Kedves Doktor Nő!

Szeretem a munkahelyemet, de néha becsúszik a túlóra. Egyszerűen nem tudom ott hagyni a munkát úgy, hogy tudom, már nem soká befejezem.
Párom ezt nehezen viseli. Azt mondta, hogy ha mégegyszer túlórázok, akkor az egyenlő a szakítással.
Folyamatosan azt hiszi, hogy megcsalom őt. Természetesen alaptalanul. De ő magában összerakta ezt a túlórázások miatt.
Bár már lassan úgy látom, hogy csak ürügyet keres a szakításra.
De együtt élünk már. Én pedig talán túlságosan is ragaszkodok hozzá. Tartok a szakítástól.
Lenne tanácsa?

Segítségét előre is köszönöm!

Kedves Cintia!
Gyerekkorom óta jártam pszichológushoz, viszont visszatérő problémám a halál félelem. Szedtem régebben gyógyszert is. Egy ideig megszűnt ez a félelem, viszont mostanában egyre sűrűbben jön elő esténként, ilyenkor ráz a hideg, hányingerem van rosszabb esetben hányok is. Esetleg a gyógyszeren kívül van valami megoldás erre? A kisfiam miatt nem szeretnék gyógyszert szedni és orvoshoz járni. Válaszát előre is köszönöm.

Minek ez az élet?
Kezdjük ott hogy agresszív, alkoholista apa mellett nőttem fel, anyám meg tanult tehetetlen.
Mutassuk azt kifelé hogy minden rendben és nyomjuk el magunkba. Középiskola is el volt rontva. Nem jártam be órákra.
A jelenben is csak úgy vagyok, agresszív vagyok, néha csak úgy ütök mindent körülöttem. Interneten zaklatom az embereket. Nem tud érdekelni már semmi, és semminek a következménye.
Dolgozni rohadtul nincs kedvem, de muszáj lesz, hát még tanulni.
Zavarnak a sznob emberek. Ha egy ilyen ember meg merne szólni valami miatt, ott testi sértés lenne szerintem.
Az a jó, hogy nem maradt bennem semmi szerintem a haragon kívül.
Állatok vagyunk eszünk, iszunk, írtjuk egymást.
Meghalunk, talán újraszületünk egy jobb életbe.
Van-e értelme élni, lehet hogy holnap elüt egy autó és vége az egésznek, sötétség.
Család tagokat is átkozom. Számomra nem jelent sokat a család. Születésnapomon is a baromságaikat hallgattam, játszák azt, hogy jajj minden jó én meg vigyorgok a sarokban, jót nevetek rajtuk a “szeretet ünnepén” is. Karácsonykor apámat ordítottam le, de persze problémás őrültnek nevezett, ő mi volt? apának alkalmatlan, ordítozott. anyámnak is lehetett volna szép élete, de hozzáment egy ilyen furcsa emberhez. Mikor foglalkozott a szükségleteimmel, ki adott volna nekem normális értékeket. Édesanyám foglalkozott velünk, megadott minden tőle telhetőt, hálás is vagyok neki, de csak neki.
Fiatal vagyok, de rohadtul nincs semmi. Pszichológushoz menjek el, de minek, nem oldja meg az életemet, magamtól is rájövök azokra, amiket mond, az agyamat meg nem fogja át huzalozni. Amúgy is felidegesítenek valamiért. Voltam egynél, de csak a pénzemet húzta be és gúnyolódott rajtam én meg kifigyeltem mikor megy haza és melyik az ő autója és az autójához vágtam hozzá jópár követ este, visszakapta. 15 alkalommal voltam nála és még a diagnosztikus fázisban tartott, szerintem így próbálta elvenni a pénzemet és kiröhögött számtalanszor, nem is bízok bennük többet.
De komolyan minek élni? Ennyi az élet: felkelsz, bemész valami munkahelyre, ha nem vagy szerencsés és gazdag, akkor ennyi az élet és engem az ilyen hobbik nem hoznak lázba mint a horgászás és társai.
Mondjuk ha tanulnék valamit lehetne esélyem, csak ez is probléma, mert nem is nagyon érdekel semmi szakma.
Nem akarok öngyilkos lenni, csak nem tudom minek az élet.

