Üdvözlöm !

Nekem olyan problémám van , ha lehet ezt problémának nevezeni.
Több mint 3 év után a gyerekem apja úgy dobott el mint egy zsebkendőt.
Külföldön éltünk, én mentem ki hozzá, ő is magyar.
Lett egy csodaszép gyermekünk.
A probléma jóformán már akkor kezdett el jelenkezni mikor a terhességrm utolsó hónapjaiban voltam.
Kiderültek hazugsàgok, megcsalások/nem fizikai/ .
Amikor kérdeztem dolgokról gátlástalanul a képembe hazudott.
S attól sem rettent el hogy bántalmazzon!
Többször is előfordult.Ahazugságok mint kiderült minden nap voltak részéről. Kértem fejezze be, nem tette! Inkább provokált még balhét.
A szeretőivel kapcsolatban volt, azokért aggódott azok felől érdeklődott, én megsehol!
Az utolsó bántalmazás után elmentem orvoshoz,eltörte ugyan is az ujjam!
Ebből kifolyolag persze lett ügy…
Ő mindezek után még tovább csinálta ahazudozásait s a többi dolgot.
Amíg nem derültek ki a dolgai nem törődtem azzal hogy hova megy kivel beszél csetel…
De amikor kiderültek hát , világ omlott össze bennem!
Mindezek után én voltam aki küzdött harcolt… feleslegesen!
Amikor kisfiammal julisuban eljöttünk haza papírokat intézni, nem volt szó szétköltözésről!
Még együtt éltünk volt erről szó párszor, de aztán annyiban maradt.
Mihelyst eljöttem a kisfiammal, az első hétvégétől levoltunk rázva , nem
volt ideje ránk, s nem is erdekeltük!
Mindenki másra volt ….!
Aztán eljött az ő szabadsága, 2 hét, velünk volt , az a két hét jó
Volt bár kiderült újra hohynhazudott de nem szóltam, belül evett a fájdalom!
Aztán jött a bucsú ideje!
Megbeszéltük hogy pár hetekre majd kimegyünk hozzá, de ő közben dobott !
Sokkal fontosabbak neki az ártó számdékú emberek ott mint mi!
Semmennyire sem foglalkozik érdeklődik a gyerek felől.
Mindenkinek azt mondja hogy úgy döntöttünk szétmegyünk…..
De velem nem beszélte meg. Hideg zuhanyként ért mikor erről tudomásom lett.
S a lakásba felköltözteti a testvérét aki a probléma forrás egyik oka, s annak barátnőjét!
A mi cuccaink bezsákolva félretéve….
ő éli életét világát!!!!!
Hazudik magának s mindenkinek meg nekem is!!!
Múlt héten viszont kaptam egy üzenetet tőle ami pozitív tartalmú de rá pár napra tudattalár személlyel hogy úgy döntöttünk szétmegyünk!! Ő egysuemélyben döntött így!!
Kérdésem, az lenne hogy ez a folyamatos hazudozás esetleg származhat gyerekkorából!?
Mert én már arra gondolok hogyesetleg így tudott elérni bármit ha hazudott!
A másik kérdédem hogy miért játszik velem? S így hogy van egy gyerekünk is.
Meg együtt éltünk sem foglalkozott vele, most meg pláne de nem! De ő azt ídta nekem hogy a gyerek az élete értelme!!!
Ez nem így van!
Bulizik, piálás van, meg az egyéb más dolgok!
Remélem , nem írtam túl nagy ugrásokban, csak ahogy jöttek az emlékek problémák így írtam.

Üdvözlöm!
A kisfiam 5 és fél éves. Kb 2-3 hete jelentkezik nála alvászavar, ami abban nyilvánul meg hogy minden éjjel éjfél magasságában felkel átjön a mi szobánkba befekszik közénk, visszakisérem a szobájába, vele vagyok míg elalszik. Reggelig kb 2*-3* megismétlődik a dolog. Teljesen ki vagyok merülve… Még annyi, hogy a 1,5 éves hugával van egy szobába, tehát nincs egyedül, használunk éjjeli fényt. N tudom mit tegyek. Alapjába véve nem egy nyugodt tipusú gyerek nappal sem, folyamatosan beszél, pörög

