Pszichológus válaszol
Kérdezzen pszichológusainktól
Ha olyan problémája van, amit néhány mondatban meg tud fogalmazni és úgy gondolja, hogy egy e-mail terjedelmű válasz is iránymutatást tud adni Önnek, kérjük írja meg kérdését és a válasszal együtt (moderálás után) megjelenítjük azt oldalunkon.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az írásos, online pszichológiai tanácsadás nem egyenértékű a pszichológiai vizsgálatra (videobeszélgetés vagy személyes találkozás során létrejövő első interjúra) alapozott szakvéleménnyel, kizárólag a problémafelvetés alapján a szakemberben keletkező benyomásokat és annak személyes véleményét tükrözi. Ez tehát nem minősül pszichológiai tanácsadásnak vagy javaslatnak! A hozzászólás elküldésével Ön automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy kérdése a válasszal együtt (egyéb adat nélkül, névtelenül) oldalunkon megjelenjen, ezért kérjük, hogy ha anonim szeretne maradni, akkor a levél szövegébe ne írjon nevet, vagy más beazonosítható adatot. Köszönjük, hogy tapasztalatai megosztásával másoknak is segít: támogatást és reményt ad. A hozzászólás megírásához és a korábbi kérdések és válaszok eléréséhez lejjebb kell görgetni.
A pszichológus válaszol rovatban a válaszadás ingyenes és 15 munkanapon belül történik.
Felhívjuk figyelmét, hogy nem a beküldés sorrendjében válaszolunk a megkeresésekre. A kérdés és válasz megjelenéséig szükséges várakozási idő a választott pszichológus élérhetőségétől függően változik. Amennyiben az Ön által választott szakember egy napon belül nem tudja megválaszolni kérdését, másik kolléga segítségére számíthat.
Az oldal készítői es tulajdonosai fenntartják a jogot, hogy tekintettel a hatályos jogszabályokra, a médiatörvényre, a beküldött kérdések közül válogassanak és eldöntsék az oldalon írásban mely tartalom jelenhet meg. Mivel weboldaunk nem korhatáros, kérjük hogy a szexualitásra vonatkozó kérdéseit diszkrét, kulturált módon tegye fel. A sértő, egyértelműen spam jellegű kérdések automatikusan törlésre kerülnek.
Személyes konzultáció
Ha négyszemközt
szeretne beszélni…
… ellenőrzött, megbízható pszichológusaink valamelyikével, az adott szakember adatlapján oldasható árak befizetése után tudja ezt megtenni. Pszichológsainkkal tehát online is konzultálhat az általuk megadott időpontokban. Gyermeknevelési kérdésekben is szívesen állunk a rendelkezésére.
Sürgős esetben (például öngyilkossági krízis esetén) az alábbi linken elérhető lelki elsősegély telefonszámokon kaphat azonnali segítséget.
Gyakran felmerülő kérdések
Kérdezési szabályzat
1, A kérdés szövegébe kérjük, hogy ne írjon olyan adatot, ami kizárja, hogy, a kérdézés anonim maradhasson.
2, Egy ember egy alkalommal egy kérdést csak egy pszichológusnak küldhet el.
3, A kérdés belüldéséhez e-mailes megerősítés szükséges.
Miért kapom azt a választ, hogy keressek fel pszichológust, ha ezt már megtettem, hiszen azért írok Önöknek levelet?
Az emberek többsége konkrét kérdésre konkrét választ vár, ám a lelki problémák sajnos természetük miatt bonyolultabbak, ezért képtelenség egyértelműen válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre. Minden ember más és más és egy adott probléma (pl. párkapcsolati konfliktus vagy válás, gyermeknevelési nehézség) kialakulásához is teljesen egyéni utak vezetnek. Ezért nem érdemes általánosítani. Hiszen ami az egyik embernek beválik, a másiknak egyáltalán nem biztos, hogy be fog.
Egy-egy hozzászólás elolvasása után egy tapasztalt pszichológus el tudja dönteni, hogy valószínűleg elegendő lehet-e egy néhány soros válasz. Néhány átgondolandó, önismereti témájú kérdés megfogalmazása, vagy mindenképp négyszemközti konzultáció szükséges a nehézség megoldásához. Persze nem kellemes azt olvasni, hogy keressünk fel egy szakembert, de vannak olyan helyzetek, amikor nem érdemes az egyéni megoldásokkal bajlódni, mert az nagy valószínűséggel több kárt okozna, mint hasznot.
Miért van az, hogy nem kapok konkrét tanácsot?
Igen gyakori igény, hogy a kérdező konkrét tanácsot, vagy javaslatot vár, a válaszlevélben véleményformálásra kéri a pszichológust. Ez két tényező miatt lenne igen veszélyes: az első, hogy az írásos kommunikáció csak felszínes benyomások alkotását teszi lehetővé a szakember számára. Egy levélváltás alapján nagyon könnyű félreérteni valamit, mind a pszichológus, mind az olvasó részéről. Elég lehet ehhez egy nem jól megválasztott szó, vagy pontatlanul megfogalmazott mondat. Erre a problémára jó megoldás lehet egy négyszemközti beszélgetést kérni a pszichológustól, közösen átgondolni a téma kapcsán felmerülő kérdéseket. A videohívás információtartalma jóval magasabb, ráadásul lehetőség van azonnal reagálni, visszakérdezni egy-egy kétértelmű szituációban. A másik ok, hogy egy magára valamit is adó pszichológus nem ad tanácsot
Hosszú-hosszú tanulmányok és empátia ide vagy oda, senki sem tudhatja jobban azt, hogy mi magunk mit élünk át, mire van szükségünk, mint mi magunk. A saját kérdéseinkre ezért leghatékonyabban mi magunk tudjuk megtalálni a számunkra megfelelő válaszokat. A pszichológus szerepe ebben az, hogy megfelelő kérdéseket tegyen fel, visszajelzéseivel segítse a problémahelyzet átgondolását. A nehézséghez kapcsolódó vágyak és érzelmek megfogalmazását, megértését. A terápiás kapcsolat elmélyülését. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy rendszeres konzultáció sorozat segítségével általában még a legreménytelenebb helyzetéből is talál kiutat a kliens. (Ez azonban nem megy írásban.)
Csak a diagnózis a kérdésem, miért nem mondják meg?
