Jó napot!tegnap válaszolt Habis Melinda Dr-nő!utána még leirtam pár dolgot de elfelejtettem benne megjelölni őt !azért megkapja igy is a levelet?mert az az elözőnek a folytatása volt !kata

Jó napot kívánok !

Én egy 50 éves a párom 55 éves 26 éve vagyunk házasok egy 22 éves
lányikerpár szülei.
Ez probléma ami engem bánt igazából nem most kezdődött, de próbálok és
próbáltam nem foglalkozni vele, de lehet ez egyedül nem megy.
A párom mindig szerette a felnőtt filmeket én nem, Őt sem úgy kell elképzelni,
hogy órákon át nézi, vagy akár napi szinten.
De ha esetleg észre veszem, hogy nézi vagy csak belenéz vagy én gondolom úgy,
hogy nézte, akkor nem tudom pontosan megfogalmazni mit érzek / düh,csalódottság,
rossz kedv, idegesség… /
Ha esetleg egyedül van otthon nekem azon jár az eszem, hogy miket néz szerintem
ez nem normális dolog.
Beszéltünk erről és Ő azt mondja, hogy engem szeret és kíván ezek csak filmek.
Ha együtt vagyunk soha nem tesz én nem kér olyat ami nekem kellemetlenséget
okozna.
De bennem mindig ott a kérdés miért van rá szüksége ? Hogy tegyem túl magam ezen ?
Azt kérni, hogy nem nézze önzőség lenne tőlem. Internetem is olvastam sokk cikket
és nem kellene ekkora problémát csinálnom belőle, de ez valahogy nem sikerül.
Azt gondoltam felkeresek egy pszichológust és elmondom a gondolataimat.
De közben azt érzem, hogy nekem kellene lazábban felfognom a dolgot.
Ön mit javasol, mit tegyek ?

Üdvözlettel: Anna

Jó napot kívánok! Én írtam két napja is. Azt hiszem mindent nem írtam le, pedig így is nagyon hosszúra sikeredett. Igazából már átbeszéltük sokszor barátommal azt hogy miért flörtölt a kapcsolatunk elején. Belátta hogy nagyon csúnya volt tőle és sajnálja, de amiatt hogy sok lány “odavolt” érte ő jól érzte magát és ez jól esett neki. A kapcsolatunkat pedig még nem gondolta olyan komolynak. De belátta hogy ettől függetlenül ez akkor is csúnya dolog volt tőle. És most nem is zavar ez hiszen ez a múlt és tudom hogy már nem csinálna ilyet. De mikor mélyponton vagyok, csúnyának érzem magam és szomorú vagyok, akkor ez is előjön bennem hogy miért kellett ezt csinálnia. És az a baj hogy elég egy kis dolog hogy elszomorítson. Nem tudom azt elfogadni hogy rajtam kívül más lány külseje is tetszen a barátomnak. Pedig persze ha logikusan végiggondolom, akkor tudom hogy nem kell neki más. És így hogy most leírom tényleg hülyeségnek tűnik ez az egész. Hiszen nem várhatom el hogy vakuljon meg azért mert velem van. De mégis ha ránéz egy lányra vagy akár likeol egy képet elkap ez az érzés. Csúnyának érzem magam, szomorú leszek és sírni tudnék. Igazából segítségre lenne szülségem hogy ezt hogy kezeljem, mert ott akkoe nem igazán megy hogy logikusan végig gondoljam. Nem tudom mit kéne tennem hogy ez az érzés elmúljon. Mert ha képben sincs a barátom, tehát mondjuk egyedül megyek az utcán vagy böngészek a neten és meglátok egy lányt rögtön hasonlítgatom magam hogy bárcsak nekem is ilyen hajam, alakom vagy éppen arcom lenne, de nem csak a külső tulajdonságok miatt….irigylem az emberek belső tulajdonságait is, ha valaki okos, kedves és szeretik az emberek. El kellene fogadnom magam olyannak amilyen vagyok, de ez nem megy. Nem tudom hogy kéne nekiállnom. Pedig úgy gondolom ha végre elfogadnám magam és megtanulnám kezelni ezt a féltékenykedést akkor minden jobb lenne. Az elmúlt egy évben kb minden kis “veszekedésünk” amiatt volt a barátommal mert nekem nem tetszett hogy ránézett egy lányra, hogy likeolt egy lányt. Ezek persze nem óriási veszekedések és próbálja mostanában ő is kezelni ezeket a kis féltékenységi rohamaimat, de úgy érzem ha ezt hosszútávon így folytatom akkor nincs olyan ember aki ezt el tudná viselni. Szóval szeretnék segítséget kérni ennek kezelésében, mert úgy érzem hogy egyedül nem tudok ezzel megbirkózni.

