Jó napot kívánok!
Párkapcsolatban élek lassan 2 éve. Párommal mindeketten hűségesek vagyunk, de én mégis nagyon féltékeny vagyok. Ha józan ésszel végig gondolom, akkor valóban néha nagyon elszalad velem a ló. Már akkor ideges leszek és fusztrált ha a barátom megnéz egy lányt vagy mondja nekem, hogy xy-nak milyen szép a haja vagy a ruhája…Szóval szó szerint minden rosszul tud esni ha egy másik nőről van szó…és lehet tényleg nem is az a legjobb szó, hogy ideges leszek ilyenkor, hanem inkább szomorú. És akkor is mikor látom hogy közösségi oldalakon olyan lányokat követ akiket nem is ismer, de ugye nagyon szexi meg szép képeket raknak ki. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a férfiaknak miért kell ez…hogy miért csorgatja mondjuk rám a barátom összes 40-es kollegája a nyálát és miért mondogatják állandóan barátomnak, hogy én milyen szép vagyok. Miközben persze ott a feleségük. Én nem szeretném hogy barátom is ilyen legyen…Én nem álmodozom mások pasijáról és csorgatom rájuk a nyálam, hiszen azért vagyok barátommal, mert ő tetszik nekem és nem más….nem értem hogy miért ilyenek a férfiak, nnyira undorítónak tartom ezt. De mégis tudom, hogy ennek nem kéne hogy ennyire fusztráljon és nem éri meg ilyenek miatt idegeskedni…de mégis mindig ezt teszem. És mikor mondjuk megdicsér barátom egy lányt akkor nem tudom magam visszafogni és nem elszomrodni…mit kellene csinálnom? Elfogadni, hogy minden férfi ilyen és nincs mit tennem? Vagy mi az a határ amikor már van okom féltékenynek lenni? Mert józan ésszel átfondolva nyílván nem kellene kiakadnom és azt mondanom, hogy “jólvan akkor gyere össze vele”, mert épp barátom megdicsért valamot egy másik lányon…csak olyankor nem tudom magamat visszafogni. De persze tudom hogy ez a beteges féltékenység is hosszú távon teljesen lerombolhatja a kapcsolatot…de mégsem tudom hogy kéne magam visszafogni, mert próbáltam már hogy akkor nem mondok inkább semmit, de akkor meg látja rajta barátom hogy nincs rendben valami. Szóval ezügyben szeretnék segítséget kérni. Előre is köszönöm

Joestet! 6 honapja van egy fium. Sokat beszel a novererol a lany kint el nemet orszagban. Sokat utal ra hogy nagyon haonlitok ra. Nagyon meg ijeszt lehet hogy a noveret latja bennem es es ezert van velem kapcsolatban.mit tudok tenni ?

Sziasztok. Már sokszor írtam ide,de van egy mostani bajom,amit nem tudok kezelni. Na szóval az a gond,hogy gyilkos gondolataim vannak,van bennem régóta egy vágy,hogy öljek,és már kezd zavarni engem. Elmondtam a pszichiáteremnek ezt a problémát,de nem mondott semmit. Mindig elképzelem,milyen ha megölök valakit. Rémálmaimban egy sorozatgyilkos vagyok aki vonszolja a hullákat. Ami nagy gond,hogy folyton dühös vagyok és ingerült. Nagyon nehéz ezt visszafogni. Mit csináljak? Ez normális?

Mindig is szorongó ember voltam, és kissé hipochonder, de mindig tudtam kontrollálni. Fél éve tragikus körülmények között elhúnyt a bátyám, azóta minden összeborult. A gyászt igyekszek természetes folyamatként kezelni, és felkerestem egy terapeutát is, hogy segítsen benne. Eddig sikerült is. Nem rég olyan mértékben úrrá lett rajtam a szorongás, és a betegségtudat, hogy 24 órában meghatároz. És már nem tudom kontroll alatt tartani. Bátyám halála után pszichiáternél is voltam, aki fevarint, és ataraxot írt fel, de nem szedtem be, mert úgy gondoltam, erős vagyok, és megküzdök ezzel a dologgal. Eddig… most már xanax-ot kell bevennem, hogy valamelyest megnyugodjak. Eddig ez vmennyire segített esetileg, de már ez sem. Jelenleg fizikai tüneteim is vannak már. Állandó mellkasi szorítás, torokszorítás, mintha meg akarnék fulladni, zsibbadtság, állandó fáradtság, test szerte szúrások, apró fájdalmak. Voltam orvosnál is, de nem találtak szervi elváltozást sehol sem, de sajnos nem hiszek már az orvosoknak. A betegségtudatomnak sajnos az sem kedvez, hogy krónikus lyme kórom van, ami szintén tudja ezeket a fizikai tüneteket okozni a központi idegrendszer zavara miatt.
Élni akarok, vissza akarom kapni a vitalitásomat, és az egészségemet.
Közben meg legszívesebben befeküdnék a kórházba, hogy vizsgáljanak ki alaposan, mert rettegek, hogy meg fogok halni.
Gyűlölöm ezt az állapotot, mert fárasztó, és leláncol.
És gyógyszereket sem szeretnék szedni.
A pszichoterápiát folytatom, jót tesz, de kevés.
Hogyan tovább? Merre? Meg akarok nyugodni. 🙁

