Üdvözlöm Önöket.

A napokban álltam a metrónál, és mikor a neonra néztem, olyan volt, mintha kimerevedett volna a világ, egy másodpercig, nem volt kellemes, utána hiába aludtam előtte rendesen éjjel, egyik percről a másikra hatalmas kimerültséget éreztem. Ezt éreztem máskor is, amikor valóban nagyon ki voltam merülve, de ami most történt, nem értem. Ha rágondolok, néha megint előjön az az érzés, és teljesen megváltozik a hangulatom, a világnézetem. Az említett álmosságot mindig a homlokom környékén érzem. Kérem segìtsenek, hogy megtudjam mi ez, ne legyek ideges. Köszönöm.

Kedves pszichológus!

Én azzal a problémával küzdök , hogy amikor társágba vagyok , van hogy hirtelen ràm jön egy hirtelen melegség , és az egész arcom kipirosodik, vagy amikor mások előtt szerepelek , legyen az egy iskolai felelés például, kipirosodik az arcom , vagy ha valakivel beszélek ,van hogy csak ugy kipirosodik az arcom , és próbálom nem figyelembe venni , próbálok uralkodni felette , de nem nagyon megy. Probáltam antistress rágoval de nem vált be.
És van ugy , hogy csak egyszer ugy ràmjön pedig nincs melegem , és próbálom mondani magamnak , hogy ne legyek piros nyugodjak meg , de nagyon nehezen mulik el. És nem tudom mi lehet az oka.
Én arra is fogtam már , hogy az egyik szemem egy kicsit kancsal de szemüveggel nagyon halványan látszik , és már erre is fogtam , hogy emiatt másnak érzem magam. Nem tudom mi lehet , mert igy a kinézetemre adok , magamra adok , ugyhogy nem mondhatom hogy azert. Egyszerűen nem találok rá választ! És azt kell még tudjon rólam , higy izgulos tipus vagyok , de ez nem magyarázat. Köszönöm előre is!

Tulajdonképpen több problémakört is megadhatnék. Nincs önbizalmam, félek a kapcsolatoktól, azt hiszem kötelékfóbiám van. Ez nagyon zavar, mert tudom, hogy vágyom már egy rendes párkapcsolatra, alanyok is akadtak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csalódást okozom nekik és megpróbálok eltűnni az életükből. Nem tudom mit tehetnék.

Kedves Asszonyom! Kedves Uram!
Azt hiszem gyerekkorom következménye az önbizalomhiány, önsorsrontás, valahogy mindig azt képzeltem, h nekem nem lehet jobb sorsom. Nos, már rég nem vagyok tinilány (40 év) , utólag úgy érzem, akkor kellett volna feltennem a kérdést, amikor középiskolás voltam… Hogyan tudom az önsorsrontást megfékezni, átfordítani? Pl. ahhoz, hogy jobban boldoguljak nyelvet kéne tanulnom, de nem teszem rendesen, csak húzom-halasztom, mindig van kifogásom, h nem fektessek belé elég energiát, csigalassúsággal haladok. Nehezen tudom elképzelni, h meg tudom tanulni. Gyerekkoromban igyekeztek elhitetni velem, hogy semmit nem tudok jól megcsinálni, nincsenek jó ötleteim, az érzéseim nevetségesek, elvárták h jó tanuló legyek.
Már készítettem időbeosztást, megvettem egy szerintem jól felépített nyelvtanulási segédletet, készítettem motivációs jegyzeteket, alaposan elgondolkodtam, és a vágyaim mögé néztem, hogy megtudjam az eredeti vágyaimat. Most arra készülök, hogy leírjam, milyen dolgokban értem el sikereket eddig, hogy meg tudjam erősíteni magamat.
Mi lehet a következő lépés? Köszönöm, ha leírja a véleményét!

