Kedves doktornő!
31 éves nő vagyok és egyszerűen nem szeretek élni úgy érzem az életnek nincs semmi értelme legalábbis az enyémnek nincs. Mindig is más voltam mint a többi korombeli lány vagyis már jobban mondva nő. Kiskoromtól kezdve mindig csak rossz dolgok értek. Alkoholista apa mellett nőttem fel én és a testvéreim is. Nagyon rossz életünk volt az apu mellett főleg édesanyám szenvedett sokat miatta mert őt is sokszor bántalmazta és minden nap veszekedett vele amit ugye én is és a testvéreim is hallottunk. Nagyon rossz éltünk volt akkoriban. Én mindig is félénk és zárkózott voltam magamnak való akit mindenki csak bántott kiközösített. De tudom ez már a múlt mert azóta nagyon sok idő eltelt felnőtt nő lettem. Hiába lettem felnőtt a múltam elkísér a mai napig is. Bármibe is kezdek az soha nem sikerül. Semmiben nincs szerencsém sem a munkában sem pedig a szerelmi életemben. Mindig csalódok nem találom a helyem az életben. Nincsenek céljaim terveim a jövőre nézve. Úgy érzem nincs értelme az életemnek nem látok semmi jót az életben mert szerintem nincs. Az ember azért él gyakorlatilag hogy dolgozzon és keresse a pénzt mert ha nem akkor éhen hal. Hát ez lenne az élet értelme? Ez lenne a jó az életbe hogy kidolgozzuk a lelkünket is. Mert szerintem ezért nincs értelme élni. Mint ahogy írtam soha nem szerettem élni most meg mióta itthagyott édesanyám még annyira se szeretek mint eddig. Amig ő velem volt boldogabb voltam mert ő jelentette számomra a mindent nekem ő volt a támaszom az édesanyám és a barátnőm is egyben. Már 1 éve hogy meghalt azóta úgy érzem hogy most már végleg egyedül maradtam a világon senkire sem számíthatok csak saját magamra. Hiába vannak testvéreim ők nem pótolják az anyut soha nem is tudják. Ahogyan a párom se tudja pótolni őt. A kapcsolatom se jó a barátommal mindig csak veszekedünk nem értjük meg egymást. Ő is makacs önfejű mint én. Ellentétei vagyunk egymásnak. De szeretem őt és csak miatta élek. Mégsem vagyok vele boldog. Nem ilyen társra vágytam mint ő. Számomra az a fontos hogy lelkileg értsenek meg és adjanak értelmet az életemnek. Nem bírok tovább így élni egyedül érzem magam nagyon. Nincs semmi amit felmutathatnék hogy ezt elértem. A munkahelyeken sem tudom megállni a helyem sehol nem szeretnek mindig engem talál meg mindenki. Pedig nem vagyok egy lusta nő mégis mindig olyan helyre kerülök ahol nem kedvelnek vagy nem jövök be az embereknek. Nem tudom mi lehet velem a baj pedig csúnya se vagyok. Olyan munkát szeretnék ahol egyedül dolgozhatok mert nem bírom elviselni az embereket magam körül. Én észreveszem azonnal ha valakinek nem vagyok szimpi ez a legnagyobb baj velem hogy nagyon jó emberismerő vagyok! Nem tudom miért van ez így már gyerekkorom óta úgy érzem mintha átok ülne rajtam mintha nekem nem járna a boldog élet. Nem tudom hogy mászhatnék ki ebből a szakadékból. Semmi kedvem az élethez boldogtalan vagyok. Ön szerint mi lenne a jó megoldás mit tehetnék annak érdekében hogy legyen értelme az életemnek hogy vegyenek emberszámba engem mert ez így nekem nem jó gyerekkorom óta csak az ág húz és szenvedek.

