Kedves Szabó Lili, pszichológus!
Szeretnék segítséget kérni öntől! 15 éves vagyok, a barátommal mindössze 2 hete vagyunk együtt, de már több mint 3 éve ismerem. Ez a 2. Alkalom hogy átmegyek hozzá. Őszintén félek, hogy valami olyan dolog történne amit nem igazán szeretnék még a fiatal koromból adódóan. Nemtudom, hogy hogy mondjam el a fiúnak hogy nem szeretnék még semmi olyat, hiszen fiatal vagyok, és korai. A barátom 19 éves. Nemtudom, hogy kezdjek bele a mondandómba! Amikor chatelünk mindig vannak pikáns megjegyzései amikből arra következtetek, hogy ő igazán belemenne olyanba amibe én nem jó szívvel! Köszönöm segítségét!

Jó napot kívánok, azzal a problémával fordulok önhöz hogy 6 évig külföldön éltem párommal ott dolgoztunk és pénzt gyűjtöttünk haza jöttünk házat vettünk stb. És már nem megyünk többet vissza mert a párom az itthon akar már élni gyereket akar itthon vannak a csaladjaink stb, pedig itthon sokkal nehezebb a megélhetés és még nyomában sem ér az az élet amit én odakint éltem 6 évig
1 éve vagyunk itthon hiába a sajatomba vagyok kivagyok készülve lefogytam pedig eszek rendesen de csak fogyok és fogyok rosszul vagyok ha emberek közé kell menjek ha megyek a munkahejemte már feszült vagyok, ha bemegyek vásárolni az üzletbe elfelejtek mindent mit akarok venni és feszült vagyok idegesség jön rám, nem bírom feldolgozni azt hogy már nem abban a városban lakok nem ott dolgozok nem annyi pénzt keresek hiányoznak a kollégák az emberek itthon minden más mint ott volt! Régebben szedtem citalopramot mivel a párom panikbeteg és megviselt engem is ez meg amúgy is szorongós vagyok és akkor kaptam ezt, mondjuk jó volt, nem feszengtem annyit tudtam nevetni, kicsit lazább is voltam, de abba hagytam és 3 hétig szedultem de nagyon, pedig nagyon lassan tettem le először feleztem aztán negyedeltem a szemet naponta, most pár napja azon vagyok hogy szeretném vissza venni de!attól félek hogy ha majd megint leteszem megint annyira fogok szedulni és az borzasztó még munkába se tudtam menni annyira voltam, és ha terhes lennék a közeljövőben akkor artanek a babának és csak lekene tegyem akkor meg azzal artanek mivel nagyon szedulnek, nem tudom doktornő mit csináljak, kérem adjon nekem egy jó tanácsot útmutatást mert már nem bírom, utálom meg szégyellem magam az utcán is amiért így levagyok fogyva. Azt érzem akik ismernek mindenki néz hogy miért fogytam így le biztos rossz életem van stb mert az emberek ilyenek azt lesik mikor történik a másikkal rossz hogy tudjanak örülni és én ezt is nehezen tudom feldolgozni mert ahol eddig éltem ott nem nagyon volt ilyesmi, kérem segítsen adjon egy útmutatást, köszönöm szépen, szép napot.

Sok stressz ért mostanában, apu alkoholista, vezetés, lakás keresés barátommal, egy héten egyszer látom, ami elszomorit, munkahelyi stressz, vezető beosztásban dolgozom. Lassan 3 éve külföldön élek. Két hónapja zavart érzelmeim vannak, barátom felé, jövő felé. Sokszor úgy érzem senkit nem szeretek és semmi nem érdekel. Negatív vagyok utána ismét pozitív. Gyakran sírok. 2 hónapja endometriózisom van. Nem értem magam miért van ez?

