Párommal fél éve járunk, mely időszak elején minden jól alakult, viszont az utóbbi 1-2 hónapban, mikor felmerült a téma, hogy jó lenne szorosabbra fűzni a szálakat heti 1-2 találkozásnál, mindig elutasító választ kaptam valamilyen kifogással. Azt mondja, hogy szeret, imád velem lenni, megvan a kémia is, de neki egy így jó és nem akar többet egyelőre. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem, más- és más válasz volt: először még valami fontosat be akar fejezni és arra koncentrál (pl munka), most pedig itt a nyár, még élvezni akarja az életet – mintha azt egy párkapcsolatban nem lehetne. Tudom, hogy jó eséllyel ennek itt vége és ki kell lépnem ebből a kapcsolatból, csak nem értem, hogy lehet az, hogy valaki közel a negyvenhez még mindig a fiatalkori felhőtlen életre, szabadságra vágyjon…Mi lehet az oka?

Tisztelt Doktornő!
23 éves vagyok. Jelenleg 3 hónapja munkanélküli. Masszőr végzettségem van. Sajnos amit találtam masszőr munkát azok mind részmunkaidőssek meg nem fizetnek annyit. És teljes munkaidős állást szeretnék. A fizetéssel azért van bajom, mert vidéki vagyok és csak a fővárosba vannak masszőr munkák. És ha a fővárosba kéne dolgoznom akkor annyit kéne keresnem, hogy az utazási költséget is tudjam fedezni na meg nekem is maradjon pénzem. De sajna ilyet nem találtam. De hátrány az is, hogy ami meg komolyabb oda magas szintű nyelvtudás kell és nekem csak alapfokú van. Vállalkozást nem szeretnék csinálni mert nincs meg rá az anyagi fedezetem és nem tartom jó megoldásnak. De lenne egy lehetőségem; vissza mehetnék az előző munkahelyemre dolgozni. De nem szeretnék vissza menni. Viszont kell nekik minnél előbb választ adni, mert már a vezető is elmondta bent, hogy lehet vissza megyek. Ami miatt vissza mennék az a csapat. Azt tervezem, hogy szerzek munkát, de nem kifejezetten masszőr munkát és mellette tovább tanulnék. Az előző munkahelyem mellett erre lenne lehetőség. Az a baj, ha azt mondom nem megyek vissza akkor már nem is tudok többet és azt sem tudom, hogy mikor találok valami munkahelyet. Meg hát az, hogy itthon ülök nem vezet sehova. Valahol el akarok indulni. Az lenne a kérdésem, hogy vissza menjek az előző munkahelyemre vagy még keressek más lehetőséget?
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Pszichológus! Nagyon szeretek utazni, de már több éve tartok a repüléstől, ezért eddig sehová nem mentem géppel. Ettől függetlenül egy nagyobb pánikroham miatt, ami a sok stressz miatt alakult ki fél évig pánikbeteg voltam, majd pszichológus segítségével fél év alatt kijöttem belőle. Eldöntöttem, hogy idén biztosan repülni fogok, biztos voltam benne hogy nem lehet baj. A múlt heti nyaralás alkalmával egy völgy fölötti 100m magasságban lévő kifeszített hídon mentem át, ami borzalmasan kellemetlen volt, nem nagyon tudtam élvezni, és előjött bennem újra hogy én nem akarok repülni, nem merek elindulni. Nem a lezuhanástól félek, leginkább attól, hogy csak leszek a ,,semmiben,, nincs semmi a lábam alatt. Lehet ezt valahogyan kezelni? Illetve pánikroham kialakulhat a gépen, vagy ha tudatosan készülök rá elkerülhető?

Kedves tanácsadó!
Nagyon zavar, hogy az egyik barátnőm nem ír vissza. Ugyanez a barátnőm elmondta a véleményét a másik barátnőmnek, pedig év közben és tavaly annyira imádták egymást, sőt év elején pont azért írták le nekem a véleményüket és mondták el, hogy ne legyünk többé barátok, mert ők ketten túlságosan összenőttek és mert állítólag én bunkó vagyok.
Túl sok a dührohamom.
Imádok a kínzásról beszélni, vagy azzal kapcsolatos dolgokat rajzolni és szerintem ez fura.
Tudom, ez már szinte közhely (tiniknél). De van egy srác, aki számomra tökéletes, de nem az igazi és ebben kérek segítséget. Mit tegyek?
Sokszor megfordul a fejemben, hogy engem senki sem szeret.
Remélem nem fárasztom, vagy árasztom el hülyeségeket. Előre is köszönöm.

