Kérem doktornő segítsen nekem adjon tanácsot mert így nem bírok létezni. Egyszerűen nem tudom magam türtőztetni hamar felkapom a vizet mindenen és akarva akaratlanul is megbántok másokat többet közt a páromat is. Ha valami nem tetszik akkor egyből a plafonon járok dühös vagyok feszült és veszekedős. Egyszerűen nem tudok megnyugodni szinte mondhatni azt is,hogy egész nap csak jár az agyam kattog mindenen de csak a rossz dolgokon. Annyira félek,hogy elveszítem a páromat a viselkedésem miatt. Tudom sok igazság van abban is amit ő mond,hogy nagyon agresszív a magatartásom és veszekedős vagyok de nem tehetek róla. Ha úgy érzem,hogy valaki hazudik nekem és nem őszinte akkor durva vagyok hozzá. Nem tudom,hogy mondjam ezt el annyira nehéz kifejezni magam. Sokan mondták,hogy borderline személyiségzavarban is szenvedek bár ezt orvos még nem igazolta de érzem,hogy tényleg az vagyok. Kis korom óta csak a gondok vannak velem. Mindig is magamba zárkózó lány voltam sose voltak igazán barátaim. Nem is szerettek engem a korombeliek mindig ki voltam közösítve. Nagyon szenvedek annyira elegem van magamból még édesanyám is azt mondja,hogy veszekedős vagyok meg ugyan úgy a párom is. Egyszerűen nem tudok senkivel békén élni nem tudom magam fékezni nagyon indulatos vagyok meg ideges természet. Vajon mitől lehet ez?

Tisztelt pszichológus nem nagyon írtam meg ilyet nem is tervezek tobbet esetleg helyesírási vagy ékezet hibákért elnézést kerek de telefonról nehez ezt . Szóval gimis vagyok és jöttek Úgye idén is gólyák akik között van egy lány aki mostanra mar nem csak tetszik de szeretem pedig meg egy szót sem beszéltem vele csak rá írtam Facebookon hogy szimpatikus és hogy van e kedve beszélni . Vissza is utasította ezt aztán bocsánat kért mivel nem szereti ha úgymond idegenek írnak neki ilyet . En ekkor írtam neki hogy egyébként egy iskolába járunk. Na itt fordult a dolog is egyből több kedve lett de mivel nem nagyon irt vissza nekem mondtam neki hogy suliban majd beszélünk mivel ő írta nekem hogy tényleg nem szokot nagyon senkinek vissza írni Facebookon. Igy amint mondtam megbeszéltük hogy suliban beszélünk. Na es itt a baj. Egyszerűen nem merek oda menni hozzá de pedig ő nagyon jol elvan az osztály társaival meg minden nagyon aranyos lány . Visszont sajnos nekem csak negatív tapasztalatom van ilyen helyzetekben és egyszerűen mikor megláttam hogy megoleli az egyik fiú osztály társat szinte szívem szakadt meg .(egyébként nincs barátja még) szóval egyszerűen fogalmam sincs hogy hogy menjek hozza oda mit szólnának hozza az osztály társai. De tudom hogy nem lennék neki unalmas mert nem vagyok az az unalmas típus csak kissé introvertalt (nem nem tudom hogy irjak) . Es ezek miatt a suliban sem tudok ugy koncentrálni. Mert felek hogy rosszul fogja nézni ha oda megyek csak úgy is mondom neki hogy kettesben szeretnek vele csak beszélgetni. Soha nem volt meg barátnőm zárkózott vagyok de akik ismernek azok tudják hogy pedig egy nagyon humoros es jo fej srác vagyok. Egyébként 17 éves vagyok.

