Tisztelt doktornő! A párommal lassan 5éve vagyunk/voltunk/együtt,vannak kisebb nagyobb problémák a kapcsolatunkban!Két napja szakítottam vele mert egyszerűen nem képes megérteni engem és kommunikálni velem de legfőképp ami mélységesen bánt hogy nem vesz komolyan mint ahogy ezt sem hogy szakítottam vele!Nagyon könnyen beletörődött és elfogadta hogy így döntöttem,nem keres nem harcol értem,nagyon fáj!Miért csinálja ezt velem?Jobb lessz ha tényleg lezárom ezt a kapcsolatot?Boldog szeretnék lenni,most pedig úgy érzem nincs értelme semminek

Sosem beszeltem meg senkinek errol es erzem h ezzel mar egyedul nem tudok megbirkozni.U Ugy tortent,hogy a baratnom ferjevel elkezdtem beszelni sokat sot rengeteget messengereztunk. Olya kozel kerultunk egymashoz, hogy ereztuk h ez mar tobb mint baratsag. Az elejen nekem ketelyeim voltak es tudom h nem helyes amit csinalok,probaltam ezt meg is szakitani de nem sokaig birtuk egymas nelkul. Egymasba szerettunk annak ellenere h o nos. Mindent oromunket es szomorusagunkat megosztottunk egymassal. Egy kisebb utazasom utan viszont o teljesen megvaltozott. Nem beszelt mar ugy velem, nem latogatott meg, teljesen elhidegult. Tobbszor ra is kerdeztem, hogy mi tortent de azt mondta semmi csak rosszul erzi magat amit csinal de elmulik. De ez nem mult el es barmennyit is nyaggatam es kerdezoskodtem nem mondta el h mi a baja. Szulinapom alkalmaval elutaztunk barati korben ( o is ott volt) es teljesen ugy viselkedett mintha ott sem lennek, persze ez befolyasolta az en viselkedesemet is. Amit kell tudni, hogy ezelatt a kapcsolat alatt nem fekudtunk le egyszer sem egymassal barmennyire is hihetetlen. Miutan visszatertunk az utazasbol nagy nehezen kiszedtem belole hogy mi a baj es szakitott velem.(Teljesen romokban voltam) Nem beszeltem vele 2 honapig talan nem is lattam addig. kb 3 honap mulva ujra talalkoztunk ugy kozelrol elmondta h mennyire hianyzok neki, csokoloztunk es ereztem hogy nem multak el az erzesei irantam. Megis utana ujra rideg volt velem, nem beszelt velem. Tuleltunk egy kozos nyaralast is ahol ujra szamba sem vett. Nyaralas utan ket honappal ujra elkezdett erdeklodni irantam, ujra kozelebb kerultunk egymashoz (elmondta, hogy nem tud elfelejteni es mennyire jo velem barmennyire probalkozott ahogy meglat jon hogy megoleljen )de ahogy elcsattant a csok, a simogatas ra 2 napra ujra nem targyal velem. Ujra elmondta hogy o ezt nem teheti o hazas, ezt nem akarja nekem sem, nincs semmi ertelme a kapcsolatunknak. Egyszeruen ehhez mar nem tudtam mit szolni, nem reagaltam semmit. Egyszeruen nem tudom mit tegyek, hogy zarjam ki az eletembol, szeretni szeretem (nem vagyok egy konnyen szerelembe eso tipus es ezt o tudja is es azt is hogy hogyan erzek iranta anelkul h egyszer is kimondtam volna.) de nekem ebbol mar elegem van. En elfogadtam, hogy felesege van, sosem kertem tole, hogy valljon el miattam (a felesege a baratnom mint mar emlitettem) es tudom hogy ez nem szemet dolog tolem de viszonyt folytattam a baratnom ferjevel. Hogy lepjek tul ezen? Egy a barati korunk, kozos programok de en latni sem birom es azt sem akarom hogy barmit is tudjon rolam.

Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem, hogy jogos e a félelmem, vagy csak túlgondolom a dolgokat.
Kb féléve ismerjük egymást a párommal és kb egy hónapja, mikor úgy tereltem a beszélgetésünket, elárulta, hogy nem szerelmes belèm, csak szeret és jól érzi magát velem, de emiatt nem akar elveszíteni. Annak ellenère, hogy ez engem zavar, ès arra gondolok, hogy csak azért van velem, mert nincs más…vele maradtam.
Ha ezt nem mondta volna el nekem, nem vettem volna észre, mivel a viselkedéséből azt éreztem, hogy szerelmes. Csak annyi hiányzott, hogy nem mondta még ki a “bűvös szót”, hogy “szeretlek”, de miután szembesültem vele, hogy azért nem, mert nem érez úgy, bennem megtört valami felé…/azt tudom, hogy már volt szerelmes és akkor egyből kialakult, szòval nem mondanám olyan típusnak, akinek idő kell hozzá, hogy kialakuljon./
Érdemes e tovább húzni és később változhat ez, vagy inkább engedjük elegymást?
A másik kérdésem pedig: az elejétől kezdve tudom, sosem titkolta előttem, hogy van egy lány, akit a barátjának tekint és közeli a kapcsolatuk. Van olyan időszak, hogy napi szinten beszélnek a neten, néha meg ritkábban. Mivel egy a baráti társaságuk, ezért gyakran személyesen is találkoznak.
Azt is elmondta a párom, hogy korábban szerettet volna összejönni ezzel a lánnyal, de aztán nem úgy alakult. Már régóta nem akar tőle semmit, csak szereti,mint embert.
Mivel őszinte volt velem, és nyiltan felvállalta ezt előttem, ezèrt én próbáltam megbízni benne, legyőzni a bizalmatlamságom.
Viszont a legutobbi beszelgetésüknél véletlen megláttam, hogy szives smileyt küldött neki üzenetben. Ez elbizonytalanított. Nem akartam, hogy tudjon róla, hogy megláttam, ezért nem is beszéltem meg ezt vele, hogy ő ezt, hogyan gondolta.

Talán csak én látok ebbe többet vagy Ön szerint is lehet alapja a “féltékenykedésemnek”?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Pszichológus! 3 hónapja volt egy műtétem. Nagyon rossz állapotban kerültem kórházba. Gyakorlatilag le volt részben bénulva a lábam. Tolószékben, meg hordágyon vittek engem. 4-5 napig ágytálaztak, volt egy nővér aki bepelenkázott. Borzalmas volt. Azóta hála az égnek megvagyok. De nehezen tudom magam túltenni ezen. Mióta ez történt velem, gyakran gondolok arra milyen törékeny az élet. A halálra, az elmúlásra. A családomból 5 év alatt (13 és 18 éves korom között) 5 en haltak meg. Édesanyám, édesapám, a testvére, és 2 nagyszülőm. Pont a legközelebbi rokonaim. Egy nagymamám van, ő idén lesz 90 éves. Hála az égnek jól van, fitt még, de sokat emlegeti a halált. Hogy mi lesz velem ha ő nem lesz. És ezt én magam sem tudom. Rajta kívül csak a kutyám van, párom sincs. Ez is aggaszt, hogy egyedül tényleg mi lesz velem.. próbálom elhesegetni a témát, de bánt ez a dolog. Nagyon össze vagyunk “nőve” együtt lakunk. Aztán ott vannak a betegségek. Anyukámék rákban haltak meg. Tartok ettől nagyon. És az is bánt, hogy alig éltem még. Nem láttam világot, nem voltam igazán szerelmes, anya is szeretnék lenni. De az élet olyan törékeny. Túl sok elmúlást tapasztaltam meg… Ön szerint hogy álljak ezekhez a dolgokhoz? És még egy kérdés: az igaz, hogy a sok idegeskedés, depresszió kihat az egészségre? Félek bevonzom ezt.. Válaszát köszönöm.

Jó napot!

Először is köszönöm szépen a segítséget. A problémám a következő, mindig azok a lányok jönnek be akik a barátaim barátnői vagy az exeik. Van erre valami fajta betegség amit megneveznek a pszichologusok? erdekelne hogy ezt szaknyelven hogy hivjak és hogy mi a teendo ilyenkor mert ezért sok konfliktusom van a barátaimmal…

Jó napot!

Igazából az érdekelne hogy erre van valami elnevezés mit például aki lopás kényszerre van az kleptomániás? Az érdekelne hogy ennek is van ilyen elnevezése ha barátaim barátnői tetszenek vagy az exeik? köszönöm a válaszát, most itt a kortól tekintsünk el.

Jó estét! A panaszom az lenne, hogy egész kiskorom óta csipegem a bőrömet. Kiskoromban a lábamról, most az ujjamról. És hogy mi lehet ennek az oka? Valami lelki trauma esetleg?

