Tisztelt Szakértő!
Lehet, hogy egy elsőre bagatell kérdéssel fordulok Önhöz, de komoly fejtörést okoz ez számunkra a feleségemmel.
Van egy pár hónapos lányunk és természetesen küldünk heti rendszerességgel képeket a családnak. (Külföldön élünk, távol tőlük).
Mi, bár harmincasak vagyunk, nem vagyunk fent a közösségi médián, mint a Facebook. Ellenben nővéremmel és anyámmal, anyósommal. Mi kifejeztük, hogy mivel mi sem vagyunk fent a közösségi hálón, nem szeretnénk, hogy a gyerekünk is szerepeljen rajta. A nagymamák feltettek pár képet a mi engedélyünkkel.
Azonban a héten az édesanyám is kérdezés nélkül felrakott képeket, valamint most a nővérem is sérelmezi, hogy miért nem tehet fel róla képeket. Már-már agresszíven.
Anyámmal meg lehetett ezt beszélni, ő nem okoz gondot, de a feleségemnek rosszul esett, hogy átlépve rajtunk, ő eldöntötte, hogy posztol fotókat. Nem tetszik nekünk, hogy felülbírálják a kérésünket.
A helyzetet bonyolítja, hogy nővérem (neki még nincs gyereke) és feleségem nincsenek jóban.
A további feszültségeket ezért elkerülvén kérdezem, hogy Ön szerint ez valóban ennyire irreális kérés a családom felé, hogy ne rakjanak ki képeket a lányunkról (vagy max. a mamák adott limittel)? A bujtatott agresszivitást hogyan tudnánk leszerelni?
Köszönöm válaszát!
Péter

Tisztelt Szakértő!

Tavaly május óta külön élünk kisfiammal (5 éves) volt férjemtől.
2 hetente látogatja gyermekünket.
Kisfiam nem akar vele menni láthatáskor. Hangosan sír és kiabál hogy maradni szeretne. Ha kérdezem miért nem akar menni csak azt hajtja hogy nem akar menni. Ha arról kérdezem hogy telik az apukánál töltött idő elzárkózik és nem beszél róla. Volt férjem szerint jól érzi magát nála. Kisfiam egyáltalán nem beszél és nem is akar beszélni róla.
Én azt gondolom hogy ennek biztosan van valami oka. Teljesen tanácstalan vagyok. Csak azt látom hogy sír, és cserben hagyom, hogy akarata ellenére kényszerítem hogy elmenjen.
Mit javasol? Pszichológushoz vigyem? Vagy hogyan könnyíthetném meg az elviteleket?

Jó napot kívánok!

Szeretnék Öntől tanácsot kérni. Durván egy hónapja volt egy elég nagy autó balesetem. Szerencsésen megúsztam, de azóta valahogy rosszul érzem gyakran magam. Fáj a mellkasom és rosszul is alszom gyakran. Kórházban megvizsgáltak, nem találtak erre utaló sérülést, tehát nem fizikai okai vannak szerintem. Sajnos ez kihat az egész életemre.

Segítségét előre is köszönöm!

Tisztelt szakértő!

Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy félek teljesen átadni magamat egy kapcsolatban. Attól tartok, hogy a másik fél kötődni fog hozzám, vagy meg fog kedvelni, vagy ami “még rosszabb” meg fog szeretni.
Nem értem, miért tartok ennyire ettől. Sejtheti, hogy még sosem volt normális kapcsolatom, csak 1 férfi és 1 hónapnál nem volt hosszabb.

Azt hiszem nem csak attól félek, hogy engem meg fognak kedvelni. Attól is, hogy én kötődni fogok a másikhoz, intenzívebb érzelmekkel. Ezt a férfit elkezdtem megszeretni és utána kezdtem el teljesen kifordulni magamból és gőzerővel azon munkálkodni, hogy eltaszítsam őt magamtól.

