Jónapot Doktornő
Élettársam majdnem öt évire vallota be hogy meg csalt a legjobb barátnőmmel aki egyben a nagy nénikém.Van egy 5éves kis lányunk szóval ez mind akor történt mikor kislányom életét adtam a kórházba.Eszt nem tudom fel fogni.Barátnőm aszt állítja nem igaz.Élettársam pedig aszt állítja igaz.Nem tudom mit tegyek kiben bízzak?

Kedves Doktornő!A problémám a következő.Megismerkedtem egy férfivel 1 évvel ezelőtt,beleszerettem úgyhogy mellette volt és jelenleg is van férjem,ő is ismeri.Teherbe estem tőle és megszültem a babát,úgyhogy a férjemnek elmondtam mert annyira bűntudatom volt.Természetesen a férfi kilépett az életemből és igazából hiába vallottam be az igazságot így is rettenetes bűntudatom van még mindig.Szorongások emberektől való félelmek,az hogy mit mondanak rólam az ismerősök azon rettegni,hogy egyszer kiderül vagy hogy kiderülhet e.Borzasztó így élni és igazából ezt csak a férjemmel tudom megbeszélni,de így mégnagyobb bűntudatom van.Hogyan tudnám ezt magamba helyretenni?Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt doktornő! A fiam aki 20éves egésznap a szobályában van és évek óta bezárja az ajtaját, nem komunikál velünk. Már egy hónapja nem jár el dolgozni a családi vállalkozásunk van. Szerintem depressziós de nem megy orvoshoz. Nekünk nem mondja el mi a baja , szerintem szorong mert szorakozni se jár el meg sehova. Hogy tudnánk neki segíteni?

Tisztelt Doktornő!
Egy 18 éves fiú vagyok,aki most fog érettségizni. Jó tanuló vagyok,olyan 4,5 az átlagom,viszont a matematika tantárggyal gondjaim vannak. Már egyre közeledik az érettségi,és bennem is egyre nagyobb lesz a nyomás,stressz. A történelemtől,irodalomtól,illetve hasonló kötelező érettségi tárgyaktól nem félek,egyet kivéve,a matektól. Nem tudom,hogy mi tévő legyek. Mindig odafigyeltem órán,itthon is tanultam,tanulom,de egyszerűen nem megy. Ha cetlit írtunk egy-két anyagból,azzal nem volt gond,4-es vagy 5-ös lett,javarészt,viszont amikor témazárót írunk több anyagból,akkor sosem megy. Mert nem értem,csak megjegyzem az anyagot,de egy tz-nél már annyi nem megy. Félek attól,hogy mi van,ha nem sikerül a matekérettségim és ez elrontja az eltervezett jövőmet. Nem tudnék odamenni tanulni,ahová akarok,lehet hogy nem vennének fel dolgozni jó helyekre,nem lenne elég pénzem hogy különéljek a szüleimtől-nem az hogy rossz velük,csak szeretnék önállósodni. Mi lesz,ha a 12 pontom se lesz meg a szóbelihez? Mit tegyek? Ez tényleg ilyen súlyos dolog,vagy csak én reagálom túl?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Pszichológus/ Pszichológusok!