Igen gyakran előfordul, hogy diagnózissal kapcsolatban kérnek tőlünk állásfoglalást. A diagnózis alkotás azonban egy igen komplex, meglehetősen idő és erőforrás igényes feladat, amely mindenképpen személyes találkozást kíván a diagnózist váró klienssel. Ennek menete általában az, hogy a pszichológus először egy beszélgetést (ún. diagnosztikus első interjút) készít, melynek során a probléma forrásával kapcsolatos hipotéziseket (feltételezéseket) fogalmaz meg a saját maga számra. Ezeket aztán különféle pszichológiai tesztek segítségével teszteli. Ezek lehetnek kérdőíves, vagy úgynevezett projektív tesztes eljárások. Utóbbiaknál a kérdésekre adható válaszok teljesen egyéniek, ezeket a szakember sokféle szempont alapján osztályozza és ezután a szakmai standardok alapján értékeli ki. Ez tehát egy hosszú és bonyolult folyamat, melyet minimálisan klinikai szakpszichológus végzettségű szakember végezhet el.
Érdemes azt hangsúlyozni, hogy egyetlen pszichológiai teszt kitöltése sem ad önmagában diagnózist. Ha tehát kitölti valamelyik kérdőívet az oldalunkon, abból legfeljebb a lelki probléma gyanúja és szakember felkeresésének szükségessége merülhet fel, semmiképpen sincs oka az ijedtségre. Az a célunk ezzel a szolgáltatással, hogy egy objektv mérőeszköz segítségével jobban megismerhesse önmagát.
Azért mondják, hogy keressek fel egy pszichológust, mert pénzt akarnak rólam legombolni!
Tény, hogy a pszichológusok is pénzből élnek, a boltban nekünk is ugyan úgy kell fizetnünk az alapvető élelmiszerekért, mint bárki másnak. Ezért tehát nem dolgozhatunk ingyen. Abban viszont nagyon szerencsések vagyunk, hogy olyan hivatást űzhetünk, amivel hatékony segítséget tudunk nyújtani a minket megkereső klienseknek lelki problémák esetén. Gyakran nagyon nehéz helyzetben levő, elkeseredett levélírók keresnek meg bennünket. Sokaknak igen nehéz már az is, hogy megfogalmazzák kérdésüket és hogy egy nyilvános fórumon feltegyék azokat. Ezért aztán könnyen előfordul, hogy a kapott válasszal kapcsolatban csalódniuk kell. Ahogy fentebb kifejtettük, az írásos keretek azonban jelentősen korlátozzák a kommunikációt. Szükség esetén lehet reagálni a válaszainkra, később, vagy más kérdésben is szívesen állunk a kedves olvasók rendelkezésére. Amiben tudunk, segítünk, az ingyenes fórumukon is, de ez nem minden probléma esetén elég. Szakembereink legtöbbszörn azért nem reagálnak részletesen a megkeresésekre, mert sokszor tévútra vinne a hosszúra nyúlt reakció. Van amikor csak javasolt, máskor megkerülhetetlen klinikai szakpszichológus/pszichiáter szakember személyes felkeresése (péládul önsértő magatartás, vagy személyiségzavarok esetén). A nyilvános kérdezéssel minden kedves Kérdezőnk sok más elkeseredett embernek segít a hozzászólásával. Sokszor már az is nagy dolog, hogy azt érezzük: nem vagyunk egyedül a problémánkkal.
Mire jó akkor az írásos online pszichológiai tanácsadás?
Az online tanácsadás sajnos nem csodaszer. Az írásos pszichológus válaszol rovatnak megvannak a maga korlátai és a előnyei is. Meg kell értenünk, hogy a lelki problémák kezelésére nincsen azonnali és hosszú távon is működő megoldás. A legjobb, ha mindent alaposan átgondolunk, megértünk. Írásos válaszaink segíthetnek elindulni egy mélyebb önismeret és sikeresebb életvezetés felé vezető úton. Ha átmeneti elakadásról, vagy egy-egy kevésbé bonyolult konfliktushelyzetről, esetleg átmeneti elbizonytalanodásról van szó, pszichológus válaszol rovatban adott válaszaink hatékony megoldást jelenthetnek. Vannak azonban olyan esetek, amikor szakszerűbb segítségre, négyszemközti konzultációra, vagy személyes pszichoterápiás kezelésre van szükség. Akkor is, ha nehéz ezt elfogadni. A probléma felismerése és elfogadása az első lépést jelentheti a változás felé vezető úton!
Sürgős esetben az alábbi linken található telefonos lelkisegély szolgálatok felhívását javasoljuk.
Telefonos lelki-segély szolgálatok
Kedves Habis Doktornő!
Válaszolnék a kérdéseire: (elso levelemet csatolom)
Kisfiunk sürgősségi császárral született a 35. Héten és éretlen tüdeje miatt volt szükség a szondás táplálásra. 3,5 hetes korában már cumisüvegből is képes volz inni, és nagyon szépen megitta az előírt adagokat ( 5 hetes koráig korházban voltunk, ahol kötelező volt a gyermeknek az orvosok által előírt mililitereket meginnia). 5 hetesen aztán hazamehettünk, de semmi dolog nem változott és nem történt ami miatt brkövetkezhetett volna nála ez az undor és nem akarás a tejivással kapcsolatban. A szondás táplálás neki kellemetlen volt, viszont kényelmes is,mert nem kellett “megdolgoznia” azért, hogy jól lakjon, és férjemmel ide vezessük vissza a mostani állapotot, tehát, hogy lehetséges, hogy a fiunk lusta enni. Hozzáteszem a kanalas ételeket gond nélkül elfogadja, szinte habzsolja. Ami engem illet, engem lelkileg nagyon megviselt az egész korházi lét és az, hogy a fiam csövekkel van körbevéve, és nem eszik úgy mint más kisbabák. A kórházi tartózkodásunk alatt a kisfiamnak trombózisa is keletkezett a lábában az infúzió miatt, tehát még ez is megnehezítette a helyzetünket. Nagyon féltem őt, és mar szinte minden apró nem szokványos dologra megrezzenek, ugyanis két évvel ezelőtt elvesztettük az elsőszülött lányunkat 8 hónapos korában.