Több éve vagyunk együtt a párommal, már össze is költöztünk. Nemsokára lesz az esküvőnk. Nemrég volt a legénybúcsúm, ahol egy buli után sétáltunk az utcán, ahol a barátaim szóba elegyedtek egy hölggyel, aztán nemsokára mondták, hogy menjünk, mert a hölgy elvisz valahová. Egy perc séta után már egy sztriptíz bárban találtam magam. Leültünk egy asztalhoz, ahol rendeltek egy italt mindenkinek. Tanakodtak valamin aztán mondták, hogy válasszak egy hölgyet, mondtam előre, hogy nem szeretnék, de mondták, hogy nincs kifogás, jobb, ha én választok, végül választottam. Gondoltam egy sztriptíz belefér. A hölgy elvitt egy privát szobába, ahol nem egy sima táncot mutatott be, hanem egy öltáncot és mondta, hogy nyugodtan megfoghatom, bizonyos határokon belül. Őszintén bevallom itt már nem tudtam ellenállni, a hölgy gyönyörű volt és én alkohol hatása alatt voltam. Nem kifogásokat akarok gyártani, csak le szerettem volna írni pontosan a helyzetet. Másnap amikor kijózanodtam megbántam a történteket, nagyon bánt, hogy ilyet tettem a párommal, legszívesebben kitörölném azt az estét az életemből. Úgy érzem nem csak őt csaptam be, hanem saját magamat is, nagyon rosszul érzem magam azóta emiatt. Gondoltam rá, hogy elmondom neki, de tudom, hogy mennyire megbántanám vele, meggyengíteném a kettőnk közötti bizalmat, valamint fennáll a veszélye, hogy szakítana velem, amit nem szeretnék, mivel úgy érzem soha nem szerettem még ennyire, valamint nem csak a páromat, hanem a lelki társamat is megtaláltam benne. Nem tudom, hogy mi a jó döntés egyedül cipeljem tovább ezt a zsákot és vágjak bele így egy házasságba. Másik lehetőség, hogy elmondom neki így ketten cipeljük, mellesleg megbántom és kockára teszek mindent.

Változtatnom kell hogy a párom elfogadjon.Nagyon szeretem viszont sokszor vagyok ingerült és sokminden rosszul esik és sokszor féltékeny vagyok

Üdvözlöm. . Nem tudom kihez jut el az üzenet. Segítséget szeretnék kérni. Édesanyám alkoholizmusáról szeretnék beszélni. Remélem tud valaki segíteni. Előre is köszönöm..

