Tisztelt doktornő kérem adjon tanácsot a párkapcsolatomról van szó!
11 hónapja vagyunk együtt a párommal és én kb 7 hónapja lakom itt náluk. Mármint a szüleinél. És nekem már kezd elegem lenni ebből. Nem akarok évekig anyóssal meg apóssal egy fedél alatt élni. Ez nekem így nem jó. Nem bántanak ők engem igaz már volt egy két összetűzésem anyós jelölttel de mindig kibékültünk. Az a legnagyobb problémám,hogy nem érezem magam itthon nem csinálhatok azt amit én akarok mivel nem az én házam. Mondhatjuk úgy is,hogy csak egy vendég vagyok itt. Feszült vagyok nagyon sokszor és stresszes nem tudok így élni. Az a baj,hogy a páromat kizárólag csak magamnak akarom azt,hogy mindig csak velem legyen. De akkor is nekem van igazam ha már egyszer van valakinek egy párja akkor ő legyen számára az első és legfontosabb nem pedig a szülei. Mert sajnos a párom a szüleit sokkal jobban szereti mint engem nekik egy szóra ugrik ha valami rosszat mondok az apjára vagy az anyjára azonnal megvédi őket.

Kedves Lili!
A párommal már nagyon sokat beszélgettünk a külön költözésről hiszen minden nap ezzel rágom a fülét,hogy nem akarok a szüleinél élni éveken keresztül ezt ő is értse meg. De ő mindig csak egyet tud hajtogatni,hogy ahhoz hogy külön tudjunk menni két fizetés szükséges. Pl nekem is kéne egy 120-130 ezres fizetés meg ugye ott az övé és akkor már tudnánk tervezni. Mert ő azt mondta,hogy albérletbe nem akar menni egyrészt azért mert nagyon drága másrészt viszont azért mert nem akar másnak fizetni. Inkább akkor vesz egy családi házat majd mert arról tudja,hogy egy idő után tényleg az övé lesz. Azt mondta értsem meg egyik napról a másikra nem megy az elköltözés. Azt mondja,hogy gyűjtsük össze ketten a pénzt. De viszont egy baj van,hogy én nem hiszek a párom szavában attól félek ha nekem össze is jön egy jól fizető állás ő akkor sem jön velem külön mert a szüleit nem akarja itthagyni. Mivel nagyon ragaszkodik hozzájuk ezt már rég észrevettem.

Tisztelt Dr. Nő ! Pici segítségre lenne szükségem. Párommal lassan 21 éve vagyunk együtt, 2 gyermekünk van a nagyobbik lassan 18 éves . 14 évesen nagyon szerelmes voltam , anyukám elhagyását is igazolva hozzáköltöztem a páromhoz és anyukájához 16 évesen. Rá 2.5 évre megszületett első gyermekünk. Családon belül már akkor problémák voltak, ugyanis mindig is ellenezték ez a szerelmet. Sajnos már akkor kiderült hogy problémák vannak és vmi. nem stimmel a párommal. Anyukájával nagyon durván beszélt , viselkedett. Velem úgyszint. Első gyermekkel szinte semmit nem foglalkozott. Ha sírt az volt a baj, ha vmit csinált én voltam a hibás. Ezt természetesen mind a két féltől megkaptam. Folyamatos megaláztatáson mentem keresztül. Ez minden nap változó volt , sokszor úgy éreztem két személyisége van a páromnak. Ok nélkül vádolt apró dolgokkal, szinte mindig büntetett. Természetesen anyukájával együtt. Első költözésemnél nem engedett el sajnos megcibált hogy én nem mehetek sehova a gyermekével . Lelkileg össze voltam esve , ezért megszöktem. Távollétünk alatt folyamatos fenyegetőzéseket kaptam hogy lányomat elveszik, anyukám segítségével túl éltem ezt az időszakot. Újra felbukkant később a párom és a sok udvarlás után újra éreztem azt hogy ő már más. Sajnos nem , annyi változás történt hogy tényleg már nem bántott. Lassan 15 éve vívódom hogy mi legyen kettőnkkel, gyerekekkel stb. Addig ment ez a megbocsájtok nem válok , hogy már nem szeretem . Szeretem de már nem bízok meg benne ugyan úgy viselkedik mint azelőtt. Folyamatosan degradál, még mikor az anyukáját is ápoltam annak ellenére hogy ellenszenves volt velem, még akkor is én voltam a hibás hogy nem tudok pl. rendet tartani. Hol ott reggel munka, gyerekek,du. korház majd haza utánna megint gyerekek és majd a házimunka, kert stb. Tudni kell külföldi munkahelye van heti kétszer háromszor találkoztunk. De ez a pár alkalom mindig változó volt . Hol jó hol a megaláztatás és nem csak engem hanem a gyerekeket is. Lassan ott tartok hogy a nagylányom kezdi felfedezni apja hibáit , eddig próbáltam elkerülni a dühkitöréseinek megmagyarázását de már erre nincs szükség ugyanis felfogja hogy vmi nem stimmel és ez neki nem jó. Megkért hogy legyek erős és tényleg váljak el mert ez nem normális élet Apával. . Mit tegyek ? Tudom hogy igaza van , de félek rosszul döntök .

