Tisztelt Szakember!

4 és fél éves kisfiam mostanában nagyon akaratos és gyakran lesz feszült. Amikor ideges nagyot kiált,de elég hamar megnyugszik. Régebben előfordult, hogy ilyenkor megütött bennünket, de ez már talán elmúlt. Van még cumija, amihez nagyon ragaszkodik. Iszonyatosan félti a játékait, így amikor vendégek érkeznek hozzánk alig enged bármihez is nyúlni a gyerekeknek. Nagyobbakkal jobban megosztja a dolgokat, de a kisebbekre rákiált, parancsolni akar nekik, dühbe gurul. Rengeteget beszélgetünk vele erről, igényli a társaságot, de mégis mindig így viselkedik a vendégekkel. Ha mi megyünk vendégsége akkor jobb a helyzet. Ez normális dolog vagy forduljak szakemberhez? A cumit hagyjuk továbbra is meg neki?

Jónapot kívánok !
Az elmult par honapban azokat a tuneteket tapasztalom hogy szorit a melkasom faradekony vagyok nehezen tudok aludni es fulladaserzesem es halalfelelmem is volt
Kb azutan kezdodtek a tunetek amikor meghalt egy rokonunk
A tunetek idonkent jottek ki de legtobbszor felek a halaltol es hogy valami betegsegem van
A tudoszures eredmenye is jo volt
Tobb tesztet is kitoltottem ami azt mutatta ki hogy lehetseges hogy panikbeteg vagyok
Azert irok hogy meghalgassam az on velemenyet is .
Elore is koszonom
VÁROM A VÁLASZÁT!

Egy éve tart a kapcsolatom. Olyan probléma merült fel, hogy online beszélgettem egy másik férfivel, akivel egy helyen dolgozom, de azonkívül nem történt semmi. A párom ezt megtudta és teljesen kiborult, hogy én hazudtam neki és nem tud bennem megbízni. Én szeretem a párom, semmi megcsalásra utaló dolog nem volt ebben, sőt nem is csaltam meg. De ő sajnos ezzel vádol engem. Nekem sokat jelent a kapcsolatunk, de ebben a pillanatban nem hisz nekem. Megszakítottam a kapcsolatot a fent említett személlyel és mindenféle jelet. Hogyan tudnám bebizonyítani neki, hogy tényleg őt szeretem és újra megbízhat bennem?

Kedves Doktornő! 14 éves lány vagyok. Úgy érzem a családom nem szeret, ezért vágdosni szoktam magam. Egyedül a 25 éves nővéremre számíthatok, de mostanában vele is sokat veszekszem. Már többször megfordult a fejemben az öngyilkosság. Mit csináljak?

Tisztelt Doktornő!
A párommal féléve vagyunk együtt mindennap találkozunk együtt alszunk. Most el kell költöznöm egy kicsit messzebb
Így csak péntek szombat meg vasárnap tudnánk találkozni
Eddig szerencsére nagyon jól megvagyunk de félek hogy a kapcsolatunk a költözés miatt elavul. Ön szerint is?

Üdvözlöm!
Olyan problémám lenne, hogy az esetek 98%-ban mindent elrontok. Hiába koncentrálok arra, hogy ki ne hagyjak valamit akkor úgy érzem megcsináltam mindent jól, majd később eszembe jut, hogy ezt meg ezt is csinálnom kellett volna. Ez lelkileg nagyon megvisel. Sokszor ha mondják mit hogy csináljak pár perc és elfelejtem. Jelenleg új munkahelyem van és sok dolgot nem tudok, segítséget max telefonon tudok kérni, mert rlegyedül dolgozom. Egyszer volt már egy idegösszeroppanásom mely rosszulléttel járt és érzem hogy ha nem tudok mielőbb változtatni magamon ismét esélyes lesz. Önbizalmam nagyon csekély. Emiatt nagyon barátaim sincsenek, mert magamtól nem tudok odamenni senkihez. Ez is nagyon bánt. Sokszor emésztem magam azért amilyen vagyok.
Mit tudnék ez ellen tenni? Válaszát előre is köszönöm.

