Kedves Szakemberek!
Fél éve költöztem össze a barátnőmmel és egyre több vitánk van. Ő természetesnek tartja, hogy mindennap étteremben együnk, hétvégente elutazzunk. Én inkább saját lakásra spórolnék. Már ott tartunk, hogy éjszaka felkölt, amiatt, hogy tervezzük meg a hétvégi utazást. Szerintem ez már beteges, szerinte én zsugori vagyok. Önök szerint megváltoztatható-e ez a fajta gondolkodás, ez lehet-e betegség?

Kedves Melinda,

köszönöm a választ, sajnos a Párom egyszerűen nem szembesül azzal amit csinál. Ő nem csinál semmit én képzelődöm , betegesen féltékeny vagyok, ugyanakkor ha meglát egy copfos kislányfejet a buszon majd utána esik, ha előttünk egy nő megy le nem veszi a szemét a lábaitól és ha befordul egy utcába szintén utána esik, aztán meg szinte körülnéz hogy Ő maga hol van. Nők mögé áll a hajukat bámulja, vagy az arcukat. Volt olyan hogy bámult egy nőt az leszállni készült azt mondta hogy “na” és beállt mögé az ajtóba, le is szállt a nő után és akkor kezdett el keresni mert eszébe jutott hogy vagyok. Orvosról hallani sem akar a családjának előadja hogy betegesen féltékeny vagyok. Szinte csak nézem tehetetlenül. Nem hallgat meg, és nem hiszi el senki hogy gond van. Közben szinte sehová nem megyünk, mert velem nem lehet.
Mit tehetek?
Köszönöm a válaszát

Tisztelt Doktornő! Párommal fél éve vagyunk együtt. Szeretjük egymást nagyon de nehéz a helyzetünk mivel távkapcsolatban élünk. Kéthetente,havonta egyszer találkozunk hétvégén. Mindketten tanulunk csak más városban. Naponta tartjuk a kontaktot közösségi oldalon de úgy érzem hogy minden nap tudnék vele lenni akár pár órát is. Fiatalok vagyunk de úgy érzem letudnám élni vele az életem ő viszont kicsit “más”, mivel antiszociális és olykor emlegeti hogy szeret; de ha szakítanánk akkor nem törne össze nagyon. Ilyen kijelentései következtében úgy érzem hogy nem érdeklem annyira. És ez lelkileg kikészít. Mi a véleménye a helyzetemről? Segítségét köszönöm előre! Üdvözletem

Kedves Válaszadó!

Egy bő éve depressziós vagyok. A többi tünettel karöltve az elmúlt egy évben a szexualitással kapcsolatban is komoly gondjaim adódtak. Gyakorlatilag fizikai fájdalmat okoz, ha a párom nem “semleges” területeken ér hozzám, de az is, ha a ruha dörzsöli ezeket a részeket, a melltartó felvétele is kifejezett kínszenvedés. Rengeteg orvosnál jártam már, féltucat nőgyógyásznál is, de semmit se tudtak megállapítani, minden vizsgálat negatív eredményt adott. Ennek ellenére képtelen vagyok elfogadni, hogy mindennek a fejemben van az oka, legalábbis szeretném, ha nem így lenne.
Gondolja, hogy el kéne fogadnom, amit az orvosok álltanak?

Válaszát előre is köszönöm,
Sára

kedves doktornő, mióta szakitottunk a párommal azóta magamba zuhantam.nem vagyok képes senki előtt megnyilni, senkivel nem tudom és nem is akarom meg beszélni az érzéseimet/problémáimat,mert ugy gondolom hogy csak untatnám vele őket, senkiben nem bizom meg. mindenki mondja hogy megváltoztam, álitólag bunkó vagyok az emberekkel de én ezt nem veszem észre. szüleimmel gyakran össze veszek pedig csak segiteni akarnak. el fog ez mulni ? segitségét köszönöm előre!

