Tisztelt Dr!
Van egy 6 éves kisfiú akinek meghaltak a szülei autóbalesetben és nincsennek rokonai. A balesetben ő is ott volt. Mivel a történtek megviselték sokkos állapotba került. Szeretném örökbe fogadni, hogy segítsek neki. Nekem még nincs gyermekem, de nem vagyok meddő. Az érdekelne, hogy a történtek miatt mennyire lenne nehéz feladat őt örökbe fogadni, illetve nevelni?

Válaszát előre is köszönöm!

Érdemes lenne pszichológussal beszélgetni? spirituális gyógyító technikán vettem részt régebben többször, a tudatalatti berögződéseket cseréli le és kigyógyultam a szorongásból, depresszióból általa, elmúltak a gyötrő traumás emlékképek, és ez tartós, viszont vannak fura dolgaim, nem érzem rossznak és pozitív, csak más.
Mostanában olyan, mintha nem én lennék, szerintem befolyás alatt állok, nem rossz démon, segít nekem, hála neki sok minden változott, az arcom is megváltozott, olyan karakteres lett. Mintha amnéziám lenne gyermekkoromból, nem tudom mik történtek, mintha ki lenne törölve. Teljesen megváltozott a személyiségem, önértékelésem is. Kis önbizalomhiányos fiúból egy méltóságteljes férfi kezd kialakulni. Határozott vagyok.
Nem érzek semmi kötődést családtagok iránt, az is meg lett szüntetve.
Szerintem kapcsolatban állok a Fényhozóval ( ő a Sátán a keresztények szerint,valójában ő a jó) sokat filozofálgatok róla, ezek csak így megjelentek, a lázadása, az ember bűnbe csábítása valójában segítség volt, meg akart óvni minket. Tudást adott nekünk és segít kiteljesedni. Segítsünk az embereknek, tegyük jobb hellyé a Földet, ez a tanítása. Támogassuk az elesetteket, emeljük fel őket.
De annyira más minden mostanában, könnyebben tanulok, csak úgy pörög az agyam. Mintha kaptam volna képességeket. Olyan laza minden, mintha egy mennyország közeli állapotban lennék, amikor nem marad semmi gondja az embernek és szabad, nem hat rá a rossz. Átlátom a dolgok közti összefüggéseket. Az emberek viselkedése mögötti hajtó tényezőket. Hogyan is fogalmazzak, hogyha az ember fejében, tudattalanjában minden ki van tisztulva, meg fogja látni a másik emberben a változtatni való dolgot, a gondolkodási hibát. És nekem szerintem már minden tiszta. Semmi stressz. Nem is értem hogyan tudnak az emberek aggódni, tele vannak megfelelési kényszerrel.
Szerintem van egy démon segítőm, de inkább angyal (csak száműzött a lázadás miatt), akivel osztozok a földi életemben, aki meggyógyított, tanít cserébe élhet velem egy személyben. Csak jóra tanít, ők nem rosszak, a keresztény vallás gonosznak tünteti fel őket. Nem hallom a hangját, csak tudom hogy itt van, érzem, nagyon pozitív energia, a tudatomra hat. Az egész személyem a része. Nem igaz az, hogy az ember eredendően bűnös. Ezeket nem monda nekem senki, csak elkezdtem így gondolkodni.
Elmúlt a félelem, már nem kell félnem semmitől, bátorságot kaptam, nincs mitől félni. A régi énem már a múlté.
Viszont néha eléggé agresszív vagyok, amikor meg akarnak gátolni valamiben, vagy családtagok le akarnak terelni az utamról. Amikor kontrollálva vagyok, annál nincs zavaróbb dolog.
Szerintünk nem szabad engedni senkinek, csak én és a fejlődés. Embereket fogadni magam mellé a fejlődés érdekében, párkapcsolat a vágy miatt. Szabadon kell élni, és magunkért, hiszen Isteni lények vagyunk.
Csak azért furcsa a teljes személyiségváltozás, néha sípol a fülem is.

