgy bunkó, nő verő, alkoholista vagy, akkor már lúzer.
Ezeknek tényleg nem az érzelmek és a lélek számít hanem a fajfenntartás, az egzisztencia és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés? 😀 Nekem ezek ilyen idegen dolgok.
Mondom ezért létesítek alkalmi, alantas szexuális viszonyokat. Minek az erkölcsök egy ilyen világban?
Voltam már férjes anyukával, akit a jó egzisztenciával rendelkező lúzer férje bántalmazott.
Megkérdezném most itt konkrétan egy pszichológustól, ha az ember normális párkapcsolatot akar, ahhoz kell végzettség, pénz és egzisztencia, ugye? Tehát nekem nem lehet a szigorú, gonosz előítéletes, fajfenntartó nők miatt?
és jobb az alkalmi és a prostituált?
Nem tudom én valamiért viszolygok az ilyentől, nem magamért van velem, hanem az egzisztenciám miatt, ahova le tudja rakni a “tojásait”. Mint a prostituált csak ő rögtön a pénzem kéri. Az oké ha a nőnek is van egzisztenciája, de akkor már neki megvan, miért kell hogy nekem is legyen? Egy párkapcsolat nem a szeretetről szól?
Szerintem a társadalom, gonosz, előítéletes és empátia mentes.
Akkor miért is számítana maga az ember, egyébként kedves, megértő, művelt. Én például rengeteget olvasok, színházba is járok, akik ismer azok szerint intelligens vagyok, vicces, jó beszélgető partner . Csak éppen nem dolgozok, plusz tanulni se tudok mert nyűgnek érzem, csak alkalmi munkát ha találok ilyen krumpliszedés és hasonlók. Sajnos ez van, a személyiségem küzd.
Egy pillanatra világossá vált, hogy a világ így működik és rám jött az öngyilkosság vágya.
23 éves fiatalként mondjuk felesleges lenne öngyilkosnak lenni.
És talán egyszer még is jó lenne egy szeretettel teli párkapcsolat, amit nem kell megvennem és nincsenek elvárások, egzisztencia és hasonlók. Létezik ilyen?
Vagy muszáj valamit “felmutatnom” a személyiségemen kívül, azért hogy legyen rendes barátnőm?

Jó Napot Kívánok!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy pár hónapja kezdődött, hogy nagyon erős szívdobogás érzés volt bennem, fejem nagyon feszült, aztán következett az álmatlanság, étvágytalanság mostanában nagyon erős szorongás van rajtam, hogy a páromat elhagyom és ez borzasztó félelmet vált ki belőlem, mert én ezt nem szeretném, de közben a gondolataim, folyton ezen kattognak. Szeretem őt és nem értem az érzéseimet. Semmihez sincs már kedvem ez miatt. Voltam dokinál, aki Helexet írt fel este 1et. És, ha szükséges frontint. De nem szeretnék ezeken élni. Mi tévő legyek? Május 13án kell visszamenjek, de addig azt gondolom megőrülök.
Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm!
Körülbelül másfél éve ismerkedtünk meg a párommal! Akkor még mindketten házasok voltunk azóta mindketten elválunk de nem élünk együtt! Ő 40 én 36 éves vagyok!
Már eleinte furcsa dolgok érdekeltek a szexuálisban! Szerette volna hogy harmasba élvezzük a szexet de érdekes módon ő harmadiknak mindig férfit szeretett volna ,,az én kedvemért,,!
Én is elég nyitott vagyok szexuális téren igyar párszor ellátogattunk swinger klubba is ahol végülis csak egymás társaságát élveztuk!
Az utóbbi időben feljött egy újabb ötlet! Szeretne férfival is kipróbálni! Ami nincs ellenemre de sajnos az utóbbi időben még furabban viselkedik mint ezelőtt!
Pár napja eljutottunk addig h megendte egy férfinak H kézzel kielégítse . Amire én is nyitott vagyok! Viszont tegnap még soha nem láttam ennyire agraazivnek és aktus közben éreztem belőle a haragot és a dühöt! Ha nem a párom lenne azt mondanám H megerőszakolt!
A másfél év alatt nem igazán vállalt fel! Sokat dolgozunk mindketten de szerintem ezzel csak magamat nyugtatom!
Az édesanyját és a lanytestveret 8 éves korában vesztette el az apukája nevelte. Sajnos már gyerekkorában rossz társaságba nőtt fel!
Ismerem a jó oldalát is. Egy nagyon szerethető ember de sajnos a falat meg mindig nem bontotta el maga előtt és így nem tudom H megéri e még szenvedni érte és megmutatni neki hogy lehet normálisan is élni!
Vagy engedjem el a kezét és inuljak el nelkile a. Saját utamon?
Köszönöm előre is a válaszát !

