Jó napot. Szeretnék valami tanácsot kapni a túlzott féltéseimre, szorongásaimra, hogy hogyan váljak meg tőlük. Érzem, hogy nem normális irányba mennek a fejemben a dolgok.
Van egy 6 éves kislányom, okos, ügyes, imádni való, szép kislány. Csak egy gyerek. Úgy gondolom, elég egy, mert képtelen lennék még egy gyerek után ilyen szinten aggódni. A történet a következő. Éjszakánként azt álmodom a gyerekkel, hogy meghalt, aztán felkelek, de még az álom hatása alatt vagyok. Mivel még mellettem alszik, így könnyen és gyorsan megnézem minden rendben van e. Csak a baj ott kezdődik, hogy minden este most mar 2 óránként felkelek, hogy megnézzem a légzését, hogy életben van e még. Kimerítő és nem tudok egy jót aludni. Semmi betegsége nincs egy makk egészséges gyermek. De valahogy ez egy hónapja az agyamba ivódott és azóta hol erőteljesebben aggódom, hol nem. Kiskorától ilyen voltam. Eleinte nem nagyon szerettem senki kezébe odaadni, sőt nagyon sokáig csak én vigyáztam rá. Aztán kezdődött az első elválással, hogy a mama néha vigyázz rá. Idővel hozzászoktam. Majd jött az óvoda, az első pár hónap borzalmasan telt nekem. A gyerek élvezte minden percét. Már most megszoktam az óvodát, látom évek óta semmi baj nem történt. Nyugodt vagyok ez idő alatt. Eljön az este és megint jönnek az ellenőrizgetések. Felkelek, megnézem, felkelek, megnézem. Egyszer próbálkoztunk a külön alvással, ő nagyon szerette volna és sírás nélkül egyből ment is. De én megrosszabbul aludtam, mint most. Nem hallottam szuszogását, nem éreztem közelséget. Átjártam a szobájába. Visszakerült hozzám. Annyira félek, hogy elveszítem, esküszöm, ennyire nem féltem elveszíteni a szüleim. Tudom, hogy ez már betegség nálam. A túlzott túlzása. Barátnőknél nem merem egyedül elengedni, mennem kell. Nem merem idősebb barátnőkkel leengedni a boltba vagy a játszótérre. Nem engedem másnál aludni, de barátnői aludhatnak itt. Nekem ő az egyetlen ember, aki iránt örök elköteleződést érzek. Nem tudom, hogy tudnék normális keretek között maradni. Minden családban megvannak ezek az elválások az időszakokkal. Másokat úgy nézve, csak én megyek át ilyeneken. Ha tudna nekem egy pár tanácsot adni, hogy vessem ki ezt a mérhetetlen aggódást a fejemből, azt nagyon megköszönném. Ez az érzés szó szerint olyan mintha az életem tőle függne.

Tisztelt Dr Nő
Nem is igazán tudom megfogalmazni a problémám.
Néha lelkes vagyok, máskor agresszív.
Vannak ruhák amikben csinosnak érzem magam, mégis jellemzően egy undorító lénynek tartom magam,aki nem érdemel szép dolgokat.
Gyerekként okosnak tartottak mások, én semmire való buta lanyt láttam most nőt látok.
Nem bírok tükörbe nézni, sírok ha magamat látom.
Nincsenek barátaim, nagyon rossz a természetem. Nem lehet elviselni engem.
Sokat beszélek, állítólag okoskodóm.
Nagyon sokminden érdekel de, semmibe nem élem bele magam igazán.
Nincs jövő képem, sokszor a következő napot nem tudom eltervezni. Sodródók amerre az események visznek. Csak úgy megtorténnek velem dolgok.
Nincs hobbim nem köt le semmi, korán ott hagytam az iskolát. Gyereket vállaltam amit nem tudtam nevelni. Nem is tudom hányszor próbáltam eldobni az életem.
Sokszor szégyenlem ezt máskor meg elmeselem mint egy süti receptet. A valódi erzeseimről soha nem tudtam és most sem tudok beszélni nyíltan. Hiába küldtek már gyermekként pszichológushoz, sose tudtam őszinte lenni. Félek a megítéléstől, szégyenlem az életem.
Cseten szoktam kibeszélni magam olyan embereknek aki sose láttak és nem ismernek, így nem is tudnak 2-3 nap múlva megbámulni, vagy kibeszélni, megbántani. Nem tudom mit is tehetnék magamért. Szeretnék jobb ember lenni. Szeretném ha szeretnének, ha én is tudnám magam szeretni, és másokat is igazán szeretni.