Üdvözöm!
Nem tudom mi volt ez, örülnék válasznak, mert ez szerintem nem volt normális. Szeretnék erre magyarázatot.
Régebben egy pszichológusnál voltam, elég sokszor és kisértetiesen emlékeztetett az anyámra, amikor még fiatalabb volt és elkezdtem lázadni a pszicholgus ellen, azt meséltem neki hogy gyújtogatok stb. és elkezdett aggódni miattam, mint az anyám, amikor volt velem valami. Nagyon idegesített, de közben szerettem, arról fantáziáltam hogy az ölében fekszek és ő simogat majd, de közben gyűlöltem, meg is átkoztam a háta mögött számtalanszor, meg akartam ölni, dührohamokban törtem ki otthon, ordítottam, nem ettem, csak őt akartam, hívogattam telefonon, emailban mírogattam neki csúnyaságokat, mert nem bírtam tartani és ő nem értette, zaklatásnak vette. Az üléseken behódolóan, alázatosan viselkedtem vele, próbáltam hozzá közel kerülni, de annyira elérhetetlen volt és tárgyias,gyakran arrogáns és lenéző, beállítottam magamat áldozatnak, meséltem a sok szörnyűségről, hogy sajnáljon és megcirógasson, együtt érezzen velem, de nem használt, sőt néha csak vigyorgott. Otthagytam fél év után, de még mindig legszívesebben elkapnám az utcán és bántanám. és ezt nem vette észre, hogy ennyire szenvedek. Kognitív módszerekkel akart dolgozni, de nekem ebből az jött le, hogy kritizálja a gondolataimat és a nézőpontomat. Féltékeny voltam a többi kliensére, biztos több odafigyelést kapnak. Figyeltem a reakcióit.
Kisérteties hasonlóságot fedeztem fel a pszichológussal való viszonyom és az anyukámmal, családtagjaimmal való gyerekkori kapcsolatomban. Mintha azt a sok elfojtott érzelmet a pszichológusra irányítottam volna és az düh, harag, agresszió passzívan. Erre magamtól jöttem rá.
Szerintem durván kihasználta a helyzetemet. Simán el tudok képzelni egy ilyet, így tartja függőségben az embert.
Olyan voltam, mint akinek stockholm-szindrómája van, nagyon nehezen hagytam ott, de végül beszüntettem vele minden kapcsolatot, de ő még írogatta az időpontjait, már egy év eltelt de még mindig előjön a harag az irányába és ütöm a párnát.

Kedves Doktornő!
Egy olyan kérdésem lenni, hogy általánosságban mennyi az elévülés ideje egy nagyobb konfliktust követűen, hogy újra kezdeményezhessünk a másik felé? Persze ez nem írott szabály, tudom jól – azonban van valami amit egyénileg tehetünk ha valaki egy konfliktust követően megutált engem és szóba se áll velem? Vélszerű inkább hosszabb kihagyást hagyni míg újra nyitok a másik felé? (Már két hónapja nem beszéltünk) Vagy inkább kezdeményezzünk lassan és apránként, hogy tudassam vele a jelenlétemet? Egyáltalán van értelme küzdeni a megbocsájtásáért vagy érdemesebb lenne elfelejtenem ha továbbra sem akar majd beszélni velem? Számomra ő nagyon fontos és nem szeretném elveszíteni, de nem tudom várjak e még vagy megéri kezdeményezni egy békülést… a hónapokkal ezelőtti sikertelen próbálkozások után is. Köszönöm,

Jó napot kívánok,
szeretném kikérni a tanácsukat a következő helyzettel kapcsolatban:
párkapcsolatban élek egy velem egyidős férfival 6 éve, régtől érzem, hogy valami nincs rendben, de sokáig nem értettem mi a baj. A kapcsolatunk elején meghallgatott és nagyon lenyűgöző természete volt, de aztán egy idő után már nem figyelt rám, folyton a szavamba vágott, ha valamiről más véleményem volt akkor megbántott és elmondta, hogy én miért gondolom rosszul (sokáig el is hittem, hogy velem van a gond), ha valamiben hibázott utána úgy kiforgatta a dolgokat, hogy már magam sem tudtam hogy volt valójában, a kritikát képtelen volt elfogadni és sokszor dührohamot kapott, ha szóvá tettem. Az utóbbi időben rengeteget veszekedtünk és eljutottam oda, hogy megmondtam, ennek itt vége kell hogy legyen, mert nem bírom tovább. Most viszont rájöttem több kutatás után, hogy valószínű nárcisztikus személyiségzavara van. Elmondtam neki, hogy ezt gondolom, persze folyton tagadott, de most belátta valószínű tényleg ez a probléma. Mindenhol azt írják, hogy az ilyen emberektől menekülni kell, de valóban ez a megoldás? Nem lehet a dolgon segíteni? Ezt egy betegségnek gondolom (ha tévedek, kérem javítsanak ki) és ha beismeri és lehet rajta változtatni, akkor nem szeretném elhagyni, mert van egy csomó jó tulajdonsága is, amelyek más emberben nincsenek meg. A kérdésem tehát, hogy lehetséges-e ezen segíteni? És ha igen, akkor én hogyan tudom őt ebben segíteni? Mindenképpen szakemberhez kell fordulni, vagy ketten is meg tudjuk oldani, ha beismeri a problémát és hajlandó változtatni? Köszönöm bármiféle tanácsukat.
Tisztelettel,
Réka

