Jo reggelt. A parom nemsokara allitolag kulon fog koltozni a mostani parjatol akivel mar allitolag nem elnek parkapcsolatban. Az en holmiaim tobbsege mar abban a hazban van ahova koltozik es en is koltoznek. Viszont azt mondta hogy meg koltozese utan is tartani fogja vele a kapcsolatot, segiti ot, beszelgetni fognak. De miert ha most zavarja es buta semmirekello kulfoldinek tartja ot??? Mert akar neki segiteni ennek ellenere???? Engem bant..ot ez nem erdekli .hagyjam el ? Meg ha mar a babat is beterveztuk?? Kerem adjon tanacsot. Koszonom

Kedves Doktornő!

Olyan jellegű panasszal fordulnék Önhöz, hogy a túl sok pornó nézése elferdítheti az ember gondolkodását? A baj azzal kezdődött, hogy már nagyon fiatal koromban elkezdtem önkielégítést végezni. Leginkább a leszbi, vagy solo lány videókat néztem. Hagyományos nő-férfi pornót nem igazán, csak ritkán. Az történt, hogy egyre durvább dolgokat kezdtem el nézni, és már a szebb travikat is vonzónak találom, a nők mellett. Mielőtt nem néztem travi filmet, előtte minden rendben volt a fejemben, de azóta úgy érzem, valami megváltozott bennem. Létezhet, hogy valaki egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon???? Létezik, hogy valaki biszex/meleg legyen egyik napról a másikra? Azóta máshogy nézek minden emberre. (nem csak nőkre!) Viszont az is biztos, hogy saját nemmel soha nem tudnék elképzelni semmilyen jellegű kapcsolatot!! Erekcióm van a p.nci látványára, és a travi p.nisz látványára is együttesen. Ez mit jelent pontosan? Mielőtt csak nőkre önkielégítettem, ilyen problémáim nem voltak. Azóta szorongok az emberek között. Sehová nem akarok menni. Állandóan a szexre gondolok, és annak is minden lehetséges formájára. Az érzések, és az önkielégítés elnyomása mennyire egészséges dolog? Teljesen úgy érzem, mentálisan nem vagyok százas. Azóta sajnos a travik kerültek előtérbe, persze csak a szexuális fantázia terén. Úgy érzem az agyam teljesen megváltozott, akaratom ellenére. A legdurvább az egészbe, hogy már a végén konkrétan a saját fejemet ütöttem, csak ezek az állandó abnormális szexuális gondolatok ne lennének benne. Természetesen nőkkel már voltam nem is egyszer a szex erejéig általában. Travikkal soha, csak a kíváncsiság hajt. Mi van velem? Mit kellene tennem, hogy ne szorongjak? Ez mitől lehet? Szeretnék újra a régi lenni.

Előre is nagyon köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!

Olyan jellegű panasszal fordulnék Önhöz, hogy a túl sok pornó nézése elferdítheti az ember gondolkodását? A baj azzal kezdődött, hogy már nagyon fiatal koromban elkezdtem önkielégítést végezni. Leginkább a leszbi, vagy solo lány videókat néztem. Hagyományos nő-férfi pornót nem igazán, csak ritkán. Az történt, hogy egyre durvább dolgokat kezdtem el nézni, és már a travikat is vonzónak találom, a nők mellett. Mielőtt nem néztem travi filmet, előtte minden rendben volt a fejemben, de azóta úgy érzem, valami megváltozott bennem. Létezhet, hogy valaki egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon???? Létezik, hogy valaki biszex/meleg legyen egyik napról a másikra? Azóta máshogy nézek minden emberre. (nem csak nőkre!) Viszont az is biztos, hogy saját nemmel soha nem tudnék elképzelni semmilyen jellegű kapcsolatot!! Erekcióm van a punci látványára, és a travi pénisz látványára is. Ez mit jelent pontosan? Mielőtt csak nőkre önkielégítettem, ilyen problémáim nem voltak. Azóta szorongok az emberek között. Sehová nem akarok menni. Állandóan a szexre gondolok, és annak is minden lehetséges formájára. Az érzések, és az önkielégítés elnyomása mennyire egészséges dolog? Teljesen úgy érzem, mentálisan nem vagyok százas. Azóta sajnos a travik kerültek előtérbe, persze csak a szexuális fantázia terén. Úgy érzem az agyam teljesen megváltozott, akaratom ellenére. A legdurvább az egészbe, hogy már a végén konkrétan a saját fejemet ütöttem, csak ezek az állandó abnormális szexuális gondolatok ne lennének benne. Természetesen nőkkel már voltam nem is egyszer a szex erejéig általában. Travikkal soha, csak a kíváncsiság hajt. Mi van velem? Mit kellene tennem, hogy ne szorongjak? Ez mitől lehet? Szeretem a szép p.ncikat is ez természetes.
Mit kellene tennem, hogy újra a régi legyek?