Például elmondta még nagyon az elején, hogy nem szereti egy nőben, ha sokat panaszkodik. Alapjáraton én sem szeretem ezt. De amint ráeszméltem, hogy kezdek beleszeretni ebbe a férfiba, elindult bennem egy “önvédelmi mechanizmus”: amikor találkoztam vele, mindig panaszkodtam, nem zúdítva, de mindig és mindig apróságokon, amik nem is jelentettek nekem problémát, mégis problémáknak tüntettem fel azokat és csak mert tudtam, ezzel egy idő után már nem akarna velem maradni. Így is történt, dobott engem, amin én kicsit sem lepődtem meg, mert ez volt a célom és mert azt hittem, ezt akarom. Persze utána rájöttem, hogy egyáltalán nem ezt akartam, csak teljesen meg voltam ijedve, hogy köztem és egy másik emberi lény között kialakulhat akár egy elköteleződött kapcsolat is.

Pedig tényleg nagyon szeretnék komoly párkapcsolatot. 23 éves nő vagyok és úgy érzem, ha 25-26 éves koromig képtelen leszek hosszú távú párkapcsolatot kialakítani, akkor később már nem is fog menni.

Talán érdekes információ lehet, hogy szociális fóbiám van, ami tini korban nagyon súlyos volt, azóta viszont sokkal kisebb mértékben befolyásolja a mindennapjaimat. Az ellenkező nemtől szintén tini korom óta tartottam kicsit, amit sajnálatos módon csak 2017-ben kezdtem el más szemszögből nézni és már ezt is nagyjából tudom kezelni. (Szerintem utóbbit az előbbi okozza, bár nem vagyok benne biztos.) És nem volt semmilyen gyerekkori megaláztatásban, traumában részem, fogalmam sincs mi okozhatta, okozhatja a szoc.fóbiát). Emiatt nem volt korábban kapcsolatom, most pedig a fent említett állapot miatt nincsen.

Mit kellene tennem?

Tisztelet Doktornő!
Lányom és unokám 2 éve hozzám költöztek. Sajnos a kisfiúval az óvodában problémák vannak. Csúnyán beszél az óvónőkkel, verekszik. 6 éves, de az oviban és itthon is be-be pisil. Szerencsére csak jövőre megy iskolába. Már volt hosszabb-rövidebb ideig szobatiszta. Ez még akkor volt, mikor együtt laktak az apukájával. Édesapja rendszeresen elviszi magához, ott is bepisil, pedig ott is szeretik, jól érzi ott magát. Sem az anyja, sem az apja rosszat nem mond a másikról. Tehát ez sem lehet ok. Eddig itthon olyan volt, mint egy angyal: Szépen beszélt, udvarias, segítőkész volt. Alig akartam elhinni, hogy az oviban nem így viselkedik. Néhány napja kiderült, hogy az unokám szavaival éve: Nekiment az óvónőnek, elmondása szerint megrángatta az óvónő ruháját a hasa felett, de azt nem mondja el, hogy miért, csak azt hogy “az óvónéni valamit csinált, azért tette és piszkos lett az óvónő fehér ruhája”. Most itt tartunk. Rajzoltattuk, kérdezgetjük, de nem mond semmi konkrét dolgot, csak hogy nem emlékszik.
Előre is köszönöm válaszukat.

Aggódó nagymama.

Tisztelt Doktornő!Tanàcsot szeretnék kérni mi tévő legyek,szerető vagyok egy 6éve tartó pàrkapcsolat mellett ahol a nő màr tud rólam de a kapcsolatom a férfival nem szakitottam meg miutàn kitudodot és nem engem vàlasztott hozzà teszem hogy én férjnél vagyok.Ez a viszony több mint 1,5 éve tart és azt mondja hogy nincs köztük vonzalom,nem érzi azt amit kellenne.Amikor kitudodot és nem engem vàlasztott nagyon megviselt nem tudtam vele beszélni se és én akkor ugy éreztem hogy ő hàtat forditott nekem.Ekkor én a testvéréhez fordultam tàmogatàsért és beavadtuk a feleségét is a kis romàncomba,ők voltak akik lelkileg tàmogatak.Amikor megtudta,hogy nem vele beszéltem meg nagyon kiakadt és az meg hogy beavadtam a sogornőjét azt mondta rà hàtba tàmadtam,és kiadtam rajta.Most nem akar velem beszélni az üzenetekre nem vàlaszol.Hogyan tehetném jóvà ezt az egészet?Vagy mit tehetek hogy megbocsàsson?Vagy hadjam egy kicsit magàra ne keresem egy idejig,de akkor nem fogja azt érezni hogy nem is érdekel hogy mi van vele?

