Tisztelt Doktornő!
Szeretnék segítséget, tanácsot kérni Öntől! Sosem volt 2 hónapnál hosszabb kapcsolatom, sosem a megfelelő emberrel jöttem össze. 20 éves leszek, és most van egy 8 hónapja tartó kapcsolatom egy 23 éves sráccal, akivel minden szuper, nem volt nagy veszekedésünk, nem féltékenykedünk, de azért ha valahová megy nélkülem akkor aggódok érte. Meglep mindig valamivel, mellettem van, egy kicsit ‘teszetosza’, de annyira nem zavar. Viszont magamon azt vettem észre, hogy elgondolkodok azon hogy mi lenne ha szingli lennék, és flörtölgetnék másokkal, mintha kapuzárási pánikom lenne. Nem vagyok bulizós fajta, nem szoktam italozni, fesztiválon sem voltam, nem volt nagy ‘kiélős’ korszakom. Szeretem a barátomat, de vagy ellaposodott vagy nem tudom:( Hetente párszor találkozunk munka után pár órát, de olyankor a legjobb és a legmegnyugtatóbb minden ha több napot vagyunk együtt egyfolytában. Felvidít, bizsergek mellette, de mégis érdekel, hogy megnéznek-e mások, attól függetlenül hogy nem akarok tőlük semmit. Önbizalomhiány is lehet az ok mögötte? Tudom, hogy egy kicsit zavaros, de örülnék, ha tudna segíteni!
Várom válaszát!

Üdvözlöm.
Balázs vagyok.
A párkapcsolatommal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.
Én 34 éves vagyok a párom 33. 3 évvel ezelőtt találkoztunk a párommal egy lakodalomban ahol közös ismerős volt a pár.
Előtte mi láttuk egymást kb háromszor és beszéltünk is pár szót. Mivel a jelenlegi párom akkor az unoka testvérem oldalán volt és szüleett tőlle egy gyereke akit az unokatestvérem nem akart, de a párom édesanja azt mondta, hogy de igen is szüld meg mert mivan ha később nem lehet gyereked. Ezután nem sokkal több éves kapcsolatuk végetvért, viharos kapcsolatuk volt, testi bántalmazás veszekedések.
A páromnak utánna több kapcsolata is volt, mivel fiatalon szült szinte gyerekként és a szakítása után próbálta bepótolni a dolgokat. Viszont a kapcsolataibol főként ő lépett ki néhány hónap vagy év után amikor jöttek a problémák és meg kellett volna oldani.
Egyedül nevelte a gyereket miközben három műszakban dolgozott érte, nehéz anyagi körülmények között.
Én ott a lakodalomban teljesen úgy éreztem ahogyan egymásra tekintettünk és beszélgettünk, hogy képes lennék vele leélni az életem. Ezután egymásra találtunk egyik randi a másik után igyekeztem mindenben a kegyeit keresni, ahogyan elképzeltem, hogy egy hölgyet a tenyeremen kell hordozni mindent igyekeztem pótolni amit az évek során nélkülöznie kellett, szeretet és anyagiak terén is.
Majd gerinc sérve lett kb 1.5 hónappal a kapcsolatunk kezdete után, amikor is munkaképtelenné vált. Én mind végig mellette áltam támogattam a hűségemről és szeretetemről. Megműtötték a gerincét ami viszonylag sikerült mert utánna a fájdalom még meg maradt. Én nagyon nehezen éltem meg, rettegtem, hogy mi lessz vele vajon sikerül a műtét. Mind eközben biztosítottam arról, hogy történjen bármi én szeretem és mellette leszek. Persze ő azt mondta, hogyha tolószékbe kerül akkor el fog zavarni.
Ezek után orvosról orvosra korházról korházra jártunk egyik terápiárol a másikra. Miközben felköltöztünk pestre és gyakorlatilag az én fizetésből éltünk hárman. Mert ő is kapott még pénzt amit elvitt a hitele a lakására. Mind eközben megműttettük a szemét, kitörlesztettük az A hitelét. És igyekeztem a kedvében járni, hogy boldokog lehessünk együtt, utaztunk kirándultunk. Majd ahogyan javult az állapota munkát talált, amit hol könyebben hol nehezebben tudott végezni a fájdalmai miatt.