Felnőtt 28 éves gyerekemmel vannak problémák, melyet az alábbiakban leírok Önnek/Önöknek, s kérném tanácsukat hová tudna fordulni problémája orvoslásában.
Azaz miként tudnám „rávenni”, hogy igenis fontos számára, hogy szakemberhez forduljon, hisz Ő azt mondja, hogy egyedül is meg tudja oldani ezeket a nem kis problémákat
Intelligens, nagyon értékes, s mély érzelemvilággal rendelkezik. Mindig precíz (nem kórosan) s nem csak a munkáját illetően, nem maximalista. Semmilyen káros szenvedélye nincs.
Mindig tudtam, hogy problémái vannak, hisz soha nem osztotta meg velünk, szüleivel a problémáját, hiába kérdeztem, mindig magába zárta. Illetve volt egy-két lelki társa a baráti környezetben, akivel megbeszélte ezeket a gondokat. Sajnos ezek a lelki társak szétszóródtak az ország különböző területein, így úgy érzem magára maradt s elvész segítség nélkül.
Mi szülők elváltunk, Ő akkor volt 20 éves.
A házasságunk nem volt felhőtlen, állandóan vibráló feszült légkör jellemezte a mindennapjainkat, s lassan felemésztette minden energiámat a küzdelem. Veszekedések sorozata, a soha el nem ismert ténykedésem az élet bármely területén, az állandó szexuális zaklatások, a személyem semmibevétele vezetett odáig, s döntöttem, válunk. De ez a lépésem nagyon későinek bizonyult, hisz a gyerekem esett áldozatául a szülői perpatvarnak.
Apjának gondjai vannak a kommunikációt illetően a gyerekével, házasságunk alatt és után is nekem kellett tolmácsolni az épp aktuális problémáját a fia felé, soha nem kérdez, soha semmiért nem vállalta és vállalja a felelősséget, s ha valami „félresikerült” akkor ott voltam én, mint bűnbak.
Az édesapjának természetesen a „válásunk után azonnal” barátnője akadt, akivel azóta is együtt vannak.
Ebből is voltak félreértések köztem és a gyerekem között, én úgy vettem észre, hogy szívesen van együtt azzal a családdal ha esetleg meghívják, de tévedtem. S ez is nemrég derült ki.
De ez vezetett el odáig, hogy felmérjem, s tudatosuljon bennem a fiamnak már-már kilátástalan, reményvesztett helyzete. Magányosan él, sportol, dolgozik, de nincsenek céljai, problémái vannak a társkereséssel is.
Gondoltam hogy nagy baj van, hisz bármit kérdeztem, bármit javasoltam, soha nem volt nyitott semmire, de amit most a gyerekem közölt velem, az nagyon fáj s elkeserít.
Nem miattam, sokkal inkább az a tény, hogy én/ mi a szülei vagyunk az okozói, s a felelősek azért, hogy a fiam ilyen helyzetbe került. S nem tudok rajta segíteni! S ezen őrlődöm nap mint nap.
Apja nem tud a problémájáról, szerinte minden rendben van a gyerekével.

Céltalanul él, nincs egy szalmaszál amibe kapaszkodhatna/ kapaszkodhatott volna, nem tartozik/tartozott sehová, nincs/ nem is volt családja, ezek a fiam szavai.
Válaszukat és segítségüket hálásan megköszönöm,
Mária

Tisztelt Pszichológus!

Egy helyzet értékelésére lennék kíváncsi. Van egy lány barátom aki nem oly régen felkeresett éjszaka hogy segítség kell neki. Én persze mentem segítettem. Majd sokat beszélgettünk és költözésbe kezdett, én pedig felajánlottam a segítségemet ha tudok. Amit el is fogadott (mert mástól nem igazán kapott és nem tudott kérni). Ő egyébként párkapcsolatban él ami nem épp a legfelhőtlenebb, de mindig erről mesélt és hogy nem tudja mi tévő legyen. Időközben elkezdtek bennem érzelmek kialakulni a lány iránt. Amit egyik beszélgetésünk alkalmával el is mondtam neki. Majd megpróbált szakítani a párjával persze nem lett belőle semmi. Majd ezek után én úgy döntöttem, hogy inkább kilépek az életéből mintsem hogy tovább támogassam és hallgassam a lelki dolgait mert kezdet megterhelő lenni a lelki dolgai. Így megmondtam hogy vagy szakít vagy én kilépek teljesen az életéből. Persze nem szakított és ezek után én vagyok az Önző személy.
Önnek mi a véleménye erről?

“Kedves Levélíró!

Köszönjük bizalmát!
Jól érzékelteti mennyire fontos magának gyermeke.

Azt azonban kevésbé értem, miből gondolja, hogy céltalan az élete. Ha jól értem, dolgozik, sportol, vannak lelki társai – még ha más városban élnek is jelenleg. Ahogy leírja a személyiségét, hogy milyen intelligens, értékes, érzékeny ember, a pártalálásra is jó esélyei vannak.
Nem igazán értem, Fia milyen “helyzetbe került”. Erről ír a legkevesebbet, a legkevesebb konkrétummal.

Kedves Levélíró! Biztos vagyok benne, hogy a Fia talál magának segítséget, ha úgy érzi szüksége van rá.