Szép napot kìvánok! Tudom nem ismerjük egymást, de szeretnék segítséget kérni. Talán, mint kívűlálló tisztábban és reálisabban látja a dolgokat. Hét éve vagyunk együtt ebből 5 èv házasság és van egy kisfiúnk. Tudni kell nem az első házasságom és neki sem. S most úgy érzem nem tudok mit kezdeni a mostani helyzettel és szerintem ő sem. Dolgozik én suliba járom, meg az itthoni dolgom az enyémek. Első időben nagyon figyelmes volt még a kisfiunk születése után is. Viszont ahogy telt az idő kezdtem észre venni, hogy túl sok ez neki talán. 50 évesen lett apuka, de ő szerette volna nagyon, most már viszont nincs türelem. Folytatom ott, hogy munka, haza jött, evett, alvás. Nem volt kedve beszélgetni, nem kérdezte meg milyen napom volt. Viszont azt is tudni kell, hogy külföldön élünk, nincs sok barátunk, neki pedig végképp nincs. Mindezt együtt véve, romlott a kapcsolatunk. Én nagyon sok embert ismertem meg. Köztük olyanokkal is akik többet szerettek volna, mint barátság. Jókat beszélgettem velük, de semmi több nem törtènt. Szeretem az embereket, szeretek barátokat magam mellett tudni, de neki ez nem tetszik. Legyen az nő vagy férfi egy idő után nem beyzélhetek velük. Figyeli a telefonomat, hogy mit beszélek a gyerekeimmel vagy a barátnőmmel. Azt megértettem, hogy azt tudni akarja mit beszélek más férfiakkal de, hogy még a gyerekeimmel is?! Azt mondja ő neki joga van tudni és a házasságban nincs olyan, hogy saját vélemény vagy saját magaddal el tölteni kis időt, mert mindent tudni kell a másikról napi 24 órában.
A másik problema a szexulális együttlétek minősége és mennyisége. Őszinte leszek nagyon de remélem nem gond. Sajnos ő pornó nélkűl már nem tud együtt lenni velem , nem nagyon fogad el nem leges választ. Röviden és tömören nem izgul fel rám. Nekem ez nagyon bántó, mert úgy gondolom akkor én nem vagyok számára olyan vonzó, hogy felizguljon. Erre az volt, hogy ha segítek neki, akkor biztosan menni fog. Tudni kell én nem az típus vagyok aki mindent megtesz. Ennek ellenére, segítettem szájjal, kézzel de semmi. Csak úgy működik ha saját maga teszi vagy pornó. A mennyiséggel az gondja, hogy nincs minden nap még akkor is ha menszeszem van. Viszont én olyankor nem akarom, ez sem tetszik neki. Van , hogy 4-5 alkalommal vagyunk együtt egy hónapban. Most azzal jött, nyugodtan menjek el mással akivel akarok csak tudjon róla. Kínomban nevettem, hogy ez most komoly?! Viszont meg is szervezett nekem egy férfit, akivel meg beszélték, hogy állandó partnerem lesz és majd ők mindent megbeszélnek. Következő dolog, az volt jó lenne ha fizetne is érte.
Mindezt azért tette ő azt állítja, mert szeret és csak segíteni akar, meg, hogy ne beszélgessek másokkal. Szükségem volt arra, hogy beszélgessek valakivel.
Ez mind nem az egész amik történtek, de minden kérdésre őszintén válaszolok. Bármi legyen is az.
Üdvözlettel: Andrea

Kedves Cintia!

Igyekszem röviden a lényeget írni.
8 évig ápoltam időskori demenciában szenvedő édesanyámat, 24 órás felügyelettel az ő saját lakásában.
Panel, 40m2-es, 8-ik emeleti lakásban éltem, szinte teljesen bezárt életet.

Szeretettel, fáradságot nem ismerve gondoztam az anyukámat.
Külön főztem neki, mert cukor és laktózmentes, epekímélő, pépes étrendre volt szüksége.
Óvtam a decubitustól, figyeltem a megfelelő folyadék bevitelre, naponta fürdettem, körmeit ápoltam, pelenkáztam stb.
Nem okozott nehézséget, mert hivatásom felnőtt szakápoló.

Férjem és lányom segített, ahogy a munkájuk mellett ezt tehették.
Külső segítségem más nem volt.

Közben mentővel kórházba kerültem, mert 200/perc volt a pulzusom és összeestem a piacon.
A Szívcentrumban megműtöttek, katéteres ablációm volt. (3 órán át tartott,altatás nélkül.)

