Tisztelt Doktornő!
Én 35 éves feleség és anyuka vagyok. Párommal 17 éve vagyunk együtt, abból 14 éve házasok. Nagy szerelem volt (részemről legalábbis), ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Egészen sokáig úgy éreztem, nagyon szerencsés vagyok/vagyunk, hogy még mindig ugyanúgy szeretjük egymást, mint az elején. A helyzet 1-2 éve kezdett el bennem változni. Egész eddig felnéztem a férjemre, tiszteltem, kívántam. Sok mindent megtettem azért, hogy szexuális téren is jó legyen minden köztünk. Igazából nekem nagyobb igényem volt mindig is arra, hogy összebújjunk, mint neki. Ahogy tudtam, mindig próbáltam feldobni az együttléteket, nehogy egyhangúvá váljanak. Ebből volt is párszor vitánk, hogy szerintem ő nem kíván engem eléggé. Ennek van más oka is, amiért én sokszor így éreztem. Mikor összejöttünk 17 éve, ő tett egy megjegyzést a melleim méretére. Akkor azt mondta, hogy csak a nagy mellű nőket szereti, az eddigi barátnői is mind azok voltak. Ennek ellenére összejöttünk és szép házasságban élünk, 3 gyermekünk született, boldog család vagyunk. De valahogy azóta sem tudok igazán megbocsájtani neki. Úgy érzem, mintha megalkudott volna. Nem tudom, hogy ebből kifolyólag vagy amúgy is lennének önértékelési problémáim, de küzdök vele nagyon. Nem vagyok elhízott nő, teszek is érte rendesen. Sportolok, mióta az eszemet tudom. A szénhidrát és cukormentes diéta pedig már az életem része. Sajnálom a férjem, mert tudom, hogy nagyon szereti a családját, engem is. De szexuálisan nem egyezünk. Ráadásul ha együtt is vagyunk az aktusok olyan rövidek, hogy képtelenség lenne részemről, hogy orgazmusom legyen. Erről már beszélgettünk többször, de igazából részéről nem változik a dolog. Szerintem nagyon nem is érdekli. Pár hónapja úgy éreztem, hogy ennyi, belefáradtam. Úgy érzem nincs értelme a szexnek. Szeretkezés mentes napok, hetek következtek. És jött a változás. Megkönnyebbültem! Jobban érzem magam így. Már nem akarom vele. Ha ő nagy ritkán viszont igényt tart egy 5 percesre, ahogyan megszokta, attól nagyon rosszul érzem magam. Odáig fajult bennem az egész, hogy már taszít az érintése. Nem tudom, hogy ennek a következménye-e vagy sem, de már nem látom olyan csinosnak, mint eddig. A viselkedése, ami mindig is ilyen volt, idegesít. Minden kis aprósággal felhúz, nincs türelmem hozzá. Pár hónapja a munkahelyemen egy férfi értésemre adta, hogy tetszek neki. Ő is nekem. De ennyi! Viszont egyre többet gondolok rá sajnos. Nem szeretném megcsalni a férjem és elhagyni sem. Mi egy család vagyunk. De sok problémánk van és ő nem akar foglalkozni vele. Mintha homokba dugná a fejét. Hiába próbáltam sokszor, hogy beszéljük meg, egyáltalán nem akarja. Nem válaszol egy kérdésemre sem, nem szól egy szót sem. Pedig próbáltam mindig higgadtan megoldást keresni. Kérdésem az lenne, hogy Ön szerint van-e értelme küzdeni még többet a házasságunk megmentéséért? Mert ő nagyon jó apa és férj. Szeret bennünket, gondoskodik rólunk. Ez elég ok lehet arra, hogy elnézzem neki, hogy szexuálisan egyáltalán nem aktív? Lehetséges ez egyáltalán egy férfinál, hogy így éljen? Mindig azt hallani, hogy a férfiak mindig csak azt akarják. Hogy lehet, hogy ő nem? Nem meri bevallani magának talán, hogy más nőre vágyik szexuális téren? Nem tudom mi tévő legyek. Köszönöm válaszát!

