T.Doktornő! Nagyon-nagyon félek a vihartól. Most a viharos időszakban szinte rettegek és már előre nézem a radart,hogy mikor,hol,mekkora vihar fog lecsapni. A villám és a szél az,ami olyan gondolatokat ébreszt,hogy elviszi a háztetőt vagy becsap a házba. A tüneteim:izzadás,levegő után kapkodás,remegés. Menekülnék. Sehol nem jó. Ezen kívül még a repülőn voltak ilyen tüneteim,de az megoldható-nem repülök. Igényel valami kezelést ez a fóbia? Köszönettel:Andrea

Kedves Doktornő!

19 éves voltam, amikor először pánikrohamaim voltak. Sok időbe telt, de pszichiáter gyógyszerek és rengeteg akaraterő segítségével legyőztem a pánikbetegséget. Rendszerint zárt helyen, iskolában, moziban, tömegközlekedési eszközökön, vagy bevásárlóközpontokban tört rám a pánikroham.
Most külföldön élek és dolgozom egyedül. Lassan illene hazautaznom látogatóba, de amikor a repülésre gondolok, azonnal elfog a pánik. Ültem már repülőn több alkalommal is, még a exvőlegényemmel. Az első alkalom kivételével, az összes úton pánikot kaptam, de az ő jelenléte mindig egy kicsit megnyugtatott. (Vele képes voltam felszállni bármilyen járműre.)
Nem attól félek, hogy lezuhan a repülő, hanem a bezártságtól, a felszállástól és attól, hogy újra rosszul leszek.
Mit tanácsol? Van valami légzéstechnika, gyógyszer vagy bármilyen módszer, ami segítene? Szeretném, ha végre a repülés sem egy rémálom lenne, hanem egy élmény.

Köszönöm a válaszát.

Tisztelettel: Kitti

Kedves Pszichológusnő!

Édesanyám 52 éves, autoimmun beteg és sajnos lassan 2 éve alkoholista. Minden este pohárhoz nyúl, indokolván ezt a munkahelyi stresszel, és azzal, hogy ő csak az üveg boraival tud ellazulni. Sokszor megkértem már, hogy álljon le vele, forduljon szakemberhez, igyekszem a segítségére lenni, de sajnos ha nem hatalmas veszekedés lett belőle, akkor is csak 1 hétig bírta ki, hogy ne igyon. Ő maga nem akar szakemberhez fordulni, mert azt állítja, hogy bármikor le tud állni, amikor akar. Viszont nem akar, mert ez jó neki az elmondása alapján. Édesanyám 2 diplomás, ambiciózus, elszánt, életerős, betegségekkel nem törődő, folyton mosolygó nő volt eddig. Ami miatt a segítségét kérném, hogy fogalmam sincs hogyan kezeljem az “új betegségét/ szenvedélyét”. Én ehhez kevés vagyok. Fogalmam sincs melyik mondatommal lököm még “mélyebbre” illetve, hogy hogyan tudnám rávenni, hogy belássa, ez nem normális már. Mivel tudok ilyenkor segíteni? Hogyan tudom vele beláttatni? Segít egyáltalán ilyenkor, ha egy bizalmas beszélgetés hatalmas veszekedéssel zárul? Nagyon kevésnek érzem magam, ahhoz, hogy érdemben tudjak segíteni anyukámnak, de nem tudom csendben végig nézni sem, ahogy lesüllyed.
Kérem segítsen!