Felmerült azonban bennem, lehetséges-e, hogy Önnek van segítségre szüksége.
Ha jól érzem, ajánlom munkacsoportunk tagjait bizalommal!

Üdvözlettel,
Mangult-Varga Veronika”

Tisztelt Mangult-Varga Veronika!
Köszönöm válaszlevelét, s azt hogy rám, mint aggódó szülőre fektetett nagyobb hangsúlyt!
Ha jól értelmeztem szavait, akkor hagyjam a fiam problémáját, ha ő majd úgy gondolja hogy szükséges, megtalálja az utat a segítséghez.
Leírtam magának, hogy “voltak lelki társai, s azt is, hogy nincs életcélja”, de ezt maga nem tudja értelmezni. Mivel tudtam volna jobban ezt leírni, mint a gyerekem szavaival amit az utolsó bekezdésben talált.
Hogy szándékosan, vagy csak figyelmetlenségből fakadóan értelmezte az általam leírottakat félre, nem tudhatom, de Pszichológusként arra kellene törekednie, hogy a leírottakat a legjobb tudása szerint értelmezze.
Ettől függetlenül megköszönöm még egyszer munkáját!

Kedves Pergel-Száraz Cintia!
Az interneten keresztül találtam Önre, bízom benne hogy tud némi ötlettel szolgálni a problémámra.
Nem túl nagy, de annál zavaróbb a gondom, ami annyit tesz, hogy rágom az ujjaimon és a számon a bőrt. Rágom ha ideges vagyok, de akkor is, ha csak unatkozom. Néha már észre sem veszem. Pár hónapra műkörmöt csináltattam, és elmúlt. Erről viszont a munkám miatt le kellett mondanom, és hiába az a pár hónap, folytatódik a gondom. Mindenki azt mondja, hogy le lehet róla szokni, és ez bizonyára így is van, minden fejben dől el, de sajnos mégsem sikerül és meglehetősen szégyellem. (A körömrágásról már évekkel ezelőtt leszoktam, és azt sem tudom, hogy a műkörömmel miért oldódott meg a szájrágós probléma). Ön szerint mit tehetnék?

Várom válaszát!
Vanda

TISZTELT HÖLGYEM AVAGY URAM!ÉN 2012 JANUÁRJÁBA ELVÁLTAM 15 ÉVES HÁZASSÁGBÓL AMIBE SZÜLETETT 5 GYÖNYÖRÜ GYERMEKEM A BIROSÁG KI MONDTA HOGY EZ ÉV MÁRCIUSÁBA NEKI KI KELL KÖLTÖZNI A KÖZÖS INGATLANBOL ÉS NEKEM ÉS A GYEREKEIMNEK ÁT KELL ADNI AZ INGATLANT EZ ÉV FEBRUÁRJÁBA EGY VASÁRNAPI NAPON AZ EX FÉRJEM MEG KÉSELT A GYEREKEIM ELÖTT ÉN HIVTAM RENDÖRSÉGET AMINEK KÖVETKEZTÉBE A GYEREKEIMET ELVETTÉK TÖLEM ENNEK IDESTOVA 5 ÉVE AZOTA SZÜLETETT EGY KISLÁNYOM AKIT AZOTA IS NEVELEK DE NEM TANÁLOM A HEJEM JÓ ÉLETEM VAN A MOSTANI PÁROM MINDENT DE SZÓSZERINT MINDENT MEGKAPOK ÉS ETTÖL FÜGGETLEN IDEGES FESZÜLT VAGYOK MINDEN PILLANATBA AZON JÁR AZ ESZEM HOGY AGYEREKEIM HOL VANAK NEM TUDOK A NÉKÜL BESZÉLNI ROLUK HOGY NE SIRJAM EL MAGAM AZT HITTEM HA FANNI MEGSZÜLETIK AKKOR JOBB LESZ DE NEM HASONLITOM MINDIG MÁSOKHOZ MINDEN GYEREKBE ÖKET LÁTOM HA NÉZEK EGY FILMET ÖKET LÁTOM SZERINTEM MEGÖRÜLTEM VAGY NEM TUDOM DE ANNYIRA FÁJ A LELKEM HOGY IDE KERÜLTEK NEM LEHETNEK VELEM MI ABAJOM KÉREM SEGITSEN!!!!!!!