Tisztelt Doktornő.Tanàcsot szeretnék kérni,a férjemmel gyereket szeretnénk és 8éve vagyunk hàzasok nem védekezünk és még sem sikerül.Nőgyogyàsznàl voltam ő azt mondta kikellenne vizsgàltatni de nem küldöt se merre ,még egy ultrahang vizsgàlatot se csinàlt.Azt szeretném kérdezni hogy merre indulhatunk elhova menjünk legelőször is?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Szeretném kérni a segítségét. 5 éves kisfiam középsős óvodás. 3,5 évesen kezdtük el az ovit mert későn lett szobatiszta. Azóta nem is volt gond mostanáig. Pár hónapja napközben többször pisis a bugyija. Hiába mondjuk neki hogy előbb kell szólni, nem is foglalkozik vele. Egyik este mesét nézett és teljesen bepisilt ágyatneműt kellett cserélni. Nem is érdekli a dolog. Most már ráütöttem picit a fenekére hogy tessék szólni. Ezek után is a helyzet változatlan. Nem tudom mi okozhatja ezt nála? Miért nem szól? Oviból is többször pisis bugyiban jön haza. Kérem szépen adjon tanácsot! Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Kedves Doktornő!
22 éves lány vagyok és most kezdtem a diplomás ápoló képzést nappalin. Az a problémám,hogy túlságosan szorongok,egyszerűen nem tudok beilleszkedni…ma például elkéstem a kórházi gyakorlatról,és hazajöttem…egyszerűen bánt az hogy ennyire életképtelen vagyok,és megfutamodok ha akadályba ütközök.Nem tudom hogyan küzdhetném le….Éjjelente nem tudok aludni,pedig annyira fáradt vagyok egész nap,folyamatosan hányingerem van,volt is hogy hánytam ha belegondoltam hogy másnap megint mennem kell….félek hogy nem bírom teljesíteni az ottani elvárásokat,pedig érdekel a dolog. Nyomaszt az egész kari épület,a gimnáziumi éveimet idézi,ott is nagyon egyedül voltam a 4 év alatt. Barátaim nincsenek,meg volt hogy pár lány ki is beszélt hogy milyen vagyok…ez is eléggé elveszi a kedvem. Gondoltam rá hogy átiratkozom másik egyetemre,de nem tudom mi lenne ott könnyebb mint itt. A helyzetet csak nehezíti hogy nem rég halt meg apukám és még mindig nem bírtam feldolgozni,sokszor eszembe jut,olyankor mindig visszatartom a sírást ameddig haza nem érek. Fogalmam sincs hogy győzzem le ezt az egészet.

Kedves pszichológus! Az Öcsém két hét múlva lesz 21 éves, hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy a születésnapján öngyilkos lesz. Ezt eleinte úgy kezeltem, hogy egy felindulásából mondta, de az utóbbi időben a család légköre nagyon megromlott és voltak olyan helyzetek, ahol igenis úgy tűnt, hogy nem érdekli a saját élete. Néha úgy látom, hogy jókedvű, néha pedig teljesen magába zárkózik. Magunkra maradtunk, ketten maradtunk az életünkben. Megpróbálok mindenben segíteni neki, de úgy látom minden szó hiába való.
A kérdésem az lenne, hogy komolyan gondolhatja ezt a dolgot vagy figyelemfelkeltésnek szánja? Nagyon félek és vészesen közeleg az idő. Kérem segítsen!!!!
Köszönettel Ági29