Válaszát előre is köszönöm!
Judit

Tisztelt Doktor nő! A fiam 20éves. Velünk szülőkkel lakik együtt és dolgozik.Két éve van egy olyan barát nője aki mindig ha fizetést kap rá tapad és csavarognak a fiammal csak este jön haza és két nap alatt elverik a fizetését. A saját fizetni valóját amit ő rendelt meg nem fizeti,vagy csak amikor már ki kapcsolják felszólítják,stb.A munk.hely folyó számlára utalt a a fiz. és három hónap után felvett A-hitelt és a lányra költötte.Nincs vissza fizetve.Mi adunk neki enni ruhájai minimálisak jó formán még azok vannak melyeket mi vettünk neki. Havi szinten száz-száz ötven ezer forintot keres.Semit nem ad haza,nem vásárol magának. Jártam rendőrség,család segítő,írtam a lány anyjának,a lány 16éves. Eredménytelenül záródtak a próbálkozásaink. Tehetetlennek érzem magunkat. Közbe a fiúnk agresszív velünk,semmit sem csinál otthon,csak a lánnyal telefonál.Sajnos megfigyeltem a fiamon egy kényszeres vásárlást is melyet nem magára költ el,mint írtam fent.A Lány nak drága kabát,táska, cipő, most már készpénz még a szegény rokonának is.Mi is a megélhetési ráta alján vagyunk,de mi dolgozunk azért,hogy ne legyen adósságunk. Addig nyújtózkodunk még a takarónk ér. Tisztelettel várom válaszát! Bár nem tudom ,hol találom a neten meg,mert nem vagyok képzett számítógépes. Tisztelettel Julianna

Tisztelt Doktornő!

Párommal 1 éve vagyunk együtt.
Az előző kapcsolatom katasztrofálisan ért véget, ez kihatással van a mostanira.
Az előző párommal 5 évig éltem együtt. az elején szép és jó volt minden, nagyon szerettem. Majd romlott meg az egész, ő nagyon megváltozott. Eleinte csak szóban voltak vitáink, majd a végére odáig fajult a dolog, hogy megütött, megcsalt, megerőszakolt.
Nálam élt, nem tudtam kirakni, mivel hozzám volt bejelentve, így csak a bíróság által tudtunk véget vetni ennek.
Én azóta újra kapcsolatban élek, az új párom merőben más mint Ő volt.
A sima hétköznapokon semmi probléma nincs is. de mikor a testiség jön szóba… Én nem merek a mai napig kezdeményezni, és vannak olyan dolgok, amiket nem vagyok képes megadni neki, pedig vágyna rá.
Fizikailag képes lennék rá, de lelkileg úgy érzem, leblokkolok, nem vagyok képes megtenni. Félek, hogy újra átélem, pedig tudom nem így lenne. Mégsem megy.
Pszichológushoz nem szeretnék eljárni, mégis szeretnék valami tanácsot erre, hogyan tudnám ezen túltenni magam?
Ő elfogadott így, nem is hozza szóba, de tudom, hogy többet szeretne

Üdvözlöm!
A párommal már majdnem 4 éve együtt vagyunk. Elég nehéz eset, ezt azért merem így írni, mert nem csak szerintem a családja szerint is. Az egyik problémám, hogy nem szeret beszélni az érzéseiről soha, egyébként sem szeret beszélgetni… Ha megkérdezem mi történt ma vele annyit mond, hogy semmi már nem emlékszik vagy semmi olyan amit érdemes lenne elmesélnie. Ez zavar, mert én szívesen meghallagtnék bármit a napjáról. A másik problémám, hogy nem lakunk együtt és elég ritkán találkozunk pedig nem lakunk messze egymástól. Hétköznap egyszer átjön este másnap reggel megy is, hétvégén pedig 1 napot. Nekem többre lenne igényem, de ő azt mondja nem akar többet, mert a saját dolgaival akar otthon foglalkozni. Persze átmehetnék hozzá, de akkor nem foglalkozik velem, ülök és nézhetem amit épp csinál. Összeköltözni nem szeretne albérletbe, mindketten otthon lakunk még. Mi lehet erre a helyzetre a megoldás? Fogadjam el, hogy ilyen és kész?