5 hónapos kisfiammal kapcsolatban kérnék tanácsot. 2 hetes kora óta tápszeres baba, cumisüvegből kapja az ételt. 7 hetes kora óta minden etetés szenvedés és kínlódás neki is és nekem is. Amint a cumisüveg a szájába kerül, vagy az etetési pózba rakom őt, ordítva tiltakozik az evés ellen. Csak miután a sírásban kifáradt, azután hajlandó félálomban meginni a tejet. Éjszaka viszont probléma nélkül eszik. Több fajta cumisüveget, etetési pózt, tehnikát kipróbáltunk, de egyik sem használt. Ugyanugy több vizsgálaton túl vagyunk már, szerencsére mindenhol negatív eredményeket kaptunk. A kérdésem az lenne, hogy mi okozhatja nála ezt az ellenállást az evés iránt napközben? Lehetnek ennek pszichés okai ilyen pici korban? ( arra gondoltam,hogy a születése után 3 hetig szondával táplálták, és valahogy ez hagyhatott benme ilyen nyomot).
A másik kérdésem pedig velem kapcsolatos-sajnos eléggé nehezen bírom ezt a helyzetet idegileg, rettentő ideges és mérges tudok lenni, amikor fél óras sírás előz meg minden etetést, és valamikor a sirás után sem hajlandó enni,így persze a súlygyarapodasa is lelassult,és félünk hogy nincs meg a megfelelő napi folyadékbevizel. Tudna tanácsolni valamit, hogyan tudnám megfelelően, higgadtan kezelni ezt a helyzetet?
Köszönöm a válaszát.
Kedves Kérdező!
Megértem a frusztrációját a helyzet miatt. Mi történt 7 hetes kora körül, aminek kapcsán kínszenvedéssé változtak az étkezések? (Ha jól értelmeztem a levelét akkor a pici 2 hetes és 7 hetes kora közt nem volt ilyen gondjuk.) A szondás táplálásra miért volt szükség? Hogyan viselte ezt Ön és a kisfia? A családjuk mennyire támogató? Más nehézség, frusztráció is van az életében?
Üdvözlettel:
Habis Melinda
2017-05-19 15:03:02 Gyermeknevelési nehézségek
Kedves Kérdező!
Levele alapján azt gondolom, hogy érdemes volna a gyermekorvosuk véleményét kikérni a szondás táplálás hatásairól, illetve arról hogy minkét lehetne a kisfiukat rávenni az étel elfogadásra. Az, hogy a kanalas ételeket habzsolja jó hír, de gondolom, hogy ez az Ön etetéssel kapcsolatos frusztrációját nem szünteti meg.
Kérdésére válaszolva azt mondanám, hogy iskoláskor alatt a gyermekpszichológiai vizsgálat és beavatkozás is a családra korlátozódik, hiszen a gyermek tünetei a családi rendszer zavarából (vagy a szülők egyéni nehézségeiből) fakadnak.
Levele alapján felmerült bennem, hogy a sok kórházban történt nehézség is megviselheti Önt és a kislányának elvesztése is igen megterhelő lehetett a számára. Ezek önmagukban is indokolják pszichoterápiás támogatás igénybevételét. Ha gondolja, munkacsoportunk tagjai szívesen állnak ebben is a rendelkezésére.
Üdvözlettel:
Habis MelindaTisztelt doktornő! Volt egy két és fél éves kapcsolatom, a másik fél szakított, viszont mégsem tudunk elszakadni egymástól. Az exem lelkileg nagyon labilis, nem tudja mit miért tesz vagy érez. Kapcsolatunk alatt nagyon sokmindent elértem nála, azt mondta ő sosem fog tudni szeretni senkit, illetve bízni, ezeken mind túl vagyunk, boldogok voltunk hogy változott a helyzet nála. Aztán egyszercsak jöttek a problémák és szép lassan visszajött a “régi énje” azt mondja azért szakított mert nem akar bántani azzal hogy “elhidegült” illetve “más nők után futkos”. Ez világos, viszont mégsem tudunk elszakadni egymástól, érzem hogy ő sem akarja ezt a szakítást de tenni mégsem hajlandó hogy jobb legyen. Találkozgatunk, néha nála alszom, nagy a szenvedély köztünk, és nagyon jól érezzük magunkat amikor együtt vagyunk. Nem értem miért nem tudunk elszakadni egymástól, vagy mit is kéne tennem.
Kedves Kérdező! Köszönjük a levelét! Valószínűleg az Ön párja nem akar elköteleződni hosszútávon, s ezért is ” szakított” Önnel. Neki kényelmes lehet így, hogy akár több nővel tart egyszerre kapcsolatot, s a hétköznapjait a találkozásokkal színesebbé tudja tenni. A kérdés az, hogy Önnek miért is van szüksége erre a kapcsolatra? Mit remél a kapcsolatuktól? Javaslom, hogy ha a kérdések megválaszolásában bizonytalan, akkor önismereti munka révén szakember segítségével járjon a végére (akár az itteni pszichológusok is szívesen segítenének). Sok sikert kívánva:
Szabó LiliTisztelt Hölgyem!
Egy alkalommal férjemtôl (három óvodás gyerekünk van) kértem a számológépét. Mondta, vegyem ki nyugodtan a táskájânak (ezt csak munkába használja) egy bizonyos helyérôl. Nem volt ott, de kezembe akadt egy originâl kondom.
Nagyon megütköztem rajta, mert saját életfelfogàsával, retorikájával nem tudtam képbe hozni (20éve ismerjük egymást).
Másnap, jó sok vajúdást követôen, hátha napirendre tudok térni felette, de nem tudtam, rákérdeztem, mi célból tart ott óvszert.
Válasz:—minden eshetôségre.
Ezt nem akarta kifejteni bôvebben kétszeri kérésemre sem. Csak megismételte, s mondta, szerinte elég vilâgos, amit mondott. (Adalék: Sokszor jön késô èjjel haza irodai munkâból mondvân, ennyi munkâja volt — és otthon is hajnalig dolgozik utána. )
Ha szerintem ez nagyon inkorrekt, miért is viselem el? Iszonyúan érzem azóta magam, nem tudok napirendre térni a vâlasza felett.
Idôvel nyilván más problémák felülírják, de most ránéznem is fájdalmas.
Ésszel tudom, hogy dolgozzam fel, de van valami zsigeri remeges azóta bennem, ami nem hagy alább.
Ha más kell neki, miért nem vetünk véget ennek a házasságnak? Párhuzamos kapcsolat sok megalázó helyzetet hoz a három félnek s esetleg a gyerekeknek is.