Kedves Doktornő!

20 éves egyetemista lány vagyok. A történetem nagyon sok évre húzódik vissza, és az ok, amiért nem fordultam/fordulok terapeutához az az, hogy nem tudnám hogyan közölni a családommal, mert túlságosan aggódnának értem. 12 éves voltam, amikor édesapám öngyilkos lett, azóta anyukámmal és nagymamámmal élek. A hétköznapjaimat megnehezíti erős szorongásom, ami mostmár minden élethelyzetben előjön, de leginkább az emberekkel való kapcsolataimban jelentkezik. Egyszerűen nem vagyok képes új embereket megismerni és beszélgetni velük úgy, ahogy régen beszélgettem (mindig nyitott és kedves embernek tartottam magam). Mostmár nagyon elegem van abból, hogy reggel, amikor felkelek az ágyból, rögtön érzem, hogy elviselhetetlen gyomorgörcsöm van és a legegyszerűbb, hétköznapi teendők is óriási nehézséget okoznak. Nem tudom mit tehetnék…a szorongásom miatt alvás-és evészavarom is van, folyton telezabálom magam és egymás után szedem fel a kilókat, illetve vagy nem alszom egyáltalán, vagy rengeteget (12 órákat) egyhuzamban. Tudom, hogy a megoldás a problémámra nagyon összetett, mégis remélem, hogy valamilyen tanáccsal tudna szolgálni aminek segítségével elindulhatok a felszabadulás útján. Tisztelettel, Heni

Tisztelt Doktornő!

Németországban élek 5 éve, egy hosszú és fájdalmas kapcsolatból menekültem ki.
Próbálkoztam sokszor keresni egy új pasit se ezek csak 1 2 hónapig tartottak, sajnos nagyon jól tudom h mit nem akarok és válogatós vagyok bar a szerelmet keresem és nem akarok egyszeruen együtt lenni egy rendes , helyes fiúval aki szeretne ha nincs kémia . Volt olyan hogy túlságosan is sokat ismerkedtem és randiztam. Egy rövid kapcsolat után terhes lettem és nem tudtam megtartani azóta nagyon visszavettem mert megviselt. Egy rövid kapcsolat volt még és lassan másfél éve semmi . Tavaly májusban megtaláltam azt a munkahelyet amit akartam és annak elek szinte bar stresszelek is sokat . A főnök azt mondta egyszer h mindig feszültnek lát és sokat varok el másoktól és magamtól is.
Volt egy lengyel srác aki tetszett de volt párja és idővel rájöttem h nekem ez a fiú túl érdekember lenne. Amikor elküldtek őt sírtam de bármily beteges más srác kezdett el tetszeni akit mondjuk előtte is érdekes embernek tartottam de nem foglalkoztam vele aztán csak elkezdtem vele álmodni és elkezdtem felé nyitni . O amúgy távolságtarto zord ember legalább a látszat ez. Nem egy Adonisz de sokkal férfiasabb mint az exkollega. Tetszik a humora és az esze. Nem értelmiségi de rá mondjak h a józan paraszti ész megtestesítője. Ő otthon is dolgozik van földje de nem ez miatt akarom engem a pénz nem izgat. Ugy látom h én is tetszek neki bar ő nem az a pasi aki udvarol meg kiesik a szeme úgy néz de a maga módján bamul. Amióta Tetszik igyekszem a közelében lenni és azóta nyitott ő is felem , erdeklődik a dolgaimról és mindig figyelmes sokszor pár nappal később ismétli el amit mondtam neki , amikor ugrat …piszaljuk a másikat , viccelődünk..neha úgy érzem h ő kicsit gyerek ilyen teren mert neha papirdarabokkal dobál, szandekosan átdobott az én terfelemre egy kartont stb…
Egyébként ez a nemet srác lehet azt hiszi h nekem ő nem tetszhet mert egyszer azt mondta h amikor a kolleganommel magyarul beszelek akkor ő nem hiszi h én róla beszélnék mert o nem néz ki úgy hogy én -es ezt nyomatekkal mondta -beszéljek róla.
Én csinosabb lány vagyok, nőies , szépen öltözködöm.
Na a probléma itt az hogy neki is van egy kapcsolata bar már megjegyzés arra utal h nem szereti ezt a lányt nem vele nyaralt hanem a haverokkal, nem élnek együtt, nem akar se gyereket se házasságot….bar az igaz hogy az a lány valahol arrébb tanul…de pl mondta nekem egyszer ez a srác h jövő héten nem lesz vidám mert a lány ott lesz és savanyúvá teszi…bar nem szokott róla -beszélni..mikor visszajött a szabiról kérdezték hogy az asszonnyal nyaralt mondta h nem és ezért sikerült jól a nyaralása….
Én január óta csak varok varok hogy egyszercsak valami történik hogy szabad lesz és elhív valahova….erdemes várni?
A problema hogy amikor a közelében voltam és próbált volna flörtölni sokszor megijedtem és nem adtam egyértelmű jelet…
Érdemes várni vagy mi a megoldás? Közben elmegy az időm is már 30 vagyok…egyebkent a srác 31.
Köszönöm szépen a válaszát! És elnézést a gépelési hibákért!