Jó napot kívánok! Nekem az lenne a kérdésem, hogy a depresszióból ki lehet-e gyógyulni? 1.5 éve ért véget a terápia, pszichológushoz jártam majdnem 1 évig minden héten. Középsúlyos depressziót állapított meg a hölgy. SZTK alapon jártam, elfogytak az alkalmak. Sokat segített, mert nagyon sötéten láttam akkoriban a világot mikor jelentkeztem. Mikor lezártuk, mintha kivirultam volna. De ennek 1.5 éve. Azóta néha mintha visszaesnék. Nem annyira folytonos ez a “borúlátásom” mint régen, hanem vissza-vissza térő. Mondjuk heti 2-3 napos, vagy annyi sem. Változó. De azt vettem észre, hogy attól függ mennyi kudarc ér, vagy milyen volt a napom, vagy ami a legrosszabb: saját magamat képes vagyok belevinni. Nem történik velem semmi, itthon vagyok, de elkezdek gondolkodni, elkap a szomorúság, kilátástalanság, és éjszaka emiatt nem tudok aludni. Sokszor vagyok ébren éjjel, vagy hajnalban felkelek és nem tudok visszaaludni, csak jár az agyam, sírok stb. Munkanélküli vagyok, emiatt is haszontalannak érzem magam + a régi rossz döntéseimen rágódom. Tehát az lenne a kérdésem, hogy vissza fogok-e esni jobban, vagy tudatosan el tudom-e kerülni pozitív gondolkodással pl? Egyik nap már azt mondogattam magamnak, hogy semmi értelme annak hogy vagyok, fel is köthetném magam. Nem tenném meg, de szóval ilyen dolgok jutnak eszembe. De ma pl semmi ilyesmi gondolatom nem volt. Sőt, jól éreztem magam, programot csináltam magamnak. Válaszukat köszönöm!

Szep napot,

Nagypapam 84 eves, bottal jar mar csak es eleg nehezen. Nemreg meg szellemileg teljesen aktiv volt, viszont mostanaban valtozast tapasztaltam: evek ota a szamitogep (facebook,skype) elott ul napi 8 oraban. Sokat alszik, neha delutan 5kor kel fel. A kotelessegeit (pl szamlak) elhanyagolja. Kitalalt egy fiktiv tortenetet, hogy viszonya van egy brazil operaenekesnovel. Facebookon koveti, irogat neki, az eredeti, official oldal mar letiltotta ot. Viszont letezik egy kamu profil ugyanazon a neven, es ez az illeto lajkolja a bejegyzeseit, kuldott egy szivecsket, es amikor nagypapam rairt facebook-on, visszareagalt, hogy how are you doing. Nagypapam kitalalta, hogy masfel eve viszonyuk van es egy szepen felepitott, erzelemgazdag, esemenydus sztorit gyartott hozza. Megszallottan mesel. Elmeseltuk neki, hogy a dolgok nagy reszet csak kepzeli, es el kene menni a haziorvoshoz, hogy utana kivizsgalhassak. Belement, de vonakodva nyilvan, remelem ossze fog jonni. Beismerte, hogy a valosagot osszemosta a kepzeletevel. Neha elgondolkodtatjuk, hogy ez a sztori nem stimmelhet, mert xyz, es olyankor belatja, utana ujrakezdi a tortenetet, mashonnan. A haziorvos azt mondta, le kene tiltani a szamitogeprol, de nala ez fuggoseg lehet mar. Tehat felo, hogy a megvonas kovetkezmenyekkel jarna. Mit lehet tenni, ha el akarom kerulni a hosszu haziorvos-beutalo-pszichiatriai folyamatot? Van esetleg olyan szemely, aki hazhoz jonne es ki tudna vizsgalni?
Azt mondta, van a valosag, es a VALOSAG, es nem talalja a ketto kozotti osszekoto hidat.
Szerinte a no talalkozni akar velunk, es erolteti a vele valo kommunikaciot.

koszonettel,
Anett

ÜDVÖZLÖM!

