Joestet. Hat ez egy eve tortent h egy evelent voltam anyanal es az eletarsanal es anya elment valamit intezni es ez ido allat az eletarsa konkretan megeroszakolt es errol meg senkinek nem szoltam de mar nagyon nem birom es mar nagyon ki merultem lelkileg es mar tobbszor gondolkodtam ongyilkosagon meg mar tobbszor at gondoltam h hogyan csinalnam meg ilyenek elore is koszonom a valaszukat

Kedves Doktornő!
A véleményére lennék kiváncsi, ami tudom, írás alapján nehezen eldönthető. Mégis érdeklődni szeretnék, hogy normális a reakcióm, vagy kezelést igényel.
Röviden összefoglalva, kb. másfél évvel ezelőtt költöztünk külön a férjemmel, és közben el is váltunk. A kezdeti sokk után pszichológushoz jártam. Aki akkor azt javasolta, hogy ne menjek bele újabb párkapcsolatba, mivel még úgy látta, hogy érzelmileg nem dolgoztam fel a válás tényét. Azt kell mondjam igaza lett. Belátom. Természetesen, mint egy rossz gyerek, én is a saját hibámból tanultam, tanulok. Belevágtam rövidebb, hosszabb és tartósabb kapcsolatokba is. Volt amit úgy indítottam – megbeszélve a másik féllel, hogy mindez pusztán testiségről fog szólni, és volt ahol tényleg szerelmes voltam több hónapig, majd elmúltak az érzések, egyre jobban megismerve a másik felet, és kiábrándultság lett urrá rajtam. A negatív viselkedések kiirtották az érzéseimet. Mindezt normálisnak is tartom. Viszont azt tapasztaltam, minden esetben, én vetettem véget a kapcsolatoknak, hogy megundorodtam minden egyes férfitól, akivel előtte kapcsolatom volt, hiába terveztem vele közös jövőt is akár már. Ez a felismerés megrémít. A válásom fel nem dolgozása állhat a háttérben, és nem vagyok kész egy új kapcsolatra, vagy újra kell tanulnom az ismerkedést, és nem a kapcsolat elején a feleggekben járni? Szerencsés vagyok a barátaimat illetően, Támogatnak és segítenek mindenben. Viszont rájuk sem hallgatok, mikor figyelmeztetnek, hogy túl hiszékeny vagyok egy új kapcsolatban.
Volt férjemmel napi szintű a kapcsolattartás, mivel van egy óvódás korú közös gyeremekünk. Tudom ez is nehezíti, az elengedést. De tényleg úgy érzem, hogy tovább léptem, elengedtem. És feldolgoztam.
A legnehezebb döntésem, hogy az egyik sírig tartónak hitt kapcsolat eredménye egy abortusz lett, mivel én nem tudtam azonosulni a gondolattal, hogy egy pár hónapos friss kapcsolatra gyereket vállaljak. Megjegyzem baleset következménye, védekezés mellett csúszott be. Az apa örült és várta, de úgy éreztem, hogy kényszerpályán mozgok, és boldogtalan voltam a kapcsolatban, ezért véget vetettem neki. Mérlegelve mindent, és felelősséget vállalva, bár mindig ellene voltam a témának, most megértettem, miért jut vki erre a döntésre. Vállaltam a végső döntést, és az abortuszt. Érzelmileg, anyagilag nem voltam felkészülve, vmit az apa a mai napig nem dolgozta fel, hogy véget vetettem a kapcsolatnak. Amit egy fontos momentumnak élek meg, mert úgy érzem, érett döntést hoztam, és ez volt a helyes út a számomra. A zaklatásai a mai napig tartanak, ebből kiindulva, ha a gyermeket megtartottam volna, se hagyott volna békén, és egy kapcsolattartás épp elég az életemben. Gyereket nagyon szerettem volna még, és szeretnék, de közösön az édesapjával felnevelve. A fogantatástól számítva, hogy kiderült ellenérzést válott ki belőlem. Úgy vélem ez normális reakció. De nagyon elbizonytalanodtam, hogy az én készülékemben van a hiba.
Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Szeretném szíves tanácsát kérni, nem tudom mitévő legyek. Szüleim kapcsolata nagyon rossz már vagy 20 éve, apukám iszik, anyukám meg mindig szidja őt nekem, egymással nem igazán beszélnek, de egy házban laknak. Én már elköltöztem otthonról, mert nem bírtam elviselni a helyzetet, de így is minden nap részesülök belőle, ugyanis anyukám naponta felhív telefonon, hogy milyen rossz ember az apám (csak csúnyább szavakkal). Én alapjáraton jó kedélyű ember vagyok, de annyira elszomorodok ilyenkor, hogy sokszor már nincs kedvem tovább élni. Folyton attól félek, hogy a szüleimmel történik valami baj, már kisgyerek korom óta ettől rettegek, emiatt a rossz érzés miatt egyre jobban haragszok rájuk. Anyukám régen mindig mondogatta, hogy elválik, 5-6 éves koromban össze is ültette a családot, hogy ezt közölje, akkor sírva könyörögtem neki, hogy ne váljon el apukámtól, azóta engem okol, hogy nem keresett másik férfit, most meg már késő szerinte, és már hiába mondom, hogy inkább váljon el és kezdjen új életet. Szerintem nem lenne késő, (56 éves) de úgy érzem, hogy csak rám próbálja hárítani a felelősséget, és a mérgét is mindig rajtam vezeti le, ahelyett hogy megpróbálná pozitív irányba változtatni a helyzetet. Már többször mondtam neki, hogy nekem nagyon rossz érzés, amikor szidja apukámat, olyankor megsértődik, hogy miért nem vagyok képes meghallgatni a problémáját (de, azt hallgatom már 20 éve…) és összeveszik nagyon csúnyán velem. Majd legközelebb megint kezdődik minden előröl. Van egy bátyám, akit pedig a széltől is óv, neki nem panaszkodik, ő a jó fizetése mellé már 2 lakást kapott a közös családi pénzből, én meg anyagi nehézségekkel küszködök, nekem semmim sincs, mégis ha valami baj van, vagy otthon kell segíteni, akkor én vagyok elővéve. Kiskorától bátyámnak soha semmit nem kellett csinálni, 30 éves koráig még dolgozni se ment el, én 14 éves koromtól kerestem munkát meg az otthoni tennivalókba is én segítettem, amikor megkérdeztem anyukámtól hogy ez miért van, tán bátyámat jobban szereti, akkor azt válaszolta gúnyosan hogy “Te is jobban szereted a drága apucikádat.” Én egyformán szerettem őket, csak anyukámtól féltem, mert gyakran ok nélkül bántott. Most már tudom, hogy akkor is rajtam vezette le a mérgét. Hogy tudnék változtatni ezen, hogy tovább ne így legyen? Valami megoldás biztos van, de egyszerűen nem tudok rájönni, már egyre inkább az jár a fejemben, hogy jó messzire “világgá” megyek, de azt hiszem képtelen lennék, mert nagyon sajnálom anyukámat, annak ellenére, hogy úgy tűnik, ő engem nem igazán. Egyébként apukámmal is rengetegszer próbáltam beszélni, hogy ne igyon, hiába, de szerintem nem is az alkohol a fő probléma, hanem anyának volt egy udvarlója még a kapcsolatuk elején, és azt mondja megbánta, hogy nem azt a másikat választotta. Arra a kérdésre, hogy és azt nem bánnád, hogy akkor én se lennék az volt a válasz, hogy de lenne másik gyerekem, ezt kiskoromban szörnyű volt hallani. Azt egyébként nem értem, hogy testvéremmel miért bánik teljesen másképp, lehet azért, mert amikor ő született még jobb volt a szüleim kapcsolata? Csak mert jó gyerek voltam, de az az érzésem, mintha engem nagyon nem szeretne. Kívülállóként mit tetszik gondolni? Előre is nagyon köszönöm a választ!
Üdvözlettel: Anikó