Kedves Lili!
Egy konkrét helyzetről kérném a véleményét. 15 éve élek a férjemmel, 2 gyermeket nevelünk ( 5,9 évesek). Sajnos eltávolodtunk egymástól már évek óta, szeretethiányom van. Február végén egy bálban voltunk, ahol az asztalunknál ült a férjem egyik zenésztársa, aki a bál után, még éjjel bejelölt facebookon. Párszor összemosolyogtunk a bálon, semmi több. Egy hét múlva egy rendezvényen összefutottunk, ahol neki feltűnően felcsillant a szeme, amikor meglátott. Este írtam neki, gratuláltam a tanítványához ( zenetanár). Ő kedvesen válaszolgatott, semmi egyéb. Ezután másfél hónapig csak lájkolgattuk egymás képeit, posztjait. Május elején volt egy koncertjük, ami után megint írtam neki, kedvesen eltársalogtunk kicsit. Ezután egy buta ürüggyel megint írtam, ekkor hosszasan, másfél órán át irogattunk. Igaz nem ő kezdeményezett, és nem is mondanám flörtnek, de nem volt ellenére a dolog, elviccelődtünk. Másnap este írtam, h jó volt vele beszélgetni. Erre nem reagált, de másnap este finoman lerázott, h sok a dolga. Következő nap valamiért úgy éreztem, hogy színt kell vallanom. Megírtam, h felkeltette az érdeklődésemet, de nem akarom zaklatni, mert tudom, h menyasszonya van, nekem családom, bár nem jó a viszonyom a férjemmel. Elnézést is kértem tőle, meg hogy ne gondoljon rosszat rólam. Nem válaszolt egy napja, akkor kértem, hogy azért röviden válaszoljon. Hát kaptam olyan választ, hogy köpni- nyelni nem tudtam. Tőle teljesen szokatlan stílusban lehordott, h ő ezt jobb lett volna, ha nem tudja, nem is érti, nem akarja elfogadni. Nem tudja, mit reagáljon, a magánéletünkhöz semmi köze, nem is akarja, hogy legyen. Ha találkozunk nem fog elkerülni, itt zárja is a gondolatmenetet. Erre visszaírtam, h bánt a stílusa, meg hogy azért érzek némi haragot a részéről, és nem akarom, h rossznak gondoljon. Erre annyit írt, h nincs harag, örömre sincs oka, ennyi legyen is elég. Megmondom őszintén, nagyon bánt a dolog, nem tudom hova tenni. A szerény, kedves srác hirtelen egy rideg bunkó lett. Nem tudom, h tényleg kiakadt, hogy tetszik nekem, és ugye férjnél vagyok, vagy esetleg nem hagyom hidegen és beijedt…Tudom így nehéz, de mi a benyomása? Próbáltam lényegretörően írni.
Előre is köszönöm válaszát!
Andi

Kedves Doktornő!
Korábban már írtam önöknek! 18 éves fiú vagyok, és szerintem pornófüggő. Azt tanácsolta, hogy próbáljam meg azt hogy lecsökkentem az adagot, azaz 1-2 videót nézek csak meg.
Ez úgy látom össze jött, hiszen most már nem töltök szinte egy órát el videókat nézegetve, hanem elég 2-3 videó megnézése. Viszont úgy érzem a függőség egyelőre nem szűnt meg, és nem érzem úgy hogy képes lennék teljesen leállni vele.
Kívánok legalább egy videóba belenézni, nem is szexuális kielégülés miatt (mert eltudnék menni), hanem maga az hogy láthassam a meztelen testeket.
Elégedett vagyok magammal, mert nagy előrelépés, hogy ennyire lecsökkentettem az adagot, de kicsit elvagyok keseredve, hogy hogyan tovább.
Nincs párom, elég zárkózott vagyok. Soha nem volt senkim, és nagyon szeretnék, gondolom ezért is menekülök a pornó világába.
Kérdésem az lenne, hogy ön szerint hogyan tovább?

Eléggé hajlamos vgyok arra hogy amikor van egy jól működő kapcsolatom, és egy társam akit szeretek akkor jön egy másik fiú és akaratomon kivül is beleszeretek. Szeretem a párom de nem tudok mit tenni ilyenkor amikor a másik fiú is közelkerült hozzám. A legutóbbi alkalommal amikor ez történt akkor szakitottam a barátommal a másik fiúért, és miután szakitottam vele ráébredtem hogy ez nagy butaság volt és még mindig nagyon szeretem. Sokáig tartott mig továbbtettem magam. Most megint ilyen szituációban vagyok de tudom hogy szeretema jelenlegi párom és nem akarom megint ugyan azt a hibát elkövetni, de beleszerettem egy másik fiúba aki viszont nem viszonozza az érzéseim, de nem akarom becsapni a barátom, hogy más is tetszik. Nem tudom mit kellene csináljak hogy hűségesebb tudjak maradni.