A problémám sajnos nem most kezdődött. Édesapám kiskoromban meghalt, így anyukámmal ketten maradtunk. Erején felül próbált, és próbál nekem mindent megadni, mert csak én vagyok neki. Illetve a keresztanyukám, aki anya testvérének a lánya, így nagyon közel áll anyukámhoz. Anyagilag, és lelkileg is nagyon sokat segített, de sajnos nem csak segítséget nyújtott, hanem nevelni is akart engem. Kezdődött az evéssel. Finnyás vagyok, nagyon. Nagyon kevés az az étel, amit én megeszek, ezért nagyon sokáig csont és bőr voltam. Nem szeretek új dolgokat megkóstolni, enni, ez van. Ilyen vagyok. Sajnos a keresztanyám ezt valami krónikus dolognak fogta fel, és kitalálta, hogy akkor is megetet. De ez még csak a kezdet volt. Szép lassan mindenbe beleszólt. Az öltözködésembe, a stílusomba, a viselkedésembe. Én nem vagyok maximalista, és könyvmoly sem. Nem tudok leülni órákat tanulni, nekem elég a hármas is, neki nem. A saját akaratát próbálta kivetíteni rám. Mindenképp gimnáziumba akart küldeni, de szerencsére elrontottam a felvételit, és a város egyik legjobb szakközép iskolájába kerültem. De ez csak egy apróság a sok közül. Volt, hogy órákat papolt nekem a jövőmről, hogy el fogom szúrni, hogy anyukám rosszul nevel, mert nem vagyok kitűnő tanuló. Az évek során folyamatosan csak a megvetést, a piszkálódást kaptam tőle, ami mostanra már odáig fajult, hogy életképtelennek, és gonosznak titulált. Az életképtelen jelzőt azért kaptam meg, mert nem különböztettem meg a dobozos ketchupot a tubusostól. A gonosz jelző meg abból fakadt, hogy többször is szóltam anyukámnak, hogyha nekem van igazam álljon ki mellettem. Erre kitalálta, hogy ezt azért mondom, mert azt akarom, hogy ők ketten összevesszenek. Eszembe sem jutott, ilyesmi. De édesanyám tényleg soha nem állt ki mellettem, amit egy részről meg is értek, hiszen mi vagyunk a két legfontosabb ember az életében de a lánya vagyok, és nem állapot amit a keresztanyám tesz velem. Egyik ismerősünk szerint, ha ezeket a szemére vetjük, megsértődik majd. De így sem maradhat. 18 éves vagyok nem hagyhatom, hogy ez tovább folytatódjon. Mit tehetnék azért hogy ne sértődjön meg végleg, de valahogy próbálja meg visszafogni magát, hisz most már nem az a 10 éves kislány vagyok akit terrorban tarthat azzal, hogy hetekig keresztül néz rajta. (Igen, volt ilyen is). Most sajnos közelebb költöztek hozzánk, így teljesen rátelepedtek az életünkre. Egész nyárra a nyakunkra hozták a gyerekeiket, hogy vigyázzunk rájuk. Nem szívességből, ez már inkább elvárás a részéről, hogyha úgyis itt vagyunk, miért ne. Az persze nem fontos, hogy nekünk jó-e így, vagy akarjuk-e egyáltalán. Anyukámon is látom, hogy nincs ínyére a dolog, de egyszerűen nem mer konfrontálódni, nekem is azt mondja, nyeljek. Ha pedig elmondom neki mi bánt, azt mondja nem tud velem mit csinálni. Pedig én úgy látom ő itt az egyedüli ember, aki véget vethet ennek. De sajnos nem tudom, hogy én mit tehetnék. Tanácstalan vagyok. 
Köszönettel: egy kétségbeesett lány