Tisztelt Doktornő!

Egy olyan problémával állok szemben, amiből egyedül sajnos nem látok kiutat.
Párom majdnem napra pontosan 10 évvel idősebb, mint én. Ő 33 én pedig 23.
Két éve vagyunk együtt, három éve ismerjük egymást. Amikor megismerkedtünk, nagyon jókat beszélgettünk, abban a rövid időben, amikor még nem voltunk együtt.
Mivel ő egy másik országban él, néha ő jött hozzám, néha pedig én utaztam hozzá. Ez nem volt sok alkalom, gyakorlatilag egyáltalán nem randiztunk a távkapcsolat miatt…
Amikor úgy döntöttünk, megpróbájuk egy párként, mint derült égből villámcsapás, egy teljesen más emberrel találtam szemben magamat és a kapcsolat döntő része sírással, veszekedéssel járt. Eleinte az volt a legnagyobb probléma, hogy heves temperamentummal, hirtelen haraggal reagált, nagyon csúnyán és bunkón, ami nagyon sokszor megbántott, de mindezek ellenére próbáltam őt megérteni (stresszes a munka miatt, szinte nincs is ideje magára, múltbéli sérelmek, stb.). Elmenni, elköltözni nem tudtam, hogy magamban átgondoljam a dolgokat, mert távkapcsolat révén ideköltöztem hozzá egy másik országba.
Változni változott, és továbbra is változik, de főleg manapság úgy érzem, elfáradtam, mindannak ellenére, hogy azt mondta, adjak neki fél évet, ha tényleg nem javul semmi sem, akkor….elválhatnak útjaink.
Szeptemberben el fogok költözni egy másik városba továbbtanulás céljából, és mikor ezt is megemlítettem neki az egyik veszekedés alkalmából, ahelyett, hogy kimutatta volna, hogy gondol rám, sokat jelentek neki, visszavágott, hogy “Fenyegetés, mintha ez segítene”.
Még azon is gondolkoztam/gondolkoztunk, hogy újra próbálni, újra elkezdeni randizni, úgymond “visszahódítani” egymás szívét.
Mit tegyek? Lehántva ezeket a külső rétegeket a páromról látom, hogy szeret, és egy csodás ember…lenne, hogyha nem az igazáért harcolna állandóan, és nem bántott volna meg ennyiszer…Tudom, nem nyalhatom a sebeimet örökké, és nem is célom, biztosra veszem, hogy én is hibás vagyok/voltam bizonyos esetekben, de szeretnék tanácsot kérni, hogy mégis hogyan élessze fel az ember a reményt, amikor úgy érzi, belefáradt, szeretne szimplán egy párkapcsolatot, ahol az alapok léteznek, pl. a férfi kimutatja az érzelmeit a nő felé?

U.i.: Szeretném az Ön szakvéleményét kikérni egy plusz kérdésben. Tényleg rengeteg munkával jár egy kapcsolat normál esetben, vagy érdemes hinni azoknak, akik erről az “idilli” kapcsolatról beszélnek, ahol nem kerül ennyi munkába és szenvedésbe együtt lenni?