Tisztelt Doktornő !

Párom a napokban elhagyott, közel egy évtized után. Teljesen váratlanul ért a dolog, egyáltalán nem számítottam rá. Fiatalon jöttünk össze, ő 18, én 20 éves voltam. Az elmúlt évek alatt nagyon boldogok voltunk, teljesen egymásnak szenteltünk mindent, és a közös jövőnket tervezgettük. Tavaly nyáron megvolt az eljegyzés is. Elhatároztuk ,hogy közösen vásárolunk egy házat. Idén tavasszal meg is találtuk a tökéletes választást, és ugye elkezdtük intézni a hozzá tartozó dolgokat(hitel,csok,st). Közben a 3 éve elkezdett vállalkozásomban problémák alakultak ki, így a foglaló összeszedése nem volt egyszerű. engem ez a dolog nagyon zavart, hogy amiért ennyit dolgoztunk most nagyon nehézkesen megy, ezért egy kicsit befordultam. A terveink nem változtak mindketten akartuk a dolgot , és terveztük a családalapítást. Nem tudtam teljes vállszélességgel mellette álni mert azzal voltam elfoglalva ,hogy a vállalkozás terheit minél hamarabb levegyem a vállunkról. Állandóan stresses voltam. A csok miatt összeházasodtunk, nagyon egyszerű keretek között, de megbeszéltük ,hogy egy pár év múlva bepótoljuk a dolgokat. Elutaztunk egy pár napra nászút címén ami nagyon boldogra és teljesen jól sikerült. Sajnos tudtunk hosszú időre elmenni , mert a házvásárlás miatt a vállalkozásban minél hamarabb meg kellet, meg akartam oldani , hogy ne veszélyeztesse a terveinket. Az esküvű után 2 héttel aláírtuk az adásvételi szerződést, leraktuk a foglalót. A páromnak másnap el kellett utaznia munka ügyben 3 napra. Folyamatosan beszéltünk boldognak éreztem és semmi változást nem fedeztem fel a viselkedésében. Késő este ért haza 3 nap után már nem tudtunk beszélni, meg gondoltam ,hogy úgyis nagyon fáradt a hosszú utazástól. Másnap este közölte velem ,hogy neki problémái vannak a kapcsolatunkkal, és nem tudja ,hogy most mi is legyen, és mindenféle mondvacsinált okokkal hozakodott elő, amiknek eddig nem volt jelentőségük. Fejemhez vágta az esküvőt, a nászutat, holott én nem erőltettem rá semmit. Én azt gondoltam h megijedt a nagy felelősségtől , és egy kicsit elbizonytalanodott. Másnap reggel elment az édesanyjához, és találkozott a barátnőjével, akinek nem mellesleg én sosem voltam szimpatikus. Este mikor hazaért , azt hittem megnyugodott és átbeszéljük a dolgokat, ehelyett teljesen érzelemmentes arccal, mintha egy vadidegen ült volna oda elém mondta ,hogy vége. Besokalt! Döntött nem tehetek semmit . Próbáltam vele beszélni, mondtam ,hogy hagyjuk a házat vagy bármit amit akar. Teljesen elzárkózott mindentől. Másnap reggel elvitte a cuccai kis részét, és mondta ,hogy a közös dolgainkból nem akar elvinni sok mindet ami itt marad azt meg minél hamarabb fizessem ki. Lesokkoltam teljesen. Utána lévő három napban az össze hivatalos papír visszamondta(ház hitel minden).Nem mellesleg elbuktuk a foglalót is. Utána jött a barátnőjével és mindent elvitt a 4. napon. Nem akar velem beszélni, teljesen vége, ne is erőlködjek. Nem értem az egészet. Már csak a válás van hátra, amire azt mondta h egy kicsit várjunk vele, de szerintem csak esetleg miattam. Bár előtte lévő dolgokban semmiben sem volt rám tekintettel, mintha sohasem ismertem volna. Az előtte lévő években szinte csak mi voltunk egymásnak. Ngyon szoros kötelék volt köztünk. Nem hiszem ,hogy megcsalt volna, talán ez lenne a legkézenfekvőbb magyarázat. Tudom nagyjából az utazás során sem jöhetett szóba senki. Én nagyon szeretem, és a vállalkozás problémái az előtte lévő 2-3 hónapra tényleg rányomta a bélyegét, viszont előtte minden csodálatos volt. Nem értem az egészet. 2 éve van új munkahelye ahol nagyon jól összejöttek neki a dolgok és egyre komolyabb feladatokat bíztak rá. Jól is keresett. A karrierje felfelé szálló ágon van. Viszont irodában dolgozik 40 férfi között. Azt gondolom ,hogy már lehet hogy kevés voltam neki, más lett már benne a “férfi” képe. De nem értem az egészet mert semmit nem vettem észre előtte rajta. Ebben szeretném a segítségét kérni. Elengedjem vagy hagyjam egy kicsit. egy hétig ostromoltam , de egy normális beszélgetést sem tudtunk lefolytatni. Döntött elege lett, besokalt és kész. Ne is keressem, legyek férfi. Úgy érzi itt a vége örökre. Nem igazán tudom ,hogy most mit tegyek, nem értem az egészet. Ezelőtt mindent megtudtunk beszélni. Nem tudom hogy mit is kéne csinálnom. Nem tudom csak így elengedni. Túl sok a kérdés, és nem áll össze sehogy a kép.
Segítségét előre is köszönöm!

