Nyirokrák sugárterápia okozta kóma és feledékenység + állandó, erős szédülés áll fenn kb. 5-7 éve. A rák nem tért vissza. De a felsorolt problémák miatt a férfi aki a párom volt elhagyott. Nem tudom kivel kibeszélni, gyógyszert sem vagyok hajlandó szedni és valamilyen szinten depressziós vagyok, amin az anyagi körülményeink és a szülaim magas életkora nem segít, hanem csak mélyíti a szakadékot. Szüleimnek teher, ha valahova el kell járjak, így mozgásrehabilitációm is bentfekvős… Mit ajánl? Hogyan húzzam ki magam a gödörből? Öngyilkos nem leszek, mert nem megoldás, de szívesen menekülnék, csak nincs merre… Barátaim nincsenek… Köszönöm, ha ír: hetpettyes@yahoo.com Feledékeny vagyok, ezért itt biztos nem fogom a választ keresni… Üdvözlettel: Viktória

1eve oszejottem valakivel a problemam az hogy nem igazodok ki rajta par honapja bortonbe van .leveleztunk es nagyon szep leveleket irt nekem aztan latogatsra keszultem hozza ezert az utolso levelere ne valaszoltamgondoltam majd ot beszelunk ugyis de utolso pilanatba megse tuda elmeni hoza me akartamneki irni de kozbe megtudtam hogy levelezik masal is aki engem eleg rosz irbe tuntetett fel eddig o ezt irta nekem o nem levelezik vele es kozbe megis ezrt en nem irtam neki egy ideig aztan 1honap utan megis megirtam miert nem mentem el es miert nem irtam de o nem irt azota se nem ertem mi tortent vele milehet az oka hogy nem valaszol .pedig utolso levelebe is velem trevezte a jovot

Jó napot!
Tudom, hogy ez nem ér fel egy személyes beszélgetéssel. Ezért nem segítséget várok. Csupán arra szeretném önt kérni, hogy mondja el, maga szerint mire utalnak a “tüneteim”.
Kiváltó okokat azért nem írok, mert csak pár mondatom van megfogalmazni a problémát.
Ez egész életemben így volt, nem tudom milyen enélkül az élet.
Folyamatosan stresszelek a dolgok miatt. Legyen az egy anyagi helyzet, vagy akár egy éppen aktuális sérelem, vagy valami ami már évekkel ezelőtt történt. Főleg, ha én rontottam el valamit, akkor nagyon sokáig büntetem magam. Nem szeretek sok ember között lenni, pl. a háziorvosnál a sok ember között kikészülök. Szédelgek, ha valaki mellém ül, lezsibbad az az oldalam, menekülni akarok. De ugyan ez van, ha nem készülök fel lelkileg egy beszélgetésre. Elvörösödök, és csak az jár az eszemben, hogy el akarok menni, hiába kedves az illető. És habár ennyire irtózom az ilyen helyzetektől, rettenetesen vágyom rá, hogy valaki foglalkozzon velem. De ha rossz a kedvem, azt bántom akit a legjobban szeretek. És ha az eszembe veszek egy teljesen alaptalan dolgot (ami ált. az, hogy elhagynak mert könnyen találnak nálam jobbat). Hiába mondanak észérveket, nem tudom miért, nem győznek meg. Félek és mindig menekülni próbálok ha ilyen jut az eszembe. Ellökök mindenkit és reménykedem, hogy kitartanak. De sokszor nem. Minden párkapcsolatom ezért ér véget. Nem bírják ki, hogy ilyen vagyok. De már én sem bírom hova tovább rombolni magam se lelkileg, se fizikailag. Nem vagyok képes szembenézni mégegy hibámmal.
És mindenki mondogatja, hol hibázok, de miért nem vagyok képes megváltozni?
Elnézést a hosszú szövegért, kitört belőlem, ahogy belekezdtem.

Kedves Doktornő, Melinda!