Kedves Szakértő! A kislányom 22hónapos. Kb.2hónapja jár bölcsődébe. Az utóbbi 3-4 hétben nem akar normálisan enni. Nagyon keveseket vagy semmit nem eszik. Mindig választ valamit vagy pogácsát, kekszet vagy csak kenyeret eszik. Édességet nagyon minimális vagy inkább nem is adok. Gyümölcsöt csak pürésen hajlandó megenni. Egyszerűen nem tudom már hogy csináljam mert így nem tudok húst adni neki mert egy szenvedés így is hogy ezeket megegye. Sokat olvastam utána, és most a dackorszak és a bölcsivel az elválás is biztos hatással van rá. Mit tudok csinálni amivel nem rontom hanem javítanám az étvágyát?

Tisztelt Doktornő!
Párommal 6 éve vagyunk együtt,ma van a 6. évfordulónk. Tegnap este volt egy mondatom,amin teljesen kiakadt és azóta nem beszél velem.
2 napos csapatépítő horgászáson voltak kollégáival az elmúlt 2 napban. Este mesélte a történéseket. Az egyik mondata után megjegyeztem, hogy azt mondta,hogy csak férfiak lesznek ezen a horgászáson.
Ezen a mondatomon teljesen kiakadt,hogy mikor mondott ő ilyet, és én hülyeségeket beszélek, mennyire féltékeny vagyok. Csak mondta-mondta a magáét, hogy sajnál engem,ha a korábbi kapcsolataimban olyan férfiakkal volt dolgom,akik megcsaltak, sőt még azt is a fejemhez vágta,hogy lehet,hogy én üldöztem el pasijaimat. Nagyon sok sértő és bántó dolgot vágott a fejemhez én meg csak csendben néztem,hogy kifordult magából.
Mindezt egy teljesen nyugodt beszélgetés közben és egy normális hangú mondatom után.
Annyira felhúzta magát, nem értettem a viselkedését.
Azóta nem beszél velem.
Azon gondolkodom,hogy ezzel az ártatlan mondatommal valamibe nagyon belenyúlhattam: lehet,hogy tényleg lenne okom a féltékenységre.
A tanácsát szeretném kérni a fentiekkel kapcsolatban
Köszönettel.

Tisztelt Pszichológus!
Normális-e, hogy egy pszichológus, akihez elment anyukám terápiára, házi feladatnak feladja, hogy én a gyermeke írjam le, : Miért nem kaptam szeretetet a szüleimtől, és mit szerettem volna?

