Kedves Doktornő!
Több mint egy éve vagyunk együtt a barátommal. Elég stresszes a munkája, és mellette tanul is,ritkán van időnk kikapcsolódni. Mikor együtt vagyunk,mindig elmegyünk a nyaralójába. Régebben még nem tulajdonítottam neki jelentőséget de mostanában furcsállom mennyit iszik ilyenkor. Azt mondja,csak így tudja feloldani azt a mérhetetlen stresszt ami a jelenlegi életét jelenti. Én is szoktam olyankor alkoholt fogyasztani,de közel sem annyit amennyit ő…sokszor úgy leissza magát hogy elalszik ott,ahol éppen van,ülve vagy a földön akár…egészen addig nem foglalkoztam ezzel,ameddig el nem mondta,hogy egyik alkalommal munka közben is kibontott egy üveg sört,mert másképp nem bírta (emberekkel foglalkozik). Alapvetően nagyon szorongó természetű,a körmeit is folyton rágja,nagyon -nagyon maximalista típus,aki mindig mindent tökéletesen csinál-emiatt sokszor nem tud aludni,csak forgolódik.Volt hogy ilyenkor is ivott,hogy utána jobban tudjon aludni. Ezenkívül mindkettőnk apja alkoholista volt. Sokat beszéltünk erről,azt mondta ő tanult az apja hibájából és nem tenné tönkre magát. A gimnáziumi éveit is végigitta,azt mondta a családi helyzete miatt belül sosem volt rendben és valahogy ebben akart kitűnni…de már 30 éves és félek hogy el fogja veszíteni a kontrollt. Milyen kilátásaim lehetnének mellette hosszútávon,ha állítása szerint nem válna alkoholistává,de gyakorlatilag nem ez látszik…arról nem szólva hogy a maximalizmusából fakadó szorongása csak olaj a tűzre?
Köszönöm válaszát!

Tisztelt pszichológus! 5,5 éves kisfiamról szeretnék beszélni és segítséget kérni.gyakran kötekedő és durva az óvódában.Piszkálja és provokálja a társait ha rászól az óvónő gyakran belevigyorog a képükbe (óvónőket idéztem).Nyüzsök zizeg állandóan.Itthon nincsen ilyen probléma tévézik épít és autókkal játszik.Attól tartok hogy nem lesznek barátai ha így viselkedik.Meghívtak minden gyereket a csoportból szülinapozni de félek elvinni nehogy balhézzon ott is.Egyébként nagyon okos értelmes jó megfigyelő és jó a memóriája is.De magatartásilag siralmas.Mit tudnék tenni hogyan tudnék neki segíteni?Várom válaszát.Rita

Köszönöm a válaszokat !
De sajnos heves megyében (Eger környéken )nem tudok róla,hogy lenne valahol hasonló csoportterápia,konzultáció

Tisztelt Doktornő!

Október végén szakítottunk a párommal (31 éves férfi) 2 év párkapcsolat után, mert neki elmúltak az érzései. A kapcsolatunk nem volt kiegyensúlyozott, és az eszemmel nagyon jól tudom, hogy nem lettem volna boldog vele – ivott, nagyon sokat dohányzott, és sokszor a viselkedésével is bántott, illetve gyakran kitűnt, hogy nem ugyanazok a dolgok motiválnak minket -, mégis, amióta február elején megtudtam, hogy új barátnője van, akit imád és nagyon boldog vele, teljesen mélypontra kerültem. Hiába tudom, hogy nem lett volna vele kiegyensúlyozott és harmonikus a kapcsolatom, most mégis minden percben úgy érzem, hogy belehalok a hiányába, és hogy ezerszer jobban kellett volna csinálnom a dolgokat. A szakításunkkor azt mondta, hogy “én öltem ki belőle” az érzéseit (nem dühből mondta!), és ez rettenetes fájdalmat okozott. Megállás nélkül ostorozom magam amiatt, hogy miért voltam olyan “hisztis”, miért nem voltam megértőbb vele, miért viselkedtem olyan kiábrándítóan… miközben tudom jól, hogy máskor meg csodálatosan figyelmes voltam hozzá, és elhalmoztam kedvességgel, amit viszont ő egyáltalán nem tudott értékelni.
Egyszerűen nem akar múlni a szenvedésem. Amikor eltelik egy nap úgy, hogy kevesebbet gondoltam rá, és már azt hiszem, elkezdtem túllenni rajta, akkor másnap jön egy újabb hullámvölgy, és csak sírok megállíthatatlanul. Ismerkedem, randizgatok, teljesen nyitott vagyok, sőt vannak is férfiak, akik valamilyen szinten érdekelnek, tetszenek… de azt érzem, hogy amit az exem adott meg nekem, azt képtelen lenne megadni bármelyikük is. A kapcsolatunknak folyamatosan a szép és boldog pillanatai járnak a fejemben, már mindennel elterelem a figyelmemet, hogy ne legyen időm gondolkodni, és mégis teljesen váratlanul rám törnek újabb és újabb szép emlékek, amik valósággal belém hasítanak, és megint összeroppanok. Hiába ismételgetem magamnak mindazt, ami nem volt jó a kapcsolatunkban, hiába ismételgetem, hogy teljes mértékben az alkoholista-láncdohányos apja viselkedésmintáját követte, és ez engem mennyire aggasztott az egész kapcsolatunk alatt (az apja 2 éve meghalt tüdőrákban), hiába szajkózom magamnak, hogy mi minden volt rossz a kapcsolatunkban, egyszerűen nem használ, csak azt érzem, hogy meghalok nélküle, és meghalok a tudattól, hogy ő valaki mást szeret.
Mit tehetnék azon kívül, hogy terápiára járok, amire jelenleg nincs pénzem? Tudna írni pár technikát? Mindenfélével lekötöm magam, tornázom, utazom, szociális életet élek, rendszeresen kiírom magamból a gondolataimat, és semmi sem használ…
Előre is nagyon köszönöm!

