Sziasztok!2 èvig volt egy párkapcsolatom,úgy èreztem nagyon boldog vagyok ès nagyon szeretnek.Soha senki nem bánt így velem ès nem szerettek ennyire.Januárban szakított velem az úriember,egy 10 èvvel idősebb nő miatt.Persze az indok teljesen más volt,utólag derült ki,hogy másik nő miatt.Ès termèszetesen sok más is,hogy voltak kis kalandjai kapcsolatunk alatt,soha nem volt őszinte velem.
A problèmám az,hogy ezek után is várom vissza a sok hazugság elkenèreis.Nem tudok tőle elszakadni,vele álmodok stb.
Nem tudom elengedni.köszönöm a választ

Tisztelt Doktornő/Doktor úr

Én egy 21 éves lány vagyok. Nem tudom mi történik velem, de valami nagyon rossz úgy érzem.
Kezdeném a legelején. A szüleim 2 éves koromig voltak együtt, anyukámat verte apukám, alkoholista volt ezért elszöktünk tőle. Közben lett anyukámnak egy új férje de tőle állandóan a kritizálást kaptam. ( túl kövér gyerek, buta, fogyatékos iskolában lenne a helye..) és nem jöttünk ki jól.
Aztán ahogy nőttem anyukám elkezdett apukámhoz hasonlítani. Egészen 11 éves koromtól mostanáig kapom az ehhez hasonló szövegeket tőle: ” Menj apádhoz..Olyan vagy mint apád..Semmi nem lesz belőled, mint apádból sem lett…ugyanolyan léhűtő vagy mint az egész famíliád..” stb stb..
Mamám és anyukám egymást hergelték állandóan ellenem.
Emiatt annyira gyűlölöm magam már hogy el nem tudom mondani..most is könnyek között írom le ezt mert úgy érzem, hogy nekem újra kéne születni hogy ez változzon.Örökké hordozni fogom ezt magammal és nekem is olyan szerencsétlen életem lesz amilyen neki.
Általános iskola után szakközépiskolában tanultam fél évig, de hoztam egy rossz döntést és szakiskolába mentem át. Ott tanultam 4 évig, nem tetszett és emiatt nem végeztem el. Utána 2 évig tanultam érettségire ami nagyon jól sikerült és tovább akartam tanulni. Fel is vettek jogra az egyik egyetemre. Anyukám amíg középiskolában voltam állandóan azt mondta hogy “miért nem tanulsz nem lesz belőled semmi, olyan leszel mint apád”
Mikor elkezdtem tanulni és tovább akartam menni akkor azt mondta hogy ő nem fog nekem segíteni menjek el inkább dolgozni és ne tanuljak tovább. Én mégis tovább tanultam.Minden hétvégén ment itthon az üvöltözés, hogy hagyjam ott az egyetemet mert ő nem bír nekem segíteni. Teljesen kikészültem. Az új nagyvárosban sem éreztem jól magam, itthon sem volt jó..sehova nem tartoztam. Állandóan ideges voltam, agresszív, meg kellett felelni itthon, az egyetemen, az új barátaim előtt,a régiekkel is foglalkozni kellett, dolgoznom kellett, sportoltam, tanultam, saját magamra főztem,mostam,takarítottam. Annyira új volt minden. Hirtelen ebbe belecsöppenni…
Felvettem diákhitelt és az első évem abból finanszíroztam, mellette pedig dolgoztam ügyfélszolgálaton diákként.
Annyira leterhelt voltam és annyira tele volt a fejem, hogy nem bírtam.A szemem elkezdett tikkelni, ami gondolom a stressz miatt volt, és közben pedig úgy érzem mintha átaludnám az életem. Nem tudok idegenek előtt beszélni, prezentálni,felelni,vizsgázni, interjúra menni mert az egekbe szökik a pulzusom, elkezd remegni az arcom és úgy érzem elájulok.Általában ez csak akkor van ha az adott szituáció valami komoly dolog. Nem szeretek az utcára menni mert nem érzem jól magam a bőrömben és mert nem szeretek mások szemébe nézni ha szembe jönnek velem. Általában mindig elnézek másfele. Pedig én soha nem voltam ilyen.Kisebb koromban szavalóversenyekre jártam, énekversenyekre, iskolában is mindig én konferáltam fel a fellépőket ha volt rendezvény,és most pedig ilyen lettem..