NAGYON KÉREM AMENNYIBEN LEHETSÉGES LENNE, NEM SZERETNÉM NYILVÁNOSSÁG ELÉ KITENNI GONDOLATAIMAT. LEHET-E HOGY ERRE A LEVELEZÉSRE KÜLDJÉK EL A VÁLASZT?? Szeretnék családi problémákkal kapcsolatban tanácsot kérni.

Köszönöm: Eszter

Üdvözlöm! Azért fordulok Önökhöz, mert az utóbbi időben hálátlan vagyok magammal szemben. Úgy értem, sok a negatív gondolatom magamról. Néha az öngyilkosságra gondolok, meg arra hogy semmi értelme annak, hogy élek. Kivéve, hogy a családom szeret meg a kutyám. Emiatt lelkiismeret furdalásom van, mert egészséges vagyok, anyagilag is mindenem megvan. Csúnyának és haszontalannak érzem magam, pedig ha belenézek a tükörbe nem egy csúnya nő néz vissza rám. Mégis annak érzem magam. Ez talán butaságnak hangzik, de más amit a tükörben látok és más ahogy érzem magam. Attól félek, hogy a folytonos negatív hozzáállásom miatt, és mert nem becsülöm meg amim van, el fogom ezeket veszíteni. Pedig voltam beteg, 1 hétig járás képtelen voltam, tudom milyen borzalmas ha ágytálat kell használni meg pelenkát…. Félek attól, hogy az állandó boldogtalanságom miatt (pedig tényleg semmi okom nincs erre) bevonzom a rossz dolgokat. Főleg a rákot. A családban sokan voltak azok, meg is haltak benne 40 éves koruk környékén és azt hallottam ennek pszichés oka is van. Rettegek ettől… Tehát negatív gondolataim vannak és emiatt bűntudatom és félelmem. Hogyan verjem ki ezeket a fejemből még mielőtt baj lesz? Mostanában kezdtem el önismereti könyveket, pozitív gondolkodásról szóló könyveket olvasni. Ez segíthet ha hálával és köszönettel fordulok azért amim van? Köszönöm a válaszukat!

Lassan több, mint fél éve szorongással küzdök. Több fóbiám, félelmem kialakult azóta (zárt vagy zsúfolt helyiségek pl. liftek, buszozás, éttermek, mozi, stb.). Pszichológusnál jártam, relaxációs technikákat tanított, de úgy érzem ezek pont csak annyira segítenek, hogy kihúzzam magam egy adott rosszullétből. 19 éves vagyok, idén érettségizem, szeretnék egyetemre menni, de félek az utazástól (3-4 órás útra lenne a választott egyetem) és a kollégiumtól is (eléggé zárkózott, izgulós személyiség vagyok). Mennyire ajánlott egy gyógyszeres terápia ilyen helyzetekben? (A pszichológusom, szüleim a gyógyszerek ellen vannak, a betegség kialakulásának legelején meglátogattam egy pszichiátert, ő írt fel Xanax-ot, de csak vészhelyzet esetére tartok magamnál, vagy 5-6 hónapja nem használtam.) Mit tudnék tenni, hogy javuljon az állapotom, milyen típusú kezelést tudnának ajánlani?