Üdvözlöm!
Körülbelül másfél éve ismerkedtünk meg a párommal! Akkor még mindketten házasok voltunk azóta mindketten elválunk de nem élünk együtt! Ő 40 én 36 éves vagyok!
Már eleinte furcsa dolgok érdekeltek a szexuálisban! Szerette volna hogy harmasba élvezzük a szexet de érdekes módon ő harmadiknak mindig férfit szeretett volna ,,az én kedvemért,,!
Én is elég nyitott vagyok szexuális téren igyar párszor ellátogattunk swinger klubba is ahol végülis csak egymás társaságát élveztuk!
Az utóbbi időben feljött egy újabb ötlet! Szeretne férfival is kipróbálni! Ami nincs ellenemre de sajnos az utóbbi időben még furabban viselkedik mint ezelőtt!
Pár napja eljutottunk addig h megendte egy férfinak H kézzel kielégítse . Amire én is nyitott vagyok! Viszont tegnap még soha nem láttam ennyire agraazivnek és aktus közben éreztem belőle a haragot és a dühöt! Ha nem a párom lenne azt mondanám H megerőszakolt!
A másfél év alatt nem igazán vállalt fel! Sokat dolgozunk mindketten de szerintem ezzel csak magamat nyugtatom!
Az édesanyját és a lanytestveret 8 éves korában vesztette el az apukája nevelte. Sajnos már gyerekkorában rossz társaságba nőtt fel!
Ismerem a jó oldalát is. Egy nagyon szerethető ember de sajnos a falat meg mindig nem bontotta el maga előtt és így nem tudom H megéri e még szenvedni érte és megmutatni neki hogy lehet normálisan is élni!
Vagy engedjem el a kezét és inuljak el nelkile a. Saját utamon?
Köszönöm előre is a válaszát !

Üdv!
Szorongásos stressz probléma testi tüneteim vannak.Ami 6éves gyermekemen is észlelhetö.
Pszcihoterapeutát,Pszichológust keresek Szabolcs vagy Hajdu megyébe.Párkapcsolati trauma ért.Sokat szenvedtem a házassagomba kitartottam a gyerekek miatt de tudtam végig hogy nem érdemlem.Minden roszat sérelmet megkaptam amit egy nő kaphat kivéve alkohol gond.A sok rosz bennem haragot szült.
Már változott a párom nagyon jó irányba.Ha beszélgetek multrol vele vagy bárkivel szorongasom enyhül.Egyedüllétet is nehezen viselem.Meg akarok gyógyulni.
Ehez keresek egy jó szakembert.Választ Köszönöm!

Tisztelt Szakember!
4 éve céltalan az életem párkapcsolat terén. Van 2 gyerekünk a párommal, az egyik 4 a másik 1 éves. Boldogok vagyunk, semmiben nem szenvedünk hiányt. Jó minden de még sem jó semmi. A párom hazudik nekem, folyton, néha nem akaratos, csak egyszerűbb hazudni, mint az igazat mondani neki. Apró és kevésbé apró dolgokról is hazudik. Konfliktus kezelési problémái vannak, ha egy rossz szó hangzik el vagy csak vitázunk, legrosszabb esetben összeveszünk, mindig az öngyilkossággal fenyegetőzik (volt, hogy nem csak fenyegetőzött és meg próbálta, csak meggondolta magát és volt hogy kárt tett magában). Tehetetlen vagyok! Amikor összejöttünk pornó és számítógépjáték függő volt. Ezt kezeltük évek alatt annyira hogy végleg elhagyta ezeket a dolgokat. Értékeltem, mert nagy lépés volt ez mindkettőnknek a kapcsolatunkban. Viszont most én vagyok bajban. A sok hazugságtól betegesen féltékeny lettem és olyat fogadtattam meg vele, hogy nem nézhet meg más nőt (mellét és fenekét) egy fél de még negyed másodpercre sem, mert az nekem olyan érzés mintha megcsalna. Tudom, hogy hülyeség és hogy sokat kérek és szinte lehetetlen, de ez kell ahhoz, hogy jobb legyen nekem. Vagy nem? Az a helyzet hogy szegény tényleg betartja… még sem hiszek neki már. Túl sok volt a múltban a hazugság! Látom, hogy próbálkozik, de a bizalom végleg elveszett a részemről, de a szerelem nem. Mi van velem? Ezt hogy lehet kezelni? Hogy lehet újra visszahozni a bizalmat? Egyáltalán lehet? Sajnálom a páromat, mert ő mindent megtesz, hogy nekünk jobb legyen, de lehet ebben a helyzetben én vagyok a gyenge. Tudom, csak hozzáállás kérdése és el kellene engedni a múltat, valahogy azt érzem ha elengedem, akkor újra sebezhető leszek és ha még egy hazugság talál el, végleg elveszek és akkor a gyerekeknek nem lesz teljes értékű anyukájuk. Ha nem engedek, akkor a sok veszekedés miatt a gyerekeknek apjuk sem lesz, mert az elkeseredettség egyre jobban felemészti a páromat. Nem látunk kiutat ebből. Kis probléma ez, de én csinálok belőle ekkorát, ezzel tisztában vagyok. Viszont nagyon nehéz a múltamat nézve bíznom másban, még akkor is, ha nagyon szeretem a páromat. Kérem segítsen, hogyan tovább Köszönöm

