Kedves Doktornő !
2 évvel ezelőt volt egy panikrohamom. Elmentem orvoshoz. Voltam laborba is. Minden rendben volt. Most nyaron kezdet minden rosszra fordulni. Elvesztettem az elso 2 kutyamat 2 het kulonbseggel. Nem ettem ez miatt feltem szorongtam rengeteg panikrohamom es nagyon szedultem. A kutyaim halala elott voltam laborba. Az eredmenyeim kitunoek lettek de en akkor is azt ereztem hogy nem jo ez mert valami bajom van ha rosszul erzem magamat. Allandoan feltem hogy beteg vagyok. A testi tuneteket amiket olvastam Interneten bekepzeltem magamnak. Az iskolaba nem igazan mentem. Logtam. Mert nem.tudtam mi a bajom nagyon rosszul ereztem magamat. Volt olyan nyaron hogy csak udogeletem a szobamba sirtam es nem kellett fel mert ha felalltam mar szedultem is. Anyuek egyszer beakartak vinni a pszchiatriara de nem vittek. Akkor nagyon osszebalheztunk. Nagyon nehez ezt az egeszet feldolgozni hogy elmentek a kutyaim. Rengeteget sirok ertuk illetve sokat gondolok rajuk. Most van 2 kiskutyam helyettuk. Szeretem oket. Volt olyan nyaron hogy ugy fogytam hogy semmit nem ettem. Nem mertem elaludni feltem. Zdibadt eget mindenem. Halalfelelmem volt hogy nem elem tul az ejszakat. Neha viszont ha unatkozok akkor mindig azon gondolkodok hogy mi bajom van.
Mit gondol errol doktornő ?

Jo napot ,van egy problemam a paromal 9 eve vagyunk hazzasok van ket gyerekunk,egy 4 kisfiu es batya 8 es fel.En szerettem a parom igazan soha nem csaltam meg,o pedig mqr most 2dszor is.eloszor nem vokt komoj a dolog de aztan szakitot a holgyel de hatamogot vagy 3evig is tartot.Gyerekekert visszafogatam megbocsajtotam de nem tudram boldog lenni lelkileg.Nagyjabol hejre jott minden koztunk tavaly uj munkahelyt valtot es ott uhra talkozok egy nocikevel idosebb mint o es mint en is .Marciusba elment a ferjem kikfoldre es nem reg tudatosult ki hogy a no is vele van ,na hat ez mar tul sok nekem .Ujra osszevesztunk aztan keresset es azt monta nem tudd megszabadulni a nocitol es hogy onyilkossagal fenyegeti a nő es engem szerett most unnepekre jon haza .nem tom mitevő legyek adjak neki egy ujabb eselyt,hatha komoly gondolta hogybtobb noje nem lessz es mellem all es a gyerekek melle.Beszelek vele neten naponta azt mondja szerett de en nehezen veszem a gondolatot hogy o ott masal el es hogy kepes volt elmeni hogy aval a novel lakjon a gyerekeitol messze lenni.ES SAJNOS NINCS KIVEL megbeszeljem se ezeket senki nem tud rola csak en.

Kedves Doktornő!