Üdvözlöm
Fèlek megszeretni a barátomat.
Mit tegyek?

Gyermekem 18 èves ès elèg durva,agresszív velem ès a kissebb testvèreivel. Nem tudok rá hatni semmivel. Egyedül nevelem őket. Sajnos nèha jó kedèllyű,de inkább az idegessèg ès a rosszkedv jellemző rá. Nagyon csúnyán beszèl velem: fogjam be a pofámat,takarodjak ki a szobából. ( bocsánat tudom moderálják majd ) volt,hogy megütött igaz nem volt szándèkos ès ezt a kisebb testvèreivel is megteszi. Alapjában nagyon kedves aranyos udvarias fiú,de most az utóbbi èvekben nem tudom mièrt ilyen. Azt mondja voltak már öngyilkossági gondolatai,de inkább így vezeti le a feszültsèget. Nèha azt èrzem nem szeret bennünkek. Nèha odabújik hozzám ès azt mondja szeret. Kèrem segítsenek rajtunk. Köszönöm.

A féltékenység ellen mi a teendő ? És a bizalom vissza szerzeseben?

Az unokám 10 éves. Nem tudni miért nem tud örülni semminek. Megkapja és keresi benne azt ami esetlegesen negatív. Ha valaki a családban ajándékot kap Ő miért nem, vagy miért kisebbet. Beszélgetésekben a kérdésekre visszakérdez és szinte mindig támadóan a válaszaiban. Nem értem miért ilyen boldogtalan, örömtelen. Szinte mindent megkap amit meg tudunk adni. Én mint nagymama hogyan tudnék segíteni. A lányom pszichológusról hallani sem akar. A szülei külön élnek. Édesanyja rengeteget dolgozik. Ő az anyukájánál van, de gyakran van az apjával is.
Köszönettel Margit

Üdvözlöm! Tanácsot szeretnék kérni! A párom diagnosztiált borderline. 7 éve vagyunk “együtt”. Az első másfél év intenzív kapcsolat ulán egy se vele, se nélküle kapcsolat, kisebb nagyobb megszakításokkal. Októberben “újrakezdtük”. Ő azt mondta, hogy most már tuti hosszútávon akarja. 1-2 együttlét után (ami nagyon jól működik)egy semmiség (mint mindig)miatt “eltűnt”. Ez október végén történt, azt írta üzenetbe, hogy nem erre vágyik. Ez után még váltottunk néhány smst, de november közepétől nem elérhető. Azóta kb 10 üzenetet küldtem neki de egyre sem reagált. Ebben leírtam mennyire szeretem, mellette vagyok stb. Én úgy gondolom, hogy az eltünése oka az a felelőségelhárító viselkedés (volt már ilyen), amit ezek a személyek előszeretettel alkalmaznak egy-egy kirohanás után. Ha távolról meg lát az utcán engem vagy az autómat látom, hogy titokba figyel, vagyis szerintem nem közömbös. Mit tegyek? Mint írtam volt már ilyen de minden eset más és más. Egyszerűen tanácstalan vagyok.

