Üdv
Párom a kapcsolatunk eleje óta gyűjtöget mindenféle női képeket, általában közösségi oldalakon gyűjti őket, időnként ismerős nők képe is előkerül. Tudom nem szép dolog, de időnként belenézek a táblagépébe. Volt már, hogy szóvátettem. Azt mondta sajnálja, ő engem szeret és le fog állni ezzel. Ennek ellenére a napokban ismét találtam egy elég szép méretű mappát, nem tudom merjem-e szóvá tenni. Szexuálisan az érdeklődése változó, de a heti 2-3 ami átlagosan megvan. Szeret,ezt tudom. Mégis azt érzem nem vagyok neki elég jó, vagy nem tudom mi céllal csinálja ezt. Megkap mindent amire csak vágyik. Három éve vagyunk együtt, együtt tervezzük a jövőnket. Nagyon sok rossz dolog történt már körülöttünk, és ezeken mind átmentünk (halálesetek, szülei válása, anyagi gondok). Nem szereti ha ezt felhozom és ezért nem tudom most rákérdezzek-e vagy sem. Gondoltam rá, hogy elküldöm pszichológushoz, mert ez szerintem nem egészséges. Az lenne a kérdésem, felhozzam a témát? Vagy ez csak az én önbecsülés hiányos lelkemnek ilyen nagy dolog? Köszönöm a válaszát.

Üdvözlöm! Négy éve élek uj kapcsolatban, egy éve vagyok férjnél. Előző házasságom 27 évig tartott, két felnőtt gyermekem van. Férjemnek az előző kapcsolatából van egy 11 éves kisfia. Vele van a problémám. Fura gyerek, anyjáról szinte fél beszélni. Okos lenne de sok dolgot nem tud amit már kellene. Alap mesékről nem hallott, szavak jelentését nem tudja. Tudjuk anyja sokat kiabál néha ki is kap. A parom és anyukaja a nagymama majmoljak..vele alszik a nagymama mert simogatja a hatát még itt is sikaig én mentem at másik szobaba mert az apjával aludt. Most egy heverőn velünk egy szobaba. Külön nem mer, táborba se ment szerintem az ott alvas miatt. Csak azt kap enni amit szeret minden elé van rakva. Eddig egy kenyeret nem tudott megkenni..most hogy mar nem birtam és szoltam probaljuk tanitgatni….de a nagymama nem fogja fel…azt mondja olyan jo hogy még oda lehet bujni hozzá…tovabbra is kiszolgalja. Pénzzel tömik..több szazezer ft- ja van de elkölteni nem tud belöle mert egy kenyeret se tud megvenni. A szünet első napjatól nálunk és a nagymamanal van az anyja két napot latta eddig. Probaltam mar rávilagitani, hogy ha igy folytatják nagy bajok lesznek. A férjem hajlik rá de ő is sokszor elfelejti a nagymama meg egyáltalan fel se fogja. Mit tehetek? Én ezt nem bírom végtelenül idegesit…a gyerek reggeltöl estig a gép elött ül…etetjük itatjuk és semmi se valtozik. Nem értik hogy önállositani kéne tanitani közlekedni…vásarolni egyáltalan figlalkozni vele….Ha tudom jön már gxomor idegem van. Ennek ellenére probálok a kedvére tenni azt főzni amit szeret…de én nem igy neveltem az enyémeket és ök is szóvá tették már , hogy ez gáz. Mar megkaptam, hogy nem szeretem. Már magam sem tudom. Szeretném ha ember lenne belöle de igy mi lesz? Lehet én látom rosszul ha ugy gondolja azt is elfogadom. Köszönöm! Erzsébet

Tisztelt Doktornő!

15 éves vagyok, pár hónapja mondtam el szüleimnek h a saját nememhez vonzodok azóta nagyon Rossz kapcsolatot ápolók velük, úgy érzem hirtelen minden ellenem fordult ők folyton kiabálnak velem a barátnőmmel meg a szüleim miatt veszekszunk h nem képesek elfogadni h meleg vagyok, tanácstalan vagyok, úgy érzem már nincs értelme semminek az lenne a legjobb ha mindenki elől eltűnnèk, szüleimet sehogy se tudom rávenni hogy fogadjanak el , és ez nekem nagyon szarul esik mert en tényleg szerelmes vagyok és bármit megteszek a barátnőm miatt, kérem adjanak valami tanácsot, nagyon fontos lenne

Válaszukat előre is köszönöm, köszönöm!