40 éves nő vagyok, másfél éve külön élek a férjemtől. Tizenéves gyerekemmel élek. 4 hónappal ezelőtt ismertem meg valakit, akivel úgy érzem, “komoly” kapcsolatom lehetne. Beszéltem erről a lányomnak, és a családomnak is. A gyerekem teljes elutasítással reagált, szerinte én őt, ha az anyaszerepen kívül másban is létezem, azzal boldogtalanná teszem. Ultimátumot adott, vagy őt vagy a férfit választom, szerinte a kettő együtt nem lehetséges. Öngyilkossággal, elköltözéssel fenyegetőzött. A családom maximálisan egyetért vele, szerintük én ezt nem engedhetem meg magamnak, nem jár nekem a párkapcsolat, tönkreteszem a gyerekem és őket is. Én ezt érzelmi manipulációnak, zsarolásnak érzem, bűntudatkeltés folyik. Erős megfelelési kényszerem van a szüleim felé (ezért működik is a bűntudatkeltés). Szeretnék nekik megfelelni, meg jó lenne persze önérvényesíteni is. Gyengének érzem magam a jelen helyzet megoldásához, de most már benne vagyok. Teljesen elbizonytalanodtam, belülről azt érzem, hogy az élethez jogom van, de mi van, ha valóban boldogtalanná teszem a gyerekem, maradandó trauma neki, ha most a saját érdekeim helyezem előtérbe? Azt kell tennem, amit ő, ők kérnek/követelnek? Nem tudom, mi a helyes. (Szüleim mindig is a szőnyeg alá söprésben hittek, most is én akartam felvállalni a valóságot, én akartam nyíltan beszélni, de ők továbbra is abban hisznek, ha nem vesznek tudomást arról, hogy nem megfelelően viselkedem, akkor ez elmúlik. Lányom szintén nem a kimondott szavakban, hanem az elfojtásban hisz).

Tisztelt Doktornő!

3, 5 éves kislányommal kapcsolatban kérdezném Önt. (Bár tudom, hogy gyermekpszichológia külön ág, de ha kapnék Öntől is egy iránymutatást, nagyon megköszönném.) Kislányom nak testvére született amikor 2 éves volt. Nehezen viselte, hogy már nem ő van a központban, nagyon féltékeny volt. Abban az időben vettem észre először, hogy maszturbál. Nagyon meglepődtem, amikor erre rájöttem, volt, hogy igyekeztem elterelni a figyelmét, ha napközben, játék mellett csinálta. Aztán egyre ritkábban fordult ez elő, s 3 éves kora körül megmaradt nála annyiban, hogy délutáni alvása előtt maszturbált. De azóta mindig, hozzátartozik neki. Nem ment még óvodába, kistestvére születése után úgy gondoltam, hogy itthon tartom még egy évet. Sokat változott, szereti a testvérét, persze most meg a veszekedések korszaka kezdődött el. Elég impulzív és domináns személyiség, határozott és nyakig benne van a dackorszakban, rettentő hisztis tud lenni, ha valami nem az akarata szerint történik. Emellett roppant kreatív, vidám kislány nagy fantáziavilággal -nem szokott unatkozni. Az ősszel mindenképpen megy már óvodába, s nem tudom, hogy mi lesz, ha ott is alvás előtt maszturbálni kezd, mert sokszor nagyon “hevesen” csinálja. Számomra nagyon zavaró, hogy nem tud meglenni enélkül, de persze nem akarok benne bűntudatot kelteni. Mit tudok tenni? Kell valamit tennem?

Tisztelt doktornő!
A problémám az lenne, hogy másfél éve szakítottam az akkori barátnőmmel és azóta nem tudok kialakítani semmilyen kapcsolatot nőkkel. Önbizalomhiányom van, félek kezdeményezni, amikor pedig a lányok kezdeményeznek csak hebegek-habogok. Ez előtt nem tapasztaltam ilyet magamon. Kezdek pánikolni, hogy nem lesz kapcsolatom, pedig már 30 éves vagyok. Félek pár nélkül maradok.
Mit kellene tennem? Mi az amin változtassak? Mit tanácsol? Majd eljön a nagy ő, de várni kell? Hogyan tudnám növelni az önbizalmamat, önbecsülésemet? Mit tegyek, hogy határozottan, félelem nélkül tudjak beszélgetni, ismerkedni?
Válaszát előre is köszönöm.
Gábor

Kedves Doktor Nő!