Tisztelt pszichológus!
Kérem segítsen, fogalmam sincs mit csináljak.
Hypopituitarismussal kezelnek születésem óta, és pótolják nálam a hormonokat. 20 évig nem volt pótolva egy életfontosságú hormon, ami nélkül lehetetlen életben maradni, de valahogy nekem sikerült. kortizol a hormon neve és a szervezet alkalmazkodóképességéért felel, tulajdonképpen ez egy stresszhormon… Úgy érzem magam mint egy robot egy fémtárgy amibe minden nap bele dobálják a tablettákat ahhoz hogy életben maradjon…Ennek a hormonnak a hiánytünetei az állandó hasmenés, illetve hányás, alhasi fájdalom, izületi gyulladások, étvágytalanság, fáradékonyság…gyerekkoromban állandóan hasmenésem volt és sokszor volt vírusinfekcióm, sokat betegeskedtem, nem tudtam hogy ez összefügg a betegségemmel. Olvastam akiknek vírusinfekciója van és akinél hiányzik ez a hormon bele is halhat. Eszméletvesztésem volt egy virusinfekció kapcsán. ez is összefügg ennek a hormonnak a hiányával. Amiatt szomorkodok, hogy nekem az agyalapi mirigyem nem termeli a hormonokat, stresszhelyzetben nem megy fel a kortizol, vagy ha igen elhanyagolható mennyiségben. Egy normál embernél érzelmi megterhelés esetén is felmegy a kortizol, én ezt nem tehetem meg a gyógyszereléssel mert az orvosom biztos nem egyezne bele, mondták hogy stresszhelyzetben emelni kell, de ők stresszhelyzet alatt lázas betegséget értenek. Nem volt pótolva ez a hormon 20 évig, bele lehetett volna halni. Miért nem kezelték? Most új kezelőorvosom van akitől kapom a felnőttkori GH pótlást. Felléptek itt is problémák, ugyanis az orvosom embert kezel és nem a vérvételi eredményeket, magas az ösztradiolszintem ami egy ösztrogénfajta, és nem írja fel az aromatáz gátlót, ami blokkolja az ösztrogéneket, ugyanis szerinte nem indokolt, még nincs mellmegnagyobbodásom, ő “embert kezel” nem a számokat és vérvételi eredményeket….El szeretnék menni másik orvoshoz de a szüleim szerint nem normális amit csinálok, hogy én akarom megmondani az orvosnak mit csináljon. úgy érzem soha többet nem tudok megbizni az orvosokban, 20 évig nem volt pótolva ez a hormon ami a legalapvetőbb. állandóan hasmenésem volt és az iskolában sokszor csúfoltak miatta, nem tudtam hogy ez összefügg a betegségemmel…. Kérem mondja meg mit tenne a helyemben… Legutóbbi problémám még pluszban az hogy a pajzsmirigynek nem az aktiv hormonját kapom, illetve egy mellékvesehormont ami átalakul tesztoszteronná de mielőtt átalakul van más hatása is nem kapom mert az orvos szerint felesleges. Nem akarom hogy az orvosok irányítsák az életemet!! teljesen belemerültem a betegségembe és csak azzal foglalkozok, mindenkit elhanyagolok magam körülött…a kortizol dózisát felemeltem saját magam mert kevésnek éreztem amit az orvos felírt és megkérdeztem mást is hogy elég-e az a dózis, azt mondták hogy nevetséges amit felírt és ezért megnöveltem. továbbá nem volt tartva egyetlen szakmai protokoll sem az első kezelőorvosom számáról!! Kérem írja meg mit tegyek…. úgy érzem magam mint egy gép amibe tablettákat dobálnak hogy életben maradjon. amiatt szomorkodok hogy az agyalapi mirigyem nem termeli a hormonokat

Kedves doktornö. Elöször os üdvözlöm. Van egy nagy problémám amihez az ön szaktudására tanácsára van szülségem. 11éve házasságban élek és van 3gyerekem(2 a saját gyerekem 1 a nevelt gyerekem, 12 10 4 évesek) a felességem tavaly februárban megcsalt (tulajdonkép sexuális együtlét volt) utánna még két alkalommal peddig 2idegen férfival csokolozott(tárkeresö oldalrol ismerte meg) énmegtudtam bocsájtanni neki a félrelépéseit bár nagyon nehéz idön megyek keresztül. Ö meg veszekedet mindig. hogy biztosssn én csalom meg, még a telefonomat is mindig böngészte, holott ö tette meg e dolgokat. Most jelenleg egy olxan stádiumba vagyok , hogy veszekedést követö másnap se nem szabad kezdeményezni a kibékülést( jelzem mindig én kértem bocsánatott mert ugy éreztem én vagyok a felelös a történtekért.) Se ölelni se puszit adni nem szabad neki söt hozzá érnem se szabad. Nagyon kétségbe estem e történtek véget. Mit javasolna hogyan tudjam rendezni az egész eletünket (én kivételesen szivböl szeretem öt de ritkán kapok vissza jelzést ) nem tudom eldönteni milegyen. Köszönöm szépen egy szép napot.