Eközben sokat vitáztunk, mert a gyerek depresszós lett mivel az apja egyáltalán nem foglalkozott vele. Sokszor az anyja mikor dolgoztam, négykézláb súrolta a szőnyeget gerinc műtét után a gyerek meg a szobában nyomkodta a telefon. Amikor az ilyen dolgokról tudomást szereztem nem bírtam szó nélkül tűrni, mindig veszekedés volt. És nagyon sok ilyen volt. Amikor otthon voltam mindenben segítettem, hogy kíméljem, nem jártam el sehova, csak a családom létezett ők voltak a mindenem.
Amikor a múltja feljött akkor úgy tünt mintha büszkén mesélné mennyi kapcsolata volt engem ezek a dolgok nagyon bántottak, mert mindig úgy éreztem, hogy a múltja miatt nem képes felém megnyílni 100% ban mintha mindig ott hagyna egy kiskaput. Sokszor úgyéreztem, hogy fontosabb a házi munka minthogy egymással törődjünk. Talán a fontossági listájának a leghátulján éreztem magam.
Kb 8 hónappal összeköltöztünk pesten. 1 év után megkértem a kezét igent, mondott a legboldogabb ember lette. Eljegyzés is volt. Egy év múlva újra megkértem a kezét, hogy biztosítsam az íránta érzett szeretetemről.
Majd a sok vita és veszekedést követően rengeteget olvastam és szerettem volna megtalálni a megoldást, de mintha csak én akarnám a változást. Majd 2.5 év után azt mondta a párom, hogy ezt ő nem bírja tovább és elmegy összepakolt és haza költözött a szüleihez. Tudni kell, hogy az édesapja beteges akivel nagyon jó a kapcsolatom és mindig ahogyan a munkám engedte mentem segíteni. Minden második hétvégén hazautazott sokszor én mondtam neki mennyél nyugodtan arra hogy lásd a szüleidet mindig megoldjuk az anyagiakat. Mindenünk megvolt közösen kezeltük a pénzt. Mindig úgy gondoltam, hogy ha valakivel összekötöm az életem akkor azt azért teszem, hogy mindkettőnket boldoggá tegyem és egyenlőek vagyunk.
Miután haza költözött én teljesen összeomlottam, és ezután volt egy hétre valentín nap. Elhatároztam, hogy lemegyek és beszélgetünk. Elutaztam vidékre 30.000 ft ért csináltattam virágcsokrot ami gyönyörű lett ezzel akartam szimbolizálni, hogy milyen csodálatosnak tartom őt. Mikor találkoztam a szülői háznál vele, éreztem, hogy fontos vagyok csak nagyon fél a veszekedésektől. Hozzá teszem soha nem mondtam rá rossz dolgokat, soha nem jutott eszembe sem fizikai sem lelki bántalmazás. Ahogyan beszélgettün az édesanyja, kintről próbálta befojásolni végül is sikerült mert kivitt az állomásra ahol csókkal váltunk el. Gyakorlatilag ki lettem dobva. Újra összetörtem, minden szerte foszlott. Ezek után pszichológushoz jártam, önfejlesztő trainingekre, rengeteket olvastam elkeztem sportolni helyesen táplálkozni. És mind úgy éreztem testileg és lelkileg is fejlődésen mentem keresztűl, igyekeztem jobb emberré válni.
Mind eközben folyamatosan írtam a páromnak és hívtam, aki nem írt vissza csak megnézte az üzenetet soha nem vette fel a telefont. Így telt minden napom 2.5 hónapig. Mindennap verseket írtam, és hogy mennyit jelent nekem.
Az utolsó hónapban úgy döntöttem még többet bizonyítok és elkeztem saját készítésü ötletekkel meglepni, amit postán küldtem el. Eleinte semmi reakció, maj érkezett válasz, hogy milyen szép és köszöni, minden ajándéknál sír. És elkezdtünk beszélgetni, újra és újra egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd találkoztunk amire egy csoda fojtán jött el mert nagyon fájt a dereka és zuhanyzást követve elmúlt neki és eljött egy hotelbe mentünk beszélgetni és ott is aludtunk. Olyan boldog voltam. Majd telt az idő és még egy találkozás újra rengeteg beszélgetés. Ameddig külön voltuk ő új munkahelyet keresett, elkezdte felújítani a lakását és a gyereket is visszaíratta az iskolába vidékre.Majd elmentünk egy 4 napos welnessre ahol nagyon jól éreztük magunkat ameddig össze nem vitáztunk. Figyelmetlen voltam egy ajándékkal kapcsolatban, amire ő becsmérelt és kinevetett ez nagyon rosszul esett, azt vártam volna, hogy meg fogja a kezem és átölel, hogy semmi baj drágám megoldjuk. Ez után én is mondtam olyat ami neki rosszul esett, hogy mindig negatívan látja a dolgokat ha pozitív lenne akkor máshogyalakult volna az ajándék. Erre ott hagyott én utánna mentem hogy menjünk haza. Össze pakoltunk és ő éppen ott ki ment volna az ajtón, hogy ott hagyjon amikor mondtam, hogy beszéljük meg. Akkor beszélgettünk de már nem volt ugyanaz a hangulat és ezek után az együttlétek sem nagyon mentek mivel ha nem érzem az érzelmi biztonságot akkor nehezen hangolódom rá. És az, hogy mindig én voltam aki kezdeményez ebből is úgy éreztem, hogy ő nekem fontosabb mint én neki.