10 évig nem keresett az apám és most vele kell élnem. Nem tudom hogy álljak hozzá.. nem jövünk ki jól, nem èrt meg engem ès nem is sokat beszélünk.

Üdvözlöm, kedves szakértő!
Egy konkrét kérdésem lenne. Az lenne a kérdésem, hogy egy családban (még ha az csak két tagú is) okozhat-e lényeges pszichés gondokat a (napokig, vagy hetekig elhúzódó) teljes kiközösítés, az “átnéznek rajtam” állapot, a kommunikáció, a szemkontaktus és a testi érintkezés teljes(!) hiánya, illetve megvonása?
Én egy ilyen helyzetben vagyok.

Köszönöm, V.

Helló!
Én egy 20 éves lány vagyok. Elég gyatra gyermekkorral nézek a szemébe. Amivel persze nem vagyok egyedül. De ami nagyon kéttségbe ejtő, hogy a mai napig kisért. Én a szüleimmel laktem 14éves koromog. Majd nevelőszülökhöz kerültem 14évesen. Apukám és anyukám mióta eszemet tudom rossz kapcsolatba éltek egymással. Apukám folyton féltékenyvol és ezért dühét tettlegességbe folytotta. Anyukámat is rendszeresen és engem két tesommal együtt, bántott. Az első emlékem erről 3éves koromból van meg. Anyukám csalta apukámat és ez volt minden baj forrása. Apukám ezt nem tudta elviselni, hogy a szívszerelme máshoz ér úgy mint ő hozzá. Mindig féltékeny volt. Folyton kikérdezgette anyát és a minap döbbentem rá h én is kikérdezem alkalmanként a párom. Sőt a személyes holmiaiba is belenézek. Belenézek olykor a facebookjába és más közösségi oldalaiba. Vagy a telefonjába. Úgy érzem mindig van valami rejtegetni való. Ő pedig persze ugy mond elnézi de nyilván idegesíti nagyon h én ezt teszem. Sőt néha tényleg nagyon idegesíti ha az a bajom h egy csajra rá néz az utcán. Bevallom őszintén, hogy sok jó programot rontottam már el a féltékenykedés miatt. Pont ezért írok. Mert kb 1órája riadtam fel arra, hogy azt álmodom a párom meg csal. Pedig még a drágámnak esélye se lenne rá hisz sokat együtt vagyunk. Persze ezt mondhatom. De szerintem ezt meg lehet érezni ha ez így van. De em az érzem,hogy ő meg csal vagy meg akarna csalni. De érzem, hogy velem valami gond van. Sokszor a sötétben is félek. Félek h ott áll valaki vagy néz vagy követ. Nemtudom kihez forduljak. Nem akarom, hogy ez a negatív érzés engem vagy a párkapcsolatomt mérgezze. Hogy tudnám ezeket elűzni? Mit tehetnék? Hogyan? Tudom, hogy ez nem nagy sztori.. de tényleg nem helyén való amit teszek. Van még pár problémám. Szívesen beszélgetnék önökkel, ha esetleg lenne rá mód. Nagyon szeretnék. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Üdv. M.