A problémám sajnos nem most kezdődött. Édesapám kiskoromban meghalt, így anyukámmal ketten maradtunk. Erején felül próbált, és próbál nekem mindent megadni, mert csak én vagyok neki. Illetve a keresztanyukám, aki anya testvérének a lánya, így nagyon közel áll anyukámhoz. Anyagilag, és lelkileg is nagyon sokat segített, de sajnos nem csak segítséget nyújtott, hanem nevelni is akart engem. Kezdődött az evéssel. Finnyás vagyok, nagyon. Nagyon kevés az az étel, amit én megeszek, ezért nagyon sokáig csont és bőr voltam. Nem szeretek új dolgokat megkóstolni, enni, ez van. Ilyen vagyok. Sajnos a keresztanyám ezt valami krónikus dolognak fogta fel, és kitalálta, hogy akkor is megetet. De ez még csak a kezdet volt. Szép lassan mindenbe beleszólt. Az öltözködésembe, a stílusomba, a viselkedésembe. Én nem vagyok maximalista, és könyvmoly sem. Nem tudok leülni órákat tanulni, nekem elég a hármas is, neki nem. A saját akaratát próbálta kivetíteni rám. Mindenképp gimnáziumba akart küldeni, de szerencsére elrontottam a felvételit, és a város egyik legjobb szakközép iskolájába kerültem. De ez csak egy apróság a sok közül. Volt, hogy órákat papolt nekem a jövőmről, hogy el fogom szúrni, hogy anyukám rosszul nevel, mert nem vagyok kitűnő tanuló. Az évek során folyamatosan csak a megvetést, a piszkálódást kaptam tőle, ami mostanra már odáig fajult, hogy életképtelennek, és gonosznak titulált. Az életképtelen jelzőt azért kaptam meg, mert nem különböztettem meg a dobozos ketchupot a tubusostól. A gonosz jelző meg abból fakadt, hogy többször is szóltam anyukámnak, hogyha nekem van igazam álljon ki mellettem. Erre kitalálta, hogy ezt azért mondom, mert azt akarom, hogy ők ketten összevesszenek. Eszembe sem jutott, ilyesmi. De édesanyám tényleg soha nem állt ki mellettem, amit egy részről meg is értek, hiszen mi vagyunk a két legfontosabb ember az életében de a lánya vagyok, és nem állapot amit a keresztanyám tesz velem. Egyik ismerősünk szerint, ha ezeket a szemére vetjük, megsértődik majd. De így sem maradhat. 18 éves vagyok nem hagyhatom, hogy ez tovább folytatódjon. Mit tehetnék azért hogy ne sértődjön meg végleg, de valahogy próbálja meg visszafogni magát, hisz most már nem az a 10 éves kislány vagyok akit terrorban tarthat azzal, hogy hetekig keresztül néz rajta. (Igen, volt ilyen is). Most sajnos közelebb költöztek hozzánk, így teljesen rátelepedtek az életünkre. Egész nyárra a nyakunkra hozták a gyerekeiket, hogy vigyázzunk rájuk. Nem szívességből, ez már inkább elvárás a részéről, hogyha úgyis itt vagyunk, miért ne. Az persze nem fontos, hogy nekünk jó-e így, vagy akarjuk-e egyáltalán. Anyukámon is látom, hogy nincs ínyére a dolog, de egyszerűen nem mer konfrontálódni, nekem is azt mondja, nyeljek. Ha pedig elmondom neki mi bánt, azt mondja nem tud velem mit csinálni. Pedig én úgy látom ő itt az egyedüli ember, aki véget vethet ennek. De sajnos nem tudom, hogy én mit tehetnék. Tanácstalan vagyok. 
Köszönettel: egy kétségbeesett lány

Kedves Lili!