Kedves Pergel-Száraz Cintia !
Csaba vagyok ,25-éves ! Lassan egy éve élek párkapcsolatban . A megismerkedésünk úgy kezdődött ,hogy lakótársat kerestem magam mellé az albérletembe . Az említett hölgy be is költözött ,rá egy hétre kapcsolatot alakítottunk ki . Utána rá két hónapra megkértem a kezét . Ő igent mondott . Teletek múltak a hónapok ,és úgy érzem kicsit elhidegültünk egymástól . Egy rossz hibám van a kapcsolatban ,hogy nagyon féltékeny vagyok . Valami okból azt érzem ,hogy megcsal ,de Ő váltig állítja hogy nem . Nem tudom miért de nem tudok benne bízni vakon ,beszélgettünk erről ,hogy szokjak le erről mert ez meg fogja “ölni ” a kapcsolatunkat . A megbeszélések mindig egyhangúan telnek Ő kijelenti,hogy bízzak benne de nem megy maximum idegig-óráig ? Ebben az ügyben szeretném a véleményt kérdezni ,hogy hogyan tudok megbizonyosodni ,hogy valójában nem csal-e meg ? Meg hogyan tudnák azon javítani ,hogy bízzak benne ? Előre is köszönöm a válaszát !
Üdvözlettel : Csaba

Üdvözlöm! Van egy férfi, aki lassan 2 éve hogy a szívemben van. Kollégák voltunk. Sokszor beszélgettünk egymással a munkahelyen (5-10 perceket naponta) volt hogy reggel együtt mentünk dolgozni mikor összetalálkoztunk a buszon stb. Ő tudta, hogy tetszik nekem. Valakinek azt mondta, hogy tud róla. De hol volt neki barátnője, hol nem. Elég furcsa volt a kapcsolatunk. Az én részlegemről velem beszélgetett legtöbbet, igaz ő mindenkivel nyitott és beszédes. Tehát nem tudtam, hogy ez most nekem szól-e vagy alapból ilyen. Az ő részlegéről meg bárkivel, bármiről elbeszélgetett. DE: voltak olyan mondatai amikről azt hihetném, hogy ez kicsit több. Egyszer azt mondta “ezt a történetet majd egy ital mellett elmesélem”. Aztán “meghívlak téged egy ilyenre” és rá mutatott egy üdítőre. Vagy hogy neki nehéz ez a tavasz/nyár, mert ilyenkor rájön hogy hiányzik neki egy nő az életéből. Volt, hogy meghívott 1 kávéra az automatából. Volt, hogy kaptam tőle egy szelet csokit. Ezek 1-1 alkalmak voltak. Nagyon sokat mosolygott rám, követett a szemével ha megjelentem. Nem mentünk el úgy egymás mellett, hogy ne beszéltünk volna valamit. Kezdem magam hülyének érezni, hogy csak bebeszéltem magamnak, hogy ezek jelentettek bármit is. Ugyanis már nem dolgozunk együtt. Gyakorlatilag néha összefutunk az utcán véletlenül mert egy környéken lakunk. Akkor már nem olyan a beszélgetés. Ebből áll a beszélgetés: kivel mi újság? Semmi. És veled? Semmi. Esetleg, elmondom hogy mit főzök, vagy hova megyek. Vagy ő hova megy, vagy fáj-e a torka meg ilyenek. Semmi értelme már ennek a beszélgetésnek. És nem tudom ki lehet-e még hozni ebből valamit, mert nagyon vonz még mindig. De mikor ott áll velem szemben mint aki elveszik a szemeiben. Csak nézem őket és lefagyok. Mintha egy üres lap lenne a fejem, semmi nem jut eszembe, . Lehet azt hiszi buta vagyok, vagy unalmas, ezek után én is azt hinném ahogy viselkedem vele. Nagyon elrontom mindig, aztán meg fáj a szívem mert a napjaim nagy részében rá gondolok. Én nagyon megkedveltem, és 2 éve rá gondolok. Randira esélytelen így elmenni (mivel nem hív el) azt sem tudom igazán van-e neki azóta valakije. Elterveztem, hogy ha találkozom vele majd én elhívom randira vagy ilyesmi. Aztán ott álltam mellette és nem mertem. És inkább csak nézem őt némán, aztán elköszöntem és leszálltam a buszról. Mit tegyek Ön szerint? Érdemes még valamit tennem, vagy hagyjam mert ez a hajó már elment? A célzásai még tavaly nyáron voltak, úgy 6-7 hónapja. Azóta felmondott a munkahelyen. Köszönöm a választ.