Egy kéréssel fordulnék Önhöz. Illetve csak egy külső szemlélő véleménye is elég lenne. Olyan probléma merült fel a családomban, hogy boldog szülőként nevelünk párommal egy 2 éves kislányt, a második gyermekünkkel pedig közel fél idős várandós vagyok. Van két testvérem. Az idősebb 29, a kisebb 24 éves. A nővérem külön él a férjével és szintén 2 éves kisfiukkal, a húgom pedig még szüleinknél él, édesanyámmal és édesapámmal. A probléma ott kezdődött, hogy én kislányunk születése óta és még előtte is napi szinten bejárást engedtem szüleimnek házunkba, sőt elég sok mindent tudnak a kapcsolatunkról, a gyereknevelésről stb. Nem szólnak bele, nagyon sokat segítenek, ami a páromnak sem probléma. A nővérem az ellenkezője. 2 hetente megy hozzájuk csak édesanyánk vagy akkor ha épp nővérem elmegy hozzájuk hétvégente a férje nélkül a gyerekkel. Arról a részről nem tudhatnak semmit a szüleink. Szinte semmit. A gyereknevelésből és vigyázásból vajnyi kevés szerep jut nekik, viszont a mi részünkről heti 1 alkalom mindig van, mikor a kislányunkat 1-2 órára a mamával hagyjuk. Én itthon vagyok a kislányommal, nem dolgozom, ahogy a nővérem sem. A húgom dolgozik egy óvodában. A gondom itt kezdődik. A húgom most vetette fel azt a problémáját, miszerint ő úgy látja, hogy egyikünknél, sem nálam, sem a nővéremnél nem egészséges az édesanyánkkal való kapcsolatunk. Úgy véli nálam túlzott ragaszkodás van, míg a nővéremnél pont az ellenkezője. A túlzott ragaszkodás húgom szerint: Naponta egyszer, valamikor kétszer (munka előtt és után) bejön édesanyánk hozzánk, hogy babázzon és beszélgessen velem. Erre nem én kértem, hanem azt mondta neki így jó és ha nem tiltom meg, akkor bejöhet-e naponta. Válaszoljak nemmel? Tiltsam meg? Miért? A kislányom imádja a mamát és alig várja, hogy bejöjjön. A mama néha elmosogat, ha nem vagyunk itthon vagy éppen ablakot takarít, vagy hétvégén elmegyünk hozzájuk ebédelni. Szerintem ez normális. Nővéremnek ugyan ezeket felajánlotta édesanyánk de ő elutasítja. Én miért tenném? Nem kihasználásról van szó, mert szívesen teszi, azt mondta és nem napi szinten jár ide takarítani, főzni. Nem! Erről szó sincs. Nem bejárónőt engedek be a házba, hanem egy nagyszülőt. A mindennapi dolgomat elvégzem, takarítok, mosok, főzök, gyereket nevelek. A húgom még is megszólta, hogy a mama túl sok időt tölt velük. Többet mint otthon velük édesapámmal. Állítása szerint édesapám megjegyezte már, hogy keveset van vele, nem beszélgetnek és későn megy haza. (5 kor végez a munkahelyen és fél vagy háromnegyed 6-kor megy haza tőlünk) Húgom szerint én nem látom, hallom azt, hogy emiatt veszekednek a szüleink, de ő igen és ezért kért meg, hogy ne járjon ide csak 2 naponta a mama. Az én válaszom erre az volt, hogy ezt édesanyánkkal kellene megbeszélni és nem velem. Én csak annyit tehetek, hogy kizárom, de az ugyan miért tenném? Édesanyánk szerint apánk késő estig dolgozik, van mikor hajnal 2 kor ér haza és emiatt sem tudnak találkozni és beszélgetni, nem miattunk. A húgom még azt is nehezteli, hogy én többet beszélek édesanyánkkal, mint ő. Többet látom és többet segít. Nem harapódzott el ez a dolog, de én egy kicsit jogtalannak érzem, hogy így nekem esett levélben, mert még csak nem is személyesen mondta el, mondjuk ezt ő is mondta, hogy jobb lett volna. Még ami szemet szúrt nekem, azaz, hogy szóvá tette hogy a férjemmel 2 havonta vagy havonta egyszer elmegyünk randizni, míg a mama vigyáz a kislányunkra. Szerintem ennyi belefér egy kétgyerekes szülőknek, akiknek van egy ilyen megbízható nagyszülő akire bármikor rábízhatják a gyereket. Én nem értem a számonkérést és a támadást húgom részéről. Ebben kérnék segítséget. Ön hogy véleményezi az itt leírtak alapján, van tényleg alapja a húgom részéről “mérgesnek” lenni rám? Követtem el hibát? Én mit tehetek, hogy javuljon édesapám és édesanyám közti kapcsolat? Tényleg az a megoldás, ha kizárom édesanyámat, pedig azt mondta, hogy neki azzal törést okoznék? Hogy tudnék több időt adni édesanyám életéből a húgomnak? Tényleg elveszem a testvéreimtől édesanyám idejét és szeretetét?
Köszönettel: Enikő

Jónapot. Szeretném leírni a panaszaimat: “Egyszerűen mindentől félek,félek a jövőmtől,a hajléktalanságtól, a tanulástól, a süketségtől,a vakságtól,attól,hogy egyedül maradok végleg. Emiatt öngyilkossági gondolataim vannak. Mit tehetnék ez ellen?