Köszönettel : Nikolett

Nem is tudom röviden összefoglalni mi a gondom.
Lényegében az egész életem működésképtelen.
Önbizalom és önbecsülés nulla.
A pszichológusokkal kudarcot vallok,mert mindig én vagyok a hibás azért amiért nincs eredmény.
Én mind hibás vagyok,mert vagy mondok vagy nem mondok valamit,nem tudok megnyílni amit azért kétlek-nem értem amit mondanak. Tény,hogy makacsa vagyok.
De ha jól tudom a szakember dolga lenne áttörni a falat és segíteni megváltoztatni az én és önképem.Feltörni azt amit én nem tudok.
Ehhez képest elküldenek. A legutolsó azt monda keressek csoportterápiát. Mindegy milyet.
8 alkalommal találkoztam az utolsó illetővel.Ez soknak számít. Egy éve is felkerestem valaki 4 találkozóig jutottunk. Nem látja rajtam,hogy beépülne amit mond és leküldött. Az utolsó szerintem meg nem vagyok elég érett egy magánterápiára .
Valaki meg rendszeresen lemondta akár 1 órával a találkozó előtt vagy elfelejtette a napját esetleg az időpontot így csak 15 perce jutott rám.Tb alapon ment a dolog. Legalább 10 éve járom azt az utat,hogy keresek valakit nem működik.Várok egy darabig és kezdődik elölről !!! Azért ennyire nehéz eset nem lehetek….
Valaki sok évvel ezelőtt elintézte 1 találkozón annyival,hogy vágjon bele,meg tudja csinálni.
Többek közt pont ez nem megy.
Nem tudom már kihez fordulhatnék.
Megyeszékhely,egyetemváros.Nem pszichiáter kell hanem pszichológus.Ezt pl pont egy pszichiáter mondat.Valaki azért nem foglalkozik velem,mert nincs pénzem kifizetni, TB alapon nem ér semmi,mert 1 túlterhelt a rendszer. Akihez járhatnék vidékről nála voltam csak rendre elfelejtett a találkozókat és semmit nem ért az egész.
Úgy szeretném ha valaki bebizonyítaná nekem,hogy ér valamit ez szakma és az a sok minden amit az egyetemen tanultak nem csak a családfa állításban mutatkozik meg.
Mondanának valami használhatót.
Csak sztereotípia,hogy feltárja a múltat,segít tisztán látni,összefüggésekre világít rá,segít lerombolni a hamis önképet és újat építeni?
A legutolsó azt mondta ezeket nekem kell csinálni. Akkor mit csinál ő?
Ja, értem.Segít.De, hogy? Úgy, hogy nem csinál semmit:
Még csak olyan kérdéseket sem kapok amik értékesek vagy elgondolkodtatóak lennének.
Kissé cserbenhagyva érzem magam.
Én úgy érzem,hogy nyitottan mentem,számomra komoly gondokra hívtam fel a figyelmük amivel nem foglalkoztak és leküldtek.

Biztos téves elképzeléseim vannak a pszichológia segít
Azokra a kérdésekre sose kapok választ,hogy alkalmas vagyok-e a pszichológiai segítségre-nyilván nem mert elküldenek-,milyen segítségre lenne szükségem,milyen módszerrel dolgozó szakembert kellene keresnem.
Én tudjam kire és milyen módszerre van szükségem? Azt hittem ezt a hozzáértők mondják meg.
Említettem a jó régen diagnosztizált disztimia szociális fóbiát- ami jelen van,de nem mindig és minden helyzetben okoz gondot. Azt is említettem,hogy az interneten talált cikkek szerint ezeket viszonylag nagy hatásfokkal és gyorsan helyre lehet hozni.
Nem is foglalkoztunk ezzel bárkinél is említettem.
Lehet nekem vannak téve elképzeléseim a pszichológiával kapcsolatban. Én azt hittem ott segítenek a torz énkép felszámolásában és egy új felépítésében,de ilyennel nem találkoztam.
Olyannal viszont igen,amikor közölték velem,hogy ÉN(a szakember)zet nem tudom megoldani.Ezt önnek kell.
Ha meg tudnám nyilván nem keresnék segítséget ! Ott vagyok ahonnan elindultam. Egyedül a gondjaimmal.

