Tisztelt Doktornő!
46 éves férfi vagyok. A feleségemmel 29 éve vagyok együtt, 27 éve házasok vagyunk.
Nem tudom mitévő legyek, mert nem vagyok boldog a házasságomban. A házasságunk amúgy normális nincs veszekedés, 2 lányunk van már mindkettő felnőtt. Sajnos 9 éve
megállapítottak nálam magas vérnyomás betegséget. Én ezt sajnos nagyon rosszul élem meg sokat szenvedek a problémámmal ezáltal pánik beteg is lettem. Sajnos a barátaim is elkoptak ez miatt. Megváltozott közöttünk minden nincs vagy 2 havonta van testi kapcsolat de ez is akkor ha én kezdeményezek. Ő vele erről nem tudok beszélni, mert egyből úgy fogja fel hogy utálom meg ilyesmi, meg zsarol, hogy kárt tesz magába. Valahogy elmúlt a varázs. Így nem szeretném leélni az életem. Nem tudom mi tévő legyek.El élünk egymás mellett. Egyszerűen ez így nem jó.

Tisztelt Dr. Nő!

Következő dologban kérném a segítségét

Lassan egy éve megismerkedtem egy férfival aki hozzám hasonlóan nagyot csalódott a párjában és nagyon sokáig nem volt senkije. Majdnem egy évtizedig.

Elkezdtünk találkozgatni és kirándulni jártunk.
Megmondom őszintén egy nagy fájdalmas szakitáson voltam vagy épp nem voltam túl.
Gondoltam az idő igy is eltelik úgy is hát nem bánom meglátom milyen ember.
Semmi nem fogott meg benne egyáltalán de minden hétvégén mentünk.
Mondhatom hogy az agyamra ment kettőt nem szólt csak verte a a víz erősen.
Én probáltam őt lazitani nem tudtam amennyit tudtam hülyéskedtem mosolyogtam bohockodtam. Hétvégente találkoztunk.
Eltelt egy kis idő mire megkérdeztem tőle, hogy mi minek vagyunk együtt??
Nem is vagyunk együtt vagy csak barátot szeretnél? mert akkor oké értem.
Egyáltalán nem közeledett kezemet nem fogta meg puszit nem adott stb.
Később beszéltem róla vele hogy mi ez? egy férfit nem érdekel egy nő szexuálisan?
Elmondta hogy lehuzta a volt párja az önbizalmát és nem mert közeledni senkihez.
A szüleihez sem akartam elmenni mert éreztem hogy nem leszünk egy pár.
Próbáltam sportolni hivni hogy hátha a depressziót oldja biciklizés uszás vagy valami.
Egyszer eljött biciklizni néma lazaságot felfedeztem benne.
Aludtunk együtt de már valahogy belefáradtam az egészbe.
A vágyaimat hogy szeretnék egy kertes házba költözni és szeretnék gyereket teljesitené nagyon rendes ember a családja is ezért erőltettem a dolgot.
De egyszerűen nem tudom megszeretni. Eleinte rendesen be voltam feszülve hogy ő is be van feszülve. Én depressziós vagyok szerintem ő is két depis ember szerintem nem illik össze, véleményem szerint egy depis embert egy jókedélyű jó humorú ember viditja fel.
Nekem is vannak sajnos problémáim ezeket félredobva (mivel tudom milyen rossz szorongani) probáltam őt jókedvre deriteni.
Annyit változott a helyzet hogy annyira nem feszült.
Természetes viselkedést vártam tőle, hellyel közzel sikerült.
Szeretem tisztelem mint egy barátot. Ha eddig nem lett több szerintem nem is lesz.
Szexuálisan nem közeledik vagyunk mint két testvér. Nem tudom hova tenni a dolgot.
Kértem menjen el egy pszichologushoz mert én őt nem tudom jobban fellazitani valószinű szakember kell hozzá. (bár lehet akkor sem szeretnék bele) csak halogatja.
De ő szeret nélkülem nem tudja elképzelni az életet.
Féltem, hogy elhagyom bajt tesz magával. Sajnálatból nem lehetek egy emberrel de ő ezt képtelen megérteni.
A kérdésem az lenne hogy jól látom a dolgokat depressziós? Szüksége van szakemberre?
Többször elzavartam de ő akar ő bizonyítani akar MEGFELELNI akar ami teljesen felesleges szerintem.
Mondtam neki hogy talál egy lányt akinek úgy jo ahogy van és nem kell megfelelni.
Nem akarja megérteni makacsul ragaszkodik hozzám.