Az a bajom 63 eves vagyok budapesten lakom elvalt. Egyediul lakom es nincs tarsasagom no vagyok egyenlore nem a szex erdekel hanem beszelgetes meg tudjak valalakivel menni ide od meg nem utolso sorba a kedvedseg meg a szepszo dio hejba ennyi koszonom ,megerteset pesak imrene es sajnos nem tudok hova menni

Jó napot kedves doktornő!
A tanácsára lenne szükségem sajnos rájöttem,hogy kapcsolatfüggő és társfüggő vagyok mind a kettő egybe és nagyon rossz így élni. Egyszerűen nem tudok társ nélkül élni muszáj hogy legyen mellettem valaki mert ha egyedül vagyok akkor boldogtalannak és elveszettnek érzem magam. Eddig sajnos egyik kapcsolatom se jött össze mindig elhagytak a pasik. A túlzott ragaszkodásommal megfojtom őket ja meg a szeretethiányommal. Nagyon sok törődésre lenne szükségem számomra fontos,hogy a párom sok időt töltsön velem. Csak úgy érzem magam boldognak ha mellettem van valaki. Sajnos most is abban a helyzetben vagyok,hogy a kapcsolatom már nem működik van párom több mint 1 éve de már nem szeret velem lenni és azt is tudom,hogy már nem szeret. Meg ő már többször is mondta,hogy az lenne a legjobb ha vége lenne köztünk mert nem működik ő rájött. Szinte teljesen másképp gondolkodik mint én. Ő is mást akar meg én is. Az az élet amit ő folytat nekem nem tetszik az az élet amit én folytatok az meg neki nem jön be. Nagyon jól tudom,hogy nem vagyunk egymáshoz valók de ennek ellenére nem tudok beletörődni nem tudom őt elhagyni. Egyszerűen nem megy mert nagyon félek attól,hogy egyedül kell maradnom. Annyira szeretném ha végre viszonozná valaki azt a nagy szeretetet ami bennem van. De eddig sajnos még nem találtam meg a megfelelő embert hozzá. Itt vagyok 30 éves és az életem semmit nem ér. Nagyon sokszor gondolok a halálra hogy az lenne a legjobb megoldás számomra. Minek éljek ha nem vagyok boldog. Ebből a társfüggőségből,hogy lehet kigyógyulni? Hova forduljak segítségért? Mert nem bírok így létezni.

Szép napot! Problémakörben nem véletlenül jelöltem a Céltalanságot! Hiszen szemtelenül fiatal lány vagyok,de mondhatni még életcélt se tűztem ki magam elé.A boldog élet titkát keresem és szinte mindenem meg van ehhez,de nem találtam még segítséget,hogy esetleg mit tehetnék magamért,hogy valami másban is megleljem a boldogságot? Sokat vagyok itthon,nem járok el sehová,maximum a boltig megyek,esetleg néha a nagymamámékhoz. Lehet,hogy kéne kisebb kiruccanásokat szerveznem akár családdal,vagy húgommal?

Több kapcsolatom is azért ér véget, mert nem tudok komolyabban benne maradni.
Nagyjából másfél év mikor eljön az a pont, hogy már nem érdekel annyira a párom és szinte tehernek érzem.
Miért lehet ez? A probléma velem van, vagy csak szimplán nem az igaz szerelmet találom meg?
Köszönettel
Szabolcs

Üdvözlöm Önöket! Szeretnék a személy függőségemmel kapcsolatban segítséget kérni, elég komoly problémám.Bizonyos személyt nem tudok elengedni, illetve nagyon ragaszkodom hozzá, mert Ő benne találtam meg azt az embert akiben 100%-an megtudok bízni,nem tudom elfelejteni, és a hiánya nagyon fáj lelkileg.A személyről többet csak privátban mondhatok. Segítségüket nagyon szépen köszönöm Tisztelettel: Andrea
Hogy tudom felvenni az egyik terapeutájukkal a kapcsolatot???