Tisztelt doktornő!
Én egyszerűen nem tudom megérteni az olyan pasikat mint pl a párom is. Ez a dolog már kezdettől fogva nem tetszett benne és meg is mondtam a szemébe. Én az a fajta ember vagyok aki mindig próbál őszinte lenni és ami nem jó azt megmondom. Az egyik legnagyobb gondom a párommal az,hogy nagyon sóher sajnálja a pénzét rám költeni. Amióta együtt vagyunk lassan 1 éve egy ujjamon meg tudnám számolni,hogy mennyi mindent kaptam tőle mármint ajándékokra gondoltam. A saját édesanyja sokkal többet költött eddig rám mint a párom. És az az egészbe a legrosszabb,hogy a szemembe is megmondta,hogy ő bizony nem fogja feleslegesen költeni a pénzét mármint a barátnőjére. Egyszóval nem akar rám költeni. Meg azt is mondta,hogy a volt barátnője is magának megvette amit akart tőle ritkán kapott valamit csak alkalmakra mint pl szülinap, karácsony, húsvét stb de amúgy meg nem. Meg azt is mondta,hogy ő úgy látja ezt a dolgot,hogy ha valamit akar a barátnője akkor majd megdolgozik érte és megveszi a saját pénzéből. Ön szerint ez jó felfogás? Minden pasi így gondolkodik? Én nem azt akarom ezzel mondani,hogy minden nap ajándékokkal kell elhalmozni egy nőt mert az már tényleg szemét dolog lenne mármint a nő részéről hogy elvárja. Én sose voltam ilyen egyik barátomtól se vártam drága ajándékokat sőt egyik se halmozott el soha semmivel. De ez számomra akkor is borzasztó és szemétségnek tartom hogy ilyen. Nekem az egyik legnagyobb mániám a ruha mint minden nőnek. De a páromtól még azt se kapok soha maximum csak kipótolja amit venni akarok pár száz forinttal. Meg is mondta,hogy ő ruhára nem költ mivel magának se vesz soha. Azt mondta őt a ruhák nem érdeklik azt a pénzt inkább az autójára költi. Én nem azt akarom,hogy minden nap költsön rám de néha nagyon jól esne. Meg a párom azt se mondhatja,hogy 60-70 ezer forintos fizetésből él mint én mert elég jó fizetést kap főleg most,hogy felemelték neki a bérét. Mégis sóher és smucig. De vajon miért ilyen? Sőt az egész családja ilyen főleg az anyja az is pénzéhes. Mindig azt figyeli,hogy honnan tud több pénzt kicsikarni. Nyári szezonban dolgozik az a nő télen meg itthon van és semmit sem csinál megy piacozni és elad mindent amit kintről hoz ebből él. 50 éves fiatal nőről van szó nem is öreg. Dolgozni nem szeret de a pénzt azt imádja. Nem bírom elviselni az ilyen pénzéhes családot mert ők azok. Ja ha ez még nem lenne elég a névnapi ajándékomat is az anyja vette meg nekem a párom nevében. Azt mondták a szemembe,hogy azt a párom vette tőle van csak az anyja rendelte meg nekem. Annyira látszott hogy ez csak egy hazugság. Engem akarnak becsapni azt hiszik,hogy én hülye vagyok. Hogy lehet ilyen egy pasi? Még alkalmakra se akar venni semmit annyira sajnálja a pénzét. De bezzeg ha az autójáról van szó akkor kiad 30-40 ezreket is egy hónapba. De akkor minek az ilyen pasinak barátnő? Egyszerűen bosszant hogy ilyen velem és utálom is ezért. Szívem szerint már kilépnék ebből a kapcsolatból de az a baj,hogy nem tudok mert társfüggő vagyok 🙁 Nagyon nehéz nekem minden nap csak feszült vagyok ideges szinte már annyira fel tudom magam húzni,hogy a gyomrom is görcsbe rándul. Meg ezen kívül még vannak problémák ezzel a kapcsolattal. Amit már az előző leveleimbe is leírtam. Többek közt az is,hogy a párom nem akar külön menni. De ilyen pasival jobb is ha nem tervezek hosszú távra. Azt kéne tennem amit ő mondott keresni egy jól fizető állást és ott ismerkedni új emberekkel barátokat szerezni és ki tudja talán majd ott megismerek mást is Ön mit tanácsol?

Gyermekeknek,aki 14 éves viselkedési,iskolai problémák vannak.5.-ben,6.-ban megbukott,tavaly már rengeteget hiányzott, nem ment iskolába.most még évelején tartunk és most sem akar menni mindíg valami betegséget kreál,és megy az orvoshoz.5-éve járunk pszichiáterhez,pszichológushoz az állandó dühkitörései miatt.semmi eredmény,csak azt hallgatom mindíg hogy nevelési probléma.biztos van abban is valami.de az nem jogosítja fel a gyereket hogy így viselkedjen.máskülönben egy szeretetteljes, érzékeny gyermek.mit tegyek ?