Jó estét.
Azért kerestem fel önt ,hogy tudna e tanácsot adni nekem hogy legyen önbizalmam magammal szemben mert félek belekezdeni akármibe félek,hogy nem tudom megtanulni vagy el rontom ,rosszul csinálok meg valamit és kinevetnek.

Üdvözlöm!A testvérünk(3-an vagyunk)évek óta szipolyoz minket. Ha pénzt kap ígéri, de soha nem adja meg, ha segít bármiben, mindent felhánytorgat utólag. Ha nem adunk, meglop. Rengeteg adóssága van, hiába próbáltuk segíteni. Volt, hogy évekig felénk se nézett, valami nővel mindig összejön, aki kiforgatja mindenéből. Aztán visszatér. Jó munkája van, megbecsülik.Intelligens, de gyakran iszik, dohányos. Hazug, manipuláló, idegenek előtt játssza a jófiút. Félünk, hogy bajba keveri magát, volt már rá példa,mégis legszívesebben nem engednénk be többet.Ha elfordulunk tőle, és baja esik, örökké magunkat vádolnánk, hisz a vér kötelez, és mi szeretjük, bár neki, mintha nem lennének érzései.Ám ha nem határolódunk el, tönkre tesz minden szempontból.Sose ismeri el hogy amit csinál helytelen. Se elvonóra, se pszichológushoz nem menne. Ezért nekünk kell másképp viszonyulni. De hogyan?(Csak nem rendes ember, vagy pszichopata?) Mit tegyünk?
A választ előre is köszönöm.

Üdvözlet!

Sajnos elég régóta kényszer és pánikbetegségben szenvedek.Mostanában olyannyira pánikolok,hogy még az ágyból sem tudok felkelni és emberek közé menni.A családom is csak hátráltat,nem igazán értik min megyek keresztül,azt hiszik csak kitalálom az egészet.Mivel nincs munkám,ezért Tb-m se,hova tudok fordulni segítségért?
Előre is köszönöm válaszukat.

Köszönöm szépen, hogy e lovasság e-maileket.
Középiskolai 9. Osztályba járok a Szolnoki …. (moderálva)-ba. Van egy matek tanárom aki finoman szólva tönkre teszi az életemet mióta egy osztályfőnöki órára behívtuk megbeszélni a problémáinkat vele és én Diák önkormaztos képviselő létemre muszáj voltam én közölni vele a dolgokat hála a többieknek. Azóta folyamatosan keresi a azokat a pontokat ahol rám tud förmedni / kiabálni tud velem vagy osztály társaimmal. Kedden lesz egy ilyen tárgyalás féle ahol igazgatóság elött kell kiállnunk az Angol kezdő csoportért. És feljött egy olyan fogalom, hogy lelki terror. És lenne olyan kérdésem,hogy egy tanár, hogy tud lelki terrort gyakorolni diákokra?? Válaszát előre is köszönöm! Üdv: Kristóf

Ha nincs fizetve a TB-m,akkor hogy menjek el háziorvoshoz beutalóért?Rögtön látja a számítógépen.