Kedves Doktornő! A véleményére volnék kíváncsi, hogy mi játszódhat le ilyenkor valakiben. Lassan 1 éve új munkahelyre kerültem. Egyik délután egyedül ültem az irodában, mikor belépett egy addig még sosem látott munkatársam. Már az arcán láttam, hogy "itt valami van". Lefagyott, ledöbbent, hebegett-habogott, alig értettem amit mond. Emlékszem, hogy befejeztük azt a pár mondat váltást ami a munkával kapcsolatos volt, és csak állt és nézett. Én meg megkérdeztem, hogy van-e még valami, mert olyan volt mint akit elvarázsoltak. Mondta hogy semmi, és elment. Mondtam magamban, hogy ilyen fura férfit…. Aztán este hazamentem, és láttam, hogy bejelölt ismerősnek facebookon. Mint kiderült, végig kérdezett pár személyt, hogy mi a nevem és úgy talált meg. Írt is nekem valami átlátszó indokkal. Én nem akartam munkahelyen rögtön ismerkedéssel kezdeni 1 hét után. Ezért elhárítottam. Írt még 2-3-szor (hol kávézni hívott, hol moziba, hol kirándulni) + élőben is sokszor kereste a társaságom. Aztán végülis annyira kitartó volt, meg rájöttem hogy jó társaság is, hogy belementem a randiba. 3-szor randiztunk végül, de még csak meg sem csókolt. Én jól éreztem magam vele, pedig nem akartam tőle semmit eleinte, de mondhatni hogy meghódított. Csak aztán a 3. randi után felszívódott. Mondta, hogy most elfoglalt, "majd-majd találkozunk még". Most bulizni megy, most nyaralni, most X szülinapjára. Míg végül kiderült, hogy összejött a volt barátnőjével akivel 2 éve szakítottak. Én azóta is tanácstalanul állok, mert mire volt ez jó így? Nem szívesen látom be, de valószínűleg külsőleg felfigyelt rám, de belsőleg már nem tudtam megfogni? Vagy a volt barátnő felbukkanása boríthatott fel mindent? Azóta néha beszélgetünk bent, munkával kapcsolatban + 1-1 mizu-t? de ennyi. Mit ronthattam el?