Nem tudom hol kezdjem,mivel kezdjem,kihez kellene mennem és miért nem vagyok alkalmas a magánterápiára!
Makacs vagyok,hárítok,stb,de ha jól tudom ezt a szakemberek elvileg fel tudják törni. Mondjuk a legutolsó felnőtt klinikai szakpszichológus közölte velem,hogy ezt a 22-es csapdáját ő nem tudja megszakítani csak én.
Bennem felmerül a kérdés,hogy ha mindent a kliensen kell csinálni akkor mit csinál a szakember?
Olyan szépeket és jókat lehet olvasni.A gyakorlatban miért nem találkozok ezzel?
Gondok vannak a szülőkről való leválással,elköltözéssel-noha most érnek abba a korba amikor nekem kellene segíteni őket csak hát nem sikerült életet építenem és nem tudok megállni a lábamon.
Gondok vannak a munkakereséssel,mert semmire sem tartom magam alkalmasnak.Továbbtanulás? A tanulásra is alkalmatlan vagyok.
Nem látni rajtam,de elég buta vagyok.Csak a józan ész hiányzik belőlem.
Nincs szociális életem! Minimálbére munkahely,némi sport és unatkozok.Nincs kikkel én nincs miből szórakozni,de nem is tudok felengedni.
Gondok vannak a párkeresés területén,mert még sose volt kapcsolatom.
Nővel párszor voltam úgy,hogy fizettem érte. Rendre kudarcot vallottam.
Lányokhoz,nőkhöz sose mertem közeledni,mert mindig úgy éreztem,hogy már kicsit késő és különben is tapasztalatlan vagyok és így nincs sok esélyem. Aztán lepergett gyorsan 15 év és nem tudom feldolgozni ezt a kiesést. Minden más területen is kiesett ez a 15 év!
Nem tudok vezetni,nincs szakmám,semmiben sincs tapasztalatom.
Tényleg nem értek semmihez!
Még megbeszélnem sem sikerült senkivel.
Volt pszichológus aki azt mondta,hogy JÓ akkor most ez elveszett és kezdjünk új lapot. Azért én ilyen egyszerűen nem tudom elintézni.
-Meg azért sem közeledtem,mert mindig is kevésnek tartottam magam ahhoz,hogy valakinek a barátja legyek. Értéktelen szar vagyok.
Nincs az a józan,épp eszű nő akinek kellenék ha ismerne.
Ráadásul semmivel sem rendelkezem és semmit sem tudok ami egy 32 évestől elvárható.Amit ilyenkorra tudnak az emberek én NEM.
Kimaradtam az életből és semmit nem tanultam meg.
Nem tudom merre tovább,mert akikhez segítségért fordultam ők nem segítettek.
Hipnoterápia ?
Legszívesebben megszakítanám mindenkivel a kapcsolatot és eltűnnék.
Kezd kínos lenni,hogy még a nálam sokkal nehezebb sorsúak is tudtak maguknak egy életet építeni.Gyenge szar vagyok.
Csak utálni tudom magam.
Ezeket mind elmondtam vagy leírtam szakembernek és segítséget nem kaptam.
Bűntudatom is van mindentől.Leginkább,hogy nem éltem.
Elvesztem !!

Üdvözlöm!

A párommal 4 éve vagyunk együtt. Ez a probléma évek óta fenn áll. Igazából nekem probléma a párom tökéletesen el van így. A párom szinte már elutasítja a szexualitást. Ha együtt vagyunk az talán 2 hetente 1x fordul elő, de abban sincs semmi intimitás csak úgy durr bele, nincs előjáték sem. Az orális szexet ki nem állhatja, nem is csináljuk sosem. És ami t a legrosszabbul viselek, hogy nem szoktunk csókolozni csak szájrapuszi, de az is ritka. Azt mondja neki ezek a dolgok nem fontosak, jobban szereti, ha megöleljük egymást vagy ha simogatom a hátát. Szerinte ez így a normális és csak filmekben esnek egymásnak az emberek… Mi lehet az oka, hogy ezt így elutasítja? Érdemes lenne pszichológushoz fordulni ezzel?
Köszönettel: Niki

Szép napot!
A kérdésem a következő. Salsázunk mindketten. Ha elmegyünk valahova, többnyire ketten megyünk, és idegen emberek között táncolunk, vagy nem, mert a párom zavarban van velem tánc közben. Legutóbb azt kérte, hogy én álljak a parkett szélén várva h valaki felkér ő pedig elmegy a kiválasztott idegen hölggyel táncolni. Én ezt nem toleráltam. Konfliktust okoz köztünk. Persze azt mondja nekem akar jót..de ugye ez azért nem így van. Engem ott hagy, és ő elmegy vadászni és táncolni mert másokkal fel tud szabadulni, nem is kicsit. Mit tegyek? Köszönöm.