Innen még eltelt pár nap amikor is együtt elmentünk intézni dolgokat. Majd meglett beszélve, hogy elmegyünk az ő szüleivel és a gyerekkel egy strandra, hogy a szülei is pihenhessenek. Majd kitalálták inkább otthoni munkák legyenek, így a gyerek nem örült próbálta fűzni az anyját. Nekem is rosszul esett, hogy még aznap voltam ott mert lejárt a szabadságom és akkor sem együtt töltjük az időt egymásra figyelve. Én ekkor kimentem az édesapjának segíteni. Amikor kijött és mondta induljunk és az anyja elküldött onnan, hogy majd ő segít. Rossz érzés volt, a párom is azt mondta, hogy ott hagyta a szüleit miközben ő meg itt strandol, holott én azt akartam, hogy mindannyian együtt menjünk nem ezt. Ezen megsértődött és így duzzogva kimentünk.
A strand után haza mentünk beszélgettünk és este együtt voltunk. Majd én hétfőn reggel láttam, hogy ő elkezd porszívózni, úgy, hogy egész éjszaka nem bírt megmozdulni sem annyira fájt a dereka a műtét helyénél. Elvettem tőlle a pórszívót és én megcsináltam eközben a gyerek mind a szobában nyomkod telefont, soha nem segít az anyjának. Az anyja feláldozta az életét érte, mert sok kapcsolatból a gyerek miatt lépett ki mert mindig kavart és feszűltséget szított.
Kimentünk az állomásra csókolóztunk beszéltünk. Majd én haza jöttem, és utánna ő is én is dolgoztunk keveset írtunk keveset beszéltünk hétfőn haza jöttem és ő szerdán délután felhívott, hogy ez neki nem működik megpróbáltuk de nem megy ezért úgy döntött legyen vége. Ismét összetörtem. Kértem kérleltem mint előzőekben is, hogy menjünk el párterápiára, kérjünk segítséget. Ő nem hajlandó nem akar. Mondtam neki, hogy azt mondtad szeretsz, azt mondtad soha nem hagysz el újra, és elmegyünksegítséget kérni erre az volt a válasza, hogy akkor még úgy gondolta. És elbúcsúzott, hogy nagyon sajnálja.
Én írtam neki hívtam semmi reakció. Majd rá három napra lementem vidékre és úgy terveztem, hogy segítek az édesapjának a házi munkában ameddig haza jön, az ágyára terveztem kis ajándékokat virágokat, majd mikor hazajön meglepem és kimegyek elé, hogy beszélhessünk.
De sajnos az édesapja sem volt otthon, mert korházban volt éves infúzión. Így a nővéréékhez mentem aki kedvesen segített. A párom haza jött a munkábol előbb mert én ott voltam. Még volt ott ruhám dolgaim, azokat elakartam kérni és beszélgetni akartam.
Oda mentem a házhoz amikor ő kijött a kapuhoz, kezében a szatyor amiben a cuccaim, én kérdeztem beljebb mehetnék erre ő nem mert az édesanja harakszik, mondom én rám hiszen nem én doblak el. Vittem neki egy nagy csokor rózsát gyönyörűt mint amilyen ő szeretném megoldani a dolgot azt mondta nem fogadja el nem veszi el. És minek jöttem ide megmondta, hogy ne keressem. Én mondtam nagyon szeretem szeretném megoldani. Azt mondta ez így nem megy ez nem szeretet amit én érzek iránta. Oda adtam neki a szatyrokat amiket én vittem amivel örömet szerettem volna neki okozni, a meglepetése. Mondtam neki ezeket akartam elküldeni, de most már nincs rá szükség, elvettem a ruhám és adolgaim, a virágot ledobtam a földre és eljöttem. Nem szolt utánam, utánam sem szaladt. Gyalog mentem az állomásra 20 perc séta, nem vitt ki ott sem várt, végig abban reménykedtem. Majd elindult a vonat és úgy éreztem minden cm errel kiszakad a szívem.