Tisztelt Doktornő!
Szeretnék segítséget, tanácsot kérni Öntől! Sosem volt 2 hónapnál hosszabb kapcsolatom, sosem a megfelelő emberrel jöttem össze. 20 éves leszek, és most van egy 8 hónapja tartó kapcsolatom egy 23 éves sráccal, akivel minden szuper, nem volt nagy veszekedésünk, nem féltékenykedünk, de azért ha valahová megy nélkülem akkor aggódok érte. Meglep mindig valamivel, mellettem van, egy kicsit ‘teszetosza’, de annyira nem zavar. Viszont magamon azt vettem észre, hogy elgondolkodok azon hogy mi lenne ha szingli lennék, és flörtölgetnék másokkal, mintha kapuzárási pánikom lenne. Nem vagyok bulizós fajta, nem szoktam italozni, fesztiválon sem voltam, nem volt nagy ‘kiélős’ korszakom. Szeretem a barátomat, de vagy ellaposodott vagy nem tudom:( Hetente párszor találkozunk munka után pár órát, de olyankor a legjobb és a legmegnyugtatóbb minden ha több napot vagyunk együtt egyfolytában. Felvidít, bizsergek mellette, de mégis érdekel, hogy megnéznek-e mások, attól függetlenül hogy nem akarok tőlük semmit. Önbizalomhiány is lehet az ok mögötte? Tudom, hogy egy kicsit zavaros, de örülnék, ha tudna segíteni!
Várom válaszát!