7 éve vagyunk együtt férjemmel,4 éve házasodtunk össze,nagyon jo ember és jol kjövunk egymassal.Nem szokványos kapcsolat a miénk,Külföldön dolgozik én is vele élek viszont amikor neki kiküldetése van több hónapra haza szoktam jönni szülemhez Magyarországra..Ezért van ,hogy fél évet pár honapot vagy neha többet de külön vagyunk,de sajnos a munka miatt kell.Külföldön nem szeretek ott élni abban az országban de férjem miatt ott vagyok vele,munkát sajnos nem is tudtam találni mert komolyabb társalgási szint kell nekik az egyszerű munkához is,így sokat vagyok egyedül otthon de feltalálom magam elvagyok.Ezért van ,hogy fél évet pár honapot vagy neha többet de külön vagyunk,ha ő neki el kell mennie..Igazábol ezzel nem is volt gond egészen mostanáig.Tavaly szintén haza jöttem fogorvos miatt,pár honapra de közben neki is megint menni kellett igy tolodott a visszautazas,közben apukámnak kiderült,hogy rosszindulatu daganata van,az egész család összeomlott,elkezdodott a kemoterapia mutet elott,mutetkor azonban nem sikerult muteni a hasviz miatt,igy megint kiirtak kemoterapiara,sajnos nem sok jot mondtak az orvosok,vegso stadium ….stb,de remenykedni kell mert mi marad mas?az apukám egy nagyon jo ember egész eleteben mindenkin segitett,jószívü,dolgos rossz látni,hogy epül le,30 kg lefogyott,gyomorsztomat is kapott az etkezes kiegeszitesere,z portot hogy az erei nem menjenek szet,gyengul…..az edesanyam is mar idosebb,van egy noverem de az nem igazan segit nekunk,a gyerekeire hivatkozik akik mar felnottek,a noverem munkaja is olyan,hogy ő sajat maga osztja be az idejet,otthoni munka,de hiaba kerem,kerjuk nem segit csak hebe hoba,mindig arra hivatkozik,hogy nem ér rá.Az orvosokhoz en kiserem,heti 3x infuziora jarunk,a sztoma csovet este reggel tisztitom,(de mar az ujjam vege ugy faj,hogy holyagos)pépes ételt fózni,mert csak azt tud enni….apoljuk amit kell,sajnos anyukam nyugdij mellett dolgozik,amit tud o is segit,de leginkabb én vagyok a nagy segítség.Hospice szolgálat sajnos nem segít ilyen dologban amivel én segítem őket itthon.A szüleim sokat adtak nekunk felneveltek amit tudtak megadtak nekunk,és én ebben a helyzetben amit tudok mindenben segítek nekik.A probléma az ,hogy a férjem nagyon megértő volt és mindenben támogatott de most 1 honapja mar csak azt mondja,hogy elege van az egyedulletbol,masfel eve egyedul van,(nem teljesen igaz mert 1 honapot itthon volt velunk es szuleivel Magyarorszagon.,csak vissza kellett mennie)szeretne velem lenni egyutt elni,és ez igy nem jo mert egyre tavolodunk a kapcsolatunknak sem tesz jot,babat is szeretnenk.
Ebben mind igaza van és én is vele szeretnék lenni,közben mondom neki,hogy legyen megerto képzelje magat a helyembe ő mit tenne?nem lehet tudni mennyi ideje van hatra apukámnak,és az a gondolat felőről,hogy ha visszamegyek és nem tudok tőle elbucsuzni,már nem látom mikor viszajövök mert úgy értesítenek……Sajnos nagyon rossz prognozisu rák,az onkologussal kell majd beszelnunk de nem apukám elott,hogy a remenyt be veszitse el mert osszeomlik.Mútét esetében lenne remény de műtét nélkül lehet,hogy csak honapok,és ezt hiaba mondom ferjemnek ő csak a magáét hajtogatja,meg,hogy keressek egy embert helyettem aki segit ezekben a dolgokban,még ha találnék is az egész napi munkáját nem tudnám kifizetni,egy ápolo személyzet sokba kerul orankent.Én csak azt kértem a férjemtől legyen türelemmel még kicsit amíg többet megtudunk,mert én azután vele vagyok,együtt leszünk,de apukámat már ki tudja meddig ölelhetem,láthatom…:((sokat sírunk anyukámmal mert ezt a helyzetet senki sem érti meg csak aki benne van,hogy mennyire szomorú és nehéz 🙁 Kedves Lili ebben kérném a segítségét,hogy férjemnek igaza van és mennem kellene itthagyni mindent őket segítség nélkül?vagy hogy tudnám jobb belátásra bírni?Köszönöm és várom válaszát.Minden jót kívánnok Önnek!