Sajnos az édesanja befojása alatt áll sokszor is az édesapja el van nyomva otthon semmibe nem nézik nincs türelem megértés a házban.
Egy más szüleiben vannak nehezen elfogadható dolgok, ő is így érezte az én szüleimnél, én a tiszteletet mindig szem előtt tartottam.
Tiszta szívemből szeretem őt, hiába nagyon bánt ahogyan eldobott kétszer is. Mégis azok a pillanatok amiket akkor látok a szemében amikor igazán önmaga azok mindennél többet érnek ezt szeretem benne az embert, a hibájával. Ő azt mondta, mikor újra találkoztunk az első szakítás után, hogy nagyon sokat változtam, de ő nem tud változni. Ő nem tudja elfogadni a gondolkodásom. Konzervatívabb vagyok, de mindig úgy gondoltam, hogy a tisztelet az önzetlen szerelem szeretet, számít. Elfogadtam a gyermekével a múltjával együtt, tisztelem azért amin átment és helytált. Ezt viszont nem tudom mihez tenni így, hogy kétszer eldobott. És én még mindig nem tudok rá haragudni, soha nem lettem volna képes elhagyni őt. Azért lépek be egy kapcsolatba mert a másikban megláttam azt amit senkiben, de onnan, hogy be léptem felelősséget és kötelességet érzek iránta.
Nem tudom mitévő legyek. Próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, letiltott már írni sem tudok nem veszi fel a telefont sem. Elviselhetetlen ez a fájdalom. Nem érzem úgy, hogy ezt érdemelném. Tudom, hogy vannak hibáim amiken dolgozom, de ha ő nem fogja a kezem akkor nagyon nehéz. Elfogadtam őt, mindig igyekeztem, hogy ő is elfogadja magát és szeresse magát azt mondta erre nem képes én erre azt mondtam, ha magadat nem tudod szeretni akkor engem, hogy tudsz, hogy az más
Úgy érzem, hogy ezt nem lehet csinálni egy felelősségteljes kapcsolatban két felelősségtelhes embernek egymással. Így kínszenvedés minden perc, óriási fájdalom, a tudat, hogymegkértem a kezét kétszer is igent mondott és mégis elhagyott.
A 3 év alatt legalább 2 millió forintott költöttem hármónkra, amikor először elment múndent elvitt én mondtam neki mert minden rá emlékeztet. Azon gondolkoztam, hogy kimegyek külföldre akkor talán könnyebb lessz, mert itt bárhová nézek megyek mindenhonnan őt látom. És úgy érzem tisztességtelen lenne mással párkapcsolatot kezdeményeznem idővel mert ez után a lelki sérülés után nem tudnám magam 100% ig átadni annak a személynek és a kapcsolatnak, mikor ő ezt nem érdemelné meg. Nem akarom mással azt tenni amit velem megtettek.
Válaszát előre is köszönöm, Tisztelettel és köszönettel. Balázs.

Tisztelt Doktornő!
Nagyon odaadó és szeretteljes párkapcsolatban éltünk, amíg Zoltán megterhelő munkakörülményei miatt kimerült és depressziós lett. Visszahúzódótt és nem volt hajlandó találkozni, beszélni a gondjairól. Fokozatosan romlott a kapcsolatunk, eleinte azt mondta, ha a körülmények megszűnnének, minden a régi lenne, aztán egy hónap múlva kijelentette, már nem biztos, hogy valaha újraalakul a kapcsolatunk. Most csak dolgokra, tárgyakra képes koncentrálni, és azt mondja, mindig egyedül akar lenni. Próbáltam meghívni pár nyugodt helyre, hogy csendben együtt legyünk, de ő visszautasított, aztán legutóbb azt írta, kibékült a volt barátnőjével, akivel évekkel ezelőtt ő szakított teljes meggyőződéssel, mert az állítólag hazudott neki. Közben pedig fenntartja, hogy mindössze magára akar figyelni és felejtsem el minél hamarabb. Összefoglalva: teljes személyiségváltozás, elhidegülés, örömre és érzelmekre való képtelenség, teljes elutasítás, következetlen viselkedés, az empátia teljes hiánya. Ez a helyzet engem is mélyen depresszióssá tett, és már nem tudok eleget tenni a napi feladataimnak sem. Mit tegyek? Segíthetek-e rajta és hogyan, és hol keressem a magam számára a gyógyulást? Sokszor csak az alkohol bénító hatása segít, de azt sem merem használni, mert ismerem az összes negatív következményeit. Én is voltam munkahely/karrier miatt depressziós, ezért teljesen megértem Zoltánt és tudom, a viselkedése nem személy szerint nekem szól. De megemészt ez a helyzet, és lassan úgy érzem, nem tudom élni ezt az életet, és jobb lenne meghalni. Örülök a halál gondolatának, ami már magában is ijesztő, és tudom, hogy segítségre van szükségem, amilyen hamar csak lehet. Merre indulhatok? Nagyon köszönöm a választ!