Köszönettel: Kovács Andrea

Kedves Lili!
22éves nő vagyok és még nem volt komoly kapcsolatom. Önbizalmam mindig is kevés volt a rokonok körében ért impulzusok miatt(versengés, csúfolódás, súlyos kritikák). Fiúkkal voltam körülvéve és egyedüli Lányként nehezen fogadtak el. Évekig bántalmaztak szavakkal. Képtelen voltam feldolgozni…túlérzêkennyé és félénkké váltam. Persze ismerkedés terén tiniként is értek csalódások, mégis nagyjából egyensúlyban volt a jó és rossz élmêny arány. Ekkoriban ha lemondtak rólam az főleg a szexuális érdektelenségem miatt volt. Még gyerek voltam. Első kellemetlen esetem már oviban megtörtént. Fogdosott egy fiú, én nem értettem mi történik, a nevelőtanácsadásra mégis nekem kellett elmennem. Kialakult a bűntudat. Évekkel később egy orvosi vizsgálat során az orvos ‘molesztált’. A térdemen lévő ütés nyoma helyett ‘mást’ vizsgált. Következő trauma egy táborban êrt, amikor a tanárom megfogta a mellemet szó nélkül, engedély nélkül. Sokkot kaptam és ez sajnos megtörtênt még párszor, hogy idegen hirtelen hátulról megfogott. Gimi elején pedig volt egy idősebb fiú akivel randiztam. Rosszul csapódtak le bennem az élmények( ő is fogdosott,de talán ez ebben a helyzetben normális volt vmennyire)és miután megszakítottam vele a kapcsolatot megutáltam a férfiak tekintetét magamon, stílust váltottam, Fiú pulcsikban jártam egy ideig,hogy senkinek se keltsem fel a figyelmêt és ne nézzenek kéjsóvár tekintettel rám, ne szólogassanak be idegen férfiak.
Mégis a fordulópont az életemben a gólyatáborban következett be. Elkábított és megerőszakolt egy HÖKös.Még szűz voltam. Nem tudok megbocsátani magamnak. Nem beszéltem pszichológussal erről. Néhány barátom tudja. Úgy éreztem nem maradt bennem semmi értékes. Innentől kezdve Egy lejtő az életem. Elhatalmasodott az önbizalomhiány és önutálat. Az erőszak után jó élményt kerestem. Nem tudtam megemészteni, hogy így veszítettem el a szüzességemet. Az erőszak után fél évvel lefeküdtem egy kedves fiúval, akit csak pár napja ismertem. El akartam felejteni a traumát, azt hittem ez segít. Aztán jött a csalódás, hogy szexnél nem akar többet. Sorozatosan belefutottam ilyen kalandokba.A pozitívuma az , hogy megtanultam élvezni. Kétségbeesetten vágytam a szeretetre és azt hittem már nincs bennem érték, csak szexre vagyok jó. Sokat elemeztem önmagam és úgy éreztem erős vagyok, megoldom. De ez önámítás. Nincs normális kapcsolatom a férfiakkal, nincs önbizalmam, vágyom a szerelemre, de rettegek a visszautasítástól. Ha olyan téma kerül elő, hogy szeretkezés, szerelem, komoly kapcsolat, stb én elérzékenyülök és összetörten érzem magamat. Mintha reménytelen lenne a helyzetem. Tudom, hogy nem az, mondogatom is magamban, erősítem magamat lelkileg és alapvetően pozitív ember vagyok és van önbizalmam, csak a férfiakkal kapcsolatban nincs.
Azért írok Önnek, mert most beszéltem telefonon egy kedves férfival, akivel ismerkedek. Még nem randiztunk, de normálisan áll hozzám. A kétségeimet próbálta elnémítani kedves szavakkal és én elsírtam magamat. Félek a visszautasítástól, a kihasználástól…nem merek bízni benne.
Úgy érzem segítségre szorulok, mert kihat a kapcsolataimra az eset. Szeretnék magabiztosan ismerkedni, bízni másokban, legfőképpen magamban. Szeretném visszanyerni a helyes önértékelésemet. El akarom engedni a múltat és megbocsátani magamnak. Tanácsot szeretnék kérni, hogy kihez forduljak, merre induljak, mit tudok megtenni magamtól is teljes élet megélése érdekében.
Köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel,
Eszter

Üdvözlőm Rupa Éva vagyok!

Nemrégen váltam egy 25-éves kapcsolatból, sok sérelem és fájdalom van mögöttem .
Folyamatosan csaltak már több éve, nehezen tudtam a döntést meghozni, De örülők hogy, esélyt adtam magamnak egy új boldogabb életre!

Szeretném tudni, hogy a pszichológiában a pont szó, mit fejez ki, ha egy ember ismerkedéskor a kommunikációban sokszor használja a pont szót PL: Szeretném ha te biztos pont lennél az életemben, vagy a lelked és a tested minden pontját szeretném megismerni!
Online ismerkedek egy nagyon kedves emberrel.Akiről azt gondolóm,hogy jókor és nem véletlenül jött az életembe. Már személyesen is találkoztunk egyszer ,aztán ő elutazott 2 hónapja és majd egy hónap múlva jön csak haza.
Nehezen nyitottam eddig is új kapcsolatra, félek a csalódástól.
Ezért szeretném tudni, hogy miért használja a fiatal ember a pont szót, kifejezést sokszor?!

Köszönöm válaszát
Rupa Éva

Kedves onlinepszichologus.net Csapata!