Tisztelt Pszihologusnő!

Tanácsát szeretném kérni!
Az elmúlt két évben rengeteg dolgon mentem keresztül. Vezető pozícióba kerültem a munkahelyemen (rettenetesen stresszes a munkám), megházasodtam, született egy gyerekem, elköltöztünk, idén januárban sikerült végre kimásznom egy igen jelentős adósságcsapdából, valamint vásároltunk egy régi használt autót is.
Kisebb nagyobb, de jellemzően rövid szorongásaim régen is voltak. Az igazán nagy problémáim az autó használatát követően kezdődtek. Több mint 5 éve nem vezettem, és most hogy újra lett autóm vezetés közben mindentől félni kezdtem, úgy éreztem bármit teszek azért meg fognak büntetni. Ezek a gondolatok napokig, vagy akár 1-2 hétig nem hagytak nyugodni. Ekkor felkerestem egy pszichológust, aki ezen a problémámon kívül minden másba akart kezelni. Az előéletemből adódóan (elárverezték a lakásomat, ellopták az autóm, és elhagyott az akkori párom 2 hét leforgása alatt) Posztraumás-Stresszre diagnosztizált. Neuro Feedback, és hipno terápiát kezdett használni rajtam. Véleményem szerint egyik sem használt. Mellette azt mondta kezdjem el felgöngyölíteni a régről maradt kérdéseket, mert csak akkor hatásos a terápia. Ennek hatására egy majd 3 hónapos folyamatba kezdtem bele, hogy újra járjam a régi nyomasztó kérdéseket, és jobban legyek. Ezeknek egy részére megnyugtató választ kaptam, egy része viszont nem lezárható témába tartozott. Mivel ezek után sem lettem jobban, sőt egyre rosszabbul éreztem magam, ott hagytam a pszichológust.

Jelenleg ott tartok, hogy minden olyan dolgon, amit nem lehet, vagy nem tudok lezárni folyamatosan pörög az agyam. Gyomorgörcsöm van, és állandó félelemérzetem, gyakori hidegrázás, és ha nem jár éppen rossz gondolat a fejemben, akkor azon gondolkodom mért nincs semmi rossz körülöttem. Jelenleg a gondolataim 90%-át ezek a témák teszik ki, és nem is nagyon érdekelnek más jellegű dolgok. Persze akad azért közte egy két jobb nap, vagy pillanat is, de az utóbbi 4 hónapja ez a jellemző.

Ön mit tanácsolna? Jelenleg a pszichiátriában látom a megoldást, hogy legalább a gyógyszerekkel másra is tudjak koncentrálni, de emellett tudom, hogy meg kell oldanom a probléma gyökerét is majd.

Válaszát előre is megköszönve!

Tisztelt Doktor Úr / Doktor nő!
Körülbelül 8 éve van, hogy néha szorongok vagy pánik rohamok törnek rám félelmek stb kisebb nagyobb kihagyasokkal. El tudom végezni a teendőim meg ha pl a boltban való sorban állás és a tomegkozlekedes nehezemre is esik néha. Egy hónapon belül születik az első gyermekem és úgy döntöttem szakemberhez fordulok a gondommal, hogy jó apuka legyek és ne álljanak ezek a problémák az utamba/nevelésbe. Így hát felkerestem egy szakembert akinél tegnap voltam megbeszelni a pszichoterápiás részleteket ő egyébként egyetemen pszichológiát is oktat. Viszont egy dolog nem megy ki a fejemből mióta beszéltem vele, hogy állítólag a terápia során az állapotom rosszabb is lehet mint amikor elkezdtem. Dehogy ez állítólag normális és ki kell tartanom mert javulást fog hozni. A kérdésem a következő, higy ez valóban igaz lehet? Az állapot rosszabbodas de utána javulás stb? Egyébként a terápia 4 hónapos.
Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözletem!