Tisztelt doktor nő.

Van egy élettársam és egy 8 éves fiam aki nálam van elhelyezve.
Az Élettársam a fiam hibáit nem tudja elviselni kezelni.Egyszer már elköltözött.Most megint összeköltöztünk,de amit eddig jól csinált a fiam most azt is elrontja.Figyelmetlen,szétszórt ,hazudik.Nem tudom h hogyan tudnám jól kezelni ezt a helyzetet.Vagy hogyan tudnék segíteni nekik h újra jól meglegyenek mint régen.A párom jót akar ,de a túl szigorúság miatt ellenkező hazást érünk el.A fiam azt mondja igyekszik,de nem látszik javulás.Ebben kérnék segítséget,tanácsot.
Előre is köszönöm.

Tisztelt Doktornő! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy a párom 2 év és 4 hónap után szakított velem. Ő volt a legkomolyabb kapcsolatom. A mai napig nem tudom elfelejteni és nem tudok nélküle élni. Nagyon jól megvoltunk. Másfél évig ő volt rám nagyon féltékeny, szinte sehova sem mehettem el, de ettől függetlenül én nagyon szerettem/szeretem őt. Az utóbbi időben én voltam rá féltékeny. Ha megivott egy-két sört már hisztiztem, hogy nem tudunk találkozni. Mind a 2-en hibásak vagyunk úgy érzem. De ő azért szakított mert nem érezte jól magát ebben a kapcsolatban már és elege lett a folytonos hisztiből és vitából és nem azt érezte már mint régen. Azt mondta nekem, hogy egyenlőre nem akar semmit sem tőlem, de nem tudja, hogy a későbbiekben majd hogy alakul. Barátként mindenképp tartani fogja velem a kapcsolatot és keresni is fog majd ha úgy gondolja. Nagyon szeretném őt visszakapni. És azt szeretném tudni, hogy- hogy tudnám ezt helyre hozni?
Válaszát előre is köszönöm! 🙂

Üdvözlöm.
Én egy 28-éves fiú vagyok és olyan problémám van, hogy egyszerűen nem tudom elfelejteni vagyis tovább lépni az első szerelmemen akivel 2006-2012-ig voltunk együtt.
Nagyon jó kapcsolat volt azt gondoltam, de ő egyszer csak közölte, hogy még élni szeretne és kipróbálni más kapcsolatokat is.
A helyzetemet nehezíti, hogy nagyanyám is távozott közülünk és ez a két nő volt az életem. Egyszerűen nem vagyok képes elfelejteni minden nap eszembe jut és a legrosszabb ha nagyanyámra gondolok mintha össze lenne kapcsolva a két személy rögtön eszembe jut a volt barátnőm is. Hihetetlenül nehéz 5 éve így élnem hogy minden nap eszembe jut amivel baj nem is lenne csak folyamatosan érzem hogy én még szeretem és kell nekem. Természetesen voltak közben próbálkozásaim, de mindnek vége lett mert egyszerűen mellettük is csak rá tudtam gondolni. Még a közeléből is elköltöztem nehogy összefussunk az utcán és odáig jutottam, hogy az országot is elhagytam, de sajnos a helyzez változatlan. Nem megállás nélkül gondolok rá.
Egyszerűen nem tudom mit tegyek és már tényleg végső elkeseredésemben fordultam ilyen módszerhez mert még fiatal vagyok és szeretném szépen leélni a fiatalságomat egy barátnő mellett nem pedig egyedül egy szobában agyalva, hogy most éppen mit csinálhat hogy van.
Nem tudom mennyi idő kell még, hogy rendbe jöjjek.
Válaszát előre köszönöm.

Jónapot!