Köszönöm szépen!Az itteni pszihológus augustus elején kezd akihez a kisfiammal jártam!El fogom vinni de már most közölte a lányom hogy ő oda nem jön!Irta hogy szabjak határokat!Arra gondoltam hogy találkozhat a sráccal de 2-3órát időre itthon kell lennie és napi 2órát megkapja a telefonját !addig is amig el tudom vinniEzt jó ötletnek tartja vagy mást kellene?plussz úgy szeretnék a pszihológussal beszélni hogy a párom is ott legyen!mert már teljesen ki van attól félek tönkremegy ebbe a kapcsolatunk mert ö már próbálkozik mióta a lányommal de sajnos semmi most feladta !úgy érzem belefáradt!nem tudom mi lenne a jó mert a kosfiam meg szinte az apjának tekinti !üdvözlettel Kata szép napot!

Tanácsokra szorulok

Szép Napot!
Segítségre van szükségem, mint gondolom mindenkinek aki ír, szóval ez idióta kezdés. Évek óta vesződök. Rengeteg pszichológushoz, pszichiáterhez, kórházakban jártam. Több éves terápiákon vagyok túl de nem lettem jobban. Mindenki mást mondott volt aki szerint bipoláris zavarom van, volt aki szerint csak a kamaszkor, volt aki azt mondta visszatérő depresszióm van, pánikbetegség, skizofréniára is gyanakodtak.
Mesélek egy kicsit ezekről ahogy én és a közeli környezetem látta, amit meséltek és amire emlékszem.
Már kicsinek, 2-3 évesen ütöttem a fejemet vagy kézzel vagy a falba, ezt anyukámék ok nélküli hisztinek tudták be. Agresszív kisgyerek voltam, ütöttem a testvéreimet, a tárgyakat, magamat. Nyolc éves voltam amikor epilepsziás lettem, Tegretolt kaptam, csak egy rohamom volt. A gyógyszer tompított, mindig álmos voltam, romlottak a jegyeim is. Aztán amikor 11 évesen gyógyultnak nyilvánítottak elhagytuk a gyógyszert, már nem aludtam annyit. Akkor súlyosbodtak a problémáim, vagdostam magam, ezekkel pár év alatt a varratokig jutottunk, aztán a gyógyszeres öngyilkossági kísérletekig. Hol agresszív vagyok egy ideig, hol felhőtlen minden féle szomorúság vagy aggodalom nélkül, hol levert, maximalista az ájulásig vagy épp annyit olvasok, hogy teljesen kizárok mindenkit.
Egy éve nem járok terápiára, azt mondták már jól vagyok, de én érzem, hogy nem.. Őszintén ezt a hangulat ingadozást nem tudom már elviselni. Szeretnék végre egy olyan szakembert találni aki tud segíteni. Már elzárkóztam teljesen mindenki elől. Nem tudok barátkozni vagy beszélgetni sem.
Köszönettel
Senkó Nikolett