Tisztelt Szakember!
Reménykedem, hogy valami útmutatót kapok Öntől, mert tehetetlenül kell végignéznem a gyermekem elakadását. A két testvére az egyetem elvégzése után megtalálta helyét az életben. De B. már középiskolában is ide-oda került. Nyolcosztályos gimi kilencedik osztályát befejezve zeneművészeti trombita szakra, (veszítve egy évet)majd vissza egy év után gimibe.(Nem érezte jól magát, túlterhelt is volt a zeneművészetiben, már a tanév elején,novemberben jelezte. Év végéig tudtuk " húzni az időt" hátha változik a helyzet.)Éretttségi után Pécs, edzői szak az egyetemen egy fél évig. Azt is otthagyta,majd néhány munkahely néhány hónapig. Közben gitározni kezdett. Beadta a felvételi kérelmét a Liszt Ferenc Egyetemre, s az előkészítőn már megtorpant,mondva, hogy nem tetszik neki. A következő terv külföldi egyetem gitár szak. Elmondtam, hogy csak itthon tudom támogatmi, így a felvételi vizsga sem történt meg. Néhány hónapig járt pszichológushoz. Talán az ő hatåsára mondta el, hogy a zeneművészetiben elkezdett füvezni, s eljutott oda, hogy napi szinten tette, de mára sikerült havi néhány alkalomra csökkenteni .Nem tudok vele beszélni segíteni, mert szóba sem áll velem, mindenért engem hibáztat, indulatait nem tudja kezelni, pedig másokkal jól működik a kommunkikáció. Megállapodtunk,a felvételire készülés idején gondoskodunk róla, de márciustól dolgozzon. Nem talált még munkát , nem hívták vissza. Aggódom, nem valami szorongás, depresszió, az ÉLETTŐL való félelem miatt múlatja a napjait itthon semmittevéssel. Gyermekkorában átélte a válásunkat, majd két párkapcsolatom után a harmadik partnerben találtam meg a második férjem. B szerint önző voltam. Minden tőlem telhetőt megtettem a tíz év alatt, míg egyedül gondoskodtam a gyerekekről. Állandóan helyettesítettem, s törekedtem arra, hogy ne legyen hátrány, hogy elváltunk. Nyári táborok, programok. Szívem szerint támogatnám még a pszichológushoz, angol tanárhoz, gitár tanárhoz járását, ahogyan tettem is, miután otthagyta a munkahelyét, de nem indult az útja semerre. Így pedig csak rosszabbat teszek, ha fizetem az óráit, ő pedig nem tesz erőfeszítést. A kérésem az, mit tegyek, mit javasol? Tudom, ki kell várni, míg maga elindul az útján. Viszont aggódom, mert nincs "kerete" az életének munka nélkül. Csak teng-leng. Biztos fél bárhol elhelyezkedni, mert nincs szakmája. Lehet depressziós is.. Köszönöm a segítséget: P-D M

A barátommal másodjára jöttünk össze de nem ment és 2 hete szakítottunk bár szerettük egymást. Tegnap elmentem egy buliba és egy fiuval csak tancoltam es hirtelen lekapott en meg hirtelen nem is tudom miert vissza csokoltam majd elloktem es elmentem a mosdoba sirni. Az occse osztalytarsa volt. Nagyon szegyelltem magam. Megbeszeltem a fiuval h nem mondja el senkinek de nem tudom kik lattak. Es nem akarom h rossz velemenye legyen rolam a volt paromnak. Mert en meg most is szeretem ez csak hirtelen tortent egyszer csak lekapott de elloktem. Es nagyon erdekel a velemenye. Nem szeretnem h megtudja. De igazabol ez nem megcsalas nem vagyunk egyutt. Nagyon borzalmas ember vagyok? Nekem tenyleg nem jelentett semmit meg nem vagyok kapcsolatban csak most nagyon rossz. Mit tegyek?

A problémám már szerintem gyerekkoromra visszavezethető. Kisgyerek korom óta, szinte bármin elsírom magam, van olyan hogy meg sem tudom magyarázni mi miatt. Ez mára odáig fajult, hogy ha bármiféle konfliktus áll fent, vagy hibásnak érzem magam valamiben akkor elkezdek sírni vagy zokogni. Nagyon sok probléma és nézeteltérés végeredménye nálam a sírás vagy zokogás, még ha semmi haszna, oka és értelme sincs. Kollégiumban lakom és a szobatársaimat ezzel az őrületbe tudom kergetni. A családi hátterem nagyon jó, a szüleimmel remekül kijövök és a többi családtagommal is, a jelenlegi barátomat is nagyon szeretem, néha vannak köztünk nézeteltérések vagy veszekedések, de sajnos ezeknek a vége is mindig a sírás, még ha nem is lenne okom vagy ha nem is olyan nagy a probléma.

Kedves Doktornő! 30 éves nő vagyok, a nagymamám nevelt 13 éves korom óta. Ő egy nagyon vallásos, régimódi típus 86 éves. Alapvetően visszahúzódó voltam mindig, de mikor elhívtak a barátnőim tiniként bulizni, ő nem engedett el. Mert engem is féltett, meg ő maga is itthon egyedül. Aztán szép lassan antiszociális lettem, a társasági életem nulla lett, ez azóta is tart. 30 éves létemre, 3-szor voltam bulizni, abból egy a munkahelyi karácsonyi buli tavalyról. Éjszaka értem haza, teljesen ki volt akadva, lehordott mindennek, majd 1 napig nem szólt hozzám. Másik dolog a szexualitás: 1 férfi volt az életemben pár hónapig. Mivel örült neki, hogy végre van valakim 25 éves létemre, 1 hónap járás után úgy éreztem, nálam aludhatna. Van saját szobám stb. Itt is aludt a fiú. Másnap mindennek elhordott a nagyim, hogy milyen kis … vagyok, meg ő este oda settenkedett az ajtómhoz és látta hogy nem ég a lámpa, és mit csináltunk? Mondom néztük a tv-t. Ne nézzem őt hülyének, biztos lefeküdtem vele, és terhes leszek, nem vagyok normális stb. Aztán hetekig azt figyelte terhes vagyok-e. 25 évesen vesztettem el a szüzességem tehát, és még utána 2-szer találkoztam a fiúval, azóta senkim sincs. De ilyen helyzetben nem is tudom mi legyen. Titokban randizok ha egyáltalán megismerkedem valakivel, de tele vagyok gátlással, mert tudom hogy ide már nem jöhet férfi hozzám, és én sem mehetek mert akkor házhoz járó …. vagyok + fél itthon egyedül. Jó lenne néha szabadnak lenni, mint más fiatalok, de őt sem akarom cserben hagyni, mert sokat köszönhetek neki. Tudom ezzel a helyzettel nem igazán lehet mit kezdeni, de egyre boldogtalanabb vagyok, hogy munkán kívül vele vagyok itthon a 4 fal között és nem kapok szerelmet, érintkezést.