Üdvözlöm.
Balázs vagyok.
A párkapcsolatommal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.
Én 34 éves vagyok a párom 33. 3 évvel ezelőtt találkoztunk a párommal egy lakodalomban ahol közös ismerős volt a pár.
Előtte mi láttuk egymást kb háromszor és beszéltünk is pár szót. Mivel a jelenlegi párom akkor az unoka testvérem oldalán volt és szüleett tőlle egy gyereke akit az unokatestvérem nem akart, de a párom édesanja azt mondta, hogy de igen is szüld meg mert mivan ha később nem lehet gyereked. Ezután nem sokkal több éves kapcsolatuk végetvért, viharos kapcsolatuk volt, testi bántalmazás veszekedések.
A páromnak utánna több kapcsolata is volt, mivel fiatalon szült szinte gyerekként és a szakítása után próbálta bepótolni a dolgokat. Viszont a kapcsolataibol főként ő lépett ki néhány hónap vagy év után amikor jöttek a problémák és meg kellett volna oldani.
Egyedül nevelte a gyereket miközben három műszakban dolgozott érte, nehéz anyagi körülmények között.
Én ott a lakodalomban teljesen úgy éreztem ahogyan egymásra tekintettünk és beszélgettünk, hogy képes lennék vele leélni az életem. Ezután egymásra találtunk egyik randi a másik után igyekeztem mindenben a kegyeit keresni, ahogyan elképzeltem, hogy egy hölgyet a tenyeremen kell hordozni mindent igyekeztem pótolni amit az évek során nélkülöznie kellett, szeretet és anyagiak terén is.
Majd gerinc sérve lett kb 1.5 hónappal a kapcsolatunk kezdete után, amikor is munkaképtelenné vált. Én mind végig mellette áltam támogattam a hűségemről és szeretetemről. Megműtötték a gerincét ami viszonylag sikerült mert utánna a fájdalom még meg maradt. Én nagyon nehezen éltem meg, rettegtem, hogy mi lessz vele vajon sikerül a műtét. Mind eközben biztosítottam arról, hogy történjen bármi én szeretem és mellette leszek. Persze ő azt mondta, hogyha tolószékbe kerül akkor el fog zavarni.
Ezek után orvosról orvosra korházról korházra jártunk egyik terápiárol a másikra. Miközben felköltöztünk pestre és gyakorlatilag az én fizetésből éltünk hárman. Mert ő is kapott még pénzt amit elvitt a hitele a lakására. Mind eközben megműttettük a szemét, kitörlesztettük az A hitelét. És igyekeztem a kedvében járni, hogy boldokog lehessünk együtt, utaztunk kirándultunk. Majd ahogyan javult az állapota munkát talált, amit hol könyebben hol nehezebben tudott végezni a fájdalmai miatt.
Eközben sokat vitáztunk, mert a gyerek depresszós lett mivel az apja egyáltalán nem foglalkozott vele. Sokszor az anyja mikor dolgoztam, négykézláb súrolta a szőnyeget gerinc műtét után a gyerek meg a szobában nyomkodta a telefon. Amikor az ilyen dolgokról tudomást szereztem nem bírtam szó nélkül tűrni, mindig veszekedés volt. És nagyon sok ilyen volt. Amikor otthon voltam mindenben segítettem, hogy kíméljem, nem jártam el sehova, csak a családom létezett ők voltak a mindenem.
Amikor a múltja feljött akkor úgy tünt mintha büszkén mesélné mennyi kapcsolata volt engem ezek a dolgok nagyon bántottak, mert mindig úgy éreztem, hogy a múltja miatt nem képes felém megnyílni 100% ban mintha mindig ott hagyna egy kiskaput. Sokszor úgyéreztem, hogy fontosabb a házi munka minthogy egymással törődjünk. Talán a fontossági listájának a leghátulján éreztem magam.
Kb 8 hónappal összeköltöztünk pesten. 1 év után megkértem a kezét igent, mondott a legboldogabb ember lette. Eljegyzés is volt. Egy év múlva újra megkértem a kezét, hogy biztosítsam az íránta érzett szeretetemről.
Majd a sok vita és veszekedést követően rengeteget olvastam és szerettem volna megtalálni a megoldást, de mintha csak én akarnám a változást. Majd 2.5 év után azt mondta a párom, hogy ezt ő nem bírja tovább és elmegy összepakolt és haza költözött a szüleihez. Tudni kell, hogy az édesapja beteges akivel nagyon jó a kapcsolatom és mindig ahogyan a munkám engedte mentem segíteni. Minden második hétvégén hazautazott sokszor én mondtam neki mennyél nyugodtan arra hogy lásd a szüleidet mindig megoldjuk az anyagiakat. Mindenünk megvolt közösen kezeltük a pénzt. Mindig úgy gondoltam, hogy ha valakivel összekötöm az életem akkor azt azért teszem, hogy mindkettőnket boldoggá tegyem és egyenlőek vagyunk.
Miután haza költözött én teljesen összeomlottam, és ezután volt egy hétre valentín nap. Elhatároztam, hogy lemegyek és beszélgetünk. Elutaztam vidékre 30.000 ft ért csináltattam virágcsokrot ami gyönyörű lett ezzel akartam szimbolizálni, hogy milyen csodálatosnak tartom őt. Mikor találkoztam a szülői háznál vele, éreztem, hogy fontos vagyok csak nagyon fél a veszekedésektől. Hozzá teszem soha nem mondtam rá rossz dolgokat, soha nem jutott eszembe sem fizikai sem lelki bántalmazás. Ahogyan beszélgettün az édesanyja, kintről próbálta befojásolni végül is sikerült mert kivitt az állomásra ahol csókkal váltunk el. Gyakorlatilag ki lettem dobva. Újra összetörtem, minden szerte foszlott. Ezek után pszichológushoz jártam, önfejlesztő trainingekre, rengeteket olvastam elkeztem sportolni helyesen táplálkozni. És mind úgy éreztem testileg és lelkileg is fejlődésen mentem keresztűl, igyekeztem jobb emberré válni.
Mind eközben folyamatosan írtam a páromnak és hívtam, aki nem írt vissza csak megnézte az üzenetet soha nem vette fel a telefont. Így telt minden napom 2.5 hónapig. Mindennap verseket írtam, és hogy mennyit jelent nekem.
Az utolsó hónapban úgy döntöttem még többet bizonyítok és elkeztem saját készítésü ötletekkel meglepni, amit postán küldtem el. Eleinte semmi reakció, maj érkezett válasz, hogy milyen szép és köszöni, minden ajándéknál sír. És elkezdtünk beszélgetni, újra és újra egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd találkoztunk amire egy csoda fojtán jött el mert nagyon fájt a dereka és zuhanyzást követve elmúlt neki és eljött egy hotelbe mentünk beszélgetni és ott is aludtunk. Olyan boldog voltam. Majd telt az idő és még egy találkozás újra rengeteg beszélgetés. Ameddig külön voltuk ő új munkahelyet keresett, elkezdte felújítani a lakását és a gyereket is visszaíratta az iskolába vidékre.Majd elmentünk egy 4 napos welnessre ahol nagyon jól éreztük magunkat ameddig össze nem vitáztunk. Figyelmetlen voltam egy ajándékkal kapcsolatban, amire ő becsmérelt és kinevetett ez nagyon rosszul esett, azt vártam volna, hogy meg fogja a kezem és átölel, hogy semmi baj drágám megoldjuk. Ez után én is mondtam olyat ami neki rosszul esett, hogy mindig negatívan látja a dolgokat ha pozitív lenne akkor máshogyalakult volna az ajándék. Erre ott hagyott én utánna mentem hogy menjünk haza. Össze pakoltunk és ő éppen ott ki ment volna az ajtón, hogy ott hagyjon amikor mondtam, hogy beszéljük meg. Akkor beszélgettünk de már nem volt ugyanaz a hangulat és ezek után az együttlétek sem nagyon mentek mivel ha nem érzem az érzelmi biztonságot akkor nehezen hangolódom rá. És az, hogy mindig én voltam aki kezdeményez ebből is úgy éreztem, hogy ő nekem fontosabb mint én neki.