Nagyon köszönöm a válaszát!

Kedves Dktornö!!!
egy ideje ismerkedek egy lányal deviszont ö nagyon bezárkozot és nagyon nehezen engedközel magához.
De viszont tudom hogy én is tetszem neki mert mondta de mindig azt mongya hogy nem lehet
Mit tegyek?

Tisztelt Lili!
Igen lenne a volt munkahelyemen 3 hónap próbaidő. Csak úgy gondolom, hogy nem csesznék ki ezzel velük szemben? Mert hát vissza várnak és Én csak 3 hónapra mennék vissza. Lehet megharagudnának ezért.
Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlöm!
Az elmúlt 20 év alatt hosszú utat jártam be a depi bugyraiban és a Life Long Learning fellegeiben. Külső kényszerek és belső fegyelem miatt szegény maradtam. Az évek során segítséggel és nélküle is tanultam értékelni a jelenben az apró örömöket és feldolgozni a nagy bánatokat. Inkább érzem magam sikertelennek, pedig a munkám mellett szakdolgozatot írok, táncolok és kajakozom. Azonban belűről kiüresedtem, motivációmat csak erőltetéssel tudom fenn tartani és a negatív attitűdjeim még engem is megdöbbentenek. Az eredményeim ellenére főként az anyagiak miatt, sikertelennek érzem magam és nem tudom, hogy hova fordulhatnék segítségért. Nem akarok beteg lenni, így az állami, egészségügyi ellátórendszer ugrott, fizetni nem tudok, ennek okán a piaci alapú megoldások sem perspektívák.
Segítő tanácsait előre is megköszönve várom szíves válaszát.

Tisztelt Dr.nő! Valler Izabella vagyok.Hat éve vagyok férjnél egy2éves kislànyom van.Férjemmel teljesen jó volt a kapcsolatunk,a sexuàlis életünk is teljesen rendben volt.Év elején éreztem,hogy valami nagyon nincs rendben a férjemmel.Munkahelyi problémàk voltak,de a bizonyos női megérzésre hallgatva először a hàzassàgunk alatt belenéztem a telefonjàba.Kiderült,hogy egy 2gyermekes hollandiàban élő nővel volt aznap panzióba.Kiderült,hogy a kedves hölgytől vannak a lânyom ruhài màr 2éve.Napi 3-4alkalommal hívta a férjem a hölgyeményt és bàr soha nem ír sms-t,a hölgy szerelmes üzenetekkel lett elhalmozva.Amikor kérdőre vontam természetesen mindent tagadott.Ezzel a nővel a hàzassàgunk előtt,akkor még csak jegyesek voltunk,skype-os sexuàlis viszonyt fojtatott.A nő akkor volt vàrandós a 2.gyermekével.Azóta teljesen megingott a bizalmam pedig előtte sosem kutakodtam és nem kértem tőle szàmon semmit.100%-osan bíztam benne.Ezt a nőügyet nem lehetett és nem lehet vele megbeszélni.Azzal magyaràzta,hogy nem tudja megmagyaràzni miért tette.Sírt,hogy megbànta és nem fogta fel mit veszíthet a lebukàssal.Bennem csak az van,hogy ez a nő valamiért nagyon fontos neki.Azt,hogy hogyan zàrta le a viszonyt màr 3.féle verzióban hallottam.A telefonjàt még a mosdóba is viszi és mindent töröl belőle.Nem tudom,hogy tudok-e még bízni benne,hiszen kockàra tette a hàzassàgunkat.Ki tudja,hogy meddig folytatta volna a viszonyàt ha nem buktatom le.Ön szerint miért nem akarja elmondani az igazsàgot?Szetintem senki nem kàvézni megy egy panzióba mint ahogy ő mondta.vàlaszàt előre is köszönöm!