Rövid bevezetésként ott kezdem, hogy 16évesen jöttem össze mai párommal, aki már a vőlegényem 1éve.. 7éve vagyunk együtt…
Szeretem, de lehet a megszokás, együttélés beszél már belőlem? … és pár hónapja egy olyan problémával küzdök,hogy úgy érzem beleszerettem az arab,családos fönökömbe, aki 10évvel idősebb nálam.. erről eddig senkinek nem beszéltem.. de kezdek belebetegedni ebbe.. mit tehetek? Esküvőt tervezünk a párommal,de így félek belemenni.. Szüleim elváltak és én nem akarok.. sem megbántani a párom.. Főnököm nagyon közvetlen ember, jóban vagyunk, de fogalma sincs az érzéseimről.. szeretem a munkám és nem akarom elveszíteni, és tudom semmi sem lehet közöttünk..hosszútávon ez igy nem mehet.. hogyan tudom ,,elfelejteni”? Vagy mit tehetek? Válaszát köszönöm.

Tisztelt Hölgyem/ Uram!
Párkapcsolati tanácsért fordulunk Önhöz.
Én 29 éves vagyok, és a barátom 38.
10 éve ismerjük egymást, de csak másfél éve vagyunk együtt. Nagyon szeretem, ő is engem. A problémánk az, hogy képtelenek vagyunk kulturáltan veszekedni. Sokszor verekszünk is, és nagyon megsértjük a másikat. S hatalmas gyűlölet van bennünk akkor. Elég heves vérmérséklettel rendelkezünk mind a ketten. A türelem és az önfegyelem, ami hiányzik a kapcsolatunkból, ha veszekedésre kerül a sor. Döbbenetes volt erre ráébrednem. Mi ilyenek voltunk más kapcsolatokban is, csak erre most jöttünk rá igazán, hogy egymás tükrei vagyunk. A párom rendszeresen fut és hegyet mászik, én meg sokszor vele tartok. Vagy mind a ketten elmegyünk egyedül is. Ezt csak azért írtam le, hogy feszültség levezetésnek a sport az életünkhöz tartozik.

Idegenekkel szemben tudjuk gyakorolni az önfegyelmet, és igazából fel sem tudnak húzni az emberek, csak nagyon kitartó munkával (amire nem szokott példa lenni). A páromat a hosszú sorban állás is néha felidegesíti, de ő is önfegyelemről tanúskodhat másokkal szemben. Átlagemberként viselkedünk a hétköznapokban.

Jelenleg havonta hazamegyek külföldről 3 hétre, mert nem merünk összeköltözni. Én nagyon félek attól, hogy nagyon elmérgesedik a helyzet. Ő pedig vagy nagyon vágyik rá, hogy menjek, vagy, ha összeveszünk, akkor hallani sem akar rólam. Ez a másik nagy fájdalmam sokszor. Hogy ha összeveszünk, akkor mindig teljesen lezár felém, és azt akarja, hogy lépjek ki az életéből. Engem ez nagyon megvisel. Aztán eltelnek napok, vagy egy hét, és megenyhül. Bocsánatot kér, kedves, látom rajta, hogy sajnálja az egészet.

Gyereket szeretnék, ő pedig van, hogy belemenne, de van olyan is, hogy azt mondja, hogy nem.
Én állítottam neki, hogy a veszekedéseink fő oka, a legmélyebb, hogy nem közös a cél. Neki már van mindene. Saját ház, gyerek. Én meg még most kezdenék mindent. Szeretnék lakást, és gyereket is. Rengetegszer beszéltünk már ezekről. Ígéretek vannak. Tudom, hogy mikor ígér, azt akkor úgy is gondolja. Aztán jön egy veszekedés és borít mindent. Mert ilyen veszekedéses kapcsolatra nem vállal gyereket. Amit megértek, mert a gyereknek sem lenne jó, ha azt látná, amit.