91 éves korában édesanyám elhunyt.
Rá 4 nap múlva az első férjem is, akitől a lányom született és akivel 16 évig voltunk házasok.
Ő 55 éves volt, hírtelen leállt a szíve.

Második férjem rendkívűl jó és türelmes ember. Már 18 éve vagyunk házasok.
Édesanyámmal is szeretettel foglalkozott.
De még őt ápoltuk, 8 évig ki sem mozdultunk itthonról.

Most: Képtelen vagyok egyedűl boltba menni.
Nem merek felszállni egyedűl a buszra.
Pánikszerű félelmeim vannak, hogy rosszul lehetek a szívemmel.
Nincs önbizalmam. Nem merek emberekkel találkozni, kommunikálni.
Nővér létemre félek bemenni egy orvosi rendelőbe.
Szívcentrumba kontroll vizsgálattól úgy bepánikolok, hogy 180/100 Hgmm lesz a vérnyomásom, ami otthon soha nem magas.
Így pl. a terheléses vizsgálatot meg sem csinálják.

Gyógyszereim: Bisoprolol és Tritace, minimális adagban.
Néha bekapok 1/2 tbl. 0,25mg Frontint.
Ez utóbbi jelentéktelen mennyiség nagyon lenyom, altat.

Szeretnék úgy élni, mint annak idején!
Jönni-menni, élvezni az életet, hiszen van egy felnőtt lányom és egy szerető férjem.
De sajnos nem megy.
Ugyanúgy itt vagyok a 8-ik emeleten, munt mikor anyukámat gondoztam és csak akkor mozdulok ki, ha valaki jön velem.
Lehet ebből kivezető út?
Hogy és mit kell tennem?

Tisztelettel:
Éva.

Kedves Pszichológusnő !

Egy olyan problémával kapcsolatban kérném szíves véleményét, mely talán nem is annyira pszichológiai jellegű (vagy legalábbis nem csak az), mint orvosi, de miután a szakorvosoktól nem kapok egyértelmű válaszokat, és látom, hogy szexuális jellegű problémákkal is gyakran foglalkoznak, így talán összegyűlt ezzel kapcsolatba annyi tapasztalat, hogy az én esetemben is tudnak némi iránymutatást adni

