Párpcsolat

Megígértem néhány fontos dolgot a barátnőmnek és ő azzal vádol engem hogy én nem tartottam be. Konkrétan a tiszteletről/szemtelenséggel kapcsolatos…
Azt ígértette meg velem hogy ne legyek szemtelen. De azt kéri tiszteljem az anyukáját és akik körülveszik őt.(anyukájával csúnyán összevesztünk.)

Én úgy gondolom hogy a szemtelenség tiszteletlen viselkedés. tehát ha tisztelettel viselkedek akkor nem vagyok szemtelen . De annak hogy tisztelettel viselkedjek nem feltétele az hogy tiszteljem is azt akit éppen.

Akkor betartom az ígéretem ha tisztelettel viselkedem de nem tisztelek(akit éppen)?

tesztelem hogy kapok e emailt hogy ezt elküldöm mert az előzöröl nem kaptam emailt elnézést

Kedves Doktornő!

23 éves vagyok, 1 éve vagyok együtt a barátommal, akinek van egy kisfia! Sajnos úgy érzem, hogy a kapcsolatunk tönkre megy , kérem segítsen! 🙁
Fura modora van. Szinte lehetetlen vele megbeszélni a magánügyi problémáinkat. Bevallom, elég féltékeny vagyok. De úgy érzem, nem akar bele avatni az életébe. Mindig mindenre úgy kell rákérdezni, magától csak ritkán számol be pl. Arról hogy mikor mit beszél a kisfia anyjával. Ha próbálom kifejteni neki a problémáimat, akkor ő nem azon van , hogy megnyugtasson , hanem azt hiszi hogy csak kötekedésből mondogatom! Lehet, hogy sok vagyok, de semmi támogatást nem kapok tőle! Ez nagyon rossz.
A szüleim elég nehéz anyagi körülmények között élnek, nagyon sokat adok haza. És volt, hogy ez miatt , egyszer szakitott velem. Mert hogy “nem tudja végig nézni, hogy kihasználnak” címszóval.
Igen,ő fura! De imádom és elfogadtam őt így ahogy van de nagyon félek, hogy tönkre megyünk. Mit tegyek hogy megváltoztassam ezeket, hogy boldogok lehessünk?

Üdvözlöm!
A problémám a következő: A forgalmi vizsgámon való bukás félelme felülkerekedik rajtam és a környezetemen. Mit tegyek, nyakamon a következő…
Tavaly év elején kezdtem el a KRESZ oktatásom, ami után maximális pontszámmal le is vizsgáztam 2017 tavaszán. Azután Forgalmi órákat kezdtem el venni, és a minimum 29+1-es óraszámmal nekiindultam az első Forgalmi vizsgámnak. Végigvezettem az órám, de bizonyos hibáim miatt nem sikerült. A családi környezetem komoly csapásként élte meg, ahogy jómagam is. Ők az anyagi terhek miatt, én pedig a bukás gondolatától. Maximalistának tartom magam. Eddig szinte minden kitűzött célomat sikerült véghez vinnem, és hihetetlenül nagy pofonként ért ez az egész. Egy hétig csak a szobámba bezárkózva éltem. Azután is érzelmi kirohanások, elvont gondolkodás, depresszióra fogékony viselkedés jellemzett. A második forgalmi időpontot 2017 októberére kaptam. Az életem, ősszel komoly változásokon ment át. Lett egy párom, akivel azóta is együtt vagyok, valamint sok pozitív élményem, lehetőségem. Nyugodtan ültem be az autóba, de a stressz, a félelem és a tudat miatt, hogy csalódást okozhatok a szüleimnek, ez a vizsgám immár csak 15 percig tartott. Szégyenteljes bukás, megint. Azóta csak rosszabb lett a helyzet. Legyen az bármely nemű vizsga, előtte mindig szorongani kezdek, s ez egyáltalán nincs jó hatással a teljesítményemre. Konfliktust generálok teljesen abszurd helyzetekkel a szeretteim körében. Bármit is teszek, nem tudom magamban lecsillapítani az érzéseimet. Jövő héten lesz a 3. forgalmi vizsgám, de én már depressziós vagyok, félek tőle. A környezetem azon vitázik, hogy hány órát vegyek újra, amikor már megbuktam a harmadikon és mikorra kapok új időpontot, (kivéve a párom aki kiáll mellettem). Mit tehetek azért, hogy elmúljon a félelem és a saját képességeimet végre elfojtó korlátok nélkül használhassam. Az oktatóm szerint vezetni és közlekedni már tudok, csak vizsgázni kéne már végre megtanulnom. Hogyan tudnám feldolgozni ezeket a bennem esett csorbákat? Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Doktornő!
3 hónapja új munkakörben kezdtem el dolgozni, óriási reményekkel és ambíciókkal. Lelkesen, boldogan vetettem bele magam a munkába, ami napi szintű ügyfélkezelést igényel. (értékesítői munkakör, nagy értékekkel) Egyik ügyfelemmel sajnos kellemetlen szituációba kerültem, mely neki anyagi károkat okoz. Bár rengetegszer átgondoltam, kollégákkal, vezetőséggel átbeszéltem a helyzetet és nem követtel el hibát mégis rettenetesen érzem magam a dologtól. (egy hónapja) Alig alszom és szorongva járok be az irodába. A munkámra is kivetül, oda a lelkesedésem. Ambícióimat szorongás váltotta fel. Ésszel kismilliószor próbáltam elengedni a dolgot, de sajnos óriási érzelmi nehézségként élem meg. Sokat segítene, ha tudna valamit tanácsolni ami feloldja ezt a blokkot, segít az érzelmi részén túltenni magam és újra jól tudom végezni a feladataim. Köszönettel: egy ingatlanközvetítő