Utána kezdődik minden elölről, és másfél év alatt sehova nem jutottunk. Szeretnénk együtt maradni, mert mikor nincs veszekedés, akkor rengeteget nevetünk együtt, sokat beszélgetünk, közös a hobbink, hasonló a pénzhez való hozzáállásunk, és a szexualitásunk.

S a probléma az, hogy fogalmunk nincs, hogy hol kezdjük el a kapcsolat javítását. Próbálkoztunk már saját megoldási stratégiákkal, de egyik sem vált be, mert képtelenek vagyunk magunkat visszafogni, ha az egyik felidegesíti a másikat. Szakember segítségére gondoltunk, és első körön ezt a levelet írtuk meg Önnek.

Előre is köszönöm a válaszát!

26 éves nő vagyok, a barátommal 4 éve ismerkedtünk meg, ő német. Egy év távkapcsolat után én kiköltöztem tanulni, össze is költöztünk. Az együttélés mondhatni tökéletes, minimális összezörrenések vannak néha, apró dolgok.
Most fejezem be az iskolát és úgy állapodtunk meg, hogy kintmaradunk még legalább egy pár évig,tapasztaltot szerezni, spórolni.
Én most egy hónapja itthon vagyok, és úgy érzem egyáltalán nem hiányzik, míg én neki nagyon. Tisztában vagyok vele, hogy annak nehezebb, aki “marad”, de nem tudom mennyire normális, hogy nem érzem hiányát. Az is igaz, hogy el vagyok foglalva, dolgozom a szakdolgozatomon.
Egy dolog zavar még, hogy a nyelvi különbségek miatt nem nagyon tudunk együtt társaságba járni, nekem pedig ez nagyon hiányzik.
Kicsit össze vagyok zavarodva, hogy hogyan tovább. Ezeket a dolgokat leszámítva harmónikus a kapcsolatunk és azt is el tudom képzelni, hogy egyszer összeházasodunk és gyerekeink lesznek, viszont jelenleg bizonytalan vagyok.
Tekintettel arra, hogy 26 éves vagyok nem szeretnék egy olyan kapcsolatban maradni, aminek nincs jövője.. gyorsan telnek az évek és családot szeretnék alapítani 30 éves korom környékén, szóval jó lenne biztosnak lenni abban, hogy mit szeretnék. Attól nem félek, hogy “egyedül maradok”, könnyen ismerkedem.
(Elég fura ismeretlentől tanácsot kérni abban, hogy mit szeretnék, de gondoltam egy próbát megér, hátha sikerül rávilágítania).
Előre is köszönöm a segítséget!

Jó estét!
En azzal a problémával fordulok önhöz, hogy 16 évesen szinte semmi önbizalmam sincs. Mindenben csak a rosszat látom, egy pozitív gondolatom sincs. Úgy érzem, hogyha ki lépek a házból, mindenki engem figyel és rajtam nevetnek, pedig adok magamra, szóval nem is az az elhanyagolt típusú lány vagyok.. Fiús téren sincs semmi önbizalmam, ha tetszik valaki inkább nem is közelítik hozzá, mert félek, hogy elutasítana, ki nevetnek, vagy ilyesmik.. Nem tudok már mit tenni, magamba zárkózom teljesen, barátaim sincsenek akikkel meg tudnám ezt a problémát beszélni.