Tisztelt Doktornő!

A férjemmel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Társaságban teljesen elveszett ember lesz belőle. Zavarában rengeteg butaságot összehord. Percenként valt témát. Olyan dolgokat is megkérdez idegenektől ami abszolút magánügy. Vagy éppen saját magáról mondd el olyan dolgokat amihez másnak nincs köze. Nem tud megfogalmazni egy kérdést vagy egy mondatot rendesen. Ha társaságba kerül legyen az az én családom vagy a saját csaladja idegenek vagy kollégák annyira zavarba jön, hogy egyre nagyobb butasagokat beszél. Én latom rajta, hogy borzalmasan feszült de masok nem tudják, hogy mi játszódik le benne es teljesen hülyének nézik.
Ha egyedül vagyunk teljesen más ember. Tudunk beszélgetni bármiről.
Ahhoz, hogy ennyire ideges legyen elég egyetlen másik ember jelenléte.
Mindezek ellenére nagyon nyílt ember és nagyon szeretne barátkozni csak így sokkal nehezebben megy neki mert sokszor nem értik.
Az élet más területein is nagyon félénk de itt a legszembetűnöbb.
A szüleivel nincs túl jó kapcsolata, az apukája 6 éves koráig külföldön dolgozott, az anyukaja pedig 1 evre ugyanúgy otthagyta 5 évesen. Utana nem akart a nagymamatól elvalni, alig tudtak haza szoktatni. Kesőbb a szülők maganvallalkozók lettek es megint a nagymama foglalkozott vele a legtöbbet. (Egyébkent nem is mamanak hívja hanem anyunak.)
Problemai voltak a tanulassal később, ezert sokat veszekedtek. A mai napig megalazóan beszel az apósom a ferjemről mert sok problemájuk volt vele.
Nem tudom, hogy győzzem meg arról, hogy fontos lenne a pszichológus, nem akar orvoshoz menni, szerinte nincs semmi baja. Ha beszélünk erről elneveti az egészet.
Nagyon szeretnék neki segíteni.
Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Doktornő!
Az én problémám már egy évek óta húzódó nagyon bonyolult ügy.4 éve kezdődött mikor A.(42éves) és anyukám(41 éves) már régebb óta együtt voltak és A. hozzánk költözött,de csak olyan szinten hogy mivel van egy gyereke (K., 13 éves) aki válás utáni megegyezés alapján egy heteh anyukájánál egy hetet apukájánál töltött így amikor K. anyukájánál volt akkor volt egy hetet a mi lakásunkban A.Ezzel még akkor nem volt semmi gond,mivel apa nélkül nőttem fel elég könnyen befogadtam mint anyu melletti férfit mivel jófej volt és végre anyunak is láttam mosolyt az arcán nem csak könnyeket.Na hát mondanom sem kell, ez természetesen elmúlt.Egészen pontosan akkor kezdett el a rózsaszín köd eloszlani mikor K. anyukája kiköltözött Angliába így A. gyerekestül hozzánk költözött.Ez olyasfajta kellemetlenségekkel is járt és jár hogy mivel 2 félszobás a lakásunk így az én szobám maradt az enyém de anyuékét megkapta K. szóval az ő hálószobájuk a nappali lett (amit anyu a mai napig nem jól visel.Ez történt kb. 2 éve.Természetesen az én kamaszodásom legrosszabb időszakában és ez is befolyásolta a helyzet durvulását.Kisebb beszólásokkal kezdődött az egész A. felől aki megpróbált engem nevelni amit nagyon nem kellett volna, de akkor még próbáltam nyelni a dolgot.De aztán ezek a kósza szavak sűrűsödni kezdtek és jött az első nagyobb veszekedés.Amihez szintén nagyon nem volt semmi köze mivel anyuval veszekedtem ő meg egy kurva anyázással indított felém.Nem védem magam, nekem sem kellett több.Aztán megütött.Természetesen ezt senki sem emlegette rajtam kívül na de hogy én mit mondtam aaaaaz aztán számított.Alapból már azt nem tartom normálisnak hogy ő mint számomra csak egy senki beleszól a mi ügyünkbe de ennyire nem egyszerű a dolog.Bár ennyire egy sablonos tini dráma lenne.A nagyobbik problémám ezzel az, hogy ő egy rohadt képmutató zsarnok.Ezt nehéz kibontogatni de megpróbálok semmit sem kihagyni a sztoriból.Kezdjük mondjuk ott hogy egészen pontosan mindent megtervezett.Az eleinte mézesmázos férfiból egy bunkó uralkodó agresszív idegbeteg kutakodó és titkolózó ember lett.Eleinte (természetesen anyu elcsábítása után) megnyert engem.12-13 éves voltam vett nekem jóó sok ruhát, így nem volt nehéz dolga.Aztán szépen egyre több cuccát hagyta itt.Következő lépésként a saját képére formálta a lakást, kidobatta anyuval a kis emléktárgyakat a polcokról képeket és könyves szekrényeket szüntettetett meg vele.Ez még nem olyan eget rengető dolog.Aztán ideköltöztette a fiát.A szegény fia nem tehet róla de egy