Arra lennék kíváncsi, hogy mit ajánlanának a következő helyzetben:
Párommal harmónikusnak, boldognak érzem a kapcsolatomat, mindent meg tudunk beszélni, olyan tulajdonságokat is szeret bennem, amit más nem. De van egy nagyon jó barátnője, akivel heti szinten találkozik. Elmondása szerint a kapcsolatuk csak baráti, fél évvel a mi megismerkedésünk előtt találkoztak. De 9 hónapja vagyunk együtt a párommal és még mindig ugyan olyan szoros a kapcsolatuk, pedig azt hittem ez idővel változni fog. Próbálom úgy felfogni, mintha a testvérek lennének, de nem megy és minden találkozásuk nagyon rosszul esik. Szeretném elfogadni és élvezni a sok pozitív dolgot a kapcsolatunkban, de már nem megy. Önök mit tanácsolnának?
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Katalin

Jó napot kívánok,

A problémám az volna, hogy a párom, aki majdnem 50 éves, állandóan ciki helyzetbe hoz mások előtt, például baráti társaságban. Hogy a konkretizáljam a szituációt, leírok pár példát. Mivel 25 év van köztünk, hülyeségből azt szokta mondani a többieknek, hogy megyünk ide vagy amoda a lányommal vagy még jobb: az unokámmal. Ő ezt viccből mondja állítólag, persze egyszer el lehet sütni ezt.. de hogy állandóan. Már szóltam neki, hogy zavar.. Ami a következő nagyon zavaró számomra, 1 éve vagyunk és élünk együtt, tehát most jönnek elő a kisebb nagyobb problémák, amiket úgy gondolom, hogy lehet korrigálni, bár nem tudom, hogy egy 50 éves emberke korrigálható- e még. Az úgynevezett viccelődései rengetegszer bántóak számomra.. A következő ami már nagyon bántja a fülem, hogy a viccei 90%-a szexről szól. Nem értem hogy tud valaki ilyen prosztó lenni, amikor egyetemet végzett és vállalkozó, családapa és stb.. Hogy tudnám erről leszoktatni. Már mondtam neki, hogy ez nem illik szerintem, de tegnap este is előfordult, 3 barátnőmmel mentünk egy helyre, ahol a párom volt egy barátjával és annak feleségével. Beszélgetünk, beszélgetünk erre meséli a párom, hogy 19. lett a futóversenyen és hogy mostmár simán maradhatunk, ugyanis 4 nővel is elbír… Én már csak forgatni tudtam a szemem, és minél hamarabb elhagyni a helyszínt, nehogy valami cikit mondjon. Kérem, adjon tanácsot ha tud. Köszönöm szépen előre is.

Üdv.,
Andrea

Jó napot!
Nekem egy olyan problémám lenne a párommal 3rve vagyunk együtt abból 2eve tavkapcsoltabs vagyunk most már ugyan sűrűbben találkozunk mert már Magyarországon dolgozik…. 2-3hete jelentkezett nála h úgy érzem nem keres annyira el van munkával hétvégén is alig keres alig ír…kapcsolatunk elején már ezen miatt majdnem elhagyott mert sokat zsklsttam hivogsttam most ő szerinte megint elő jött ez… Megkert engem hagyak neki teret mert úgy érzi megfujtom és ki fog szeretni belőlem… Én próbáltam változni nem zaklatom úgy már de nem tudom h most ő ezt élvezi mert ma 11kir beszéltünk azóta semmi hírem róla mondta hova megy mit csinál de nem ír…. Mindig azt mondom neki és ha valami bajom lenne nem érnem el… Nem tudom mi normális egy kapcsolatban? Azt tervezzük 1-2honsp múlva én is megyek föl oda hozzá össze költözni…. De akkor mi lesz neki kikapcsolódás? Idegen város ő se ismer senkit én sem akkor h adják neki majd teret? Egyszerűen nem tudom mi a normális.. H én reagalim túl vagy ez így a jó? Előre is köszönöm a választ
Tisztelettel : Alexandra

Tisztelt Doktornő!