Hogyan jutottam én idáig?
Tisztelt doktornő!
Már régebben is felkerestem önöket, a megoldás reményében, de helyzet tovább romlik. 18 éves fiú vagyok, szerelmes a legjobb barátomba (aki szintén fiú), azaz inkább csak a volt legjobb barátomba. A nyár elején nagyon összevesztünk egy semmiségen, neki elege lett hogy folyamatosan hibáztattam, veszekedtem vele, és olyan elvárásokat állítottam elé, amelyeket nem felé kellett volna. Sajnos ez ment már hosszú ideje, talán a kapcsolat egésze alatt, nem csoda hogy elege lett; én nem éreztem a határt, mert mindig eltűrte és nem szólt semmit.
Egy zárkózott, érzelmi intelligenciával nem rendelkező introvertált fiúról van szó. Régen nagyon közel kerültünk egymáshoz, mindent együtt csináltunk, azt is engedte ölelgessem és simogassam. De ő soha nem viszonozta, talán neki is jól esett, de fel se fogta mi van, és mit érez, mi az.
Amíg legjobb barátok voltunk rengeteget találkoztunk, rajtam kívül csak egy másik, régi gyerekkori barátjával találkozgatott.
Sajnos amióta összevesztünk nem állt szóba velem a nyáron, és sokat változott is. Pár osztálytársammal nagyon jóba lett, most is folyton együtt lóg egyik sráccal. Én beszéltem vele, többször próbálta nyitni de semmi. Az év elején eljött velem kajálni, úgy beszéltünk mint régen, azt is hittem megbocsájtott és vége. Együtt is ülünk az osztályban, mint a tavaly. De ez egy illúzió. Nem szól hozzám semmit, számba se vesz. Régen együtt mentünk suliba és jöttünk, most ez megszakadt, és többször is vártam, hívtam, de mindig lerázott. Nem is köszön soha; de ha én kezdeményezek akkor mosolyogva fogadja. Ha 1-2 szót váltunk mintha leakarna rázni, de mégis örömmel tölti el, és még lehet magától is hozzátesz valamit a mondanivalóhoz.
Fogalmam sincs mit kéne ebben a helyzetben tennem. Teljesen le vagyok blokkolva, nem értem ezt az ambivalens viselkedést. Teljesen ki akar zárni az életéből, szemmel láthatóan direkt kerül, direkt a másik fiúval akar egész nap lenni, de mégis néha kicsit úgy viselkedik mint régen. Ha kettesben vagyunk akkor teljesen. Ez a viselkedés felemészt, teljesen ki vagyok készülve. Nem tudom hogyan juthattunk ide, és hogy van-e ebből kiút. Folyamatosan ezen gondolkozom, erre próbálok megoldást találni, de egyszerűen nem megy. Annyira elutasító velem, hogy ez lehetetlen. Egyszerűen nincs lelkierőm a 10x visszautasítás után is jópofizni. Nem jönnek a szavak, egyszerűen nem tudok hozzászólni; félek a visszautasítástól, félek attól hogy kiderül már nem kellek neki. Félek attól, hogy ő már tényleg nem akar tőlem semmit. Ugyanakkor reménykedem tévedek, de erre egyre kisebb az esély. Az szinte biztos hogy valamit érez ő is, valamit a lelke mélyén, de fel sem ismeri ezt magában.
Ön szerint mégis mit kéne csinálnom? Nagyon utálja a lelkizős beszélgetéseket. A legjobb lenne megbeszélni rendesen ezt az egészet, de úgy érzem nekem se igazán lenne erőm ehhez. Főleg hogy ő csak végighallgatná amit akarok mondani, s jobb esetbe is elég lekezelően elmondaná hogy nem érdekelem, vagy elege van ebből.
Nem látom a megoldást, a kiutat a problémából. Nem tudom kitörölni az életemből, egész végig ott van mellettem a suliba, elülni nem tudok és nem is akarok, mert ezzel az utolsó szálat is elvágnám.
Ön szerinte van esély a barátság helyrehozására? Tudom én tettem tönkre a viselkedésemmel, talán azzal is hogy érezte én többet akarok. Ez a helyzet nekem nem jó, és úgy érzem szép lassan teljesen felemészt.
Kérem szépen adjon tanácsot, miként lehetne közel édesgetni?
Köszönöm szépen segítségét!

szia
a párommal nem rég szakítottunk uj barátnője van ő állítása szerint jól meg vannak de munkahelyen folyton néz miért van ez?