Köszönöm elôre is a vâlaszát.
Üdvözlettel
Kedves Kérdező!
Teljesen érthető a felháborodása. Bizalomvesztett helyzetbe került. Első lépésben tisztáznia kell vele, mit ért pontosan férje az alatt, amit mondott. Ha nem pontosítja, akkor érdemes lenne Önnek elmondania neki, hogy nem tud benne megbízni (ha így van), és megbeszélni a lehetőségeket: elmondatni vele, mi készteti arra, hogy más kapocsolatot keressen (ha ez a célja) vagy ez csak egy “üzenet” az Ön részére? Hogy figyeljen, hogy ezt ő megtenné. De miért? Ezt jó lenne megtudni tőle. Nem elégedett a maguk közti szexuális élettel? Ön ezt hogy látja? Ő hogy látja? Ha nem tudják megbeszélni, párterapeuta tud segíteni. A párhuzamos kapcsolat valóban káros a gyermekek személyiségfejlődését tekintve is. Sok sikert kívánok a beszélgetésükhöz!
üdvözlettel:
Kedves Hölgyem,
Négy hónapos kismamaként tavasz elején pârommal utaztunk autóval külföldön és egy ismeretlen autópályacsomópontnâl megkérdeztem tôle, hogy biztosan a számunkra megfelelô feljáratot vâlasztotta-e. (GPS, okostelefon nem volt elérhetô).
Azt válaszolta:—hány pofonban fogadunk?
Addig soha nem tapasztaltam tôle senki irânyában agressziót, sôt, pont azért választottam ôt anno (15 éve ismerjük egymást, 10 éve vagyunk haverok, aztán barátok, majd jártunk, együtt éltünk, bár házasságunk 5 hónapos, még friss), mert nagyon szelíd, a nézetkülönbségeket bárkivel mindig meg tudja oldani párbeszéddel, érveléssel.
Elôször úgy éreztem, mintha agyonvágtak volna.
Aztán könnybe lábadt a szemem és belül elkezdtem sírni.
Aztán hirtelen úgy éreztem, kiszállok, de nem beszéltem a nyelvet, hideg volt, okostelefon híján nem tettem. “Megbénultam.” Hazáig nem szóltam szinte, csak mikor kérdezett, arra is szűken feleltem.
De a sírás belül aznap elalvásig nem maradt abba.
Nem tudom feldolgozni azóta sem. Megkérdeztem, hogy értette, azt mondta, viccnek szánta.
Azóta nem volt hasonló eset, de máig nem felejtem el azt az èrzést. Összeomlott egy világ.
Azóta is foglalkoztat, hogy vajon a magzatunk ezt miként élte meg és mennyire sérülhetett?
Köszönöm a válaszát.
Kedves Kérdező! Köszönjük a bizalmát! Ha jól értem, ez az eset egyszer fordult elő, se előtte, se utána nem tapasztalt “agressziót” párja részéről, bár a párja ezt a megjegyzést viccnek szánta az elmondása alapján. Ön 4 hónapos kismamaként élt át ezt az élményt, ami miatt valószínűleg még érzékenyebben érintette. Úgy gondolom, hogy a magzat, akkor lesz érzékenyebb a negatív ingerekre, ha az huzamosabb ideig tart a kismama negatív hangulati állapota. Mivel nagyon aggódik, azt javaslom, hogy perinatális szaktanácsadót keressen fel ezzel a kérdésével, a szülés-születés körüli problémákban, szülői szerepre való felkészítésben, perinatális időszakban felmerülő párkapcsolati kérdésekben tudnak segíteni. Sok sikert kívánva:
Szabó LiliKedves Melinda!
A problémámat, mellyel Önhöz/Önökhöz fordulok, úgy tudom a legrövidebben leírni, hogy extrém mértékű vizsgadrukk…
Konkrétan a jogosítványt szeretném megszerezni, és már 3 sikertelen
vizsgán vagyok túl, melynek oka minden alkalommal a stressz volt. Nem
magával az autóvezetéssel van a gondom, az oktatóm is ezt mondja,
hanem a vizsgára való túlzott “ráfeszüléssel”, és ezt én is így érzem,
de sajnos nincs ötletem, hogy hogyan tudnám ezt hatékonyan leküzdeni.
Kicsit új is számomra ez a helyzet, mert sokszor voltam már
vizsgaszituációban és bár mindig is izgulós típus voltam, ennyire még
nem fogott ki rajtam egyik sem… A gyakorlások alkalmával, amikor
nincs tétje, sokkal felszabadultabb vagyok, de a vizsgáimon elég volt
egy-egy apró közbeszólás a vizsgabiztostól, és én fejben leblokkoltam,
összezavarodtam és hibáztam.
Az 1. bukást követően még nem, de így a 3. után már kicsit szégyellem
is magam miatta az ismerőseim, sőt még az oktatóm előtt is… Pedig én
tényleg nagyon szeretnék sikeresen levizsgázni, és úgy álltam hozzá
hogy most meglesz, de a döntő helyzetben mindig úrrá lett rajtam a
stressz.
Nagyon megköszönném bármilyen tanácsát ezzel kapcsolatban.
Üdvözlettel:
Gerda
Kedves Gerda!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
Levele alapján azt gondolom, hogy mivel azt írja, nem szokatlan az Ön számára ez a felfokozott vizsgadrukk, érdemes ezt pszichológus segítségével igen alaposan körbejárni, megérteni ennek összefüggéseit az Ön múltjával, kapcsolatrendszerével. Átmenetileg feszültségoldó technikák vagy nyugtató bevétele is sokat segíthet. Jó rövid távú stratégia, ha elképzeli a vizsgahelyzetet, amiben jól teljesít, minél többször és több féleképpen.
Üdvözlettel:
Habis MelindaTisztelt Hölgyem/ Uram!
Abban kérem segítségét, hogy ha elkezdődik egy heti rendszerességű közös munka, kb.mennyi idő után derül ki, ha valaki nem alkalmas (egy bizonyos fajta) terápiára? Erre a kliensnek kell rákérdeznie vagy a szakember jelzi, amennyiben fennáll ez a helyzet?
