Jó napot kívánok!
Tavaly nyáron öngyilkos szerettem volna lenni(bár ez mostanában is megfordul a fejemben).
A barátnőim sokszor félreértenek és nem értik,hogy mit miért teszek/tettem ezért gondolkodtam azon,hogy elmondom nekik és kimondom magamból ezt a problémámat.
Ön szerint elmondjam nekik vagy tartsam magamban?(más ugyanis senki nem tud róla)
Szeretném,ha megértenének de attól félek,hogy az arcomba röhögnek vagy esetleg nem vesznek komolyan.
Előre is köszönöm a segítséget!

Kedves Doktornő.
Van egy párkapcsolatom, ami 11 éve tart. 5 éve lakunk együtt és két gyönyörü csemeténk van. A kislány 5 éves, a kisfiú pedig 9 hónapos. Tudom magamról, hogy féltékeny típus vagyok, a párom viszont nem az. Hosszú idő a 11 év, sok minden történt, de leginkább én vagyok a kapcsolat oszlopa. Az utóbbi napokban csak veszekszünk, egymást hibáztatjuk, rámutatunk egymás hibájára, de megbeszélni lehetetlen. Én elég jól kommunikálok, mondhatni ami a szívemen, a számon, de a párom nem beszélget velem, nem mondja el az érzéseit, gondolatait, hogy mit szeretne- úgy mint én. A minap szt mondtam neki, hogy nem szeretem, ez nagy zűrt kavart közöttünk-és engem hibáztat-talán igaza is van, túl sokat vártam tőle. Nem ölelkezünk, nem csókolózunk, nincsenek kedves, szerelmes szavak mint pl. kedvesem, édesem, ez az állapot 11 éve így megy. Imádtam, tényleg, hatalmas szerelem volt a részemröl, bármit megtettem volna érte, de ma is, viszont eltávolodtunk. A munkája miatt folyton fáradt, de ha akad 10 perce este, pl. lefekvéskor, nincs egy érzéki érintése, csókja, csak megpuszil és alszik. Szóvá tettem, de azt mondja ő ilyen. Pedig nem. Imádom a csókjait, a vele töltött időt, de mostanában minden más fontosabb, mint én. A probléma mára olyan rossz, hogy mindenre és mindenkire féltékeny vagyok. Azt mondja nincs rá okom, de a régmúlt mindig felszínre tör. Szerinte a múltban élek, és talán igaza is van, de egy helyzetben sem segített, hogy túllépjek rajtuk. Magamon segítettem, de sikertelenül. Csak megkeserítem az életünket. Napok óta boldogtalan vagyok, csak bántom őt is, magamat is, felajánlottam,hogy hagyjon el, de úgy látom nem akar. Szeretném, ha boldog lenne, de nem tudok a saját korlátaimon átlendülni. Csak bántom ezzel magunkat. Nem tudom hogyan érzek iránta, lehet hogy nem szeretem, de nem tudnék nélküle élni, ezt elmondtam neki is. Vele vagyok teljes. Kérem segítsen. Előre is köszönöm

A párom borzalmasan bámulja a nőket, percekig le nem veszi a szemét róluk , közben olyan mintha nem lenne magánál. A szomszédunkban lakó fiatal nő haját is így bámulja. Többször vitázunk ez miatt , utoljára azt mondta azért bámulja így a haját mert nagyon ronda fakó, fénytelen csúnya a haja és Őt ez nagyon zavarja. A véleményüket szeretném kérni miért nem hagyja abba a nők bámulását/ ha meglát egy tizenéves kislányt megy utána szinte öntudatlan és le nem veszi a szemét róla/És miért foglalkozik azzal hogy milyen a hajuk? Miért zavarja egy olyan haj amihez semmi köze
Köszönöm a választ

Tisztelt Doktornő!
A munkahelyemen van egy férfi aki vezető pozìcióban van. Az a helyzet, hogy nekem nagyon tetszik. Volt már olyan érzésem mintha neki is tetszenék. Mert volt, hogy nézett engem. De amúgy soha nem szoktunk beszélni. Mit tudok tenni, hogy egy az érzésem elmúljon iránta? Mert nagyon sokszor gondolok rá.
Tisztelettel:Nelli

Kedves Cintia!