Innen még eltelt pár nap amikor is együtt elmentünk intézni dolgokat. Majd meglett beszélve, hogy elmegyünk az ő szüleivel és a gyerekkel egy strandra, hogy a szülei is pihenhessenek. Majd kitalálták inkább otthoni munkák legyenek, így a gyerek nem örült próbálta fűzni az anyját. Nekem is rosszul esett, hogy még aznap voltam ott mert lejárt a szabadságom és akkor sem együtt töltjük az időt egymásra figyelve. Én ekkor kimentem az édesapjának segíteni. Amikor kijött és mondta induljunk és az anyja elküldött onnan, hogy majd ő segít. Rossz érzés volt, a párom is azt mondta, hogy ott hagyta a szüleit miközben ő meg itt strandol, holott én azt akartam, hogy mindannyian együtt menjünk nem ezt. Ezen megsértődött és így duzzogva kimentünk.
A strand után haza mentünk beszélgettünk és este együtt voltunk. Majd én hétfőn reggel láttam, hogy ő elkezd porszívózni, úgy, hogy egész éjszaka nem bírt megmozdulni sem annyira fájt a dereka a műtét helyénél. Elvettem tőlle a pórszívót és én megcsináltam eközben a gyerek mind a szobában nyomkod telefont, soha nem segít az anyjának. Az anyja feláldozta az életét érte, mert sok kapcsolatból a gyerek miatt lépett ki mert mindig kavart és feszűltséget szított.
Kimentünk az állomásra csókolóztunk beszéltünk. Majd én haza jöttem, és utánna ő is én is dolgoztunk keveset írtunk keveset beszéltünk hétfőn haza jöttem és ő szerdán délután felhívott, hogy ez neki nem működik megpróbáltuk de nem megy ezért úgy döntött legyen vége. Ismét összetörtem. Kértem kérleltem mint előzőekben is, hogy menjünk el párterápiára, kérjünk segítséget. Ő nem hajlandó nem akar. Mondtam neki, hogy azt mondtad szeretsz, azt mondtad soha nem hagysz el újra, és elmegyünksegítséget kérni erre az volt a válasza, hogy akkor még úgy gondolta. És elbúcsúzott, hogy nagyon sajnálja.
Én írtam neki hívtam semmi reakció. Majd rá három napra lementem vidékre és úgy terveztem, hogy segítek az édesapjának a házi munkában ameddig haza jön, az ágyára terveztem kis ajándékokat virágokat, majd mikor hazajön meglepem és kimegyek elé, hogy beszélhessünk.
De sajnos az édesapja sem volt otthon, mert korházban volt éves infúzión. Így a nővéréékhez mentem aki kedvesen segített. A párom haza jött a munkábol előbb mert én ott voltam. Még volt ott ruhám dolgaim, azokat elakartam kérni és beszélgetni akartam.
Oda mentem a házhoz amikor ő kijött a kapuhoz, kezében a szatyor amiben a cuccaim, én kérdeztem beljebb mehetnék erre ő nem mert az édesanja harakszik, mondom én rám hiszen nem én doblak el. Vittem neki egy nagy csokor rózsát gyönyörűt mint amilyen ő szeretném megoldani a dolgot azt mondta nem fogadja el nem veszi el. És minek jöttem ide megmondta, hogy ne keressem. Én mondtam nagyon szeretem szeretném megoldani. Azt mondta ez így nem megy ez nem szeretet amit én érzek iránta. Oda adtam neki a szatyrokat amiket én vittem amivel örömet szerettem volna neki okozni, a meglepetése. Mondtam neki ezeket akartam elküldeni, de most már nincs rá szükség, elvettem a ruhám és adolgaim, a virágot ledobtam a földre és eljöttem. Nem szolt utánam, utánam sem szaladt. Gyalog mentem az állomásra 20 perc séta, nem vitt ki ott sem várt, végig abban reménykedtem. Majd elindult a vonat és úgy éreztem minden cm errel kiszakad a szívem.
Sajnos az édesanja befojása alatt áll sokszor is az édesapja el van nyomva otthon semmibe nem nézik nincs türelem megértés a házban.
Egy más szüleiben vannak nehezen elfogadható dolgok, ő is így érezte az én szüleimnél, én a tiszteletet mindig szem előtt tartottam.
Tiszta szívemből szeretem őt, hiába nagyon bánt ahogyan eldobott kétszer is. Mégis azok a pillanatok amiket akkor látok a szemében amikor igazán önmaga azok mindennél többet érnek ezt szeretem benne az embert, a hibájával. Ő azt mondta, mikor újra találkoztunk az első szakítás után, hogy nagyon sokat változtam, de ő nem tud változni. Ő nem tudja elfogadni a gondolkodásom. Konzervatívabb vagyok, de mindig úgy gondoltam, hogy a tisztelet az önzetlen szerelem szeretet, számít. Elfogadtam a gyermekével a múltjával együtt, tisztelem azért amin átment és helytált. Ezt viszont nem tudom mihez tenni így, hogy kétszer eldobott. És én még mindig nem tudok rá haragudni, soha nem lettem volna képes elhagyni őt. Azért lépek be egy kapcsolatba mert a másikban megláttam azt amit senkiben, de onnan, hogy be léptem felelősséget és kötelességet érzek iránta.
Nem tudom mitévő legyek. Próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, letiltott már írni sem tudok nem veszi fel a telefont sem. Elviselhetetlen ez a fájdalom. Nem érzem úgy, hogy ezt érdemelném. Tudom, hogy vannak hibáim amiken dolgozom, de ha ő nem fogja a kezem akkor nagyon nehéz. Elfogadtam őt, mindig igyekeztem, hogy ő is elfogadja magát és szeresse magát azt mondta erre nem képes én erre azt mondtam, ha magadat nem tudod szeretni akkor engem, hogy tudsz, hogy az más
Úgy érzem, hogy ezt nem lehet csinálni egy felelősségteljes kapcsolatban két felelősségtelhes embernek egymással. Így kínszenvedés minden perc, óriási fájdalom, a tudat, hogymegkértem a kezét kétszer is igent mondott és mégis elhagyott.
A 3 év alatt legalább 2 millió forintott költöttem hármónkra, amikor először elment múndent elvitt én mondtam neki mert minden rá emlékeztet. Azon gondolkoztam, hogy kimegyek külföldre akkor talán könnyebb lessz, mert itt bárhová nézek megyek mindenhonnan őt látom. És úgy érzem tisztességtelen lenne mással párkapcsolatot kezdeményeznem idővel mert ez után a lelki sérülés után nem tudnám magam 100% ig átadni annak a személynek és a kapcsolatnak, mikor ő ezt nem érdemelné meg. Nem akarom mással azt tenni amit velem megtettek.
Válaszát előre is köszönöm, Tisztelettel és köszönettel. Balázs.