Tanár vagyok, és ahog a gyerekekkel való kapcsolatra, tanításra gondolok, vagy ott vagyok, már kiver a víz, és ezután emiatt szégyenkezem, hogy hátha észreveszik, megérzik. Ahol meg kell nyilvánulnom, és ki kell mondanom a véelményemet, fegyelmeznem kell, ott jön elő. vag nehéz feladatoknál pl szakdolgozat, beadandóírás főiskolán szintén ez a tapasztalat.

Kedves Doktornő !
Nyolc éves fiú gyermekemnek szeretnék segíteni.
Nem értem ,hogy egy kitűnő tanuló, kiváló sportoló miért szenved ekkora önbizalom hiányban. Mindig ,mindenhol és mindenben első szeretne lenni /legtöbbször az is/ és ha nem sikerül kudarcként éli meg. A feladatokhoz,versenyekhez végtelen pesszimizmussal áll neki. Szülői részről sosem állítottunk számára semmilyen mércét, nem várunk el tőle kiváló eredményeket csupán éreztetjük vele, hogy mindig számíthat ránk.Az iskolában és a focicsapatban is közkedvelt szereplő ennek ellenére mindkettőt el szeretné hagyni mondván neki ez nem elég. Sport csapatából /az ő kérésére/ váltottunk egy élcsapathoz itt (is) jól érzi magát de az önbizalomhiány nem múlik . A következő kérése ,hogy iskoláit is egy nagyvárosi jobb suliban folytathassa.
Szülőként nem tudom mikor teszek vele jobbat ha ebben támogatom, vagy más esetleg egyéb úton próbálom az útját egyengetni.
Köszönettel :egy apa

Kedves pszichológus! A problémám az, hogy nincs önkontrollom és nem vagyok kitartó. Tele vagyok célokkal ambíciókkal, de nem tudom végigjárni a megvalósítás útját, mert leginkább az ilyen emberek zavarnak autóvezetés oktató, főnök, tanár, nem szeretem ha kontrollálnak, hatalmas haragot vált ki belőlem. Már egy okj képzést is otthagytam vizsga előtt csak úgy “mert megtehetem” és úgy éreztem kényszer és nem az én szakmám, eléggé meggondolatlan cselekedet volt és ezért jelenleg csak érettségim van. Szeretnék 1. jogsit ( már vezetek) 2. karriert, a könyvelő szakmán gondolkozok azt 2-3 év alatt összeraknám, vonz a vállalkozó lét is, érdekel még a pszichológia, szociológia, gazdaság. Egyetemre is akarok menni majd, azért legalább 1 alapdiploma illene hozzám. 3. nyelvvizsga, ez is hosszú folyamat, már készülgetek. Szeretnék elköltözni nem akarok “eltartott lenni”, idegesítenek az otthoniak. Munkahelyen nem igen tudok megmaradni, 2 hetet dolgoztam raktárban. Járkálok mindenféle állásinterjúra, legalább egy fél évig dolgoznom kéne tanulás mellett, hogy át tudjak költözni nagyobb városba albérletbe, csak tartanom kéne magamat, jó lenne külföldre is kimenni már a nyelvtanulás miatt is. Erre milyen megoldás lenne jó a kitartás fejlesztésére, impulzivitásra?
22 éves önfejű pasi.

Jó estét. Nemi erőszak áldozata vagyok másfél éve történt. Nincs értelme leirni min mentem keresztül, hisz ezt elég ha én tudom és ön gondolja. Viszont azóta most van először párkapcsolatom 3 hónapja amiben imádjuk egymást. Ma csak feküdtünk egymás mellett majd megkertem, hogy fojtogasson. Azt hitte jatszadozunk viszont én újra erezhettem azt, amit akkor a napon. Tudtam, hogy az ő kezei között most meg akarok halni. Addig hitte, hogy játszunk amíg nem vorosodott ki a szemem és lilult meg a nyakam. Majd mondta, hogy nem ez már túl sok és abbahagyta. Én ekkor a kést kerestem a konyhaba, hogy vágjon meg, úgy mint Ő. Lefogott és abbahagytam. De az én kérdésem… Ez normális reakció? Hogy a rossz emlekbol ugym hancurozast kepezzek? Ez eddig a legdurvabb dolog. Eddig csak sírtam ok nélkül naponta, pánik roham vagy ongyilkos gomdolatok kisertettek. Ez depresszió vagy mi ez? Mit lehet tenni? A párom ott hagynám, hogy ne féljen tőlem. Az Ő hangját hallom ha pánik rohamom van. Segítségét kérném. Kellemes estét. Köszönöm