Immár kilenc éve van egy társam,akivel három éve házasságban élek. Van két közös gyermekünk. Házasságom kiegyensúlyozott,szeretetben élünk,a probléma a férjem édesanyámmal és nővérem és annak férjével tanúsított magatartásával van . Férjem ha együtt van a család,nem szól senkihez egy szót sem,nem beszélget,látványosan unatkozik, nem szeret a szülői otthonomban tartózkodni. Édesanyám engem zaklat emiatt,mi ferjemmel nagyon sokat veszekedtunk emiatt,nem tud változtatni viselkedésén. Az a bosszantó,hogy egy “jottment” senkivel puszi pajtas tud lenni,de ha a csaladomról van szó,akkor egy bunkó ,taplo módon viselkedő ember,pedig velem nem ilyen,azt az oldalát más nem ismeri,és szerintem hülyének néznek,h mit eszem rajta. Kérem legyen szíves ötletet adni a feszültség enyhítésében. Köszönöm

Tisztelt Doktornő

Sajnos van egy olyan problémám, amiben eddig senki nem tudott segíteni. Körülbelül akkor kezdődött, amikor kilencedikes lehettem. Most másodéves egyetemista vagyok. A helyzet az, van olyan, amikor napokig elég sűrűn látogatom a WC-t. 15-20x is akár. Régebben voltam vele urológusnál, aki felírt ezerféle gyógyszert, amiből egy működött, de utána rezisztens lettem ellene, szóval kilőve. Szeretném leszőgezni, hogy semmilyen egészségügyi bajom nincsen. Volt hólyagtükrözés, minden rendben volt. Annyi, be volt gyulladva a húgycsövem, de nem tudták, mitől. Utána vissza se jártam már kontrollra. Minek? Sejtettem, hogy nekem közöm sincs az urológushoz, így kénytelen voltam az interneten felütni a dolgokat. Sejtem, hogy valami pszichés dolog van a háttérben, de nem tudom, mi. Neg nem is mindig jön elő. Tavaly május óta mostanában jött elő, de régebben rosszabb volt; egy 45 perces tanórát alig bírtam ki. Most se annyira jó, munkahelyen nem nagyon tudok mosdóba kimenni és kényelmetlenné teszi az életem. Arra rájöttem, gyógyszer felesleges. Életmódot is váltottam, rendszeresen sportolok és mozgok heti 3-4x és jól táplálkozok. Bár szerintem ez csak egy klisé, hogy ettől valaki “beteg” lehet. Tudom, látatlanban nehéz mit mondani, de mégis. Kérem, segítsen valamivel, egy tanáccsal, mert idegeimre megy ez a “betegség”

Kedves Pszichológusnő !
20 éve elváltam a férjemtől,van egy fiunk aki a jövőhónapban lesz 29 éves.Kiváló eredménnyel elvégezte a szakközép iskolát, majd az egyetemet. Az egyetemi évei alatt nem alakult ki nála semmilyen párkapcsolat. Volt az egyetemen egy lány aki tetszett neki de a lánynak volt barátja.Elvégezte az egyetemet, elhelyezkedett dolgozni,regisztrált párkereső oldalon,találkozott lányokkal de egyikből sem lett semmi komoly. Megismerkedett egy lánnyal nemrégiben akivel 6 hónapig tartott de nem tudtak tovább lépni, nem is csókolóztak,aztán vége lett.Közben az a lány aki az egyetemen tetszett neki arra a munkahelyre került dolgozni ahol ő dolgozik. A lánynak most nincs partnere,de a fiam nem mer lépni. Közben azt látom rajta szenved és egyre jobban magába fordul,nem lehet vele beszélgetni, nem mond el semmit. A szabad idejét az tölti ki,hogy a facebookon írogat barátoknak,kollégáknak (éjjel is) nem piheni ki magát.Komolyan aggódom érte és nem tudom mit tegyek,ezért fordultam Önhöz.
Várom válaszát,köszönettel
Hanna

Tisztelt Doktornő! Most lesz 1 éve, hogy azt mondtam a férjemnek hogy nem szeretném folytatni a kapcsolatunkat, úgy éreztem elmúltak az érzéseim, szexuálisan is nagyon eltávolodtam tőle. Ezalatt az idő alatt együtt laktunk és jelenleg is, de külön szobában vagyunk. Vett egy lakást és lassan költözne is de mikor ez szóba kerül meg tudnék fulladni a sírástól, annyira fáj bele is gondolni. Pedig én akartam válni, és úgy érzem én szenvedem meg ezt a legjobban. Ma például eljátszottam a gondolattal hogy lefeküdnék vele és éreztem is hogy szeretném, de végül nem tettem meg. Ön szerint vissza tudnànk találni egymàshoz ha elköltözik? Minden este azzal nyugtatom magam hogy újra kellene kezdeni, de reggelre mindig az ellenkezőjét érzem. Úgy érzem teljesen elvesztem és nem tudom mi tèvő legyek. Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlöm.