Hütlenség… Feleségemmel 30 éve élünk együtt,4 gyerekünk van.A lényeg mult év karácsonya óta az akkor munkatársává lett illetővel folyamatosan messengeren tartotta a kapcsolatot mindezt titokban.Kértem fejezze be erre megszüntette a fiókot .Közben röviddel utána uj fiókot nyittatott a lányunkkal.Folytatta.Megbeszéltük befejezi de nem tette.Közben hogy érezze törődök vele gyakran bujtam hozzá a korábbiakhoz képest és naponta éreztettem vele szeretem.Véletlenül nyitottam rá amikor az illemheylen volt,és vettem észre ujra miszerint folyamatosan ir még mindig vele.Elvettem a telfont és mindent végigolvastam.Azon a lapon az volt amelyik nyitva maradt amit élppen mutatott a telefon: " jó volt",nagyon!!" volt a álasz.Ekkor jöttem rá mit tett.Rettenetesen dühös voltam de nem bántottam.Kérdőre vontam,mindezt ugy hogy ő alkoholista életvitelt folytatott amiben csak reménykedni tudok befejezte mert erre is megkértem azóta mióta ez történt mert ezeket ki akarom belőle szürni.Miszerint se irás se találka se semmi.Az illyető ott is hagyta a m.helyet.Ez egy szintü megnyugvás.Elmesélte asz irásokra hivatkozva amit felhoztam ellene megbeszélték aznapra is a találkát és szex lett belőle.Ő beszélgetést várt el amint mindig ahogy elmondta valahányszor találkoztak.Mikor hova,előre vagy hátra ült be.De szerintem szándékosan tett az az illető valami táskát akko nap előre hogy direkt csak hátul tudjon helyet foglalni a feleségem amikor ott van.Mindenről részletesen kikérdeztem.Véletlen volt nem ezt akartam beszélgetni hivott és mentem..ezt mondta.Kérdeztem nedvedstörlőt melyikőjük vitt be magával az autóba mikor beszálltak.Erre azért voltam kiváncsi hogy ha a feleségem akkor tudatosan vitte hogy aztán hazsnálhassa.Ezzel szemben ő azt mondta az az illető volt akinél auz autóban törlő volt mert vannak gyerekei.Mindent ugy szerveztek ne tudjak róla semmilyen módon,ebben is hazudott a feleségem .Ezalatt az idő alatt ..mult karácsony ill. ez év ápr.-ig ezzel oltam amit korábban beszéltünk ,nem tartja a akapcsolatot vele.Elenben de.A munkahelyen is messengeren beszéltek,és beszélték meg azt a napot is ugy vélem.A beszélgetés lényege az volt hogy szex,gumi ami az ő feladata ,viz,ilyenek.Ill.ezeken felül egyolyan uj helyszinre hivta ami uj volt.Egyszerüen azután miután megérkezett a feleségem a helyszinre beült hátra és rövid beszélgetés után az az illető hátramászott hozzá és a nyakát csókolta.Azt mondta a feleségem elérzékenyült és hagyta amit történjen.A korábbi ülő helyzetből engedte lehuzza vizszintes fekvő helyzetbe és csókolgatás közben le is tolta félig a nadrágját,bugyi maradt..Ezután már itthon a követketző beszélgetéskor kérdezték egymástól jó volt-e?igen..nagyon.Ellenben nekem a feleségem azt mondt aegy részéig volt jó csak aztán nem,nem elégült ki.De az illetőt biztatta mindenben hogy igen,és minden heylszinre elment vele akkor a feléeségem állitása szerint csak beszélgetni.Igy amikor ezt a m.helyen megbeszélték,irta az illetőnek hogy "akkor hazaszólok"….haza is szólt de azt mondta tulórázik.Folyamatosan ez ment a legnagyobb természetességgel.Semmi vonzalmat nem érez érzett iránta ezt tudatta is vele.De csak ha beszélgetni akarnak és barátként kezeli mért titkolta a találkák létét és egyben hazudott róla.Azt mondta nem biztatta semmivel csak beszélgetésbe volt benne.Ezzel szemben ez történt.Azt mondta ahogy kikérdeztem alaposan semmi udvarlás flört féle nem volt.Egyszerü beszélgetésnek indult dologból pár perc után lett a szex,a megcsalás.Érzelem nélkül hogy megy ez,ill. hogyan derithető ki mégis amit a feleségem hogy nem akart semmit,hogy bizonyitható be hogy mégis készült rá,hogy tudatosan ment arra a helyszinre?Sok jelet észrevettem én mert egy hónapja ezzel kelek fekszek.Folyamatosan sirtam.Hogy léphettnek át barátságos beszélgetésbőkl egy ből egy konkrét szexhez érzelem nélkül anélkül hogy érzelem lenne benne ,vagy ha egyik a máésikat nem kérdi ennek érdekében akarod-e vagy szeretnél többet?Egyszerüen odabujik és a másik csak hagyja magát??Tudom hosszura sikeredett ez a kérdés de legyen kedves segiteni a válaszával mert nem tudok még sok mindent megérteni pedig rengeteget beszéltünk már róla,és a feleségem nem fogadja el azt hogy még egy hónap után is napota felhozom ezt a témát.Mert valahányszor felhozom mindig "eszébe juttatom"..de beszélni kell róla amit én nagyon ferrül meg is tettem vele,de akkor is vannak még nyitott kérdések amikre választ akarok.Maradok tisztelettel: Csaba,

Kedves tanácsadó!