19 éves lány vagyok és még nem volt egy normális párkapcsolatom se. Mindhárom fiúval interneten ismerkedtem meg és viszonylag gyorsan összejöttünk.
Az első kapcsolatban 3 hónapig tartott, nem voltam szerelmes a srácba és nagyon nem tudtam vele elképzelni semmit. Talán egy kis röpke fellángolás volt.
A második sráccal 7 hónapig voltam együtt, érzelmileg zsarol, teljesem kikészített, mostanában eljutottam arra pontra, hogy undorodom tőle. Belé talán szerelmes voltam egy kicsit, de az gyorsan elmúlt.
Most az utolsó kapcsolatom 3 hónapig tartott, a fiú szakított, viszont ez eléggé megviselt.

Mi lehet velem a baj, hogy nem tudok egy normális hosszútávú párkapcsolatot kialakítani? Minden lány barátnőmnek évek óta tartó kapcsolata van, nekem megy csak egyszerűen nem megy.

Tisztelt Doktor Nő!
Bocsásson meg, hogy zavarom. 10 éve váltam el, (13 év után) egyedül nevelem 13 éves kisfiam. 3 éve létesítettem párkapcsolatot ő fiatalabb volt 4 évvel. Egy helyen lakunk, egy helyen dolgozunk. Neki nem volt gyermeke. Szerelem volt első látásra, de lassan alakult, szépen ahogy kell. Tökéletes. Séták, beszélgetések. Nehezen fogadtam el a korkülönbséget és a gyermektelenségét. Eleinte azt beszéltük szeretne, később azt mondta, sok minden változott mi vagyunk a családja, bármi lesz velünk marad. Terhes lettem. A kisbaba betegen született, nem maradt életben. Aznap este arra kértem, menjen el, keressen egy lányt akivel teljes életet élhet. (Nem akartam, hogy elmenjen, azt akartam erősítsen meg, hogy velem marad!) Sajnáltam őt, szégyelltem magam, a szülei előtt főként. Neki nagyon fontosak a szülei. Aznap este hazament hozzájuk. Soha többé nem keresett. Ennek két hete. A munkahelyen megpróbáltam beszélni vele. Közölte, hogy nincs miről, elküldtem. “Te letette a kötényt én a kalapot.” ezt mondta. És azt, hogy ne keress, le van tiltva a számod. Megdöbbentem, soha nem hívogattam, sőt, ellenkezőleg. Elfordult, ott hagyott, odébb ment szó szerint.
(Emlékszem az anyukája elmondta hogyan marta el az előző nőket, pénzt adott, ha szomorú volt, hogy vásárolgasson, stb. Most is mindig hozza az ebédet a munkába. 40 éves, nem hagyják élni.)
Nagyon fáj, a kislányunk tökéletesen szép lett volna.
Itt állok egyedül, nincs kit átöleljek, nem tudok dolgozni bemenni, mert ő ott van. 20 éve dolgozom a bíróságon, nem akarom feladni, imádom a munkám.
A kérdések záporoznak, miért fordult el, miért nem beszél velem, miért tilt le? Úgy éreztem nagyon szeret minket vajon igaz volt? Hogy tudott ilyen könnyen túllépni rajtunk, Mit tegyek, hogy helyesen cselekedjek. Így nem tudok dolgozni, gondolkodni. Mindig határozott, optimista ember voltam. Most egy senki vagyok, egy semmi.

Kedves Pszichológus!