A férjem 43 éves. Mérnök és nagyon tájékozott, kreatív, munkájában precíz, pontos, megbízható. Kapcsolatai nem működnek túl jól. Barátja gyakorlatilag nincs, szépen elkoptak az évek alatt. Nem összeveszés miatt, hanem egyszerűen nem tudja kapcsolatait megfelelően ápolni, kezelni. Édesanyja 3 éve meghalt, érzelmeit sohasem mutatta ki irányában. Apjával 12 éve nincs személyes kapcsolata, annak alkoholizmus a miatt. Hugával és családjával tarjuk a kapcsolatot, de csak azért mert mi a két nő ezt fontosnak tarjuk. Gyermekeinket imádja velük “gyermekként” tud játszani örülni, ha éppen jó a hangulata. Sokszor inkább a negatív dolgokat látja és hangsúlyozza azt mondja a jó dolgok természetesek arra nem kell figyelni. Nem szereti azokat a személyeket akik túlzottan pozitívan állnak az élethez, szerinte azok becsapják magukat és környezetüket. Már kapcsolatunk (21 év) elején is voltak hangulat ingadozásai, amelyek egyre gyakrabbak és egyre tovább tartanak a negatív fázisok. Szerinte ő a hibás ilyenkor mindenért. Sokszor ha gyerekkel probléma van kisebb viták, egyezkedések ő csendbe ül és egyszer csak robban és ordít és fenyegetőzik, hogy nem csinálja ezt így tovább és nekem azt mondja elmegy, új életet kezd mert itt már ezt nem bírja.Ma a kollégai is szóvá tették, hogy ne csak a negatív dolgokat vegye észre örüljön annak ami jó. Ezen nagyon berágott és azt mondta érti miért nem jó a mi kapcsolatunk sem, mert ő máshogy gondolkodik mint az átlag és azzal lenne boldog aki ugyanazt gondolja mint ő és ugyanúgy viselkedik és még a hobbija is ugyanaz. Mondtam neki ilyen még egy ember nincs a földön. Erre ő akkor be kell látnia minden kapcsolata csak két évig működik aztán menekülni kell belőle.:( Nagyon ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, pl. egy kirándulás alkalmával, ha valamit eltervezünk és a gyerekek közben meglátnak egy játszóteret és inkább azt szeretnék kipróbálni akkor ideges, csalódott és feszült lesz.Ez évek óta így van. Én már kértem forduljunk szakemberhez, mert egyre többször mondja valami nem jó, tegyünk valamit, változtassunk. Én kérdezem mitől lenne jobb? Mit szeretne hogyan érezné jobban magát, erre nem tud válaszolni. Mit tanácsolnának? Mi lehet a problémája? Hogyan segíthetnék neki?