Nem is tudom, hol kezdjem.. Lassan 4 éve vagyok kapcsolatban a jelenlegi párommal. Többször is szakított, majd újra visszajött. Sokáig jó volt minden, de egy idő után egyre több probléma akadt. Ő nagyon barátkozó típus, talán túlságosan is. Sokszor olyan, mintha flörtölne online a lányokkal. Én pedig emiatt teljesen féltékeny lettem. Nézegettem az adatlapját, milyen új lány ismerősei lettek stb. Jelenleg pedig azt mondta, hogy szakít, mert elege lett. Viszont érzései még vannak, reggel még szexuálisan is közeledett hozzám. Nem tudom mit tegyek. Próbáltam változtatni, de egy idő után visszajöttek újra és újra a gondok. Nem szeretném őt elveszíteni, vissza szeretném szerezni a szeretetét, és bizalmát. Meg akarom neki mutatni, hogy képes vagyok változtatni a viselkedésemen. Válaszát előre is köszönöm.

Jo napot kivánok. Tisztelt doktornö 11éve vagyunk házasok. A tavaly februarban ö meg ismerkedet egy 24 éves fiuval akivel ugy második találkozásnál sexuális együtlét volt. Ez engem nagyon roszul érintett, söt ugy képzeltem el és képzelem a mai napig hogy en nem is vagyok lehet jo az ágyban és ezért tette meg. Megbocsájtottam és éltünk tovabb. A tavaly ugyebár ö nem dolgozot csak az otthoni napi teendöket. Ujra megtörtént két slkalommal, hogy férfi társaságába kereste a boldogságát én ez idöben dolgoztam . Most is vita voltköztünk és ö ugy érzi már hogy hol szeret hol pedig nagyon utál még rám se bir nézni. Nem tudom eldöntenni hogy most mi történik velünk. Mit tegyek váljak el vagy menjek el egy kis idöre. A gyerekeimet nagyon szerrtem ezért lenne nehéz számomra a válás. Mit tanácsolnaa doktornö egy ilyen konfliktus megoldására. Köszönöm szépen.

Jo napot kivanok . Kedves doktornö van egy problémám ami éassan kezd felemészteni. A feleségem egy elég csinos nö. Mikor sexuális együtlétre kerül sor ö mindig csak elvárja hogy a dérfi kezdeményezzen de ö soha nem kezdeményez. Az aktus közben se nagyon érint meg engem mindig csak én vagyok aki simogatja öt néha ugy érzem mintha egy bábuval közösülnék mert ö csak fekszik és én csináljam most ugyan velem lenne baj hogy én jobban kivánom öt mint ö engem. Nagyon beindulok mikor öt láttom elöttem efy kis fehérnemüben ez normális vagy nem és ö miért nem kiván engem annyira. Köszönöma válaszát.

Kedves Doktornő! Abban kérném a segítségét, hogy mostanában elég sűrűn rosszat álmondom az édesanyámmal kapcsolatban mindig összeveszünk álmomban és késsel fenyeget engem és emiatt sírva riadok fel éjszakánként. Régen volt egy nagyon csúnya nézeteltérésünk de mióta elköltöztem jó a viszonyunk. De emiatt a nyugtalan alvás miatt nagyon rossz a kedvem napokig. Nem akarom elmondani a szüleimnek hogy ne bántsam meg őket.
Üdvözlettel : Bettina

Tisztelt Doktornő!
Megpróbálom leírni röviden a problémámat remélve hogy tudna nekem ebben segíteni!
12-éve együtt élek párommal ebből 11-éve házasok vagyunk és alkalmanként feltűnt feleségem volt párja akiknél eljegyzés volt. Most is ez történt sajnos Február óta beszélgetnek legjobb tudomásom szerint nem akarnak egymástól már semmit csak barátok de a srác kint van Londonban és ha esetleg felhívja akkor azt mindíg éjszaka mert ő akkor ér rá és órákon át beszélgetnek igaz csak a régi dolgokról de engem nagyon zavar hogy vele beszélget az meg főleg hogy ezt éjszaka teszik. Mit tudna tanácsolni ebben a helyzetben nekem kellene elfogadnom vagy mi lenne jó megoldás? Mondtam neki hogy küldje el de akkor ő lenne nagyon mérges hogy miért akarom a barátaitól elszakítani.Várom mielőbbi válaszát

Joestet. Hat ez egy eve tortent h egy evelent voltam anyanal es az eletarsanal es anya elment valamit intezni es ez ido allat az eletarsa konkretan megeroszakolt es errol meg senkinek nem szoltam de mar nagyon nem birom es mar nagyon ki merultem lelkileg es mar tobbszor gondolkodtam ongyilkosagon meg mar tobbszor at gondoltam h hogyan csinalnam meg ilyenek elore is koszonom a valaszukat

Kedves Doktornő!