A következőkben szeretnék egyben tanácsot kérni és egyben leírni a problémám.
A parkapcsolatom 9 éve tart, 48 éves vagyok. Nem élünk együtt, de én szorosnak és fontosnak éreztem. Sajnos egy nagyon szomorú dolog történt alig egy hónapja velem. Édesanyám sajnos elhunyt. Ez engem természetesen nagyon megvisel, nagy veszteség nekem. Az "úgynevezett" párom sajnos nem áll mellém ebben a gyászban. Én próbálok vele a lehetőségekhez képest ugyanúgy foglalkozni, amennyire ebben a helyzetben lehetséges.
Már tettem célzást neki arra, hogy szívesen venném, ha eljönne anyukám temetésére, de a füle botját sem mozdítja. Nyilván nem lehet senkit se ilyesmire kötelezni, vagy erőltetni, de talán fontos lenne, hogy ilyen fontos eseményen az embernek a párja vele legyen, biztosítsa afelől, hogy vele van, számíthat rá. Gyakorlatilag kerüli a témát, és nem is vigasztal, nem érzem a szeretetet és egyáltalán semmi meleg, baráti gesztust felőle. Én azért azt hittem, hogy neki fontos, hogy legalább a látszatra adjon, ha már nem is jön tőle őszintén, hogy mellettem legyen abban a nehéz pillanatban. Ennek ellenére a szexualitást ugyanúgy elvárja tőlem, mintha mi sem történt volna ami számomra rendkívül megterhelő. Sosem kérdez rá, hogy hogy vagyok, teljesen elzárkózik tőlem. Édesanyám halála előtt azért ez nem így volt. Igaz, nem kedveli a szüleimet, pedig ők mindig közeledtek hozzá, befogadták a családba, de ő ezt nem értékelte, legalábbis nem nyilvánította ki. Most, hogy már édesanyám elhunyt a végtisztességet sem adja meg neki, hogy pl eljön a temetésére. Legalább a látszat miatt még tehetné, de erre sem képes. Ez az egész hűvös magatartása azt hozza ki nyilván belőlem, hogy már nem érzem azt a fajta intimitást ami volt köztünk. Nem tudok hozzábújni úgy mint régen, hisz nincs mellettem lelkileg sem a gyászban. Én azt gondolom pedig próbálok partner lenni neki a szexben, mert neki az a legfontosabb, de ez az egész így nagyon nem stimmel. A témát kerüli, nem hozza elő, hogy biztosítana afelől, hogy számíthatok rá, hogy vigasztalni csak egy mondattal, vagy bármi. Se egy simogatás, se semmi. Fogalmam sincs mit tegyek, édesanya elvesztése sok mindent megváltoztatott. De ha ilyen dolgokba igazán nem áll mellém, akkor hogy számíthatok rá bármiben is. Olyan mintha őt is elvesztettem volna, és ez így nekem sok. Sajnos az ő részéről ezt az egész viselkedést egy közönynek, közömbösségnek, szeretetlenségnek érzem. Az édesapám tartja bennem a lelket, és nyilván mivel ezt az egészet ő is tapasztalja meg van a véleménye az "úgynevezett barátomról, vagy hogy nevezzem vőlegényemről". Pedig apu is mindig próbált vele barátságos lenni, de apu felé sem tesz baráti, vagy együttérző lépéseket. Tehát gyakorlatilag az együttérzés kimutatása, vagy érzékeltetése hiányzik felénk. Nagyon furcsa nekem ez az egész.
Nagyjából leírtam a problémát.
Köszönöm, hogy elolvasták.
Üdvözlettel
Anna

Kedves doktornő!
Amellett, hogy igen, tini vagyok én is, jobb szeretném, ha a segítség nem mint egy normális kamaszhoz szólna, hanem inkább egy nagyon zavarodott emberhez. Mint sokan másnak én is küzdök a céltalansággal, de nekem nem ez lenne a legfőbb probléma. Arra rájöttem, hogy erősen ambivertált személy vagyok, inkább az extrovertált felé húzok, mégis egyszerűen úgy érzem szét robban a fejem. 0-24-ben jár az agyam, ez segít az írásban, de szörnyen lehangol, mert a mellett, hogy én sem látom értelmét az életnek, még közben meg is bolondít, ahogy mások, velem egy idősök viselkednek. Unom a megjátszott -beszélgetéseket, unom a hétköznapokat, unom a sulit, mindent amit rámerőltetnek. Nem volt mindig így, lehet, hogy talán én is csak egyszerű tinédzser vagyok, de másokat nem viseli meg ennyire az élet. Élvezettel csinálnak mindent, egyik napról élnek a másikra, én pedig aggódok és magányosnak érzem magam, mert Nem tálalom a helyem. Mielőtt félreértés esne, nem segíteni szeretnék a problémáimon, hanem megoldanom őket. Mindig is pozitív személy voltam, de mostanában akarva akaratlan mindenkit megsértek, megbántok, és a legrosszabb, hogy nem is érdekel. Kb 2 éve. A legnehezebb, hogy senkinek sem tudom elmondani, mert mindenki vagy lekezel, vagy gyerekként bánik velem és elintézi egy "majdelmúlik"-kal. Talán egyszerűen segítene bármilyen válasz.