Köszönöm a válaszát, Rita

Jo napot kivanok! 27 eves no vagyok. A tortenetem eleg hosszu es bonyolult, probalom minnel jobban leszukiteni. 16 eves koromba ismertem meg a ferjemet akitol elvaltunk (most 2 hete mondtak ki a valast). Lakadalmunk elott is szakitottunk 4szer (anyos probelmak miatt foleg, amiket o azt igerte hogy megoldodnak, hazassag utan, es nem lett igy). A legnagyobb szunetunk 3 ev volt 19 eves koromtol-22eves koromig, amiutan ujbol egymasra talaltunk es jottek a szep igeretek, eljegyzes es lakadalom 24 eves koromba. Anyosom igazgatta az egesz eletet (nem volt szabad ide oda mennunk, mindig hivogatta, idegesitette, felpiszkalta, es o sosem mert vele szembe szalni miattam). Szuletet egy gyermekunk is aki most 1 es fel eves (a szuletese ota teljesen kiborult, nem foglalkozot velunk, menekult otthonrol provokalt, habar o lelkipasztor es nagyon sok szabad ideje volt). A gyermeket nem puszilta, nem jott velunk setalni, egyfolytaban kint maszkalt….ehez adodot anyos probelmak, es a nemi elet megvonasa tolem sok konfliktus helyzetet hozot koztunk……megis o adta be a valaskeresetet..en megakartam menteni a csaladot az elejen…Nagyon nehez volt az elso idoszak (de mivel o a valas kereset utan rendorsegre hurcolt, egesz penzt elvette, hazudott mindehol hogy en elszaladtam otthontrol, a parokiarol). Ezt ugy tudta kitalalni hogy korhazban voltunk a picivel es nem jott utanunk vigyen haza, es edesanyamhoz kerultunk. A parokian maradt minden, es 1 evet perskedtunk, mostmar kimondtak a valast. Nagyon megutaltam kozben, habar eletem szerelmenek tekintettem. Abban hogy elfelejtsem segitet egy fiu, akit 8 honap utan ismertem meg. Tokeletesnek tunt (pedagogus, gyermek szereto, kozvetlen, vicces, eletkedvel).Egy iskolai bulin ismertem meg, tudta a helyzetemet elejetol fogva, de azt alitotta valami megfogta bennem es elfogad mindent teljesen (buszke vagyok magamra mert csinos, tanult, szep no vagyok, egy gyonyoru gyermekkel, csak szerencsetlenul sult el a hazassagom, es ugy erzem nagy reszt nem az en hibambol, vilagot jartam). Eleg hamar felvalalt, mar a masodik bulin kezemet fogta mindenki elott,ahol kozos ismerosok is voltak, falubeliek onan ahonan lakik, es kezdotek az igeretek (hogy az o csaladjaban ez nem gond hogy van egy gyermek, hogy a szulei nyiltak, majd segitenek nekunk, hogy o nem akarja tobbet hogy en szenvedjek, de hogy alig varja legyen vege a pereskedesnek es akkor teljes modon feltudunk valalni mindent). Az egesz 4 honap ameddig egyutt voltunk az igeretek fent altak, es a szeretlek, szeretem a gyermeket minden jo lesz, azt akarom nekunk legyen jo fent altak), viszont a modja ahogyan kereset es talalkoztunk nem tetszet nekem : -volt periodus hogy 3-4 napig nagyon gyakran kereset, es lazabb idoszakok amikkor szinte csak megemlekezet hogy letezek (1-1 rovid sms). En azt gondoltam ilyen a stilusa, sztreszes vagy faradtabb napokban ilyen, mert eloben mindig nagyon szereto, puszilozos, jo kedvu volt. Mindig amikkor kevesebbet keresset ra 2 -3 napra annal lenduletesseben.Rosz pontok meg : sosem jott be a varosban ( o videken lakik ) csak ha valami dolga volt, de akkor mindig beszolt hogy talakozunk, sosem jott be kifejezetten ertem, nem varta meg sosem a buszt ami kesobb megy hogy tobbet maradjunk egyutt, minden talakank kb 1-2 maximum 2 orat tartot, neha nem tartott be igereteket mint peldaul mondta hivlak este, nem tette meg, bejovok holnap, elfelejtett szolni hogy nem jon…Pozitivumok : megha keveset is tarottak a talalkozasok nagyon leduletesnek ereztem a lelkeben, nagyon odaado volt, nagyon ugy nezet ki orul nekem….folyton olelt puszilt es nagyon jol ereztem magam a tarsagaban.., amikkor 3ban mentunk ki a gyermekel is, foglalkozot vele, jatszott, cipelte, puszilta….nem restelt babakocsit nyomogatni egyaltalan.
Furcsa modon, en megsem voltam nyugodt ebbe a kapcsolatban a neha hivlak neha nem, elfejetem mondani hogy mar nem talakozunk ma, es hasonlok.De a sok szeretlek szo nagyon jott tett nekem a nehez periodusban es ugy ereztem szerelmes lettem es mar en futok utana es probalom rendezni a dolgokat….emiatt sosem panaszkodtam neki hogyan keres vagy hiv, talan ezert jutottunk idaig….A nagy eses akkor tortent amikkor megigerte es meghivott 2 lakadalomba (egy nagyon kozeli barathoz es egy csadtaghoz), es nem vitt el az elsobe, habar vegig kerdezte milyen szinu inget vegyen hogy paszoljunk es minden megvolt beszelve: fodrasz, manikur, ruha veve cipo, stb.Nem veszekedtunk soha, pont azert mert en magamban tarottam ami zavart nala, es smsben adta ki az utamat lakadalom elott ejjel, azt mondta ot ujjal mutogatja a falu amiert egy elvalt novel jar gyermekkel, es hogy o neki ez sok….hogy le szegyeniti magat…es hogy a rokonsaga azt mondta ne merjen engem elvinni lakadalomba mert az egesz csaladra szegyent hoz hogy egy elvalt novel megy…hozza tette hogy keressek magamnak egy nagyobb ferfit gyermekkele s o egy fiatalabbat. Hozza teszem ezzel verig sertet mert o tenleg 2 evel kisebb, de tudod mindent elorol, nem titkoltam el semmit tole, ra is kerdeztem 2szer tudod-e mire valalkozol ? (a gyermek mindig velem lesz, stb), es o mindig azt alitotta en vagyok a kivalasztott, hogy o tudd egy gyermeket szeretni mint sajatjat, es hogy senkivel sem talalt a szo ugy mint velem…..A vegso kerdesem az: szerethet e valaki valakit nagyon es megis a csaladja melett aljon ki (lasd elso hazassagom is anyosom, es ez a fiu is most a csaladja es szulei nyomasara, veget vetet)? Mi ertelme volt ennek a fiunak amitson ennyi igeretel ha tudta azt hogy nem tudja felvalalni a helyzetet ?(egyeseknek buszken mutogatott, edesanya es munkatarsai tudtak rolam, viszont az edesapja kiderult nem tudott semmit, es a testvere elott elegge titkolta). Ha szeret valaki valaki akkor nem bantja meg, nem? (pont a valas kimondasa utan par nappal tette meg, es ez meg jobban fajt mert igerte melettem lesz es tamogat)? Egy 26 eves fiu mar eleg gerinces kell legyen ahoz amit akar, nem?
A baj az hogy en megis kifogasokat probalok talalni neki azert amitt tett….holott nem szabad….Az en fejemben az van biztos szeretet csak tul nehez volt neki a csalad nyomasa..es valahol a szivem mejen az van hogy milyen szep es jo fiut kaptam gyerekes anya kent….. (egy nagy felelmem van hogy gyerekkel nem kapok jo embert, egyedulalot).