Jonapot
Olyan problémànk lenne a feleségemmel hogy nem mindig érzi hogy benne vagyok
16 éve vagyunk eggyüt egyikönknek se volt màs szexuàlis partnere. Megkörnyékezte a feleségemet egy pasi küldöt képet a péniszéröl is ami álitolag 18 cm
Kiváncsisàgbol megmértük az enyémet is ami 12 cm. Kb 3 honapja volt ez azota lelkileg kicsit kivagyunk. Hasznàlunk kisegitő eszközöket is( vibràtor péniszhisszabitó) amit a feleségem élvez engem meg nem és még soha nem tudod orgazmusig eljutni velem rendes szex utjàn csak segitséggel. De viszont a kisegitő vibrátor akkora méretű mint az én férfiassàgom és ha az ujjamat hasznàlom ami 5-6 cm azt is élvezi engem meg nem nagyon
5-6 éve volt hogy nem foglalkoztam vele hogy neki jo e vagy se de ezzen vàltoztatunk az eszközökkel és oràlis szexel. Az érdekelne minket hogy ennek mi lehet az oka higy az ujjamat és a vibrátort élvezi engem meg nem nagyon és most a szex is siràsba torkolik àltalában és ez mindkettönket megvisel. 15 éve élünk szexuàlis életet és ez àllando hogy nem nagyon érez engem.
Szeretjük egymást nagyon van két gyerekünk, de ez a dolog most nagyon megvisel minket.
Túl kicsi a szerszàmom? De akkor az ujjamat és a kisegitő eszközök amik nem nagyobbak azt miért élvezi engem meg nem? Lelkiproblèma?
Probléma hogy nem volt màs szexpartnerünk? De nem is akkarunk!!!
Válaszukat előre is köszönjük

T.Doktornő! Nagyon-nagyon félek a vihartól. Most a viharos időszakban szinte rettegek és már előre nézem a radart,hogy mikor,hol,mekkora vihar fog lecsapni. A villám és a szél az,ami olyan gondolatokat ébreszt,hogy elviszi a háztetőt vagy becsap a házba. A tüneteim:izzadás,levegő után kapkodás,remegés. Menekülnék. Sehol nem jó. Ezen kívül még a repülőn voltak ilyen tüneteim,de az megoldható-nem repülök. Igényel valami kezelést ez a fóbia? Köszönettel:Andrea

Kedves Doktornő!

19 éves voltam, amikor először pánikrohamaim voltak. Sok időbe telt, de pszichiáter gyógyszerek és rengeteg akaraterő segítségével legyőztem a pánikbetegséget. Rendszerint zárt helyen, iskolában, moziban, tömegközlekedési eszközökön, vagy bevásárlóközpontokban tört rám a pánikroham.
Most külföldön élek és dolgozom egyedül. Lassan illene hazautaznom látogatóba, de amikor a repülésre gondolok, azonnal elfog a pánik. Ültem már repülőn több alkalommal is, még a exvőlegényemmel. Az első alkalom kivételével, az összes úton pánikot kaptam, de az ő jelenléte mindig egy kicsit megnyugtatott. (Vele képes voltam felszállni bármilyen járműre.)
Nem attól félek, hogy lezuhan a repülő, hanem a bezártságtól, a felszállástól és attól, hogy újra rosszul leszek.
Mit tanácsol? Van valami légzéstechnika, gyógyszer vagy bármilyen módszer, ami segítene? Szeretném, ha végre a repülés sem egy rémálom lenne, hanem egy élmény.

Köszönöm a válaszát.

Tisztelettel: Kitti

Kedves Pszichológusnő!

Édesanyám 52 éves, autoimmun beteg és sajnos lassan 2 éve alkoholista. Minden este pohárhoz nyúl, indokolván ezt a munkahelyi stresszel, és azzal, hogy ő csak az üveg boraival tud ellazulni. Sokszor megkértem már, hogy álljon le vele, forduljon szakemberhez, igyekszem a segítségére lenni, de sajnos ha nem hatalmas veszekedés lett belőle, akkor is csak 1 hétig bírta ki, hogy ne igyon. Ő maga nem akar szakemberhez fordulni, mert azt állítja, hogy bármikor le tud állni, amikor akar. Viszont nem akar, mert ez jó neki az elmondása alapján. Édesanyám 2 diplomás, ambiciózus, elszánt, életerős, betegségekkel nem törődő, folyton mosolygó nő volt eddig. Ami miatt a segítségét kérném, hogy fogalmam sincs hogyan kezeljem az “új betegségét/ szenvedélyét”. Én ehhez kevés vagyok. Fogalmam sincs melyik mondatommal lököm még “mélyebbre” illetve, hogy hogyan tudnám rávenni, hogy belássa, ez nem normális már. Mivel tudok ilyenkor segíteni? Hogyan tudom vele beláttatni? Segít egyáltalán ilyenkor, ha egy bizalmas beszélgetés hatalmas veszekedéssel zárul? Nagyon kevésnek érzem magam, ahhoz, hogy érdemben tudjak segíteni anyukámnak, de nem tudom csendben végig nézni sem, ahogy lesüllyed.
Kérem segítsen!