A parom 60 eves 1 honapja depresszioba esett /elarvereztek a lakasunkat/ es azota a mi addig csodalatos kapcsolatunk szinte pokol lett. Mivel tudom ez milyen hangulatváltozassal jár, egyik nap jobb másik nap pokol: nem szól hozzám, ha kérdeznék valamit közli hogy maradjak csöndben pihenjek. Csak online kartyazik akár 10 árát is. Talált egy nőt az interneten akivel telefonon beszél, sms-get, ebböl is volt cirkusz, amire azt válaszolta hogy semmi közöm hozzá. Ráadásul ez a nő szerintem félreérti a párom mert azt akarta kicsikarni belőle sms-ben hogy szereti e, és azonnal válaszoljon?! Sajnos ugy erzem hogy az ö depresszios betegsége teljesen rámragad mert hétvégén itthon ülünk, vagy a tv t nézi v. a tabletten bridzsel, én meg szenvedek, mert szeretnék kimozdulni. Kérem adjon tanácsot mert egy depresszios társát is iszonyúan megviseli a másik érdektelen viselkedése. Szinte nem tekint rám nőként, mindenkivel kedves csak velem ritkábban. Szenvedek, sirok és néha azt érzem hogy nincs rám szüksége, lehet el kéne hagynom, ezek járnak a fejemben. Nagyon nehéz egy depresszios társának lenni mert orvoshoz ugysem menne de szeretném ha újra ugysnaz az ember lenne mint 1 hónappal ezelótt. Válaszát elöre is köszönöm

Tisztelt Pszichológus Csapat!
Gyermekkorom nehéz körülmények között telt, elváltak szüleim, édesanyámmal éltünk hárman lánygyerekek. Nagyon szigorúan nevelt, gyakran csattant el egy-egy pofon. Velem szemben igen kritikus volt, mindig ügyetlennek és semmirekellőnek nevezett. Pozitív megerősítést soha nem kaptam (érettségim, diplomáim jeles minősítésűek), csak szidást bármit is tettem.
Általános- és középiskolában mindig volt egy-egy tanárnő, akinek a társaságát és figyelmét kerestem.
Másokkal szemben bizalmatlan vagyok, és a felém irányuló bármilyen jellegű kritikát támadásnak élem meg.
Miért viselkedem így, és mit tudok tenni a változásokért?
Köszönöm a választ!

Kedves Pszichológus csapat!
A párommal van egy 3,5 éves kisfiunk. Gyakran előfordul, hogy a gyermek nyilvános helyen hisztizik, ellenkezik és ezt a párom nagyon rosszul viseli. Tetű bunkónak hívja, undorítónak, vagy olyat mond, hogy rohadjon meg. Ha megtörténik a hiszti akkor ő felhúzza magát, dühöng, lehordja és aztán nem szól se hozzam se a gyerekhez. Ezt pl
egy kirándulás során is megteszi, olyankor magányosan megy előttünk és jó pár óráig nem lehet vele kommunikálni.
Amikor jó a gyerek és ő jó passzba van, akkor meg többet gyereket szeretne…Önök szerint mi a baja? Mert így beszélni a gyerekkel és aztán besertodve lenni szerintem nem normális….kérem, segitsenek, nem bírom már az állandó feszültséget!
Köszönöm

Üdv!