Üdvözlöm!Kata vagyok megint!Elbeszélgettem a lányommal rosszabb a helyzet mint azt gondoltam!Az anyoósom adja a lányom alá a lovat ha hazudozik, elmegy falaz neki!Mert azt akarja hogy a lányom suliidőbe hozzá költözzön!Egy lépcsőházban lakunk!Most már a lányom is azt akarja bármit mondok!Eddig a lányom nem volt túl jó kapcsolatban a mamával ideig óráig elvoltak de mindig összevesztek !Volt hogy 1-2 hétig sem ment le hozzá!Most meg állandóan lent van mert a mama korlátlanul meg enged neki mindent!A kisfiamnál is a mama volt a probléma mert azt akarta hogy nekem a fia után ne legyen senki !Próbálta uszítani a kicsit a párom ellen!Kezdte apának hívni de megtíltotta neki mint később kiderül !Azt mondta neki hogy a párom nem a családunk része ne fogadjon szót neki ,ne hívja apának mert nem az apja stb!iLLETVE ÁLLANDÓAN NAPI SZINTEN EMLEGETTE NEKI AZ APUKÁJÁT!Dolgozom 12 órában így kényszerből elég sokat voltak vannak a mamánálEzt sikerült megoldani pszihológus segítségével de azt javasolta hogy költözzünk el a mama közeléből minél elöbb!Most ezen vagyunk ! Rövid időn belül költözünk elég messzire!Beszéltem a pszihológusról vele már mint a lányommal,de ő idegennel nem akar erről beszélni mert annak semmi köze hozzá!Plusz amin teljesen ledöbbentem az az volt ,hogy közölte velem hogy a párom neki nem az apja nem is a nevelőapja neki van apja és ő soha senkit nem fog elfogadni az apján kívül!És neki a párom ne mondja meg hogy mit csináljon ne szóljon bele semmibe stb!Régebben úgy tűnt elfogadta és szereti!Sőt többször mondta is!Azóta változott meg mióta megint 2 éve a mama közelébe kerültünk!Ez nekem megint a mama hatásának tűnik meg a barátja hatásának!A lányom teljesen elmar maga mellől mindenkit!Az unakatesójával mióta van a barátja azóta rosszba van pedig elötte nagyon jól elvoltak!Most már a másik mama sem jó mert az a mama biztos nem falazna neki semmiben stb és azt érzem már mi sem vagyunk jók neki!Elvakultan csak a barátja és a mama van !Most azon gondolkodom hogy akkor suliidőbe maradjon itt mert kényszerrel nem vihetem már sehova!Tudom hogy a mamával napi szinten lesznek veszekedések ha rájön, hogy fogni kéne kicsit mert el fog zülleni nem fog tanulni de azt érzem hogy én már elvesztettem!A barátjáról is úgy beszél :Nem látom?mondja nekem !Erre hogy mit kéne látnom!Teljesen olyan mint az apa testalkatra meg belsőleg is!Hát én nem látom!Azt látom hogy ez a 23 éves srác teljesen megbolondította és azt látom hogy a család összes tagját elmarja maga mellől!Augusztusban megpróbálom a pszihológust !Ha nem sikerül akkor nem tudom mi lesz mert ebbe már én fogok tönkremenni!Napok óta nem tudok aludni!Jó ötletnek tartja hogy ennél a mamánál hagyni suliidőbe ?Mert én a koleszt szeretném és tudom hogy ott tényleg tanulnia kéne és nem csavaroghatna !Kényszernek a kolesszel kapcsolatban meg nem lenne értelme mert akkor biztos szökdösne a gyerekhez!Tényleg nem tudom mit tegyek!Hagyjam tényleg a mamánál és hagyjam pofára esni hogy tapasztaljon ?Nem tudom!Válaszát előre is köszönöm!Szép napot!