Emiatt igazából arra a döntésre jutottam hogy az lesz a legjobb ha itt hagyom az egyetemet és 1 évig próbálom rendbe szedni magam. Képtelen lettem volna megcsinálni a szóbeli vizsgákat..már 2 hónappal előtte rettegtem tőle.
De persze anyukámnak ez nem tetszett..akkor váltott egyet és már azt mondogatta hogy miért hagyom itt, nem lesz belőlem semmi…Rá pár napra pedig, hogy mikor megyek már el dolgozni, mert a férje és ő nem fogják eltűrni hogy itthon lébecoljak, mert más gyereknek már összepakolták volna a cuccait és elküldték volna.
1 hete sincs hogy itt hagytam az egyetemet.Állandóan nézem az állásokat interneten és egyre már be is adtam a jelentkezésem.
Miért nem hagynak békén? Egyszerűen én ezt már nem bírom. Anyukám és a férje 63/65 évesek és lehet ez is az oka, nem tudom.
A barátaimtól teljesen eltávolodtam mert úgy érzem egyedül kell lennem.Nincs kedvem másokhoz, nincs kedvem mások baját hallgatni mert nekem is van elég.
Nagyon csúnyán beszélek már anyuval de nem bírják az idegeim ezt az egészet.
Ön szerint mit tegyek?
Mi a hiba bennem, vagy mit csinálok rosszul? Miért érzem azt hogy átalszom az életem, miért nincs kedvem semmihez és mi ez az egész ami történik velem egyáltalán?
Rettenetesen félek a jövőtől.
Dolgozni szeretnék most egy évig, és utána egy másik egyetemen egy másik szakba belevágni, ami államilag támogatott. Az egy év alatt pedig a jogosítványt szeretném megcsinálni egy nyelvvizsgát és egy okj-t, de ha ilyen lelkiállapotban leszek akkor hogyan?
Elnézést kérek ha esetleg összeszedetlen de most nagyon felpörgetett lelkiállapotban vagyok épp mert egy veszekedés volt itthon megint.
Előre köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktornő!
21 éves lány vagyok. A problémám az, hogy nagy és/vagy idegen társaságban frusztrált vagyok, nem tudom elengedni magamat. Képtelen vagyok ismeretlen emberekkel kapcsolatot teremteni, vagy ha esetleg megpróbálom, egyből úgy érzem, hogy nagyon kellemetlen helyzetbe hoztam magamat. Egyébként emberek között mindig tartok attól, hogy kellemetlen helyzetet idézek elő, olyat teszek vagy mondok, ami által megszégyenülök, illetve hogy az emberek előtt negatív, szánalomra méltó emberként tűnök fel. Emiatt amikor lehet, inkább elkerülöm a társas helyzeteket. Mindezek következményeképp egyáltalán nincsenek baráti kapcsolataim, a közvetlen családomon kívül senkivel sem vagyok képes szorosabb kapcsolatot kialakítani. A testi tünetek korábban észrevehetőek voltak akkor is, ha csak bementem például egy boltba, vagy a postára. Mióta emberekkel dolgozom, ezek már jelentéktelenek, legfeljebb kissé izzad a tenyerem, feszültebb a testtartásom. Igyekszem ezt leküzdeni, de most úgy érzem, megakadt a fejlődésem, sőt, talán vissza is estem, és a félelmeim miatt képtelen vagyok további lépéseket tenni a javulás érdekében. (A visszaesés oka valószínűleg a 2-3 hónappal ezelőtti szakításom.) Ilyen esetben mi a teendő? Mit tehetnék, hogy javuljon ez az állapot? Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvőzlőm. A rivotril hosszú távú szedése,okoz nemzőképtelenséget?

A barátom szakított velem és rettentően érzem magam. Napok óta nem vagyok önmagam és enni se tudok. Hogyan tovább, ha úgy érzem, nem látom nélküle a további életemet? Ha mindenről ő jut eszembe?
Van értelme belemenni egy szexkapcsolatba vele, ha teljesen nem akarom elveszíteni?

Tisztelt Doktornő!