Tisztelt Doktor/nő!

Párkapcsolati problémák miatt kerestem fel egy pszichológus szakembert, de úgy érzem nem tud segíteni a problémán. Úgy gondolom erre kellene fókuszálnia, mivel enyhe depressziót állapított meg nálam. Szerinte a jövőt is meg kellene tervezni egy évre előre.. Stb. Továbbá nem tud minden héten fogadni. A problémáim nagy eredete a gyerekkoromra vezethető vissza. A kérdésem az lenne, hogy nem lenne célszerűbb egy másik szakembert s inkább egy pszichoterapeutát felkeresni ebben az esetben? Továbbá a heti egy alkalom elegendő lehet a problémák feltárására?

Köszönöm a válaszát

Nem tudom elfogadni hogy a párom cigizik mit tegyek?
Már 1 éve tart a kapcsolatom egy 24 éves pasival. Kezdettől fogva tudtam hogy dohányzik meg ő is tudta hogy én nem tudom elviselni elfogadni ezt a rossz szokását. Sajnos már odaáig fajult a dolog hogy féltékeny lettem a cigarettára tudom ez hülyén hangzik de úgy érzem a páromnak sokkal fontosabb a cigi mint én. Minden nap csak veszekedek vele miatta és csak magamat készítem ki feleslegesen sajnos. De nem tehetek róla soha nem fogom elfogadni hogy ő cigizik. Én úgy érzem hogy ő nem is akarja letenni a cigit vagy nincs akaratereje már magam se tudom mit gondoljak. Minden nap csak veszekedek vele miatta de akkor se fog leszokni róla ahogy eddig sem tette. Nekem már többször is mondta hogy megpróbálja csak nagyon nehéz neki és örüljek annak hogy én nem szoktam rá. Most jelenleg csak ez a problémám a párommal és úgy érzem a cigi fogja végleg tönkretenni a kapcsolatunkat mert én akárhogy is próbálok beletörődni hogy cigizik nem tudok ez az érzés sokkal erősebb nálam és ez az amit a párom nem tud megérteni. Nem tudom mit tegyek hogyan fogadjam el hogy cigizik?

Jó napot! Egy nagyobb stressz óta, kb fél éve minden hónapban hosszabb ideig eltartó hasmenésem van. Főleg étkezés után, Ha nem eszek is rám jön a hasgörcs és szorongok ha nemtudok wcre menni. Egyetlen megnyugvás ha a párom velem van, de mivel külföldön dolgozik ami szerintem rátett erre az állapotra igy ha nincs velem, magányos vagyok, szorongok rám jön a hasmenés. Ha itthon van is aggódok ne jöjjön rám sehol, de akkor nincs hasmenésem. Nemtudok már sehova sem eljárni és úgy élni mint régen mikor nagy társasági lény voltam. Kivizsgálások voltak már, tükrözés labor uh minden negatív. Kérem adjon tanácsot

Üdvözlöm!S.O.S.a fiam számára kérnék segítséget.Rossz házasságban,egy szociopata nővel élt,amit csak alkohollal tudott elviselni.Mostanra ez a probléma súlyossá vált.Pánikbeteg lett,fóbiái vannak,a nő pokollá tette az életét,miénket is.Válófélben vannak,a fiam nem tudja ezt elfogadni,azt mondja úgy nem akar élni,hogy ne a gyermekeivel (5,6,9 évesek)légyen mindennap.Külső segítséget nem akar elfogadni,mondván,rajta csak az segítene,ha a csaláďdal élhetne.Mit tegyek?Kérem,segítsen! Tisztelettel:

Nem rég szakîtottam a barátnömmmel, aki ugy érzem, hogy nagyon szeretet és még most is szeret. Nagyon jó volt vele minden voltak problémáink de meg tudtuk beszélni és több, olyan helyzet volt, hogy bocsánatot kellet kérjek tölle. És még is szakítottam vele üzentben, mivel azt mondta nem teszek elegett a kapcsolatunk érdekében s ezt meg kellene hogy beszéljünk. De ehelyezz szakîtottam. S utána ki akartam békülni, de ő azt mondta bizonyitanom kell akkor hogy érdemes le élni velem egy életet és hogy igazi férfi vagyok….meg ha kimegyek vele abba a vátosba ahol egyetemet szeretne végezni egy albérletbe.
De ez sajnos csak 5 honap után lessz s addig kell várnom hogy ujra minden a régi legyen.
Csak az a baj ha elmegyek akkor apumra többet nem számithatok hisz ő azt akarja hogy itthon maradjak neki segiteni az ő vállalkozásában……..én a lány terve mellet állok de az az 5 honap nehéz lessz nekem…adig csak barátok lehetünk

Tisztelt Cím!

Kérem adjanak tanácsot mit tegyek.
6 hónapja van egy barátom, akivel jókat tudunk beszélgetni, nevetgélni az érdeklődési körünk szinte ugyanaz. Sajnos még semmi nem történt közöttünk, de tényleg semmi. Egyszer kétszer próbálta már a mellkasát odaérinteni hozzám, először meglepődtem, de utána én is viszonoztam.
Gondolom látta, hogy megtorpantam és abbahagyta, utána próbált odaülni mellém én meg buta ésszel odébb ültem egy kicsit, hogy ő is odaférjen legyen helye, csak este amikor már otthon voltam jöttem rá, hogy közeledni próbált akkor hozzám.
Nekem nagyon tetszik, Ő. Nem élünk ugyan együtt, mert Ő külföldön dolgozik és mert én még egy lakásban lakom a volt férjemmel.
Most húsvét előtt eljött hozzám és megint közeledni próbált, most a hátam mögé állt és a hasát nyomta nekem, nekem nagyon tetszett ez a mozdulata. Csak viszonozni sajnos nem tudtam, de nem azért, mert nem akartam, hanem úgy érzem gyáva vagyok kimutatni mit érzek iránta és megtorpanok.
Ő mindig igazi úriember volt velem, soha nem erőltett rám semmit. Én már fejben többször elképzeltem mit szeretnék vele, de gyakorlatban nem tudom megvalósítani.
Amikor írtam neki, hogy ne haragudjon, de még gyáva vagyok közeledni hozzá, ezt írta nekem:

"Ne kapkodj  majd ha ugy érzed akkor tedd azt amit jónak látsz. Nem sürget senki én meg főleg nem."