Előre is nagyon köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!

Olyan jellegű panasszal fordulnék Önhöz, hogy a túl sok pornó nézése elferdítheti az ember gondolkodását? A baj azzal kezdődött, hogy már nagyon fiatal koromban elkezdtem önkielégítést végezni. Leginkább a leszbi, vagy solo lány videókat néztem. Hagyományos nő-férfi pornót nem igazán, csak ritkán. Az történt, hogy egyre durvább dolgokat kezdtem el nézni, és már a travikat is vonzónak találom, a nők mellett. Mielőtt nem néztem travi filmet, előtte minden rendben volt a fejemben, de azóta úgy érzem, valami megváltozott bennem. Létezhet, hogy valaki egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon???? Létezik, hogy valaki biszex/meleg legyen egyik napról a másikra? Azóta máshogy nézek minden emberre. (nem csak nőkre!) Viszont az is biztos, hogy saját nemmel soha nem tudnék elképzelni semmilyen jellegű kapcsolatot!! Erekcióm van a p.nci látványára, és a travi p.nisz látványára is. Ez mit jelent pontosan? Mielőtt csak nőkre önkielégítettem, ilyen problémáim nem voltak. Azóta szorongok az emberek között. Sehová nem akarok menni. Állandóan a szexre gondolok, és annak is minden lehetséges formájára. Az érzések, és az önkielégítés elnyomása mennyire egészséges dolog? Teljesen úgy érzem, mentálisan nem vagyok százas. Azóta sajnos a travik kerültek előtérbe, persze csak a szexuális fantázia terén. Úgy érzem az agyam teljesen megváltozott, akaratom ellenére. A legdurvább az egészbe, hogy már a végén konkrétan a saját fejemet ütöttem, csak ezek az állandó abnormális szexuális gondolatok ne lennének benne. Természetesen nőkkel már voltam nem is egyszer a szex erejéig általában. Travikkal soha, csak a kíváncsiság hajt. Mi van velem? Mit kellene tennem, hogy ne szorongjak? Ez mitől lehet? Mit kellene tennem, hogy újra a régi legyek? Vagy fogadjam el? Azt még elfelejtettem leírni, hogy mióta az önkielégítést nem csinálom, azóta mintha jobb lenne, de félek, hogy csapdába kerültem. Jobb, ha hosszú távon nem csinálom, vagy több kárt okozok a visszatartással? Kérem, hogy csak ez utolsó kérdésfeltevésemre válaszoljon, mert többször is írtam, de nem fogalmaztam bele mindent.

Előre is nagyon köszönöm a válaszát, Kedves Doktornő!

Jo napot nekem az a bajom hogy apukám gyerek köröm óta üldöz a háztól mai napig már van 4 gyermekem és VELÜK IS üldöz vádol h lapunk tőle h ki akarjuk dobni a házból nem ertem h miért mondott ilyeneket meg is vert már utal engem az ő anyja ugyan ilyen nem birom tovább az is baj ha fel seprengetek m minden az ove az udvar stb nem moshatők fozhetek minden ág övé kutat matat lopdos tőlünk bánt minkét minden nap h takarodjunk mi lehet vele mit tegyek

A depresszióm ezelőtt pár évvel alakult ki. A szüleim újra felvetették a tényt, miszerint lehetséges, hogy újra kialakult. Introvertált személyiségnek is elkönyveltek. Igen, szeretek egyedül lenni. S lehetséges az is, hogy a depresszióm újra kialakult.

Kedves Cintia!