Érzelmi gondjaim vannak, mely a következőből fakad:
– 12 évvel ezelőtt jártam egy lánnyal, mindent elsöprő szerelem volt de pár hónap múlva vége lett (volt egy szokásom amit a lány nem szeretett és emiatt). Egy évvel ezelőtt beszélgettünk messengeren és kiderült még mindig lángol az a szerelem mindkettőnk részéről, majd most februárban voltam otthon pár hetet – mivel én külföldön élek jelenleg – és találkoztunk. Első randin szeretkeztünk is, majd még egy hétvégén tudtunk találkozni, mivel neki volt/van barátja és októberben hunyt el az édesanyja. Állítólag az első randink előtt szakítottak (febr. 4), de még mindig együtt laknak albérletben. Amióta visszajöttem a lány nem ír, nem keres és az volt az indoka hogy így könnyebb elfogadnia ezt a helyzetet, ha nem beszélünk, mivel ő nem akar külföldre jönni, én pedig még nem akarok hazamenni. Az együtt töltött időt átgondolva, készítettem egy listát a + kontra – tulajdonságokról és a – van többségben, de nem tudom elfelejteni őt, valahogy minden reggel bízom benne hogy ír, vagy felhív, pedig tudom nem ő az igazi. Mi a probléma akkor, miért akarom őt?
Biztos hazudott is a szakításról – ez számomra nyilvánvaló – de megesküdött az életemre hogy igazat mond. Vagy ez már csak a birtoklási vágy lenne? Hogyan felejtsem el őt minél hamarabb? Nagyon szeretném már megtalálni az igazit, de úgy érzem folyton elkerül, és jelenleg esélyét sem látom hogy találkozzak a Ő-vel 🙁
Válaszát köszönöm!

Tisztelettel:
Norbi

Tisztelt Doktornő.
Olyan temaval kapcsolatban kernem segitseget,amit mar nem nagyon tudok kezelni.
Az elmult masfel evemben olyan dolgok tortentek velem,amit nehezen dolgoztam eddig fel. Anyagi problemak,kenyszeritett abortusz,megeroszakolas es egy veteles,koltozes,uj kapcsolat amiben azt hittem,hogy ujra talpra tudok allni es tamaszkodhatok lelkiekben valakire.Ami igy is volt egy ideig. A jelenlegi kapcsolatomban minden tokeletesen mukodott amig ossze nem koltoztunk,ahol felmerulnek olyan problemak,ami miatt olyan stressz er,hogy nem tudok bemenni a munkahelyemre,annyira rosszul erzem magam. Sajnos ez az eveim alatt is igy volt,ha tul nagy stressz ert kihagytam a munkat. Szoval a jelenlegi parom teljesen elhidegult tolem,mert nem haladunk egyrol a kettore,a koltozes es munkahelyi problemak miatt,tul sok lenne leirnom,de nagyjabol megprobalom megfogalmazni a tortenetet. Tehat nincs most munkahelyem körülbelül 1 hónapja ezért a párom tart el,ami neki nem fér bele a kapcsolatunkba mert őt egyszer millios anyagi karban hagyta a volt partnere. Viszont en nem az vagyok aki kihasznalna,csak egyszeruen nem talaltam eddig munkat pedig mindennap kerestem,az elmult 9 honapban 5 honapot dolgoztam osszesen,mert sokszor van valami egeszszegugyi problemam,amit magam sem ertek. Szivdobogas,szedules,,remeges amire neha szedek gyogynovenyes nyugtatot,neha hasznal neha nem..Szoval ebbol adodoan a paromnak ebbol elege lett az anyagi problemakkal kuzkodve,amit teljesen megertek es probalom helyesen csinalni a dolgokat,de egyszeruen valami mindig visszahuz ha arra gondolok mi tortent velem,meg ha akaratlanul is,es o ezt keptelen megerteni mert azt hiszi kifogasolok es mar reg volt, pedig a kapcsolatunk elejen teljesen megertett es tamogatott es szeretett. Mara mar ezt nem erzem,kozombos,nem ad egy puszit sem,csak nagyon ritkan,kiveve ha szexualis eletet akar elni,akkor kozeledik..de az elmult egy hetben is arrol volt szo hogy koltozzek el mert o nem fog eltartani senkit sem,tudnek edesanyamhoz menni,de nem szeretnek mert vele akarom az eletemet elni,benne ugy ereztem megtalaltam aki passzol,minden teren. Ő egyebkent 37 eves en 25,sok a korkulonbseg is,mind a kettonknek van egy gyereke mas kapcsolatbol,de az ove a gyermek edesanyjaval el,az enyem viszont edesanyammal,pont azert amiert tortent ez az elmult 1.5 ev. Ami miatt is teljesen kivagyok hogy nem tud velem lenni a sajat gyerekem.Bonyolult az egesz es tudom hogy szuksegem van egy kulso szemely segitsegere mert nem birom tovabb lelkileg,teljesen ossze vagyok torve es senki nincs aki tamogasson. Amire a parom valasza az volt hogy hulyeseg,mert csak direkt magamnak csinalom csak hogy ne kelljen dolgoznom..meg hogy ki fogja azt fizetni,es szedjem ossze magam. Probalom,de nagyon nehez. A lenyege a kerdesemnek az lenne,hogy en ugy erzem a parom csak akkor szeret ha penz van,azaz ha mindkettonknek mert kulon kasszan elunk/eltunk most ,amint emlitettem az elmult honapban o finanszirozta a megelhetest..talaltam munkat,hetfotol kezdhetek is…de akkor is kozombos es nem tudom hova rakni ot,mit tehetnek meg..?! Neha mar azon gondolkodom,hogy mi ertelme elni ha ennyi rossz tortenik a vilagban,,nem a parkapcsolat miatt,hanem osszesegeben…probalok en pozitiv lenni de mindig jon valami rossz.Remelem erthetoen fogalmaztam az osszevisszasagban.