Autóvezetést tanulok, az elején semmi gondom nem volt, nagyon vártam az órákat, de kb. a 10-15. óra óta kialakult bennem félelem, szorongás, amikor nagy a forgalom, már gyomoridegem van amikor közeledik az oktatási óra. Bár ettől azért végigvezetem az órát és az oktató szerint nem vezetek rosszul, de nagyon rossz érzés van bennem, úgy érzem a szorongástól balesetveszélyesebb a vezetési technikám, mert nagy forgalomban bepánikolok. 16-17 éves korom körül majdnem frontálisan ütköztünk egy nagy sebességű szembejövő kamionnal, de édesapámnak sikerült elrántani a kormányt, így nem történt baj, de ez az élmény nyomott hagyott bennem, illetve tinédzser korom óta állandó önbizalomhiánnyal küzdök, lehetnek ezek a kiváltó okai a szorongásnak vezetés közben? Illetve a másik kérdésem az hogy leküzdhető-e ez szakember segítségével? Köszönöm.

Tisztel Doktornő!
Sajnos édesapám 2016.Október 31.én elhunyt teljesen váratlanul szívinfraktusban. Igazából nem csak nekem kellene a segítség. Én lassan túl tudtam tenni magam a történteken,de édesanyám mai napig teljesen lelkileg ki van borulva.Ami a legnagyobb probléma,hogy nem is hagyja hogy segítsünk,nem hajlandó pszihológushoz elmenni. Idegorvosnál jártunk,de valahogy az az érzésem,hogy a gyógyszerek nem elegek,szükség volna pszihológus segítségére. Nem hajlandó kimozdulni otthonrol,nem szeret sehol csak otthon…Igyekszem mellette lenni amennyit csak tudok.Sajnos ő most egyedül él,de nem hajlandó hozzánk sem költözni.Ami a legnagyobb terhet jelenti számomra,hogy nem tud megérteni engem sem,hiszen vannak napok amikor egyszerűen nem tudok vele lenni,ő azonnal azzal reagálja le,hogy ővele nem törődik senki és jobb volna talán ha meghalna…Persze az én életemre nincs tekintettel,és hiába mondom neki,hogy nekem is élnem kellene a saját életem,férjem van,családom és nem lehetek mellette mindég..Van 2testvérem,de mindkettő külföldön él,és nem is igazán akarnak foglalkozni a problémával,és én meg úgy érzem ez már túl sok nekem.
Doktonő kérem mondja meg mit csináljak anyukámmal,mert már lassan az én idegeim is felmondják a szolgálatot,mert állandóan stresszelek.
úgyérzem ő egyáltalán nincs tekintettel rám,viszont teljes mértékig elvárja,hogy ha neki gondja van én tegyem félre az életem és csak vele foglalkozzak.És én meg is teszem,mert attól félek ha magára hagyom,akkor kárt tesz magában…
Válaszát előre is köszönöm!

A 10-11 éves kislányomat az egyik szintén lány osztálytársa többször is megfogdosta, a melléhez valamint a nemi szervéhez is hozzáért az általa kreált játék keretein belül. Ezt több kislánnyal is megtette. Az iskola minden szülővel elbeszélgetett, mi is megbeszéltük a dolgot a kislányommal a tudásomnak megfelelően, de szeretném kérni szakember véleményét is, mert ez komolyabb dolog annál, amit én megtudok érteni és oldani. Mi vezethet idáig egy ilyen idős gyermeket? Mi a helyes szülői viselkedés? Tiltsam el tőle? Válaszukat köszönöm előre is!

Már rég óta külföldön élek és már a párom is velem lakik aki szintén magyar származású.

Hiába van jó munkahelyem, szakmám amit szeretek mégis boldogtalannak érzem magamat. Tudom hogy kívülről sokan azt gondolják hogy szerencsés vagyok hogy ide jutottam ahol most vagyok, de engem ez nem motivál, hiszen tudom mennyi áldozattal és lemondással sikerül ezeket az eredményeket elérnem. És tudom azt is hogy ezt aki igazán akarná is el tudná érni talán még sikeresebben is, mint én.

