Kedves Doktornő!

21 éves lány vagyok.
Eddigi életem során sokat csúfoltak. Természetesen voltak azért jó időszakaim is, kiközösítve ritkán voltam ill. barátokat is viszonylag könnyen szereztem/szerzek azóta is. Ált. iskola első pár évében a mostani állapotomhoz képest nagyon magabiztos voltam. Felső tagozatban szorongóbb voltam, de csak annyira, hogy pl. egy iskolai rendezvényen remegett a hangom mikor egy verset el kellett mondani. Középiskolában rosszabbodott, akkor már a testnevelés órákat és a szóbeli feleleteket is igyekeztem ellógni.
Tehát akkor még tipikus lámpalázas tüneteim voltak, remegés, hideg-melegérzet, izzadás, stb.
A középiskola 3.évében átmentem egy gyengébb gimnáziumba. Elég rossz időszakom volt, depressziósnak éreztem magam, sokat kellett utazni a sulihoz, illetve rengeteg volt a szóbeli felelés, az osztályt sem szerettem volna megismerni, ezért magántanuló lettem. Félévente vizsgáztam és ezek jól sikerültek a lámpalázat leszámítva.
Érettségi után 1 évet kihagytam és úgy döntöttem, csinálok 2 szintemelő érettségit. Keményen tanultam. Az érettségi előtt 3 hónappal elhunyt a nagymamám, illetve párkapcsolati gondjaim is voltak.

Következő hónapban történt, hogy pár napig diétáztam és nagyon elrontottam a hasam, mikor édesanyámmal elindultunk vásárolni, ügyet intézni.
Wc-re nem akartam elmenni, így 3-4 órát szenvedtem, mire hazaértünk, addigra már néhány pánikrohamon is túl voltam. Ezután pár nappal elmentem a postára, és akkor ugyanez az érzés jött rám sorban állás közben, hasi fájdalom és pánik. Egyszer tanulás közben bevillant egy kép, hogy az érettségin is ugyanez fog történni és így is lett, már az első percben ki kellett mennem emiatt. Szóbelire nem is mertem elmenni. Ezután lassan kialakult egy emésztési zavarom, de az orvosok semmit nem találtak, természetgyógyász segítségével rendbejöttem. Viszont a hasi pánik megmaradt, ha orvoshoz megyek akár csak egy receptért, vagy buszon utazom, emberek között vagyok előjön. Ez már átment egy generalizált szorongásba szerintem, mert ha egyedül vagyok is ezen agyalok, hogy sosem lesz belőlem semmi, mert még iskolába is félek elmenni. Tudom, hogy rosszul leszek és emiatt tényleg rosszul leszek. Főleg akkor rosszabbodik a pánik, amikor síri csend van. Pedig nagyon -nagyon szeretnék tovább tanulni. Főleg az iskola miatt, már depressziós vagyok, mert nagyon félek a rohamtól miközben idegen emberek között vagyok, viszont iskolába járni muszáj lenne. Nekem már a régi sima lámpalázas állapot is megfelelne, amikor simán elüldögéltem akármekkora csendben emberek között, csak a szóbeli feleléstől féltem. Lehetséges egyáltalán hogy valaha a régi leszek, vagy ne reménykedjek, hogy ez végleg elmúlik? Most lehetőségem lenne elmenni egy érettségire felkészítő tanfolyamra, de nagyon tartok tőle. Plusz úgy vagyok vele, hogy egy mentálisan egészséges embernek sem mindig sikerülnek ezek a dolgok, akkor nekem pláne nem fognak. A szüleim és barátom/barátaim nagyon megértőek és támogatók de én úgy érzem csak csalódást tudok okozni nekik. 🙁
Előre is nagyon szépen köszönöm.

Nos ma nagyon ossze vesztem apuval és ma eloszor elgondolkoztam azon mi volna,ha ha megolném magam. Ugyse hiányoznák senkinek. Még az a szerencse,hogy ugy se merném megtenni. Ott álltam a mosdo felett és a borotva ott volt melletem és annyira elkapot a depi roham,hogy akartam huzni pár vonalat,de nem tettem. Szerinted mit kéne csinálnom?

ugy erzem hogy semmi se jon osze az eletbe,pedig sokmindent szeretem volna az eletol de mindha mindig volna egy lathatatlan akadaj ami mindig kozem es a celom koze all,bele faradtam mar az egesz eletbe meguntam mindig nem be utkozni nincs mi motovaljan mar

Kedves Hölgyem!