Tisztelt Doktornő!
A helyzetem úgy alakult, hogy visszamegyek az előző munkahelyemre. Holnap kezdek. Csak félek attól, hogy majd kérdezősködni fognak meg lesz aki nem fog nekem örülni. Hogy kezeljem a helyzetet?
Tisztelettel:Kornélia

Jó Napot. Egy ideje alvás zavarral küzködök. Ag lenne a problémám este mikor lefekszem elkap egy melegség, többször elkell mennem a mellékhelységbe, fájdalmat érzek a derekamba néha a lábamba fájdalmat mint ha egy súly lenne rajta, reggelente fejfájással ébredek, napközbe néha a mellkasom nyom. Válaszát köszönöm.

Tisztelt Doktorno! Szuleimmel valo konfliktushelyzet miatt írok Onnek. Egy éve vagyok férjnél, szuleimnek egyeduli gyermeke vagyok és kb. 50 km-re lakom toluk férjemmel. Edesanyám rokkantságin van évek óta (vannak egészségugyi problémái, de szerencsére mozgásképes), édesapám már nyugdíjas (neki is vannak egészségi problémái). Családi házban laknak, viszont a havi kiadásokat nem tudják kettejuk szociális bevételébol téríteni. Emiatt évek óta segítem oket anyagilag. Igazából nincs spórolt pénzem, korulbelul a keresetem felét (180 ezer Ft) nekik adom, a másik felébol a hitelt torlesztem (a ház felére, amiben férjemmel lakunk). Férjemnek van valamennyi spórolt pénze, de az o anyagi forrása sem végtelen. Anyagiakon tort ki a vita, mivel férjem bár nem ellenzi, hogy fizetésem részét havonta szuleimnek adjam, de azt már ellenzi, hogy ezen felul még további pénzt adjak. Eddig o is igyekezett segíteni rajtuk, pl. autót vett nekik, mivel a régi elromlott. De most valahogy meghúzta a féket, mert pl. az autót szervizbe kell vinni, és szuleim panaszkodtak, hogy nincs rá pénzuk (a juttatásommal egyutt kb. 360 ezer áll rendelkezésukre havonta). Vagyis elvárták, hogy arra is adjunk pénzt. Nekem úgy tunik, a havi osszeget, amit automatikusan adok, természetesnek veszik, s ha ezen felul nem adunk már, mert nekunk is kell a pénz, és szukségunk van rá, akkor neheztelnek és nem vagyunk tekintettel az o nehézkes helyzetukre. Eddig mindig onzetlenul segítettem rajtuk, az utolsót is nekik adtam volna, de mióta férjem van, változtak a dolgok. Nem adhatok mindent nekik, mert valahol mégsem tisztességes, hogy a férjemtol várjam el, hogy rajtam kivul a szuleimet is eltartsa. A szuleim pedig ezt nem tudják, vagy nem akarják megérteni, s csak azt mondják, hogy más gyerek is segít a szulein, s majd mástól kérnek kolcson, ami az én szégyenem lesz… A férjem nyitott arra, hogy kolcson adjon nekik, de azt nem kérik. Nem tudnák visszafizetni. Úgy látja, hova tovább, mindig tobbet kérnének. Ha a “havi adag” folé nem adok, akkor jonnek azzal, hogy nincs mibol fizetni autóbiztosítást, autójavítást, házbiztosítást, egyéb kiadásokat, drágák a gyógyszerek, alig jut ételre, és szinte koplalnak… A huto elromlott, erre is osszedobtuk a pénzt a férjemmel, pedig a hitelkártyámon mínuszban vagyok. Arra céloztak, hogy a férjemnek van pénze (amit azelott gyujtott ossze, mielott megismerkedtunk), s nem szép tole, hogy rajtuk nem segít, nem ad nekik belole. Magától