Jó napot kívánok! Egy 16 éves tinédzser lány vagyok. Az a problémám, hogy az apukám nagyon makacs, mindent úgy kell csinálni ahogyan ő szeretné. Pl a szemébe kell nézned amikor beszélsz, ne forgasd a szemed, ne szabad sóhajtanod, tilos felemelni a hangod, nem merjél vissza beszélni. Közben minden mocsoknak,. k*rva-nak elmond, a saját lányát. Nem régen felhívott engem “szia, jövő héten jössz hozzám, ( kijelentette). Mindig, minden nyáron nekünk kell alkalmazkodni hozzá hogy neki mikor jó a felmenetelem, az nem érdekli hogy anyának és nekem mikor lenne jó, csak a saját lapján lévő megfelelő az időpontokat mondja nekünk. Sokszor mondja azt is hogy nekem nincs szívem, utál, miattam fáj a hasa, bármelyik gyerek jobb lenne mint én, és szeretné őt. Azt is mondta hogy nem szeret de én sem szeretem, úgyhogy kvitt az állás. Nincsen se tv, wifi, számítógép és elveszi a telefonom, csak az útikönyvei vannak és mindig azt mondja olvassak nagyon érdekes. Erőszakkal olvassa nekem a bibliát, hogy én nem viselkedek úgy mint kellene. Persze ő utálja az apját szerinte minden ami nem jó, “szemétláda”. Anyukámat is minden baromnak elmondja, ő tehet mindenről, csak ő anya, saját maga pedig a szent, magasztos isten aki sohasem hibázik. A apai nagymamám mindig a fiát védi apámat. Szülinaponom semmit sem kaptam tőlük, mert kétszer visszavették az ajándékot, borzalmas volt a 16. szülinapom. Azt mondta a mamának hogy ha jó kislány leszek majd odaadják nekem, de én vissza fogom utasítani, mert most már nem kell, elkésett. Nagyon megbántott engem, anyukámnál is sírtam még. Pénteken mentem hozzá, minden nap sírtam legalább egy órát vagy még többet is. 4 órán át valamilyen filmet nézett velem, mondtam neki hogy fáradt vagyok de nem engedett pihenni. Amióta találkoztunk egyszer se hívott fel, 4 hete, mert ő a gyereknek kell tisztelni, bocsánatot kérni a szülőtől, mert ő áll a magasabb pozícióban. Az őskorban él tavaly még térdeltett is. Kárácsonykor bezárt a wc-be ez volt az ajándékom és úgy vitt be hogy a pajeszomat, hajamat tépte, azért mert rossz hangsúllyal beszéltem. Az apám és a nagypapám (apa-fia) összeverekedtek (karácsony napján), nagyon jó volt az ünnepi hangulat ezek után. Anyai nagymamámat pedig felhívta amikor jöttem tőle haza és csak azért hogy pocskondiázzon. Mindig azt mondja hogy a pokolra fogok jutni és ott fogok égni a pokol tornácán a kárhozottakkal. Amikor nyaralni mentünk lejáratott az utasok előtt, hogy én kétszínű vagyok, feketebárány és borravalót kapott az utasoktól 10.-re se fogadta el majd nekem adták 3000 Ft volt aminek nagyon örültem, amikor pedig hazaértünk gúnyosan mondta tudom hogy kaptál pénzt, “az nem a tiéd hanem az enyém.” Nem tudom hogyan mondjam meg neki hogy nem szeretnék már hozzá menni. Örülnék ha tudna segíteni nekem, hogy mit mondjak neki.
Előre is köszönöm szépen a válaszát.