Egyre gyakrabban foglalkoztat a halál gondolata. Már kissebb, számomra mégis nehéz  problémák és akadályok miatt gyakran azt érzem, hogy könnyebb lenne ha feladnám. Kezdek belefáradni abba , hogy naponta igyekszem kihozni magamból a legtöbbet, még sincs senki aki ezt látná vagy érzékelné. De ha nem igy teljesítenék akkor azt érzem magamat csapom be és azokat akik számítanak rám.
Van, hogy már egy rossz szó miatt is felfordul a gyomrom, hányingerem lesz és szívesen menekülnék el a világ elől.
Gyakran csak az fog vissza a cselekvésben, hogy a családomra és a páromra gondolok, hogy talán ezzel a döntésemmel nagyon megbántanám őket.  Néha viszont egy pillanatig ezt is elfelejtem és egyfajta nyugodtság árad szét bennem amikor elképzelem , hogy valamilyen úton végetvetek az életemnek.

Gondoltam arra is hogy haza kellene mennem, de azt nem szeretnék. Otthon sem találtam meg a helyemet es itt mégis csak jobb. Csak nem tudom hogyan tudnék mindenkinek megfelelni, nem megbántatni senkit és nem szeretnék csalódást okozni sem másoknak. Igazából gyakran mondok le dolgokról csak hogy egy általam kedvelt embernek segítsek vagy a kedvében járjak, hogy ő boldog lehessen. Ez sem nem zavar igazából csak gyakran fáradok el miatta ha pl egy szabadnapról mondok le, vagy ha esetleg nem tudok megoldani valamit akkor emiatt bűntudatom van és aludni sem tudok.

Tudom hogy kicsit most furcsán belekaptam a dolgokba, csak nem tudom hogyan írjam le igazán a helyzetemet. Nem tudom ezzel itt kihez fordulhatnék és kicsit tartok attól is, hogy egyszer nagyon rossz behatás ér aminek hatására már a szeretteim gondolata sem tud visszatartani a cselekvéstől, hogy feladjam.

Kedves Lili!Szeretném a férfiakba vetett hitemet visszakapni,hogy újra úgy tudjak szeretni mint régen.27 évesen ugy éreztem megtaláltam életem párját.3 évre rá megszületett a lányunk.Vezettem a háztartást és semmiért sem szóltam mert nem szeretek veszekedni.Amikor visszamentem dolgozni ugy gondoltam,hogy a háztartást felosztjuk.Ez ment is egy ideig de aztán megint mindent Én csináltam.Aztán jött a robbanás ami elsöprő erejű volt.Ezt nem tudta feldolgozni a párom és elhagyott minket az akkor már 6 éves lányunkal.Akkor fellélegeztem.Fél évre rá lett egy párom akivel nem költöztünk össze mert a lányomat nem akartam rossz helyzetbe hozni.Azóta is rosszul érinti ez a páromat mert már 4 éve tart ez az állapot.Nem tudom,hogy bontsam le ezt a falat amit emeltem magunk köré a csalódásom miatt amit akkor emeltem mikor a lányom apja még csak egy csepp erőfeszítést sem tett azért hogy együtt maradjunk.Előrre is köszönöm a válaszát.

Tisztelt Hölgyem/Uram! Mindig is önértékelési problémáim voltak, soha nem voltam magabiztos, a mai napig gyakran sírok, és a döntéshozás nem erősségem. Édesanyám szerint könnyen befolyásolható vagyok, nincs saját döntésem. A számomra fontos döntésekben ( érzelmileg sajnos mindig bevonódok ilyenkor) többször is meggondolom mit lépek, általában aszerint döntök, hogy figyelembe veszem mások véleményét, vagy azt, hogy másokra milyen hatással lehet a döntésem. Félek a következményektől, akár egy kisgyerek aki rossz fát tett a tűzre. Sokszor nem érzem magam felnőttnek, főleg vitahelyzetekben, alulmaradok. Az egyéni problémáimat tetőzi az itthoni ellentétek. Szinte állandó feszültség van bátyám és a férjem között, édesanyámmal is gyakori a konfliktus. Ő igen erős személyiség, teljesen az ellentétem mindenről van saját elképzelése. Tudom, hogy mindannyian hibáztunk, hogy ide jutottunk, de szeretnék valami megoldást találni, s ezt elsősorban önmagamtól várnám. Változni szeretnék, de nem tudom lehetséges e. Párommal az év végén elköltözünk itthonról, de tudom hogy ettől én nem fogok megváltozni. Zavarni fog, hogy ha esetleg újabb konfliktus alakul majd ki édesanyámmal, vagy ha érzelmileg teljesen ridegen kezel engem. Nem tudom magam elkülöníteni a “mostani” családomtól, annak problémáitól. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: A.