Még előző kérdésemben írtam magamról és a barátomról, hogy szakított velem és napok óta nem tudok enni.
A volt barátom szerint nem illünk össze és nem érzi ugyanazt, mint én. Csupán 3 hónapig voltunk együtt, de nekem ez a 3 hónap is rettentően meghatározó korszak volt. Sajnos úgy érzem, hogy mostanában mindent köré építettem az életemben és most ez így összedőlt.
Már kicsit csillapodtak az érzéseim, talán már inkább attól félek, hogy teljesen kitörlődik az életemből. Lezártam, tudom, hogy ebből már nem lesz újra kapcsolat, viszont nem akarom elveszíteni, de a barátja se tudok még lenni. Ezért gondoltam arra, hogy a szex kapcsolat talán jót tenne a lelkemnek, mert tudom, hogy olyankor együtt vagyunk és kicsit már baráti is a viszonyunk, a napokban megtörtént ez, hogy szakítás utána lefeküdtünk egymással, és utána teljes mértékben más volt a kapcsolatunk. Bármiről tudtunk beszélni, olyanokról, mint a kapcsolatunk alatt soha.
Ön szerint mit tegyek?

Tisztelt Doktornő!
Én 35 éves feleség és anyuka vagyok. Párommal 17 éve vagyunk együtt, abból 14 éve házasok. Nagy szerelem volt (részemről legalábbis), ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Egészen sokáig úgy éreztem, nagyon szerencsés vagyok/vagyunk, hogy még mindig ugyanúgy szeretjük egymást, mint az elején. A helyzet 1-2 éve kezdett el bennem változni. Egész eddig felnéztem a férjemre, tiszteltem, kívántam. Sok mindent megtettem azért, hogy szexuális téren is jó legyen minden köztünk. Igazából nekem nagyobb igényem volt mindig is arra, hogy összebújjunk, mint neki. Ahogy tudtam, mindig próbáltam feldobni az együttléteket, nehogy egyhangúvá váljanak. Ebből volt is párszor vitánk, hogy szerintem ő nem kíván engem eléggé. Ennek van más oka is, amiért én sokszor így éreztem. Mikor összejöttünk 17 éve, ő tett egy megjegyzést a melleim méretére. Akkor azt mondta, hogy csak a nagy mellű nőket szereti, az eddigi barátnői is mind azok voltak. Ennek ellenére összejöttünk és szép házasságban élünk, 3 gyermekünk született, boldog család vagyunk. De valahogy azóta sem tudok igazán megbocsájtani neki. Úgy érzem, mintha megalkudott volna. Nem tudom, hogy ebből kifolyólag vagy amúgy is lennének önértékelési problémáim, de küzdök vele nagyon. Nem vagyok elhízott nő, teszek is érte rendesen. Sportolok, mióta az eszemet tudom. A szénhidrát és cukormentes diéta pedig már az életem része. Sajnálom a férjem, mert tudom, hogy nagyon szereti a családját, engem is. De szexuálisan nem egyezünk. Ráadásul ha együtt is vagyunk az aktusok olyan rövidek, hogy képtelenség lenne részemről, hogy orgazmusom legyen. Erről már beszélgettünk többször, de igazából részéről nem változik a dolog. Szerintem nagyon nem is érdekli. Pár hónapja úgy éreztem, hogy ennyi, belefáradtam. Úgy érzem nincs értelme a szexnek. Szeretkezés mentes napok, hetek következtek. És jött a változás. Megkönnyebbültem! Jobban érzem magam így. Már nem akarom vele. Ha ő nagy ritkán viszont igényt tart egy 5 percesre, ahogyan megszokta, attól nagyon rosszul érzem magam. Odáig fajult bennem az egész, hogy már taszít az érintése. Nem tudom, hogy ennek a következménye-e vagy sem, de már nem látom olyan csinosnak, mint eddig. A viselkedése, ami mindig is ilyen volt, idegesít. Minden kis aprósággal felhúz, nincs türelmem hozzá. Pár hónapja a munkahelyemen egy férfi értésemre adta, hogy tetszek neki. Ő is nekem. De ennyi! Viszont egyre többet gondolok rá sajnos. Nem szeretném megcsalni a férjem és elhagyni sem. Mi egy család vagyunk. De sok problémánk van és ő nem akar foglalkozni vele. Mintha homokba dugná a fejét. Hiába próbáltam sokszor, hogy beszéljük meg, egyáltalán nem akarja. Nem válaszol egy kérdésemre sem, nem szól egy szót sem. Pedig próbáltam mindig higgadtan megoldást keresni. Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint van-e értelme küzdeni még többet a házasságunk megmentéséért? Mert ő nagyon jó apa és férj. Szeret bennünket, gondoskodik rólunk. Ez elég ok lehet arra, hogy elnézzem neki, hogy szexuálisan egyáltalán nem aktív? Lehetséges ez egyáltalán egy férfinál, hogy így éljen? Mindig azt hallani, hogy a férfiak mindig csak azt akarják. Hogy lehet, hogy ő nem? Nem meri bevallani magának talán, hogy más nőre vágyik szexuális téren? Nem tudom mi tévő legyek. Köszönöm válaszát!