Elnézést megint kata vagyok !Azt elfelejtettem leírni hogy nem akar semmi kompromisszumba belemenni a lányom !Abba amit múltkor írtam 2-3 órát találkozhat a sráccal !Ő egész napra akar mert nyár van és ő vele tud beszélgetni ez volt a válasz!A telefon két óra sem érdekli!Neki nem kell a telefon!Gyanítom a srác vett neki és dugdossa a mamánál!Ma is dolgozom gyanítom a srác ott lesz nálunk egész nap vagy a lányom ott mert a mama biztos falaz neki!Üdvözlettel:Kata

Kedves Doktornő!
3 éve halt meg az anyukám, 17 éves voltam. Alapvetően szörnyű családi helyzetben nőttem fel, de nem voltam soha huzamosabb ideig magam alatt, anya halálával is “egész jól meg tudtam birkózni”. Viszont mostanában elég magányos lettem, pedig van egy barátom, de itthon nincs senkim. Egy két-három hete folyamatosan azt érzem, hogy nem tudok semmit élvezni, nem lelem semmiben az örömömet, céltalannak, értelmetlennek látom az egész életet.. és csak 1-2 órára múlik el legfejebb ez az érzés. Sokszor sírógörcsök jönnek rám, minden reménytelennek tűnik és rettegek hogy depressziós leszek és az is maradok. Nem tudom mit tegyek, nagyon el vagyok keseredve, hogy nem bír visszatérni az életkedvem egy cseppet sem.
Köszönettel, K. Anita!

Kedves Doktornő!
Egy gyakori problèmával kapcsolatban szeretnèk segìtsèget kèrni öntől. Van egy több, mint egy èves kapcsolatom, minden olyan tökèletes volt, mìg elő nem jött a beteges féltèkenysègem. Folyamatosan ellenőrzöm a pàrom, szinte levegőt sem vehet tőlem. Tisztàban vagyok azzal, amit teszek, de nem tudok parancsolni magamnak. Lassan màr minden nap veszekedéssel telik, làtom, hogy megelègelte és meggyengültek az èrzései iràntam. Nagyon szeretnèm megmenteni a kapcsolatunk, ha mèg lehetsèges. Mit tegyek?

Köszönöm vàlaszàt!
Ezen a kapcsolatomon kívűl volt mèg egy komolyabb,ott viszont egyàltalàn nem voltak ilyen problèmàim. Gyanakszom, hogy a jelenlegi barátom irànt azèrt èrzem ezt a túlzott fèltèkenysèget, mivel volt volt màr közöm hozzà a mùltban is ès több alkalommal is átvert. Viszont most nem adott okot arra, hogy kèteldjek benne ès igazán szoros kapcsolat alakult ki köztünk. Mindenkèpp egy megoldásnak talàltam, hogy ezzel a tèmával kapcsolatos könyveket olvassak, valamit az is megfordult a fejemben, hogy elbeszèlgessek szemèlyesen is egy pszichològussal, ez a lehetősèg kicsit megrèmìt mivel ùgy èrzem nem tudnèk igazán megnyìlni valakivel szemtől szemben.. ellenben azt is tudom, hogy kènytelen leszek ezt is megtenni ùgy a kapcsolatom , mint a sajàt èrdekemben, mivel ez a betegsèg annyira eluralkodott rajtam, hogy lassan depressziòvà alakul àt. Biztos vagyok benne, hogy egyedül nem leszek kèpes leküzdeni, főleg ìgy, hogy a pàrom lassan tàvolodik el tőlem,mèginkàbb ùgy èrzem fèltenem kell..

Kedves Doktornő!