32 éves felnőtt nő létemre most jöttem rá,hogy sajnos nem biztos,hogy felismerem a jelét annak,ha egy férfi közeledne hozzám csak valami miatt nem akar még vagy nem mer nyíltan.Vagy csak én értem félre és semmi ilyenről szó nincs.
Próbálom rövidre fogni bár nem lesz egyszerű. Van egy férfi/fiú az életemben,aki velem egykorú.
Most már az idén lesz 17 éve,hogy ismerjük egymást.Egy Középiskolába jártunk aztán utána elkeveredtünk egymás szeme elől egészen 6 évvel ezelőttig,amikor egymásra bukkantunk egy közösségi oldalon. Nagy volt az öröm sokat beszélgettünk. Kiderült,hogy mind a kettőnknek tetszett a másik,de egyikünk sem mert nyíltan közeledni így mindkettőnknek lett más párja utána..Fura volt ez mikor rájöttünk erre. Nekem akkor volt párom. Azóta nagyon jó barátságot ápolunk,találkozunk néha,de olyankor hosszú órákat képesek vagyunk beszélgetni és itt 6-7 órákról beszélek általában. Rengeteg dolgot osztunk meg egymással és ha éppen nincs párunk szinte minden nap beszélünk írásban legtöbbször.
Nem igazán tudom hova tenni őt az életemben. Rengeteg közös dolog köt össze minket az életünkben külön megélt tapasztalataink mindig ugyanazok szinte,nagyon sokszor egyre gondolunk és csak nézünk mikor az egyik elkezdi mondani és hoppá hát én is erre gondoltam éppen..
Nagyon sokban hasonlít az értékrendünk,az élettől,a párkapcsolattól való elvárásunk.Támogatjuk egymást a nehezebb időszakban,próbáljuk motiválni a másikat h minden rendben lesz pl.. Mondhatnám azt,hogy mintha összekötne egy láthatatlan kötél vele,de nem akarok álmodozónak tűnni ilyen szavakkal.Mintha lélektárs lenne.. 4 évvel ezelőtt mikor az akkori kapcsolatom véget ért én utána megkérdeztem tőle,hogy mi lenne ha lenne köztünk több,de elutasított azzal,hogy nem szeretne pótlék lenni a kapcsolat után illetve nem szeretné,ha a barátságunk tönkre menne emiatt. Megértettem,elfogadtam. Aztán neki is lett párja nekem is,nagyon messzire sodródtunk külföldön is voltunk az elmúlt pár évben,de az élet megint úgy hozta,hogy egyedülállóak vagyunk.Ilyenkor sokkal szabadabban tudunk kommunikálni egymással,mert nem kell tekintettel lenni a párjainkra mivel nincs. Egyikünk sem tesz kimondottan célzást a másiknak de az elmúlt pár hétben hónapban érzek valami furát és nem tudom minek gondoljam. Nem szoktunk szexről beszélgetni eddig egyszer veséztük ki a témát az évek alatt. Viszont mostanában olyan érzésem van mintha flörtölne finoman. Vicc mögé bújtatja,h pl már mióta várja h megmasszírozzam de semmi,meg masszázspartit kellene tartani..Legutóbb mikor találkoztunk és hozott haza a semmiből nem is arról beszéltünk és azt mondta..ki tudja mi lenne már azóta ha mi összekerültünk volna fiatalabb korunkban..
1x-2x már észrevettem beszélgetés közben h az arcomról elkalandozik a tekintete valamelyik testrészemre. És az mennyiben normális barátok között,hogy pl arra gondolt h mi lenne ha elmennénk együtt wellnesezni valamikor? Azért ez mégsem egy haveri összeröffenés egy beszélgetésre,azért ott már alig ruhában,ami ezelőtt még sosem volt..mindig ruhában láttuk csak a másikat eddig. Nekem fura ez csak vagy ez tök normális egy baráti viszonyban? Vannak beceneveink egymás felé is például.
Néha olyan fura kijelentései vannak mint pl ha bármi baj van ne aggódjak ő sosem hagy el mindig velem lesz a jóban meg pláne.Állítólag a lakására nem igazán szokott nőt felvinni,de én már 2x is voltam nála.Az első alkalommal éjszakába nyúlt a beszélgetés és felajánlotta h ott is aludhatok nem gond,de én inkább nemet mondtam.Én ezekre már nem igazán merek rákérdezni,mert elég volt 1x a visszautasításból,viszont valahol érzek vonzalmat is iránta. A kapcsolatunk márha valaha bármi ki is alakulna köztünk egyik fő ellensége az lenne hogy ő allergiás az állatszőrre nekem viszont van két macskám imádom az állatokat és a kettő nem össze egyeztethető,állítása szerint rögtön könnyezik,tüsszög. Ő is keresi a másik felét én is…de egyikünknek sem jó nem jön a jó..közben meg itt vagyunk mi akik ugyanazt fújják/fújjuk az életről mit szeretnénk,milyen társat,dícsérgetjük egymást és néha úgy érzem nem látjuk a fától az erdőt vagy csak a megérzéseim rosszak?
Vajon mi ez az egész? Gondolom ha akart volna már régen léphetett volna több felé..de azóta én is mégsem tettem újra. Válaszát előre is köszönöm.Szép napot!

