Tisztelt Dr nő! Fél éve tetszik egy nálam 2 évvel fiatalabb fiú. Voltak vitáink kisebb nagyobb,viszont most már augusztus óta nagyon jól kijövünk egymással.Ha rossz a kedvem mrglep valamivel néha átölel.Többen is látják és mondták is,hogy látják,hogy néz rám..Napi 10 órát találkozunk(közös munkahely miatt),illetve néha kettesben is találkozunk ha időnk engedi. Tetszem neki,viszont nem szeretne többet tőlem a barátságnál,én viszont nem tudom hogy engedjem el,ugyanis nem éreztem ezelőtt ilyen erős érzelmet mint most. Illetve mint előbb említettem egy helyen is dolgozunk. Sajnos már étvágyam sem nagyon van illetve nem igazán tudok aludni sem.

Mikor válik egy ember érdemessé a halálra? Mikor ölheti meg magát az ember? Mikor érdemes szakemberhez fordulni? Akkor érdemes, ha csak olyan piti érdektelen dolgok vannak ,mint az életem? Vagy csak akkor menjen az ember, ha már próbált öngyilkos lenni? Mikortól számít egy öngyilkossági kísérlet öngyilkossági kísérletnek? Mikortól számít az ember betegnek? Kinek az érdeke az, hogy éljek? Miért ne öljem meg magam éppen most?
Hogyan szerezzek rá elég bátorságot? Mikor tudom, hogy eljött az ideje? Mennyire számít e bármennyit is? Ki tudna erre válaszolni?

Üdvözlöm!

Szerelmes lettem. Öt éven át vártam valakire, aki képes minden kétség nélkül kinyitni a szívem. Az illető 15 evvel idősebb nálam, de megismerkedésünk során olyan 8 evet mondtam volna. Az első perctől kezdve megnevettetet, és éreztem, biztonságban vagyok. Hozzá költöztem, egy szobát béreltem nála, aztán úgy alakult a helyzet, hogy össze jöttünk. Nőként kezelt, felnőtt párkapcsolatban voltam. A problémákat könnyen kiküszöböltük, amikor voltak. Minden úgy tűnt számomra, hogy van közös jövőnk. Hittem és bíztam.

Aztán elutazott üzleti útra két hétre. Nem féltekenykedtem, nem kerestem megállás nélkül. és úgy éreztem, a távolság minket most még jobban épít. Én legalábbis sokat fejlődtem. Mindketten alig vártuk, hogy haza jöjjön.
Aznap, mikor megérkezett, időeltolódás miatt ledőlt aludni, ledőltem mellé, atolelt, majd mondta, hogy nagyon nagyon hiányoztál. Ő nem ez a szívesen beszélek az erzeseimrol típus. Őszinte volt. Majd szeretkeztünk, fantasztikus volt. Majd ezután elindultunk a lejtőn lefelé.
Veszekedtunk, alig kereste a tarsasagom. Volt barátnőkkel találkozott, hogy nekik segítsen, vagy veluk ünnepeljen például születésnapot. Az üzleti életében most nem a legjobb minden, szóval sokat dolgozott. Hozzám alig ért, meg sem csókolt. Pár nappal kesobb látta, hogy szomorú vagyok, és megkért hogy őszintén beszéljek arról, mi bánt. Mondtam neki, hogy az, hogy visszajött és mindenki sokkal fontosabb nálam. Nem kérem, hogy velem töltse a napot, mert megértem hogy dolgozik. Azt sem kérem, hogy ne menjen el egy szulinapi vacsorára, csak amikor hazajön legalább oleljen meg.
Úgy tűnt, megértette. Belátta, hogy nem helyesen viselkedett. De aznap este mikor egy fantasztikus nap után meg akartam csókolni, elhúzta a fejét. Csúnyán osszevesztunk.
Olyan dolgokat mondott, hogy nem hittem a fulemnek. Például, hogy vallásos lesz (mert ő zsidó), vagy hogy az exei miatt, mert hogy engem zavarnak. Meg hogy nem kivan, pedig vele ilyen sosem volt, Es a többi. Minden szavával bántott, mégis tudom, hogy nem ellenem szól.

Nem mondja, hogy vége. Csak hogy van köztünk probléma. Az anyukája születés után szülés utáni depresszióban szenvedett, és sosem volt köztük jó kapcsolat. Sosem volt igazán szeretve. Egyszer volt egy hét éves kapcsolata.