A férjemmel vitáztunk és megbántódtam valamin. Bevonultam a gyerekek szobájába és úgy ahogy voltam, ott lefeküdtem a szőnyegre, hogy ott aludjak, mert elfáradt a lelkem a vitában.
A férjem dühödten bejött és csuklómnál fogva talpra húzott és kirángatott a szobából, és ha nem is ordítva, de ingerülten és felemelt hangnemben mondta, hogy ezt nem tehetem.
Sírtam, ellenkeztem, de kivonszolt.

Mit tehetnék? Szerintem jogom van a gyerekekkel aludni akár, mert éppen így van kedvem, akár mert nincs kedvem veszekedni, vagy épp csak vitatkozni sem.

Mit tegyek legközelebb? Gyerekeket nem akarom a lakásban hagyva éjszaka elmenni…

Köszönöm válaszát.

Tisztelt Hölgyem!

Ez ugyan csak szőr mentén pszichológia témaköre, de csak én vagyok egyedül azzal, hogy zavar, ha az intim együttlét előtt a férjem nem fürdik meg?
Órákkal korábban megfürdik néha, mert edzésen volt, de – különösen nyáron – 5-6 órával később már újra izzadt szaga van, a genitáliáinak meg pláne, hiszen közben még a nagy-toaletten is volt, ami után akkor sem tusol le, ha aludni megy.

Erről más nők is beszámolnak, hogy a férfinek nem jut eszébe, hogy orális szex esetén igen kellemetlen egy szagló fallosz? Pláne, ha au ugyan papírral kitörölt, de meg nem mosott hátsó fertályból is jön a szag? Ő nem érzi, de a pizsamája minden reggel széklet és vizelet szagú – az izzadtság mellett.

Ez csak engem zavar, velem van baj? Mert mikor megemlítettem – nem sokszor, évekkel ezelőtt, hogy ez nekem probléma, kigúnyolt, hogy papírral tisztára lehet törölni a székletet és én paranoiás vagyok.

Azóta nem hoztam szóba.

De egyszer azt mondta, hogy ha előfordul, hogy utólag derülne ki, hogy nem mondtam el szeretkezés kezdeményezésekor, vagy alatta, hogy nem esik jól, akkor többé nem fog kezdeményezni. De hát nem a szeretkezés nem esik jól, csak szagok helyett jobban esne a tisztálkodott bőrét, testét érezni.

Köszönöm a válaszát.

Üdvözletem,
Van egy barátnőm, akivel anno legjobb barátok voltunk. De most újra összevesztünk. Igen újra. Mindig egy fiú miatt. Ha együtt vagyok valakivel hanyagolom a barátaimat. De miután mindenkit elveszítettem magam körül, majd nagyon nagy nehezen vissza szereztem nem tenném még egyszer meg ezt az elhanyagolást. Viszont egy fiúval akivel nemrég szakítottam újra összejövünk valószínűleg. Emiatt a barátnőm letiltott, nem is hajlandó esélyt adni nekem hogy bizonyíthassak. És nem szeretnék szeptemberben egyedül kezdeni az évnyitón minden barát nélkül.. Most lesz szalagavatóm, érettségi….

Tisztelt Doktornő!