Koszonom a valaszat elore is.

Szep napot onnek.

Fél éve mentem férjhez, alig egyéves ismerkedés után. Férjem válófélben volt, amikor megismerkedtünk, 14 éves kapcsolatot zárt le maga után. Gyermekük nincs (ez is a válás egyik oka volt). Felesége szülei és testvére már nem élnek (balesetben haltak meg évekkel ezelőtt). Állítólag, ez a tragédia mindvégig kihatott kapcsolatukra. Férjem lezárta vele a kapcsolatot minden téren, hogy hozzám mérten tiszta lappal induljon, nem találkoznak, nem kommunikálnak. Nemrég derült ki, hogy férjem szülei találkozgatnak vele, kapcsolatban vannak volt menyükkel. Állítólag sajnálják, mert egyedül van. Amíg házasok voltak férjemmel, nem volt jó kapcsolata a feleségnek férjem családjával. Nem szeretett anyósomékhoz sem járni, többször előfordult, hogy telefonhívásaikat sem fogadta, férjem szerint lenézte őket. Esküvőnk után kezdett el vele anyósom barátkozni, ahol anyósom ösztönözte a kapcsolatot, hívogatta, amely információim szerint egyre erősödik köztük. Anyósom vele osztja meg lelki bajait. Ez engem és férjemet egyre jobban zavar (hiszen kértük, ha valami panaszkodnivalója van, hozzánk forduljon, nyitottak vagyunk, meghallgatjuk, megértjük), és szeretnénk, ha már nem tartozna családunkba az említett hölgy, de anyósom sajnálatra hivatkozik, miközben azt állítja, hogy mi vagyunk számára az első helyen. Tettei valahogy mégis ellentmondanak. Kértük, hogy zárja le végleg volt menyével a kapcsolatot, de nem hajlandó. Úgy érzem, mintha engem nem tudna menyeként elfogadni és a régit akarná vissza. Ezt természetesen tagadja. Engem mégis egyre inkább bánt, és ez vitákat szít férjemmel. A hölgy is egyre belelendül dolgaiba, mert újabban férjem nővérének gyerekeivel is elkezdte ápolni a kapcsolatot, ajándékokat vesz nekik, amit a korábbi években férjem szerint sosem szokott. Engem ez nagyon zavar, mert úgy érzékelem, mint egy kísértetet, mely visszajár a múltból és osztozni akar velem azon a „szerepen“, ami már engem illet. Személyesen nem ismerem és nem is szeretném, s állítólag még azt sem tudja, hogy volt férje újra megnősült. Anyósom azt állítja, rólunk neki egyáltalán nem beszél. Úgy érzem, őt választotta kettőnk helyett. Mit tehetnék ebben a lehetetlen helyzetben? A hölgyet megértem, hogy nincs családja, de ha már elváltak férjemmel egymástól és azelőtt sem volt felhőtlen kapcsolatuk, akkor úgy lenne korrekt, hogy felhagy a családjával is, mert ő már nem tartozik ide. Ehelyett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, lassan mérgezi kapcsolatunkat férjemmel (anyósommal együtt).