Azzal a problémával szeretnék Önhöz fordulni hogy segitsen anyukámmal való egyetértésben. Vagyis nem tudom mit tehetnék, kétségbe vagyok esve. Félek anyától, ha megkér valamire ha nem is rögtön de idővel mindig megcsinálom, és anya folyamatosan leszid. Megcsinálom amire kért és nem azt nézi hogy megcsináltam és megdicsérne…nem! Csak a hibát keresi, csak azt amit elrontottam, és persze azért jól le is szid. Soha életemben nem kaptam tőle egy dicseretet vagy hogy “büszke vagyok rád” mondatot. Ahányszor hallom hogy anya a szobám felé jön hirtelen elkezdek félni. Olyan apró dolgokért szid le hogy pin kód van a telefonomon vagy hogy zenét hallgatok. 15 éves létemre még nézegetei a facebookos üzeneteimet. Nem bízik bennem. Múltkor is hozzám vágta hogy rossz ember vagyok. Kezdek vissza esni a “depresszioba”. Ha meg anyával leülök beszélgetni hogy ez nem jó igy csak megjobban ideges lesz es leszid. Mit tehetnék? Mindent amit eddig elértem csak saját magamnak köszönhetem. Anya sose segitett. Ez nem túlzás és nem is hazugság. Nagyon erősen gondolkodom rajta hogy elszökök, ami persze nem megoldás de biztos boldogabb lennék. Anya kezdi lerombolni a maradék önbizalmam is. UTÁLOM MAGAM, UTÁLOK IGY ÉLNI. valaki segitsen 🙁

Tisztelt doktornő!Pàr hónappal ezelőtt férjem lebukott egy màr 9 évvel ezelőtti félrelépését “újította”be ismét.Annó csak skype-os sexuàlis viszonyt fojtatott.Mi azóta hàzassàgban élünk 2éves a lànyunk.1hónapos volt a lànyunk amikor ismételten skypeon “kommunikàlni”kezdett a hölgyel.Ezt betudtam annak,hogy szülés utàn 4héttel még nem voltam “toppon”.4hónapig hozzàm sem ért.A hölgy külföldön él,férjezett 2gyereke van.Idén àprilisban kiderült,hogy panziókba jàrtak évente pàr alkalommal.Amikor a nő itthon tartózkodott naponta 3-4 alkalommal hívta a férjem.Először mindent tagadott és nem volt hajlandó a kérdéseimre vàlaszt adni a “botlàsàval”kapcsolatban.Mivel vàlaszokat kerestem,laptopról és egy hívàslista megtekintésével mindent kiderítettem.Letaglózott az informàció.Mintha nem ismerném,akivel 6éve vagyok hàzas.Azóta férjem iszonyatosan lefogyott és szinte 10évet öregedett.
Azt mondta,nem tudta,hogy mit veszíthet a lebukàssal és naponta szembeköpné magàt legszívesebben és ezerszer visszacsinàlnà a történteket ha tudnà.Én megbocsàtottam.Iszonyat volt ez a pàr hónap,de kapott még egy esélyt.Amit nem értek,àllítólag nem volt szerelmes ebbe a nőbe ésmegmondta neki,hogy soha többé nem akar vele semmiféle kontaktust.Kérdeztem,hogy a sexben van-e olyasmi amit hiànyolt itthon.A vàlasz nemleges volt.Hozzàteszem,hogy nyitott voltam és vagyok mindenre,nem voltak tabutémàk a sexben és hetente 3-4alkalommal együtt vagyunk.Felajànlottam hogy hívjunk harmadiknak egy hölgyet,de ebbe nem akart belemenni.És,amit végképp nem értettem:azt mondta”nem tudom,miért csinàltam ezt a hülyeséget”.Vagy,a férfiak ennyire gyàvàk és nem merik elmondani a valót vagy tényleg lehetséges,hogy egy 43éves pasi nem tudja,miért kozkàztatta a hàzassàgàt?vàlaszàt előre is köszönöm!

Szép napot.őrületes féltékenységemnel elüldöztem a férjem 5 év után 9 hónapos terhesen itt hagyott.Azonban félek hogy tudjuk majd a jó szülő kapcsolatot ápolni ha gyűlőlet van bennem most.En békülnék változnék, ő egy kolléganőjével lelkizik aki szintén most szakított.Azt mondta nekem soha bem engedett engem lelkileg olyan közel magához mint a kolleganőjét…sex nem volt köztük.állítólag.Ön szerint reménykedjek még a folytatásban vagy engedjem el őt??Teljesen összezavarodtam.lehet hogy én zavartam egy másik nő karjába?akivel kialakul köztük valami??