Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Köszönöm a válaszát! Beszéltem már a szüleimmel de nem tudtak rá válaszolni. És félek, hogy szégyent hozok rájuk. Tervem elképzelésem nincs. Várom az utam amit ki szabtak nekem. És félek, hogy elkések vele. Vagy, hogy nem is fogom meg találni. 🙁 És nap mint nap gyomor idegem van, hogy mi lesz velem a jövőbe. 🙁 Hogyan fogok meg élni, vagy- hogy mire fogom vinni, büszkék lesznek e rám. És nem értem mit akarok az életbe.

15 éves fiamról van szó, akinek magas a vérnyomása. Jelenleg kivizsgálás alatt áll, a 24 órás vérnyomásmérőt ma vették le róla, minden értéke magas.
A fiam nem mutatja ki az érzelmeit, soha nem láttam idegesnek, mérgesnek, felindultnak, ami persze nem baj, de soha nem láttam rajta izgatottságot, kitörő örömöt, önfeledtséget. Vannak érzelmei, bánatot láttam rajta, nagyon kedves egyébként, szófogadó, nem lázad kamaszkora ellenére sem, talán erre szokták mondani, hogy jó természete van.
A tenyere és a talpa enyhén ugyan, de mindig nyirkos. Azt mondja belül érez izgalmat ha a dolgozatokat osztják ki. A megtestesült nyugalom árad belőle. Mégis magas a vérnyomása. Ön szerint ha kimutatná az érzelmeit, akkor változhatna a vérnyomása? Hogyan lehetne ezt nála előhozni? Köszönettel várom válaszát. Andrea