Kedves Doktornő! Tanácsért fordulnék Önhöz. A párommal (mostmár férjem) 6éve vagyunk együtt. Az első 2-3 évben szinte napi szinten lefeküldtünk egymással, de ez a 4.évben csökkent (kb ekkor költöztünk össze) és már kb 2éve gyakorlatilag könyörögni kell neki a havi 1-2 alkalomért. A visszautasításokat meg rettentő nehezen élem, megalázó. Amikor mégis sikerül rávenni, nagyon jól érzi magát, és mondja is, hogy nem tudja, hogy miért akarja annyiszor kihagyni… Tényleg nem utal jel arra, hogy megcsalna. Arra hivatkozik, hogy fáradt és nincs kedve (legyen nappal vagy éjszaka), bár tány, hogy a férjem stresszes típus, de korábban is az volt, még ennél is jobban, amikor ment neki napi szinten. Magához eleinte mellettem is nyúlt is szinte napi szinten, de már most az is csökkent kb hetente 2X-re. Próbálok vele beszélgetni erről, de nem jutunk messzire, mert ő sem tudja a valódi okát. Próbálok szexi fehérneműbe bújni, csábítgani, (vacsora, romantika, minden bevetettem már amit ki lehet találni) de semmi, inkább kedvesen “nevet” rajta és közli hogy ezt nem lehet erőltetni, ez jön magától, és erőltetés, ha táncolok neki, vagy felveszek egy szexi fehérneműt stb. Olyan mintha a haverjának és/vagy az anyjának tekintene (mert ugye gondoskodó is vagyok), de akkor ezt hogy lehetne másképp csinálni, hogy lehetne a langyosból tüzeset csinálni, mert ugye a kis női praktiák nála csődöt mondanak…? Ha bedurcázok, kiakadok, elutasító vagyok (nem vagyok ilyen, így nehezemre esik “eljátszani”, de én már mindent kipróbáltam, ezt is), akkor magától is van, hogy megjön a kedve… de most mindig direkt hisztizzek, keressek okot a vitára????, amitől meg a másik oldalról ideigileg kikészü! Nagyon félek, hogy én rontok el valamit mert az előző kapcsolatom is úgy lett vége (10év után), hogy ölelés, összebújás, ragaszkodás volt, de a végén kb már másfél évig nem szeretkeztünk (előtte évről évre ritkult), bár az ex párom, nem akarta hogy vége legyen. Félek, hogy ennek a kapcsolatnak is ez lesz a vége (mert a férjem is nagyon ragaszkodik hozzám, de valahogy lusta a szexre). Gyerekünk nincs (ez előző kapcsoltból sem, ott nem akartam), a férjemmel végülis szeretnénk, pontosabban nem lennénk ellene, de így hogy havonta 1-2x hajlandó, nagyon nehéz összehozni (és ez a ksiebbik baj).
Én 32 éves vagyok, a férjem 31.
Nagyon keresem egy “haszálható” választ, megoldási javaslatot! 🙁
Köszönöm!
Dia

Üdvözlöm!
Az alábbi prolémára keresem a választ. Feleségem megcsalt 20 éves házasság után. Egy fiú gyermekünk van jelenleg 15 éves! A fiunk mind a mai napig köztünk alszik, pedig van saját szobája! Az anyja mindenben kiszolgálja, mai napig öltözteti, túlaggódik érte,helyette tanul,írja meg az olvasónaplót például! A gyerek nem nő megfelelően. Az anyja előtt pisil a fiú pedig 2 fürdőszobánk van. Az anyja mindig simogatja,hozzáér, a tv nézés közben is egymás ölében hajtott fejjel simogatják egymást! A gyerek helyett válaszol a barátainak,sms-ben, mindenét megnézi, telefonját, facebook fiokját is! A gyereknek nincsenek barátai, egész nap a gép előtt ül, és virtuális játékokat játszik! A fiú nem érdeklődik az ilyen korban megszokott, és elvárt kezdetleges sexulalitás felé, a lányok, de a fiúk sem igazán érdeklik. A válás során az anya a gyereket magának akarja! A volt feleségem redkívül bizonytalan mindenben, mindig megerősítést vár, mindenkor, és mindenkitől! Az mondja az anya, hogy a gyerek fél, azonban amikor ezt a párterapeután a pszihológusnak elmondta, a szakember azt mondta, hogy a saját félelmeit vetíti ki a gyerekre, megsértődött, és kiment! Mikor abnormális egy anya- fiú kapcsolat? Mikor kell külső segítséget kérni? Hibazom e, ha nála hagyom a gyereket, ezzel asszisztálva a gyerek esetleges fejlődési rendellenességhez?! Fordulhatok e valamilyen hatóság felé, ha igen hova?
köszönöm

Tisztelt doktornő/úr! 16 éves vagyok és nem találom helyem a világban. Nagyon szerettem sportolni, mindenféle sportágban, edzettem, megyei tornász bajnok voltam, MB1.ben fociztam. 8. osztályos koromig kitűnő tanuló voltam. Ám de ez meg változott 15 éves koromra. Kicsit elkezdtem zülleni, nem vettem komolyan semmit. Átlagom romlott közép iskolás évemben. Ismerőseimmel barátaimmal elkezdtünk minden hétvégén inni, és cigizni. És a sport karrierem a padlón van. És félek mi lesz belőlem. Félek,hogy fogok meg élni… Gimnáziumba járok, és úgy érzem vesztegetem az időmet vele. Nem tudom meg csinálni nincs elég ki tartásom hozzá. Környezetembe minden érettebb felnőttnek van egy szakmája és azzal keressenek sok pénzt. Még akiket ismerek, hogy éretségiük van, sehol nem tartanak. Félek, hogy mi lesz belőlem, elképzelésem sincs. Mondhatnám, hogy el megyek szakmunkás iskolába, de nekem nagyon nehéz be illeszkedni az új környezetbe. És mit ne mondjak borsódzik a hátam a Roma srácoktól. Agresszív vagyok ha szidnak-le néznek. Én nem szeretnék a családomra szégyent hozni. Nem értenek engem. Meg a másik baj, hogy nagyon pénz mániás vagyok…. Ha nincs egy kis pénz a zsebembe, és mondjuk a szüleim se adnak, akkor meg tudok őrülni.. Nem tudom mit kezdjek az életbe. Nem vagyok gyenge jellem, de mostanság minden nap gyomorideggel utazok a buszon, hogy ma mennyi egyest fogok kapni, mi lesz belőlem. Haragszom mindenkire, a világra. Isten félő ember vagyok még is másképp viselkedek mint ahogy az meg van írva a szent írásban. Ha van valami tanácsuk milyen úton induljak el nagyon szívesen fogadom a tanácsait.
Előre is köszönöm a válaszukat.