Üdvözlöm. Segítséget szeretnék kérni. Volt barátom 35 évesen barátfüggő, emiatt is ment tönkre a kapcsolatunk. Lehet ezt kezelni, változtatni ebben a korban? Vagy én voltam teljesen alkalmatlan társ számára? Távkapcsolatban éltünk 2 évig, de nem bírtam tovább folytatni. Mindig hátrányban voltam a barátaihoz képest, rengetegszer előfordult, hogy a hétvégéinket is lerövidítette a barátai miatt. Azt mondta, ők “töltik fel”. Vannak barát barátnői, akik mind szinglik. Én nem igazán tudtam elfogadni, hogy szabadidejében velük találkozgatott. Ezek a nők mind sikertelenek párkapcsolati fronton, 35-40 felettiek. A kapcsolatnak vége lett, de azért érdekelne az Ön meglátása. Reménytelennek láttam a dolgot. Volt olyan is, hogy tudtomon kívül barát barátnői a lakásában buliztak, ahol az én cuccaim is ott voltak. Ezeket a nőket én nem is ismertem. Köszönettel.

Lassan 3 éve vagyok együtt az élettársammal és fél éve a volt barátnőjének a megszállottja vagyok. Nem vagyok leszbikus, csak nem dolgozom így egész nap itthon vagyok és ez egyfajta “unaloműző”. Elkezdtem fejleszteni magam, hogy ne higgyem, hogy jobb nálam és hasonlók, de nem segít. Minden nap nézem a közösségi oldalait, hogy tudjam, hogy miket csinál. A kérdésem az lenne, hogy forduljak személyesen szakemberhez vagy mit tegyek, mert ez nagyon kezd megviselni és úgy érzem kezdek depressziós lenni. Sajnos erről nem igazán tudok senkivel beszélni.
Köszönöm!

Üdvözlöm! Érdeklődnék, hogy borderline személyiségzavaros (nő) embernél a közeledés, távolodás problematika mennyi ideig állhat fent. A normális időszak nagyon rövid ideig kb 1-2 hétig tart, utána jön a távolodás. Volt máskor is ilyen de 1-2 esetleg 3 hétnél nem tartott tovább, csak egyszer volt egy 3 hónapos időszak az elmúlt 7 évben. Jelenleg 2 hónapnál járunk, gyakorlatilag “elérhetetlen”. Kérdésem az lenne, hogy ezeknél a személyeknél ez a probléma mennyire gyakori, ill. ez a két hónapos időszak mennyire számít soknak ill. kevésnek. Vajon miért alakul ez ki időröl időre és, hogyan kezelhető. Gyakorlatilag semmi komoly kiváltó ok nem történt. Meg tudnám találni a módját, hogy elérjem de “lerohanni” nem akarom, nem tudom mit tegyek.

Eggyáltalán nem örülök semminek nem élek át semmit nincsenek terveim önbizalom hiányom is van és döntésképtelen is szoktam lenni va ugy hogy rá bólintok ojan dolgokra is amivel nem is értek eggyet meszokásból csinalom a dolgaumat gyerekeimmel és párommal is stb elegem van magamból!!!