Válaszát köszönöm

Sokszor előfordul velem, hogy egy egy pszichodráma témájú regény vagy film, esetleg sorozat olvasása/megnézése után szinte pánikszerűen kezdek rettegni a gondolattól, hogy őrült vagyok. Ilyenkor órákon keresztül zokogok, volt hogy annyira magába szippantott ez az érzés, hogy kezdett eltűnni a szemem elől a világ. Ilyenkor nehezen lélegzem, elöntik a furcsa gondolatok az agyam és semmi másra nem tudok koncentrálni, szinte transzba esem. Ezek után még napokig undorodom magamtól, félek a saját gondolataimból.
Lehetséges, hogy megbolondultam? Valóban őrült lennék?

Tisztelt Pszichológus!
#Sajnos a teljes igazságot nem ismerem, így amiket írok azok csupán az én szemszögemből tapasztalt események!#

A kérdésem nem személyemhez fűződő, hanem a szüleimhez. Válságos a kapcsolatuk, amely egy lassan 1 éves problémára vezethető vissza. Az édesanyám szó nélkül vett fel hitelt és az édesapám véletlenül rájött erre, de a hazugság miértjére nem kapott választ, mivel az anyám ahelyett, hogy elismerte volna a hibáját, inkább elzárkózott. Szóval az imént említett probléma nem lett megbeszélve és ezért veszekedések is keletkeztek belőle. Az apám szemszögéből teljesen elfogadhatónak vélem a felháborodását, hiszen ez egy fajta bizalmatlanságról árulkodik. Azonban tudom, hogy az édesanyám semmit sem rossz szándékkal tesz, hiszen mindig is nagyon gondoskodó és odafigyelő volt, így csak a problémához való hozzáállását tudom kifogásolni. Anyám szereti, hogyha ő irányít, így elég hirtelen haragú és indulatos tud lenni, ezért a veszekedések során inkább csak dühöng, minthogy megoldást keresne. Az apám rendkívül magára veszi a fejéhez vágott, haragból származó szavakat, ezért elég szomorúra már szinte depresszióba tud fordulni a kedve. Sajnos emiatt egy folytonos körforgás alakult ki. Édesanyám bizalmatlansága és a probléma meg nem oldódása miatt apukám szomorkodik, viszont ez a folyamatos keserű hangulat rosszul érinti az anyukámat, amelyből előbb-utóbb újabb veszekedés kerekedik és így tovább. Tudom, hogy ezt megoldani az ő dolguk lenne, de anyám egyelőre nem hajlandó párterápián részt venni és én nem szeretnék csak úgy tétlenül üldögélni, hiszen ez rám is kihatással van. Ezért fordulok magához, hogy hátha tud valamilyen tanácsot adni ezen helyzet megoldására.

Köszönettel,
Konrád

Jó Napot! 28éves vagyok, találkozgatok egy 31éves elvált hölggyel 1hónapja már , már úgy fogadjuk egymást, hogy csók, meg közben is millió csók ölelés, nagyon sokat beszélgetünk főleg élőben.
következőben elmesélem tegnapi találkozásunkat ami után belül eléggé úgy mondd felkavart.
Elmondta milyen hátrányokat lát számomra. De én mondtam neki sose hátrányt kell nézni .. szerintem . Pl mondja mit fognak szólni szülei én szüleim hogy fiatalabb vagyok ő idősebb vagy a lánya mit szól ehhez…meg mondja lehet ő nem szeretne második lagzit.. mondom ez nem hátrány.. meg hogy idő kell hogy kiismerjük egymást és mi van ha akkor már nem akarna babát..

Továbbá az én szemszögemből, nem félek a szüleim családtagjaim mit szólnának ehez mert meg ismernék és ők is tapasztalnák milyen jó emberbe botlottam, házasság nem miden áron szerintem, hisz az csak papír, az nem fog boldoggá tenni, szerintem.
A baba kérdés meg igen szeretnék legalább egy babát. szerintem nem látunk előre éveket mi lesz és mi nem! nem kell ide 4-5év kiismerés, én felfogásom szerint,

Én nekem ő egy olyan nő szemembe kit bárhol, bármikor fel vállalok , és tudok szeretni, minden téren és elfogadni!

Remélhetőleg szombaton találkozunk akkor elmondom neki még egyszer a dolgokat, és bízom szerencsébe nem az utolsó találkozásunk lesz.
Mondta nekem tegnap még ezek után szeretné hogy nézzek egy fiatalabb lányt magamnak kivel átélhetek mindent. pl: lagzi, házasság, babák..