Jó napot, 20 évnyi házasság után válni akarok. Már többször nekifutottam, elmondtam a férjemnek, felnőtt gyermekemnek, de mindig az lett a vége, hogy annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, hogy ez lenne a helyes megoldás, hiszen már 4 éve kihült a férjem iránt érzett szerelem, és bármit próbáltunk nem jött vissza-látva mennyire szenvedtek akkor amikor közöltem, visszaléptem. Már legalább fél éve nem élünk szexuális életet, addig is csak azért, mert nem mertem szólni, hogy már nem kívánom. A férjem ebbe is belement, csak maradjak. Most úgy érzem börtönben vagyok, de szabadulni akarok! Hogyan fussak ismét neki úgy, hogy most már ez végleges legyen? Kérem segítsen! Nagyon köszönöm.

Üdvözlöm
…. (admin által törölt rész)
Össze vagyok törve és a kislányom érdekeit is szeretném szent előtt tartani.

Kérem ha lehet privátba válaszoljanak az email címemre. Nem szeretném ha itt megjelene!

Tisztelettel: Krisztina

Üdvözlöm! Volt egy 10 éves párkapcsolatom, ami az utolsó két évében már szenvedés volt. Kiderült, hogy végig csalt a párom, az összes pénzem (örökségből származó nagyobb összeg, fizetés, szülői támogatás) a közös lakásra és mint utólag kiderült a barátnőire ment. Eleinte ígérte, hogy visszakapom a nagyobb összeget de nem így lett. A párkapcsolatunk utolsó félévében testi erőszak is fellépett. Fojtogatások, ráncigálások, falhoz vágás, szorongatások, pofonok. Egyszer ájulásig fojtogatott amikor utolsó energiámban szétvertem egy sörösüveget a tarkóján de az se állította meg. Mikor elköltöztem ugyanúgy zaklatott, megjelent a ház előtt, a teraszon és ha elkapott fojtogatott és megfenyegetett, hogy meg fog ölni. Erős félelem miatt úrrá lett rajtam a pánik. Egyre jobban szűkült be a világom és végül már a munkahelyemre se tudtam bemenni így azt is elvesztettem. Eleinte más városba, majd a lakástól messzebb, majd csak biciklivel közlekedtem, majd csak pár ház, majd az udvar és végül már csak a lakásban közlekedtem. A végén odáig fajult a helyzet, hogy nem mertem egyedül lenni és az öngyilkosságon gondolkodtam. Hiszen milyen élet az, mikor a saját hálószobájában is retteg az ember a semmitől. Végül bevittek a kórházba egy rohamom után, de persze nem találtak semmit. Ezután a szüleimhez hazaköltöztem. Jelenleg ott tartok, hogy nem merek kimozdulni a lakásból, mert ha messze megyek a lakástól akkor pánik tör rám, ami van, hogy a kertben is elkap. Kezdetben érzem, hogy gyengül a lábam és egy kezdődő görcsös összehúzódás megy végbe a bal lábamon először. Majd egyre erősebben és hevesebben ver a szívem. Végül hiába lélegzek, úgy eszmélem, hogy minden lélegzet vétel hiába mert alig kapok levegőt. Majd elsötétül az agyam. Halál félelem tör rám, amitől menekülési reflexként elrohannék egy biztos pontra, ami sokszor már nem is tudom, hogy mi lenne. Lassan egy éve tart és egyre jobban azt érzem, hogy kilátástalan a jövőm. Mit tehetnék, hogy kiléphessek ebből? Vagy ha épp pánikrohamom van akkor mit tehetek? Kérem segítsen nekem, mert ez nem élet. Nem merek kimozdulni a lakásból. S van amikor már a lakásban sem merek egyedül lenni. Fiatal vagyok, szeretnék dolgozni, mászkálni és emberekkel ismerkedni. Most meg félek találkozni emberekkel. Félek a személyes találkozóktól