2 ève èlek a pàrommal.Neki van egy 18 ès 8 èves lànya.Nagyobbikkal felûletes a kapcsolata a kisebbiket sokàig szerelmemnek hivat.Mindkèt kapcsolatàban màsok irànyitpttàk .Az utóbbi kapcsolatàban megàlàztàk nem vagy fèrfi nem.jò a sex majdnem.inpotens lett .Mikor megismerkedtünk.friss volt mèg neki a magàny lelki szemteslàdàja voltam.òràkon àt hallgattam h exe bàntotta lelkileg többször megütötte gyerekkel.zsarolja s beĺőle kihalt minden èrzès.
Lànyàt imàdja majomszerettel.Engem.is fèlt puszil.keresi a kedvem.de nem szeret nem szerelmes s soha nem is lesz az..Mot tegyek?Gyàszolja mèg magàt h megalàztàk stb de èn szenvedek fogadjam.el h majd idővel jobb lesz..Nem èrtem.őt.
Mikor ugy èrzem h közelebb kerultunk egymàshoz hirtelen azt mondja h nem

Üdvözlöm! Mindennapi problémának gondolom, de megnyugtató lenne pár szó egy hozzáértőtől.
Egy éve ismerek egy fiút ám most eljutottunk egy szintig, hogy az éjszakát is együtt töltöttük. Nem egy komoly kapcsolatra vágyó személyt ismertem meg benne, de valamiért érzem benne a lehetőséget még úgy is, hogy az ilyen helyzetekben is képes vagyok tisztán látni és nem elvakultan reménykedni. Tudom ha rákérdeznék csak megijeszteném és távolságot tartana. Azt tudom, hogy többször is szeretne velem lenni, de azt nem, hogy hogyan kellene pontosan tennem ahhoz, hogy ne álljon meg itt a történet.
Igazán köszönöm már most a rám fordított időt!