Egy olyan problémám lenne, ami igazából nem engem érint, hanem a párom. Átesett egy szem műtéten, ami miatt nem tudta elérni a gyermekkori célját, hogy katona lehessen. 11 hónapja vagyunk együtt. Többször történt olyan, hogy mikor én elmentem dolgozni, akkor ő úgy várt a lakásban, hogy berúgott (nem is kicsit, kb alig bírt állni). Kérdésemre, hogy mi váltotta ezt ki többször azt válaszolta, hogy e miatt van, hogy nem lehetett katona a szeme miatt. Többször kapott már utolsó esélyt, de a minap is ez fogadott, viszont most nem azt mondta, amit eddig, hanem hogy nem tudja, csak hogy jól esett, ilyenkor nem gondolkodik semmin. Többször próbált meg átverni, úgy hogy a vodkát beleöntötte Fanta ődítőbe. Most is ez volt a probléma, van hogy megállja, hogy hetekig (3-4 hét) nincs vele ilyen gond, viszont mindennap fogyaszt legalább egy sört. A legutóbbi veszekedésünk, az addig fajult, hogy kénytelen voltam felhívni az édesanyjáékat, hogy nem tudom mit lehetne vele kezdeni, s hogy megoldható lenne-e hogy ők hazavigyék és megpróbáljanak vele elbeszélgetni. 300 kilométerre lakik tőlem, most ott van kapott 2 hét haladékot, hogy meggondolja, hogy ér-e neki annyit a kapcsolatunk, hogy változzon. Ez a probléma már előttem is megvolt néhány hónappal. Itthon is nagyon jól megvagyunk, a munkáját is szereti. Akkor áll fent ez a helyzet, amikor nem dolgozik általában. Ön szerint érdemes lenne-e folytatnom vele? Szeretem, de nem szeretnék mindig azon agyalni, hogy éppen most mi fogad itthon.

Válaszát előre is köszönöm.

Kedves doktornő!
A problémám az lenne, hogy egyszerűen képtelen vagyok időben lefeküdni. Akármilyen fáradt is vagyok, akár mi is legyen, 12 előtt nem kerülök ágyba. Fáradt vagyok és eltudnék aludni, de mindig találok valami kifogást magamnak amiért fent üljek. Hol netezek, videókat nézek, hol későn érek haza a vásárlásból, hol a barátaimmal sokáig beszélek, hol takarítani támad kedvem, vagy egy hosszú fürdőt szeretnék venni.
Akár mi is legyen, mindig elérem hogy 12 után kerüljek ágyba, még ha reggel 6-kor is kell kelni. Egyre frusztráltabb leszek, úgy érzem ennek az ördögi körnek soha nincs vége. Ma is, azzal töltöm az időt, hogy ebben a témában keresek, önnek írok, ahelyett hogy készülnék lefeküdni. Szüleim is folyton szidnak, hogy feküdjek le, én is folyton mondom magamnak. Nem a fáradtsággal van a gond, vagy hogy nem tudnék elaludni, egyszerűen túl koránnak tűnik nekem 10-kor ágyban lenni. Még belegondolva is nevetek ezen az időponton. Megszoktam hogy már 13 éves korom óta 95%ban ilyen későn fekszem le. Mit kéne tennem?
Mi lehet a hiba? Miért viselkedem így? Amúgy 17 éves fiú vagyok.