hihetetlen nagy szerencsétlenség.Szegény nagyon buta és egyáltalán nem életrevaló de ez az apja nevelése miatt van.Innentől kezdve jött az hogy anyunak minden reggel mikor délutános azaz éjfélre ér haza reggel 6kor be kellett vinnie K.t Halásztelekről Csepelre iskolába (az utcánk végétől az iskola elé vinné 1 busz).Aztán kicsit később már minden fociedzésre és meccsre (Németország Ausztria Belgrád) vigye el őket.Mondanom sem kell folyamatosan hulla fáradt.De ha akár csak 5 perccel megy korábban azaz hazaindulás előtt az edzésére és nem 10 perccel akkor olyan szintű leszidást kap hogy a kurva anyázástól kezdve a szerencsétlen hülye nyomorékig minden megtalálható.Persze ez sziporkázik a házimunkánál a fürdésnél vagy csak egy “mit főzzek?” kérdésnél is igazából bármiben megtalálja a hibát. Természetesen ebből a gyerek is kap ha csak 1 mozdulatot rosszul csinál vagy 1 perccel később fejezi be a játékot de ez engem annyira nem érint.Engem az bosszant hogy anyut bántja testileg lelkileg.Pedig ő erején felül mindent megtesz NEKIK.Van még mint mesélni.Csepelen A.nak volt egy lakása.Eladta, ekkor hallottam hogy 6 milliót kapott a lakásért DE MÉG EBBŐL SEM FIZETTE KI A TARTOZÁSAIT.Erre, 4 hónappal később anyu csináltat neki a bankszámlájához társkártyát.Tudni kell anyuról hogy már az apám is és az utána lévő pasija is milliókról nullázta le.Mindig borzalmas embereket fog ki de egyedül képtelen élni és nem tudom hogy ezzel mit kezdjek.A következő kedves történet.3 hónapja csúnyán veszekedett anyuval.Gusztustalan szavakat vágott hozzá.Elegem lett és kimentem,szép higgadtan mondtam neki hogy “gratulálok,szép példája vagy a férfi fajnak.”Jöttek a szép szavak de én csak megfordultam visszamentem a szobámba és előrelátóan eltorlaszoltam az ajtót.Szükség is volt rá.De betörte az alját és így a feje és egy karja befért és onnan magyarázott.Elmondtam neki hogy én átlátok rajta és alátámasztottam példákkal.Erre ő többek közt azt mondta hogy takarodjak ki a lakásból.Mondtam neki hogy ” anyu és az én lakásomból?Na meg még mi a k*** anyámat nem!”Na ezt ő úgy értette hogy az ő k*** anyját.Több se kellett tovább törte az ajtót de szerencsére nem jutott be.30 perc után feladta.3 órán keresztül vártam hogy elinduljanak a fociedzésre.Összepakoltam és átmentem a nagyszüleimhez.3 teljes hétig ott laktam aztán anyu addig könyörgött míg vissza nem jöttem.A.val azóta sem állunk szóba.De nem lakom teljesen itthon csak mikor anyu is itt van.Nem lepett meg annyira, de egy percig sem védett meg.Pedig A. attól kezdve hogy engem senki sem szeret odáig hogy minden 2. srác ‘hímvesszője’ járt már bennem a gimiben (jelenleg is az első és egyetlen barátommal vagyok már 3 éve) minden hazugságot hozzám vágott.Nem beszélünk A.val én köszönök neki ő csak ritkán ha más ott van és ennyi a kommunikáció.Anyu próbálja megtörni a jeget de mondtam neki hogy ennél csak rosszabb lehet addig örüljön míg nem szólunk egymáshoz.Van még egy elég fájó pontom.Hogy anyut konkrétan nem érdeklem.Minden nap beszélünk többször is de a vezető téma mindig az hogy A.nak milyen a hangulata.Hogy felhívhatja e vagy akkor csak leszidást kap.Mert fél.Nagyon fél és folyton sír.És mivel minden erejével nekik próbál megfelelni én sehol sem vagyok a rangsorban.És ez sokszor nagyon fáj.Többet vár el de mégis kevesebbet kapok.Sokkal.Persze ilyenkor jön hogy nem értékelek semmit sokszor elfelejtem amire megkér stb.De belefáradtam.Az egész A.ügybe.Elegem van az egészből.De az hogy én nem számítok még valahogy túlélem.17 éves vagyok élem én a saját életem nelküle is ha kell csak akkor felém se legyenek olyan elvárások amiket ő sem és más sem teljesít aki több figyelmet és időt kap mint én.De ez még mindig a kisebb baj.Eleinte úgy gondoltam csak én okozok kettejük közt viszályt és ha elköltözök a mamáékhoz akkor minden jó lesz.Megpróbáltam.Nem jött be.Nem akartam őket szétválasztani mert anyu kb belehalna.Képtelen együl élni.De ez a kapcsolat tönkreteszi.A. bántja megalázza elveszi minden idejét pénzét energiáját.Megeszi az életét.Egyszóval én nem látok mást mint hogy ezt be kéne szüntetni.De ha ezt megmondom én leszek az önző aki tönkreteszi.Mit tegyek?Elfogyott minden lehetőségem a javításra.Nagyon nagy szükségünk lenne a segítségre!
Köszönettel: Zsófia