Tisztelt Doktornő!

Segítséget szeretnék kérni. Férjem 40 múlt én 30, 4 éve vagyunk egy pár kb 3,5 éve házasok, kettő közös gyerek. Az elmúlt időszakban észrevettem, hogy férjem egyre többet néz pornót illetve újabban szexpartnerkereső oldalon is nézelődik a közelben lévő hölgyek között. Júliusban történt egy érdekes eset vett egy női cipőt elmondása szerint nekem Valentin napra, ezt valahogy nem tudom elhinni hisz ő sosem tervez előre, nemhogy ajándékot is vegyen vegyen. Az ok, mert olcsó volt és ingyenes volt a szállítás…már ez is önmagában ciki szerintem. Ekkor picit másabb is volt az ágyban, úgymond újat mutatott.
Elég sok hullámvölgyön mentünk keresztül ezen a rövid időszakban is. Olyan probléma ütötte fel a fejét, hogy igazából az első gyermekünk születése óta rendszeresen elutasít a szexben, vagy csak akkor van ha ő akarja (és persze ő nem tudja, hogy én tudom, de többször láttam, hogy előtte pornográf oldalakon nézelődött). Névnapján megleptem és akkor is inkább a haverokat vagy ha jól sejtem a cipő eredeti tulajdonosával lehetett programja. Közben folyamatosan 20 éves lányokat nézeget hol a facebookon hol ezeken az alkalmi kapcsolatokat kínáló oldalakon.
Már felajánlottam neki, hogy menjünk egy párterápiára, de arról hallani sem akar, inkább váljunk el. A családjához ragaszkodik, de úgy érzem ez neki nem elég. Ha nem így lenne akkor néha megkérdezné, hogy én hogy vagyok stb. nem mindig a gyerekekről kérdezne. Ő mindig is egy bulizós, nem elköteleződős pasi volt, de magát a gyerekeket ő akarta, nem erőltettem rá. Újabban azt mondta, ha nem szeretne már rég elváltak volna útjaink. Mi lehet a gond? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy viszonylag eléggé féltékeny vagyok az utóbbi időben, de úgy érzem okkal.
Előre is köszönöm hátha szolgálnak valami tanáccsal.

Jó napot kívánok doktornő!
A problémám nagyon összetett és nem tudom,hogy fogalmazzam meg. Anyós jelöltemről van szó. Egyszerűen félek attól a nőtől nagyon tartok tőle. Mivel elég nagy szája van és sokat beszél én meg ennek az ellentéte vagyok. Egyszerűen irritál az a nő nem tudom megszokni és megszeretni bármennyire is szeretném! Pedig már lassan 1 éve itt lakok. Sajnos az a baj,hogy itt lakunk a párommal a szüleinél és így muszáj elviselnem az anyját. Bár nekünk van egy felső szint ami csak a miénk de akkor is a tudat bennem van,hogy ők is itt vannak. Nagyon rossz a kapcsolatom anyós jelölttel már lassan 2 hónapja. Szeptember óta egyenesen utál engem mert akkor volt az 50 edik születésnapja és nem köszöntöttem fel még annyit se mondtam neki,hogy isten éltesse sőt még a vendégektől se köszöntem el. Azóta haragszik rám azt mondta ez nagyon rosszul esett neki és nem tudja elfelejteni. De azóta már nagyon sok idő eltelt én nem hiszem el,hogy egy születésnap miatt ilyen haragot kell tartani. Nagyon szemét hozzám az a nő és én azóta rettegek már tőle. Volt mikor 1 héten keresztül le se mertem menni az alsó szintre mert nem akartam vele találkozni. Olyan nagy gyűlölet van bennem az iránt a nő iránt amit elmondani nem lehet. Sajnos az a baj,hogy a párom meg nagyon szereti a szüleit és megvédi őket. Pedig már nagyon sokszor volt rá példa,hogy az anyja kiabált velem mert megérdemeltem szerintük. Akárhányszor kiabált velem az a nő a párom sose védett meg tőle sőt mindig az anyjának adott igazat. Azt mondják rám,hogy én nem tudom az illemet. Meg az se tetszik anyós jelöltnek,hogy a fiát mindig bántom veszekedek vele amiért sokat dolgozik. Úgy védi a fiát mintha egy 10 éves kisgyerek lenne pedig már lassan 30 éves felnőtt férfi lesz. Úgy kezelik őt mint egy kisgyereket akit meg kell védeni. Az a baj,hogy nagyon szeretem a páromat és nem tudom itt hagyni én ezt a feszültséget nem bírom elviselni. És az a legnagyobb baj,hogy ebben a házban az anyja parancsol ő hordja a nadrágot és nem az apja. Nekem mindig is ellenszenves volt anyós jelöltem és ezt a páromnak is mondtam már. Minden vágyam az,hogy soha többé ne lássam azt a rusnya dagadt fejét. Elnézést a csúnya szavakért de nem tehetek róla nagyon tartok attól a nőtől. Sose nyúlt hozzám egy újjal se csak a sok kiabálást nem tudom elfelejteni. Én nem szeretem ha valaki ordít velem mert akkor még jobban félni fogok tőle. Nem tudom mit tegyek nem akarok ezzel a nővel élni de a páromat se tudom elhagyni. Mit tegyek? Adjon tanácsot!