Tisztelt Pszichológus!

Párommal több mint 1 éve vagyunk együtt, és most jött elő egy olyan probléma amivel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni, teljesen tanácstalanok vagyunk.
Röviden annyi az egész, hogy a párom egyszerűen nem kívánja az együttléteket, a romantikázást, a huncutabb dolgokat. Imád hozzám bújni, imádja ha simogatom, de amint áttérek intimebb területre, rögtön elhúzódik, és közli, hogy most ne. Semmi egyéb probléma nincs a kapcsolatban, nem veszekszünk (emiatt a dolog miatt van egy kis feszültség az utóbbi időben), és ami a legfontosabb hogy nagyon szeretjük egymást. Én igényelném ezt a részét is a dolognak, de ő egyszerűen nem. Mindkettőnknek ez az első kapcsolata, csak egymással voltunk eddig. Onnantól számítva mikor először lefeküdtünk, pár hónapig működött a dolog (általában csak hétvégente találkozunk/találkoztunk, így nem voltunk túl sokat együtt összesen az elmúlt fél/1 évben sem, és sokszor negatív tapasztalata volt a dologgal kapcsolatban pl. fájt / fáj neki sokszor, és én arra tudok gondolni hogy ebből fakad a probléma), és akkor még megvolt ez a fajta láng, és huncutság, de mostanra már olyan mintha kihűlt volna a kapcsolatunk ezen a téren. Már 2 hónapja nem voltunk együtt lassan, és én emiatt gyakran szorongok, mert én tényleg szeretnék vele lenni, de értelem szerűen nem szeretném erőltetni ha ő nem akarja. Mostanában elgondolkoztunk a szakításon, mert ha nem jön magától ez a dolog, akkor nem tudjuk, hogy lehetne ezen segíteni, de túlságosan is szeretjük egymást és kötődünk a másikhoz így mindig mikor feljön a téma, hogy lehet hogy külön kellene folytatni megijedünk és vissza lépünk tőle, mert nem tudjuk elképzelni egymás nélkül a továbbiakat.

Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Szakértő! Az a problémám, hogy kezdek fellángolást érezni az orvosom iránt. 28 éves nő vagyok, 2 hetet voltam kórházban műtét miatt. Nagyon rossz állapotban kerültem be, ahol az ambulancián egy fiatal orvos vett fel. Később ő lett a kezelőorvosom és ő is műtött meg. Mint kiderült 31 éves, én 28, tehát korban közel áll hozzám. Nekem régóta nincs kapcsolatom. Tudom, hogy ez csak vonzalom, gondolom ennek van valami pszichológiai oka is (a hős férfi aki megszabadít a fájdalmaktól) meg ugye az hogy kedves velem, mosolygós, minden nap megkérdezte hogy vagyok, meglátogatott. A kiéhezett szívemnek talán ez is jót tett. Emiatt érzem ezt. De minden esetre nagyon tetszik nekem, alig várom hogy kontrollra visszamehessek, találkozzak vele. Próbálok csinos lenni stb. Tudom egy hús-vér kapcsolat kellene nekem de nagyjából 2 hónapig a házból sem léphetek ki, meg amúgysem ment ez nekem….. Szeretném megkérdezni, hogy beteges dolog-e ez, illetve hogy mit tegyek?