Udvozlom, tehetetlenseg-erzesem miatt irok Onnek. Tobb, mint egy eve vagyok hazas. Kulon elunk ferjemmel, csaladalapitast tervezzuk. Ferjem mar volt nos, valofelben volt, amikor tarskereson megismerkedtunk. Elozo kapcsolata tobb, mint 10 evig tartott. Az elejetol fogva nem mukodott a szexualitas koztuk (ugy tudom, felesegenek psziches probblemai voltak szulei, testvere balesetben valo elvesztese miatt, az o hibajabol adodoan). Gyerekuk igy nem volt, s a holgy nem is akart, ez volt a valasuk oka. A hivatasaban sikeres, ket uzlete is van. Tavaly karacsonykor robbant szamomra a bomba, hogy anyosomek meg mindig apoljak vele a kapcsolatot. Ez engem sokkoloan ert, mert ferjemtol is mielott hozzamentem, azt kertem, kezdjunk tiszta lappal. Hazassagunkig besegitett a nonek a vallalkozasba, valojaban o lenditette fel az uzletet, amit a holgy vitt tovabb sajat edasapja utan, s valaskor a holgyre is hagyta, s a ferjem kiszallt belole. Mostanra megszakitotta volt felesegevel teljesen a kapcsolatot, s miattam meg a telefonjaban is blokkolta a szamat, mert ferjem tudja, hogy nekem ez fontos. Marmint, hogy a mult kapcsolatat lezarja teljesen. Nekem egyszeruen nem fer bele, hogy baratkent maradjanak, mivel amugysem hiszek ferfi-no baratsagban. Viszont, tavaly karacsony masnapjan anyosomekhoz a holgy volt hivatalos. Termeszetesen nem velunk egyidoben. Kiderult, mert ferjem kifaggatta, ki a titokzatos vendeg, akit varnak. Azzal magyarazta anyosom, hogy nem utasithatta el, sajnalja szegenyt, mert maganyos. Tudni kell, hogy abholgy tizenvalahany ev alatt nem apolt jo kapcsolatot anyosomekkal, a csalad szerint lenezte oket, mert a holgy onertekelese amugymeg magas, okosnak tartja magat, s igenyesen oltozkodik. Anyosomekat sosem hivta meg, nem is fozott nekik (velem ellentetben). Karacsony utan ferjemmel beszeltunk anyosomekkal arrol, hogy szeretnenk kerni, ok is engedjek el a multat, vagyis a holgyet. Anyosom folyton sajnalatra hivatkozott, hogy maganyos szegeny, nem kerhetjuk ezt, keptelen is megtenni. Aposom pedig tamogatja. Ferjem kozolte, hogy akkor mi ritkabban fogunk eljarni hozzajuk. Amikor elmegyunk, mindannyian kedvesek vagyunk, mintha mi sem tortent volna, de a hatterben zajlanak a dolgok. A holgyet nem emlegeti, csak sogornomtol ertesulok par dologrol, mert o elmondja, ha rakerdezek. Ugyanis, nem szeretem, ha tudtom nelkul zajlanak dolgok, mintha becsapva lennek. A holgy kuldozget ajandekokat sogornom hat gyerekenek, anyosomeknakmis ad csekelyseget unnepekre. Hivjak egymast. Facebook-on anyosom lajkolgatja a holgy uzletenek hirdeteseit. A roluk keszult eskuvoi kepet anyosom nagy harcok aran vette le a szekrenyrol, amikor mar jartam a fiaval. A ferjem addig nem akart elvinni bemutatni szuleinek, amig kint volt a kep. Azt allaitjak, engem elfogadnak, de rolunk egy ev utan sem rakott ki eskuvoi kepet, pedig adtunk kepeket. Gondolom, aholgynek nem akar fajdalmat okozni, ha elmegy hozzajuk. Ami megjobban bosszant, sogornomek gyerekeit is osztonzi, hogy irjanak neki, pl. kepeslapot, mert maganyos szegeny. Arra mar nem figyelnezteti, hogy ferjemnek is irjanak, mert az meg a keresztapjuk, s mindig adogat nekik o is ajandekokat. Sot, utolag meg sogornomet is biztatta, hogy irjon neki. Egyedul ferjemnek nem meri megemliteni, de kapcsolatunk elejen meg ot is noszogatta, hogy irjon neki. Sogornom szinten nem szivleli a holgyet, mert voltak konfliktusaik, s szerinte bekepzelt a holgy, csak most mivel tenyleg egyedul lehet (bar, ferjem szerint alkalmazottjaval eleg bizalmas kapcsolata alakult ki), most a szebbik oldalat mutatja anyosomeknak. Anyosom pedig, sogornom szerint nem volt igazan jo anya, ezert most ugy erzi, vegre elfogadjak, s vegre valakit megmenthet. Ez nekem sovany vigasz, mert ugy erzem, anyosom kevergeti a szalakat, s nemhogy kikerulne a no a csaladbol, hanem egyre inkabb befele. Engem ez nagyon zavar, a ferjem nem akar hallani sem errol a temarol. Engemm mar az is bantott, hogy nyaron kulfoldre mentunk romantikus kirandulasra, ott toltotte ferjem 40. szuletesnapjat, s a holgy irt neki uzenetet szulinapra. En pedig szep meglepetesekkel keszultem ferjemnek, de 1-2 orara elvitte a kedvemet ez az uzenet, hogy ott is bezavart a kepbe, amikor mar le van zarva kettejuk dolga. Ekkor blokkolta szamat a ferjem a telefonjaban. En pedig sok bizonytalansagot elek meg ezzel kapcsolatban, bant, s hiaba mondjak orvosok, ne stresszeljek, mert akadalyozza gyerekvallalast, emesztem magam es idonkent kirobbanok ferjemre is. O pedig azt mondja, szuleivel nem tud mit kezdeni, rosszakat sose mond rajuk, azt kell elfogadnom, ami van. O mar lezarta, csak en hozom elo. En pedig emesztodok, hogy mi a celja anyosomnak, rettegek, hogy ha megyunk (egyre ritkabban jarunk), akkor talalkozunk a novel. Nem akarok a novel kozos baratokat. Nem akarom ot utudni a csaladban. Mar hegyezem a nyelvem, hogy anyosomat felhivom es szembesitem ezekkel a dolgokkal, hogy barmiben mesterkedik, eljut valahol az informacio hozzam. Csak ilyenkor aztan hivja szamonkeron a csaladot, hogy elmondtak nekem. Sogornom idosebbik fia is mellettem van, s mikor anyosom ot is fozogette, hogy irjon a nonek, elutasitotta azzal, hogy nem akar, mert kersztapja (ferjem) mar elvalt tole, s le kell zarni az ugyet. Ekkor anyosom dramazott, elsirta magat, mert nem az o akarsta ervenyesult. Ha ezt a helyzetet eskuvo elott tudtam volna, lehet inkabb ferjhez sem megyek, mert ez nekem sok steöresszel jar, s nem tudom elviselni, hogy nyiltan senki nem beszel ugyan rola, de hatterben zajlanak az esemenyek, anyosom viszi tovabb. En meg mindezek ellenere hajlando vagyok anyosomekat szentestere meghivni hozzank, ahogy tavaly is tettem, a szuleimet is meghivtam, hogy egyutt legyen a csalad. Ezutan robbant tavaly az a bizonyos bomba Pedig meg ok is remekul ereztek magukat, boldognak tunt mindenki. Iden is hivtam, de most vonakodtak. Attol felek, hogy a novel akarjak tolteni a szentestet. Gondoltam, erre is rakerdezek, bar lehet letagadnak. Nem tudom mitbtegyek, de ezzel tudatosan mergezi a hazassagunkat, mert ferjemmel ezen vitatok a legtobbet. Kinoz, bant es megalaz ez a helyzet. Mit tegyek?