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Köszönöm a válaszát! Beszéltem már a szüleimmel de nem tudtak rá válaszolni. És félek, hogy szégyent hozok rájuk. Tervem elképzelésem nincs. Várom az utam amit ki szabtak nekem. És félek, hogy elkések vele. Vagy, hogy nem is fogom meg találni. 🙁 És nap mint nap gyomor idegem van, hogy mi lesz velem a jövőbe. 🙁 Hogyan fogok meg élni, vagy- hogy mire fogom vinni, büszkék lesznek e rám. És nem értem mit akarok az életbe.

15 éves fiamról van szó, akinek magas a vérnyomása. Jelenleg kivizsgálás alatt áll, a 24 órás vérnyomásmérőt ma vették le róla, minden értéke magas.
A fiam nem mutatja ki az érzelmeit, soha nem láttam idegesnek, mérgesnek, felindultnak, ami persze nem baj, de soha nem láttam rajta izgatottságot, kitörő örömöt, önfeledtséget. Vannak érzelmei, bánatot láttam rajta, nagyon kedves egyébként, szófogadó, nem lázad kamaszkora ellenére sem, talán erre szokták mondani, hogy jó természete van.
A tenyere és a talpa enyhén ugyan, de mindig nyirkos. Azt mondja belül érez izgalmat ha a dolgozatokat osztják ki. A megtestesült nyugalom árad belőle. Mégis magas a vérnyomása. Ön szerint ha kimutatná az érzelmeit, akkor változhatna a vérnyomása? Hogyan lehetne ezt nála előhozni? Köszönettel várom válaszát. Andrea