Köszönettel:
Alíz
Kedves Alíz! Az alkalmasságnak az első interjú, azaz első találkozás után ki kell derülnie. Ha mégsem derül ki- mert kérdése erre utal – aki észreveszi, annak kell ezt felvetnie. Minden terápia csak úgy tud működni, ha a kliens felvethet bármit, ami felmerül benne, enélkül nincs bizalom, és bizalom nélkül nincs terápia. Remélem válaszoltam a kérdésre.
Tisztelt Doktornö! Kérném a tanácsát, mert már lassal elviselhetetlen számomra a kolléganöm viselkedése. Az irodában 4-en vagyunk. Munkánk rengeteg van. Emberekkel és számokkal dogozunk. Nagyon oda kell figyelnünk a munkánkra. Az egyik kolléganöm a másika idegileg tönkre tette. Állandó szóbeli támadásaival, a környezet manipulálásával és a hazudozásával elérte, hogy ez a hölgy kórházi pszichiátriai kezelést vegyen igénybe – már második alkalommal. A feletteseink tudnak mindenröl, de nem tesznek semmit. Manipulátorunk nagyon meggyözö. Már többször rajtakaptam, hogy hazudik. Most én kerültem sorra – most engem kezdett ki. Olyan dolgokat mond rólam, aminek a fele sem igaz. Támad, ahol csak tud. Lassan az én idegeim is felmondják a szolgálatot.
Mikor elmondtam a fönökömnek, az volt a válasz: felnött ember vagyok, oldjam meg magam ezt a problémának nem nevezhetö dolgot.
Arra kérném a doktornöt, adjon tanácsot, hogy viselkedjek egy notorikus hazudozóval szemben, aki tökéletes tudja manipulálni a környezetét. Válaszát köszönöm. Tisztelettel Ibi129
Kedves Ibi129! Köszönjük a bizalmát. Nagyon nehéz lehet a munkahelyén dolgozni ebben a helyzetben; azaz a kolléganője támadja, s a főnöke kihátrál a problémamegoldás ügyétől. Van-e lehetőség ott ahol dolgozik céges coachtól, pszichológustól vagy mediátortól segítséget kérni? Nagyobb cégeknél szoktak lenni, s a munkakörükbe tartozik a kollégák közötti konfliktuskezelés. A kolléganőjével mindenképpen redukálja a beszélgetést, ha kevésbé vesz tudomást róla (nem reagál az ő megjegyzéseire), akkor talán csillapodik ő is. Én azt javaslom, hogy amennyiben a közeljövőbe sem változna a helyzet, érdemes lenne állásinterjúkra elmenni. Egyik munkahely sem ér meg annyit, hogy kórházba kerüljön. Sok sikert kívánva:
Szabó LiliKedves Szabó Lili!
Köszönöm szépen válaszát a játékfüggőséges levelemre!
Kérdezte, hogy milyen gyakran találkozunk. Elég sokat, szóval ezzel nincsen gond. Csak azért érzem kicsit hátrányosnak a helyzetet, mert más barátaival szokott játszani (igaz mást nem igazán csinálnak), szóval emiatt úgy gondolom én kivételesnek érezhetem magam, hiszen különleges a kapcsolatom vele; nem merülnek ki a témák a játéknál, hanem másról is beszélhetünk és millió más tevékenységet végezhetünk.
Ez jó érzéssel tölt el, de úgy érzem az hogy ő másokkal ennyire a játékra összpontosít, azt jelenti, hogy számára ez egy elég fontos dolog, és abszolút kielégíti a társasági igényeit. Szeretnék én is ennek a részévé válni, de nem vagyok meggyőződve, hogy ez valóban lehetséges, lévén hogy elég különböző játékokat kedvelünk. Illetve kérdéses, hogy valóban érdemes-e ezt erőltetni, valóban megoldást jelent a közös játék? Úgy értem, hogy ez számomra is jó volna? Miközben tudom hogy nem a legjobb tevékenység, és elég sok ideig próbáltam lebeszélni a barátomat is, hogy kevesebbet játsszon, mert tudom milyen káros is lehet. Talán a folytonos negatív hozzáállásom miatt könyvelt engem el, úgy mint akivel nem akar játszani, mert én ezt a képet mutattam felé.
Ön szerint ha beszélek erről vele, milyen irányba lenne érdemes a megoldást keresni? Próbáljam én ki azt amit ő szeret és hátha megszeretem, persze ezzel tulajdonképpen kicsit magamra erőszakolva, azt ami nem biztos hogy jó. Vagy esetleg, őt próbáljam meggyőzni, hogy a régebben általa is kedvelt játékkal újból játsszunk? Vagy a megoldás az lenne, ha keresnek mindkettőnknek egy teljesen új játékot, amely mindkettőnket leköt?