Tisztelt Doktornő!
Nagyon odaadó és szeretteljes párkapcsolatban éltünk, amíg Zoltán megterhelő munkakörülményei miatt kimerült és depressziós lett. Visszahúzódótt és nem volt hajlandó találkozni, beszélni a gondjairól. Fokozatosan romlott a kapcsolatunk, eleinte azt mondta, ha a körülmények megszűnnének, minden a régi lenne, aztán egy hónap múlva kijelentette, már nem biztos, hogy valaha újraalakul a kapcsolatunk. Most csak dolgokra, tárgyakra képes koncentrálni, és azt mondja, mindig egyedül akar lenni. Próbáltam meghívni pár nyugodt helyre, hogy csendben együtt legyünk, de ő visszautasított, aztán legutóbb azt írta, kibékült a volt barátnőjével, akivel évekkel ezelőtt ő szakított teljes meggyőződéssel, mert az állítólag hazudott neki. Közben pedig fenntartja, hogy mindössze magára akar figyelni és felejtsem el minél hamarabb. Összefoglalva: teljes személyiségváltozás, elhidegülés, örömre és érzelmekre való képtelenség, teljes elutasítás, következetlen viselkedés, az empátia teljes hiánya. Ez a helyzet engem is mélyen depresszióssá tett, és már nem tudok eleget tenni a napi feladataimnak sem. Mit tegyek? Segíthetek-e rajta és hogyan, és hol keressem a magam számára a gyógyulást? Sokszor csak az alkohol bénító hatása segít, de azt sem merem használni, mert ismerem az összes negatív következményeit. Én is voltam munkahely/karrier miatt depressziós, ezért teljesen megértem Zoltánt és tudom, a viselkedése nem személy szerint nekem szól. De megemészt ez a helyzet, és lassan úgy érzem, nem tudom élni ezt az életet, és jobb lenne meghalni. Örülök a halál gondolatának, ami már magában is ijesztő, és tudom, hogy segítségre van szükségem, amilyen hamar csak lehet. Merre indulhatok? Nagyon köszönöm a választ!