Kétségbeesésemben kérem segítségét.
A páromnak nagyon félelmetes dührohamai vannak. Apróságokon ( egy példa, hogy érzékeltessem- ha mondjuk nem mosolygok rá mikor találkozunk) egyik pillanatról a másikra borzasztóan felhúzza magát. Ilyenkor üti/ dobálja a közelében levő tárgyakat. Azt mondja sosem bántana, de volt már, hogy a falnak lökött vagy megszorította a karomat. Rám kiabál, hogy maradjak csendben, majd elrohan es 1-2 órára rendszerint eltűnik. Semmilyen szinten nem ismeri be, hogy ez így nem normális vislekedés. Szerinte én vagyok a hibás, mert én váltom ki belőle és nem maradok csendben amikor rámszól. Ilyenkor nagyon félek tőle, olyan mintha egy másik ember lenne. Próbálom megnyugtatni, de csak még idegesebb lesz, és nagyon rondán beszél velem mások előtt is. Azt mondja, hogy csak én tudom ezt kiváltani belőle. Végtelenül szomorú vagyok mert úgy érzem nem tettem semmit és mégis ez történik. Sokszor csak értetlenül állok, és tényleg nem tudom, hogy mi ez az egész. Nagyon szeretem, de gyűlölöm, hogy ennyit sírok miatta. Gátlások és határok nélkül tör ki belőle ez a düh. Szeretném kérni a segítségét, hogy miként tudnék vele beszélni erről, vagy mi lehet a megoldás.
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

12 éve vagyok együtt a barátommal a problémám hogy nem egyszer felpofoztam egy-egy vita során, vagy tárgyakat dobálok mérgemben, az igazságtalanságai miatt. Ami probléma, hogy nem tudom kontrollálni. Sok a sérelem és elhangzott negatív megjegyzés.
Pár éve veszítettem el a szeretett nővérem, és rettenetesen megviselt. Kezelésekre mindig én vittem, hosszú időkre nem voltam hajlandó a telefonomra nézni csakis vele foglalkoztam, amit soha nem bánok meg. Minden perc ajándék volt. Az éjszakáim azzal zártam hogy telefonon veszekedek vele, mert nem foglalkoztam a telefonnal kioktatott emiatt, hogy milyen stílusban beszélek vele (fáradt, letört) stb. A temetésén egy nagyon durva érzéketlen megjegyzéssel a következőt mondta: mennyi régi pénzérme lehet ebben a kiásott földkupacban. Vagy a gyászidőszakom alatt 1 hét múlva nekem állt hogy, már régen meghalt, ne foglalkozzak vele. Egyedül maradtam hónapokra, alig keresett, nem akart és nem is próbált felállítani, magamra hagyott. Folyton megkérdőjelezte a hangulatom. Ha kiönteni próbáltam a fájdalmam valami érzéketlen dolgot mondott. Később meg már azt mondta hogy mindig ezzel a gyászolással jössz, unalmas. Vigaszként csajozott, de nem volt hajlandó azt mondani hogy vége, befejezte. Én azonnal le akartam zárni, de visszakönyörögte magát és engedtem neki.
Érzem hogy nem tisztel, 4ed rangú vagyok számára. Minden más fontosabb neki. A hobbija, a barátai mind előbbre valók, ő maga is előbbre való. A lényeg hogy neki minden legyen.
Más nőktől pimasz intrikával megkérdezi hogy, a barátja elvitte-e már a kedvenc helyére, vagy kapott-e már valami értékeset tőle. Persze mindezt magának is feltehetné. Én meg ezt és egyéb számos dolgot végig hallom és nézem. Egy gyönyörű nő láttán, azonnal délceg segítőkész kakassá válik. Mindenkinek azt mutatja milyen tisztelet tudó, figyelmes, mindenkinek mindent megtesz, de hosszútávon már ezt nem tudja fenntartani, és lekopnak az emberek mellőle, mert teherré válnak számára. Én pedig már 12 éve érdekesnek sem vagyok mondható, hogy mindezt megérdemeljem.
Folyton azt vágja a fejemhez hogy nem emlékszek semmire, amit kezdek elhinni, és teljesen másként emlékszik egy megbeszélt dologra. De már megfigyeltem, hogy miközben beszélget ,mindig mást csinál. Persze ami számára nagyon érdekes, akkor még a csavarhúzó is kiesik a kezéből, annyira figyel. Az is sokszor zavarja ha beszélek, vagy kérdéseket teszek fel. Vagy csitítgat, vagy felháborodik hogy kérdezek. Így nem merek szabadon mondani és kérdezni sem tőle.
Vagy szereti beszabályozni hogy, ha találkoznék a barátaimmal. A hisztije miatt és az én engedékenységem miatt (hagytam hogy elkopjanak a barátságaim).
Hogy lehet ebből jól kijönni? Mit tegyek hogy jobb legyen?