Egy 25 éves férfi vagyok. Két éve megismerkedtem egy nálam 15 évvel idősebb nővel ebből a dologbol bimbózódott egy szerelem . Nagyon jól mentek a dolgok de hibáztam . Sajnos az életem elég nehéz volt adóssagok maradtak rám szüleim után de én ezt el titkoltam a barátnőm elől. Mindent megadtam a két gyerekének és neki de mivel adossagok is voltak elcsúszott mindent ettol es attól kertem kolcson hogy rendbe tudjak mindent es ezeket el titkoltam . Sokszor rajott a dolgokra mindig azt mondtam nincs több hazugsag de mégsem mertem el mondani a teljes igazsagot mert időkozben ossze koltoztunk es egy kassza volt . Ugy dontottem el kell mondanom mindent mert sokszor csak csepegtettem ezekből a hazugsagokból . Most ott tartunk hogy teljesen elvesztette a felém való bizalmát amit teljesen megértek. Azt hitte penzugyileg is nyugalma lehet es minden téren. Nem tudja mit akart de amikor mondtam neki ha azt akarja haza koltozom es maradjuk barátok nem mondott semmit csak hogy nem tudja egyenlőre mit akar. Aztán másnap megmaszíroztam este es készülődtünk aludni kérdezte miért kellett így tonkre tenni mindent el mondtam hogy szeretem de nem tudtam a gondokkal szembenézni es nem akartam hogy ez befolyasoljon barmit de tudom hogy el mondhattam volna. Ezutan magához húzott megoleltuk egymást és egyutt voltunk az éjszaka . El mentem hajnalba dolgozni írtam neki hogy meg sem érdemlem őt és mindent megteszek hogy mindent helyre hozzak . Ő erre azt válaszolta hogy nem valtoztam a szemébe csak jó volt valakihez oda bujni ezek után a napok után és nem tudja mit szeretne . De ha úgy érzem kihasznált sajnálja.Miután tegnap haza értem többet beszéltünk és jobb kedv volt . Este megint meg tortént az eset és utána beszélgettünk nevettünk megint el aludtunk egymás karjaiban.Azt szeretném öntől kérdezni hogy ezek után és amik történnek most van esély arra hogy tiszta lapokkal ujrá építhetünk egy gyönyörű kapcsolatot vagy ahogy most cselekszik az csak egy trükk vagy bosszú amiért csalodast okoztam. Bár ő nem olyan aki ilyet tenne. Válaszát előre köszönöm.
Üdvözlettel: Péter

Kedves Doktornő!

Párom 31éves július26-án mondta ki vége. én 28éves vagyok( pasi)

Olyan okokat mondott síró babával álmodik meg velem, majd nem akar 2dik gyereket, majd fiatal vagyok hozzá jöttek a gondok,

kideritettem ezek nem gondok ezek szándékosan generált gondok amit velem próbált elhitetni csak én attól okosabb vagyok és rájöttem,

azóta többször találkoztunk ahol kézen fogva járunk, volt nem egy csók, és elvileg hétvégén nála találkozunk ahol bármi lehet akár légy ott is..

Egy társkeresőn ismerkedtünk meg rá 2napra már személyesen találkoztunk. semmi gond nem volt a 3hónap alatt

amugy én nagyon figyelmes vagyok, rájöttem gyakran járt fel mig együtt voltunk a társkeresőre, szembesitésnél ő tagadta,!

Nem tudja a fagyi vissza nyal. hamarosan kiderül a társkeresőn hány pasival kavart mig vele voltam.

ő mindig is úgy mondta őszinte megértő, komoly kapcsolatra vágyik, stb. akivel lehet jövőt tervezni.

ráirtam egy ismerősére srác ki sokat lájkolta képeit kiderült mikor velem volt akkor mellette vele is randizott párszor csók stb ezek voltak az a bizonyos dolog nem,, majd abba maradt nekik.

Kérdezem én ki 7éve elvált, van egy 14éves lány, válás oka férje ivott.
előadja hogy komoly kapcsolatra megy akkor miért hazudozik?

meg 31éves nő nem tudja mit akarna? de azért nem hiszem el 28éves korom ellenére én kevés lettem volna hisz mindenben helyt áltam elég keményen!

leszeretném buktatni ,hogy megtanulja ki valóban szerette, szereti, azzal illetve nem lehet az emberek érzéseivel játszani!

Várom Doktor Nő Tanácsát. kivagyok most is lelkileg idegileg, 7kgot fogytam.
de mai napig fáj hogy párom ki elvileg imdáott csókolt ölelt, minden, hirtelen elhagy. ilyen gyerekes okok miatt. amit persze nem hiszek el..

Tisztelt Doktornő!
A problémám nem igazán magamról szól mint inkább az “anyósomról”.
A legegyszerűbb ha röviden a kezdetektől írok.
A férjemmel öt éve ismerjük egymást,szeretetben megértésben élünk egy kislányt nevelünk közösen az első házasságomból.Mikor megismerkedtünk nemsokára össze is költöztünk ekkor a férjem már 32 éves volt és még az anyjával élt.Az anyósom nem tudta ez valahogy elfogadni azóta sem,folyamatosan üzenetekkel bombáz amikben mindennek elhord.Az tudni kell,hogy a kedves mama 3 gyereket szült de egy sem tatja vele a kapcsolatot.Nem egyszer leírta,hogy a férjem azért született meg,hogy legyen aki gondoskodjon róla mikor megöregszik.Mindig a pénzzel jön nem mintha adott volna valaha is,a férjem egy szatyor ruhával jött el tőle és még akkor is rendőrt hívott rá.
Öt éve próbálok meg vele nem foglalkozni,de tudom hogy a férjemet ha nem is mondja nagyon bántja.Az apja meghalt és csak az anyja maradt…volna.Én egy förtelmesen pénzéhes embernek tartom azt a nőt,hogy még 5 év után is ez a problémája pedig azóta nem látta a fiát sem.
Az érdekesség kedvéért leírom az egyik üzenetét:Remélem talán jut egy csokor virág a temetőre abból a pénzből amiért mi dolgoztunk meg.
Mondom soha nem adott semmit és nem is kellene semmi tőle.
Nem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel,orvosra lenne szüksége és ezt nem rossz indulatból mondom…már nem.
Ha tudna valami jó tanácsot nagyon örülnék neki.
Köszönöm!