Kedves Doktor!
Azzal szeretnek onhoz fordulni, hogy az utobbi par evem elegge rosszul sikerult. Egy kis idore sikerult javitanom a helyzeten de a problemak uj “tuneteket” szulnek es minden egyre rosszabbodik. Lelkileg tobb problemam is adodik, foleg az utobbi par honapban. Amiatt most irok az megis az, hogy az utobbi idoben azt tapasztaltam magamon, hogy eros hangulatingadozasaim vannak. Az egyik pillanatban borzasztoan pozitivan allok az elethez, energikus vagyok, keveset alszom megis tele vagyok energiaval, tervezem a jovom es bortasztoan jo kedvem van. Aztan hirtelen bekovetkezik egy olyan allapot, amikor nagyon rosszul erzem magam, sirnek, de nem tudok, nem latom semminek ertelmet, es rendszeresen az ongyilkossag gondolata foglalkoztat (gyakran akkor is, ha jol vagyok). Ugy erzem csak szenvedek, es belegondolok, hogy a jovoben mi minden szornyuseg var meg ram es veget szeretnek vetni at eletemben. Nem latom ertelmet az eletemben. Tudom hogy hogyan kene cselekednem, csupa pozitiv gondolatok, vagy valtozzak meg, de mintha nem akarnam a jobbat. Sokszor vannak duhkitoreseim is. Vannak koztes allapotok amiket tobbnyire az jellemez, hogy nem erdekel semmi. Ilyenkor nagyon faradekony vagyok ami miatt gyogyszert is szedek. Am az utobbi napokban tenyleg rosszabbodni latszik a helyzet. Alvaszavar jellemzo es neha etvagytalansag, neha evesrohamok tornek ram. Szinte allando jelleggel fejfajas gyotor, ami szinten hozzajarul ahhoz, hogy nem tudok koncentralni, teljesitmenyem romlott. Neha ramtor egy furcsa rosszullet, a tunetek az alabbiak: hidegrazas es melegseg valtakozik, eros verejtekezes, szedules, hanyinger, foltok latasa, sipolo ful, eros szivveres, nem kapok levegot valamint olyan erzesem van, mintha valaki fojtogatna. Tanacstalan vagyok az ugyemben, es annyi problemam van amirol jo lenne beszelnem, de ez az uzenet mar igyis hosszura nyult. Esetleg, ha tudna valamit mondani, hogy allhat e a dolgok mogott komoly pszichologiai hatter, azzal nagyon sokat segiteni. Valaszat elore is koszonom!

Üdvözlöm!
Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz,hogy milyen következménye van annak,hogyha egy fiatalt (18 életév alatt) lelkileg bántalmaznak, a fiatal elmegy otthonról ezekután rendőrség vissza,haza viheti? Vagy esetleg van esély arra,hogy a fiatal egy olyan helyen maradhasson ami neki jó pl. Barátjánál,barátnőjénél, ismerősénél vagy hozzá közel álló felnőttnél?
A választ előre is köszönöm.