Kedves Szakértő! A kislányom 22hónapos. Kb.2hónapja jár bölcsődébe. Az utóbbi 3-4 hétben nem akar normálisan enni. Nagyon keveseket vagy semmit nem eszik. Mindig választ valamit vagy pogácsát, kekszet vagy csak kenyeret eszik. Édességet nagyon minimális vagy inkább nem is adok. Gyümölcsöt csak pürésen hajlandó megenni. Egyszerűen nem tudom már hogy csináljam mert így nem tudok húst adni neki mert egy szenvedés így is hogy ezeket megegye. Sokat olvastam utána, és most a dackorszak és a bölcsivel az elválás is biztos hatással van rá. Mit tudok csinálni amivel nem rontom hanem javítanám az étvágyát?

Tisztelt Doktornő!
Párommal 6 éve vagyunk együtt,ma van a 6. évfordulónk. Tegnap este volt egy mondatom,amin teljesen kiakadt és azóta nem beszél velem.
2 napos csapatépítő horgászáson voltak kollégáival az elmúlt 2 napban. Este mesélte a történéseket. Az egyik mondata után megjegyeztem, hogy azt mondta,hogy csak férfiak lesznek ezen a horgászáson.
Ezen a mondatomon teljesen kiakadt,hogy mikor mondott ő ilyet, és én hülyeségeket beszélek, mennyire féltékeny vagyok. Csak mondta-mondta a magáét, hogy sajnál engem,ha a korábbi kapcsolataimban olyan férfiakkal volt dolgom,akik megcsaltak, sőt még azt is a fejemhez vágta,hogy lehet,hogy én üldöztem el pasijaimat. Nagyon sok sértő és bántó dolgot vágott a fejemhez én meg csak csendben néztem,hogy kifordult magából.
Mindezt egy teljesen nyugodt beszélgetés közben és egy normális hangú mondatom után.
Annyira felhúzta magát, nem értettem a viselkedését.
Azóta nem beszél velem.
Azon gondolkodom,hogy ezzel az ártatlan mondatommal valamibe nagyon belenyúlhattam: lehet,hogy tényleg lenne okom a féltékenységre.
A tanácsát szeretném kérni a fentiekkel kapcsolatban
Köszönettel.

Tisztelt Pszichológus!
Normális-e, hogy egy pszichológus, akihez elment anyukám terápiára, házi feladatnak feladja, hogy én a gyermeke írjam le, : Miért nem kaptam szeretetet a szüleimtől, és mit szerettem volna?