Tisztelt Szabó Lili

Hosszú évek óta gyötörnek a pánikbetegség illetve a szorongás tünetei. 17 éves koromban elvesztettem a dédnagymamámat aki otthon hunyt el. Akkor nagymamám engem kért meg hogy öltözzesük fel tisztességes ruhába mielőtt elviszik. Akkor kezdődtek a pánikrohamok, amit bizonyos ideig kordában tudtam tartani. 2 évre rá nagypapámmal ugyanez volt a helyzet. Mostanra a rohamok elmúltak viszont a szorongás napi rendszerességgel előjön. Szédülés, intenzív halálfélelem illetve a betegségektől való félelem. Ha egy testi tünetet érzek, azonnal a legrosszabbra gondolok. Folyamatosan attól félek hogy vajon ma lesz-e az utolsó napom. Jártam pszichológushoz, azonban a légzéstechnika nem igazán segített. Véleménye szerint egy pszichiáter vagy egy kineziológus tudna hatékonyabb terápiát javasolni. Gyógyszert csak a legvégső esetben szeretnék szedni.

Nagyon szépen köszönöm ha elolvassa!

Köszönettel, Bogi

Kedves Doktornő!

Van egy fiam, 12 éves, kamaszodik. Imádjuk egymást, nagy köztünk az összhang, de mostanában hullámzik a dolog, nyilván a hormonok miatt, egyszer bújna, máskor eltol.
Az édesapjával különváltunk, amikor 1,5 éves volt. Kb 2 éves koráig látogatta, aztán eltűnt, nem kereste. Lett új családja, másik gyermeke. Kb. 5 évvel ezelőtt felhívott, mert eszébe jutott hogy van neki egy nagy fia is, akkor találkoztunk vele, 3 alkalommal, ígért sokmindent, (keresni fogja a gyermkemet, csinálnak együtt közös programokat) ebből semmi nem valósult meg. Tehát a gyermek az apját látta 2 évesen, meg 7 évesen és más semmi. Se telefon, se szülinap névnap, semmi.
1,5 éve van egy párom, nagyon gyerekcentrikus, (neki is van az előző kapcsolatából egy 4 éves fia). Próbálna nyitni a gyermekem felé, de nem igazán megy, mert falakat húz maga elé.
Többször leültünk megbeszélni, ketten is, hárman is, közösen, egyedül, mindenhogy.
Problémák:
– A gyerek még mindig az apjára vár, azt hiszi hogy fogja keresni, hogy lesznek közös programok.
– Féltékeny a páromra, (nem élünk együtt) szerinte túl sokat van nálunk, (kb heti 3 este) túl sok.
– Azt érzi hogy én jobban szeretem a páromat mint őt, és hogy már nem ő van az első helyen.
Ezt tényleg átbeszéltük milliószor, úgy érzem megrekedtünk, és nem tudok/tudunk neki segíteni.
Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem házasodunk össze, nem lesz közös gyerekünk. (az is félelme volt, hogy ez bekövetkezik és ő már nem fog kelleni) Elmondtam neki, hogy az apja nem fogja keresni, jobb ha beletörődik, az nem apuka aki csak “megcsinálta” de nem törődik vele. Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem akar az apukája lenni, de bármikor számíthat rá, ha olyan helyzet van nyugodtan keresse, kérdezzen tőle. Elmondtam/elmondtuk neki, hogy mindenkinek a gyereke a legfontosabb, senki nem kerülhet elé, de attól még nem kell burokban élni és mást is lehet szeretni. Ezeket tényleg sokszor átbeszéltük, de újra és újra előjön a probléma.
A gyermekem introvertált személyiségű, (én is az vagyok) nehezen nyit, nehezen oldódik, de vannak barátai, el tud beszélgetni bárkivel, ügyes, talpraesett, jól tanul, sportol, igazán büszke vagyok rá, ezeket el is szoktam mondani neki.
Hozzátartozik viszont az is, hogy nem kitartó, hamar megsértődik, támadásnak veszi, és nem volt előtte ffi minta, van amiben ügyetlenebb (pl barkácsolás) Ezekben mi segíteni szeretnénk neki, mindig hangoztatom hogy ha nem megy elsőre meg kell próbálni újra meg újra ha kell 10-20-is. Ő a 2. után feladja, megsértődik. Azt mondja ő nem tud változni és ilyen. Mondtam neki, hogy 12 évesen még lehet változni, rajta múlik.
Furcsa hogy én mint szülő ezt mondom, de túl szabálykövető. Szoktam neki mondani hogy legyen egy kicsit lazább, nyitottabb, ne zárkózzon be.
A fejében kellene rendet tenni, és nem tudom hogy mi lehetne a megoldás.
Ön javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz? Vagy milyen egyéb megoldást javasol?
Mert nem szeretném, ha szorongó, kishitű, maga elé falakat húzó felnőtt válna belőle.