Válaszát előre is köszönöm!
Judit

Tisztelt Doktor nő! A fiam 20éves. Velünk szülőkkel lakik együtt és dolgozik.Két éve van egy olyan barát nője aki mindig ha fizetést kap rá tapad és csavarognak a fiammal csak este jön haza és két nap alatt elverik a fizetését. A saját fizetni valóját amit ő rendelt meg nem fizeti,vagy csak amikor már ki kapcsolják felszólítják,stb.A munk.hely folyó számlára utalt a a fiz. és három hónap után felvett A-hitelt és a lányra költötte.Nincs vissza fizetve.Mi adunk neki enni ruhájai minimálisak jó formán még azok vannak melyeket mi vettünk neki. Havi szinten száz-száz ötven ezer forintot keres.Semit nem ad haza,nem vásárol magának. Jártam rendőrség,család segítő,írtam a lány anyjának,a lány 16éves. Eredménytelenül záródtak a próbálkozásaink. Tehetetlennek érzem magunkat. Közbe a fiúnk agresszív velünk,semmit sem csinál otthon,csak a lánnyal telefonál.Sajnos megfigyeltem a fiamon egy kényszeres vásárlást is melyet nem magára költ el,mint írtam fent.A Lány nak drága kabát,táska, cipő, most már készpénz még a szegény rokonának is.Mi is a megélhetési ráta alján vagyunk,de mi dolgozunk azért,hogy ne legyen adósságunk. Addig nyújtózkodunk még a takarónk ér. Tisztelettel várom válaszát! Bár nem tudom ,hol találom a neten meg,mert nem vagyok képzett számítógépes. Tisztelettel Julianna

Tisztelt Doktornő!

Párommal 1 éve vagyunk együtt.
Az előző kapcsolatom katasztrofálisan ért véget, ez kihatással van a mostanira.
Az előző párommal 5 évig éltem együtt. az elején szép és jó volt minden, nagyon szerettem. Majd romlott meg az egész, ő nagyon megváltozott. Eleinte csak szóban voltak vitáink, majd a végére odáig fajult a dolog, hogy megütött, megcsalt, megerőszakolt.
Nálam élt, nem tudtam kirakni, mivel hozzám volt bejelentve, így csak a bíróság által tudtunk véget vetni ennek.
Én azóta újra kapcsolatban élek, az új párom merőben más mint Ő volt.
A sima hétköznapokon semmi probléma nincs is. de mikor a testiség jön szóba… Én nem merek a mai napig kezdeményezni, és vannak olyan dolgok, amiket nem vagyok képes megadni neki, pedig vágyna rá.
Fizikailag képes lennék rá, de lelkileg úgy érzem, leblokkolok, nem vagyok képes megtenni. Félek, hogy újra átélem, pedig tudom nem így lenne. Mégsem megy.
Pszichológushoz nem szeretnék eljárni, mégis szeretnék valami tanácsot erre, hogyan tudnám ezen túltenni magam?
Ő elfogadott így, nem is hozza szóba, de tudom, hogy többet szeretne