Tisztelt Doktornő.Köszönöm a vàlaszàt és a tanàcsàt.A szeretőmel nem volt megàlapodàs sőt ő hamis reményeket tàplàlt bennem.Amikor az otthoni dolgok nem ugy müködtek nàla akkor nagyon kedves és figyelmes volt velem amikor viszont rendezőtek aki ugyan az volt mint előtte.Heti 1-2alkalommal talàlkoztunk.Ő azt mondta nekem hogy szeret,imàd és nagyon fontos vagyok neki.Persze az élettàrsa nem tudta hogy a mi kis romàncunk nem szakadt meg.A férjemmel nem tul jó a kapcsolatunk màr többször is fel merült a vàllàs is.8éve vagyok hàzas de a gyerek nem sikerült ő pedig szeretne én viszont nem érzem ugy hogy igen mert félek attól hogy ha terhes leszek elvesztem a lehetőséget arra hogy talàn közös jövönk legyen a szeretőmmel.De lehet màr késő mivel nagyon haragszik ràm azért hogy a testvéréhez és a sogornőjéhez fordultam lelki tàmaszért.Nem tudom hogy hozhatnàm ezt helyre és hogyan tehetn jóvà?Ma írtam neki,hogy tudunk e beszélni de ő telefonra gondolt.Erre én írtam neki hogy én személyesen szeretnék vele de csak ugy ha félre tudja addig tenni a haragot,hogy ne bàntsuk meg egymàst.Mert tudom hogy azt akarta mondani a telefonba hogy legyen vége a kapcsolatunknak csak ugy adja elő hogy magamat vàdoljam és magamba keresem a hibàt.Ezt így nem szeretném azt szeretném hogy àlljon elém és mondja ugy el.De így lehet nyertem egy kis időt hogy puhitsam.Csak azt nem tudom hogy írjak neki hogy mennyire sajnàlom és hogy mennyire szeretnék vele lenni,hiànyzik.Vagy hagyjam gondolkodni?Csak attól tartok hogy ha magàra hagyom akkor közelebb kerül az élettàrsàhoz.Teljesen tanàcstalan vagyok.

Kedves Szabó Lili!

Nehéz élethelyzetbe kerültem. Röviden: külföldön dolgozom az USA-ban egy éve. A vízumintézés előtt találkoztam a jelenlegi barátommal Magyarországon, akivel azóta is távkapcsolatban vagyok. Ez is segített abban, hogy az előző, nem működő hosszabb kapcsolatból kijöjjek. Nagy szerelemnek indult, de nagyon bizonytalannak érzem a helyzetet. Ő nem tud kijönni hozzám 4 évig, nekem pedig most a munka viszonylag tűrhető, úgy érzem megbecsülnek, még ha van itt is probléma. Számomra az fontos, hogy fontosnak érezhessem magam, hogy szükség van rám. Mindenesetre néztem munkát otthon, s már a főnököm is tudja, hogy magánéleti okokból hazamennék, de júniusig nem engedne el… azaz ha januárban úgy döntök, hogy elmegyek. Ennyi a lefutási idő. Csakhogy ez az év borzalmas szenvedéssel telt. Bár voltak érdeklődő férfiak itt is, de mivel eddigi tapasztalataim szerint könnyen belemegyek olyan helyzetbe, ha nem figyelek, ahol kihasználnak, távol tartom magam az ilyen helyzetektől, ami jó. Ugyanakkor az nem jó, hogy nem vesznek körül szerető kapcsolatok, mert egyszerűen akárhogy próbálkozom itt barátokra nem igazán leltem. Mindenki számára a munka az első.
Témának a kiégést jelöltem meg, bár a probléma párkapcsolati, önismereti jellegű is, a tüneteim a kiégésre emlékeztetnek.
Félek, hogy valami olyat teszek, ami már nem fordítható vissza, ha itt maradok így. A párom egyrészt ragaszkodik hozzám, másrészt elkötelezni nem tudja magát, amit egyrészt meg is értek. Ha viszont szakítunk, nagyobb az esély arra, hogy összeomlok, itt, egyedül, senki nélkül, még egy barát vállán sem sírhatom el bánatom. Ebben a helyzetben azért komolyabb depresszióba esem, aminek a vége az, hogy elbocsájtanak…
Ha eljövök hamarabb, nem valószínű, hogy jó ajánlást és támogatást kapok, amúgy meg a lelkiismeretem is azt diktálja, hogy kerekítsem itt le a dolgokat úgy, hogy szépen el tudjak jönni. De közben úgy érzem, nem élek. Aggaszt az is, hogy mit fogok csinálni Magyarországon. Csak szorongok. Szociális izoláció nehézségei gyötörnek. Nyelvi nehézségeim is vannak. De otthon se volt jobb, mielőtt eljöttem. A látogatások jók.
Kissé tehát értelmetlennek érzem az életem, ráadásul szenvedek is, ami ugyancsak értelmetlennek tűnik. Egyelőre csak a halálra tudok gondolni.
Hát elnézést, kicsit hosszúra sikeredett.