Tisztelt doktornö azzal a kéréssel fordulok önhöz , hogy mi lehet az oka annak hogy én jobban kezdem kivánni a sexet mint a feleségem hogy mi valthatt a ki ezt a dolgot. Minden reggel nehezen birom a szorongást. Mit lehetne tenni ez ellen hogy egy kicsit alábbhagyni. Köszönöm

Tisztelt Pergel-Szaraz Cintia!

A kovetkezo kerdessel fordulok Onhoz: Szivesen vennek reszt terapias foglalkozason, de pont olyan bizalmi problemaim vannak, ami megakadalyozza, hogy beszelni tudjak egy idegennel (jelen esetben a terapeutaval) a legbizalmasabb gondolataimrol.
Egyszer megprobaltam, szakemberhez fordultam es egyszeruen keptelen voltam beszelni.
Sarokba szoritva ereztem magam annak ellenere, hogy onszantambol mentem a foglalkozasra es mielobb menekulni probaltam a helyzetbol, mert hihetetlenul szorongova valtam.
Irasban nincsenek ilyen problemaim, nincsenek korlataim. A kerdesem, hogy lehetseges az irasos kommunikacio egy terapian? Vagy legalabb a kezdeteknel?

Koszonettel: Varady Viola

Kedves pszichológus! Azért kerestem fel Önt, mert a párkapcsolatomban egy olyan probléma lépett fel, amin nem tudok túllépni. A barátnőm, aki szintén 18 éves, alkalmanként rágyújt. Ritkán bulikban szokott egy-két szálat szívni. Nagyon megvisel ez a dolog, nem tudom feldolgozni, hogy a barátnőm ilyenkor cigizik. Mi lenne erre a megoldás? Köszönöm előre is a segítséget.

Kedves Doktornő!

20 éves vagyok és eddig nem éltem párkapcsolatban, viszont egyre inkább érzem, hogy szükségem lenne valakire. Lett egy szeretőm, aki elhitette velem, hogy fontos vagyok neki és, hogy csak én kellek neki. Azt mondta, érzelmeket szeretne és szexet, de nem kapcsolatot. Először nemet mondtam, de végül a stressz és az egyedüllét igenné változtatta. Ő volt az első férfi az életemben. Ez tartott pár hónapig, majd kiderült, hogy másokkal is összefekszik. Nekem nem volt olyan jó vele, ő jobban élvezte az együttléteket, nekem nem volt rá időm, de nem bántam, mert addig sem voltam egyedül, megismertük egymást. Nem szerettem belé, de kialakult egy kötődés. Általában összejöttünk, jó volt úgy egy hétig, aztán hetekig semmi. Végül csak úgy vége lett.

5 napja megismerkedtem valakivel egy buliban és lefeküdtünk, sose történt még velem ilyen. Az első kérdése az volt, hogy mi a nevem. Bulikban nem szokta érdekelni a fiúkat, hogy mi a nevem. Neki nagyon tetszettem, végig dicsért, míg együtt voltunk. Lehet mindegy volt neki, csak kellett egy lány. Vele teljesen más volt, élveztem. Azt mondta, hogy megkeres facebook-on, de keressem, ha nem jelentkezik. Eszembe sem jutott másnap estig, de nem jelentkezett, így bejelöltem én. Írtam neki, hogy Szia és mondta, hogy nem talált meg. Kérdezte, hogy mi a helyzet és, hogy mik a terveim a nyárra. Bedobtam, hogy esetleg meglátogatnám, ennek az ötletnek örült és mondta, hogy ígéri, hogy sokkal jobb lesz. Másnap írtam neki, hogy arrafelé leszünk, amerre dolgozik, de mondta, hogy dolgozik, nem ér rá. Erre én még írtam neki pár szót, de nem reagált, nem is látta.