Tisztelt Doktornő

Nem is tudom hol kezdjem.Én 22 éves vagyok, a barátnőm most tölti be a 22-at.A barátnőm bipoláris depresszióban szenved.Egy hónap múlva leszünk egy évesek, és a betegsége miatt többször veszekszünk.Sajnos többnyire csak hétvégén tudunk találkozni , 30 km-re lakunk egymástól.A betegségéből adódóan gyakran összekapunk.Se kezelés se megfigyelés alatt nem áll, a segítséget pedig támadásnak veszi akármilyen finoman is próbálok vele beszélni.Alapjában egy jókedéjű , türelmes és mindennek megpróbálom látni a jó oldalát típusú ember vagyok.Próbálom a barátnőm életét megkönnyíteni de a türelemmel és a kedvességgel már nem megy.A barátnőm egyedül él.Állandóan agresszív , dühöng, nagyon nehéz a jobb paillanatában elkapni.Nagyon nehéz nekem is én neki is.Engem már a szakítás gondoltata foglalkoztat úgy kétségbe vagyok esve de nem merek lépni mert szerintem tragédiába torkollana a történet.Állítása szerint már hozzászokott a betegségéhez, de nem így van.Számomra pedig elviselhetetlen ez a helyzet.Nagyon szeretem és ő is szeret, de nem érzem a betegsége miatt és ez nagyon bánt.Bármennyire is próbálok jó lenni úgy érzem nem tudok megfelelni neki, és ő is a fejemhez vágja hogy én vagyok a hülye mert engem tényleg szeret csak nem veszem észre.El szeretném érni azt hogy lássa be hogy orvoshoz kell fordulni én többször megjegyeztem hogy mindenben támogatom és ott leszek mellette de nem akarja semmiképp.Nagyon szeretem de már a találkozások nem olyan jók , szomorú vagyok és látja rajtam is de nem merem neki elmondani hogy egy elviselhetetlen személyiség mert abból megint a veszekedés lenne.Minden találkozás után a sírás kerülget úgy megyek haza és nem tudom hogy meddig bírom.Már nincs annyi türelmem persze próbálok ugyanúgy kedves és türelmes lenni de egyre nehezebben megy.Tudom hogy szeret gyakran mondja hogy még soha senki nem értette meg ennyire aki ennyi veszekedés után is vele marad és nem hagyja el, de kikészültem nem tudok aludni se enni rendesen , figyelmetlen vagyok a hétköznapokban , rossz és szomorú kedvem van állandóan és kezdem feladni. Állandóan aggódok rettegek hogy mivel köt belém legközelebb.Senki nem tudna rá hatni ,szüleivel nem tartja a kapcsolatot barátai nincsenek.Semmi képpen sem szeretném kényszeríteni mert egy életre elveszteném a bizalmát és megutálna.Ebben kérem a segítségét hogy lássa be ez így nem mehet tovább , hogy magától jöjjön. rá , szerintem külső segítség nem eshet szóba.Utál telefonálni úgyhogy csak chaten tudunk beszélni hétköznap.Gyakran foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata és félek hogy hülyeséget csinál.Szóval súlyos a helyzet , vigyázok rá ahogy tudok és sokat beszélgetek vele a jobb pillanataiban hogy megértsem.Mindenképpen segíteni akarok neki akármi is az ára bármi legyen nem érdekel.Ha vele vagyok inkább már nem is nagyon beszélek hogy ne vitázzunk.És teljesen leamortizálódtam idegileg és lelkileg is.Nagyon remélem hogy tud segíteni.Biztos vannak nagyobb gondok is az életben de nekem ez már a világvége.Várom mi előbbi válaszát.Köszönöm előre is.