Kérem, hogy szíveskedjen segíteni az alábbiakban:
A feleségemmel és velem kb egy hónapja az történt, hogy egy parkolás közben a feleségemnek célszerűbb volt a parkolás előtt kiszállnia az autóból és a parkolás idejére az utó hátuljára helyezkedett. Kihasználva a lehetőséget figyeltem az arcát és vártam a jelzéseit, hogy segít a parkolásban. Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben két-három megoldás közül választhat az ember. Vagy csak a segítőjére figyel és megbízik benne teljes mértékben és a kapott információk alapján elvégzi a tolatást, vagy a segítőjére is figyel, és a környezetre is és esetleg felülbírálja a kapott információkat, vagy teljes mértékben a saját érzékszerveire támaszkodik és teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a segítő információkat. A mi esetünkben én teljes mértékben a feleségem segítségre támaszkodtam. Nem jött jelzés, gondoltam mehetek, majd egyszer csak hirtelen felemelt kézzel és „állj” kiáltással jelezte, hogy nekitolattam a mögöttünk lévő autónak.
A manőver befejeztével érzékeltettem a feleségemmel, hogy arra számítottam, hogy folyamatos jelzést kapok, nem csak akkor, amikor már kicsit nekimentem a mögöttünk állónak. Azt egyébként nem értettem, hogy miért nem vette észre, hogy folyamatosan őt figyelem, és az információira támaszkodom. Erre azt a választ kaptam, hogy „ne őt hibáztassam, mert én választottam ki a helyet, akkor biztosan egyedül is be tudtam volna állni az üres helyre.
Az óta ezen vitatkozunk, hogy mi a helyes és elvárható magatartás egy ilyen helyzetben. Az ő véleménye szerint már többször bebizonyosodott, hogy nem tud nekem tolatások alkalmával segíteni és kész, és nem kell annyira ezt felfújni, mint ahogyan én teszem. Én pedig azon az állásponton vagyok, hogy ha már egyszer úgy csinál valaki, hogy segítségadást következtethet ki a társa egy tolatási manőver esetén, akkor tényleg segítő jelzéseket adjon (folyamatosan), és ne csak akkor jelezzen, amikor már nincs elegendő idő a jelzésekre reagálva elkerülni a problémát. Úgy gondolom, hogy ezt egy férj-feleség kapcsolatnál jóval lazább kötödés esetén is alap elvárás, és nem gondolom, hogy képtelen lenne a feleségem (vagy akár bárki) olyan jelzéseket adni, amik használhatóak egy ilyen bizalomra épülő helyzetben. Piszkosul rosszul eset a történés, mert a feleségem ilyen jelegű magatartásából olyan érzések fogalmazódtak meg bennem, hogy akkor hogyan bízzak meg benne egy következő alkalommal, vagy akár egy ettől sokkal komolyabb helyzetben, vagy most akkor mi az amit kételkedés nélkül elvárhatok, vagy kaphatok tőle?
Kérem, hogy szíveskedjen segíteni, hogy valóban én reagálom túl a dolgot, amikor egy ilyen ártatlannak tűnő helyzetből a kapcsolatunk minőségére vonatkozó következtetéseket vonok le, vagy tényleg ne nagyon misztifikáljam túl az esetet.
Az eseményeknek persze vannak előzményei, amit röviden összefoglalnék: 2016 júliustól-novemberig már részt vettünk egy 8 alkalmas párterápián, melynek befejezéseként az alábbi jövőbemutató jó tanácsokat kaptuk (a teljesség igénye nélkül): Töltsünk ketten együtt több időt, ehhez akár egy segítő hálót kell aktivizálni magunk köré; a problémákat osszuk meg egymással, hogy ne kitalálni kelljen; a problémákat közösen oldjuk meg. Azóta családunkkal (2 gyermekünk van) sem voltunk kirándulni, nem hogy ketten a feleségemmel. Kétszer voltunk moziba a gyerekek nélkül kb februárban vagy március elején, és ennyi. A párterápia végét követően a feleségem eddig nem nagyon aktivizálta azt a részét, aki több időt akarna velem tölteni. Ezért azt hiszem, hogy joggal vetődik fel bennem, hogy mennyire szeret egyáltalán.

Soha nem akartam fiu gyereket. Raadasul tobb gond van vele. Eleve azert nem szeretem mert miatta folvagtak ( csaszar) utana az apa az fiut akart ahogy meg lett en mar nem voltam fontos. Mikor kiderult hogy fogyatekos en lettem a hibas, hog en tehetek rola, az apa itt hagyott csapot papot es egyedul kell neveljek fiut. Fogyatekost. Nem tudom elviselni ha a kozelebe is vagyok egyszeruen feszult vagyok, olyan mintha valami mergezo gomba lenne es nem is a gyerekem. Igaz az nagy valtozast hozott mikor Autista lett oltas kovetkezteben es uvoltott meg lerugott mikor kozeledtem hozza vagy megfogtam, atakartam olelni. Nem tudom mit tegyek egyszeruen az a teny hogy himnemu engem kikeszit.