Tisztelt doktor nő.

Van egy élettársam és egy 8 éves fiam aki nálam van elhelyezve.
Az Élettársam a fiam hibáit nem tudja elviselni kezelni.Egyszer már elköltözött.Most megint összeköltöztünk,de amit eddig jól csinált a fiam most azt is elrontja.Figyelmetlen,szétszórt ,hazudik.Nem tudom h hogyan tudnám jól kezelni ezt a helyzetet.Vagy hogyan tudnék segíteni nekik h újra jól meglegyenek mint régen.A párom jót akar ,de a túl szigorúság miatt ellenkező hazást érünk el.A fiam azt mondja igyekszik,de nem látszik javulás.Ebben kérnék segítséget,tanácsot.
Előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy a párom 2 év és 4 hónap után szakított velem. Ő volt a legkomolyabb kapcsolatom. A mai napig nem tudom elfelejteni és nem tudok nélküle élni. Nagyon jól megvoltunk. Másfél évig ő volt rám nagyon féltékeny, szinte sehova sem mehettem el, de ettől függetlenül én nagyon szerettem/szeretem őt. Az utóbbi időben én voltam rá féltékeny. Ha megivott egy-két sört már hisztiztem, hogy nem tudunk találkozni. Mind a 2-en hibásak vagyunk úgy érzem. De ő azért szakított mert nem érezte jól magát ebben a kapcsolatban már és elege lett a folytonos hisztiből és vitából és nem azt érezte már mint régen. Azt mondta nekem, hogy egyenlőre nem akar semmit sem tőlem, de nem tudja, hogy a későbbiekben majd hogy alakul. Barátként mindenképp tartani fogja velem a kapcsolatot és keresni is fog majd ha úgy gondolja. Nagyon szeretném őt visszakapni. És azt szeretném tudni, hogy- hogy tudnám ezt helyre hozni?
Válaszát előre is köszönöm! 🙂