Mikor megismerkedtünk, láttam, hogy fontos vagyok neki. Éreztem. O is mondta, hogy amíg nem találkoztunk, nem tudta, mi hiányzott az életéből, Es változtatni fog rajta. El is kezdett lezárni egy csomó olyan üzletet, ami csak időt és energiát vett el tőle.

Aztán nem tudom, mi tortent vele. Valami nagy gond van az üzletben. Az egyik barátja azt mondja, hogy ezzel csak védeni próbál. De együtt élünk, Es megoljuk egymást.

Minap mondtam neki, hogy nem akarom elhagyni, Es magára hagyni sem ebben a helyzetben, viszont nem szeretnem, ha kellemetlenül érezné magat a társaságomban, így jobb, ha külön költözünk most. Másnap felkelt, azt mondta gondolkozott azon, amit mondtam és segít találni helyet még aznap, és minden egyéb dologban maximálisan a rendelkezésemre áll.

Ennek pár napja, semmi haladás. A szobája ajtaja minden este nyitva van (van külön szobank, mert ugye először csak béreltem) ami azt jelenti, hogy örömmel venné, ha ott aludnék. Tegnap ott aludtam. Ő általában csak ugy tud aludni, hogy nekem háttal. Az a kényelmi póz, de mellettem olyan nyugodt, hogy elkezdett velem szemben aludni. És néha ugy aludt el. De aztán mindig átfordult. Tegnap este felem fordulva aludt egész éjjel. Pár napja megoleltem, ki akartam lepni az olelesebol, de jo szorosan magához húzott. Egyik nap nagyon törődik, másik nap irtó bunkó. Az érzéseiről nem beszél. Afta alakult ki a szájában. Egyik vita során elmondtam neki az Afta pszichés okát, akkor nagyon kibukott. Majdnem leharapta a fejem. Ma megkérdeztem, hogy van, készítsek e neki oblogetest rá, akkor megint jött azzal hogy nem akarok róla beszélni.

Szoval látom, hogy szenved ő is. Én igyekszem kedves lenni. Nem nyomulni. Reggel csinálok neki kávét, ha épp a konyhában vagyok. Ilyesmik. De nem nyaggatom. Ő mindig megkerdi, kerek e enni, vagy elmegyek-e vele enni, főleg ha a kedvenc éttermeimben van üzleti megbeszélése. Szóval törődik, csak valami mégis van.

És nem tudom, mit csináltam, hogy hirtelen így megváltozott. Egy hét alatt a mennyországból a pokolba jutottunk. Hogy lehet, hogy Azokutan hogy kimondta, hogy hianyoztam neki, pedig ő tényleg soha nem mond ilyeneket, hogy lehet, hogy ennyire ellok magátol. Ugyanakkor, miért alszik felém fordulva, és miért húz közel magához, mikor én ki akarok lépni az olelesebol. Azt se tudom, hogy most akkor költözöm, vagy sem. Hogy most akkor együtt vagyunk, vagy sem. És végképp fogalmam nincs, hogyan viselkedjek vele. Az biztos, hogy faggatni nem fogom, mert nem nyílik meg az istenért sem, de hogyan tovább? Hogy éljünk így egymás mellett, és mit tegyek, hogy visszakapjam?
Vagy engedjem el?

Koszonom!

A húgom új párja beszédközben minden második szava a -hallod,-hallod,eleinte válaszoltam,hogy -Igen hallak.Ő nagy szemekkel bámult vissza.Amint kiderült nagyon hirtelen és agresszív! És van négy gyereke meg vannak unokái de egyetlen egy családtagjával sincs beszélő viszonyban!
Szeretném kérdezni,hogy van e okunk a (testvéreinkkel)aggódni a húgunkért? Mert most akarnak összeköltözni. Mi idős emberek vagyunk jómagam 68 éves. a húgunk is özvegy és ő 61 éves.Féltjük Előre is köszönjük a választ.Maradok Tisztelettel Balla József .nyg Kőműves mester

Udvozlom Ildiko vagyok es 51 eves! Masfel eve elek egyutt a parommal aki 37eves. Szeretjuk egymast megis nagyon sok negativ dolog van amivel bombaz! Nekem nem megy jol az angol nyelv( angliaban elunk) es mast se hallok: ezt sem tudod ,miert nem tudod, stb..Nem batorit, ledegradal. Lenezoen beszel velem sokszor. Ha ittas akkor meg jobban. En nagyon turelmes vagyok sokszor nem szolok vissza. Azelott nem voltam beteges de amiota egyutt vagyunk mindig van valamilyen problemam,legutobb vesegorcsom volt korhazban is voltam. Ugy erzem lehuz. Kerdesem az..lehet hogy a sok negativ dolog amit tole kapok az okozza ezt nalam? Lehetseges hogy vannak ilyen emberek ? Mit tegyek? Szakitsak vele amig nagyobb gond nem lesz? Szinte mar felek emiatt vele lenni! Kerem segitsen! Koszonom mielobbi valaszat! Udvozlettel Ildiko