Tisztelt Lili! Kérem segítsen! 55 év után testvéremmel megromlott a kapcsolatunk. Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy rendőrségi, bírósági ügyek voltak, vannak folyamatban. A békétlenséget ő és családja kezdeményezte. A pereket sorban vesztik el, melyeket nem tudnak feldolgozni. Az ügyek már több mint két éve folynak. Azóta pokollá teszi az életemet. Folyamatosan zaklat. Egymás melletti telken építkeztünk. Üvölteti a rádiót, ha meglát. Az utóbbi időben pedig trágár szövegeket énekelget folyamatosan, amíg kinn vagyok a kertben. Már nincs kedvem kimenni a saját kertünkbe, mert folyamatosan szidalmaz. Tudom, hogy hiába fordulnék bármiféle hatósághoz, nem foglalkoznának vele, főleg, hogy szomszédjaink nincsenek napközben itthon, illetve nem is szeretném őket a családi dolgokba belekeverni. Hangfelvételt nem készíthetek, mert abból nekem lenne problémám, ha az engedélye, beleegyezése nélkül felvenném a viselkedését. Kérem segítsen, mi lenne a legjobb megoldás a viselkedése ellen. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelem!!!Elsosorban elszeretnem mondani van egy 5 eves fiam.Kicsi kora ota nagyon siros es nyugos baba volt es van.Majdnem 3 eves korig szopizot nagyon osszenottunk nehezen valt le rolam ez nem is volt gond hanem rengeteget sirt,nyoszorgot.Nehezen szokta meg az ovit onnan is mindig nyoszorogve hoztam haza.Legtobbet velem volt ferjem estig dolgozot,nagyszulok meg ritkan jottek.Nagyon nehez volt ez az idoszak.Most kb. 1 honapja nagyon nehezen birunk vele minden nyafog,nem ugy van ahogy o akarja akkor megint kezdi.Van egy ovis tars nagyon csunyan beszel es persze a fiam is mondja.Csak egy nagyon jo baratja van az oviba az meg kezelhetlenebb gyerek es sok hulyesegbe beleviszi a fiamat.Nem figyelnek,piszkaljak egymast.Ha nincs ott teljesen maskepp viselkedi jo erteremben.Sajnos nem nagyon szeret rajzolni,festeni megcsinalni a feladatokat.Meg nem nagyon agodok erte ezert mert megegyszer lesz nagycsoportos mert ugy erzuk meg nem eret a sulira.Ami a legrosszabb.h ugy veszem eszre viselkedesi problemaja van.Nem tudok vele elmenni sehova mert mindenhol hisztizik.Ha van gyerek tarsasag akkor elvan nincs problema.Imad jatszohazakba lenni.Nagyon szeretnek segiteni neki mert borzaszto ez a minden napi nyoszorges.Es mi is a ferjemel nehezen birjuk,ilyenkor megbuntetjuk nem jatszhat a kedvenc jatekaval a tableten.Jatekaival leseul jatszani ha nem ulok vele jatszani.Nem szeret ha olvasok neki este meset,neha elviseli ha en talalok ki tortenetet.Volt pszihologus az oviba megfigyelte de konkret dolgot nem latot rajta.h nagy baj lenne.Hogyan tudnek segiteni neki,mert en is osszeropanok mert nagyon sajnalom.h. igy visekedik,olyan mintha nem tudna szeretet adni.pedig mi mindent megtetunk erte sok helyre mindig vittuk.h. jol erezze magat,imadjuk,igaz sokszok megbuntetuk,beallitottuk a sarokba de muszaly volt mert kibirhatatlan amit muvel.Jo volna valtozna ez a viselkedes mert nagyon ketsegbe vagyo esve.Valaszat elore is koszonom!!!Szep napot