Szerintetek mit jelent az, ha egy lány egy fiúnak elbúcsúzáskor puszit ad? Légyszíves rendes válaszokat. Írjatok lányok, ez mit jelent? A helyesírásért bocsi
Nem hétköznapi az eset, Nem is ismertük egymást, csupán 1x találkoztunk, beszélgettünk. Van barátja is, ő mondta mert kérdeztem és legkevésbé sem nyomultam, annak ellenére, hogy szép. Sokat néztük egymást, mélyen néztem a szemébe (ő is) nem bírtam tartani, majd elnéztem, majd ő is. Kb: 5 mp volt.. Elköszönt és adott két puszit. Ezen én komolyan meglepődtem, mert eddigi tapasztalataim során, azoknak szoktam puszit adni, akit ismerek, pl barátaimnak a párjaik, vagy 1-2 lánynak a baráti körből. Ez mit jelenthet? Lehet, hogy simán ilyen mindenkivel? Valamint kétlem, hogy pont az esete lennék. 1x beszéltem vele, suliba a folyoson látjuk egymást, köszönünk.

Én 20

A lány 19 éves. Előre is köszönöm.

Üdv!
Nagyon kivagyok. Nem tudom mit csináljak. Szerintem a kislányom,aki most kezdte az ovit pszichésen beképzeli a hányingert már hetek óta,most is sírt kb másfél órát,hogy hányingere van és nem akar oviba menni. Nem tudott velünk elaludni. Anyuékkal akart aludni. Odavittem,de tuti még áthozzák éjszaka. A férjemmel meg összevesztünk emiatt. Engem hibáztat,hogy elkényeztettem és mindig az van amit ő akar. De ő feleannyit sincs vele ,mint én. Nem tudja milyen érzés otthagyni az oviba,és utána gyötrődni egész nap. Bogi mióta ovi van kb 10szer fent van éjjel. Mit csináljak? Citromfűteát adtam már neki,a doki mondta,de nem használt még eddig.
Hogy könnyíthetném meg a helyzetét? Aludni sem akar, annyira stresszelszegény.

Jó napot! A jelenlegi párommal munkahelyen ismerkedtünk meg, barátok voltunk, ugyanis 9 év után pont akkor vette el feleségét. Végül szerelmesek lettünk, próbáltam eltávolodni, nem hagyta, nem engedte, nekem sem ment magabiztosan, mert pokoli érzés volt nélküle. 4 hónapig ez ment, üzenetek, munkában sülve-főlve, volt csók is, aztán a szégyen miatt távolság tartás. Aztán elhagyta feleségét, külön költözött. Mi boldogok voltunk, mire aztán a kapcsolati gyâsza megjelent, beszélt az exével és nekem ez nem tetszett. Heti rendszerességgel többször. A nevén szólított. Sok kis apróság. 2hónap után, ezen nagyon összebalhéztunk. Szakításra álltunk. Sokat bizonytalankodott az exe iránti érzelmeiben, azt tudta engem szeret, de azt nem vele kapcsolatban mit érez. Erre lefeküdt vele. Elmondta, azt mondta tudja, hogy elrontott mindent. De tőle nem akar gyereket, tőlem igen. Nagyon dühös lettem, mert érzelmileg és fizikálisan is megcsalt, de annyira boldog voltam vele ezt leszámítva és annyira összeillünk és minden kis apróságot is őszintén elmondunk a másiknak, hiába fáj, hogy mondtam neki ha nem beszél vele többet akkor tisztalappal indulunk, megbocsájtom. 3 napig gondolkozott, amivel annyira megbántott, hogy mikor újrakezdtük képtelen voltam nem haragudni. De nem azért mert megcsalt, hiszen, megbánta, rájött én kellek neki. Hanem azért, mert három napig gondolkozott, hogy képes-e nem beszélni vele. A végén békülés előtt azt mondta, hogy fél nem beszélni vele, mert nem tudja jól dönt-e. Meg nem tudja megígérni, csak megpróbálja. Ez fájt, de még mindig bennem volt, hogy lehetünk boldogok. Onnantól fogva viszont megváltozott, nagyon haloványan vissza vett az érzelmekből, ugyan úgy nem adta be a válást, ugyanúgy a képeket őrigeti a gépén. Folyton álmos, kritizál. Én meg csalódtam ez miatt és úgy gondoltam, ideje lenne neki benne lenni a kapcsolatban. Mondtam, persze neki ez nem tetszett, mindennap vitáztunk egy hétig. Minden nap a vitánál hozzá vágtam, hogy megcsalt és csalódtam benne, hogy az eséllyel sem élt normálisan, hanem kételkedik benne, hogy nem vele akar lenni… Ja, mert megcsalás másnapján találkoztunk, beszéltünk, rá harmadik nap kibékültünk. Utána megbeszéltük nem pálya ez így tovább. Minden előről kezdtünk megint, ami jó időszak volt. Pár napig foglalkozott velem megint, aztán oda ment cigit venni ahol lakik az exe. Tőlem, egy órányira lakik, tőle 20 percre. Nálam volt, tőlem ment oda. Tudom, hogy tényleg csak cigit ment venni, de nâlam is tudott volna, így kiakadtam. Elmondtam neki rosszul esik. Azóta folyamatosan beszól, piszkál. Veszekszünk. Sose voltam így, mivel, ha valami nem működöt megbeszéltek után sem leléptem. Most viszont annyira szeretem, hogy nem akarok, megakarom javítani, de elfâradtam, hogy ő a sértett, miközben ő bântott meg, ő aki nem adja le az egoját, mindig én. A baj, hogy nem tudom, hogyan javíthatnám meg magamban a sebeket, vele meg visszaállni olyanra vagy jobbra amilyen volt. Kevésnek érzem magam neki, közben azt mondta előtte és utána is, hogy nálam jobbat sose találna. Viszont nem tudom, hogyan kell nem jelnek venni, ha ő folyton vele kapcsolatban kilyukad valahol szóban vagy tettben. Nem tudom hogyan szakíthatnék vele végleg, hiszen ennyire nem szerettem senkit, ennyire sose adtam bele minden energiâmat, nem próbáltam higgadtan, felnőtt módjára keresni a megoldást. Azt érzem nem kellek neki. Pontosabban nem én. De tudom, hogy szeret, azt is tudom nem megy a gyász ennyire gyorsan le, viszont nekem elfogytak az energiâim, a megoldások, az akarat. Hogyan tudok változtatni? Javítani a kapcsolatot vele vagy, ha értelmetlen elengedni? Voltam szerelmes, de ennyire sose ragaszkodtam.