Jó napot kívánok ! Hogyan tudhatom meg ,hogy ADHD-m van , vagy nem ? Szinte majdnem minden tünet illik rám . Elmélázok, anélkül, hogy felismerném, akár egy beszélgetés közepette is.Könnyen elterelhető a figyelmem, mely megnehezíti, hogy fókuszban maradjak.Nehézségek, akkor mikor figyelnem kellene másokra.Nehézségek még egyszerű feladatok elvégzése esetén is.Hajlam arra, hogy ne vegyem észre a részleteket, és emiatt könnyen hiba csúszik a munkámba. Alig emlékszek a beszélgetésekre . Gyakran változnak a vágyaim , félbe hagyok dolgokat , és más dolgokat kezdek el csinálni .

Üdvözlöm! Niki vagyok 29 éves es már 14 éve kényszerházasságban. van 2 gyermekem akik miatt vele vagyok még mindig. mit tehrtnék.hogy a gyerekek ne sérüljenek. 13 es 9 évesek. nagyon levert boldogtalan vagyok kilátástalan az életem mellette. segitségre van szügségem lehet egy mondtat is sokst számitana. köszönöm

Mostanában elég nagyban megingott az önbizalmas, és az élni akarásom is gyengült.
Minden 2017 őszén történt.
Volt egy barátom (15 éves, fiú), voltak a barátságunkban ,,hullámvölgyek”,nagyon szeretek emberek közt lenni, de ennek ellenére nincs sok ,,igazi” barátom. Ezért becsültem meg nagyon a vele való kapcsolatomat. Többször volt, hogy éretlenül viselkedett vagy erőszakos volt, de semmi több. Meg-meg sértődött, ha a többi fiú barátommal beszélgettem vagy hülyéskedtem. Ilyenkor nem szólt hozzám. De semmi több, tudtam, hogy egy idő után megint beszélgetni fogunk. Ezért nem is aggódtam soha emiatt, de egyre több ideig húzta ezt a ,,némasági fogdalmat”, ezért (szerintem jogosan) elkezdtem félni, hogy nem beszél többet velem.
Ezért amikor tavaly megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője félelemből belementem. (és igazán soha nem volt pasim) Egy ideig meg is voltunk, jókat beszélgettünk néha-néha megölelt ,de azt sem nyilvánosan semmi több.
Egy nap ősz végén elmentünk z osztályommal kirándulni a hegyekbe. Én a saját baráti körömmel tartottam ,ahogyan ő is. Épp beszélgettünk páran miközben túráztunk, hogy szerintünk éretlen döntés az ha valaki szégyelli, hogy neki ki tetszik, mert szerintünk ez egy szép dolog. A beszélgetés közben felmerült egy vicces ötlet…(ami visszagondolva nem volt az) az egyik fiú szánt szándékkal túldramatizálva elő adta nekem és a mellettem álló lányoknak, hogy ő ,,szeret minket!” (de nem gondolta komolyan, inkább paródiának szánta, ami látszott is) ezt meghallotta a másik fiú barátom akivel ,,jártam”. Nem gondoltam, volna, hogy egy vicc is rosszul esik neki. És megint kezdődött a szótlanság… de ez volt a legkevesebb bajom. Elkezdett különböző közösségi oldalakon irogatni nekem, hogy:
-,,legyél öngyilkos!”
-,,ribanc vagy.” (tegyük hozzá ő volt az első pasim tehát tényleg nagy ribanc vagyok 15 évesen…)
-,,baszódj meg te csicska vagy!”
És még sorolhatnám. Próbáltam vele kibékülni, beszélni vele. De mind untalan ellökött maga mellől (szó szerint) vagy kicsúfolt. Ezt a ,,játékot” bevezette az egész baráti körébe… itt rosszabbodott a helyzet mivel nem csak ő hanem még négy fiú zaklatott/ bántalmazott.
A helyzetemen az sem segített túlzottan, hogy édasanyámék felől sem volt rendben minden, mivel apukám megcsalta őt.
Az egyetlen ,,igaz barátom”-ra sem számíthattam mivel a testvérem elutazott Budapestre, ezért ritka az alkalom, hogy találkozunk.
Cigarettázom, és hánytatom magam. Nem érzem jól magam a testemben és azokban sem lelek örömet amik mindig fel tudtak vidítani… pl.: rajz,kocogás/ más sportok, sorozatnézés
Még a cicámat is elhanyagoltam az utóbbi időben. A szüleim próbálnak segíteni, pszichológushoz járok és nyugtatóteákat írnak fel…stb.
Nem érzek változást, és ez a ,,szivatás” mindennapossá vált. Ott tartok, hogy az iskola kapujában kaptam pánikrohamot és inkább hazaszaladtam 4km-et ,hogy ,,biztonságban legyek”. Mit tegyek?