Párkapcsolati probléma: Barátommal neheten indult a kapcsolatunk nem voltam belé eleinte szerelmes és volt egy félrelépésem ami ki is derült később. Mikor a barátom szembesített vele akkor már nagyon belé szerettem abba a pillanatba kiakartam ugrani a kocsi elé de végül utánam futott és megnyugtatott. De 2 hónappal később megmondta hogy ő már nem ugyanugy érez irántam én mindent elkövettem 2 hónapon keresztül megleptem sokszor kedvében jártam. De sokszor volt az hogy a fejemhez vagta a multat es nagyon fájt bántott nem tudtam aludni, nem ettem. Most eljutottunk odáig hogy kimondta hogy vége de mondta hogy küzdjek érte de nagyon rosszul érzem magam mindrnt megteszek de rettegek hogy mi lesz hogy ha azt mondja hogy már ne és legyen örökre vége. És már nemtudom mit tegyek dolgozam fel hogy vége vagy küzdjek?

Ha egy fiunak tetszem es nekem is az a fiu csak az a baj hogy nem tudok a nyelven eddig a baratnom segitett beszelni vele de most szemelyesen akkar talalkozni.Mit tegyek?

Tisztelt Doktornő!

37 nő vagyok. Párommal 4éve ismerjük egymást,egy épületben dolgoztunk. 48 éves. Első látásra éreztük a vonzalmat,de akkoriban mindketten bonyolult, se vele se nélküle kapcsolatban voltunk,így nem nyitottunk egymás felé. Tavaly nyáron kezdtünk közeledni egymás felé,mindketten függetlenek voltunk. Nagyon erős vonzalom volt kettőnk között. Az első randevún kiderült,hogy hasonló az érdeklődésünk,hasonló a lelkünk. Egy két találkozás után megosztotta velem a bizonytalanságát, hogy nem biztos, hogy szeretne kapcsolatot,hanem inkább egyedül kellene lennie. Egyre több időt töltöttünk együtt és szerelmesek lettünk. Én akkoriban egy albérletben laktam, nem messze Tőle. A környezetünkben mindenki örült a kapcsolatunknak,büszkeséggel töltött el,amikor többen megjegyezték,hogy nem látták Őt az elmúlt 10 évben ennyire boldognak. Egyre több időt szeretett volna velem tölteni,én is vele. Van egy 19 éves fia,akivel nagyon jó lett a kapcsolatunk. Az egész kapcsolatot párommal, a szeretet,szerelem,tisztelet,harmónia jellemezte.Ha voltak nézeteltérések,ritkán,azt is nagyon szépen elrendeztük egymással. Boldogok voltunk,nagyon!!! Párom többször felvetette,hogy költözzünk össze,de én még korainak találtam, hónapokig fenntartottam az albérletemet, ha bármi történne,legyen hová hazamennem. (sokat csalódtam,jó volt a biztonság érzés, hogy már van egy önálló saját életem is. Nehezen bízok meg emberekben. Teltek a hónapok a legnagyobb boldogságban. Többször éreztette velem és mondta, érezzem otthon magam,biztonságban vagyok,bízzak kettőnkben. Fél év után beadtam a derekam és végleg felmondtam az albérletemet és hozzá költöztem, bár többször is rákérdeztem, hogy biztos e ebben,mert nem szeretnék belemászni az életébe és a saját függetlenségemet kockáztatni. Féltem picit,de belevágtam,mert sosem voltam ilyen boldog. A legszebb vallomása az volt, hogy úgy érzi megérkezett és nem hitte volna,hogy majdnem 50 évesen lesz ennyire boldog. Az otthonában érezhető volt,hogy kb 10 éve nem változtatott semmin. Motiváltuk egymást,felemeltük egymást. Harmóniát