Tiszteletem!

18 éves fiú vagyok, aki két éve költözött ki Édesanyjával Nemetorszagba jobb megélhetésért.

Több mint egy éve nem tudok normális szemkontaktust létesíteni az emberekkel.

Bárkivel, családtaggal, barátommal, idegennel beszélgetni kezdek nem tudok a szemére fókuszálni, ha bele is nézek utána az orrára szájára, sokszor fülére nézek.

Nagyon frusztráló, mert tudom ezzel azt keltem bennük, hogy valami nem jó rajtuk közbe csak én nem tudok koncetrálni fókuszálni.

*A szemem egészséges evvel nincsen semmi probléma

Kérem Segítsen!

Hálás Köszönet

Üdvözlöm!
Az a problémám, hogy a párommal eddig mindennél jobban szerettünk volna kisbabát, de sajnos kétszer is elvetéltem. Iszonyatosan nehezen viseltem és viselem is, még egy év után is sírnom kell ha rá gondolok. Az előző év vizsgálatok hadával telt, mivel egyébként is voltak olyan egészségügyi problémáim, amelyek veszélyt jelenthettek a magzatra, de idén már végre újra próbálkozhatunk. Az egyetlen bökkenő, hogy a párom nem akarja. Ő inkább egy nagyobb házat szeretne és persze hitelt a nyakunkba. Én ezzel nem értek egyet. Nem akarok hitelt és a mostani házunkkal is meg vagyok elégedve, ráadásul egy nagyobb ház és a több fizetnivaló mellett, már nem tudnánk évekig gyermeket vállalni. Teljesen belebetegedtem ebbe. Minden nap zokogok, minden nap veszekedünk. Azt mondta, ha nem tudom ezt elfogadni akkor szakítsunk. Egyre ingerültebb és kedvetlenebb vagyok. Iszonyatosan szeretnék gyermeket és minél hamarabb. Nagy álmom volt hogy fiatalon anya lehessek. De ez így meghiúsul. Megtaláltam hozzá a megfelelő partnert akire mindenben számíthattam eddig, de most a viták miatt szinte haza sem akar jönni a munkából és sokszor inkább túlórázik vagy a barátaival van. Mit tehetnék? Én ebből nem engedek és sajnos ő sem.
Köszönöm a segítséget!

Az utóbbi két hétben férfi létemre női nejlonharisnyát hordok otthon állandóan. Ez engem nagyon jó érzéssel tölt el nagyon feldob. Olyan mintha megtaláltam volna egy ruha darabot amelyet idáig nem használtam. Párom támogat engem. Az utóbbi időben több stresszes helyzetbe volt részem. Párom, és én összevesztünk az én szüleimmel. A gyermekem keresztelőjét kellett miattuk elhalasztanunk. Azt szeretném tudni mi okozza nálam ezt változást, hogy ennyire vonzódom a női nejlonharisnyához?

Tisztelt Szakértő!
63 éves nő beteg vagyok. 2016 nov. -ben gyomornyálkahártya gyulladásom lett.Tapasztalatom alapján , ha tablettát kell szedjek kb. 3-4 órán belül gyomorgörcsöt kapok ami 4 óra hosszán át tart. Az orvosaim akiknek elmondtam a tapasztalatom nem hisznek nekem. Azt mondják ez pszihésen van. Tényleg van ilyen? Több mint 30 éve szedtem vérnyomáscsökkentőt miért nem éreztem a panaszom előtt soha, hogy árt nekem a gyógyszer? vagy miért nem hisznek nekem az orvosok? Válaszát köszönöm szépen!
Tisztelettel: Erzsi