Segítségét köszönöm!

Üdvözlettel: Tücsi

Kedves Doktornő!

Van egy fiam, 12 éves, kamaszodik. Imádjuk egymást, nagy köztünk az összhang, de mostanában hullámzik a dolog, nyilván a hormonok miatt, egyszer bújna, máskor eltol.
Az édesapjával különváltunk, amikor 1,5 éves volt. Kb 2 éves koráig látogatta, aztán eltűnt, nem kereste. Lett új családja, másik gyermeke. Kb. 5 évvel ezelőtt felhívott, mert eszébe jutott hogy van neki egy nagy fia is, akkor találkoztunk vele, 3 alkalommal, ígért sokmindent, (keresni fogja a gyermkemet, csinálnak együtt közös programokat) ebből semmi nem valósult meg. Tehát a gyermek az apját látta 2 évesen, meg 7 évesen és más semmi. Se telefon, se szülinap névnap, semmi.
1,5 éve van egy párom, nagyon gyerekcentrikus, (neki is van az előző kapcsolatából egy 4 éves fia). Próbálna nyitni a gyermekem felé, de nem igazán megy, mert falakat húz maga elé.
Többször leültünk megbeszélni, ketten is, hárman is, közösen, egyedül, mindenhogy.
Problémák:
– A gyerek még mindig az apjára vár, azt hiszi hogy fogja keresni, hogy lesznek közös programok.
– Féltékeny a páromra, (nem élünk együtt) szerinte túl sokat van nálunk, (kb heti 3 este) túl sok.
– Azt érzi hogy én jobban szeretem a páromat mint őt, és hogy már nem ő van az első helyen.
Ezt tényleg átbeszéltük milliószor, úgy érzem megrekedtünk, és nem tudok/tudunk neki segíteni.
Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem házasodunk össze, nem lesz közös gyerekünk. (az is félelme volt, hogy ez bekövetkezik és ő már nem fog kelleni) Elmondtam neki, hogy az apja nem fogja keresni, jobb ha beletörődik, az nem apuka aki csak “megcsinálta” de nem törődik vele. Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem akar az apukája lenni, de bármikor számíthat rá, ha olyan helyzet van nyugodtan keresse, kérdezzen tőle. Elmondtam/elmondtuk neki, hogy mindenkinek a gyereke a legfontosabb, senki nem kerülhet elé, de attól még nem kell burokban élni és mást is lehet szeretni. Ezeket tényleg sokszor átbeszéltük, de újra és újra előjön a probléma.
A gyermekem introvertált személyiségű, (én is az vagyok) nehezen nyit, nehezen oldódik, de vannak barátai, el tud beszélgetni bárkivel, ügyes, talpraesett, jól tanul, sportol, igazán büszke vagyok rá, ezeket el is szoktam mondani neki.
Hozzátartozik viszont az is, hogy nem kitartó, hamar megsértődik, támadásnak veszi, és nem volt előtte ffi minta, van amiben ügyetlenebb (pl barkácsolás) Ezekben mi segíteni szeretnénk neki, mindig hangoztatom hogy ha nem megy elsőre meg kell próbálni újra meg újra ha kell 10-20-is. Ő a 2. után feladja, megsértődik. Azt mondja ő nem tud változni és ilyen. Mondtam neki, hogy 12 évesen még lehet változni, rajta múlik.
Furcsa hogy én mint szülő ezt mondom, de túl szabálykövető. Szoktam neki mondani hogy legyen egy kicsit lazább, nyitottabb, ne zárkózzon be.
A fejében kellene rendet tenni, és nem tudom hogy mi lehetne a megoldás.
Ön javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz? Vagy milyen egyéb megoldást javasol?
Mert nem szeretném, ha szorongó, kishitű, maga elé falakat húzó felnőtt válna belőle.

Segítségét köszönöm!