Üdvözlöm!
A párommal már majdnem 4 éve együtt vagyunk. Elég nehéz eset, ezt azért merem így írni, mert nem csak szerintem a családja szerint is. Az egyik problémám, hogy nem szeret beszélni az érzéseiről soha, egyébként sem szeret beszélgetni… Ha megkérdezem mi történt ma vele annyit mond, hogy semmi már nem emlékszik vagy semmi olyan amit érdemes lenne elmesélnie. Ez zavar, mert én szívesen meghallagtnék bármit a napjáról. A másik problémám, hogy nem lakunk együtt és elég ritkán találkozunk pedig nem lakunk messze egymástól. Hétköznap egyszer átjön este másnap reggel megy is, hétvégén pedig 1 napot. Nekem többre lenne igényem, de ő azt mondja nem akar többet, mert a saját dolgaival akar otthon foglalkozni. Persze átmehetnék hozzá, de akkor nem foglalkozik velem, ülök és nézhetem amit épp csinál. Összeköltözni nem szeretne albérletbe, mindketten otthon lakunk még. Mi lehet erre a helyzetre a megoldás? Fogadjam el, hogy ilyen és kész?

Köszönettel : Nikolett

Nem is tudom röviden összefoglalni mi a gondom.
Lényegében az egész életem működésképtelen.
Önbizalom és önbecsülés nulla.
A pszichológusokkal kudarcot vallok,mert mindig én vagyok a hibás azért amiért nincs eredmény.
Én mind hibás vagyok,mert vagy mondok vagy nem mondok valamit,nem tudok megnyílni amit azért kétlek-nem értem amit mondanak. Tény,hogy makacsa vagyok.
De ha jól tudom a szakember dolga lenne áttörni a falat és segíteni megváltoztatni az én és önképem.Feltörni azt amit én nem tudok.
Ehhez képest elküldenek. A legutolsó azt monda keressek csoportterápiát. Mindegy milyet.
8 alkalommal találkoztam az utolsó illetővel.Ez soknak számít. Egy éve is felkerestem valaki 4 találkozóig jutottunk. Nem látja rajtam,hogy beépülne amit mond és leküldött. Az utolsó szerintem meg nem vagyok elég érett egy magánterápiára .
Valaki meg rendszeresen lemondta akár 1 órával a találkozó előtt vagy elfelejtette a napját esetleg az időpontot így csak 15 perce jutott rám.Tb alapon ment a dolog. Legalább 10 éve járom azt az utat,hogy keresek valakit nem működik.Várok egy darabig és kezdődik elölről !!! Azért ennyire nehéz eset nem lehetek….
Valaki sok évvel ezelőtt elintézte 1 találkozón annyival,hogy vágjon bele,meg tudja csinálni.
Többek közt pont ez nem megy.
Nem tudom már kihez fordulhatnék.
Megyeszékhely,egyetemváros.Nem pszichiáter kell hanem pszichológus.Ezt pl pont egy pszichiáter mondat.Valaki azért nem foglalkozik velem,mert nincs pénzem kifizetni, TB alapon nem ér semmi,mert 1 túlterhelt a rendszer. Akihez járhatnék vidékről nála voltam csak rendre elfelejtett a találkozókat és semmit nem ért az egész.
Úgy szeretném ha valaki bebizonyítaná nekem,hogy ér valamit ez szakma és az a sok minden amit az egyetemen tanultak nem csak a családfa állításban mutatkozik meg.
Mondanának valami használhatót.
Csak sztereotípia,hogy feltárja a múltat,segít tisztán látni,összefüggésekre világít rá,segít lerombolni a hamis önképet és újat építeni?
A legutolsó azt mondta ezeket nekem kell csinálni. Akkor mit csinál ő?
Ja, értem.Segít.De, hogy? Úgy, hogy nem csinál semmit:
Még csak olyan kérdéseket sem kapok amik értékesek vagy elgondolkodtatóak lennének.
Kissé cserbenhagyva érzem magam.
Én úgy érzem,hogy nyitottan mentem,számomra komoly gondokra hívtam fel a figyelmük amivel nem foglalkoztak és leküldtek.