Tisztelt Doktornő! A volt párommal 3 évet voltunk kapcsolatban, abból csak 9 hónap volt boldog, a többi nyűglődéssel és sok fájdalommal járt. Bántott is sokat (lelkileg), hűtlen volt, mégsem tudom őt maradéktalanul elengedni. Most (1 hete) lelépett egy másik nő miatt, én mégis azt várom, hogy visszatérjen, pedig ez a kapcsolat számomra tényleg nem tartogat semmi jót. Mit tudnék tenni, hogy ez változzon? Tudom, hogy nem helyes ez az egész, de nem tudok megszabadulni a hiányérzettől, amit maga után hagyott.

Tisztelt Hölgyem!

9 éves gyermekemmel kapcsolatos problémával fordulok Önhöz. Pár hete tudatosult bennünk, hogy nem szeret iskolába járni. Az okokat még kutatjuk, az Ön véleményére is kíváncsi lennék. Sajnos ez mostanra olyan fokra jutott, hogy fáj a hasa majdnem minden reggel, hogy ne kelljen bemenni az iskolába. Amikre gyanakszunk, hogy az alábbi ok(ok) miatt lehetséges ez:
– Van (volt) 2 nehezen kezelhető gyermek az osztályban, a tanítónő elmondása alapján az órák első negyed órája mindig azzal telt, hogy ezeket a gyerekeket próbálták fékezni, fegyelmezni kevés sikerrel, utána pedig kizavarták őket az óráról. Kislányom alaptermészete nagyon visszahúzódó, félénk, ezért ő ezt úgy élte meg, hogy teljesen felzaklatta és az eredménye a fent leírt dolog lett. 2 esetben tudok személyes konfliktusról a gyerekekkel, az egyikben csúfolták (még szeptemberben, de ezt most tudtam meg), a másik pedig, hogy az egyik ikerfiú vonalzóval ütötte a lányom fejét. Én úgy gondolom, hogy esetleg lehet még más is, de a gyermekem egyelőre nem beszél másról. Viszont retteg tőlük, úgy néz ki. Most ezt a két ikergyermeket áttették másik osztályba, így ha tényleg ez volt az ok, akkor gondolom hétfőtől enyhülnie kell a szorongásnak.
– A másik lehetséges ok, hogy esetleg a kudarcoktól fél a kislányom az iskolában, ezért félelemmel tölti el minden felelés vagy dolgozat, pedig egyébként jó tanuló. Ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy csak “kicsit fél” ezektől.
– Mivel ő nagyon zárkózott személyiség, ezért nem nyit az osztálytársak felé, sokszor magányosan ül, áll az osztályban, ha a barátnője éppen nem megy oda hozzá (vagy más kislány), akkor csak nézelődik. Esetleg ez is nyomaszthatja, úgy gondolom.
– Szintén zárkózottságából következik, hogy az érzéseit nem igazán mutatja ki. Ez a pozitívaknál is probléma, de a negatívaknál (pl. valamilyen fájdalom, nem ért valamit az órán) kimondottan nagy gond. Otthon a pozitívakat kimutatja, viszont a negatívakat ott is nehezen.
Mivel az okokat gondolom hosszadalmasabb munka lenne kideríteni, ezért kérdésem elsősorban arra irányul, hogy mi a helyes szülői magatartás ilyen szorongásos esetnél, mivel iskoláról van szó, ezért fontos lenne, hogy be tudjon menni, hogy megelőzzük a túl sok hiányzást és lemaradást, viszont erőszakkal nem tudom mit érünk el, félek, ez kihat rá, ha erőltetjük a bemenetelt. Utánaolvastam a témának és azt látom, hogy nagyon fontos támogatni őt és megérteni a félelmét(még ha számunkra érthetetlenül erős is ez a szorongás). Tehát a lényeg, hogyan érjük el erőszak nélkül, hogy be tudjon menni az iskolába? Megjegyzésként írom, hogy ha már benn van, akkor a tanító néni megfigyelése szerint kb. 1 órán belül múlik a hasfájás és abbahagyja a sírást. A tanító néni egyébként nagyon támogató, segítőkész, maximálisan megbízunk benne.
Válaszát előre is köszönöm!