Várom tanácsukat, nem akarok ettől a felbecsülhetetlen értékű nőtől ilyen könnyen, egyszerűen megválni ! 🙁

Körülbelül 1 éve zárkózott vagyok, nagyon nehezen tudok nyitni mások felé, ezért nehezebben is barátkozom. Általános iskolában sokat voltam kiközösítve, ezért még mindig félek ettől. Igaz vannak barátaim akikkel mindent meg tudok beszélni de még náluk is félek, hogy estleg háttérbe szorítanak. Mostanába sokat sírtam is emiatt, de ha meg elmondom nekik akkor meg hülyeségnek fogják tartani és tagadni fogják. Mit kellene csinálnom?

Jo napot kivanok!Szeretném a segitségét kérni…mostanában nem tudom hogy mi van velem…olyan mintha nem a valosagba élnék…és a fejembe hangok vannak néha megilyedek sajat magamtol…én nem vagyok rossz ember..csak nem tudom lehet panikbeteg vagyok vagy depresszios vagy kényszerbeteg..nem tudom…szeretnék kigyogyulni ebböl de hogyan? Én nem vagyok rossz…csak ez az allapot tesz azzá..nem tudom mit csinaljak

Kedves Doktornő!
5 hónapos kisfiammal kapcsolatban kérnék tanácsot. 2 hetes kora óta tápszeres baba, cumisüvegből kapja az ételt. 7 hetes kora óta minden etetés szenvedés és kínlódás neki is és nekem is. Amint a cumisüveg a szájába kerül, vagy az etetési pózba rakom őt, ordítva tiltakozik az evés ellen. Csak miután a sírásban kifáradt, azután hajlandó félálomban meginni a tejet. Éjszaka viszont probléma nélkül eszik. Több fajta cumisüveget, etetési pózt, tehnikát kipróbáltunk, de egyik sem használt. Ugyanugy több vizsgálaton túl vagyunk már, szerencsére mindenhol negatív eredményeket kaptunk. A kérdésem az lenne, hogy mi okozhatja nála ezt az ellenállást az evés iránt napközben? Lehetnek ennek pszichés okai ilyen pici korban? ( arra gondoltam,hogy a születése után 3 hetig szondával táplálták, és valahogy ez hagyhatott benme ilyen nyomot).
A másik kérdésem pedig velem kapcsolatos-sajnos eléggé nehezen bírom ezt a helyzetet idegileg, rettentő ideges és mérges tudok lenni, amikor fél óras sírás előz meg minden etetést, és valamikor a sirás után sem hajlandó enni,így persze a súlygyarapodasa is lelassult,és félünk hogy nincs meg a megfelelő napi folyadékbevizel. Tudna tanácsolni valamit, hogyan tudnám megfelelően, higgadtan kezelni ezt a helyzetet?
Köszönöm a válaszát.

Tisztelt Doktornő!

Másfél hónapja kezdtem egy titkárnői munkát. Már egy hét után elkezdtem érezni, hogy a szobában lévő két titkárnő nem szimpatizál velem. Nagyon kevés dolgot mutatnak a munkájukból szinte maguk közt elosztják. Történt egy incidens, ami következtéből kidetült, hogy nem kedvelnek sőt még mínuszba kerültem nála. (Természetesen nem szemtől szembe derült ez ki, hanem egy nem túl jogos úton).
Jeleztem a vezetőmnek, hogy úgy érzem nem kedvelnek és szeretnék elmenni onnan, de mondta, hogy szó sem lehet róla, ő ragaszkodik hozzám. Mert hogy az egyikük helyére kerülnék. Megkérdeztem, hogy ők ezt tudják, és a válasz az volt, hogy nem. De én mégis úgy érzem, hogy igen vmi oka kell hogy legyen. És mindennap félve megyek be,hogy melyik pillanatban fognak rajtam élcelődni egymás között.
Én úgy gondolom magamról, hogy a feladatokat megtudom csinálni, csak csendes vagyok és néha bizonytalan.
Ön szerint kezdjem el növelni az önbizalmamat, hogy ne érdekeljen mit gondolnak mások vagy keressek inkább egy másik helyet, esetleg beszélgessek mégegyszer a vezetővel?

Köszönöm válaszát!