Jónapot kívánok!:) Azzal a problémával fordulok magához. Hogy a barátnőmmel már lassan 2 éve együtt vagyok de nem olyan régen megismerkedtem egy másik lánnyal akivel tahó módón megcsaltam és össze is jöttem a barátnőm háta mögött.Őszinte vagyok bármilyen helyzetben, így hát elmondtam barátnőmnek. És soha nem fogom elfelejteni azt ahogy láttam őt. Ő egy kis idő múlván azt mondta hogy ő kibékül velem ezek után is. Viszont én nemtudok mit tenni, megszerettem a másik lányt de viszont szeretem a barátnőm is.:(. Tudom hogy egyszerre kettő lányt szeretni elég durva dolog de nemtudok mit tenni és tanácsra van szükségem mert tanácstalan vagyok és nem tudom mit kezdjek:(.

A férjem olyan pontra jutott a szüleimmel, hogy már nem állnak szóba egymással. Mindkét fél a legrosszabbat feltételezi a másikról, düh és keserűség van bennük, a saját sérelmeik miatt. Nem gondolnak bele, hogy a másik valóban milyen, illetve milyen volt régebben, amikor még jó volt a kapcsolatuk. Ebben a helyzetben mindenki szenved, engem is kikészít. 5 hónapos terhes vagyok, s jelenleg elvesztettem minden reményt, hogy a helyzet jobb lesz. A párom nem fogja látogatni anyámékat, ha végleg elköltözünk, s a szüleim sem fognak jönni hozzánk. Nem tudom mit tegyek, kétségbe vagyok esve, de nem akarom hogy a sok idegeskedés, sírás miatt a babának baja legyen. Pszichológushoz szeretnék menni, de erre most nincs keret a kiadások, házfelújítás miatt. Mit tehetnék? Arról már letettem, hogy a feleket győzködöm a másikról, ők meg nem beszélnek egymással, a legutóbbi is veszekedésbe torkollott. Köszönöm válaszát! A.