Kedves Cintia,

Több éve próbálkozom már hogy találjak párt de sikertelenül…30 éves vagyok de sosem volt párkapcsolatom nem félek odamenni és leszólítani egy nőt viszont még egy kávéra sem akarnak velem eljönni…illetve sokszor akinél próbálkozok vagy el van jegyezve vagy pont van párja. Mindegyikük azt mondja jó ember vagyok de nem akar jobban megismerni…
Próbáltam az online párkeresést is ott azonban 10-20 nőből 1 ha visszaír…nincs túl sok barátom de ők azt mondják nem vagyok csúnya illetve rendes ember vagyok kollégáim is kedvelnek mérnökként dolgozom egy autóipari cégnél.
Olvastam elég sokat a témában akarok nyitni kilépni a komfortzónámból elkezdtem táncot tanulni szeptember óta ott találkoztam egy nővel akinek még be is jöttem (első alkalom az életemben) viszont ő is le van jegyezve így ott sem lehet semmi (ezt ő is megerősítette).
A párkeresést sajnos nem tudom feladni, magányosnak érzem magam szeretném átélni milyen lehet szeretni és szeretve lenni és milyen lehet ha egy másik emberrel meg lehet osztani mindent…..
Olvastam hogy várni kell nem szabad görcsösen keresni majd összejön viszont ennyi év után már kezdek félni hogy csak foglalt nők vannak a környezetemben (persze ez valószínűleg nem igaz) neten meg annyira nem vagyok jóképű hogy visszaírjanak ha van más jobban kinéző férfi….
Kaptam olyan tanácsot is hogy váltsak állást költözzek el másik városba hátha majd ott.
Próbálom magamat mással lekötni hogy ne mindig ezzel foglalkozzak rendszeresen járok futni, úszni és most már táncolni is, viszont szabadidőmben még mindig ez jár a fejembe hogy mit kéne még csinálnom vagy mit csinálok rosszul.
Mi a véleménye mivel tudnám mással lekötni magam hogy ne ezzel foglalkozzak és/vagy mit tehetnék még hogy találjak egy társat?

Hogyan lehet a kotekedesrol leszokni?

Jó estét kívánok!Azzal kezdeném,hogy 16 évesen mentem férjhez.Polgári eskuvonk volt,de már terhes voltam (most már tudom,hogy korai volt). Akkor szerettem a férjem hiszen csak 1 éve voltunk együtt.Aztan úgy alakult, hogy külföldön kezdett dolgozni, eleinte egy évben csak 2 hónapot de az is megviselt engem hiszen már megvolt a kicsi.Hozza teszem,hogy ő nem akarta annyira a babát.Tobbszor veszekedtunk volt ,hogy hazudott egyszer pofon ütött.Tobbszor volt h elakartam válni.De utána megint teherbe estem és megint emiatt nem tudtam,23 évesen van 3 gyerekem.Sajnos a kapcsolatunk elkezdett kihűlni,nem figyelünk egymásra,a szexuális életünk sem annyira jó,én nem nagyon akarom.Halas vagyok azért h gondoskodott rólunk de úgy érzem,hogy már nem szeretem.Most kezdett el hiányozni a szerelem és még csak 23 éves vagyok,de félek h nem lesz ez így jó,mi lesz tíz év múlva velünk ha már ez van?!Eleg rossz gyerekkorom volt, agresszív apa, félre lépő anya,nem törődtek velem, csak a verekedést és a veszekedést láttam,a férjem pedig kimentett onnan.Lehet,hogy emiatt mentem férjhez túl korán.6 év van köztünk,már 8 éve vagyunk együtt,7 éve házasok.Elotte volt egy barátom akit nagyon szerettem,és azóta is érzek valamit iránta,és nem tudom mit csináljak, maradjak a férjemmel vagy jobb volna elválni?A gyerekeket nem akarja nekem adni,és én nem mondok le róluk.A férjem sajnos jobban szereti a pénzt mint engem, mindig az volt a fontosabb.Csunyan beszél anyumrol és nem tiszteli,ez is mind rosszul esik.Mit tanácsol? Próbáltam rövid lenni,de még így sem tudtam leírni mindent.Koszonom előre is a válaszát!

Tisztelt Hölgyem!

Jo pár éve .. a barátnőm szerelmet vallott nekem, és én ezt akkor lazán is kezeltem és bele mentem, mert tudtam h milyen nehéz gyerekkora volt és segíteni akartsm neki.. és ugye o a saját nemèhez vonzódik így nekem is ezzel együtt kellett élnem, idővel én is ereztem iránta valamit és nem tudom a mai napig eldönteni , hogy csak a kötődés felè( mivel már legalább 5 éve joba vagyunk) vagy a szerelem az amit érzek. Szüleim ezt teljesen elitèlik, és távol tartanak tőle mikor elmondtam nekik, én lelkileg ettől nagyon ki készültem hisz a barátnőmet se akarom elveszíteni mert mindent vele beszélek meg és már olyan rég Joba vagyunk, viszont a szüleim ellen se mehetek , és én ebbe bele fáradtam mert mindkét oldalnak meg kell felelni, viszont egyik se nézi az én érdekem hiába próbálok velük beszelni,..
Vajon a szüleim valaha is engedni fognak? Vagy ilyenkor mégis mit kene csinálnom?
Előre is köszönöm a válaszát

Tisztelt Hölgyem!