Jo napot!
Párommal 3honapja vagyunk együtt! 2-3hete mindig ha együtt alszunk “fel kel” vadul csókolni,símogatni,vetkőztetni kezd aztan dologvégezrtlenül vissza alszik!
Elmondása szerint ilyenkor olyan mintha álmodna és mintha először érne hozzám!
Mi lehet ennek oka???

2éve voltam se veled se nélküled kapcsolatban egy (szerintem nárcisztikus )férfivel.Aki közben tartotta a kapcsolatot az exével(akivel 20 éve ismerik egymást)elmondása szerint mindig visszatérnek egymáshoz.Múlt héten kiadta az utamat ‘ez már sokszor előfordult de én mindig visszakönyörögtem magam.De most töröltem a facebookról.és semmit nem kommunikálok.ő sem.de belepusztulok úgy hiányzik.Semmi mással nem tudok foglalkozni lehangolt feszült szomorú dühös depressziós vagyok.Hogy tudnék kilábalni ebből.Nem kell más csak ő!

Kedves Pszichológus válaszol! 46 éves lányom több mint 20 éve diagnosztizált generalizált szorongásban szenved. Ez az állapota hol jobb, hol rosszabb. Most, több mint egy éve erős agórafóbiával küzd, dolgozni és bárhová elmenni kísérettel, -leginkább az enyémmel – tud. Ezenkívül enyhe hipochondriás tünetei vannak, gyógyszerfóbiás, önbizalomhiányos, sértődékeny. Természetesen anyaként ott állok mellette, segítem ahogy tudom. A problémám az hogy most már úgy érzem, hogy nem is az én életemet élem, hanem az Övét és ez most már időröl időre bennem hatalmas frusztrációt, dühöt kelt. Úgy érzem szét tudnám zúzni a világot, fáradt vagyok testileg lelkileg. Már nem tudom mit kellene csinálnom, milyen álláspontra kellene helyezkednem hogy segíthessek is és az én életem is elfogadhatóbb és “nyugalmasabb” legyen. Erre nézve szeretnék tanácsot kérni, ha lehetséges. Köszönöm.

Tisztelt Doktornő!
Párommal nagyon szeretjük egymást. Bár kapcsolatunkat a kezdetekkor többen megpróbálták tönkretenni, a nehézségeken együtt túljutottunk. Jól működik köztünk a kommunikáció, a szex is zökkenőmentes. Készülünk a házasságra is.
Párom nagyjából öt éve vált el a második feleségétől, ebből a kapcsolatból egy kisgyermeke van. Az első feleségét emiatt a fiatal nő miatt hagyta el hosszú évekkel ezelőtt. A második kapcsolatban a nő tette ki a szűrét, mint utóbb kiderült, részéről ez nem szerelem volt, hanem az anyagi biztonságát és a társadalmi státuszát akarta megteremteni. A bíróságokon a mai napig küzdenek, úgy vagyoni kérdésekben, mint a gyermekkel kapcsolatban.
Ami engem zavar, hogy mind a mai napig igen heves érzelmi reakciókat vált ki belőle az ex. Korábban a tárgyalások előtt szinte alig aludt, ha pedig a tárgyaláson megjelent a volt felesége, utána bár bújt hozzám vigaszért, de nőként nem ért hozzám. Bár mióta ezt szóvá tettem, erre figyel, de a perek előtt változatlanul feszült, és a köztes időben, ha szóba kerül az ügy, vagy készülnie kell a tárgyalásokra, esetleg más aspektusban – pl.hogy másként kellett volna kezelni a kapcsolatot, milyen hibákat követett el, mit nem vett észre – sokszor csattan fel, kel ki magából. Kvázi a mai napig igen erős érzelmi hatást tud belőle kiváltani nem csak a volt feleség látványa, hanem akár említése – bármelyikünk részéről, bármilyen aspektusban – is.
A saját, valamint ismerőseim válásai alapján nekem ez eleve furcsa, hiszen az úgynevezett gyászidőszak, a düh, harag és gyűlölet érzései nagyjából 2 év alatt fokozatosan ugyan, de elmúltak. A volt férjemmel szemben semmilyen érzelmi reakcióm nincs, ha összefutunk, köszönök neki, és még az általa elkövetett rémségek ellenére sem érzek már semmit iránta, még gyűlöletet sem. Nála viszont úgy érzem, ez még nem történt meg. Normális ez, vagy valóban képtelen elszakadni az exétől, ráadásul hogy közel öt év elteltével sem csillapodnak ezek az érzelmi reakciók?