Lassan 3 éve vagyuk együtt a barátommal, akit egyébként Németországban ismertem meg,de ö viszont török.A kapcsolatunk nem volt mindig fehötlen. Hónapokon keresztül aljas módón megcsalt engem, aminek a nyomai még a mai napig kínoznak. Elalvás elött agyalok sokat a történteken, ezeket a gondolatokat megrobálom elhesegetni, de ez valamikor órákba telik mert olyankor zaklatott és ideges iş leszek és nagyon nehezen tudok elaludni. Sokáig nyugi volt ami a másik nöt illetiöen. Kb 4 hónappal ezelött megtaláltam a nö telefonszámát, férfi álnéven elmentve a telefonjában. Amit természetesen kimagyarázott, és rá egy hétre otthagytuk Németet és kiköltöztünk Törökbe amit egyébként már terveztünk. Ugy gondoltam adok még 1 esélyt a dolognak, és törökországnak. Azt hittem ha idejövünk az segíteni fog feledni, de a helyzet az hogy rosszabb lett. Majdnem naponta kap el a sírás. Munkátvállalni itt nem tudok olyan könnyen és a nyelvet sem beszélem. Ez rátesz egy lapáttal az egészre. Megpróbáltam vele többször beszélni hogy itt nekem semmi jövöm, Maximum otthon ülö háziasszonyként. De egyik fülén be a másikon ki. A megcsalásos témával inkább már el se kezdekek vele beszélni mert ugy érzem idöpocsékolás. És én azt hiszem deresszios lettem. Mit kéne tegyek? Menekülni innen? A választ elöre ist köszönöm.

Kedved Doktornő!
A problémám a következő. 9 hónapja szakított velem a párom, akivel másfél évig voltunk együtt. Nekem ő volt a nagy szerelmem, soha senkivel nem éreztem ilyen érzelmeket, és szex terén sem volt soha senkivel ilyen jó, mint vele. Ő ugyan ezt mondta nekem, gyereket is szeretett volna tőlem, és feleségül venni, el is jegyzett. Elég hirtelen lobbant fel ez a szerelem, szinte első látásra szerelem lett. Mindenkinek mesélte, hogy én vagyok neki a nagy Ő. Viszont nekem előtte volt egy 5 éves kapcsolatom, akkor lett vége.amitől lelkileg nagyon nehezen tudtam leszakadni, és sajnos kétszer megtörtént, hogy lefeküdtem az exemmel. A másodiknál már tudtam, hogy ez már nem az, már nem szeretem. Már az új páromat szerettem, és az a szex csak megerősített benne, hogy már nem kötődöm az exemhez. Viszont ezzel magam alatt vágtam a fát, mert az akkori párom, ezeket tudta, és nem is tudtam hazudni neki, és ő is rájött, mert mindig mindent megérzett velünk kapcsolatban. Eleinte ugy nézett ki hogy megbocsájtott, de a tüske ott maradt benne, mert mindig felhozta ezt a dolgot. Nem éltünk együtt, én biztonságra vágytam, de a munkája miatt se tudtunk volna együtt élni, mert ő csak hétvégén volt otthon, és nekem van egy kislányom és Budapesten élünk. Ő pedig vidéken, én meg nagyon nem szerettem ott lenni…és ugy tűnt hogy ő sem akarja otthagyni a vidéki életét, és a barátait, a házát nem akarta eladni..Bár akkor mást mondott. Igazából mind ketten betegesen féltékenyek voltunk, sokszor pofonok is elcsattantak, de mégis érzem hogy ő kell nekem, még 9 hónap után is. 10 napja megkeresett, sms-eket irt. De nem ilyen visszatérésre számítottam tőle. Szexuális dolgokat írt nekem, hogy mennyire akar engem ujra. és másfél napig arról írt, hogy kiván akar engem, de ez már csak szex és vágy, és már nem akarja hogy szeressem, és azt irta hogy már sajnos van uj kapcsolata, ami szerintem nem igaz, és mások szerint sem, én azt gondolom, hogy csak kitalálta, hogy fájdalmat okozzon nekem, vagy talán csak ki akarta deríteni hogy érzek-e még iránta, vagy hogy én is akarom-e őt, vagy hogy van-e nekem már kapcsolatom. tudni kell róla, hogy elég rafinált, és mindig kitalált sztorikat, hogy cukkoljon engem, hogy legyek féltékeny rá. De ez is elég logikátlan nekem, hogy ha uj kapcsolata van, akkor miért engem akar és rám vágyik? Aztán mikor én azt írtam hogy én szeretem őt, akkor azt írta hogy ő már nem akarja hogy szeressem, és ha akkor eldobtam többször, akkor most se kelljek már, és én megöltem a szívét, és én tettem ilyenné, hogy őt már csak a szex érdekli, nem akar romantikázni sem. Csak a szex…..mert hogy milyen jó volt velem….meg hogy ez csak vágy. Aztán 5 nap mulva azt írta, hogy mégse fog keresni, mert igaz hogy van vágya, akar is engem, de még mindig benne van a sok fájdalom, és a bántás, és az hogy én nem tudtam elengedni az exemet akkor…és a szerelmét is elmulasztottam azzal hogy nem tudtam elengedni az exem. és hogy valami eltört benne. Én meg azt írtam, hogy csak barátként szerettem volna vele beszélni. De ő csak azt mondogatta, hogy nem lehet mert abból szex lesz, és ő nem akar engem használni, mert ő nem tud csak szexelni, és nagyon akar, de már nem lenne az ami volt. és hogy én is kivánom őt jól tudja. és azon dolgozik hogy elmuljon a vágya és tudjunk barátként találkozni, beszélni. Aztán egy olyannal is elő hozakodott, hogy majd ha nekem lesz más az életembe, akkor tudunk találkozni. Na ezzel végleg elvesztettem a fonalat, nem értem hogy mit szeretne, és hogy miért csinálja ezt. Főleg hogy még van vágya, és az érzéseit is el akarja fojtani, ez biztos…A facebook-on csak egy farkas fotója van fenn, nincs is kép róla, és az van ott kinn hogy egyedülálló, és pár hete még azt irta, hogy ő nem is vágyik kapcsolatra, és jó neki egyedül. Nem tudom, hogy ez most valami taktika, vagy csak egyszerűen kiváncsi volt, hogy mit érzek iránta, vagy ki akarta csak deríteni hogy van-e nekem más az életemben..mert olyan dolgokat is írt,pl: “biztos rossz volt a pasi” “Biztos csak azt akarják tőled, mert a pasik ilyen szemetek” S talán azért találta ki hogy neki már van másik, hogy kihuzza belőlem az igazat. Ráadásul a szomszédja élettársnője képét is mutogatta nekem, hogy az a nő ápolja a lelkét. Mintha féltékennyé akarna tenni vele. hiszen ő olyan típus, ha van szerelme akkor éjjel nappal vele van, nem pedig a szomszédja párjával… Arra lennék kiváncsi, hogy vajon miért csinálja ezeket? VAjon még szeret? Vajon még lehet ebből újra kapcsolat? S hogyan vegyem rá, hogy találkozzunk? Én már mindent megpróbáltam úgy érzem, talán több időt kéne hagyni neki. Csak azt sem értem, miért akarja hogy barátként találkozzunk? és miért lenne jó neki ha nekem lenne más? Vagy ha ez egy taktika hogy bevalljam a nem létező páromat, akkor elég érdekes taktika. Főleg hogy 9 hónap után került elő ilyennel, hogy engem kíván és akar.
Közbe mégsem, mert benne van a sok fájdalom….Az exemmel való megcsalás miatt 🙁 Nem tudom hogy valaha elmúlik-e ez nála,gondolom egyéntől függ. De az biztos, hogy én hiába próbálok ismerkedni, nem megy, csak rá tudok gondolni! pedig 9 hónap telt már el.