Udvozlom, tehetetlenseg-erzesem miatt irok Onnek. Tobb, mint egy eve vagyok hazas. Kulon elunk ferjemmel, csaladalapitast tervezzuk. Ferjem mar volt nos, valofelben volt, amikor tarskereson megismerkedtunk. Elozo kapcsolata tobb, mint 10 evig tartott. Az elejetol fogva nem mukodott a szexualitas koztuk (ugy tudom, felesegenek psziches probblemai voltak szulei, testvere balesetben valo elvesztese miatt, az o hibajabol adodoan). Gyerekuk igy nem volt, s a holgy nem is akart, ez volt a valasuk oka. A hivatasaban sikeres, ket uzlete is van. Tavaly karacsonykor robbant szamomra a bomba, hogy anyosomek meg mindig apoljak vele a kapcsolatot. Ez engem sokkoloan ert, mert ferjemtol is mielott hozzamentem, azt kertem, kezdjunk tiszta lappal. Hazassagunkig besegitett a nonek a vallalkozasba, valojaban o lenditette fel az uzletet, amit a holgy vitt tovabb sajat edasapja utan, s valaskor a holgyre is hagyta, s a ferjem kiszallt belole. Mostanra megszakitotta volt felesegevel teljesen a kapcsolatot, s miattam meg a telefonjaban is blokkolta a szamat, mert ferjem tudja, hogy nekem ez fontos. Marmint, hogy a mult kapcsolatat lezarja teljesen. Nekem egyszeruen nem fer bele, hogy baratkent maradjanak, mivel amugysem hiszek ferfi-no baratsagban. Viszont, tavaly karacsony masnapjan anyosomekhoz a holgy volt hivatalos. Termeszetesen nem velunk egyidoben. Kiderult, mert ferjem kifaggatta, ki a titokzatos vendeg, akit varnak. Azzal magyarazta anyosom, hogy nem utasithatta el, sajnalja szegenyt, mert maganyos. Tudni kell, hogy abholgy tizenvalahany ev alatt nem apolt jo kapcsolatot anyosomekkal, a csalad szerint lenezte oket, mert a holgy onertekelese amugymeg magas, okosnak tartja magat, s igenyesen oltozkodik. Anyosomekat sosem hivta meg, nem is fozott nekik (velem ellentetben). Karacsony utan ferjemmel beszeltunk anyosomekkal arrol, hogy szeretnenk kerni, ok is engedjek el a multat, vagyis a holgyet. Anyosom folyton sajnalatra hivatkozott, hogy maganyos szegeny, nem kerhetjuk ezt, keptelen is megtenni. Aposom pedig tamogatja. Ferjem kozolte, hogy akkor mi ritkabban fogunk eljarni hozzajuk. Amikor elmegyunk, mindannyian kedvesek vagyunk, mintha mi sem tortent volna, de a hatterben zajlanak a dolgok. A holgyet nem emlegeti, csak sogornomtol ertesulok par dologrol, mert o elmondja, ha rakerdezek. Ugyanis, nem szeretem, ha tudtom nelkul zajlanak dolgok, mintha becsapva lennek. A holgy kuldozget ajandekokat sogornom hat gyerekenek, anyosomeknakmis ad csekelyseget unnepekre. Hivjak egymast. Facebook-on anyosom lajkolgatja a holgy uzletenek hirdeteseit. A roluk keszult eskuvoi kepet anyosom nagy harcok aran vette le a szekrenyrol, amikor mar jartam a fiaval. A ferjem addig nem akart elvinni bemutatni szuleinek, amig kint volt a kep. Azt allaitjak, engem elfogadnak, de rolunk egy ev utan sem rakott ki eskuvoi kepet, pedig adtunk kepeket. Gondolom, aholgynek nem akar fajdalmat okozni, ha elmegy hozzajuk. Ami megjobban bosszant, sogornomek gyerekeit is osztonzi, hogy irjanak neki, pl. kepeslapot, mert maganyos szegeny. Arra mar nem figyelnezteti, hogy ferjemnek is irjanak, mert az meg a keresztapjuk, s mindig adogat nekik o is ajandekokat. Sot, utolag meg sogornomet is biztatta, hogy irjon neki. Egyedul ferjemnek nem meri megemliteni, de kapcsolatunk elejen meg ot is noszogatta, hogy irjon neki. Sogornom szinten nem szivleli a holgyet, mert voltak konfliktusaik, s szerinte bekepzelt a holgy, csak most mivel tenyleg egyedul lehet (bar, ferjem szerint alkalmazottjaval eleg bizalmas kapcsolata alakult ki), most a szebbik oldalat mutatja anyosomeknak. Anyosom pedig, sogornom szerint nem volt igazan jo anya, ezert most ugy erzi, vegre elfogadjak, s vegre valakit megmenthet. Ez nekem sovany vigasz, mert ugy erzem, anyosom kevergeti a szalakat, s nemhogy kikerulne a no a csaladbol, hanem egyre inkabb befele. Engem ez nagyon zavar, a ferjem nem akar hallani sem errol a temarol. Engemm mar az is bantott, hogy nyaron kulfoldre mentunk romantikus kirandulasra, ott toltotte ferjem 40. szuletesnapjat, s a holgy irt neki uzenetet szulinapra. En pedig szep meglepetesekkel keszultem ferjemnek, de 1-2 orara elvitte a kedvemet ez az uzenet, hogy ott is bezavart a kepbe, amikor mar le van zarva kettejuk dolga. Ekkor blokkolta szamat a ferjem a telefonjaban. En pedig sok bizonytalansagot elek meg ezzel kapcsolatban, bant, s hiaba mondjak orvosok, ne stresszeljek, mert akadalyozza gyerekvallalast, emesztem magam es idonkent kirobbanok ferjemre is. O pedig azt mondja, szuleivel nem tud mit kezdeni, rosszakat sose mond rajuk, azt kell elfogadnom, ami van. O mar lezarta, csak en hozom elo. En pedig emesztodok, hogy mi a celja anyosomnak, rettegek, hogy ha megyunk (egyre ritkabban jarunk), akkor talalkozunk a novel. Nem akarok a novel kozos baratokat. Nem akarom ot utudni a csaladban. Mar hegyezem a nyelvem, hogy anyosomat felhivom es szembesitem ezekkel a dolgokkal, hogy barmiben mesterkedik, eljut valahol az informacio hozzam. Csak ilyenkor aztan hivja szamonkeron a csaladot, hogy elmondtak nekem. Sogornom idosebbik fia is mellettem van, s mikor anyosom ot is fozogette, hogy irjon a nonek, elutasitotta azzal, hogy nem akar, mert kersztapja (ferjem) mar elvalt tole, s le kell zarni az ugyet. Ekkor anyosom dramazott, elsirta magat, mert nem az o akarsta ervenyesult. Ha ezt a helyzetet eskuvo elott tudtam volna, lehet inkabb ferjhez sem megyek, mert ez nekem sok steöresszel jar, s nem tudom elviselni, hogy nyiltan senki nem beszel ugyan rola, de hatterben zajlanak az esemenyek, anyosom viszi tovabb. En meg mindezek ellenere hajlando vagyok anyosomekat szentestere meghivni hozzank, ahogy tavaly is tettem, a szuleimet is meghivtam, hogy egyutt legyen a csalad. Ezutan robbant tavaly az a bizonyos bomba Pedig meg ok is remekul ereztek magukat, boldognak tunt mindenki. Iden is hivtam, de most vonakodtak. Attol felek, hogy a novel akarjak tolteni a szentestet. Gondoltam, erre is rakerdezek, bar lehet letagadnak. Nem tudom mitbtegyek, de ezzel tudatosan mergezi a hazassagunkat, mert ferjemmel ezen vitatok a legtobbet. Kinoz, bant es megalaz ez a helyzet. Mit tegyek?