Kedves Doktornő!
A napokban egy igen fontos problémára bukkantam magamban, és úgy gondolom elég nagy hatással van az életemre csak eddig észre sem vettem.
18 éves fiú vagyok, régen játékfüggő voltam, de pszichológus segítségével megszabadultam tőle. Időközben jóban lettem egy fiúval, aki nem játékfüggő, de szabadideje nagy részét azzal töltötte. Számomra ez elég zavaró volt, hiszen tudtam milyen káros az a sok játék, és hogy milyen nehéz kijönni egy függőségből. Legjobb barátom is lett idővel, így egyre inkább irritált, hogy annyit játszik, sorolta hogy hány játékot játszott végig. Én közben ültem, és azon gondolkodtam, hogy én nekem soha sem tetszett sok játék, életembe vagy 3-5 játék fogott meg és játszottam sokat vele. Azaz, ha valami megtetszett akkor folyamatosan azzal játszottam, nem többel egyszerre.
Gondolom ez a jellememet is tükrözői, hiszen egy hűséges típusnak gondolom magam, egy személynek aki valamibe könnyen beleszeret és nem akarja elengedni. Egyik plátói szerelmem is több mint 6 évig tartott.
A játékokra visszatérve, a függőség után én nem játszottam semmivel (az előtt is csak 1 játékot játszottam, ami függőséghez vezetett). Számomra furcsa volt, hogy ez a fiú több játékkal is játszik és elég sokat, és mégsem függő, mert mellette tud tanulni, lefekszik idejében, és ha nincs idő akkor nem gond ha nem játszhat.
Idővel egyre többet néztem egy játékot nála, amit az esetek 90%-ában játszott, de nem igazán tetszett nekem. Nevettem rajta, és mondtam hogy én ezt nem tudnám játszani, nem köt le annyira. Ennek ellenére ezzel kapcsolatos videókat nézegettem az interneten, mert maga a játék érdekes volt, csak játszani nem szerettem.
Fél év múlva valahogy kezdtem egyre jobban megkedvelni a játékot (gondolom a sok videó nézése miatt), és elkezdtem játszani. Amire belejöttem és szerelmes lettem a játékba, a barátom megunta (amit amúgy már 5 éve játszott), és egy új (tavaly ősszel megjelent) játékkal kezdett játszani egy másik barátjával.
A fő indok amiért zavar ez, az hogy ő sokat játszik, és szerettem volna így is vele kapcsolatba kerülni, nem csak beszélgetésenként, mivel látom ez neki fontos, és én is néha játszanék egyet, és ketten jobb mint egyedül. De amire megszerettem azt amit ő szeretett, ő nem játszik többet vele. Viszont van egy másik játék amit egy másik barátjával folyton játszanak, de az nekem még ennyire se tetszik… Szóval az szerintem esélytelen, arra se vettem a fáradtságot, hogy kipróbáljam, mert abban elég sok az akció, és úgy gondolom az valóban nagyon rossz hatással van az emberre, és nem szeretnék belefolyni, főleg úgyhogy nem is vonz.
Remélem érthető a problémám. Igazságtalannak érzem ezt az egészet. Van egy játék amit évekig játszik, majd amikor én megkedvelem befejezi és belekezd egy másikba. Úgy érzem mintha cserben hagyott volna. Ahogy sok más helyzetben is szokott, mert neki ilyen jelleme van. Rosszul esik ez az egész, mert számomra áldozat volt az is hogy elkezdtem játszani, és szerintem azért kezdtem el ezt, hogy közelebb kerüljek hozzá, hogy közösen is játszodjunk, mert én mondtam 1-2 játékot ami nekem tetszett, de őt meg az nem fogta meg. Szóval személyiségem tudatalatt átalakult és megkedvelte a játékot, nagyrészt azért hogy vele játszhassak, és erre ő köszöni szépen mással játszik most.
Nem tudom mi lenne itt a megoldás a lelki nyugalmamra, hiszen nem akarok a másik játékkal játszani, de nem is erőszakolhatom rá hogy ezzel játszodjon (amúgy ha kérem jön, de ő soha nem hív játszani, mert a másikot szereti, bár lehet ha azt is játszanám se lenne más, mert egyedül jobban szeret játszani)
Kérem segítsen!

Üdvözletem!
A párommal kapcsolatban kérnék tanácsot..Dióhéjban körbeírom a helyzetünket.
32 éves férfi a párom,most vagyunk együtt 2 éve.A kapcsolatunkból született egy fiúnk,aki most 10 hónapos.Sajnos a kapcsolatunk elhidegült,együtt élünk de nincs köztünk semmi.
Az ok amiért írok a következő:Párom ha nagyon rikán iszik,akkor kiadja magából mi az ami bántja.Első körben azt ecsetelte,hogy bosszút állna azon a férfin,aki őt anno egy összeveszés alkalmával bántotta.
Kicsit megijedtem,mert ekkora dühöt én még nem láttam senkiben.
Második körben azért sírt órákig,mert nem akarja elfogadni,hogy a szülei és a mamája egyszer meghalnak és hogy egyszer ő is meg fog halni.Nem akarja elfogadni a halált,az elmúlást és hogy utána nincs már semmi.
Ez miért lehet?Mit tudnék én segíteni neki?
Kicsit megijedtem,hogy mi lesz ha tényleg meghal egyik szülője?
Mi lehet ennek a rettegésnek az oka?
Illetve a benne felhalmozódott dühvel mit lehetne kezdeni?Nem veszekedős,beszédes tipus,ezért is félek hogy egyszer csak felgyülemlik benne a feszültség és kárt tesz magában vagy másban.
Orvosi segítséget nem hajlandó elfogadni.