társas “alkalmazkodás” érdekében változtatni akarok magamon, mert szükséges az élethez.
Központi szerepet foglalt el az életemben az iskolai bullying. Vidéki iskolában ez volt, vagy zaklató, vagy pedig áldozat az ember. Otthon is eléggé mérgező volt a légkör. Lényeg, hogy nem átlagos magatartású emberekkel voltam körülvéve. középiskolát én elvégeztem.
Szerettem hülyéskedni én is drog, alkohol, gyújtogatás, robbantgatás osztálytársakkal. “régi szép idők” de már kinőttem ezekből.
Rettentően zavarnak a “társadalmi” emberek. Gondolok itt azokra, akik csinálják a napi rutint,”reggel kötelezően egy kávé”, birka módjára mennek és nem tudatosak, könnyű őket megbotránkoztatni és olyan együgyűek. máshogy vagyunk szocializálódva. Annyira különbözik tőlem ez az átlag “társadalmi ember” nagyon berögzült sémák szerint működik szerintem és gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mit miért tesznek. Sokat foglalkozok ezzel hobbi szinten, és tudok is hatni az emberekre. Meglátom a viselkedésük mögött a sémát és azt kell megdolgozni. Könnyű manipulálni az átlag embert, és én ezt szeretem. A lányok szerint elbűvölően jó vagyok. úgy vagyok vele “az élet egy játék, éljük ki magunkat”.
Az átlag emberek máshogy működnek mint én, kicsit olyan mintha teljesen más kultúra lenne. Van bennük valami, ami bennem nincs. Vagy bennem van valami ami bennük nincs.
Nem értem, hogy az ilyen íratlan, apróbb társadalmi normák is miért vannak. Ha mélyebben megvizsgáljuk, akkor ezekre semmi szükség.
Én nem alacsony szocio-ökonómiai státuszú családból származok, teljesen átlagos anyagi helyzettel rendelkezünk.
Mindig az alapján mérlegelnek mindent, hogy mi az elfogadott a “társadalomban”.
azért kéne csak része lenni a “nagy egésznek”, hogy elérjem általuk a kitűzött dolgokat, attól még játszogathatok. Szeretnék még tanulni, hogy jó munkahelyem legyen majd és el tudjak éldegélni. kb. mire 30-35 éves leszek legyen valamim.
Nem tudom, hogy pszichoterapiával mire mennék, talán kéne egy kicsit dolgozni rajtam. Tudatában vagyok, annak hogy mit miért teszek és szeretek”deviánsan” viselkedni, de hát miért ne.
Felkerestem már pszichológus nőt, de megijedt valamitől egy idő után, és be akarta vonni a hozzátartozóimat, fel is keresett személyesen, aggódott miattam, vagy az emberek miatt, pedig nem akarok én bántani senkit, lehetett látni rajta a rossz közérzetet, amikor meséltem neki rögtönzött történeteket. Másik pszichológus nem vállalt el, hihetetlen, hogy mennyire szigorúak.

Tisztelt Doktornő!

A problémám a következő. 2 és fél éve, hogy szakítottunk a barátnőmmel. Nagyon összetört lelkileg a dolog. Biztattak, hogy idővel jobb lesz. Azonban a mai napig gyakran eszembe jut, újra és újra felszakadnak a sebek. Azóta sem volt párkapcsolatom. Olyan, mintha az idő egyáltalán nem használna. Próbáltam sokféle dologba belevágni, elterelni a gondolataimat, volt, hogy kisebb-nagyobb időkre sikerült is. De aztán mindig visszaestem. Igaz, hogy Ő volt az egyetlen komolyabb kapcsolatom, és akit tényleg igazinak tartottam, de ennyi idő elég kellett volna legyen, hogy továbbléphessek és végleg elfeledjem. De egyszerűen képtelen vagyok teljesen túl lenni rajta. Ön szerint mit kellene tennem, mit tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm!

A baratommal 2 eve vagyunk egyutt. O ki akar lepni a kapcsolatbol,de en nem vagyok kepes elengedni ot. Amint szakitani akar teljesen osszetorok,es keptelen vagyok ot elvesziteni. Tulsagosan ragaszkodok hozza,es nemtudom hogy ez utalhat e valami betegsegre,szuksegem lenne-e pszichologusra?

A szuleim szetmentek es nagyon szomoru vagyok ez miatt es minden este sirok de ok errol nem tudnak es minden hetvegen apanal eszunk ugy h anyu is ott es igazabol semmit se ertek de a lenyeg h nagyon szomoru vagyok es igy a suli se megy annyira☹☹