Tisztelt Szabó Lili

Hosszú évek óta gyötörnek a pánikbetegség illetve a szorongás tünetei. 17 éves koromban elvesztettem a dédnagymamámat aki otthon hunyt el. Akkor nagymamám engem kért meg hogy öltözzesük fel tisztességes ruhába mielőtt elviszik. Akkor kezdődtek a pánikrohamok, amit bizonyos ideig kordában tudtam tartani. 2 évre rá nagypapámmal ugyanez volt a helyzet. Mostanra a rohamok elmúltak viszont a szorongás napi rendszerességgel előjön. Szédülés, intenzív halálfélelem illetve a betegségektől való félelem. Ha egy testi tünetet érzek, azonnal a legrosszabbra gondolok. Folyamatosan attól félek hogy vajon ma lesz-e az utolsó napom. Jártam pszichológushoz, azonban a légzéstechnika nem igazán segített. Véleménye szerint egy pszichiáter vagy egy kineziológus tudna hatékonyabb terápiát javasolni. Gyógyszert csak a legvégső esetben szeretnék szedni.

Nagyon szépen köszönöm ha elolvassa!

Köszönettel, Bogi

Kedves Doktornő!

Van egy fiam, 12 éves, kamaszodik. Imádjuk egymást, nagy köztünk az összhang, de mostanában hullámzik a dolog, nyilván a hormonok miatt, egyszer bújna, máskor eltol.
Az édesapjával különváltunk, amikor 1,5 éves volt. Kb 2 éves koráig látogatta, aztán eltűnt, nem kereste. Lett új családja, másik gyermeke. Kb. 5 évvel ezelőtt felhívott, mert eszébe jutott hogy van neki egy nagy fia is, akkor találkoztunk vele, 3 alkalommal, ígért sokmindent, (keresni fogja a gyermkemet, csinálnak együtt közös programokat) ebből semmi nem valósult meg. Tehát a gyermek az apját látta 2 évesen, meg 7 évesen és más semmi. Se telefon, se szülinap névnap, semmi.
1,5 éve van egy párom, nagyon gyerekcentrikus, (neki is van az előző kapcsolatából egy 4 éves fia). Próbálna nyitni a gyermekem felé, de nem igazán megy, mert falakat húz maga elé.
Többször leültünk megbeszélni, ketten is, hárman is, közösen, egyedül, mindenhogy.
Problémák:
– A gyerek még mindig az apjára vár, azt hiszi hogy fogja keresni, hogy lesznek közös programok.
– Féltékeny a páromra, (nem élünk együtt) szerinte túl sokat van nálunk, (kb heti 3 este) túl sok.
– Azt érzi hogy én jobban szeretem a páromat mint őt, és hogy már nem ő van az első helyen.
Ezt tényleg átbeszéltük milliószor, úgy érzem megrekedtünk, és nem tudok/tudunk neki segíteni.
Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem házasodunk össze, nem lesz közös gyerekünk. (az is félelme volt, hogy ez bekövetkezik és ő már nem fog kelleni) Elmondtam neki, hogy az apja nem fogja keresni, jobb ha beletörődik, az nem apuka aki csak “megcsinálta” de nem törődik vele. Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem akar az apukája lenni, de bármikor számíthat rá, ha olyan helyzet van nyugodtan keresse, kérdezzen tőle. Elmondtam/elmondtuk neki, hogy mindenkinek a gyereke a legfontosabb, senki nem kerülhet elé, de attól még nem kell burokban élni és mást is lehet szeretni. Ezeket tényleg sokszor átbeszéltük, de újra és újra előjön a probléma.
A gyermekem introvertált személyiségű, (én is az vagyok) nehezen nyit, nehezen oldódik, de vannak barátai, el tud beszélgetni bárkivel, ügyes, talpraesett, jól tanul, sportol, igazán büszke vagyok rá, ezeket el is szoktam mondani neki.
Hozzátartozik viszont az is, hogy nem kitartó, hamar megsértődik, támadásnak veszi, és nem volt előtte ffi minta, van amiben ügyetlenebb (pl barkácsolás) Ezekben mi segíteni szeretnénk neki, mindig hangoztatom hogy ha nem megy elsőre meg kell próbálni újra meg újra ha kell 10-20-is. Ő a 2. után feladja, megsértődik. Azt mondja ő nem tud változni és ilyen. Mondtam neki, hogy 12 évesen még lehet változni, rajta múlik.
Furcsa hogy én mint szülő ezt mondom, de túl szabálykövető. Szoktam neki mondani hogy legyen egy kicsit lazább, nyitottabb, ne zárkózzon be.
A fejében kellene rendet tenni, és nem tudom hogy mi lehetne a megoldás.
Ön javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz? Vagy milyen egyéb megoldást javasol?
Mert nem szeretném, ha szorongó, kishitű, maga elé falakat húzó felnőtt válna belőle.

Segítségét köszönöm!

Üdvözlettel: Tücsi

Kedves Doktornő!