Üdvözlettel: Tücsi

Tisztelt Doktorno!
Eloszor is elnezest az ekezetek vegett.
Nagyon nehez beszelnem a konkret dologrol, igy megprobalok, ugy fogalmazni, hogy szo szerint ne kelljen megnevezzem…
Szuletesem ota edesanyam egyedul nevel. Egesz eletemben kivoltam teve nagy merteku lelki eroszaknak, fizikai eroszaknak es egyszer szexualisnak is. Mind o altala. Senkinek nem reszleteztem ezeket, senki sem tud ezekrol, mai napig hordom a lelki sebeket amik a szemelyisegemre is hatassal vannak es a szerelmi/szexualis eletemre is. Emellett alandoan elvoltam nyomva es megalazva. Mai napig hangoztatja, hogy megkaptam mindent eron felul amit kepes volt nekem megadni, termeszetesen az anyagiakra celozva. Allitja, o szeret engem es bantja, hogy en nem igy viszonyulok hozza. Akarhanyszor megprobalom felhozni a serelmeim, o kinevet es haritja a temat, agressziva teszi. A legkonnyebb lenne tavol tartani magam tole, hisz a szeretet kis szikraja is hianyzik belolem fele. De ezt nem tehetem meg, mert nem kepes egyedul boldogulni. A masik ok pedig, mert jelen pillanatban kulfoldon elunk tobb eve, velunk lakik a jegyesem is es terhes vagyok. Nem tudom, hogy birkozzam meg mindennel, ugy, hogy a parom ne tudjon meg ebbol semmit. Anyammal allando intenziv veszekedes van koztunk, amit a parom nehezen visel, sot mivel csak az en reakciom tunik fel neki rossznak (hiszen mindenki szereti az anyjat, nem erti a helyzetet) nem is kapom meg tole a szukseges lelki tamogatast. Nem vagyok egy konyhatunder ami zavarja ot es ebben igazat ad anyamnak amit o persze ki is hasznal, de foggalma sincs, hogy ennel nagyobb bajok vannak a hatterben, mint egy vacsora megfozese, igy megertest sem varhatok tole. Senkinek sem nyilhatok meg, es nem akarom a gyermekem szamara ugyanezt a jovot. Hogyan tovabb? …

Kedves Doktornő!

Valószínüleg unalmas lehet a problémám/történetem,és lehet minden 15. kamasz egyik “panasza” ez lehet ezért elnézést kérek… ugyan is eddig minden problékmámat egyedűl néha anyukámmal/apukámmal szoktam megvitatni.De most nem helyes döntést szeretném meghozni,hanem a hanem a helyes elindulást.Lényegében tanácsot/támpontot kérni.
Az egész azzal kezdödött,hogy megismertem egy fiút (legyen a neve:pl. Boti).Az egyik legjobb barátnőmmel (pl.Kinga)járt,de Kinga hamarosan szakított vele.Boti elkezdte magát vagdosni…itt jövök én a képbe.A fiú azt mondta hogy súlyos depressziós és,hogy a szülei nem támogatják eléggé (amibe sajnos igaza van) és a “barátai” amiatt mert magaalatt van elhagyják.Nos hát most következek én,rólam röviden:nem szeretem ha a környezetembe bárki magányos szomorú és pláne nem ha megakar HALNI.Azt hitten ha Botinak segíteni fogok akkor a barátim elhagynak/kirekesztenek (azt gondoltam így kiderül kik az igaz “BFF-ek” de amúgy a barátnőim nem hagytak el sőt semmit se változott velük a kapcsolatom,de a “projektembe” nem támogattak)de vállaltam a kockázatot és elkeztem Botival csetelni és leírni neki mind azt amit gondolok erről az egész őrületről, és napi többször is biztattam,hogy én itt vagyok neki és segítek mindenbe.Szerencsére egy suliba járunk így tudtam vele napközben is talákozni.Idővel azt vettem észre,hogy a fiú régi barátai vissza jönnek hozzá és segítenek befejezni a ” boldogság Viki módra leckéket” pár nap múlva már mosolygott és még egy fránya nevetést is sikerült belőle kicsikarnom.Összejött egy lánnyal aki nagyon kedves volt vele,engem nem zavart mert nem tetszik nekem.Kb. kettő hét múlva szakított a lánnyal Boti,azzal az indokkal,hogy ő mást szeret…..Természetesen mint mindenki a 21. század nettfüggő világában én is megírtam neki a szokásos “gyászbeszédet”. Másnap a suliba megláttam a csuklóján azt, amit semmien szülő nem akarna a gyerekén látni… Megbeszéltem vele egy talit délutánra.Megebédeltünk és leültünk egy padra a parkba (márcsak rózsaszirom kellene).Elmondta,hogy csak én tartom benne az életet és,hogy ha én nem segítenék neki akkor már rég halott lenne(szörnyű volt hallani,de közbe mégis jó érzéssel töltött el,hogy én egy egyszerű érzékeny lány képes vagyok valakit feltuszakolni a mélység sötétségéből).Este az egyik régi barinőm nálam aludt,és akkor kaptam Botitól egy üzit:-Kedves Viki,megígérem hogy többé nem vagdosom magam mert azzal neked ártanék,és neked soha nem tudnék fájdalmat okozni..
Én:-Ez nagyon jól esett köszönöm (szivecske smile)
Boti:-Nagyon imádlak!!! (Csomo szivecske)
Boti:-Ha te nem lennél én már a sírba lennék
Boti:-szeretlek és tényleg nagyon-nagyon imádlak,na de jó éjt álmodj szépeket…