Üdv!
Igen kényes kérdéssel fordulok önökhöz. 12. osztályos fiú vagyok. És az iskolában a volt legjobb barátom már több mint egy éve bántalmazás áldozata, amely egyre tovább fokozódik, és én csak magatehetetlenül nézem mindezt végig.
Sajnos 5-8 osztályban én is része voltam ennek mind érzelmi, mind kissé fizikális alapon. Így tudom milyen szar, és mivel jár. Nem tettem ellene semmit, mert fogalmam se volt mit kéne. Közben pszichológushoz fordultam, új osztály és minden rendbe jött.
Viszont biztosan mélyen bennem megvannak még ezek a sebek, és sokkal jobban fájt amikor láttam hogy ő vele is ezt csinálják. Az elején próbáltam közbeszólni, de ő maga állított le, és a bántalmazó is fújt rám, hogy nem vagyok az édesanyja. De amikor láttam hogy a barátom is hagyja magát, és a segítségem elutasítja, sőt a bántalmazóval egyre jobb viszonyba kezd kerülni, kezdtem feladni. Viszont bennem gyűlt a feszültség, amit ő is érezhetett, és szép lassan tönkrement a kapcsolatunk, mivel én is agresszorrá váltam. Rengeteget kezdtünk veszekedni, nagyon feszült voltam, és nem is találkoztunk már sulin kívül. Igaz ő is kezdett elhanyagolni, ami miatt még ingerültebb voltam, de úgy gondolom a legtöbbet ez a tehetetlenség tett hozzá, mivel nem tudtam elviselni hogy bántalmazzák, s nem engedi segítsek, sőt jóba kezd lenni a bántalmazó fiúval.
Mit is tesz pontosan ez a semmirekellő? Fogdossa, simogatja, fojtogatja, sokszor hirtelen csak úgy nagyot ráüt, sokszor úgy hasba boxolta hogy percekig rosszul volt. Sokszor szexuális jellegű a bántalmazás, volt már hogyha nem védekezik a barátom akkor a nemiszervén üti jó erősen meg. Ölelgeti, magára húzza… A kisebb, molesztálásos bántalmazások napi szinten, szinte óránként előfordulnak.
Mindezek ellenére ő jóba van ezzel a fiúval, sőt odajutottunk, hogy nekem már nem is köszön (ha én nem köszönök rá), de ezzel a fiúval egyből lekezel (és a barátom kezdeményez). Segít neki ha kéri, úgy viselkedik mintha nem tenne semmi rosszat.
Eközben van két másik fiú is aki csak molesztálja, simogatja, fogdossa. És mindhárom agresszórral jó viszonyba van, sőt nagyon jó barátok lettek, miközben engem, a legjobb barátját teljesen eldobott, és már nem akar barátkozni velem. Rettentően nehéz nekem ez a helyzet, nem tudom miként tudnám elnyerni a bizalmát. Visszahuzódó, csendes fiú volt. Mióta nem vagyunk jóba, kezdett nyitni egy másik fiú felé, és nagyon jól elvannak, sokat nevetnek. De az agresszorokkal is jó továbbra is a viszonya.
Múltkor a barátom mondta, hogy már úgy elege van hogy mindenki zaklatja. Persze nem csinál semmit. S ha beszélnék vele erről szerintem lerázna. Nem tudom… egyáltalán van-e jogom beleszólni, hiszen kitudja mit érez irántam, kiváncsi-e még rám.
Kérem az ön segítségét, mit tehetnék ebben az ügyben?

Üdvözlöm. Olyan kérdésem volna, hogy kb fél éve mikor még én is kapcsolatban éltem össze ismerkedtem egy férjes asszonnyal. Szeretői viszonyt folytatunk azóta is. Szépen lassan egymásba szerettünk. De nálam olyan változás ált be hogy három hónapja egyedülálló lettem így most már csak én vagyok a szerető. Mind a ketten szeretjük egymást,de a hölgy kijelentette hogy nem fogja elhagyni a férjét,de közben meg olyan dolgokat ír ami az elkenkezőjét súgja nekem. Mit tanácsol? Hagynom kellene,vagy várjak hátha meggondolja magát és mégis mer lépni?
Válaszát előre is köszönöm

Üdvözlöm..
Szeretnék segítséget tanácsot kérni..
5éve vagyok depressziós és pánikbeteg..
Fél éve hogy tünetmentesen kezdtem élni..
Viszont pár napja nem merek kimozdulni és a gondolatátol is már stresszelek és szorongok..
Nem merek ..
Párom szüleihez, boltba sőt orvoshoz sem merek elmenni..Mit tegyek? :/

Üdvözlöm..
Szeretnék segítséget tanácsot kérni..
5éve vagyok depressziós és pánikbeteg..
Fél éve hogy tünetmentesen kezdtem élni..
Viszont pár napja nem merek kimozdulni és a gondolatátol is már stresszelek és szorongok..
Nem merek ..
Párom szüleihez, boltba sőt orvoshoz sem merek elmenni..Mit tegyek? :/