A felnőtt fiam a hosszú ideig tartó külföldi munkavégzés után véglegesen hazajött, majd
vett egy lakást az ország másik végében. Beköltözése után néhány hónappal már egyáltalán nem beszél velem, legfeljebb az apukájával néha-néha, de az én hogylétemről nem kérdez.
Vajon milyen okai lehetnek a szakemberek szerint a fentinek? A korábbi évtizedekben mély
kapcsolatban voltunk és gyakran beszélgettünk. Normális az, hogy már az sem számít, hogy
él-e még az ember?
Köszönöm válaszukat:
a problémát egyenlőre megoldani és feldolgozni nem tudó anya

Marika vagyok van egy 20 evés fiam akin szeretnék segíteni ,hogy újra kezdjen élni csinálni valamit ami előre vissza a jövője felé, Tamás fiam már 4 éve szenved a depresszió miatt.A tavalyi tanévet több kevesebb hiányzással sikerült átvészelnie ,de idén tanévkezdés utan nemsokára újból elkezdett hiányozni a suliból, s meg most is csak az elhatározás van meg benne,hogy holnap menni fog ,de reggel visszahúzódik bezárkózik a szobájában s csak dél körül jön ki onnan s félreteszi nekem a kérdést Utalsz anya ,haragszol rám? Nem hargagszom rá ,de nagyon aggódom érte ,sokszor mar en is feladom a remenyt nem latom a fényt az alagút végét, de nekem sikerült ujra remenykedni tálán az ,hogy tudom csak en vagyok aki talan szamit neki ahogy ő mondta Anya te vagy a hibás, hogy élnem kell ,mert nem akarok neked fájdalmat okozni másképp már rég véget vetetem volna az életemnek! .Sok felé gyógyszeres kezeléssel próbálkozzunk már, volt mikor beszedte a gyógyszert volt mikor nem volt hajlandó, most már kb 2 hónapja szedi a kezelést ,eszik alszik játszi, a neten a barátaival, s egyébre nem nagyon van hajlandósága, van egy szobakutyank akit szeret ,de meg azt sem viszi le sétálni! Sokat gondolkodom vajon en vagyok túlzottan engedékeny vele ?A férjem 3 éve halt meg s azóta en vagyok az anya és az apja is!! Szeretném ,ha kimászna a gödörből ,de en ebben hogy segíthetek?

Kedves doktornő!

Segítségre lenne szükségem. 24 éves férfi vagyok! Munka ügy miatt sürgősen elkell költöznöm Németországba. A párom ott el! Anyukám nem bírja feldolgozni, és beletorodni döntésekben! Nagyon sokat sír! Ez rám is kihat! Majd megszakad a szívem itt hagyni. Nem érti meg hogy nem örökre megyek el. Mert tudok látogatóban jönni! De nem bírok ketté szakadni! A szüleim el vannak válva! Mostoha apukám is külföldön dolgozik! Anyukám 2 testvéremmel él itthon! Mit tudják csinálni? Hogyan ertessem meg vele, hogy ez nem a vilagvege? 🙁

Tisztelt Pergel-Száraz Cintia!