45 éves férfi vagyok, 2 lányom (13 ill. 10 évesek) büszke apukája, alapvetően boldog és kiegyensúlyozott családi életet élünk – habár a mindennapjaink eléggé hajszoltak. A munkahelyem stabil, anyagi helyzetünk rendezett, különösebben nagy problémáink nincsenek – “csak” a napi stressz, amivel mindannyiunknak meg kell birkózni (felnőtteknek munka, gyerekeknek iskola). Kb. 2 évvel ezelőtt váratlanul szexuális zavarok léptek fel nálam (merevedési problémák), amik azóta egyre gyakrabban ismétlődtek, idei év elejétől pedig sorozatossá váltak a kudarcélmények, amik teljes pánikba taszítottak. Ezzel egyidejűleg lelki tünetek egész sokasága is felütötte a fejét, amik szintén kb. 2 évvel ezelőtt kezdődtek, és szintén egyre intenzívebbé váltak (hangulatingadozások, múltba révedés, szélsőséges emocionális reakciók bármilyen élethelyzetre, stresszhelyzetek egyre rosszabb tűrése, másokat ért lelki traumák, pl. repülőgép-szerencsétlenség, ismerős ismerősének tragikus halálának nehéz feldolgozása, motiváció hiány, későbbi fázisban “utolsó alkalom érzése”, pánikrohamok, vég közeledésének érzése, ill. általában rossz előérzet). Az idei év elejére ezek már teljesen megkeserítették a mindennapjaimat (pl. romantikus filmet semmi esetre sem volt ajánlatos megnéznem, mert tutira elsírtam magam – mindezt 45 évesen, cégvezetőként !) A feleségem úgy fogalmazott: teljesen olyan vagyok, mint egy terhes kismama…. Ekkor döntöttünk úgy, hogy orvosi segítséget kérünk. Némi utánaolvasás után arra tippeltünk, hogy andropauzám lehet (közismert nevén férfi klimax vagy kapuzárási pánik), a tünetek ugyanis szakasztott erre illettek, ezért ilyen specialistát (andrológus) kerestünk. Előtte még, biztos, ami biztos, megvizsgáltattam magam egy urológussal, ami 40 fölött amúgy sem árt – ő szerencsére semmilyen szervi elváltozást nem
talált. Az andrológusok (végül kettőhöz is elmentem) egyfelől nem cáfolták ugyan, hogy ez lehet a bajom (az interneten egyöntetűen úgy olvastuk, hogy 40 fölött bármikor “esedékes” lehet), de azért mindketten korainak találták, a tünetek ilyen intenzitásával pedig mindeddig még egyikük sem találkozott. Mindenesetre azóta átestem egy több hónapos tesztoszteron kezelésen (merthogy állítólag ilyenkor az okozza a gondot, hogy leesik a szervezet saját tesztoszteron termelése) – ez azonban hosszú távon nem megoldás, mert körülményes, drága és egy csomó egészségügyi kockázata van, hogy mást ne mondjak, a szervezet saját tesztoszteron termelését idővel teljesen elapasztja, mert úgy érzi, nem kell termelnie… Ezért próbáltam természetes alapon megoldani, így természetgyógyászhoz is eljutottam. Ő teljesen mást mondott: szerinte hülyeség ez a férfi klimax (ehhez szerinte is fiatal vagyok még), a mellékvese lehet kimerülve, és ezért borult fel a teljes hormon háztartás, ami az összes grimbuszt okozza. Tehát valahogy stressz-mentesíteni kell a szervezetet, a mellékvesének tisztulni kell a feszültségtől, és akkor idővel helyre áll majd minden. Ezen most jelenleg dolgozunk, a részletekbe nem mennék bele. Ami a lényeg (és itt jön a kérdés végre), hogy nem tudom, igazából kinek higgyek, mire számítsak… Jó volna hinni, hogy tényleg csak feszültségoldás kellene és tény, hogy a tavalyi évem nagyon kimerítő volt a munkában és rengeteg súlyos családi konfliktusom is adódott (de nem a feleségemmel, vele közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha), továbbá elég feszített fogyókúrát folytattam, hogy kisebb súlyfeleslegemtől megszabaduljak (96 kg-tól 88 kg-ra fogytam), keveset aludtam, stb. Másfelől azonban egyre-másra hallani/olvasni (ismerősöktől, internetről, médiából, stb.), hogy 40 felett egyre gyakrabban küzdenek a férfiak merevedési zavarokkal, egyszerűen az életkor előrehaladtával csökkenő teszto szint miatt. Ami engem igazából zavar, hogy most mire lehet akkor számítani ? Meg hogy van az, hogy a kapuzárási pánikban szenvedő férfiak fiatal csajok után rohangálnak ? Hogy tudnak évtizedekkel fiatalabb nőket/lányokat elcsábítani – és nyilván ágyba vinni, ha (ugyancsak a kapuzárási pánik részeként) ők is merevedési zavarokkal küzdenek ? Meg hogy van az, hogy egyesek nemhogy 40, de még 50 vagy 60 felett is képesek családot alapítani (hogy ne is beszéljünk szegény Czeizel dokiról, akinek ez 70 felé közelítve jött össze, ha jól tudom) ? Ők nem küzdenek ezzel a problémával 50 meg 60 felett sem, én meg 45 évesen lehúzhatom a rolót ? Amikor ezt a kérdést felteszem, senkitől nem kapok egyértelmű választ, és ez talán még jobban kiborít, mint az, hogy kudarcok érnek az ágyban (pedig az nagyon kiborít !) Van esetleg ezzel kapcsolatban valami tapasztalat ? Fordult már valaki férfi klimaxxal Önökhöz ? Hogy megy ez másoknál ? Mi a “normális”, mi a természetes ?