Köszönettel: Kovács Andrea

Kedves Lili!
22éves nő vagyok és még nem volt komoly kapcsolatom. Önbizalmam mindig is kevés volt a rokonok körében ért impulzusok miatt(versengés, csúfolódás, súlyos kritikák). Fiúkkal voltam körülvéve és egyedüli Lányként nehezen fogadtak el. Évekig bántalmaztak szavakkal. Képtelen voltam feldolgozni…túlérzêkennyé és félénkké váltam. Persze ismerkedés terén tiniként is értek csalódások, mégis nagyjából egyensúlyban volt a jó és rossz élmêny arány. Ekkoriban ha lemondtak rólam az főleg a szexuális érdektelenségem miatt volt. Még gyerek voltam. Első kellemetlen esetem már oviban megtörtént. Fogdosott egy fiú, én nem értettem mi történik, a nevelőtanácsadásra mégis nekem kellett elmennem. Kialakult a bűntudat. Évekkel később egy orvosi vizsgálat során az orvos ‘molesztált’. A térdemen lévő ütés nyoma helyett ‘mást’ vizsgált. Következő trauma egy táborban êrt, amikor a tanárom megfogta a mellemet szó nélkül, engedély nélkül. Sokkot kaptam és ez sajnos megtörtênt még párszor, hogy idegen hirtelen hátulról megfogott. Gimi elején pedig volt egy idősebb fiú akivel randiztam. Rosszul csapódtak le bennem az élmények( ő is fogdosott,de talán ez ebben a helyzetben normális volt vmennyire)és miután megszakítottam vele a kapcsolatot megutáltam a férfiak tekintetét magamon, stílust váltottam, Fiú pulcsikban jártam egy ideig,hogy senkinek se keltsem fel a figyelmêt és ne nézzenek kéjsóvár tekintettel rám, ne szólogassanak be idegen férfiak.
Mégis a fordulópont az életemben a gólyatáborban következett be. Elkábított és megerőszakolt egy HÖKös.Még szűz voltam. Nem tudok megbocsátani magamnak. Nem beszéltem pszichológussal erről. Néhány barátom tudja. Úgy éreztem nem maradt bennem semmi értékes. Innentől kezdve Egy lejtő az életem. Elhatalmasodott az önbizalomhiány és önutálat. Az erőszak után jó élményt kerestem. Nem tudtam megemészteni, hogy így veszítettem el a szüzességemet. Az erőszak után fél évvel lefeküdtem egy kedves fiúval, akit csak pár napja ismertem. El akartam felejteni a traumát, azt hittem ez segít. Aztán jött a csalódás, hogy szexnél nem akar többet. Sorozatosan belefutottam ilyen kalandokba.A pozitívuma az , hogy megtanultam élvezni. Kétségbeesetten vágytam a szeretetre és azt hittem már nincs bennem érték, csak szexre vagyok jó. Sokat elemeztem önmagam és úgy éreztem erős vagyok, megoldom. De ez önámítás. Nincs normális kapcsolatom a férfiakkal, nincs önbizalmam, vágyom a szerelemre, de rettegek a visszautasítástól. Ha olyan téma kerül elő, hogy szeretkezés, szerelem, komoly kapcsolat, stb én elérzékenyülök és összetörten érzem magamat. Mintha reménytelen lenne a helyzetem. Tudom, hogy nem az, mondogatom is magamban, erősítem magamat lelkileg és alapvetően pozitív ember vagyok és van önbizalmam, csak a férfiakkal kapcsolatban nincs.
Azért írok Önnek, mert most beszéltem telefonon egy kedves férfival, akivel ismerkedek. Még nem randiztunk, de normálisan áll hozzám. A kétségeimet próbálta elnémítani kedves szavakkal és én elsírtam magamat. Félek a visszautasítástól, a kihasználástól…nem merek bízni benne.
Úgy érzem segítségre szorulok, mert kihat a kapcsolataimra az eset. Szeretnék magabiztosan ismerkedni, bízni másokban, legfőképpen magamban. Szeretném visszanyerni a helyes önértékelésemet. El akarom engedni a múltat és megbocsátani magamnak. Tanácsot szeretnék kérni, hogy kihez forduljak, merre induljak, mit tudok megtenni magamtól is teljes élet megélése érdekében.
Köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel,
Eszter

Üdvözlőm Rupa Éva vagyok!

Nemrégen váltam egy 25-éves kapcsolatból, sok sérelem és fájdalom van mögöttem .
Folyamatosan csaltak már több éve, nehezen tudtam a döntést meghozni, De örülők hogy, esélyt adtam magamnak egy új boldogabb életre!

Szeretném tudni, hogy a pszichológiában a pont szó, mit fejez ki, ha egy ember ismerkedéskor a kommunikációban sokszor használja a pont szót PL: Szeretném ha te biztos pont lennél az életemben, vagy a lelked és a tested minden pontját szeretném megismerni!
Online ismerkedek egy nagyon kedves emberrel.Akiről azt gondolóm,hogy jókor és nem véletlenül jött az életembe. Már személyesen is találkoztunk egyszer ,aztán ő elutazott 2 hónapja és majd egy hónap múlva jön csak haza.
Nehezen nyitottam eddig is új kapcsolatra, félek a csalódástól.
Ezért szeretném tudni, hogy miért használja a fiatal ember a pont szót, kifejezést sokszor?!