Tisztelt Doktornő!
Férjem állandóan gyanakszik, nem enged barátkozni senkivel, gyakorlatilag korlátozva van hova mehetek mikor ls meddig, nincsenek barátaink, senki nem jár hozzánk, mi sem megyünk másokhoz. A szomszédjainkat sem ismerem. Szerinte egy házasságban 100% ig meg kell osztani mindent pl. facebook jelszó, valahol egy keresztény oldalon olvasta, hogy nem lehetnek titkaink egymáselőtt. Egyáltalán nem vagyunk vallásosak, sőt!
Mindkettőnknek ez a második házassága. Én nem dolgozom, otthon vagyok és amikor ő munkában van, kb óránként sms-t küld és folyton kérdezi mit csinálok éppen. Vagy a facebookon van és ott kell vele órákat irogatni. Ha nem válaszolok fél órán belül, akkor rettenetesen mérges lesz és mindenfélét mond. Pl nem szeretem őt, direkt csinálom ezt. Stb. Próbáltam vele normálisan beszélni erről, hogy ez nekem megalázó és nem érzem jól magam emiatt. Ilyenkor még ő van megsértődve és órákig tart mig lehiggad és meggyőzöm őt hogy szeretem. De már elfogy az energiám… Stratégiát váltottam, és amikor megint valamin veszekedni kezdett, jó hangosan megkérdeztem tole, hogy abba hagyná –e a hisztit. Ne bánjon velem úgy mint egy 14 évessel, akinek engedélyt kell kérni mindehhez. Nem volt hatásos, csak rosszabb lett, mert legközelebb visszarakta rám ,ő mondta rám, hogy hisztizek. Egyébként nagyon okos intelligens ember. Az emberek egy jóhumorú kedves embert ismernek meg benne, aki mindent a családjáért tesz. A kérdésem, lehet hogy valami baj van a fejében, kisebbségi érzés amit rajtam vezet le? Mindig mindent megmagyaráz, kimagyaráz, csűri-csavarja a dolgokat, a lényeg ő jöjjön ki jól a dolgokból. Félek belebetegszem ebbe az állandó gyanakvásába. Őszerinte velem van a baj, mert nem tudok őszinte lenni. Ha őszinte vagyok akkor az a baj, ha meg nem vagyok az akkor az a baj.
Családterápiát emlitettem neki, de csak megint én jöttem ki ebből rosszul. Azt mondta, én beleakarom magyarázni hogy ő rossz ember. Tanácsot kérnék, hogyan kezeljem ezt a helyzetet? Köszönöm a segitségét.

Tisztelt Doktornő!

Szeretném a segítségét, vagyis tanácsát kérni: 3,5 éve párkapcsolatban élek, ez egy távkapcsolat (bár a távolság nem vészes), de párommal csak hétvégente találkozunk. Az elmúlt évek se voltak zökkenőmentesek, sokat vitáztunk, de mindig kitartottunk egymás mellett, én nagyon szeretem őt, még mindig szerelmes vagyok, bár az ő érzéseit néha már nem tudom, mert ő nem az az érzelmes, nehezen mutatja ki az érzéseit, viszont ha kimutatja, akkor olyan, mintha tényleg szeretne (legalábbis akkor úgy érzem). Év elején kiderült, hogy a munkahelyén, egy lány kikezdett vele, bár elmondása szerint nem randizott vele, meg nem csalt meg, csak neten beszélgetett vele, meg néha telefenon, de semmi nem történt köztük. Nehezen de megbocsátottam, viszont sérelmeztem, hogy a kapcsolatot nem előttem szakította meg ezzel a lánnyal, de próbáltam megbízni benne (bár utána nagyon féltékeny lettem mindenre, de szerencsére valamennyire leküzdöttem a féltékenységet, bár nem teljesen). Majd utána megint felvette ezzel a lánnyal a kapcsolat rá 2 hónapra, amit szépen eltitkolt, mikor rákérdeztem simán a szemembe hazudott, nem is egyszer…mikor nagy nehezen bevallotta…. Ez nagyon rosszul esett, de mivel szeretem ezt is megbocsátottam. Én elmondtam, leírtam neki még levélben is, hogy mit szeretnék, számomra milyen egy kapcsolat, nálam mi fér bele és mi nem, illetve mi számít megcsalásnak, szerintem egyértelmű és világos voltam vele, tőle is megkérdeztem (bár ő csak annyit mondott, hogy neki is ezek a nézetei és ő is azt szeretné amit én, meg hogy szeret és változik miattam), de eltelt már 5 hónap, viszont változás nem nagyon van, sőt most megint elkezdett titkolózni előttem, mint akkoriban mikor beszélgetett ezzel a másik lánnyal, viszont ez egy másik lány lehet… de ez csak gyanú, bizonyítani nem tudom.. Én már többször akartam szakítani, de ő nem akart, és bizonygatta, hogy megváltozik (hogy több időt töltünk együtt, több közös programot szervezünk, kirándulunk stb. mert sajnos ezek nagyon hiányoztak a kapcsolatunkból, mindig csak náluk vagyunk, ő nálunk nem is akar lenni, csak eljön értem és már megyünk is), a hétvége többnyire film meg sorozatnézésből áll, amiből már így 1-2 éve elegem van, és ezt tudtam is vele… Nagyon bizonytalan vagyok benne, én szeretem és még mindig abban reménykedem, hogy ő is szeret és tényleg változik miattam egy kicsit, nyilván nekem is kellene változtatnom (és nem emlegethetem a múltat mindig, mert sajnos én meg mindig ezt hozom fel, amiből neki elege lehet), viszont ő is tehetne annyit értem, hogy őszinte lenne, és ha már nem én kellek neki, akkor szakítanánk, ami nagyon fájna, de akkor nem élném bele magam hiú ábrándokba, mert mindig reménykedek, abban hogy változtatunk, és végre boldog normális kapcsolatunk lesz.