Kedves Cintia! Koszonom valaszat! Kerdesere valaszolva..nem nem volt meg ilyen parkapcsolati problemam. Mindig tudtam önmagam adni de az is igaz soha nem bantak meg igy velem. Ellenben az is igaz hogy gyenged figyelmes is velem talan ezert is nehez a döntès. Leültem vele elmondtam hogy a sok negativ hatas betegge tesz ès kèrtem ne bànjon igy velem. Azt mondta nagyon sajnàlja nem gondolta hogy ilyen hatàssal van ràm ès nem akar elvesziteni. Megigerte hogy megvaltozik es nem fog bàntani. Ez mèg nehezebbè teszi a döntèst. Èn is megfogadtam hogy nem leszek türelmes többè ès kifogok àllni magamèrt ahogy règen is tettem. A kèrdèsem az hogy jòl teszem e ha adok mèg neki egy kis időt vagy lèpjek mielőbb? Az is igaz hogy most màr màskèpp nèzek,gondolok rà mint eddig. Tudom hogy Ön nem dönthet helyettem de tanàcsàval sokat segithet. Köszönöm mielőbbi vàlaszàt! Üdvözlettel Ildikò

Kedves Cintia,
Lassan már 2éve vagyunk együtt a párommal, viszont az elején történt egy aprócska probléma, mivel véletlen rátaláltam a másik facebook profiljára, ahol más nőkkel chatelgetett, kommentálgatott, amikor erre rákérdeztem, teljesen nyugodtan annyit mondott, hogy neki ez egyáltalán nem számít, s csakis azért csinálja ezt, hogy rámutasson az egyes nők könnyűvérűségére, s ez csak puszta szórakozás. Nos, mivel úgy gondoltam ebből probléma nem lehet, hiszen tényleg nem csinált semmi mást. Második alkalommal azonban már egyre személyesebb üzeneteket találtam, ahol már képküldözgetések is mentek. Engem ez nagyon rosszul érintett, hiszen tudom, hogy nem csinált semmit mégis megalázva éreztem magam, nem is kicsit. Engem csupán az érdekelne, hogy ez az egész mögött mi van? Miért jó neki idegen lányokkal chatelni? Miközben semmi más problémánk nincs, harmonikus kapcsolatban élünk, ha lehet egy kapcsolatot annak nevezni ilyen aprócska hátulütőkkel. S ami fontos, hogy szexuális téren sincs semmi problémánk. Legnagyobb veszekedésünk is csakis ennek a profilnak volt köszönhető. Miért teszi ezt? Vagy mit tegyek én? Nagyon nehezen tudom ezt megérteni, sajnos!
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv,
Klaudia

Tisztelt Pszichológus!
Párom miatt fordulok Önhöz. Ő 38 éves. Nagyon rossz gyerekkora volt (kb 17 éves koráig verte az alkoholista apja, volt, hogy fához kötötte és úgy verte, illetve szavakkal is bántotta (pl: kár, hogy megszülettél…). Ő szerencsére nem iszik, viszont ritkán vannak agresszív cselekedetei, illetve hirtelen ideges lesz számomra apró dolgokon. Együtt élünk, nem járunk el külön szinte sehova, viszont megtudtam, hogy amellett, hogy ő normális életet él velem otthon, sajnos társkereső oldalakon fenn van, nagyon sok nővel irogat és képeket küldenek egymásnak, tudtomra jutott, hogy személyes találkozók is voltak, ahol megcsalt. Számomra egyértelmű, hogy ennek a kapcsolatnak vége, viszont olyan kérdésem lenne, hogy ez a kettős személyiség (?) adódhat a gyerekkori traumáktól, vagy ez nem betegség, hanem ő egyszerűen ilyen? Csak hogy a szakítást milyen irányból közelítsem meg, hogy ne legyen semmiféle probléma.
Köszönöm a segítségét.