Üdvözlöm! 30 éves múltam fél éve született meg az első gyermekem. Sajnos nem Magyarországon élek így eléggé el vagyok szigetelve a családtól barátoktól segitségtől. Mindent egyedül kell megoldanom, mert párom nagyon sokat dolgozik. Az utóbbi másfél hónapban azt érzem hogy megbolondulok. nem beszélgetek senkivel teljsen egyedül érzem magam. Fáradt vagyok nincs kedvem semmihez, még ahhoz sem hogy egyek, vagy hogy elmenjek a boltba akér egy kenyérért is A gyereknek jön a foga emiatt folyton csak sír egyedül kézben képes megnyugodni. Hetente 1x dühkitöréseim vannak. Olyankor képes vagyok mindent de szó szerint mindent törni zuzni ami a kezem ügyébe kerül. Mindenen képes vagyok sírni ha ideges vagyok vagy ha a gyerekkel vagyok. Csak ülök és sírok. Éjszaka csak forgolódok nem birok aludni folyton jár az agyam valamin. kb 1 hónap múlva költözök haza a fiammal, de a párom nem jön egyenlőre ami miatt megintcsak folyton folyvást sírnom kell mert ezáltal szétszakad a család. Otthon mindenképp valami nyugtatót vagy valamit szedni akarok mert ebbe belerokkanok.

Segítséget szeretnék kérni: Hogyan tudnék kamasz gyermekemnek segíteni abban, hogy ki merjen állni önmagáért, hogy a döntését fel merje vállalni? A fiam 13 éves, és annyira szorong ettől, hogy hiszti és sírásrohamot kap. Elég csak megemlítem neki pl. azt, hogy mondja el az edzőjének, hogy nem szeretne többet járni edzésre. De több ilyen helyzet is adódik. A beszélgetések nem hoztak eredményt.
Köszönöm válaszukat!

Kedves Munkacsoport!