Megemlíteném, hogy a mostani játékhoz eléggé ragaszkodik, hogy őszinte legyek, afféle rajongást látok bennem, mint régen én aziránt a játék iránt, amelyhez függő voltam. Visszagondolva akkori énemre, más játékok nem igazán érdekeltek, és megállás nélkül 16 órát is képes voltam eltölteni vele, és egy csepp unalmat sem éreztem!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Kedves Kérdező! Úgy gondolom, hogy az Ön által felsorolt lehetőségeket kellene akkor végigbeszélni a barátjával, hogy milyen megoldások lehetnek a problémára, elmondani, hogy Ön milyen lehetőségekben gondolkodik, illetve megkérdezni, hogy neki van-e más ötlete. Ugyanakkor jelezni kellene az Ön igényeit is felé, hogy szeretne játék formájában is időt eltölteni vele, de ennek módját és mértékét a régi függőségének figyelembe vétele mellett kellene eldönteni. Elmesélheti továbbá azt is neki, hogy Ön anno hogy élte meg a függőségét (nehogy ő is erre az útra tévedjen). Sok sikert kívánva:
Szabó LiliKedves Lili! 46 évesen fordulok Önhöz. Úgy fél éve jönnek elő szervezetemben különféle tünetek. Orvos által felírt hormonok szedése után felborult a hormonháztartásom és 2016.szeptemberében kisműtétet hajtottak végre nálam. Lassan lassan enyhültek panaszaim,majd utána bal mellemben éreztem csomókat és már már elgondoltam,hogy valamilyen megbetegedésem lett. De a mammográfia eredménye negatív lett.Azután pár hónapja aranyér problémáim lettek,ami miatt orvoshoz fordultam. Sikerült műtét nélkül a gyulladást megszüntetni. Majd ezek után Bartholin ciszta képződött,amely eleinte fájdalmas volt,de az orvos türelemre intett és valamelyeset visszahúzódott. De nap mint nap emlékeztet engem,hogy ott van,mert a mérete nap végére megnő. Szóval,foglalkoztatják a napjaimat az egészségügyi problémáim. A hormon-labor sem a tökéleteset mutatta (miszerint kimerülőben a petefészkem és közeleg a menopauza). Emiatt nem is lennék elkeseredve,de ez sok kusza negatív gondolat keseríti kedvemet. Emiatt gyakran vagyok a családommal feszült ,ingerült. És néha depresszió jeleit felfedezem magamon. Hozzá kell még tennem azt,hogy 22 hónapja diagnosztizáltak bátyámnál vastagbélrákot áttéttel és akkor nem sok jóval kecsegtették. De még hál’istennek jól van és rendszeresen jár a kezelésekre.Ez is a lelki életemet taszítja lefelé. Kérem ha tudna nekem javasolni valamilyen taktikát vagy praktikát,hogy ne foglalkozzak ennyit a saját egészségügyi helyzetemmel. Van munkám,sokat segítek férjemnek is a munkában és van 2 gyermekem is,akik suliba járnak még. Így szükségük lenne egy teljse értékű anyára és feleségre. Várom szeretettel javaslatait! Kriszti
Kedves Kérdező! Köszönjük a levelét! Ha jól értem a testvére betegsége kiderülése után (22 hónapja, 2015 nyara) kezdődtek el testi panaszai, amelyeket pszichés panaszok is követtek (sokat foglalkozik testével, saját egészségi állapotával, s emiatt feszült, sok negatív gondolat jár a fejében). Úgy gondolom, hogy testvére elvesztése, s jövőbeli állapotának romlása sok feszültséget okozhatott Önnek (akár tudattalanul), ami miatt elkezdhetett a saját testével is komolyabban foglalkozni. Azt javaslom, hogy onkopszichológus szakembert keressen fel, aki nemcsak a daganatos betegekkel, hanem családtagjaikkal is foglalkozik, ennek a nehéz helyzetnek a megdolgozásával múlhatnak, csillapodhatnak a tünetei. Sok sikert kívánva:
Szabó LiliÜdvözlöm! Szeretnék segítségre lelni, abban hogy nagyon de nagyon magányosan, egyedülinek érzem magam. A munkába próbálok menekülni, minden nap dolgozok, hogy enyhitsem a gyomorgörcsöket, a síró gondolatokat és mindig azon rágodom hogy miért nem tudok valakivel megismerkedni, aki a társam lenne és nem lennék egydül.
Kedves Kérdező!
A segítséget az önismereti munka adhatja, mely lehetséges csoport formában, pl. pszichodráma, vagy egyéb önismereti csoportok, illetve pszichológusi segítséggel négyszemközti beszélgetések formájában. A csoportos forma szerintem nagy hasznára lehet.
üdvözlettel:
Kedves Doktornő!
Annak reményében írok önnek, hogy sikerül megértetnie velem, hogy hogy tud valaki ennyire zárkózott lenni, és ennyire megfelelési kényszerrel rendelkezni. Van egy barátom, aki osztálytársam is, és már egy ideje ugyanazt kajáljunk suliban. Régebb az iskola büféjében vásároltunk, de én már nagyon megutáltam, hiszen már évek óta onnan ettem. Rájöttem, hogy tiszta szemét kaját árulnak, mert megeszem és utána éhes vagyok. Persze ezt a barátomat nem zavarta, de az én kezdeményezésemre kezdtünk máshonnan vásárolni, vagy hetente 1-2 rendelünk gyors ételt (ami jobb mint a büfés, még ha sült is, mert legalább jól laksz vele, és nem fejfájjással megyek haza az éhségtől).
Többször van hogy én csinálok otthon valami szendvicset és azt viszek mindkettőnknek. Ez nekem jól esik, és úgy gondolom elég jól táplálkozunk, mert próbálok mindig változatos lenni, minél egészségesebb és finomabb kaját kitalálni aznapra. De ez elég nehéz, mert ő nagyon válogatós és őt nem érdekli az egészsége sem igazán.
A probléma viszont ott van, hogy vannak dolgok amiket nagyon szeret, de nem hajlandó a suliban megenni, mert hogy mit mondanak mások. Kiderült, hogy ha rendelünk is kicsit rosszul érzi magát, mert a többiek kívánják. Nagyon érdekli, hogy a többiek mit gondolnak róla. Én ezt nem értem.
Engem kicsit se érdekel, hogy a másik mit gondol rólam, addig amíg megvagyok győződve arról, hogy amit én csinálok az jobb nekem. Senkinek nincs joga engem elítélni ezért. Honnan veszi bárki bátorságot, hogy megmondjam nekem, hogy lenne jobb? Főleg egy olyan ember aki nem ismer, és egy szimpla osztálytárs akivel alig beszélek. Egy ilyen ember véleményére kéne adnom? Egy ilyen személy kéne meghatározza a személyiségem? Ő neki kéne megfeleljek? Éheznem kéne, szemét kaját ennem, azért hogy ezek a személyek ne szánjának 10 másodpercet az életükből arra, hogy arra gondolnak: hé, milyen jól viszi a másik, finom kaját eszik, bárcsak én is megengedhetném magamnak – és emiatt megszólom inkább a másikat.
A lényeg, hogy a barátomat ez nagyon érdekli, és nem értem miért. Mert senki se mond egy rossz szót se soha, csak esetleg megjegyzik, hogy megint finomat rendeltünk, vagy ilyenek; de semmi sértő sincs, inkább csak az irigységüket fejezik ki, hogy milyen szívesen ennének ők is ilyet. Persze a barátom ebben azt látja, hogy most mit gondolnak róla, hogy kilóg a sorból, és nem áll be a többi birka közé.
Kezdem feladni a harcot, és egyre inkább érzem hogy nem érdemes megpróbálnom jobb útra terelnem, mert ő boldogabb ha szemét kaját ehet, amit a többiek, mintsem valami jót, laktatót. Hónapok óta próbálom győzködni, de semmi hatása nincs, és úgy érzem hogy minden alkalommal amikor nem büfés kaját eszünk, ő egyféle áldozatot hoz értem. Úgy érzem, hogy neki ez inkább rossz mint jó. Hiába finom, hiába jó… akkor is ott van a penge másik éle, a többiek véleménye.