Jó napot!
Most 11.-es vagyok a gimnáziumban és amióta átmemtem oda szorongásaim és félelmeim vannak. A szüleim egy éve váltak el és költöztünk új helyre nem viseltem jól, ezen a nyáron olyan halál félelmek is feljőttek, hogy beleképzelem magamba, hogy valami halálos betegségem van és ehez még néha valós fájdalom is társul. Felemészti a mindennapjaimat és szinte mindig azt keresem mi bajom lehet, illetve minden alkalommal mikor iskolaba kell mennem a síró görcsöm van. Nem érzem magam otthon a házban és tényleg mindent megpróbáltam, de sehogy se jobb, félek, mert e mellett még ott vannak a vizsgák ahol teljesítenem kell pedig sírhatnékom van tőle.
Régen 10 éves koromban szintén voltam pszichológusnál, mert erős halál félelmem volt, de hogy most megint kezdjem nincs időm. Előre köszönöm válaszát!

Kedves doktornő.
Végső segítségkérésként fordulok önhöz. A rövid történetem, hogy már egy éve reménytelenül szerelmes vagyok egy fiúba (a másik fiú is meleg), de csak az utóbbi időben ismerkedtünk meg úgy igazán. Amikor közelebb kerültünk egymáshoz, és napiszinten beszéltünk az egy hihetetlen jó érzés volt. Azonban 1 hónappal ezelőtt problémák léptek fel. Egyrészt már elég egyértelmű célzásokat tettem a fiúnak, hogy szeretnék vele mélyebb viszonyt. És hogy bejön nekem. Ebben az időszakban kicsit kevesebbet beszéltünk… valószínűleg nem tetszett neki a rámenősségem. Ez nagyon bántott engem, ezért egyre kétségbeesettebben próbáltam helyrehozni a dolgokat… ami odáig fajult hogy már minden emberi méltóságomat eldobva konkrétan odavetettem magam elé mint egy koszos rogy. Bármit hogy minden olyan legyen mint rég. … utóbb belegondolva hiba volt ennyire lealacsonyítani önmagamat, de akkor ez jó ötletnek tűnt. Végül ebből az lett hogy már alig-alig beszéltünk. Valószínű nem tetszett neki ez ahogy bántam vele és magammal. Ezért segítséget kértem egy közeli barátjától mi tévő legyek. A barátja pedig elküldte a beszélgetésünket neki, melyben leírom hogy halálosan szerelmes vagyok belé. Ezt még úgy megtudtam volna emészteni, de a tény hogy a szerelmem az én vallomásomat mutogatta a barátainak és röhögtek rajtam hogy milyen szánalmas vagyok… az már sok volt. Még nekem is. Első felindulásomba ráírtam és… hát elég szép szavakkal kifejeztem mennyire dühös és szomorú vagyok. Ezután letiltottam.
De lenyugodtam. Másnap felkeltem. És az volt a fejembe hogy mégis mi a francot tettem? A józan eszem azt súgta jól tettem és túl kell tennem magam rajta… de a szívem mégis hozzá húzott. Ezért visszatiltottam és bocsánatot kértem… nem reagált. Írtam neki másnap… és azután, majd egy hét múlva, két hét múlva stb. És az hogy egyáltalán nem hajlandó beszélni velem olyan rosszul érint amit már nem lehet szavakba önteni. Időközben rászoktam a cigarettára, mert a mindennapos stresszt és azt hogy egy suliba járunk ezért minden nap látom már nem tudtam önállóan megemészteni. Nem olyan régen válaszolt… 1 hónapja először és utoljára. Gúnyolódott rajtam, és azt vágta a fejemhez hogy mazochista vagyok. Ekkor úgy éreztem elpattant bennem valami… és hát. Szégyen bevallani de vagdostam magam miután elolvastam amit ír. A csuklómon.
És akkor itt vagyok, látom magamat – mindennap eszembe jut, szinte csak rá tudok gondolni, dohányzok és kétszer vagdostam magam miatta. És mindenért magamat hibáztatom… valahol talán én vagyok a hibás.
Abban kérném a segítséget, hogy hogyan tudnám ha nem is elfelejteni de elfogadni ezt az állapotot, és ne törjön rám a sírhatnék valahányszor meglátom.
Köszönöm szépen,