Köszönöm válaszát
Rupa Éva

Kedves onlinepszichologus.net Csapata!

Arra lennék kíváncsi, hogy mit ajánlanának a következő helyzetben:
Párommal harmónikusnak, boldognak érzem a kapcsolatomat, mindent meg tudunk beszélni, olyan tulajdonságokat is szeret bennem, amit más nem. De van egy nagyon jó barátnője, akivel heti szinten találkozik. Elmondása szerint a kapcsolatuk csak baráti, fél évvel a mi megismerkedésünk előtt találkoztak. De 9 hónapja vagyunk együtt a párommal és még mindig ugyan olyan szoros a kapcsolatuk, pedig azt hittem ez idővel változni fog. Próbálom úgy felfogni, mintha a testvérek lennének, de nem megy és minden találkozásuk nagyon rosszul esik. Szeretném elfogadni és élvezni a sok pozitív dolgot a kapcsolatunkban, de már nem megy. Önök mit tanácsolnának?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Katalin

Jó napot kívánok,

A problémám az volna, hogy a párom, aki majdnem 50 éves, állandóan ciki helyzetbe hoz mások előtt, például baráti társaságban. Hogy a konkretizáljam a szituációt, leírok pár példát. Mivel 25 év van köztünk, hülyeségből azt szokta mondani a többieknek, hogy megyünk ide vagy amoda a lányommal vagy még jobb: az unokámmal. Ő ezt viccből mondja állítólag, persze egyszer el lehet sütni ezt.. de hogy állandóan. Már szóltam neki, hogy zavar.. Ami a következő nagyon zavaró számomra, 1 éve vagyunk és élünk együtt, tehát most jönnek elő a kisebb nagyobb problémák, amiket úgy gondolom, hogy lehet korrigálni, bár nem tudom, hogy egy 50 éves emberke korrigálható- e még. Az úgynevezett viccelődései rengetegszer bántóak számomra.. A következő ami már nagyon bántja a fülem, hogy a viccei 90%-a szexről szól. Nem értem hogy tud valaki ilyen prosztó lenni, amikor egyetemet végzett és vállalkozó, családapa és stb.. Hogy tudnám erről leszoktatni. Már mondtam neki, hogy ez nem illik szerintem, de tegnap este is előfordult, 3 barátnőmmel mentünk egy helyre, ahol a párom volt egy barátjával és annak feleségével. Beszélgetünk, beszélgetünk erre meséli a párom, hogy 19. lett a futóversenyen és hogy mostmár simán maradhatunk, ugyanis 4 nővel is elbír… Én már csak forgatni tudtam a szemem, és minél hamarabb elhagyni a helyszínt, nehogy valami cikit mondjon. Kérem, adjon tanácsot ha tud. Köszönöm szépen előre is.

Üdv.,
Andrea

Jó napot!
Nekem egy olyan problémám lenne a párommal 3rve vagyunk együtt abból 2eve tavkapcsoltabs vagyunk most már ugyan sűrűbben találkozunk mert már Magyarországon dolgozik…. 2-3hete jelentkezett nála h úgy érzem nem keres annyira el van munkával hétvégén is alig keres alig ír…kapcsolatunk elején már ezen miatt majdnem elhagyott mert sokat zsklsttam hivogsttam most ő szerinte megint elő jött ez… Megkert engem hagyak neki teret mert úgy érzi megfujtom és ki fog szeretni belőlem… Én próbáltam változni nem zaklatom úgy már de nem tudom h most ő ezt élvezi mert ma 11kir beszéltünk azóta semmi hírem róla mondta hova megy mit csinál de nem ír…. Mindig azt mondom neki és ha valami bajom lenne nem érnem el… Nem tudom mi normális egy kapcsolatban? Azt tervezzük 1-2honsp múlva én is megyek föl oda hozzá össze költözni…. De akkor mi lesz neki kikapcsolódás? Idegen város ő se ismer senkit én sem akkor h adják neki majd teret? Egyszerűen nem tudom mi a normális.. H én reagalim túl vagy ez így a jó? Előre is köszönöm a választ
Tisztelettel : Alexandra