kéne tudnia, adnia… Amikor férjem védelmére állok, hogy tole ne várják el, hogy nekik adja a pénzét, mert nekem már az is kellemetlen, hogy úgy érzem, eltart engem (mivel én nem tudom vele anyagilag tartani a szintet), az még kellemetlenebb volna, hogy ha még kérném, hogy a szuleimnek adjon. Szerintuk egy normális vo, aki szereti a feleségét és annak szuleit, magától megteszi, hogy pénzt ad a szuloknek is, ha szukséguk van rá. Más “normális” helyeken, családokban ez így van szerintuk. Amikor férjemet védem, akkor azzal jonnek, hogy mennyire megváltoztam, oket eldobom, és a lényeg, hogy nekem megvan mindenem, eljárok kirándulni (amit a férjem fizet) – ilyenekre bezzeg van pénzunk és veluk nem foglalkozom. Nem járunk hetente haza, mert néha otthon is szeretnénk lenni hétvégén – ez is panasz részukrol (kb. 2-3 hetente megyunk látogatóba, ahogyan kijon a lépés, viszont naponta felhívom oket). Viszont már azt is megkaptam, hogy az is plusz kiadás, ha hazamegyunk és ételt biztosítanak nekunk, kiszolgálnak bennunket. Sose akartam rosszat szuleimnek, de keresem az optimális megoldást, ami mindannyiunknak jó. Nem kényelmes kereszttuzben lenni párom és szuleim kozt az anyagiak miatt. Szuleim már érzelmi zsarolásokba is belebocsátkoztak. Apu már azt is kozolte szemrehányóan, hogy már a gyógyszerét sem szedi, s él ameddig él… Igyekeztem nekik mindig jót tenni, szeretem oket és mondtam is nekik, hogy ok mindig a szuleim maradnak, de eromon felulinek tunik az, ha tobbet kérnek, mint a fizetésem fele. Hiszen a hitelt is torlesztem és ami megmarad, az nagyon kevés. Férjem már tolem faggatta, hogy tudatában vannak-e, hogy tobbet koltok rájuk fizetésembol, mint magamra? Eleinte még én is férjemre nehezteltem, vitáztam vele, hogy fukar a szuleimmel szemben, de valahol megértem ot is. A saját családjának (szuleinek, keresztgyerekeinek és testvérééknek) nem ad annyit, mint a szuleimnek. Az enyéim pedig nem tudnak ebbol félretenni, mert szerintuk kevés és alig élnek meg belole. Sosem akartam rosszat nekik és a házból sem akarom, hogy kikoltozzenek kis lakásba, mert egyrészt nem akarnak, másrészt a szuloházam, amiben felnevelkedtem és megértem azt is, hogy annak idején kemény munkájukba telt, amikor felépítették. Szeretnék lelki nyugalmat, tudni, hogy ok is boldogok és szeretném, ha én is az lehetnék… Ezért fordultam Onhoz, hogy szakvéleményt kaphassak, hogy valóban tobbet kéne tennem? Bár tudom, “kotelessége” a gyereknek eltartani a szulot, ha az rászorul, ahogy ezt már ok is mondták nekem vitánk kozepette. Valóban hálátlan vagyok és a férjem fukar? Egyelore a férjem is azt mondta, tobbet koltunk, mint amennyit keresunk és meg kell húzni a féket. Viszont alkalmanként ragaszkodik, hogy elmenjunk kirándulni, merthogy miért dolgozunk, ha nem mehetunk… A szuleimnek pedig az jon le, hogy mi jól élunk, oket meg hagyjuk sínylodni… Én pedig nem érzem ettol jól magam, mert szeretném, ha elégedettek lennének, boldogok. Bánt engem ez az egész helyzet. Elore is koszonom véleményét.