18-év után 10 hónapja úgy hozta az élet, hogy külön költöztünk a férjemmel!Igazán jónak tünt, hogy egy kicsit külön leszünk-sokat ivott agresszív volt a gyerekekkel is velem is!Igazán sok változást a gyerekek(10.10és 6 évesek) nem észleltek-hisz sokat volt távol!Dolgozott néha 24órában utána ki kellett pihenie a munkát!!Ez idő alatt sokat voltunkegyütt még ha külön helyen is laktunk, hisz sokat aludt nálunk!2017.nov megmütötték a lábamat és ő volt a gyerekekkel-utána maradt segíteni és az a pár nap fantasztikus volt!Közbe megláttam levelez valakivel-rákérdeztem azt mondta nem komoly! Jött volna hozzánk mondtam gondolja át mit akar ez a plusz fő nem kell!Rá kéthétre már kéz a kézben járt az új csajjal! Lányom akinem értette mi törtánik megkérdezte apa miért fogod a Kati kezét-mire az apja azt mondta mert mostmár őt szeretem! K.O.Egyik gyerek sem akar menni az apjukhoz mert egyszerüen nem tudják elfogadni az új nőt!Mennek kéthetente de mindig nekem kell rábeszélnem őket! Igaz én sem tudom sem elfogadni sem felfogni a történéseket nem hogy ők-de szegények teljesen ki vannak készülve az apjuktól aki ráadásul folyamatosan a nőjével akar velük találkozni-mondván meg kell szokniuk!Igaz de 3-hónapos kapcsolatról van szól!Kértem próbáljon egyedül közelíteni a gyerekekhez-de nem!! Mindegyik gyerekemnél észre vettem nagyobb változásokat! Mit tegyek, hogy jobban kezeljék a helyzetet ők is én is!Nem akarom, hogy sérüljenek ezért!
Köszönettel : Tünde