Attól félek, hogy nyomultam. Nem szerettem bele, de tényleg jó volt vele és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem feküdnék le vele ismét. Azóta nem jelentkezett, én sem írtam neki. De tényleg szívesen leutaznék hozzá. Emiatt úgy érzem magam, mint aki eladná magát szexért, hiszen képes lennék leutazni vonattal emiatt. De valószínűleg neki csak egy voltam a sok közül. Páran mondták, hogy nyugodtan kérdezzem meg tőle, hogy ő mit szeretne, vagy szeretne-e egyáltalán valamit.

Egyszerűen nem tudok a másik nemmel bánni, nem tudom kezelni őket és nem értem őket. Szeretem a logikus dolgokat és azt, ha minden ki van mondva, mert az az egyenes és úgy nem kell tapogatni. És most nem tudom, hogy ő mire gondol és valószínűleg már rég meg volt neki egy csomó más csaj, de mégis eszembe szokott jutni, hogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire lenne még képes az ágyban.

Tanácstalan vagyok…

amiatt irok, mert pár napja észrevettem hogy a párom furán viselkedik, rákérdeztem, de semmi. ezért elhatároztam hogy belépek az oldalára és láttam, hogy egy másik nőnek irogat. rákérdeztem, hogy esetleg ir vagy beszél mással is, nem volt a válasz. mit javasol szembesitsem vele h tudok a dologról. köszönöm

Kedves doktorno kérdéssem lenne önhöz mit tegyek hogy a feleségem depresszios de amugy nincs semmi baja, hogy mindig megcsal kihivoan öltözködik és nem nagyon engedi nekem hogy hozzá érjek se meg azt mondja hogy már nagyon utál és nem tud velem lefeküdni sem . 11éves hazassagot dobjuk fel vagy mi lenne a legjobb. Köszönöm

Jó napot kívánok!

Igazából ezt az egész történetet nagyon hosszú lenne elmagyarázni,de a lényegét megtudom fogalmazni. Arról szólna,hogy van egy srác az életembe,akit a maig napig nagyon szeretek. A mi kapcsolatuk nagyon bonyolult. Mindketten kötődünk egymáshoz és szeretjük is egymást. Igazából ő sem és én sem értem,hogyan és miért. A gubanc ott kezdődik el,hogy ki kell mennie külföldre anyagi problémák miatt én meg itt maradok (itthon). Úgy érzem nélküle elveszett és céltalan az életem. Eltűnik az életemből fél évre vagy másfél évre és,ha vissza is tér megint úgyanúgy és annál jobban tudom szeretem. Megbocsájtom a hibáit és az enyémeket és tovább szeretem. Amikor vele vagyok úgy érzem vele szeretnék lenni,minden percemet vele akarom tölteni. Ha bármi baj történik vele,akkor megérzem. Szomorúság,boldogság,fájdalom. Elképesztő amit íránta érzek. Sokszor nem is értem igazán. Megszeretném kérdezni Önt,hogy ami velem történik az pontosan mi? Folyamatosan keresem a miérteket. Más kapcsolatba is probáltam menni,de folyamatosan őt keresem másba és már nem tudom mit tegyek. Ha vele vagyok boldog vagyok. Mást igazából nem is tudok magamhoz közel engedni. Mi lehet az oka? Bennem lenne a hiba?

Várom mielőbbi válaszát!

Üdv!
13 éves fiú vagyok és ráadásul meleg. Édesapám mindig az ellentétem volt, sportos, laza és férfias. Van egy két évvel fiatalabb öcsém, aki viszont ugyanolyan mint az apám, így jobban lehet érezni a kontrasztot köztünk. Szerintem nem utál, de mindig arra vár, hogy valamit elrontsak és már rögtön leszid, lehord mindennek a családom, a barátaim előtt. Szorongok amikor a közelében vagyok, nemegyszer akartam már öngyilkos lenni MIATTA. Mi tévő legyek?

Jó Napot kívánok !
Az lenne a problémám, hogy az egyik barátnőm nem nagyon tud megbízni bennem . Egyszerűen azt veszem észre hogy szinte semmiről nem számol be nekem ami körülötte zajlik. Van hogy elkezd mondani valamit és nem fejezi be. Pont a lényeget hagyja ki, azt ami igazán bántja. Semmi okot nem adtam rá hogy ne tudjon megbízni bennem. Mit tehetnék annak érdekében hogy változzon a helyzet ?

Az utóbbi időben egyre inkább érzem azt, hogy egyedül vagyok, nem számíthatok senkire, és a barátaim is elhanyagolnak/elhagynak, annak ellenére is, hogy keresem őket. És ezek a problémák miatt állandóan magam alatt vagyok. Ha próbálok programot szervezni, valami mindig keresztbe húzza a terveimet, amiből pedig további rosszkedv következik. Már ötletem sincs, hogy mit tehetnék. Egyre kevésbé látom a pozitív dolgokat.