Üdvözlöm! 29 éves nő vagyok. A szüleim tini koromban meghaltak, a nagymamám nevelt fel. Ő idén lesz 90 éves. Fizikailag jól bírja magát. Tesz-vesz, főz stb. Inkább az a baj, hogy nem tudom élni az életem miatta. Kapcsolatom nincs, nem is volt komoly. Amúgyis visszahúzódó vagyok meg önbizalom hiányos. 6 éve randiztam egy fiúval úgy 8-10szer. Nagyim kifigyelte az ablakból hogy mikor hazakísért, megcsókolt. Aztán ezt szóvá tette. Aztán volt hogy átjött hozzám a fiú. Filmet néztünk. Be volt az ajtóm csukva. Semmi nem történt köztünk, még csak nem is egymás mellett ültünk 😀 Este 8 körül hazament. Nagyim nekem támadt, hogy biztos lefeküdtem vele. Aztán megszakadt a kapcsolat. Rá 1-2 évre, 25 évesen újra jött egy fiú. Vele már máshol búcsúztam el ha hazakísért, nem engedtem hogy találkozzanak. De 3 hónapja is jártunk már, és szerettem volna lefeküdni vele. Neki zűrös volt a családja, átjött hozzám. Nagyim meg kifigyelte, hogy valami történt. És másnap nekem támadt,hogy miért nem égett a villany a szobámba? Mit csináltunk? Lefeküdtünk? 25 éves voltam, dolgoztam. Szűz voltam. Szerintem nem tettem helytelen dolgot. Utána mint egy szégyenteljes nő úgy beszélt rólam. Nagynénémnek is elmesélte “mit tettem”. Aztán szétmentünk hamarosan a fiúval. Azóta, 4 éve semmi. Se randi, se udvarló. Van aki tetszik, de így hogy? Ide nem jöhet senki. Én ne menjek sehova mert fél este egyedül. Bele sem merek gondolni, hogy másnál aludjak. Én felelek érte, viszem orvoshoz ide-oda. De mintha az életem feladnám miatta. Persze piszkál hogy kellene udvarló. Ennyi idősen férj. Neki 29 évesen, 10 éves házassága és 2 gyereke volt. De ők kézenfogva sétáltak a főutcán ennyi történt, és 6 hónap ismertség után házasodtak, szüzen ment férjhez. 70 éve. Bűnösnek érzem magam, hogy vágyaim vannak, és hogy tehernek érzem őt. De az élet szalad el mellettem. Se nyaralás, se kirándulás, se buli, se férfi. Pár hete színházba mentem egy kolléganővel. Vasárnap délután. Ki volt akadva, hogy minek. Hülyeség. Nehéz ez, mert kettős érzéseim vannak. Várjak még és majd az élet megoldja a dolgokat? Nem akarom, hogy meghaljon, mert szeretem őt. De így meg… tényleg bűntudatom van.

Kedves pszichológus ,nagyon örülnék egy válasznak, ez már régóta foglalkoztat.
Vegyünk egy szorongásos zavaros embert ptsd, szociális fóbia , Vagy személyiségzavaros, mondjuk nárcisztikus, vagy antiszociálist, ezeken hogy tud segíteni a terápia? Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen pszichoterápia visszafordítja az agyi elváltozásokat, meggyógyul az agy, új idegpályák jönnek létre, tartósan megnövekedik a szerotonin, dopamin szint, megváltozik a magatartása. Pedig ez csak beszélgetés, és a terapeuta kérdezget. Mondjuk van olyan is ami a tudatalattiba megy le, hipnózis stb.
Különféle energiagyógyászat is van, bár az egy külön téma.
Állítólag a hit a kulcsa.

Tisztelt Dr!
Van egy 6 éves kisfiú akinek meghaltak a szülei autóbalesetben és nincsennek rokonai. A balesetben ő is ott volt. Mivel a történtek megviselték sokkos állapotba került. Szeretném örökbe fogadni, hogy segítsek neki. Nekem még nincs gyermekem, de nem vagyok meddő. Az érdekelne, hogy a történtek miatt mennyire lenne nehéz feladat őt örökbe fogadni, illetve nevelni?

Válaszát előre is köszönöm!