Elmondtam neki, hogy szerintem nevetséges hogy számára értékelten emberek, akikkel 12 után nem is fog többet beszélni, többet jelentenek mint én. Az ő véleményük fontosabb, mint az hogy engem megbánt ezzel és nagyon felidegesít. Én próbálkozom, szívem lelkem beleteszem, hogy valami újjal, érdekessel meglepjem, de felőle semmi lelkesedés nincs. Az ha azt mondom ma együnk büfés kaját belelkesíti, de ha azt mondom hogy hozok mekis szendvicset, vagy csinálok én valami különleges szendvicset, vagy rendeljünk egy finom salátát… ezek mind kettős érzést váltanak ki belőle, és elsőre legszívesebben azt mondaná rohadjak meg velük, neki a büfé kell, de miatt és az ízek miatt mégis próbál igent mondani rájuk. De a lelke teljesen mást szeretne…
Én ezt nem értem. Más dolgokkal is hasonló a helyzet. Ki is jelentett, hogy nem állna mellém a közösséggel szemben, ha számára ez megalázó lenne. Ő ilyen félénk, visszahuzodó, a tömmegel haladó személyke. Életképtelen! Miközben én egy buzgó, célratőrő személy vagyok, aki azt viszi véghez amit szeretne, és nem szenved azért hogy mások ne ítéljék el…
Kedves doktornő! Kérem segítsen! Mit tehetnék ebben a helyzetben? Nem tudnék valamit csinálni ezzel a fiúval? Nem jó ennyire a tömeg véleményétől függen, így soha nem lehet szabad és boldog. Vagy esetleg magamban hogy fogadjam ezt el? Nem tudom elviselni, hogy számomra fontos személy tönkre tegye magát ilyen nevetséges dolgok miatt. Stresszeljen mások véleménye miatt.
Igen, a kettőnk érzelmi fejlettsége ég és föld közti hasonlata.
Kedves Kérdező!
Szerintem nagyon jó, hogy Önnek van bátorsága a tömeggel szembe menni, önálló véleményt alkotni és úgy élni, étkezni, ahogyan az Önnek megfelel. A barátja – mint látható nem tart ezen a szinten, alárendeli magát mások elvárásainak annak árán is, hogy az a számára előnytelen következményekkel jár. Ha erről tudnak beszélni, akkor talán felnyílik a szeme, rájön, hogy nem kell (nem is lehet) mindenáron (mindenkinek) megfelelnie. Szerintem ez a legtöbb, amit megtehet ezért a fiúért. Hogy akar-e kitörni a tömegből, önállósodni már az Ő döntése.
Üdvözlettel:
Habis MelindaTisztelt pszihológus !
Szülő minőségben kérdezek: lányunk a napokban 18 évet töltött és XI. osztályos az a kérése, hogy utazhasson el a 400 km. lakó egyetemista barátjához pár napra.
Milyen válaszunk lehet erre ? Kérem, adjon tanácsot !
Kedves Edit, Köszönjük levelét! Mennyire tudták megismerni a lányuk barátját? Érdemes lenne őt is elhívni Önökhöz. Azt javaslom, hogy vegyék fel a fiú szüleivel a kapcsolatot, hogy megtudják, hogy milyen körülmény várná ott a lányát, s meg lehessen beszélni az ottani szülőkkel, hogy mennyire figyelnének a “gyerekekre”. Ezek az információk segítenének Önöknek, hogy meghozhassák a döntésüket. Sok sikert kívánva:
Szabó LiliJó napot kívánok! Elsősorban szeretném megköszönni a lehetőséget, illetve a válászt. Jelenleg párkapcsolati gondokkal kűzdök, sajnos lassan több, mint 5 hónapja.
Röviden a történetem annyi lenne, hogy 1 évet voltam egy fiúval. Nagy szerelmenek indult részéről, én későbben értem bele, mivel féltem csalódni fogok, így nehezen nyíltam meg; de végülis fülig szerelemes lettem belé. Nekem nem az ez első szerelemem. Sajnos időközben egyetemsita lettem és elköltöztem a szülővárosomból, ami nagyon sok konfliktus forrása volt. A volt párom nagyon feltekeny. Sokat veszekedtunk de igyekeztem gyakran hazajarni, mert eloben mindig sikerult minden problémát megoldani. Idokozben o kikoltozott munka miatt kulfoldre. Ekkor ert a kapcsolatunk a melybe. Elozoleg arrol targyaltunk felkoltozik abba a varosba ahol en lakom es osszekoltozunk; majd hirtelen egy veszekedest kovetoen bejelentette o kimegy külföldre. Nem szakitottunk, mert nagyon szerettuk egymast viszont a kimenetelekor mar nem voltunk fenyesen. Ahogy teltek a napok/hetek/honapok olyanna vallt a kapcsolat, mint a hullamvasut: hol fent, hol lent. Tobbszor szakitottunk, mert nagyon szenvedetunk a tavolsag miatt; megis par nap, maximum egy het elteltevel felkerestuk egyik a mast, mert egyszeruen nem tudtunk tovabblepni. Nagyon ragaszkodunk egymashoz. Viszont ahany alkalomkor szakitottunk es eltelt az a bizonyos intervallum amig vagy o vagy en felkerestem en fokozatosan mentem tonkre. Lefogytam, nincs se ejjelem se nappalom. A folyamatos hitegetesek miatt szorongok, teljesen kibillentett az egyensulyombol, mar lassan azt se tudom en ki vagyok. Orvostanhallgató vagyok, sajnos a helyzet annyira elfajúlt, hogy a tanulmányaim is kockán vannak, hisz nem tudok odakoncentrálni. Az egészségemben is sajnos kárt szenvedtem, nem is beszélve a lelki oldalról. Sajnos olyan szinteken tartunk, hogy zsarol es manipulal, ongyilkosaggal is fenyegetett, illetve engem tett ki okozojanak, ha megteszi. Nincs tisztelet reszerol es ugy tapasztalom bizalom sincs, a barátaimra is féltékeny. Ezeket leirva telejesen egyertelmu, hogy tovabbkellene lepjek, hisz a negativ iranyba huz le. Megsem megy. Teljesen ketsegbe vagyok esve. Ugy erzem amikor nem beszelunk, mint valami droghasznalo, akinek elvonasi tunetei vannak: csak ra tudok gondolni, gyotornek a mult szep emlekei, mert regen tenyleg igazan romantikus es szereto kapcsolat volt a mienk. Izzadok, folyamatos almatlannsag, etvagytalansag gyotor, gyomorgorcs. Nem szunik. Alig 2 hete szakitottunk. Azt mondtam tenyleg elengedem mert tonkretett, vizsgakorszakom van es nem tudok tanulni. 2 napig voltam jol, utanna ujra elojottek az elvonasi tuneteim. Nem tudom mi tevo legyek. Sosem voltam meg eletemben igy, pedig elozo parommal 4 evet voltam egyutt, egyutt is laktunk a vegere. Vele ment a szakitas. De a jelenlegi baratom/volt baratomat egyszeruen nem tudom elengedni. Lassan attol felek en vagyok a beteg es talan felkellene keressek egy pszihoatert. Normalis ez? Hogyan legyek tul rajta? Meditalni is elkezdtem, jarok ki tarsasagban, most sportolni is elkezdtem de semmi sem segit. Kerem segitsen! Elore is nagyon köszönöm a válaszát! Szep napot!