és szeretetet vittem az otthonába. Úgy éreztem “leporoltam” az eddigi életét és szint vittem az életébe, szívébe. Közben vettem egy kis lakást,amit kiadtam albérletbe, amire ő ösztönzött engem. Minden jól működött. A szex csodálatos volt, sokat nevettünk, boldogok voltunk és ez messziről látszott rajtunk. Ami nekem fura volt,hogy ha elérzékenyült mondjuk attól,hogy megöleltem, akkor zavarában mosolygott és azt mondta nem tud mit kezdeni a szeretettel, nincs ehhez hozzászokva, de nagyon jól esett neki a gondoskodásom,törődésem,szerelmem neki. Nagyon ragaszkodó lett. Egy napot nehezen töltött nélkülem Március vége felé vacsora közben meglepö kijelentést tett,teljesen váratlanul,azt hiszem sokkot kaptam. Közölte,hogy gondolkodott kettőnkön és nem biztos, hogy az én jövőképem kompatibilis az ő jövőképével és úgy érzi mulasztott az életében és szeretne egyedül lenni. Teljesen összetörtem.Képtelen voltam higgadtan kezelni a helyzetet,hiszen felszámoltam az addigi életemet kettőnk közös jövőjéért és mert végre úgy éreztem bízhatok benne és nagyon szeretjük egymást. Azt is mondta,hogy nem akarja rabolni az időmet én még biztos szeretnék gyereket, Ő már nem biztos.Egyébként sosem hoztam fel neki a gyerektémát. Számomra egyértelmű volt,hogy ha nem születik gyerekünk, (nekem nincs még)én ugyanúgy szeretem,nem ezen múlik. Csak azért nem keresnék másik férfit,hogy gyereket szüljek. Sarokba szorítva éreztem magam. Az albérletemet felmondtam, a lakásom kiadtam két bérlőnek,akik épphogy beköltöztek és nincs hova mennem.
Két hónapig úgy éltünk még együtt,hogy végig kellett néznie,hallgatni a fájdalmamat,szomorúságom,dühömet.Rengeteget sírtam,lefogytam. kb. mint egy élőhalott úgy éltem meg a napjaimat. Ő meg egyre csak annyit hajtogatott, hogy szeret engem,fontos vagyok,de egyedül szeretne lenni. Amikor normálisabb napjaim voltak és épp nem sírtam, Ő ugyanúgy egy ágyban aludt velem, egymás kezét fogva aludtunk el,ahogy előtte is mindig. Ha kiborultam folyton csak sírtam és kérdeztem, faggattam magyarázza el mi a baj, de minél jobban kértem,annál jobban bezárkózott. Falat épített maga köré, ahová engem nem engedett be. Azóta elköltöztem,pár hete. Pokolian érzem magam. Úgy érzem nem értek semmit,nincsenek válaszok és én így nem tudok tovább lépni és bevallom nem is szeretnék,mert úgy érzem, hogy ennek nem lett volna szabad így történnie, nagyon szeretem Öt és azt érzem szándékosan eltaszít magától, miközben szeret engem. Sokszor csinált már az életében meggondolatlan dolgokat, sokszor “elszerencsétlenkedi” a dolgait. K
érem segítsen nekem! Mi lehet a baj? Harmadik nem jött a képbe egyikünk részéről sem. Sokat csalódtam már, túl tudok lépni dolgokon, túléltem sok mindent,de most minden porcikámban azt érzem,hogy szeretem és valahogy szeretném a tudtára adni,hogy szeretem öt annyira,hogy megadom a szabadságát. Ezért nem akartam még vele összeköltözni, hogy ne legyek a nyakán mindig. Teljesen tanácstalan vagyok,felemészt az egész és úgy érzem feldolgozhatatlan,ha nem kapok értelmes magyarázatot.
Köszönettel: Erika