Van egy fiam, 12 éves, kamaszodik. Imádjuk egymást, nagy köztünk az összhang, de mostanában hullámzik a dolog, nyilván a hormonok miatt, egyszer bújna, máskor eltol.
Az édesapjával különváltunk, amikor 1,5 éves volt. Kb 2 éves koráig látogatta, aztán eltűnt, nem kereste. Lett új családja, másik gyermeke. Kb. 5 évvel ezelőtt felhívott, mert eszébe jutott hogy van neki egy nagy fia is, akkor találkoztunk vele, 3 alkalommal, ígért sokmindent, (keresni fogja a gyermkemet, csinálnak együtt közös programokat) ebből semmi nem valósult meg. Tehát a gyermek az apját látta 2 évesen, meg 7 évesen és más semmi. Se telefon, se szülinap névnap, semmi.
1,5 éve van egy párom, nagyon gyerekcentrikus, (neki is van az előző kapcsolatából egy 4 éves fia). Próbálna nyitni a gyermekem felé, de nem igazán megy, mert falakat húz maga elé.
Többször leültünk megbeszélni, ketten is, hárman is, közösen, egyedül, mindenhogy.
Problémák:
– A gyerek még mindig az apjára vár, azt hiszi hogy fogja keresni, hogy lesznek közös programok.
– Féltékeny a páromra, (nem élünk együtt) szerinte túl sokat van nálunk, (kb heti 3 este) túl sok.
– Azt érzi hogy én jobban szeretem a páromat mint őt, és hogy már nem ő van az első helyen.
Ezt tényleg átbeszéltük milliószor, úgy érzem megrekedtünk, és nem tudok/tudunk neki segíteni.
Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem házasodunk össze, nem lesz közös gyerekünk. (az is félelme volt, hogy ez bekövetkezik és ő már nem fog kelleni) Elmondtam neki, hogy az apja nem fogja keresni, jobb ha beletörődik, az nem apuka aki csak “megcsinálta” de nem törődik vele. Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem akar az apukája lenni, de bármikor számíthat rá, ha olyan helyzet van nyugodtan keresse, kérdezzen tőle. Elmondtam/elmondtuk neki, hogy mindenkinek a gyereke a legfontosabb, senki nem kerülhet elé, de attól még nem kell burokban élni és mást is lehet szeretni. Ezeket tényleg sokszor átbeszéltük, de újra és újra előjön a probléma.
A gyermekem introvertált személyiségű, (én is az vagyok) nehezen nyit, nehezen oldódik, de vannak barátai, el tud beszélgetni bárkivel, ügyes, talpraesett, jól tanul, sportol, igazán büszke vagyok rá, ezeket el is szoktam mondani neki.
Hozzátartozik viszont az is, hogy nem kitartó, hamar megsértődik, támadásnak veszi, és nem volt előtte ffi minta, van amiben ügyetlenebb (pl barkácsolás) Ezekben mi segíteni szeretnénk neki, mindig hangoztatom hogy ha nem megy elsőre meg kell próbálni újra meg újra ha kell 10-20-is. Ő a 2. után feladja, megsértődik. Azt mondja ő nem tud változni és ilyen. Mondtam neki, hogy 12 évesen még lehet változni, rajta múlik.
Furcsa hogy én mint szülő ezt mondom, de túl szabálykövető. Szoktam neki mondani hogy legyen egy kicsit lazább, nyitottabb, ne zárkózzon be.
A fejében kellene rendet tenni, és nem tudom hogy mi lehetne a megoldás.
Ön javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz? Vagy milyen egyéb megoldást javasol?
Mert nem szeretném, ha szorongó, kishitű, maga elé falakat húzó felnőtt válna belőle.

Segítségét köszönöm!

Üdvözlettel: Tücsi

Tisztelt Doktorno!
Eloszor is elnezest az ekezetek vegett.
Nagyon nehez beszelnem a konkret dologrol, igy megprobalok, ugy fogalmazni, hogy szo szerint ne kelljen megnevezzem…
Szuletesem ota edesanyam egyedul nevel. Egesz eletemben kivoltam teve nagy merteku lelki eroszaknak, fizikai eroszaknak es egyszer szexualisnak is. Mind o altala. Senkinek nem reszleteztem ezeket, senki sem tud ezekrol, mai napig hordom a lelki sebeket amik a szemelyisegemre is hatassal vannak es a szerelmi/szexualis eletemre is. Emellett alandoan elvoltam nyomva es megalazva. Mai napig hangoztatja, hogy megkaptam mindent eron felul amit kepes volt nekem megadni, termeszetesen az anyagiakra celozva. Allitja, o szeret engem es bantja, hogy en nem igy viszonyulok hozza. Akarhanyszor megprobalom felhozni a serelmeim, o kinevet es haritja a temat, agressziva teszi. A legkonnyebb lenne tavol tartani magam tole, hisz a szeretet kis szikraja is hianyzik belolem fele. De ezt nem tehetem meg, mert nem kepes egyedul boldogulni. A masik ok pedig, mert jelen pillanatban kulfoldon elunk tobb eve, velunk lakik a jegyesem is es terhes vagyok. Nem tudom, hogy birkozzam meg mindennel, ugy, hogy a parom ne tudjon meg ebbol semmit. Anyammal allando intenziv veszekedes van koztunk, amit a parom nehezen visel, sot mivel csak az en reakciom tunik fel neki rossznak (hiszen mindenki szereti az anyjat, nem erti a helyzetet) nem is kapom meg tole a szukseges lelki tamogatast. Nem vagyok egy konyhatunder ami zavarja ot es ebben igazat ad anyamnak amit o persze ki is hasznal, de foggalma sincs, hogy ennel nagyobb bajok vannak a hatterben, mint egy vacsora megfozese, igy megertest sem varhatok tole. Senkinek sem nyilhatok meg, es nem akarom a gyermekem szamara ugyanezt a jovot. Hogyan tovabb? …

Kedves Doktornő!