Jo reggelt. A parom nemsokara allitolag kulon fog koltozni a mostani parjatol akivel mar allitolag nem elnek parkapcsolatban. Az en holmiaim tobbsege mar abban a hazban van ahova koltozik es en is koltoznek. Viszont azt mondta hogy meg koltozese utan is tartani fogja vele a kapcsolatot, segiti ot, beszelgetni fognak. De miert ha most zavarja es buta semmirekello kulfoldinek tartja ot??? Mert akar neki segiteni ennek ellenere???? Engem bant..ot ez nem erdekli .hagyjam el ? Meg ha mar a babat is beterveztuk?? Kerem adjon tanacsot. Koszonom

Kedves Doktornő!

Olyan jellegű panasszal fordulnék Önhöz, hogy a túl sok pornó nézése elferdítheti az ember gondolkodását? A baj azzal kezdődött, hogy már nagyon fiatal koromban elkezdtem önkielégítést végezni. Leginkább a leszbi, vagy solo lány videókat néztem. Hagyományos nő-férfi pornót nem igazán, csak ritkán. Az történt, hogy egyre durvább dolgokat kezdtem el nézni, és már a szebb travikat is vonzónak találom, a nők mellett. Mielőtt nem néztem travi filmet, előtte minden rendben volt a fejemben, de azóta úgy érzem, valami megváltozott bennem. Létezhet, hogy valaki egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon???? Létezik, hogy valaki biszex/meleg legyen egyik napról a másikra? Azóta máshogy nézek minden emberre. (nem csak nőkre!) Viszont az is biztos, hogy saját nemmel soha nem tudnék elképzelni semmilyen jellegű kapcsolatot!! Erekcióm van a p.nci látványára, és a travi p.nisz látványára is együttesen. Ez mit jelent pontosan? Mielőtt csak nőkre önkielégítettem, ilyen problémáim nem voltak. Azóta szorongok az emberek között. Sehová nem akarok menni. Állandóan a szexre gondolok, és annak is minden lehetséges formájára. Az érzések, és az önkielégítés elnyomása mennyire egészséges dolog? Teljesen úgy érzem, mentálisan nem vagyok százas. Azóta sajnos a travik kerültek előtérbe, persze csak a szexuális fantázia terén. Úgy érzem az agyam teljesen megváltozott, akaratom ellenére. A legdurvább az egészbe, hogy már a végén konkrétan a saját fejemet ütöttem, csak ezek az állandó abnormális szexuális gondolatok ne lennének benne. Természetesen nőkkel már voltam nem is egyszer a szex erejéig általában. Travikkal soha, csak a kíváncsiság hajt. Mi van velem? Mit kellene tennem, hogy ne szorongjak? Ez mitől lehet? Szeretnék újra a régi lenni.

Előre is nagyon köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!

Olyan jellegű panasszal fordulnék Önhöz, hogy a túl sok pornó nézése elferdítheti az ember gondolkodását? A baj azzal kezdődött, hogy már nagyon fiatal koromban elkezdtem önkielégítést végezni. Leginkább a leszbi, vagy solo lány videókat néztem. Hagyományos nő-férfi pornót nem igazán, csak ritkán. Az történt, hogy egyre durvább dolgokat kezdtem el nézni, és már a travikat is vonzónak találom, a nők mellett. Mielőtt nem néztem travi filmet, előtte minden rendben volt a fejemben, de azóta úgy érzem, valami megváltozott bennem. Létezhet, hogy valaki egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon???? Létezik, hogy valaki biszex/meleg legyen egyik napról a másikra? Azóta máshogy nézek minden emberre. (nem csak nőkre!) Viszont az is biztos, hogy saját nemmel soha nem tudnék elképzelni semmilyen jellegű kapcsolatot!! Erekcióm van a punci látványára, és a travi pénisz látványára is. Ez mit jelent pontosan? Mielőtt csak nőkre önkielégítettem, ilyen problémáim nem voltak. Azóta szorongok az emberek között. Sehová nem akarok menni. Állandóan a szexre gondolok, és annak is minden lehetséges formájára. Az érzések, és az önkielégítés elnyomása mennyire egészséges dolog? Teljesen úgy érzem, mentálisan nem vagyok százas. Azóta sajnos a travik kerültek előtérbe, persze csak a szexuális fantázia terén. Úgy érzem az agyam teljesen megváltozott, akaratom ellenére. A legdurvább az egészbe, hogy már a végén konkrétan a saját fejemet ütöttem, csak ezek az állandó abnormális szexuális gondolatok ne lennének benne. Természetesen nőkkel már voltam nem is egyszer a szex erejéig általában. Travikkal soha, csak a kíváncsiság hajt. Mi van velem? Mit kellene tennem, hogy ne szorongjak? Ez mitől lehet? Szeretem a szép p.ncikat is ez természetes.
Mit kellene tennem, hogy újra a régi legyek?