A véleményére lennék kiváncsi, ami tudom, írás alapján nehezen eldönthető. Mégis érdeklődni szeretnék, hogy normális a reakcióm, vagy kezelést igényel.
Röviden összefoglalva, kb. másfél évvel ezelőtt költöztünk külön a férjemmel, és közben el is váltunk. A kezdeti sokk után pszichológushoz jártam. Aki akkor azt javasolta, hogy ne menjek bele újabb párkapcsolatba, mivel még úgy látta, hogy érzelmileg nem dolgoztam fel a válás tényét. Azt kell mondjam igaza lett. Belátom. Természetesen, mint egy rossz gyerek, én is a saját hibámból tanultam, tanulok. Belevágtam rövidebb, hosszabb és tartósabb kapcsolatokba is. Volt amit úgy indítottam – megbeszélve a másik féllel, hogy mindez pusztán testiségről fog szólni, és volt ahol tényleg szerelmes voltam több hónapig, majd elmúltak az érzések, egyre jobban megismerve a másik felet, és kiábrándultság lett urrá rajtam. A negatív viselkedések kiirtották az érzéseimet. Mindezt normálisnak is tartom. Viszont azt tapasztaltam, minden esetben, én vetettem véget a kapcsolatoknak, hogy megundorodtam minden egyes férfitól, akivel előtte kapcsolatom volt, hiába terveztem vele közös jövőt is akár már. Ez a felismerés megrémít. A válásom fel nem dolgozása állhat a háttérben, és nem vagyok kész egy új kapcsolatra, vagy újra kell tanulnom az ismerkedést, és nem a kapcsolat elején a feleggekben járni? Szerencsés vagyok a barátaimat illetően, Támogatnak és segítenek mindenben. Viszont rájuk sem hallgatok, mikor figyelmeztetnek, hogy túl hiszékeny vagyok egy új kapcsolatban.
Volt férjemmel napi szintű a kapcsolattartás, mivel van egy óvódás korú közös gyeremekünk. Tudom ez is nehezíti, az elengedést. De tényleg úgy érzem, hogy tovább léptem, elengedtem. És feldolgoztam.
A legnehezebb döntésem, hogy az egyik sírig tartónak hitt kapcsolat eredménye egy abortusz lett, mivel én nem tudtam azonosulni a gondolattal, hogy egy pár hónapos friss kapcsolatra gyereket vállaljak. Megjegyzem baleset következménye, védekezés mellett csúszott be. Az apa örült és várta, de úgy éreztem, hogy kényszerpályán mozgok, és boldogtalan voltam a kapcsolatban, ezért véget vetettem neki. Mérlegelve mindent, és felelősséget vállalva, bár mindig ellene voltam a témának, most megértettem, miért jut vki erre a döntésre. Vállaltam a végső döntést, és az abortuszt. Érzelmileg, anyagilag nem voltam felkészülve, vmit az apa a mai napig nem dolgozta fel, hogy véget vetettem a kapcsolatnak. Amit egy fontos momentumnak élek meg, mert úgy érzem, érett döntést hoztam, és ez volt a helyes út a számomra. A zaklatásai a mai napig tartanak, ebből kiindulva, ha a gyermeket megtartottam volna, se hagyott volna békén, és egy kapcsolattartás épp elég az életemben. Gyereket nagyon szerettem volna még, és szeretnék, de közösön az édesapjával felnevelve. A fogantatástól számítva, hogy kiderült ellenérzést válott ki belőlem. Úgy vélem ez normális reakció. De nagyon elbizonytalanodtam, hogy az én készülékemben van a hiba.
Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
Szeretném szíves tanácsát kérni, nem tudom mitévő legyek. Szüleim kapcsolata nagyon rossz már vagy 20 éve, apukám iszik, anyukám meg mindig szidja őt nekem, egymással nem igazán beszélnek, de egy házban laknak. Én már elköltöztem otthonról, mert nem bírtam elviselni a helyzetet, de így is minden nap részesülök belőle, ugyanis anyukám naponta felhív telefonon, hogy milyen rossz ember az apám (csak csúnyább szavakkal). Én alapjáraton jó kedélyű ember vagyok, de annyira elszomorodok ilyenkor, hogy sokszor már nincs kedvem tovább élni. Folyton attól félek, hogy a szüleimmel történik valami baj, már kisgyerek korom óta ettől rettegek, emiatt a rossz érzés miatt egyre jobban haragszok rájuk. Anyukám régen mindig mondogatta, hogy elválik, 5-6 éves koromban össze is ültette a családot, hogy ezt közölje, akkor sírva könyörögtem neki, hogy ne váljon el apukámtól, azóta engem okol, hogy nem keresett másik férfit, most meg már késő szerinte, és már hiába mondom, hogy inkább váljon el és kezdjen új életet. Szerintem nem lenne késő, (56 éves) de úgy érzem, hogy csak rám próbálja hárítani a felelősséget, és a mérgét is mindig rajtam vezeti le, ahelyett hogy megpróbálná pozitív irányba változtatni a helyzetet. Már többször mondtam neki, hogy nekem nagyon rossz érzés, amikor szidja apukámat, olyankor megsértődik, hogy miért nem vagyok képes meghallgatni a problémáját (de, azt hallgatom már 20 éve…) és összeveszik nagyon csúnyán velem. Majd legközelebb megint kezdődik minden előröl. Van egy bátyám, akit pedig a széltől is óv, neki nem panaszkodik, ő a jó fizetése mellé már 2 lakást kapott a közös családi pénzből, én meg anyagi nehézségekkel küszködök, nekem semmim sincs, mégis ha valami baj van, vagy otthon kell segíteni, akkor én vagyok elővéve. Kiskorától bátyámnak soha semmit nem kellett csinálni, 30 éves koráig még dolgozni se ment el, én 14 éves koromtól kerestem munkát meg az otthoni tennivalókba is én segítettem, amikor megkérdeztem anyukámtól hogy ez miért van, tán bátyámat jobban szereti, akkor azt válaszolta gúnyosan hogy “Te is jobban szereted a drága apucikádat.” Én egyformán szerettem őket, csak anyukámtól féltem, mert gyakran ok nélkül bántott. Most már tudom, hogy akkor is rajtam vezette le a mérgét. Hogy tudnék változtatni ezen, hogy tovább ne így legyen? Valami megoldás biztos van, de egyszerűen nem tudok rájönni, már egyre inkább az jár a fejemben, hogy jó messzire “világgá” megyek, de azt hiszem képtelen lennék, mert nagyon sajnálom anyukámat, annak ellenére, hogy úgy tűnik, ő engem nem igazán. Egyébként apukámmal is rengetegszer próbáltam beszélni, hogy ne igyon, hiába, de szerintem nem is az alkohol a fő probléma, hanem anyának volt egy udvarlója még a kapcsolatuk elején, és azt mondja megbánta, hogy nem azt a másikat választotta. Arra a kérdésre, hogy és azt nem bánnád, hogy akkor én se lennék az volt a válasz, hogy de lenne másik gyerekem, ezt kiskoromban szörnyű volt hallani. Azt egyébként nem értem, hogy testvéremmel miért bánik teljesen másképp, lehet azért, mert amikor ő született még jobb volt a szüleim kapcsolata? Csak mert jó gyerek voltam, de az az érzésem, mintha engem nagyon nem szeretne. Kívülállóként mit tetszik gondolni? Előre is nagyon köszönöm a választ!
Üdvözlettel: Anikó

2 ève èlek a pàrommal.Neki van egy 18 ès 8 èves lànya.Nagyobbikkal felûletes a kapcsolata a kisebbiket sokàig szerelmemnek hivat.Mindkèt kapcsolatàban màsok irànyitpttàk .Az utóbbi kapcsolatàban megàlàztàk nem vagy fèrfi nem.jò a sex majdnem.inpotens lett .Mikor megismerkedtünk.friss volt mèg neki a magàny lelki szemteslàdàja voltam.òràkon àt hallgattam h exe bàntotta lelkileg többször megütötte gyerekkel.zsarolja s beĺőle kihalt minden èrzès.
Lànyàt imàdja majomszerettel.Engem.is fèlt puszil.keresi a kedvem.de nem szeret nem szerelmes s soha nem is lesz az..Mot tegyek?Gyàszolja mèg magàt h megalàztàk stb de èn szenvedek fogadjam.el h majd idővel jobb lesz..Nem èrtem.őt.
Mikor ugy èrzem h közelebb kerultunk egymàshoz hirtelen azt mondja h nem