Kedves Doktornő!
27 éves nagyotthalló vagyok betanított nyomdaipari munkás, a párom 33 éves tanár. Teljesen különböző családi háttérrel rendelkezünk. 4 éves vagyunk együtt. A szüleinél lakunk még, jelenleg úgy tűnik, hogy költözünk albérletbe. De úgy érzem ez nem fog működni, az ő viselkedése és reakciói miatt. Hiú, annyira nem önző mert néha kapok tőle dolgokat, a legtöbb apró ajándékomat közösen veszi a nővérével, hirtelen haragú, túl nyers amit nem is rejt véka alá, sokszor megbánt a beszólásokkal. Egyedül nem is tud mit venni. A kapcsolatunk miatt, ő miatta válalltam, hogy másik városba járok át dolgozni több pénzért, hogy elköltözhessünk. Egyébként házat akar venni, de valami ebben is vissza tarta nem csak a pénz. Anyukám szerint azért, mert nagyon is kényelmes is így neki hiába gyűlöl az anyját. Nagyon is jó neki, hogy mos rá, főz stb. Nekem terveim vannak, családot szeretnék, de ő nem. Ha azt mondja mégis, akkor úgy érzem csak azért mondja, hogy vele maradjak. Sokszor ‘szekál’ bizonyos dolgokért pl. túl sokszor fáradt vagyok. Itt állandóan dolgozni kell, nincs olyan, hogy valaki pihenjen az anyja részéről is, állandóan a nyakunkra jár. Szeretném magam fejleszteni mert, az anyagiak egyébként sem engedik meg, de ehez idő kellene. De mindig mindenért megszólnak, ha csinálok valamit a magam szórakoztatására akkor az a baj ha takarítani akarok az a baj. Alakulnak ki időnként viták köztünk mert ő okosabb, én pedig lojálisabbnak látom a dolgokat. A sexuális életünk…hm, nem tudok erről mit mondani, ebben is teljesen odaadom magam, próbáltam feldobni vagy akármi. De az utóbbi egy évben elutasító velem, vagy fáradt vagy fáj a feje. Néha úgy érzem én vagyok a férfi ebben a kapcsolatban, de nem erre vágyom. Felhoztam már egy párszor a házasságot, ő nem az a fajta (honnan ha sosem próbálta), gyereket is ellenzi mert szerinte így is sok hülye kölyköt tanít és nem érzi úgy hogy jó apa lenne. Van egy kolláganője akivel jóban van, és van 2 fia ők apjuknak tekintik őt. Tudom, hogy pár éve ez a hölgy azt mondta a páromnak h nem közömbös neki. de elutasította. mégis napi szinten találkoznak, együtt járnak tanfolyamra, órákat beszélnek telefonon, többet mint velem egész 4 év alatt. Nem nagyon járunk el sehová. Ha én elmegyek jön a nem szeretem hogy elmész hiszti. Csak karcagig mehetek, ha pestre vagy szegedre merészelek menni mindig vita van belőle. Mert mindig a munka, (őstermelők a szülei és segítünk nekik), úgy érzem kijárna nekem ennyi mozgás. De én úgy érzem belefáradtam, hogy nem kapok egy kis gyengédséget több intimitást és megértést. Én mindent engedek neki, azt csinál tőlem amit akar sosem mondom meg neki mikor mit csináljon. De ő nemcsak a családomat, barátaimat nem fogadja el, de úgy érzem még mindig engem sem. Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás, hogy megértse végre engedjen el, ne kínozzuk egymást így. Arra gondoltam azt hazudom neki, hogy megcsaltam. Nem tudom, ön szerint? megtenné, hogy emailben válaszol? nem mindig tudok gép előtt lenni. Köszönöm szépen!
ui: most is pl. azt mondta a párom, hogy aludhatok tovább. A pajzsmirigy problémám mostanában alakult ki vagyis feltétezhetően ez a gond, mert tipikus tüneteim vannak, megspékelve állandó éhség érzettel és fél óránkénti vizeléssél, időnként vizelet ürítési nehézségeim vannak, de ezt a szorongásra fogom mindig is megvolt ez.
Lényegében úgy érzem magam ebben a kapcsolatban, hogy csak én adok. Kiégtem, nem tudom mivel dobhatnám fel ezt az egészet. Félek, hogy ha elköltözünk akkor még rosszabb lesz. Hogy akárhogy csinálnám, nem lenne elég jó neki. Mit tanácsol, adjak néhány hónap esélyt a költözéskor vagy már most hagyjam ezt az egészet. Az érzéseim nagyon hullámzóak. A munkahelyemet nem igazán szeretném ott hagyni.