Előre is nagyon köszönöm a válaszát.

Kedves Doktornő!

Olyan jellegű panasszal fordulnék Önhöz, hogy a túl sok pornó nézése elferdítheti az ember gondolkodását? A baj azzal kezdődött, hogy már nagyon fiatal koromban elkezdtem önkielégítést végezni. Leginkább a leszbi, vagy solo lány videókat néztem. Hagyományos nő-férfi pornót nem igazán, csak ritkán. Az történt, hogy egyre durvább dolgokat kezdtem el nézni, és már a travikat is vonzónak találom, a nők mellett. Mielőtt nem néztem travi filmet, előtte minden rendben volt a fejemben, de azóta úgy érzem, valami megváltozott bennem. Létezhet, hogy valaki egyik napról a másikra gyökeresen megváltozzon???? Létezik, hogy valaki biszex/meleg legyen egyik napról a másikra? Azóta máshogy nézek minden emberre. (nem csak nőkre!) Viszont az is biztos, hogy saját nemmel soha nem tudnék elképzelni semmilyen jellegű kapcsolatot!! Erekcióm van a p.nci látványára, és a travi p.nisz látványára is. Ez mit jelent pontosan? Mielőtt csak nőkre önkielégítettem, ilyen problémáim nem voltak. Azóta szorongok az emberek között. Sehová nem akarok menni. Állandóan a szexre gondolok, és annak is minden lehetséges formájára. Az érzések, és az önkielégítés elnyomása mennyire egészséges dolog? Teljesen úgy érzem, mentálisan nem vagyok százas. Azóta sajnos a travik kerültek előtérbe, persze csak a szexuális fantázia terén. Úgy érzem az agyam teljesen megváltozott, akaratom ellenére. A legdurvább az egészbe, hogy már a végén konkrétan a saját fejemet ütöttem, csak ezek az állandó abnormális szexuális gondolatok ne lennének benne. Természetesen nőkkel már voltam nem is egyszer a szex erejéig általában. Travikkal soha, csak a kíváncsiság hajt. Mi van velem? Mit kellene tennem, hogy ne szorongjak? Ez mitől lehet? Mit kellene tennem, hogy újra a régi legyek? Vagy fogadjam el? Azt még elfelejtettem leírni, hogy mióta az önkielégítést nem csinálom, azóta mintha jobb lenne, de félek, hogy csapdába kerültem. Jobb, ha hosszú távon nem csinálom, vagy több kárt okozok a visszatartással? Kérem, hogy csak ez utolsó kérdésfeltevésemre válaszoljon, mert többször is írtam, de nem fogalmaztam bele mindent.

Előre is nagyon köszönöm a válaszát, Kedves Doktornő!

Jo napot nekem az a bajom hogy apukám gyerek köröm óta üldöz a háztól mai napig már van 4 gyermekem és VELÜK IS üldöz vádol h lapunk tőle h ki akarjuk dobni a házból nem ertem h miért mondott ilyeneket meg is vert már utal engem az ő anyja ugyan ilyen nem birom tovább az is baj ha fel seprengetek m minden az ove az udvar stb nem moshatők fozhetek minden ág övé kutat matat lopdos tőlünk bánt minkét minden nap h takarodjunk mi lehet vele mit tegyek