Olyan problémával fordulnék önhöz,hogy volt egy ismerősöm akivel találkozgattam töbször is.Sajnos komlyabb kapcsolat nem alakult ki.Pár alkalom után többet nem foglalkozott velem.Viszont a legjobb barátnőm felé igen.Nagyon vicces,mert utálnom kéne,de nem megy.Valamiért még mindig kedvelem még ezek után is.Szerelmes viszont nem vagyok/voltam.Viszont napi szinten gondolok rá.Azt hittem ez elmúlik 1 hét után.És késöbb jobb lesz,de nem ugyan olyan rossz érzés most is.Már eltelt több mint 2 hónap.És nem igazán megy az újraismerkedés másokkal.Valami megváltozott bennem.Tudom mit kellene tennem fejben,de belül nem megy.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Vivien

Kedves doktornő!
16 éves vagyok. Nehéz megfogalmaznom az érzéseimet, de állandoan rosszul érzem magam. Egy legjobb barátom van akire számíthatok rajta kivül már nincs senkim. Régen közel állt hozzám még két személy ma már kibeszélnek es nem keresnek. Ma is gyönyörű nap volt sütöt a nap és szerettem volna elmenni valahova… De nem volt kivel a barátom sajnos nem ért rá. Szóval bent ültem egésznap. Mostanában nagyon egyedül érzem magam nem találom az életem értelmét. Már nagyon régota egész pontosan 13 éves voltam amikor elöszőr az öngyilkosságot fontolgattam… Azota mindig. Sosem voltam boldog nem történt semmi jó az életemben. Akkoriban vágdostam magam, de megbántam. De nem rég újra megtettem. Sosem voltam szerencsés az emberi kapcsolatok és a szerelem terén. Nincsen önbizalmam ha bele nézek a tükörbe egy rakás szerencsétlenséget látok. Úgyérzem nincs rám szüksége senkinek. Nincs értelme az életemnek üres és magányos. Nincsen barátiköröm akikkel elmehetnék bulizni vagy csak hívnának erre arra. A barátom nem engedik el. Otthon ülök a négy fal között egyedül miközbe rajtam kivül mindenkinek van élete. Lebegek az üres térben nem számítana ha én eltünnék. Napjaim ürességgel telnek reményvesztetten. Folyton rosszul érzem magam már nem őszinte a mosolyom… Semmi se tesz boldoggá. Korábban iszonyatosan szerettem olvasni, de már az sem érdekel ott hevernek a polcon a könyvek. Nem tudom mit tehetnék, hogy jobb legyen… Úgy érzem már sosem lesz jobb…..

Kedves Szabó Lili!
Abban kérném a segítségét,hogy kb. 10 éve megpróbáltak megerőszakolni hála az égnek sikerült elszabadulnom.Nem tudtam mint kezdjek evvel a helyzettel így nem mondtam el senkinek sem.Nagyon mély nyomot hagygott ez bennem.Utána történt pár évre rá.hogy hazaköltöztem a családi házba ahol már sajnos csak nővérem élt és a barátja.Mert szüleim korán elhunytak. Hogy a barátja elkezdett utánam leskelődni.Egyszer észrevettem,hogy leskelődik,mert hallottam a lépteit kinéztem a fürdőszoba ajtó allatt ahol megláttam nővérem barátját.Ott gugolt és leskelődött utánam úgy ,hogy lyukat fúrt az ajtó allatt,hogy belásson.Szembe néztem vele,de nem mertem mondani semmit.Utána betömtem azt a lyukat erre a falon fúrt egy másik lyukat amin tapéta volt és vissza tuta csukni így nem derült ez ki egy jó darabig.Majd nővérem ezt egyszere észrevette,de megbocsájtott neki.Én kénytelen voltam ezzel a tudattal ott élni,mert nem volt más választásom.Azóta eltelt körübelül 9 év már máshol élek ,de ugyan úgy huzagotam a fürdőben a függönyt nehogy valaki belásson hozzám akár a fürdőben akár a szobában.Még a zuhanyfüggönyt is.Nem tudom ezt valaha le tudom e győzni.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:Katalin