Tisztelt Doktornő! Kamaszkorom óta szenvedek a bipoláris affektív zavartól, legutóbb 5 éve volt mániás epizódom. 12 éve élek házasságban, van egy 11 éves fiunk. 9 évvel ezelőtt volt egy kilengésem, aminek hatására elmenekültem otthonról és albérletbe költöztem. Azóta a feleségem nem szeretné, hogy hazaköltözzek, talán fél, hogy a probléma ismét kitörne rajtam. Én egyedül a világban nehezen viselem a helyzetemet, fiamat is ritkán látom, feleségemmel a szexuális életem – betegsége miatt – szünetel. A segítségét kérem: mit tegyek, várjak türelmesen, akár évekig? Nem merem forszírozni, sürgetni a dolgot. Köszönöm szépen a válaszát.

Sziasztok.
Néhány éve, ugy kb 2-3 éve a szüleim sokszor veszekedtek. Az öcsémmel ilyenkor elmenekültünk a házból vagy bezárkoztunk a szobánkba. A végén már kidobta anya az apámat. Mert elvileg lopott tőlünk s sokszor volt részeg. Eleinte tartottuk a kapcsolatot ám legtöbbször a kocsmába vitt minket. Egyszer elszólta magát s akkor kezdett magamban előjönni a gondolat hogy ő nem a vérszerinti apám. Sokkal később Facebookon irt rám h ő tényleg nem a vérszerinti apám. Az anyámmal is 2006 ban ismerkedett meg. ( az öcsém születése előtt.) S ő sem tudja ki az igazi apám. Anyától semmit nem tudtam meg. Fájt hogy hazudtak nekem. Magamba fordultam, néha megvágtam magam. Később 3-4 honap múlva nem jelentkezett. Probáltam erős lenni hiszen ő az öcsém apja és az öcsém szerette a hazugságai ellenére is. Félévente jelenik meg aztán megint eltünik.
A vérszerinti apámról egyre rosszabb gondolatok keringtek. ( Pl: Nem kellettem neki, nem is kellett volna megszületnem. Stb.) Erre még az öcsém is rátesz. Ha apróságokon is veszekszünk mindig felhozza. Tudja hogy az a gyenge pontom.

Kedves Doktornő!
16 éves meleg fiú vagyok, és úgy érzem egyre inkább elragad a pornó és az önkielégítés. Úgy érzem függő lettem, és már szinte napi szinten csinálom. Egyre fiatalabb fiúk után vágyom, és egyre több internetes oldalon próbálok képeket cserélni. Főleg a 13-16 éves kor osztály izgat, már a beszélgetés velük felizgat, hogy hasonlóak mint én. Viszont a pornó is egyre jobban úrrá lesz rajtam, és nélküle már képtelen vagyok csinálni. Arra érzek vágyat, hogy fiatal fiúkat lássak, nem feltétlen arra hogy kiverjem magamnak, ez csak vele járó. Például sokszor fel sem áll rendesen amikor képeket nézek vagy chatelek, de attól még nagyon izgató. Sokszor van hogy naponta 2x is csinálom. Nem tudok leállni, és egyre jobban a birtokába kerít. Hiába van amit csináljak, ha este csak 20 perc szabadidőm is lesz, akkor már azzal foglalkozom. Van elég sok érdekes dolog az életemben, de ez mégsem jelent megoldást.
Nem tudom miként tudnám leszoktatni magam erről. Nem tudok ellenállni a vágynak, ha elragad. Mit kéne tennem?

Kedves Doktornő! Egy olyan problémával állok szemben, hogy úgy érzem az anyám betegesen féltékeny mindenkire a környezetemből. Folyamatosan nyomoz a barátaim után, és minden eszközzel próbálja megakadályozni, hogy találkozzam a rokonaimmal. Én vagyok az egyetlen gyereke, elvált az apámtól, viszont van új férje. Nemsokára betöltöm a 18at és érettségizem, ezután szeretném külföldön folytatni a tanulmányaimat, de nem merem megmondani neki, félek, hogy valami őrültséget csinálna. Így sem enged sehová, és mindig kísérget. Teljesen tanácstalan vagyok.