Kedves Doktor úr /Doktornő !
22 éves vagyok. Volt egy 4 éves párkapcsolatom, viszont ezt nem rég le zártuk ,mivel voltak kisebb problémáink és a szüleim nem fogadták el. Megtudtam,hogy várandós vagyok és meg szakíthatom a terhességet , viszont ez már megtörtént régebb. Nem mondtam el a barátomnak ,mivel már nem vagyunk együtt ,a szüleimnek sem,nagyon szeretem őket ,csalodnának bennem és tudom,hogy ez nem fér bele az életembe és mégis zavart vagyok,pedig minden ténnyel tisztában vagyok,de kétejeim vannak ,hogy jól döntők ha megszakítom a terhességet másodjára ? És tudom,hogy félelemmel bevonzom a nem kívántakat..igazából attól félek,hogy a jővőben ne csalodjak döntéseimben és ne legyen negatív hatása a testi épségemre. Ha őszinte vagyok egy olyan választ szeretnék amivel megerősíti döntési vágyam , de az őszinte szakvéleményét kérem és az empátiait. Előre is köszönöm válaszát .

Lehetséges pszichoterápiát folytatni magamon, ha nem, miért nem? Miért jobb eljárni valakihez, mit tud ő amit én magamtól nem? a saját életemet én ismerem.
Jelenleg is azt csinálom. Annyi a lényege nálam, hogy a múltat úgy tekintem, hogy annak már végleg vége és amik történtek azok engem szolgáltak, a bátorság erényét tanultam és tudom hogy már bátor vagyok. Hiszek abban, hogy azért vagyunk a Földön, hogy megtapasztaljunk mindent jót és rosszat és bármennyiszer újraszülethetünk ide ha úgy akarjuk.
Bele merek menni mindenbe mert úgy vagyok vele, miért ne, hiszen tanulás. Nincs kudarc, olyan nem is létezik.
Ugye a családban sok trauma éri az embert, ha olyan. Ezzel úgy vagyok hogy ami a családban, iskoláimban történt az egyébként nem úgy működik a világban és tényleg nem. észre vettem magamon sok mindent amit a családból kaptam és illeszkedik minden, leinkább a személyiségemben,sokat olvasok pszichológia témában is. Amit gondolok, érzek rosszat, ahogy viselkedek az egy lenyomata lehet egy régebbi történésnek, ami beleivódik a személyiségbe, de azt tudatossággal át lehet dolgozni, nekem egész jól megy. Mindig megnézem, hogy gyerekkoromban történt e valami hasonló, mikor, kikkel, hogyan kapcsolódik a jelenhez és utána ráfekszek és dolgozok rajta, általában félálomban, de nem mindig, nagyon jó érzés, bár van amikor elkap a sírás, máskor a harag de az jó át kell élni. Most van egy érzékeny pontom, akárhányszor előjön az, hogy nem támogattak, nem támogatnak eléggé könnyezni kezdek,erős reakciókat vált ki, de közben egyedül akarok megoldani mindent, senki nem volt mellettem régen, csak magamra számíthatok, magamnak kell elérnem mindent.
Az a legjobb hogy az életemben a sok rossz ami történt nagyrészt nem az én hibám volt, hanem környezeti, a iskolai bántalmazás éveken keresztül, de inkább évtized stb. Viszont nálam van a kitörés lehetősége bármilyen helyzet megoldható,nálam van a kontroll.
Rengetegszer szembe néztem már mindennel az életemben. Ami a buksimban van az határoz meg mindent körülöttem. Fogalmazhatnék úgy is, hogy én vagyok a saját világom közepe.
A legfontosabb a szubjektív valóság, ami a fejünkben zajlik és teljesen egyedi. Szerintem nincs sok értelme valakit pl. borderline személyiségzavarosnak nevezni, jól hangzanak ezel a biléták. Én meg nárcisztikus vagyok biztos.
Ha nem történtek volna rossz dolgok, akkor sose mentem volna el az önismeret irányába és nem lenne bennem ambíció se, és csak előre haladok. Már elkezdtem megvalósítani.