Ön szerint van ennek a kapcsolatnak értelme? Vagy mit tehetnék?

Azt tudom, hogy nagyon rossz így, szinte minden második este sírok és szenvedek, mert ő nem úgy viselkedik, ahogy kellene, mindig csak ígéri, én meg hiába teszek meg mindent, akkor se történik semmi változás… Szakítani nem akar, meg nem enged el, de változni se változtat a helyzeten. Nem tudom már, hogy mit tegyek..

Válaszát előre is köszönöm.

Szakítottunk a barátommal. Eddig is voltak önygilkos hajlamaim, de úgy érzem semmi értelme továbbcsinálni nélküle. Bármit megtennék hogy visszakapjam, de ő azt mondta már nem szeret. Borzasztóan hiányzik, nem tudok enni, nem tudok aludni. Fogalmam sincs mit csináljak, és teljesen kétségbe vagyok esve. Nagyon félek hogy nem jön hozzám vissza, és örökre el kell engednem. Ő nem akar velem lenni, én meg nélküle. Egyelőre az egyetlen megoldást abban látom, hogyha nem kapom vissza, hogy végetvet az egésznek.
Előre is köszönöm a tanácsot.

Tisztelt Doktornő!
Párommal 8 éve vagyunk együtt, ebből 7 éve élünk együtt, most ő 31, én 29 éves vagyok, gyermekünk még nincs. Azt gondoltam megismerkedésünkkor, hogy ő az ideális társ számomra: higgadt, nyugodt, egyszerű!!!, kedves, szerető férj. Kicsit önbizalom hiányos volt, súlyproblémákkal, anyagi problémákkal is küzdött. Én nagyszájúbb vagyok, “vagányabb”, magabiztosabb. A 8 év alatt fordult a kocka: páromnak jól fizető, vezető beosztású állása van, szépen lefogyott. Az utóbbi hetekben nagyon megijeszt a változás, amit tapasztalok nála: elkezdett divatosan öltözni, fodrászhoz jár – menő trendi a frizurája, szép lett a testalkata, sokat sportol, diétázik, szoláriumról beszél és tetoválásról. A kapcsolatunk alatt nem én változtam, én ugyanaz az ember vagyok, mint az elején. Amikor felhoztam neki, hogy mire ez a nagy átalakulás, az volt a válasza, hogy végre van önbizalma, és én miért nem örülök ennek, hogy ő jól érzi magát? Szerinte ő ugyanaz az ember, mint az elején volt, ugyanúgy szeret, velem tervezi a közös jövőt. Azt hozzáteszem, hogy nem látok más jelet, ami arra utalna, hogy elhidegült tőlem, nincsenek gyanús kimaradozások. Attól félek, hogy én a túlsúlyommal és egyszerűségemmel, egy idő után kevés leszek neki, vagy már most is az vagyok. Ha az elején is így viselkedett volna, nem kezdtem volna bele a kapcsolatba, mert nem vonzanak a “piperkőc” férfiak, akik a külsejükkel vannak elfoglalva. Azt sem bánnám, sőt annak örülnék, ha egy egyszerű munkásnadrágban járna, és én nyírnám meg hajvágó géppel (mint régen…)
Vajon minek köszönhető ez a változás? A kapuzárási pánikhoz még fiatal, 31 éves! A barátnőm szerint, nő van a dologban, én nem gondolom ezt.
Köszönöm válaszát!