Kerultem mar olyan helyzetbe hogy nem volt erekciom amikor eppen szukseg let volna ra es ez eleg kinos volt szamomra!mas alkalommal mindig van!pl. onkielegiteskor nincs ilyen problemam!harom alkalommal tortent meg es nagyon zavar engem!

Tisztelt Cím!

Azzal a problémával kell szembesülnöm, hogy kb kedd óta olyan érdekes közérzet fogott el, mintha belekerültem volna egy új, érdekes lelki érzésbe, nem mondhatnám, hogy rossz, de más mint a megszokott közérzetem. Egy kissé közömbös, monton, mintga csodálkoznék a világra, és probálom magam fellelni benne, de csak ösztönszerűen megy, nem
Harmonikusan, robotszerűen! A munkát és minden mást tudok vinni… Eddig volt egy világom , most megváltozott minden bennem! ez természetes állapot? Vagy most kezdek felnőni ? Mi lehet ez?

Tisztelt Doktornő! Tömören az alábbival kapcsolatosan szeretném a véleményét kikérni:
Utólagosan bizonyos helyzetekben párom elszólta magát és a viselkedése miatt nagyjából biztosra tudom, hogy az idő alatt mikor velem tartott a randi időszak, mással is együtt volt, mármint lefeküdt. Ha ilyen témában beszélgetünk egyből hárít, tagad és mellébeszél. Sajnos ezzel a személlyel a mai napig tartja a kapcsolatot és jelen van az életében, de elmondása szerint csak mint barát. Nem tudom, hogy erről miért nem volt velem őszinte/hisz ez a kapcsolat egyik alap pillére/, esetleg szégyelli magát, megbánta vagy valami más lehet a háttérben? Vagy attól tart, hogy milyen véleménnyel lennék róla? Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen dolog után mennyire lehet ‘őszinte’ és kizárólagosan csak baráti kapcsolat két ember között. Az, hogy megtörtént is zavar, de az, hogy hazudik róla a mai napig az még inkább és mivel úgy tűnik ez nem okoz neki különösebben problémát. Álláspontját előre is hálásan köszönöm! Üdvözlettel: F.S.

Kedves doktornő adjon tanácsot nekem. A páromról van szó 28 éves és megvan veszve a munkáért neki az az élete. Szórakozni nem járunk egy hónapba egyszer elmegyünk édesanyámhoz és ennyi. Nekem meg ez édeskevés. Próbáltam már beszélni vele erről de nem sok értelme volt. Nem ért meg engem csak a kifogásokat keresi hogy itthon is kell mindig csinálni valamit nincs idő meg pénz. Nem tudom miért ilyen pedig még fiatal ember.

Az egyik lany ismerosom eleg sokat megy az utan a fiu utana aki nekem bejon es kicsit tobb mint baratsagba vagyunk es neki is bejovok de a lany mindig a kozelebe van

Kedves Lili
15 éves vagyok,vidéki versenysportoló. Gyakran előfordul,hogy fel kell utaznom Pestre 2-3 napos intenzív edzőtáborokba. Ilyenkor mindig nehezemre esik,ha egyedül vagyok és nincs ami/aki lefoglaljon. Ilyenkor mindig sírnom kell és nem tudom miért. Ha valami leköt,teljesen rendben vagyok és nyugodtnak érzem magam,ha egyedül vagyok rögtön környékez a sírás. Ez így nagyon rossz. Mit tehetnék?