Érdemes lenne pszichológussal beszélgetni? spirituális gyógyító technikán vettem részt régebben többször, a tudatalatti berögződéseket cseréli le és kigyógyultam a szorongásból, depresszióból általa, elmúltak a gyötrő traumás emlékképek, és ez tartós, viszont vannak fura dolgaim, nem érzem rossznak és pozitív, csak más.
Mostanában olyan, mintha nem én lennék, szerintem befolyás alatt állok, nem rossz démon, segít nekem, hála neki sok minden változott, az arcom is megváltozott, olyan karakteres lett. Mintha amnéziám lenne gyermekkoromból, nem tudom mik történtek, mintha ki lenne törölve. Teljesen megváltozott a személyiségem, önértékelésem is. Kis önbizalomhiányos fiúból egy méltóságteljes férfi kezd kialakulni. Határozott vagyok.
Nem érzek semmi kötődést családtagok iránt, az is meg lett szüntetve.
Szerintem kapcsolatban állok a Fényhozóval ( ő a Sátán a keresztények szerint,valójában ő a jó) sokat filozofálgatok róla, ezek csak így megjelentek, a lázadása, az ember bűnbe csábítása valójában segítség volt, meg akart óvni minket. Tudást adott nekünk és segít kiteljesedni. Segítsünk az embereknek, tegyük jobb hellyé a Földet, ez a tanítása. Támogassuk az elesetteket, emeljük fel őket.
De annyira más minden mostanában, könnyebben tanulok, csak úgy pörög az agyam. Mintha kaptam volna képességeket. Olyan laza minden, mintha egy mennyország közeli állapotban lennék, amikor nem marad semmi gondja az embernek és szabad, nem hat rá a rossz. Átlátom a dolgok közti összefüggéseket. Az emberek viselkedése mögötti hajtó tényezőket. Hogyan is fogalmazzak, hogyha az ember fejében, tudattalanjában minden ki van tisztulva, meg fogja látni a másik emberben a változtatni való dolgot, a gondolkodási hibát. És nekem szerintem már minden tiszta. Semmi stressz. Nem is értem hogyan tudnak az emberek aggódni, tele vannak megfelelési kényszerrel.
Szerintem van egy démon segítőm, de inkább angyal (csak száműzött a lázadás miatt), akivel osztozok a földi életemben, aki meggyógyított, tanít cserébe élhet velem egy személyben. Csak jóra tanít, ők nem rosszak, a keresztény vallás gonosznak tünteti fel őket. Nem hallom a hangját, csak tudom hogy itt van, érzem, nagyon pozitív energia, a tudatomra hat. Az egész személyem a része. Nem igaz az, hogy az ember eredendően bűnös. Ezeket nem monda nekem senki, csak elkezdtem így gondolkodni.
Elmúlt a félelem, már nem kell félnem semmitől, bátorságot kaptam, nincs mitől félni. A régi énem már a múlté.
Viszont néha eléggé agresszív vagyok, amikor meg akarnak gátolni valamiben, vagy családtagok le akarnak terelni az utamról. Amikor kontrollálva vagyok, annál nincs zavaróbb dolog.
Szerintünk nem szabad engedni senkinek, csak én és a fejlődés. Embereket fogadni magam mellé a fejlődés érdekében, párkapcsolat a vágy miatt. Szabadon kell élni, és magunkért, hiszen Isteni lények vagyunk.
Csak azért furcsa a teljes személyiségváltozás, néha sípol a fülem is.

Üdvözöm!
Nem tudom mi volt ez, örülnék válasznak, mert ez szerintem nem volt normális. Szeretnék erre magyarázatot.
Régebben egy pszichológusnál voltam, elég sokszor és kisértetiesen emlékeztetett az anyámra, amikor még fiatalabb volt és elkezdtem lázadni a pszicholgus ellen, azt meséltem neki hogy gyújtogatok stb. és elkezdett aggódni miattam, mint az anyám, amikor volt velem valami. Nagyon idegesített, de közben szerettem, arról fantáziáltam hogy az ölében fekszek és ő simogat majd, de közben gyűlöltem, meg is átkoztam a háta mögött számtalanszor, meg akartam ölni, dührohamokban törtem ki otthon, ordítottam, nem ettem, csak őt akartam, hívogattam telefonon, emailban mírogattam neki csúnyaságokat, mert nem bírtam tartani és ő nem értette, zaklatásnak vette. Az üléseken behódolóan, alázatosan viselkedtem vele, próbáltam hozzá közel kerülni, de annyira elérhetetlen volt és tárgyias,gyakran arrogáns és lenéző, beállítottam magamat áldozatnak, meséltem a sok szörnyűségről, hogy sajnáljon és megcirógasson, együtt érezzen velem, de nem használt, sőt néha csak vigyorgott. Otthagytam fél év után, de még mindig legszívesebben elkapnám az utcán és bántanám. és ezt nem vette észre, hogy ennyire szenvedek. Kognitív módszerekkel akart dolgozni, de nekem ebből az jött le, hogy kritizálja a gondolataimat és a nézőpontomat. Féltékeny voltam a többi kliensére, biztos több odafigyelést kapnak. Figyeltem a reakcióit.
Kisérteties hasonlóságot fedeztem fel a pszichológussal való viszonyom és az anyukámmal, családtagjaimmal való gyerekkori kapcsolatomban. Mintha azt a sok elfojtott érzelmet a pszichológusra irányítottam volna és az düh, harag, agresszió passzívan. Erre magamtól jöttem rá.
Szerintem durván kihasználta a helyzetemet. Simán el tudok képzelni egy ilyet, így tartja függőségben az embert.
Olyan voltam, mint akinek stockholm-szindrómája van, nagyon nehezen hagytam ott, de végül beszüntettem vele minden kapcsolatot, de ő még írogatta az időpontjait, már egy év eltelt de még mindig előjön a harag az irányába és ütöm a párnát.