Tisztelt Doktornő!Feleségemmel lassan 15 éve vagyunk boldog párkapcsolatban.Úgy összetartozunk,mint borsó,meg a héja,jóban és rosszban.Mindkettőnknek ez a második házassága,Őt is,engem is becsapott az ex,és mi ketten egymásra találtunk.Tényleg példa értékű a kapcsolatunk.Két hónapja,épp arrafele volt dolgunk,ahova Ő járt gimibe,szakközépbe,és megmutatta a sulit,kolit,ahol élt 4 évig,30 évvel ezelőtt.Nagyon jó volt,meghatott,mert nekem még nem volt olyan párom,akinek ennyire fontos volt,h megismerjem a múltját.Mikor hazaértünk,csak a múltjával kapcsolatban eszembe jutott,h volt két kapcsolata az első házassága előtt,akikkel le is feküdt,majd férjhez ment,és 17 évig tartott,de az utolsó 10 éve nagyon gyötrelmes volt,és elvált.És mivel én költöztem hozzá a megismerkedésünk után ebbe a kis faluba,érdekelt h ki volt az a két fiu,akivel le feküdt,talán idevalósiak,és találkozok én is velük minden nap,meg ő is?A kapcsolatunk elején,ugye megbeszéltünk mindent egymásról,és Ő ezt is elmondta h volt ez a kettő.Akkor Ő is fiatal volt,17-18 éves.megkérdeztem este,már félálomba volt úgy válaszolt,és azt mondta h itt laknak ahol mi,és megkérdeztem a nevüket is.Majd korrigálta,h nem itt laknak,hanem egy-egy faluval arrébb.Tudni kell,h nagyon őszinte ember a nejem,amit megmind,sose változtatja meg….csak most.Úgy megérintett,h előbb ezt mondta,majd azt,h úgy éreztem,nem mondd igazat…most először.Annyira gyötört,h nem tudtam szinte enni,egy hónapig minden nap sírtam,és kértem h mondja meg az igazat.Nyomoztam,és kiderült h igazat mondott,amit Ő is hajtogatott,és próbált megnyugtatni,h nagyon szeret,és h sose csapna be,csak amikor megkérdeztem ezt tőle,se köpni,se nyelni nem tudott,régen eltemette magába ezt a két hibát,amit nagyon szégyel h megtörtént,nem jó emlékek,amiket én feltéptem.de nem tudtam h neki ennyire rossz volt….és egy hónapig csak gyötörtem magam,és szenvedett ő is,h ilyen állapotba lát…és azt mondtam a végén,már mindenbe hazugságot láttam és csak sirtam,h elmegyek itthonról…azzal felültem a bicajra,és csak tekertem tehetetlenségemben…mire visszaértem,kihívta a mentőket,rendőrséget,félt h kárt teszek magamba.Ettől kiborultam,és kiabáltam vele,h milyen k…va,és mostmár mehet azokhoz akikkel 30 éve lefeküdt,teljesen bekattantam,csak sírtam.A sürgősségiről,miután lenyugodtam,hazaengedtek,elmondtam az orvosnak h mi történt,és hogy mennyire szeretem,azt mondta menjek haza,mondjam meg neki.Mire hazaértem,nem volt itthon,elment e testvéréhez pár ruhával összepakolva,és másnap beszéltünk chaten,bocsánatot kértem,majd hazajött,beszéltünk,elment,másnap megint eljött,így ment 4 napig,és azt mondta hazajön vissza,mert nagyon szeret,de félt tőlem.Eltelt két hónap,nagyon szépen megvoltunk,és két hete ismét kiment németbe a testvéréhez,ahol idős néniket gondoznak.Egy hónap múlva jön haza,minden este beszélünk videochaten,és alig várjuk h hazaérjen.De én nem vagyok nyugodt,elkezdtem minden nap sírni,alig tudok dolgozni járni,és látja rajtam-bár azt mondom semmi baj- h kezdek megint befordulni.Nem tudom mi van velem,sose adott okot h féltékeny legyek,vagy h becsapott volna…tudom.És most eszem magam h mi van ott kint ahol dolgozik már mindenféle hülyeségre gondolok..Szeretnék bízni benne és nyugodtan élni.Mintha valami eltört volna,már arra is gondoltam h nem tudok így tovább élni,nekem Ő a mindenem,nélküle senki vagyok.És most olyan érzésem van megint,mintha elhagyott volna,pedig nem,csak állandóan görcsbe van a gyomrom,mindig sirhatnékom van.Ez a kapcsolat megromlott vajon végleg?Ha együtt vagyunk minden rendben.Mit tegyek,már biztos találkoztak hasonló esettel.Köszönöm válaszát!