A barátnőm szerint én voltam az a lány aki miatt az előző csajával szakított,és itt kezdett gyanús lenni a dolog…
Telt az idő…. nem olyan gyorsan de pár hét múlva (még mindig cseteltem vele,és nagyon jó kapcsolatban voltam vele)éppen mentem edzeni és akkor véletlenül összetalákoztam Botival.Mint mindig megöleltem és köszöntem neki.Edzés után épp csekkolom az üzieimet és akkor kiszúrtam Boti “levelét”
Boti:-El se tudom mondani mit jelentett a mai ölelésed,valahogy feldobta az uncsi es depis délutánom,mondjuk te egy és a szívből jövő lelkesítő beszédeid is vidámabbá teszik napom….
Én:-na ki vele miert depizel
Boti:-nem fontos
Én:-De az úgy hogy kivele mi bánt??
Boti:-Van egy lány aki nagyon tetszik és mostanába nagyon sokat segített nekem,viszont neki nem hinném ,hogy tetszem (síros smile)
Na és koppant a húsz fillér :az üzik ,a nevetések és a barátnői tanácsok…De nem biztos más lányra gondolt… de valami belül.. az a bizonyos női megérzés azt sugalja hogy nagyon is én vagyok “az a lány”
Én: síros smile(máshogy nem tudtam reagálni)
Boti:-hiába is a ronda és jelentéktelen emberek így járnak…
*Jelen idő*
Nagyon remélem, hogy nem én vagyok az a lány,de ha mégis én vagyok(tobben mondtak)akkot mit csináljak ugyan is Boti eléggé labilis lelki állapotban van.. és ha emiatt tonkre megy a barátságunk???Nekem tégyleg nem tetszik a srác.! Mit írjak vissza és milye úton induljak el?? Előre is köszönöm a választ.
Írta:csak egy tanácstalan lány aki
segítséget kér

Tisztelt Doktorno!
A kerdesere valaszolva a parom megerteserol a velem tortentekkel kapcsolatban, az igazsag az, hogy felek.
Ha elmondanek neki mindent, azon lenne, hogy o es en kulonkoltozzunk edesanyamtol. Egy olyan negativ viszony venne kezdetet, ami visszafordithatatlan lenne koztuk, felnek meghozni ezt a lepest, egyszeruen nem birom a feszultseget. Raadasul amikor azt mondom anyam elmenne a vegletekig, hogy magamellett tudjon, a lehetosegek tarhaza vegtelen, kivetelek nelkul a legrosszabbig amit ellehet kepzelni, hiszen egy “allitolag” panikbetegseggel rendelkezo szemelyrol beszelunk, aki szint ugy “allitolag” pszichiatrian is volt. De persze a betegseg, csak az en tavozasom otletenek hatasara “neheziti az eletet”. Olyan hazugsagokkal allt elo eletem soran amiket elkepzelni se tudtam volna, masokat regi filmekbol vett. Sejtettem, hogy gond lehet vele, de orvosrol nem akar hallani. Mas is javasolta mar a csaladbol.
Igy hat a koltozes nem lehetseges opcio, ezert nem akarom a parom beavatni, hiszen biztos nem akarna ezek utan egy fedel alatt lenni vele es a kapcsolatunk menne ra.
Ha pedig kezelesre adnam a fejem, nem tehetnem hisz anyam nem engedne, kerdezne “minek az? Csak a penzt viszi, nem mesz te sehova” felfogassal es amugy is hasztalan lenne amig egyutt elunk, hiszen a lelki bantalmazasok folyamatosak. Ha nem tetszik neki valami a testiek is, csak azota nem miota terhes vagyok. Sarokban erzem magam, nincs olyan lepes ami bolcs vagy kivitelezheto lenne a reszemrol. Kerem mutasson valami iranyt, mert en nem talalok…

Tisztelt
Gyermekünk(lány) egy kb.3-4 hónapja ,amióta elkezdte a 6.osztályt folyamatosan hazudik,lerontotta a jegyeit,elhallgat dolgokat.Folyamatos megvonás,beszélgetés,büntetések után sem változott a helyzet.Tanácstalan vagyok.Tisztelettel kérem válaszát

Kedves Doktornő.