Majdnem 6 éves fiammal kapcsolatban vagyok tanácstalan. Eddig minden rendben volt vele, de most a nyár folyamán valami okból elveszítette az önbizalmát. Szerinte ő a világ legügyetlenebb gyereke meg a legbutább is (bár ezt ritkábban mondja, mert erről még ő is érzi, hogy nagyon nem igaz). Gyakran veszi a cipőjét, hogy inkább világgá megy, de elég csak annyit mondanom, hogy Légy szíves, ne menj el, már jön is vissza, bújik az ölembe. Ezzel párhuzamosan nagyon érzékeny lett a hangokra, illetve minden veszélyesnek vagy ijesztőnek ígérkező helyzettől menekül, még a mesében is. Fejből mesélésben sem történhet a főszereplővel semmi baj, mert magából kikelve ordít, hogy ez nem lehet, és azonnal írjuk át. Látott, hallgatott “kész” mese esetén elszalad, nem hallgatja azt a részt, amiben valakinek baja esik. Úgy érzem, hogy ez már túlzás. Bogyó és Babóca-szintű mesék elől egy majdnem 6 éves gyerek miért fut el? A legkisebb korától kezdve nagyon érzékeny, óvatos, kissé szorongó személyiség volt. A már említett Bogyó és Babóca mesében, ha valakit baleset ért (pl. beleesett egy tüskés bokorba), 2 évesen kétségbeesetten sírni kezdett, de nézni, hallgatni akarta tovább, most meg ugyan nem sír, de elszalad. Nagyon érzékeny arra is, hogy mindig minden szabályt betartsunk, önkéntes rendőrként utazik az autóban, és néha ott is hisztériás sírásban tör ki, ha valami szerinte nagyon fontos szabályt nem tartunk be. Mintha attól félne, hogy valami szörnyű tragédia történik. Hozzá kell tennem, hogy van egy 3 és fél éves öccse, aki az elmúlt pár hónapban szinte egyszerre szokott le a pelenkáról és a cumiról, aminek bátortására sokat dicsértük, biztattuk. Mellette a nagyobbat ilyen szempontból kissé elhanyagoltuk, kevesebbet dicsértük. Pont ma mondta, hogy az öccsére nagyon büszke, “saját magamra viszont…jobb, ha nem is mondom” – mondta. Szeptemberben ráadásul egy új oviban végzi el az utolsó évet (ott, ahova majd iskolába is fog járni), és ennek a változásnak egyáltalán nem örül. Szerette az előző ovit, nagyon jól megtalálta a helyét a csoportjában, az óvónők is nagyon szerették. Kicsit meg is bántam, hogy így döntöttem, hogy elhozom, de már nincs visszaút, hisz a jövő úgyis ez az intézmény lesz. Mindenesetre a bizonytalanságát ez növeli biztosan. A hosszú leírás után az a kérdésem, mit tegyek, hogy az önbizalma visszatérjen? Hogy ne érezze magát kevesebbnek senkinél, főleg az öccsénél ne (akivel amúgy nagyon szeretik egymást minden vita és (néha) verekedés ellenére)? A férjemet főleg ezek a hirtelen és túlzó érzelemkitörések aggasztják, szerinte már “nem normális” mértékű, de én nem hiszem, hogy “beteg”, inkább olyan, mintha valamiért nagyon mélyen szomorú lenne. Megszakad érte a szívem. 🙁 Mit tegyek?

Tisztelt Dr!

Olyan problémám van,hogy amikor a párommal együtt vagyunk az orgazmus előtt mindig egy olyan kép vagy gondolat ugrik be hogy mi van ha mégis megcsal?Ezért nem jön össze pedig nagyon jó vele.
A kapcsolat elején megláttam egy társkereső oldalon es beszélgetett másokkal is(úgymond akkor még komolyan nem.voltunk együtt),ezeket mind törölte is.
Azóta eltelt 4év,nem szeretném elveszíteni.
Hogy kűzdjem le ezt a dolgot?Úgy érzem egyre jobban megmérgezi a kapcsolatunkat ez a helyzet.

Kedves Cintia! Egy kis faluban lakom, hàzas, kisgyermekes anyuka vagyok. Nemrég megfogant a kistestvér is, aminek nagyon örülök. Mindennapjaim a szokàsos anyai és hàziasszonyi teendő körül zajlik. A problémàm úgy irnàm le, hogy a tàrsasàgi életem egyenlő a nullàval, nincsennek itt a faluban baràtaim, anyósomékkal sok konfliktus miatt csak muszàlyból talàlkozunk, sajnos szinte minden nap, de màr nem érzem jól magamat a tàrsasàgukban, úgy érzem élvezik az élet erőm néha a negatív gondolkodàsukkal, a pàrom sosem ér rà beszélgetni, ha néha neki is ülnénk egy kicsit, nem talàlunk témàt. Aggaszt ez a helyzet. Lehet az is belejàtszik, hogy màsik vàrosban laktam, ahol rengeteg baràtom volt, ismerősöm, és mikor megesküdtünk a férjemmel lassan eltàvolodtunk a baràtoktól a tàvolsàg miatt. Itt pedig kevés a fiatal, és mindenkinek màr megvan a saját tàrsasàg a. Tanàcsra lenne szükségem, hogy hogyan tudnék új baràtokat talàlni, és mit tehetnék annak érdekében, hogy a pàrommal is újra működjön a kommunikáció? Félek hogy a kistestvér érkezése méginkàbb bezàr a négy fal közé, és elhatàrolódok teljesen a külvilágtól. Előre is köszönöm a választ

Jo napot kivanok! A kislanyomnak szeretnek segiteni,de sajnos nem tudom hogy tegyem. O mar 23 eves tulajdon keppen mar sajatmaganak kellene ezzel foglalkozni de nem tesz egy lepest sem.Kenyszer betegsege van volt mar egy par pszihologusnal,pszihiaternel de valtozast nem tapasztaltunk.Segitseget kernek ha lehetseges?Ha szukseges valalom a tobbszori beszelgetest is,vagy szemelyes talalkozot.