Látja, megért engem, de engem mégis zavar, hogy lebokolok, ha közelednem kell, pedig minden vágyam, hogy végre megfogjuk egymás kezét és nagyon szeretnék mellé ülni és hozzábújni.
Nekem nagyon tetszik még a hangja is és amikor rám nevet én akkor nem is látok mást csak őt. Még egyetlenegy férfi sem tudott ilyen közel kerülni hozzám. Ő egy nagyon különleges ember számomra és nem szeretnék neki csalódást okozni.
Ő soha nem kiabált velem semmiért, ő mindig tisztel engem, ha segítségre van szükségem mindig támogat, mellettem áll. Ő vele mindent meg tudok beszélni, mert érdekli amit mondani akarok neki.
Tudom az volt a baj hogy 22 évig éltem, egy számomra méltatlan házasságban, ahol a férjem, mindenért engem okolt, soha nem tudott tisztelni engem, mint nőt, sokszor kiabált velem, mindenért csesztetett, sokszor meg is alázott és sokszor úgy éreztem, hogy lelki terrorban élek. Nagyon sokat sírtam, tűrtem és sokáig nem tudtam a rossz házasságomról még az Anyukámnak sem panaszkodni, hanem magamban próbáltam megoldást találni, de nem sikerült. 
Most itt ez a férfi a barátom, aki mindent jelenthetne nekem és leblokkolok mikor közeledni szeretnék hozzá, de miért?
Mert már képtelen vagyok a szerelemre?
Ezért sokszor el sírom magam, miért nem tudom kimutatni, hogy én igenis nagyon vágyók rá, hogy vágyom arra, hogy megöleljen és hozzábujhassak és kéz a kézben sétálgassunk.
Sokszor érzem azt is, hogy ki kell szakadnom ebből a közegből ahol élek, ezért szeretnék nyáron kimenni hozzá, mert abban bízom, hogy ott csak ketten leszünk és végre meg tudom mutatni, hogy mit is érzek iránta.
Egyszer azt mondta nekem egy ismerősöm, hogy egy kisgyermek életében a 6 éveskor meghatározó, hogy boldog lesz-e a későbbi életében.
Én 6 éves voltam, mikor meghalt a bátyám, akit nagyon szerettem és nem tudtam senkinek sem panaszkodni arról, hogy nagyon hiányzott nap, mint nap. Nem volt kivel játszanom, tanulnom, nem volt kire fel tudtam volna nézni, és nem volt testvérem többé, ez a tudat okozta nekem a legnagyobb fájdalmat.
20 éves voltam mikor az édesapámat is elveszítettem, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy meghalt. Egyből sírni sem tudtam, olyan nagy volt a fájdalmam. Mindkettőjüket nagyon szerettem és tudtam, hogy ők is nagyon szerettek engemet.
100 %-van megbízok benne, mindig csak velem foglalkozik, mikor találkozunk, nem tudok rá rosszat mondani.
Sajnos külföldön nagyon sokat dolgozik, van hogy reggeles, de az a rosszabb, amikor délutános, mert akkor hajnalig dolgozik, de ha szükségem van rá, akkor mindig megtalálja a módját, hogy beszélgessünk, vagy üzen valamit.
Sokszor hiányzik nekem, ha napokig nem tudunk beszélgetni, de én elfogadtam ezt a döntést, hogy ő ott szeret kint dolgozni. Ő nem egy kicsappongó típus, ő benne meg lehet bizni.
Neki három házassága volt, az első felesége elhagyta, mert nem tudott teherbe esni tőle és nem tudta elfogadni a neje, hogy nincs gyerekük, és mikor hazajött, addigra el hagyta. A második felesége meg saláta, amíg kint dolgozott, hogy eltudja tartani a feleségét és a lányát. A harmadik felesége 18 évvel fiatalabb volt és nem akart neki gyere szülni. Most végre boldog lehetne velem, én meg megtorpanok, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Adjon tanácsot kérem szépen, mit tegyek, hogy boldoggá tudjam tenni.

Jó napot!

Azt szeretném megkérdezni, hogy találtam egy szerintem nagyon jó pszichológust aki messze lakik tőlem, ezért csak webkamerás, mikrofonos üléseket tudunk tartani. Jónak tartom a szakmájában, de picit tartok attól, hogy mivel nem személyes a találkozó hanem csak online működik a dolog ezért kevésbé lehet a terápia hasznos. Vagy csak túlkomplikálom? Kérem mondjon szakvéleményt nekem erről. Bár nem ő az egyetlen aki tart skype-os üléseket. (Nem akarom megbántani, hogy kétségbe vonom és megkérdőjelezem a szolgáltatását, erre úgy vettem észre eléggé érzékeny, amúgy egy rendes diplomás szakemberről van szó).

Köszönöm válaszát!

Két hete küzdök a problémával. Szédüléssel, félelemmel, hányingerrel kezdődött. Az orvos szerint vérnyomás ingadozás, de a vérnyomásom rendben van, a vérkép is rendben volt. Tegnap este már nehezen aludtam el. Kétszer is volt, hogy remegtem és halálfélelmem volt. Szerintem lelki eredetű. Féllek, mert nem tudom mi ez. Van, hogy semmi bajom, másik pillanatban pedig úgy érzem menekülnöm kell egy biztos helyre, mert összeesek. Belül is olyan fura érzés, mintha megijesztettek volna. Munkahelyemen is talán kicsit nagy a stressz. Nem szeretek munkába járni oda. Készülünk egy hosszabb útra, jövő hónapban, és lehet az okozza, mert már régen várom, és annyira szeretnék eljutni, hogy lehet abba betegszem bele. Nem tudom mi lenne jobb, lemondani az útról vagy szembenézni vele? Bárcsak már túlennék rajta.
A tüneteim, hányinger (már nincs), szédülés (már nincs), remegés és haláltól való félelem, mintha üresség érzés is lenne. Egyébként kiegyensúlyozott családi életem van, két kislánnyal. Lehet ez pánik betegség? Hogy tudnám kezelni? Köszönöm a választ!