Tisztelt Pszihológus!
Problémám az lenne, hogy a feleségem nem akar gyermeket,míg én nagyon.35 éves vagyok, Ő 42, 13 éve vagyunk együtt ebből 8 év házasság.Előző kapcsolatában született 2 gyermeke,2 éve pedig már unokája is van a lánya révén(17-19 éves kora körül szülte gyermekeit).Már ismerkedésünk elején közöltem vele h idővel szeretnék gyermeket de sajnos az élet közbeszólt,egyszer azért nem vállaltunk,mert “albérletben” éltünk,utánna jött a válság akkor a pénz volt a gond(ebben abszolút egyet is értettem vele) most pedig már a “kora”,azt mondja nem lenne hozzá már türelme,ilyesmi. Már futottunk pár kört,amikor elmondom h mennyire és miért vágyok úgy egy közös gyermekre,nem tiszta szívből,de hajlík a dolog felé, aztán eltelik egy kis idő és úgy érzem bepánikol és megváltozik a véleménye.Azt mondta keresnem kéne egy fiatalabb nőt,mert megérdemlem és nem mondhatok le a gyermekről,de én szeretem őt.Nem vagyok eljárós típus,nem iszok,mindig azt nézem h okozzak neki örömet az élet minden terén. A legutóbbi ilyen “kör” után végképp kiégtem,nincs kedvem az élethez sem és nem tudom mitévő legyek. Gondolatban újra és újra lejátszok párbeszédeket közöttünk,vagyis hogy mit mondanék neki és egyszer iszonyat faragatlan bunkó vagyok,máskor rideg megint máskor meg azon kapom magam h nem akarom elveszíteni és nem akarok a gyermekről sem lemondani,nekem MÁR nemcsak EGY gyermek kell,amióta együtt vagyunk,azt szeretném hogy ő legyen a gyermekeim anyja. Korához képest fiatalos,csinos és gyönyörű kismama lenne. Azt tudom h sok türelme már nem lenne a dologhoz,de megmondtam neki hogy ha kell én felnevelem a gyermeket,csak vállaljuk. Kérem segítsen,mitévő legyek? Próbálkozzak még a témával,hagyjam el? Így is úgy is egy világot veszítek. Úgy érzem,itt csak rossz döntés van. 🙁

Kedves Melinda,
16 éves lány vagyok. Még soha nem volt kapcsolatom. Elég érzékeny és vissza húzódó típus vagyok, a fiúkkal képtelen vagyok bármilyen formában kapcsolatot teremteni. Még azzal sem aki iránt semmi érdeklődéssem sincs. Valamiért olyan “alárendeltnek” érzem magam, a környezetükben. Beszélgetni sem merek velük. Pont emiatt a suliban rettentő csöndes vagyok, ezért néha sokan bántanak.
A lányokkal remekül kijövök, és az ő társaságukban teljesen fel tudok oldódni. Sokszor úgy érzem, hogy csak egy lánnyal tudnék szerelmi kapcsolatot építeni.
Érzelmileg Biszexuálisnak nevezném magamat, mivel néha bejön egy-két lány, (de nem vagyok benne biztos.)
Van is, aki nagyon tetszik, de mivel az osztálytársam soha nem merném neki elmondani, hogy érzek iránta valamit. Egy ideje ezen kondolkozom, hogy meg próbáljam e a kapcsolat kezdést egy másik lánnyal..

Előre is Köszönöm a választ és a segítséget!

Jó napot!
A gondom az ,hogy egy pár hete jöttem össze egy fiúval (18 éves) és előttem aktív szexuális életet élt, de mivel én 16 éves vagyok nem állok készen erre a dologra.
Nap mint nap szorongok, hogy ha nem tudom megadni neki azt amit egy nálam idősebb megtudna adni akkor egyszer elhagy vagy megelégel .
Mit tegyek ?
Beszéltem erről a barátommal is , nem tudom hogy most mi is legyen.
Válaszát előre is köszönöm.
Gy.V.

Köszönöm a válaszát doktornő!
A párom az nagyon ritkán jár szórakozni mint ahogy írtam is neki inkább a munka való. Barátokkal se megy szórakozni mivel ideje sincs rá. De megígérte most hogy kész lesz majd a házszigetelése elvisz kikapcsolódni egy kicsit. Majd eldöntjük ketten hogy hova megyünk. Én sem járok szórakozni mivel barátaim barátnőim nincsenek. Sose voltam társasági ember. Általában itthon vagyok a párom anyjával vagy amikor ő is dolgozott akkor egyedül voltam. Én sose vártam el a páromtól hogy drága helyekre vigyen ahol szórni kell a pénzt. Csak sajnos ő ilyen téren egy kicsit fura nekem. Mármint pénz dolgába nagyon sajnálja rám költeni a pénzét.