Valószínüleg unalmas lehet a problémám/történetem,és lehet minden 15. kamasz egyik “panasza” ez lehet ezért elnézést kérek… ugyan is eddig minden problékmámat egyedűl néha anyukámmal/apukámmal szoktam megvitatni.De most nem helyes döntést szeretném meghozni,hanem a hanem a helyes elindulást.Lényegében tanácsot/támpontot kérni.
Az egész azzal kezdödött,hogy megismertem egy fiút (legyen a neve:pl. Boti).Az egyik legjobb barátnőmmel (pl.Kinga)járt,de Kinga hamarosan szakított vele.Boti elkezdte magát vagdosni…itt jövök én a képbe.A fiú azt mondta hogy súlyos depressziós és,hogy a szülei nem támogatják eléggé (amibe sajnos igaza van) és a “barátai” amiatt mert magaalatt van elhagyják.Nos hát most következek én,rólam röviden:nem szeretem ha a környezetembe bárki magányos szomorú és pláne nem ha megakar HALNI.Azt hitten ha Botinak segíteni fogok akkor a barátim elhagynak/kirekesztenek (azt gondoltam így kiderül kik az igaz “BFF-ek” de amúgy a barátnőim nem hagytak el sőt semmit se változott velük a kapcsolatom,de a “projektembe” nem támogattak)de vállaltam a kockázatot és elkeztem Botival csetelni és leírni neki mind azt amit gondolok erről az egész őrületről, és napi többször is biztattam,hogy én itt vagyok neki és segítek mindenbe.Szerencsére egy suliba járunk így tudtam vele napközben is talákozni.Idővel azt vettem észre,hogy a fiú régi barátai vissza jönnek hozzá és segítenek befejezni a ” boldogság Viki módra leckéket” pár nap múlva már mosolygott és még egy fránya nevetést is sikerült belőle kicsikarnom.Összejött egy lánnyal aki nagyon kedves volt vele,engem nem zavart mert nem tetszik nekem.Kb. kettő hét múlva szakított a lánnyal Boti,azzal az indokkal,hogy ő mást szeret…..Természetesen mint mindenki a 21. század nettfüggő világában én is megírtam neki a szokásos “gyászbeszédet”. Másnap a suliba megláttam a csuklóján azt, amit semmien szülő nem akarna a gyerekén látni… Megbeszéltem vele egy talit délutánra.Megebédeltünk és leültünk egy padra a parkba (márcsak rózsaszirom kellene).Elmondta,hogy csak én tartom benne az életet és,hogy ha én nem segítenék neki akkor már rég halott lenne(szörnyű volt hallani,de közbe mégis jó érzéssel töltött el,hogy én egy egyszerű érzékeny lány képes vagyok valakit feltuszakolni a mélység sötétségéből).Este az egyik régi barinőm nálam aludt,és akkor kaptam Botitól egy üzit:-Kedves Viki,megígérem hogy többé nem vagdosom magam mert azzal neked ártanék,és neked soha nem tudnék fájdalmat okozni..
Én:-Ez nagyon jól esett köszönöm (szivecske smile)
Boti:-Nagyon imádlak!!! (Csomo szivecske)
Boti:-Ha te nem lennél én már a sírba lennék
Boti:-szeretlek és tényleg nagyon-nagyon imádlak,na de jó éjt álmodj szépeket…

A barátnőm szerint én voltam az a lány aki miatt az előző csajával szakított,és itt kezdett gyanús lenni a dolog…
Telt az idő…. nem olyan gyorsan de pár hét múlva (még mindig cseteltem vele,és nagyon jó kapcsolatban voltam vele)éppen mentem edzeni és akkor véletlenül összetalákoztam Botival.Mint mindig megöleltem és köszöntem neki.Edzés után épp csekkolom az üzieimet és akkor kiszúrtam Boti “levelét”
Boti:-El se tudom mondani mit jelentett a mai ölelésed,valahogy feldobta az uncsi es depis délutánom,mondjuk te egy és a szívből jövő lelkesítő beszédeid is vidámabbá teszik napom….
Én:-na ki vele miert depizel
Boti:-nem fontos
Én:-De az úgy hogy kivele mi bánt??
Boti:-Van egy lány aki nagyon tetszik és mostanába nagyon sokat segített nekem,viszont neki nem hinném ,hogy tetszem (síros smile)
Na és koppant a húsz fillér :az üzik ,a nevetések és a barátnői tanácsok…De nem biztos más lányra gondolt… de valami belül.. az a bizonyos női megérzés azt sugalja hogy nagyon is én vagyok “az a lány”
Én: síros smile(máshogy nem tudtam reagálni)
Boti:-hiába is a ronda és jelentéktelen emberek így járnak…
*Jelen idő*
Nagyon remélem, hogy nem én vagyok az a lány,de ha mégis én vagyok(tobben mondtak)akkot mit csináljak ugyan is Boti eléggé labilis lelki állapotban van.. és ha emiatt tonkre megy a barátságunk???Nekem tégyleg nem tetszik a srác.! Mit írjak vissza és milye úton induljak el?? Előre is köszönöm a választ.
Írta:csak egy tanácstalan lány aki
segítséget kér