Kedves Kérdező! Köszönjük a bizalmát! A levele alapján úgy gondolom, hogy indokolt lenne felkeresni egy pszichiátert a tünetei miatt, hogy a tanulást tudja folytatni. Vajon miért ragaszkodik ennyire ehhez a férfihez, mit jelentett Önnek, hogy ennyire nehéz elengednie? Az agressziót hogyan tudja kezelni vagy hogyan tud megküzdeni vele (a barátja viselkedésére gondolok)? Mitől is függ valójában? Ezeken a kérdéseken gondolkodjon el. Üdvözlettel:
Szabó LiliTisztelt Hölgyem!
Gyermekkorom óta befelé forduló típus voltam. Erre mindig azt mondták,hogy szégyenlős. Közben lehet nem is voltam a többiekre kíváncsi. Veszekedős családban nőttem fel, valószínűleg ez is az oka, hogy depressziós lettem, s vagyok mai napig. Megszereztem két diplomát, de mind a mai napig nem tudok elhelyezkedni bennük. Ha volt is valaha rá lehetőség, akkor sem tudtam, mert nagy távolságokra volt és nem volt pénz elköltözni. legutóbbinál pl. órákat kellett volna gyalogolni, s az este nem a legjobb. Állandó bűntudatom van, mert nem vállaltam el, vagy valahogy nem kerestem megoldást. Emellet otthon is zaklattak, hogy vállaljak el valamit, s én még kevésbé éreztem magam alkalmasnak valamire. Mai napig szégyenkezem, s nem találom a célt. Nem tudok elhelyezkedni, s úgy érzem nincs értelme élni. Sosem volt.
Kedves Kérdező!
Köszönjük, hogy megtisztelte munkacsoportunkat a bizalmával és feltette a kérdését!
Levele alapján azt gondolom, hogy fontos volna pszichoterápiás segítséget keresnie, hogy megszabaduljon az Önt mardosó bűntudattól, merjen elindulni azon az úton, melyet kijelöl a saját maga számára. A depresszió legyőzését nem szabad elvárnia saját magától, hiszen ez önerőből képtelenség! Szükséges hozzá, hogy pszichológussal rendszeresen beszélgessen az érzéseiről, gondolatairól, melyekből erőt meríthet a változtatáshoz szükséges lépések megtételéhez.
Ha gondolja, szívesen állunk ebben is a rendelkezésére!
Üdvözlettel:
Habis MelindaTisztelt Pszichológus!
A problémán megfogalmazását ott kell kezdenem, hogy a szüleim immáron 20 éve elváltak, èdesanyám jelenleg intézetben él súlyos alkoholizmusa miatt. Én egy darabig èltem édesapámmal, majd külön, szerencsétlen és sajnálatos körülmények miatt most ismét együtt lakunk. Szerintem viszonylag jól kijövünk egymással, a fő problémáim a barátnőjèvel kapcsolatosak. Mint kiderült ők nem is nagyon laktak együtt, a hölgy akkor költözött be, amikor én ide kerültem. Ez a nő enyém iszonyatosan frusztrált, beleszól a dolgaim a, mikor kelek reggel, mi van rajtam, miért van annyi könyv körülöttem, mikor veszem be a gyógyszert, teljesen kikészített, nem telik el úgy nap, hogy valamibe bele ne kötne, rettentő zavaró, folyamatban feszült vagyok miatta, hogy mi lesz a következő.. Rendszeresen cirógat, ölelgette, amit kinek àlhatok, szabályosan görcsbe van a gyomrom az ilyenek miatt. Sajnos megbeszélésre nem látok lehetőséget, állandóan bennem áll a szája. Amit én mondok azt rendszeresen ignorálják, holott tudom magamról hogy mindennek alaposan utánanézek a szakirodalomban, míg ők makacsul ragaszkodnak a szóbeszéd hét, még ahhoz, amit a magazinokban olvasni. Állandóan pesztrál, nem telik el nap, hogy be ne szólnának valamiért. Minden napom egy kèsz gyomorideg, hogy mi lesz a következő. A legrosszabb, hogy következetesen a lányának hív, ami egy hazugság.
Mit tehetnék? Sajnos egyedül tehetetlen vagyok, csapdába èrzem magam. Igyekszem mindent tolerálni, de ez nagyon is sok egy időután, azállandóstressz, feszültség. Van megoldás egy ilyen helyzetre? Köszönöm válaszukat!
Kedves Kérdező! Köszönjük a levelét! Ha jól értem, az édesapja élettársa “anyáskodik” Ön felett, amit én úgy valószínűsítek, hogy szeretne Önnel törődni, s ezért teszi ezt. A kérdés az, hogy Ön ezt a gondoskodást vagy törődést milyen formában tudná elfogadni? Úgy gondolom, hogy le kellene ülni vele beszélnie erről, hogy érzi azt, hogy neki erre lenne igénye, de Önnek ez túl sok, valamiféle kompromisszumot kellene kötniük, hogy meddig mehet-e el ő, s mi az amit Ön hajlandó megtenni. Arról nem ír, hogy édesanyjával milyen a kapcsolata Önnek, mennyire tudta megélni régen az anyja gondoskodását Ön, s mennyire van erre igénye. Sok sikert kívánva:
Szabó Lili