Jó estét!A hugom 2éves kislányának vagyok a gyámja!Havonta egy órára viszem a kislányt láthatásra az anyukához!Kérdésem az lenne ez mennyire zavarja meg a kislány lelki világát?Fél éve én nevelem és ugy szólít engem anya!Eddig amikor láthatás volt azt mondta a hugomra a kislány hogy néni,de az utolsó találkozásnál beültünk a kocsiba és megkérdezte tőlem a kislány hogy anya?Mondtam neki én vagyok anya és annyit mondott nem!Aztán 1perc elteltével minden a régi volt!Vajon a kislány tudja hogy a hugom az édesanyja?Igazság szerint nagyon hasonlitunk a testvéremmel egymásra arra is gondoltam már hogy ezért hiszi a pici hogy én vagyok az anya!A jövőre nézve tervezem az örökbefogadást,természetesen ha a kislány elég idös lesz ahoz hogy megértse el fogom neki mondani hogy nem az én hasamban cseperedett!Köszönöm hogy elolvasta!

Szép napot!Olyan kérdésem lenne hogy én külföldön dolgozok 3hetente járok haza két hétre!Van egy 2.5éves kislányom aki az apukával van otthon!Minden nap többször beszélünk video chaten!Kijövetel elötti nap mindig mondom neki hogy anya megy dolgozni!Aztán haza érkezésem elött pár nappal mondom neki már csak 4kell aludni és megyek haza!Kérdésem az lenne mennyire töröm.össze a kislányom lelkét ezzel hogy kint dolgozok esetleg nem okozok neki valami károsodást ezzel a távolsággal?Köszönöm válaszát!

Jó Estét!

Én 28éves vagyok párom 31éves van egy 14éves gyereke 7éve elvált .
3hónaja vagyunk együtt eddig minden jó volt majd hirtelen, kimondta hogy nem szeretne többet látni.

gondok: több hete velem álmodik és egy síró babával. mikor vele vagyok minden jó boldog de ha eljövök kezd ezen komplikálni , rágörcsölni, és bezavarodik,
most ehez jött még mellé most terveztük hogy bemutatom családomnak illetve bátyám is meghívta lánya keresztelőjére, és nem volt felkészülve lelkileg erre és besokalt szerintem.

ezt a vissza térő álmát hogyan lehetne megszűntetni? úgy érzem ez nagyon zavarja és ez is gond, továbbá elmondta hogy nem biztos hogy bevállalna 2-dik gyereket, stb,
de én elmondtam neki 3hónap után ne a gyerekkel foglalkozzunk hanem azzal ismerjük meg és ismerjük ki egymást jól!
de ő előre gondolkodik hogy látja én szeretnék majd gyereket de lehet nem tudja ezt megadni és ezt nem akarja elvenni tőlem.
De én közöltem vele ha lesz akkor lesz ha nem nem, ha ketten vagyunk akkor is meg kell találni egymásban a jót a boldogságot szerintem.

Találkozás megvolt. tegnap
mondta nagyon szeret jobban szeret mint előző barátját is, ..
Nagyon sokat beszélgettünk tegnap de állandóan egy témát hajtott ami úgy mond nagy akadály szerinte, az hogy neki van egy gyereke nekem meg nincs , és nem biztos hogy akarna majd másodikat idővel később,

én meg mondtam neki 3hónap után ne a gyerek téma legyen már a kérdés, nem is ismerjük egymást még jóformán ismerkedésről kellene hogy szóljon ez az év,
majd mondja letudnám úgy életem hogy nincs gyerekem nem tudom milyen érzés ha van egy baba..

én elmondtam neki hogy nem látok akadályt ahoz hogy idővel 1-2év múlva legyen közös gyerek majd, csak akarat kérdése egész. illetve feltettem neki azt miben más egy idősebb gyerekes apa? mi a garancia rá vele a kapcsolat jó lesz? jobb félredobni egy jól működő igaz rövid kapcsolatot a gyerek téma miatt?

Nem tudom mit gondoljak, hogy lehetne ezt megoldani még? phszichológus, terápia nem jöhet szóba!
Kérem tanácsukat segítsenek.
van még itt remény?

De sajnos azt mondta e miatt szeretné ha vége lenne, 🙁 nem tudom miért érdemlem ezt mindig..

elmondtam neki még ha netán nem lenne gyerek idővel akkor is meglehet találni a boldogságot egymásban, erre azt mondja idővel fél felhántorgatnám hogy nincs közös baba..