Tisztelt Doktor Nő ! tanácsot kérnék, mit tehetek , 17 éves unokám több éve marguánás /füved/cigarettát használ és sajnos nem ritka hogy más drogokat is kipróbál. Nem dolgozik , nem jár iskolába . A szülők elváltak sajnos az édesapa már a nagyobbik gyereket elüldözte, az édesanyával tart a vagyoni huza vona . Folyton hazudozik a gyerek az anyuka elhiszi. Nagyon féltem mert egyre lejjebb csúszik. Teljesen fel van háborodva ha próbálom neki magyarázni mennyire káros amit tesz . Majd hogy nem még gyógyszernek nevezi a füves cigarettát . Már sokszor éjszaka felébredek és akkor is az első gondolatom vajon hol lehet éppen a gyerek. Sajnos elég messze lakunk egymástól . Tehet egyáltalán valami egy nagyszülő azon kívül hogy retteg ? Válaszát köszönöm

Kedves Lili!
Ön szerint az tényleg anyagiasságnak számít ha a páromtól szeretnék néha kapni valamit? Mert sokan azt mondták rám hogy én a pénzt nézem amikor ez egyáltalán nem igaz. Szerintem minden nő vágyik ajándékokra a párjától nem hiszem el hogy csak én vagyok ilyen. Fáj hogy ezt hiszik rólam mert én sose a pénzt néztem hogy a pasinak sok legyen. Ha a pénz motiválna akkor már rég jó életem lenne egy gazdag férfi oldalán. De engem ez sose érdekelt. Az első párom is szegény családból származott mint én mégis vele voltam. Engem egyik párom se halmozott el eddig ajándékokkal. Azt hittem most hogy lett egy kicsivel gazdagabb párom tőle majd több mindent kapok de tévedtem. Szerintem minél több pénze van egy embernek annál jobban sajnálja. A párom amúgy nagyon megnézi hogy mire költ feleslegesen nem szórja a pénzét meg is mondta nekem. Mint ahogy írtam is az előző levelembe ő inkább az autójára költ ez is azt bizonyítja hogy az fontosabb számára mint a barátnője. Szerintem akire vagy amire költünk azt szeretjük a legjobban. Ön hogy látja ezt? Arra is gondoltam hogy talán azért vágyom arra hogy kapjak mindig valamit mert soha senkitől nem kaptam még. Akkor sem vagyok én anyagias bárki bármit mond rám.