Nekem az utóbbi 10 évben alakult ki problémám a társas szituációk, szándékok felismerésében. Van, hogy teljesen akaratomon kívül nem veszem észre magam, és mindenféle asszociálásokon keresztül elvonatkoztatok. Például valaki bemutatkozik, nekem eszembe jut a nevéről egy filmhős neve és elkezdek a filmről beszélni, de nem "esik le", hogy valóban úgy hívják és nekem is illő lenne bemutatkoznom. Vagy többjelentésű szavakon teljesen komolyan elgondolkodom és nem esik le a másik jelentése. Azt mondják például láttak éjszakai pillangót, akkor én teljesen elmélyülten belegondolok, hogy vajon milyen színű és éjjel hogyan repül stb. Másnap meg eszembe jut, hogy "hogy lehettem ilyen". Máskor túlzó őszinteséggel mesélek olyan dolgokat amihez a jelenlevőknek semmi köze (kínos magánéleti dolgok, vagy üzleti titkok, lényegében bármi), és sokszor napok múlva gondolok vissza és esik le nekem, hogy nem kellett volna. Minél többet gondolok vissza egy-egy ilyen beszélgetésre, annál újabb részletek jutnak eszembe de akár hetek is eltelnek, mire "összerakom" miket mondtam ,vagy mi történt valójában. Stresszes helyzetekben például bemutatkozásoknál, vizsgáknál stb. gyakrabban előjön, de az utóbbi időben egyébként is gyakrabban kerülök kellemetlen helyzetbe emiatt. 23-30 éves koromig volt kb 4-5 ilyen alkalom (előtte nem tudok róla hogy valaha is lett volna), azóta 30-32 éves korom között volt legalább ugyanennyi. Mintha elveszteném a beszélgetések lényegi fonalát és teljesen elvonatkoztatva, bár némileg kapcsolhatóan ugyan, de rázúdítanék mindenfélét a hallgatóságra. De olyan is volt, hogy megkérdeztem egy családtagtól, hogy hogy érzi magát az egyik rokonom. Az a bizonyos rokonom néhány hete halt meg akkor, és én mintha teljesen elfeledkeztem volna erről. Mi lehet ez? Valamiféle mentális probléma áll a háttérben? Fáradtságra nem tudom fogni, bár gyakran érzem fáradtnak magam délutánonként.

Tisztelt Doktornő!
Párommal 1.5 éve vagyunk együtt! Az előző kapcsolatából neki van 2 gyermeke! A probléma ott van, hogy az exe ellenünk beszéli a gyerekeket, akik nagyon rossz körülmények között élnek, és így a gyerekek nem akartak jönni hozzánk, el távolodtak a páromtól! Ez nagyon bántotta a páromat, és mivel nem jó úton haladtak a gyerekek(7-10 évesek) így vissza ment hozzájuk, hogy meg nevelje őket, és ki hozza onnan őket! Külön kasszán vannak, a fiúkkal alszik, az exét egyenesen gyűlöli! Mi külön mentünk kb 1 hétre, de nem tudunk egymás nélkül létezni! Így ő se boldog, én se, egyedül a gyerekek h apa ott van velük! Az exe meg örül, h szét szedhetett minket. Ön szerint mi lenne a helyes, mit kellene tennünk h együtt maradhassunk, de a gyerekeknek is jó legyen? Köszönöm válaszát!