Tisztel Doktornő.Ismét köszönöm a vàlaszàt,és a segitségét.Azon vagyok hogy tudjak vele személyesen beszélni de ő nem szeretne.A reggel folyamàn küldtem neki egy kisebb regényt.Szia Kincsem.Gondolkodtam az éjszaka kettönkön,mert nem tudtam aludni.Sajnàlom hogy így érzel és hogy megbàntottalak,bocsàss meg érte kérlek!De kölcsönösen bàntotuk meg egymàst,ne csak engem hibàztas,ha akkor te nem hagysz magamra és forditasz nekem hàtat,akkor én nem fordulok hozzàjuk tàmaszért.Tudtad hogy én olyan vagyok akinek szüksége van arra hogy valaki tàmogassa és az a valaki évekig te voltàl,te voltàl akire mindig szàmithatam és bizhatam.De most amikor a legnagyobb szükségem lett volna ràd,még is magamra hagytàl!Most is szükségem lenne ràd és szeretném ha mellettem lennél,és nem hiszem el hogy nem érdekel hogy mi van velem és tudom hogy neked is nagyon nehez lelkileg,főleg az utobbi időszak okozott sok feszültséget köztünkDe nem az a megoldàs hogy mondjunk le az érzéseinkről,vàgyainkról!!Ezek azok a dolgok édesem amik az embert éltetik amik életbe tartjàk.Az én érzéseim iràntad azok amik reményt adnak nekem egy szebb holnaphoz!Az érzéseink kölcsönösek egymàs irànt mindketten egy formàn fontosak vagyunk egymàs szàmàra,kölcsönösen vàgyunk a màsikra és szeretjük egymàst!!Nem egymàstól tàvol haragtol feldulva,és a csalodotsàgtól el reménytelenedve kellenne egymàst okolva,okokat és egymàsba hibàt keresve,kifogàsokat keresni hogy miért ne talàlkozhatnànk,vagy talàlkozunk és müködne köztünk,ennél inkàbb kellenne egymàs mellett tàmogatva megoldani,és tuljuttni a felmerülő problémàkon.NAGYON SZERETLEK és tudom hogy te is engem és hogy én is hiànyzok neked épp ugy mint én neked,meritsünk ebből a szeretettből erőt hogy letudjuk győzni az akadàlyokat!!Kérlek!!Tudod most így betegen még érzékenyebb vagyok,elhiheted hogy nagyon sokat gondolkodom én is kettőnkönk ,nekem szükségem van ràd,hisz kiben bizhatnék meg ha nem abba aki szàmomra a legfontosabb,akinek a jelenléte mosolyt,és örömöt csal az arcomra,akinek ölelő karjai biztonsàgot és szemei csillogàsa nyugalmat ad.A pillanat amikor érezhetlek és kiteljesitjük vàgyainkat az olyan érzések egyike melyet nem lehet szavakba önteni!!Ezek azok az érzések melyek olyan felbecsülhetetlenek szàmomra!!Nem szeretnék nélküled élni!!Millió csók!!SZERETLEK!!!-egészen pontosan ezt küldtem vàlaszt nem kaptam rà és beszélni se akar velem.Most hagyjam egy kicsit gondolkodni?Vagy nyugodtan éreztessem vele hogy vele szeretnék lenni?Ő egy olyan igazi uralkodó tipus,szereti irànytani és kihasználni az embereket.Az a gond szerintem hogy én nem vagyok az a fajta aki mindig behodol neki.Ha nem értek egyet igen is kiàllok az igazamért.Az akivel együtt van az szó nélkül türi azt hogy őt ugràltassa és flegmàn és lekezelően beszéljen vele.

A fiam 18 éves .Jelenleg a második barátnőjével jár. Az elsőnél és a másodiknál is megtörtént ,hogy veszekedtek és a fiam megütötte a barátnőjét. Egyébként csendes szerény fiú a légynek sem ártana. A családban ilyet nem látott. Kérte , hogy üljünk le beszélgetni, ő maga mondta el az esetet. Nem tudom miért viselkedik így mit mondjak neki?