Azzal fordulok önhöz,hogy megtudjam,vajon pszichopata/szociopata lennék-e. 14 éves lány vagyok.Nem ért különösebb trauma az életemben,a szüleim szétmenésén kívül,ám már ismét együtt vannak. Kiskorom óta érdekelnek a gyilkosságok,sok dokumentumfilmet néztem róluk már akkor is. Megbolondulok a sorozatgyilkosokért,rengeteget olvasok róluk. Egyre többet érzem úgy,hogy bántani akarom az embereket. Volt,hogy egy késsel a párnám alatt aludtam el. Ám azt nem gondolom,hogy ezek miatt lenne ez a dolog. Kiskoromban kisebb állatokat is bántottam,például lepkéknek téptem le a szárnyait,mindig a kutyámat rugdostam,csigákat “beleztem ki” és döglött madarat is vittem haza.
Egyre többet szeretnék megölni egy embert és félek magamtól.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktor nő!Párommal 9 éve vagyunk együtt.Közös fiunk 7 éves,előző kapcsolatomból született lányom 13èves.Apakènt szereti és párom is lányakènt.A probléma az,hogy a párom mindig szeretett kimaradozni a haverokkal gyakran egész èjszakára.Ha szüksèg volt rá akkor sem volt velünk.5 éve külföldön kezdett dolgozni.Azt gondoltam átèrtèkeli a helyzetet.Nem ìgy törtènt.Jól keresett méginkább nem tisztelt mindent én csináltam ha otthon volt is.Kimaradozott,engem szidott a barátainak és semmibe nèzett.Egy ève szintén elment ès reggel jött haza tudtam ezuttal más is törtènt az iszogatás mellett.Megcsalt a barátja felesègèvel.A napokban bevallotta.Sìrt meg minden.Meg akar változni.Vajon hihetek neki?meg tud változni egy ilyen ember?Válaszát köszönöm.

Kedves doktornő!
Ön szerint mi a legjobb stratégia arra, hogy egy barátot kibékítsünk, aki szíve mélyén szeretne kibékülni, de elhatározta hogy ő ebből a kapcsolatból teljesen kilép? Nem szeretne többet találkozni az egyénnel, és elzárkózik minden érintkezéstől, csak azért, mert tudja ha megtenné, megtörne és engedne neki. Ebben az esetben nem hatásos, ha közös programra hívod el, mert lehet fel sem veszi a telefont. Talán egy baráton keresztül kell közös programot szervezni ahol többen ott vagyunk? Vajon ez esetben mit reagálna? Vagy talán tovább próbálkozni közös program szervezésében? A várakozás nem megoldás, mert rengeteg idő eltelt már, és a sértődött fél nem fog kezdeményezni, hiszen az eszére és nem a szívére hallgat.
Ön szerint mit kéne tenni? Érzelmi hatást bírni rá, egy baráton keresztül találkozni, váratlanul vele találkozni?
Várom és köszönöm válaszát!

Jónapot!
Kérem segítsen. Nem tudom, hogy mi a bajom? 1-2 hónappal ezelőtt kezdődött… idegbeteg vagyok csapkodok kiabálok sírok (sokat) állandóan csak feküldni szeretnék mindenkit taszítok el magamtól! 🙁 vettem magneziumot amit egy hónapig szedtem de nem változott semmi! Nem fáj semmim egyszerűen csak semmi nem okoz örömöt a tv-zésen és a telefonos játékokon kìvül. Sok dolgom lenne amit meg kéne csináljak de sem erőm sem kedvem nincs! Ebben az a furcsa, hogy azelőtt nem is ismertem pozitívabb embert és sose sírtam kb (csak ha nagyon igazságtalannak éreztem valamit és nem tudtam tenni ellene). Páromat is kikészítem, ő mindent megtesz értem és próbál segíteni, hogy pozitív legyek de úgy érzem mindenben rossz vagyok ő mindenben jó és csak mert sajnál azért mond nekem jókat meg szépeket… szóval ez sem segít… többször volt, hogy családi találkozó lett volna és nem mentem… párom ment én itthon feküdtem semmit nem csináltam… most is ez van és csak eldöntöm reggel h 9kor neki állok aztán elmúlik 9 és akkor már 10kor és így tovább… anyukám is ilyen fekszik állandóan sehova nem megy stb… én sose akartam ilyen lenni és most mégis ilyen leszek?? Nem tudom, hogy mi a baj velem? Hogyan tudom az agyamat visszaállítani? Nem merek orvoshoz menni mert félek, hogy gyógyszert adnak de én nem akarok gyógyszert szedni! Tudom, hogy a fejemben van a hiba és volt hogy egész nap takarítottam és meg voltam magammal elégedve és vannak jó naojaim mikor sokat nevetek meg stb de egyre több a rossz! Vége lesz ennek valaha?