Kedves Holgyem/Uram!
A problemam nem igazan besorolhato a fenti kategoriakba. Egy 31 eves friss hazas, boldog parkapcsolatban elo nonek nem szokott gondja lenni a kovetkezo lepessel, de nekem van. Sosem szerettem a gyerekeket, es igazabol sose vagytam ra. A ferjem viszont legalabb 10 eve kesznek erzi magat es alig varja. En most ugy erzem, hogy ha valakivel, akkor vele, hiszen mind erzelmileg mind anyagilag teljesen biztonsagban erzem magam, de megsem jon az erzes, hogy akarom. Nem a terhessegtol es nem a szulestol felek, hanem az utana levo 20 evtol, hogy nincs szabadsag, nincs szunet, es rettegek, hogy elvesztem magam, hogy tonkremegy a kapcsolatunk, es hogy ezzel egyutt meg a gyerek eletet is tonkretennem. Internetes kereseseim soran csak azt talaltam, hogy ha nem akarom, akkor inkabb ne, de nem tehetem meg ezt a ferjemmel, es lehet, hogy 40 evesen en is bannam. Tanacstalan vagyok, hogy hogy lenduljek ezen tul. Persze lehetne mondani, hogy varjunk meg 1-2 evet, de mi van, ha sose akarom majd?

Jonapot kívánok. Tanácsot szeretnék kérni, hogy mi lehet a háttér ok hogy 2 éves kisfiam éjjel felébred és tudat alatt félálombam matatva engem keres . Majd felébredek és kivánkozik hozzam bujni, nem sir nincs hiszti, rossz álom. Simán csak anyát keresi. Általában elalvás után 5-6 oraval következik be ez a helyzet, mikor már az a nagy mély alvása megvan cca 2-3 óra között. Volt hogy próbálkoztunk külon szobában altatni de olyankor ha felébred és nem találl azonnal elkezd sirni es nehézkes a megnyugtatása van hogy csak tejjel sikerül visszaaltatni. Most ott tartunk hogy ismét koztünk alszik es ez a anya mamatás megy minden eggyes éjjel. Ami mar mostanra elég faraszto lett mivel azér felébreszti az embert a piszkálodással, mamatással anya arca simogatásával. Ezzel nyugtatja meg magát. 3 hónapos korátol koztünk alszik mivel éjjel is 2-3 óránkén szopizott ami 13 hónapos koráig tartott. 9 hónapos korátol nem cumizik. Este anyával mese olvasással, neha rovidke mese nézéssel alszik el. Alvó mackót nem fogad el csak van neki mind akármien más játék. Köszia a tanácsot tippet. Klaudia

Másfél hónapja szedem a scippa nevű gyógyszert szorongásra.10 mg- ot.Az ideggondozóban írták fel.Azóta nincs orgazmusom és már ettől szorongok.Előtte nem volt problémám.Ha mást írnak fel vissza fog térni?

Tisztelet Szakember!
"Én nem én vagyok" érzés gyötör napok óta. Van háziállatom, teljesen idegen számomra, pedig évek óta velem van. Lelkiismeret furdalásom van emiatt. Dolgozni nem szeretnék menni. Nagy gond lehet velem?

Tisztelet Szakember!
"Én nem én vagyok" érzés gyötör napok óta. Van háziállatom, teljesen idegen számomra, pedig évek óta velem van. Lelkiismeret furdalásom van emiatt. Dolgozni nem szeretnék menni. Nagy gond lehet velem?

Üdvözlöm!
Jelenleg verseny sportolok és versenydiétán is vagyok Február óta.
Azt vettem észre, hogy 3 hete nem tudok örülni semminek. Nem érzek semmit . Úgy érzem a nap legnagyobb részében, hogy semminek semmi értelme…. NEM örülök már annak se, ha verseny után ehetek finomakat sőt nehezen tudom elviselni a változást és nagyon stresszel. Vannak gyerekkorom óta szülőkkel való problémák is amik kihatnak még mindig a mostani életemre. Minden el tudtam fogadni eddig, de most úgy érzem minden megváltozott , nem tudom sokszor hova tenni a dolgokat néha erős dühérzet is elönt és agressziót érzek magamon, A versenydiéta miatt a párkapcsolat is megváltozott máshogy állunk egymáshoz, ami ezzel járhat, de most ez is elkezdett nagyon zavarni. A nap folyamán még a tapasztalatom, hogy egyik pillanatban jókedvem van utána hirtelen egy gombóc van a torkomban. Elkezdett zavarni pl tárgyak állása, ha nem úgy áll ahogy odatettem akkor nagyon rossz érzés van bennem és állandóan meg kell igazítanom, van hogy a konyhapult le van takarítva és napi 3x is letakarítom ha 1db morzsa rámegy ilyen mánia jött rám. Mi lehet a probléma? Mit tanácsol?