Tisztelt Doktor nő.
Andrea vagyok és nagyon tanácstalan. Pár szóban az életünkről. Férjemmel és velem él édesanyám is, kapcsolatuk jó. A tanácstalanságom oka a következő. A férjem barátja messziről leutazott hozzánk látogatóba. Nekem nagyon unszimpatikus. Férjem kérte hogy 1-2 napra had aludjon nálunk aztán megkért hogy nincs hol aludnia had legyen nálunk amíg haza nem tud menni. Beleegyeztem sajnos, hogy a férjemnek örömet szerezzek vele. Amit el kell mondanom, hogy mivel 2 szobánk van, ezért én a közös ágyunkból felmentem az emeletre az édesanyámhoz. Az elmúlt 3 hétben a barát és a férjem sülve főve együtt voltak, a férjem a barátját kiszolgálta, minden nap meg vett neki mindent amit csak kívánt. Ha elment valahova izgúlt érte, még nekem az elmúlt 5 év alatt sem csinálta ezt soha. Ha rákérdeztem annyit mondott, hogy a mi vendégünk felelősek vagyunk érte. A 3 hét alatt én a munkám miatt nagyon keveset voltam otthon, a komunikáció közöttünk jó reggelt és jó éjszakát-ba merült ki egy-egy puszival. Mikor rákérdeztem, hogy szerintem ez nagyon nem normális így akkor annyit mondott megigértük neki kibírjuk amíg itt van, és hozzátette nehogy mást gondoljak a dolgok mögé az érzései felém nem változtak. Tegnap elment a barátja haza. A férjem lehajtott fejjel ült csendben alig beszélt. Este feküdtünk az ágyba és elkezdte mondani hogy milyen furcsa, hogy nincs itt a barátja. Mikor rákérdeztem hogy furcsa vagy hiányzik, azt mondta mind a kettő. Megszokta hogy itt van és nehéz neki visszaállni a régi kerékvágásba. Nem tudom hova tegyem ezeket a dolgokat, én úgy érzem ez az egész nem normális. Van bennem egy törés, de nem tudom helyes-e nálam ez. Normális ha egy férj 3 hétig a barátjával van éjjel nappal, egy ágyban alszik vele a felesége helyett és mikor elmegy hiányzik neki? Kérem segítsen nekem mit tegyek hogy ez a rossz érzés meg szűnjön bennem. köszönettel Andrea

Tisztelt Tanácsadó! Véleményét szeretném kérni egy kicsit bonyolult élethelyzetben. 10 éve vagyok házas, 2 kisgyerekünk van. Szeretjük egymást a férjemmel, de sajnos a viselkedése egy ideje nagyon megváltozott.Hosszabb idő óta naponta szóbeli dühitörések jellemzőek rá, minden apróságon felhúzza magát, csúnyán beszél velem ordítva, tiszteletlenül. Én már nagyon nehezen viselem, próbáltam vele beszélni, de eddig sikertelenül, nem sikerült kiderítenem sem a feszültsége valódi okát, pedig sokat és őszintén szoktuk megbeszélni. Az igaz, hogy az elmúlt két évben nagyon stresszes volt az életünk ( kislányunk betegsége, munkahely, család…), de most már az javulóban van, viszont az Ő viselkedésére nem ad okot. Sokszor lehangolt is, utálja a világot is, máskor meg tündéri, jó apuka és férj, szerető. A hangulata hamar változik és átfordul agresszív kiabálásba. Nem tudom, hogyan tudnék neki és persze magamon és a gyerekeknek is segíteni, hogy ne legyen ilyen sok veszekedés. Szakemberhez meg nem akar menni, pedig én úgy érzem, hogy szüksége lenne rá. Ön szerint a mindennapos nagyobb ok nélküli ordibálások, agresszív dühkitörések jelezhetnek-e valamilyen mentális betegséget vagy kiválthatja pusztán a stressz is? Mit tanácsol erre az élethelyzetre? Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel, Márta