Már lassan 2 éve vagyok együtt a barátommal és az elején minden jol ment, és az a bizonyos ,,rózsaszín köd” volt mint ahogy annak lennie kell.. idén külön egyetemre mentünk és megváltozott miden, sokat veszekszunk, sokszor úgy érzem már csak egy átlag ember vagyok neki és semmi több, az o társasága igen furcsa számomra hisz egesznap csak isznak és nekik erről szól a ,,tanulás” , megkértem a barátomat hogy ne tegye mert a tanulás kene hogy az első legyen de ennek ellenére is folytatja. Engem nagyon zavar ez a része. Már lassan fel év telt el és minden napunk abból hogy folyton veszekszunk. O mindig azt csinalja, hogy egyik nap nagyon tudd szeretni és elmondja hogy én vagyok élete párja és stb a másik nap pedig elmondja hogy mennyire utal és már más jön be neki, meg vége vagy a kapcsolatnak, de reggel ujra arra kelek hogy leírja mennyire sajnálja nem gondolta komolyan és stb..( én tudom hogy nehéz gyerekkora volt mert szülei elváltak, most van neki egy 4 hónapos tesoja, a szüleim nem nagyon kedvelik ot és persze gondolom az egyetem is nehéz lehet ezek szerint neki, de ezeket viseljem el neki csak azért mert szeretem és kötődők hozza?) egy mokuskerek az egész év eleje óta és nem tudom mit tegyek, jo ez hogy mindennap más a véleménye rolam, a kapcsolatunkrol? Hogy nem telik el nap veszekedés nélkül? Hogy nem is látjuk egymast sűrűn?
Kérem segítsen, mit tegyek ilyen esetben, vagy hogy miért csinalja velem ezt és ezt meddig kell tűrni csak azért mert szeretem?
Előre is köszönöm válaszát és kérem ne azt írja hogy ,, forduljak pszichológushoz” mert ezekre úgy érzem csak ön tud választ adni és segíteni nekem

Kedves Pszichológus!
Nem biztos hogy szeretném, ha az üzenetem megjelenne a nyilvános üzenőfalon. Tudom, hogy megbízhatok önben.
Nagyon nehéz a családi problémánkról írnom, de olyan dolog történt a napokban, amit nem tudok megemészteni. Férjezett, kétgyermekes édesanya vagyok. Az idősebb lányom 15 éves, a fiatalabb 3. A férjem ritkán van itthon, külföldön dolgozik már kb.7 éve.
A napokban történt, hogy a nálunk vendégeskedő nagypapát nekem kellett haza vinnem, mert a férjem ivott. Mikor hazaértem, a nagylányom kitörő örömmel fogadott, és azt kérte, hogy ne hagyjam egyedül az apjával többet. Megkérdeztem, hogy mi a baj, ő pedig elmesélte, hogy az apja átölelte, és helytelen dolgokat mondott neki. Természetesen azonnal megígértem, hogy nem hagyom magára az apjával többet, és nagyon mérges lettem az apjára. Leültem beszélni vele, és elmondtam, hogy mennyire megijesztette a kamasz lányát, és hogy ne tegyen még viccből sem illetlen kijelentéseket, és mozdulatokat sem a lányunk felé. Ő úgy láttam, hogy elszégyelte magát, és mondta, hogy soha nem bántaná a lányát, és azt mondta, hogy inkább nem is szól hozzá. Mondtam neki, hogy ha nem akarja elveszteni a gyermekét, beszéljen vele, de ő egyenlőre kerüli inkább, ahogy a lányom sem akar róla beszélni. Én meg itt vagyok, folyamatosan a történteken rágódok, és a váláson gondolkodok, valahányszor beleképzelem magam a lányom helyébe. Természetesen azonnal felajánlottam a lányomnak, hogy keresünk valakit, akivel megbeszélheti azt ami vele történt, de ő azt mondta, hogy nem kell. Mit tegyek? Tényleg váljak el?