Egyutt voltam egy fiuval ezelott 2 honapja.9 honapig voltunk egyutt es egy veszekedes miatt szakitottunk.Ra 2 hetre osszejottem a legjobb baratjaval egy hirtelen fellangolas miatt.Evvel a szemellyel 2 honap utan 2x szakitottam es osszejottem az exbaratommal 2 napig,de szakitottunk es ujra osszejottem avval a fiuval akivel a hirtelen fellangolas miatt jottem ossze.Viszont az exbaratom nem tudom elfelejteni,nem tudom elkepzelni mas lany mellett es azt sem hogy elveszitem.Nagyon szeretem es csak ra gondolok,az uj parkapcsolatomban 2x is az exbaratomat gondoltam.

Tavaly váltunk el és új kapcsolatom van fél éve. Rendezett körülmének közöttt élünk, volt férjemmel is jó a viszonyom nekem is és a gyerekeknek is. szabadon találkoznak amikor akarnak, akárr nála akárnálunk.
Most jelentkezik a gyerekekben(20 éves lány, 16 fiú) az elutasítás, amely olyan mértékű, hogy el akarnak költözni tőlem. Lányom önálló albérletbe a barátjával (2 hónapja már náluk laknak a fiú szüleinél), fiam az apjához.. Az új párom maximálisan kedves csendes jólelkű pozitív szimpatikus ember, nemcsak szerintem hanem mindenki szerint aki ismeri és akiknek én is bemutattam. A gyerekeket nem piszkálja, a nevelésükbe nem szól bele, mondjuk nincs is miért.
A gyerekeknek nincs konkrét ellene szóló érvük csak az hogy nem szimpatikus és küönben is ne legyen itt senki csak mi hárman… Konkrétam válaszút elé állítottak, vagy ők vagy a párom… Nagyon kikészít ez a helyzet, nem egy futó kapcsolatról van szó, sok viszontagság után találtunk most egymásra a párommal amit mindketten az élet egyik legnagyobb ajándékának tekintünk. Ő 50 éves, 3 gereke van akiket imád és 2 hetente van velük hétvégente. Az ő gyereke elfogadtak engem, az én gyerekeim hallani sem akarnak arról hogy a másik 3 gyereket megismerjék.
Teljesen tanácstalan vagyok, mit kellene tennem…

Várom válaszukat.
Köszönettel:

Andrea

Tavaly váltunk el és új kapcsolatom van fél éve. Rendezett körülmének közöttt élünk, volt férjemmel is jó a viszonyom nekem is és a gyerekeknek is. szabadon találkoznak amikor akarnak, akárr nála akárnálunk.
Most jelentkezik a gyerekekben(20 éves lány, 16 fiú) az elutasítás, amely olyan mértékű, hogy el akarnak költözni tőlem. Lányom önálló albérletbe a barátjával (2 hónapja már náluk laknak a fiú szüleinél), fiam az apjához.. Az új párom maximálisan kedves csendes jólelkű pozitív szimpatikus ember, nemcsak szerintem hanem mindenki szerint aki ismeri és akiknek én is bemutattam. A gyerekeket nem piszkálja, a nevelésükbe nem szól bele, mondjuk nincs is miért.
A gyerekeknek nincs konkrét ellene szóló érvük csak az hogy nem szimpatikus és küönben is ne legyen itt senki csak mi hárman… Konkrétam válaszút elé állítottak, vagy ők vagy a párom… Nagyon kikészít ez a helyzet, nem egy futó kapcsolatról van szó, sok viszontagság után találtunk most egymásra a párommal amit mindketten az élet egyik legnagyobb ajándékának tekintünk. Ő 50 éves, 3 gereke van akiket imád és 2 hetente van velük hétvégente. Az ő gyereke elfogadtak engem, az én gyerekeim hallani sem akarnak arról hogy a másik 3 gyereket megismerjék.
Teljesen tanácstalan vagyok, mit kellene tennem…

Várom válaszukat.
Köszönettel:

Andrea

Üdvözlöm! Gábor vagyok! Már óvodás korom óta tudom magamról, hogy meleg vagyok. Csak most mertem elmondani édesanyámnak a nagy titkomat, Ugyanis tetszett egy fiú az egyetemen, aki ráadásul a csoporttársam is. Ő persze nem tudja a titkomat. Köztünk a feszültség akkora lett, hogy nem is szólunk, nem is köszönünk egymásnak.Persze ez engem nagyon bánt, levert vagyok, nincs kedvem semmihez.Anyukámmal szoktunk beszélgetni, biztat, vigasztal, de látom hogy nagyon szomorú amiatt, hogy ilyennek lát engem. Szoktam nézni motivációs videókat, ő is küld nekem idézeteket,Mégsem érzem jól magam a bőrömben. Mivel hétvégére hazajárok, és hét közben rengeteg előadásom van , nem tudok járni rendszeresen pszihológushoz. El kellene mennem neorológushoz, hogy hangulatjavítót írjon?? Nem tudom mit tegyek!Kérem segítsen!Nem szeretném , hogy szomorúnak lássanak azok, akik szeretnek! Válaszát köszönöm!

Kedves Doktornő!

Volt barátnőmmel az utóbbi időben újra kezdtünk egymásra találni. Anno egy éve azért lett vége, mert a csak épp pár hónapja tartó kapcsolatunk alatt el kellett válnunk 3 hónapra egymástól és ezt nem bírta ki a kapcsolat. (részéről) Sajnos eléggé instabil személyiség, aki hajlamos a depresszióra. Ez az elején még nem volt annyira súlyos, de az szakítást követő évben rosszabb lett az állapota. Ez alatt valaki mással távkapcsolatban élt.
Pár hónapja kezdtünk el újra beszélgetni, majd találkozgatni. Kiderült, kilépett a távkapcsolatból és szeretné kicsit újra rendbeszedni az életét. Célokat tűzött ki, a korábbi erősen önpusztító életét meg szerette volna változtatni. Igyekeztem támogatni ebben és emellett a kapcsolatunk is újból intimmé vált. Azonban mondta, hogy nem szeretne egyik kapcsolatból a másikba ugrani, így nem szeretné elsietni. Ezt elfogadtam.
Egy alkalommal, miután nálam aludt és másnap hazament, nem reagált az üzeneteimre. Mikor egy nappal később jelentkezett, csak annyit írt, hogy időre van szüksége elrendezni magában a dolgait.
Másfél hét után felhívtam, hogy hogy van. Fel is vette, majd kifejtette, hogy nem akar kapcsolatot velem. Nem szeretne felelősséget vállalni semmilyen tekintetben. Fontos vagyok számára, érzései vannak irántam, amik nagyon könnyen szerelemmé válhatnak, amit viszont nem szeretne. Ki szeretné élni magát és csak minden felelősség nélkül szórakozni. (ez alkoholt, más partnereket, etc. jelent, ezt ő részletezte) Úgy érzi túl sokat gondolkodott eddig negatívan és most egyáltalán nem akar gondolkodni semmin vagy bárminemű felellőségget vállalni az életével kapcsolatban. Úgy érzem az állapota most rosszabb mint valaha. Az hogy ez engem is negatívan érint, csak részletkérdés. Hogyan tudnék ezen változtatni vagy legalább elfogadni a helyzetet? Nehéz megérteni, hogy miért választja az önpusztítást egy olyan kapcsolat helyett, amiben boldog lenne. (amikor velem volt, nem jelentkeztek a problémái) A lány 7 évvel fiatalabb és más nemzetiségű, mind a ketten távol élünk családunktól. Ő felvetette, hogy valamikor később újra találkozgathatnánk, de nekem a maradjunk barátok opció vele kapcsán nem lehetséges.

Tisztelt Cím! Nagyfiam nemrégen ,, bújt elő” és közölte , hogy meleg. Bár régóta sejtettem, de nagyon megdöbbentett a hír.Mindig jó kapcsolat volt köztünk. Volt egy fiú csoporttársa, aki szimpatikus volt neki-persze a másik fiú nem tud a titkáról. Vele nagyon megromlott a kapcsolata a fiamnak, összevitatkoztak.Olyannyira, hogy már nem is köszönnek egymásnak.Ez a fiamat nagyon bántja, nehezen tud koncentrálni a tanulásra, megfelelési kényszere lett, mindig szomorú, levert.Engem ez nagyon bánt, nem tudom hogyan tudnék neki segíteni.Párommal mindenben támogatjuk, én is egyetemet végeztem, sokszor mondom neki, hogy nem kell mindig ötösnek lennie!!! Most úgy érzi, hogy nem tud úgy teljesíteni, mint az első évben ( most másodéves az egyetemen) .Pszichológushoz, pszichiáterhez elég nehezen tudna eljutni az órái miatt.Online pszichológussal való kapcsolatfelvételre gondoltam . Köszönöm segítségüket!