Biztos téves elképzeléseim vannak a pszichológia segít
Azokra a kérdésekre sose kapok választ,hogy alkalmas vagyok-e a pszichológiai segítségre-nyilván nem mert elküldenek-,milyen segítségre lenne szükségem,milyen módszerrel dolgozó szakembert kellene keresnem.
Én tudjam kire és milyen módszerre van szükségem? Azt hittem ezt a hozzáértők mondják meg.
Említettem a jó régen diagnosztizált disztimia szociális fóbiát- ami jelen van,de nem mindig és minden helyzetben okoz gondot. Azt is említettem,hogy az interneten talált cikkek szerint ezeket viszonylag nagy hatásfokkal és gyorsan helyre lehet hozni.
Nem is foglalkoztunk ezzel bárkinél is említettem.
Lehet nekem vannak téve elképzeléseim a pszichológiával kapcsolatban. Én azt hittem ott segítenek a torz énkép felszámolásában és egy új felépítésében,de ilyennel nem találkoztam.
Olyannal viszont igen,amikor közölték velem,hogy ÉN(a szakember)zet nem tudom megoldani.Ezt önnek kell.
Ha meg tudnám nyilván nem keresnék segítséget ! Ott vagyok ahonnan elindultam. Egyedül a gondjaimmal.

Nem tudom hol kezdjem,mivel kezdjem,kihez kellene mennem és miért nem vagyok alkalmas a magánterápiára!
Makacs vagyok,hárítok,stb,de ha jól tudom ezt a szakemberek elvileg fel tudják törni. Mondjuk a legutolsó felnőtt klinikai szakpszichológus közölte velem,hogy ezt a 22-es csapdáját ő nem tudja megszakítani csak én.
Bennem felmerül a kérdés,hogy ha mindent a kliensen kell csinálni akkor mit csinál a szakember?
Olyan szépeket és jókat lehet olvasni.A gyakorlatban miért nem találkozok ezzel?
Gondok vannak a szülőkről való leválással,elköltözéssel-noha most érnek abba a korba amikor nekem kellene segíteni őket csak hát nem sikerült életet építenem és nem tudok megállni a lábamon.
Gondok vannak a munkakereséssel,mert semmire sem tartom magam alkalmasnak.Továbbtanulás? A tanulásra is alkalmatlan vagyok.
Nem látni rajtam,de elég buta vagyok.Csak a józan ész hiányzik belőlem.
Nincs szociális életem! Minimálbére munkahely,némi sport és unatkozok.Nincs kikkel én nincs miből szórakozni,de nem is tudok felengedni.
Gondok vannak a párkeresés területén,mert még sose volt kapcsolatom.
Nővel párszor voltam úgy,hogy fizettem érte. Rendre kudarcot vallottam.
Lányokhoz,nőkhöz sose mertem közeledni,mert mindig úgy éreztem,hogy már kicsit késő és különben is tapasztalatlan vagyok és így nincs sok esélyem. Aztán lepergett gyorsan 15 év és nem tudom feldolgozni ezt a kiesést. Minden más területen is kiesett ez a 15 év!
Nem tudok vezetni,nincs szakmám,semmiben sincs tapasztalatom.
Tényleg nem értek semmihez!
Még megbeszélnem sem sikerült senkivel.
Volt pszichológus aki azt mondta,hogy JÓ akkor most ez elveszett és kezdjünk új lapot. Azért én ilyen egyszerűen nem tudom elintézni.
-Meg azért sem közeledtem,mert mindig is kevésnek tartottam magam ahhoz,hogy valakinek a barátja legyek. Értéktelen szar vagyok.
Nincs az a józan,épp eszű nő akinek kellenék ha ismerne.
Ráadásul semmivel sem rendelkezem és semmit sem tudok ami egy 32 évestől elvárható.Amit ilyenkorra tudnak az emberek én NEM.
Kimaradtam az életből és semmit nem tanultam meg.
Nem tudom merre tovább,mert akikhez segítségért fordultam ők nem segítettek.
Hipnoterápia ?
Legszívesebben megszakítanám mindenkivel a kapcsolatot és eltűnnék.
Kezd kínos lenni,hogy még a nálam sokkal nehezebb sorsúak is tudtak maguknak egy életet építeni.Gyenge szar vagyok.
Csak utálni tudom magam.
Ezeket mind elmondtam vagy leírtam szakembernek és segítséget nem kaptam.
Bűntudatom is van mindentől.Leginkább,hogy nem éltem.
Elvesztem !!