Üdvözlöm.
Én egy 28-éves fiú vagyok és olyan problémám van, hogy egyszerűen nem tudom elfelejteni vagyis tovább lépni az első szerelmemen akivel 2006-2012-ig voltunk együtt.
Nagyon jó kapcsolat volt azt gondoltam, de ő egyszer csak közölte, hogy még élni szeretne és kipróbálni más kapcsolatokat is.
A helyzetemet nehezíti, hogy nagyanyám is távozott közülünk és ez a két nő volt az életem. Egyszerűen nem vagyok képes elfelejteni minden nap eszembe jut és a legrosszabb ha nagyanyámra gondolok mintha össze lenne kapcsolva a két személy rögtön eszembe jut a volt barátnőm is. Hihetetlenül nehéz 5 éve így élnem hogy minden nap eszembe jut amivel baj nem is lenne csak folyamatosan érzem hogy én még szeretem és kell nekem. Természetesen voltak közben próbálkozásaim, de mindnek vége lett mert egyszerűen mellettük is csak rá tudtam gondolni. Még a közeléből is elköltöztem nehogy összefussunk az utcán és odáig jutottam, hogy az országot is elhagytam, de sajnos a helyzez változatlan. Nem megállás nélkül gondolok rá.
Egyszerűen nem tudom mit tegyek és már tényleg végső elkeseredésemben fordultam ilyen módszerhez mert még fiatal vagyok és szeretném szépen leélni a fiatalságomat egy barátnő mellett nem pedig egyedül egy szobában agyalva, hogy most éppen mit csinálhat hogy van.
Nem tudom mennyi idő kell még, hogy rendbe jöjjek.
Válaszát előre köszönöm.

Jónapot!
Nem is tudom, hol kezdjem.. Lassan 4 éve vagyok kapcsolatban a jelenlegi párommal. Többször is szakított, majd újra visszajött. Sokáig jó volt minden, de egy idő után egyre több probléma akadt. Ő nagyon barátkozó típus, talán túlságosan is. Sokszor olyan, mintha flörtölne online a lányokkal. Én pedig emiatt teljesen féltékeny lettem. Nézegettem az adatlapját, milyen új lány ismerősei lettek stb. Jelenleg pedig azt mondta, hogy szakít, mert elege lett. Viszont érzései még vannak, reggel még szexuálisan is közeledett hozzám. Nem tudom mit tegyek. Próbáltam változtatni, de egy idő után visszajöttek újra és újra a gondok. Nem szeretném őt elveszíteni, vissza szeretném szerezni a szeretetét, és bizalmát. Meg akarom neki mutatni, hogy képes vagyok változtatni a viselkedésemen. Válaszát előre is köszönöm.

Jo napot kivánok. Tisztelt doktornö 11éve vagyunk házasok. A tavaly februarban ö meg ismerkedet egy 24 éves fiuval akivel ugy második találkozásnál sexuális együtlét volt. Ez engem nagyon roszul érintett, söt ugy képzeltem el és képzelem a mai napig hogy en nem is vagyok lehet jo az ágyban és ezért tette meg. Megbocsájtottam és éltünk tovabb. A tavaly ugyebár ö nem dolgozot csak az otthoni napi teendöket. Ujra megtörtént két slkalommal, hogy férfi társaságába kereste a boldogságát én ez idöben dolgoztam . Most is vita voltköztünk és ö ugy érzi már hogy hol szeret hol pedig nagyon utál még rám se bir nézni. Nem tudom eldöntenni hogy most mi történik velünk. Mit tegyek váljak el vagy menjek el egy kis idöre. A gyerekeimet nagyon szerrtem ezért lenne nehéz számomra a válás. Mit tanácsolnaa doktornö egy ilyen konfliktus megoldására. Köszönöm szépen.

Jo napot kivanok . Kedves doktornö van egy problémám ami éassan kezd felemészteni. A feleségem egy elég csinos nö. Mikor sexuális együtlétre kerül sor ö mindig csak elvárja hogy a dérfi kezdeményezzen de ö soha nem kezdeményez. Az aktus közben se nagyon érint meg engem mindig csak én vagyok aki simogatja öt néha ugy érzem mintha egy bábuval közösülnék mert ö csak fekszik és én csináljam most ugyan velem lenne baj hogy én jobban kivánom öt mint ö engem. Nagyon beindulok mikor öt láttom elöttem efy kis fehérnemüben ez normális vagy nem és ö miért nem kiván engem annyira. Köszönöma válaszát.