Van egy fiu aki tetszik nekem es en is tetszem neki.Egy jo ideje beszelgetunk csak az a baj hogy o mas nyelven beszel mint en es en nm tok jol a nyelven.Eddig az egyik baratnom segitetnekem de most talalkozni akkar velem es nem tudom mit tegyek.Tudna segiteni?

SZia,

A párom nagyon könnyen mérges lesz minden apróságtól. Rögtön felemeli a hangját , sokszor kiabál. Értem én hogy alapvetően miért fusztrált, de ez már ellehetetleníti az életünket. Nagyon nehéz ezt elviselni nap mint nap. Tudnál ajánlani könyvet esetlen külföldi írótól aki ír erről és esetleg ha elolvassa gondolkozásra bírja, tudatosítja benne hogyan viselkedik és esetleg hogyan tudná megát kontrolálni. (Nem csak szimplán stresszkezelésről szeretnék könyvet) Külföldi a párom, azért kellene könyv ajánlás amit angolul be tudunk szerezni.

Köszönöm szépen a választ előre is!

Kedves Doktornő!
Egy héttel ez előtt borzalmas dolog történt velem. Legjobb barátnőm örökre elment. Másfél évvel ez előtt emlődaganatot diagnosztizáltak nála. Hosszú és kemény küzdelemmel, de azt legyőztük. Nagyon sokat voltam vele, hogy támogassam őt.Nem egész egy hónappal ez előtt, mikor vissza kellett mennie kontrollra, az orvosok még azt állapították meg, hogy minden a legnagyobb rendben. Nagyon boldogok voltunk. Már terveztük a közös kirándulásokat és nyaralást..De ekkor beköszöntött a rémálom. Barátnőmnek erős fájdalmai lettek. Azonnal orvoshoz mentünk, aki ekkor már semmi jóval nem szolgált felénk. Egy hetet bent kellett töltenie a kórházban, aztán a családjával úgy döntöttünk, hogy hazavisszük Őt. Az orvosok azt mondták, hogy már nem tudnak vele mit kezdeni, csak a fájdalmait tudják csillapítani, de az élettartamát meghosszabbítani nem tudják. Ekkor én még nagyon bizakodó voltam. Hittem a barátnőm erős akaratában, és abban, hogy meggyógyul, csak úgy, varázsütésre.. Mikor haza hoztuk őt már nagyon gyenge volt. Alig bírt felállni, és vajmi keveset evett. Minden nap órák hosszát töltöttem ott vele. Sosem voltam szomorú mellette, mindig nevettem és Őt is sokszor megnevettettem. Hat napot töltöttünk együtt ez után.. Hat gyötrelmes napot. Életem legszomorúbb pillanatait éltem meg, mindezt úgy, hogy közben mosoly volt az arcomon és boldogság ült ki a szemeimre. Nagyon nagy erőfeszítés volt. Utolsó éjszaka, mikor lefektettem barátnőmet, hogy aludjon. Ott ültem az ágya mellett, és fogtam a kezét. Egyszer csak azt mondta nekem: “Én már nem bírom tovább” A szívem szakadt meg, a könnyeimet alig tudtam visszatartani. Éreztem, hogy ezzel mit akar mondani.. Megbántam amit akkor tettem. Azért, hogy ne lásson sírni, inkább rövidesen elköszöntem tőle. Megígértem neki, hogy másnap ismét megyek hozzá. Rám mosolygott és elköszönt. Jó éjszakát kívántam neki. Akkor, utoljára.. Ez volt az utolsó, amit mondtam neki.
Mióta nincs köztünk, én borzasztóan magányosnak érzem magam.Hiába van körülöttem a családom, a párom, bárki. Elviselhetetlen űr van bennem. Nem tudom mihez kezdjek nélküle.Az egész eddigi életem rá épült. Bármi, amibe belekezdtem azért volt, mert Ő motivált engem, vagy azért volt, hogy azzal én motiváljam Őt. Még a hajamat is levágattam, hogy könnyebb legyen neki elhagynia a parókát. És most egy csapásra megszűnt létezni minden. Már nincs kedvem befejezni az egyetemet, már nincs kedvem lejárni az edzőterembe, nincs kedvem semmihez. Legszívesebben egész nap csak itthon ülnék, hogy ne kelljen emberekkel találkoznom, és főleg ne kelljen beszélnem velük. Nem tudom mitévő legyek, hogy mihez kezdjek? Nem tudom, hogy tudnám elengedni őt? Még mindig nem tudom elhinni, ami történt. Azt remélem, hogy reggel, mikor felébredek, rájövök, hogy ez csak egy rossz álom volt.
Köszönöm, hogy elolvassa a történetemet és köszönöm, ha válaszában tud nekem adni egy kis támaszt, vagy egy kis kapaszkodót!
Üdvözlettel, Celina

Kedves Veronika!
Köszönöm a válaszát és a tanácsát! Reggel óta olvasgatok a neten mindenfélét a gyászról. Sok okos és hasznos dolgot/tanácsot kaptam ez által. Azonban mindenhol azt olvastam, hogy az elengedéshez szinte megkerülhetetlen a temetés… Barátnőm családja viszont úgy döntött, hogy hazaviszik Őt. Búcsúztatót sem szeretnének. Ezen én teljesen ledöbbentem, mikor mondták. Azóta sem térek magamhoz. Ezt úgy gondolom, hogy valamilyen formában pótolnom kellene. Legalább csak úgy, magamban. Valamilyen formában el kellene búcsúznom tőle, de nem tudom hogyan. Az eszemmel tudom csak mindezt, a szívemben az van, hogy ne engedjem el, hogy ragaszkodjak hozzá. Talán még nincs itt az idő az elengedésre? Létezik ilyen?
Köszönettel,
Celina