Üdv.
Ő idén töltötte a 27-et, én makd még csak most fogom a 22-t. Tavaly mikor ilyen tájt összejöttünk kalandnak indult az egész. De imadtuk egymás társaságát. Aztán odáig fajult a dolog, hogy megkért, hogy legyek a barátnője. És itt kezdődtek a gondok. Volt hogy nem keresett napokig, nem reagált az üzenetekre, amikor találkoztunk feszült volt stb. Aztan nagy nehezen eljutottam odáig, hogy ez így nem működik, szóval közös megegyezés alapján szakítottunk. De a jó viszony megmaradt. Beszélgettünk. Nem éreztem a hiányát. Aztán jött az első részeg üzenet. Hiányzom, le akar velem feküdni. Majd még egy párszor kaptam ilyet,még végül én is beláttam, hogy túlságosan hiányzik. Két légottot meg is éltünk. Majd megint egyre kevesebbet beszéltünk. S mikor már kezdtem volna megbékélni a hiányával ,egy nap beközölte, hogy lett barátnője, és hogy ő is pécsi, és nem szeretné, ha úgy futnánk össze, hogy nem tudok róla. De ennek ellenére, ha netán összefutunk és időnk engedi, meghív valamire. Nyilvan ndm fogadtam el az ajanlátot, és vészreakcióként azt mondtam nekem is van valakim.
Most ott tartunk, hogy nekem nagyon hiányzik. Szimplán csak rossz nélküle.
Ő meg boldog a barátnőjével, és nem mellesleg dolyamatosan kapom a részeg hiányzol, kezdjük újra, legyél a szeretőm üzeneteket, amit józanul "jajjdenagyon megbán" mert "szereti a barátnőjet, es hogy nemsokara osszekoltoznek..Tudja hogy hianyzik, enis azt hogy en neki. Miért csinálja ezt? Ha nem akar igazán…
Mit csináljak en.

Csalados anya vagyok de kb.1 eve a latoterembe kerult egy szimpatikus ferfi parszor kerultunk olyan helyzetbe ahol tudtunk kettesben is beszelgetni igen megnyero volt azota parkapcsolatban el de tartjuk a barati kapcsolatot interneten. 1 hete ujbol akart velem kettesben beszelgetni de pont nem voltam otthon azt igerte majd maskor azota nem jelentkezett. Igazabol nem tudok eligazodni rajta. Mindig leveszi a szemuveget ha velem beszelget,es nagyon vidaman csevegunk ,olyan elottem mint egy nyitott konyv ,egybol kinyilik es magatol mindent elmond de ennel tobb meg nem tortent eddig. Vajon mit akar?

Üdv.
Sajnos egy éve volt egy szakításom, egy elég hosszú (11 éves) kapcsolatnak szakadt vége. Ebből a kapcsolatból tartozásokkal jöttem ki amik miatt állandóan hatalmas a stressz az életemben. Rettegek mindenféle pénzügyi dolgot szóbahozni.
Nemrég megismerkedtem egy csodálatos nővel és bár pár hónap alatt megszüntetheteim az anyagi jellegű problémáimat, rendkívül nagyon rettegek tőle, hogy bármit is mondjak Neki erről. Van, hogy spontán elsírom magam még akkor is ha megvan a tervem arra, hogy ebből a gödörből kijöjjek.
Nagyon hálás lennék, ha segítene, hogy tudnám átvészelni ezt az előttem álló pár hónapot úgy, hogy közben ne ássam alá az éppen épülő kapcsolatomat Vele. Hajlamos vagyok nagyon komolyan túlgondolni dolgokat, erre már többször felhívták a figyelmemet.