Nagyon, számomra fontos problémával küzdök.
Adott egy “élettársi forma”, 4 évet együtt éltünk a párommal, jelenleg külön vagyunk, függetlenül attól hogy szeretjük egymást és folytatnánk tovább. A kérdésem az lenne, hogy ebben a gyönyörű életben mi a legfontosabb? A szüleim, családom vagy a párom akivel leélném az életemet. Sajnos párom és a családom(leginkább édesanyám) mögött fél éves vita áll. Nem tudják egymást elviselni és nem tesznek semmit ebben az esetben. Nagyon zavart engem ez, hogy két tűz között kell élnem, hogyha szüleimnél vagyok akkor csak azt hallom h milyen rossz a párom, ha a páromnál vagyok akkor ugyanez a szituáció.
Kezdek megbolondulni, mert nem tudom mi a helyes, megbántani a szüleimet, mivel nem akarok csalódást okozni nekik vagy a páromnak akitől sajnos nem tudok elszakadni, fáj mindkettőnknek hogy külön kell lennünk. Mindig arra gondolok, hogyha mégis a páromat választom, később mikor házasság, gyerek lesz, milyen lesz!?
Ennek tudatában, csak annyit kérdeznék, hogy a szüleimet vagy a páromat válasszam!?
Köszönöm Szépen a válaszát, nagyon fontos lenne a Ön véleménye számomra.

kedves doktornö/ur
nekem egy olyan.problémám van hogy van egy 17 honapos kisfiam és néha olyan erzesem van hogy megbantam hogy megszultem… idegesit hogy nem fogad szot nem akar enni ha velem van..
hiaba szolok neki szeoen asse jo..beha mar oda kell csapnom neki de azt is tudom h az nem.megoldas.. neha nár a siro gorcs jon ram.. miert van ez? miert van az hogy undorodom néha tole??
de legmelyen meg imadom..

Jó Napot!
Nem igazán tudom hol kezdjem.
24 éves vagyok, 1,5 éve vagyok férjnél, és van egy 1,5 éves közös gyermekünk. Minden annyira jó lenne, az élet minden területén szép lenne minden..ha.. sajnos a férjem anyukájával már a kezdetek ota rossz a kapcsolatom, konkretan utáljuk egymast.sokaig turtem a sok beszolast, megvetest stb, de a ferjemre valo tekintettel visszafogtam magam. De a helyzet csak sulyosbodott a kislanyom megszuletese utan. Orakig lehetne errol beszelni, nagyon askalodott korulottunk, feltekeny volt mindenkire aki a kislanyhoz ert. Uj hazba koltoztunk , amit a parom az apukajatol kapott ( elvaltak a szulei mar nagyon reg, haragban voltak es a fiait is az apja ellen nevelte a nö) itt borolt ki a bili, ennek mar fel eve, azota heti szinten zaklattak minket , egy olyan dologgal amibe mi nem mentunk bele. Az elozo lakasunkat hitellel vasaroltunk amihez az o lakasa volt a fedezet.meg egy ev mire a bank leveszi rola a kezet, de az anyos kitalalta,hogy eladnae.ehez pedig szerzodesmodositas kellene plusz egy milliot kellene belefizetni a hitelunkbe.amit o felvenne nekunk es havi szinten torleszthetnenk neki vissza. Na ezt nem irtuk ala, mert nagyon gonosz egy no.mindenhol kibeszelt minket, elhordott mindennek. Birosaggal fenyegette az amuhy bipolaris depresszioban szenvedo fiat. Parom ennek hatasara a meglevo gyogyszerei melle ujakat is kert a dokitol, egsszoval teljesen kiborult.fel ev telt el, az anyos nem keresett mimket, csak masokon keresztul uzengetett.de parom mgbocsatana neki,elvitte hozza a kislanyunkat a tudtom nelkul. Azota mintha semmisem tortent volna jopofizik neki az anyja, smsekkel bombazza mennyire imadja stb stb.ez nekem nagyon nem tetszik mert rengeteget bantott minket az egesz csalad, es tudom, hoy ido kerdese es ujra mgbantjak a ferjemet.viszont annyit vitazunk emmiat,hogy sajnos az is megfordult a fejemben,hogy elvalok. Kijelentettem hogy a jelenletem nelkul nem lathatjak a kislanyt, ha kivancsi ra az anyos+ csaladja akkor el kell jonni megnezni nem lesz cipelgetve. A parom nem all ki mellettem, titkolozik, es ugy erzem inkabb az anyjat valasztana helyettunk. Mi tevo legyek? Voltak mar probalkozasok az egymast valo elviselesre az anyossal de ot keptelenseg, nagyon gonosz egy no. Koszonom elore is a valaszat. Koszonottel,Vivien

Kedves pszichológusok! “Párkapcsolati” problémáról lenne szó. Már ha ezt még lehet párkapcsolatnak hívni. Én és a párom együtt élünk. Ő viszont néhány héttel ezelőtt “bedobta a törülközőt”, elegel lett mindenből, belőlem, a kapcsolatból… Legalábbis ezt mondta. Úgy döntött nem hajlandó tovább hozzám szólni, és rám nézni, és ehhez azóta is tartja magát, habár annyira már rájöttem, hogy ez azon is múlik épp milyen hangulatban találom. Ha olyan a kedve, akkor hozzám szól, vagy mutat valamit, még a szemembe is néz – eleinte azt hittem, hogy ez egy pozitív jel, a feszültségek enyhülésének a jele, de ahogy telt az idő rájöttem, hogy ez az egész vólaszűnel csak arról szól, hogy ő azt hiszi, kénye-kedve szerint bánhat velem… Ha én szeretnék vele szóba elegyedni, vagy akárcsak a szemébe nézni, ezt mindig megtagadja tőlem! Nem tudom, hogy szándékosan vagy tudat alatt csinálja-e, de mindig az ő irányítása alatt megy minden, még a kommunikáció is. A fölényeskedés egyébként is mindig jellemző volt rá. Szóval mereven maga elé néz, soha nem néz a szemembe, mintha dominancia harcot folytatna rajtam. Kérdéseimre nem válaszol, néha nem is köszön. Ha együtt fekszünk le aludni, direkt háttal nekem fekszik, pedig tudom, hogy ezzel csak szivatja magát, mert neki így kényelmetlen. Ha elalszik akkor természetesen visszafordul vagy a hátára, vagy teljesen felém…. És néha még közel is bújik hozzám, vagy rám teszi a kezét álmában, és egyszer rajta kaptam, ahogy motyogott valami olyasmit “szeretlek”… Szóval még az is lehet, hogy még mindig érez valamit irántam, csak szándékosan elnyomja magában…. Még akkor is, ha ezzel engem bánt… Minél több idő telik el, annál nevetségesebb ez az egész. Nem értem, miért nem lehet normális emberként viselkedni? Nem rég több telefonos “rábeszélós” munka próbanapján voltam, ott a visszajelzésekből, és saját magamat figyelve rájöttem, hogy nem vagyok elég határozott és gondjaim vannak a beszélgetések irányításával. Valószínűleg itthon is ugyanez a helyzet, hiszen itt sem tudom irányítani a dolgokat, és még ha van is egy jó lehetőség, akkor se tudom átvenni a gyeplőt. Elegem van ebből. Kérem segítsen, hogyan tudnám ügyesebben irányítani a helyzeteket, főleg a párbeszédeket? Nagyon szeretném, ha kicsit le tudnék cseppenteni párom büszkeségéből, dominancia érzetéből, és rá tudnám venni, hogy most már rendesen viselkedjen velem! Hogyan tudnám ezt elérni?

Köszönettel,
Violett

Tisztelt Doktor/Doktornő!

Van egy három éves kisfiam, aki nagyon síros és nagyon félős. Megijed bizonyos hangoktól (utcaseprő gép, gyümölcscentrifuga, motor, de pár dologtól viszont nem, mint pl. a porszívó és a hajszárító ), fél az állatoktól (még a kiscsibéktől és a galamboktól is ha közel jönnek hozzá), írtózik pl. a kézsszárítótól is és nyilvános helyen nem is hajlandó mosdóba menni, mert ott lesz a “gonosz kézsszárító”.
Néha csak sír és ölbe kell venni, mert mondja, hogy ő nagyon fél, de rengetegszer előfordul, hogy pánikroham jön rá, és egy helyben toporog és űvölt, és hiába próbáljuk lenyugtatni, úgy tűnik, hogy nem is hallja mit mondunk. Akkor nyugszik meg, ha távol megyünk a hangtól vagy az állattól. Nem tudok semmi kiváltó okról, nem emlékszem, hogy valami először esetleg nagyon megijesztette volna, és nem is erőltetjük, hogy menjen közel valamihez amitől fél. Sokat sír az óviban is.
Esetleg tud valamit tanácsolni, hogy milyen megoldás lehet?
Köszönettel!
Annamária