Válaszát előre is köszönöm

Mónika

Üdvözlöm! A tanácsára lenne szükségem.
20 éves lány vagyok, egyetemre járok a szüleim kiskoromban elváltak. Édesanyám nevelt, édesapámmal sosem álltunk egymáshoz túl közel, mindig próbált irányítani és szinte soha semmit nem engedett meg mikor nála voltam. Mikor közeledett az érettségi édesanyám és édesapám is folyamatosan azzal nyaggatott, hogy válasszak valamilyen egyetemet, mert muszáj egyetemre menjek. Tanácstalan voltam nem tudtam mit is szeretnék és valamit csak úgy muszájból választottam. Emellett nem engedték, hogy kintlakásba menjek, hanem bentlakásba kellett költözzek a költségek, illetve főleg a barátom miatt. Édesanyám úgy vélte 20 éves fejjel nem koncentrálnék a tanulásra a barátom mellett, jelzem mindig lelkiismeretesen tanultam, hogy sose csalódjanak bennem. Apámnak elmondta, hogy én a barátommal akarok lakni és jött is köztem és apám között a veszekedés, minden rosszat rám mondott, és hogy soha semmit nem mondok el neki, pedig sosem álltunk olyan viszonyban hogy lelki tanácsokat kértem volna tőle. Nagyon megviselt az a veszekedés és nem volt erőm ellent mondani neki. Eltelt egy félév az egyetemből és egyre jobban éreztem, hogy nem szeretném folytatni, de ezt a szüleimnek nem mertem elmondani. A bentlakásban utáltam élni, nem jöttem ki a szobatársakkal és magányos voltam. De tudtam, hogy nem engednék, hogy kiköltözzek, ezért titokban költöztem össze a barátommal. Édesanyámnak folyamatosan mondtam, hogy milyen rossz az egyetem és a bentlakás is és idő közbe valahogy belenyugodott, hogy a barátommal szeretnék lenni és elmondtam neki az igazat. Elmeséltem, hogy másik egyetemre szeretnék jelentkezni és nagy nehezen ebbe is belenyugodott. A gond apámmal van, neki nem merek semmit sem mondani. Közbe felhív, legutóbb megemlítettem neki hogy ki szeretnék költözni a bentlakásból, erre persze megkaptam a magamét, pedig meséltem, hogy mennyire nem szeretek ott lenni. A kifogás a pénz volt, hogy a kintlakás sokkal drágább, nem mertem elmondni hogy a barátommal szeretnék összeköltözni, csak annyit mondtam, hogy nem kellene többet fizetnem. Persze erre bűntudatot keltően annyit mondott hogy az én bajom. Ezután pedig jött a meggyőző érvelő szövegbe rejtett parancs, hogy nehogy ott merjem hagyni az egyetemet, mert mikor ő volt egyetemista akkor ő is ezt csinálta és legrosszabb döntés volt, most IS fogadjak szót s nehogy otthagyjam. Erre nem tudtam mit mondani, csak hogy jó.. El sem tudom mondani mennyire tartok tőle, hogy hogyan fog reagálni, ha kiderül az igazság. Közbe meglátogatom apámat, de mostmár muszájból, mindig szorongok, hogy előkerül ez a téma és akkor végem. Egyszerűen ahogy felemeli a hangját könnyes lesz a szemem és egy hang sem jön ki a torkomon. Most mit tegyek? Csak nem hagyhatom hogy más irányítsa az életem..

Kedves Lili!
Először is köszönöm,hogy válaszolt a levelemre. Eddig háromszor találkoztunk a párommal úgy,hogy ő eljött pénteken este és vasárnap délután meg ment haza. De viszont most már sajnos a munka miatt csak szombat este tudna eljönni mert a főnöke mondta neki,hogy minden szombaton menniük kell mert az kötelező munkanap. A párom ács és tetőfedőként dolgozik és nekik nagyon sok a munkájuk főleg most,hogy kijön a jó idő. Ezért akar velem minél előbb összeköltözni. Az összeköltözést illetően ő nagyon elszánt. Nem tudom eldönteni,hogy mit csináljak bele merjek vágni vagy várjak még ezzel. Elveszíteni meg nem akarom őt a munka miatt meg a távolság miatt. Tegnap este már amúgy is elszomorított engem egy kicsit amikor közölte velem,hogy lesz olyan is,hogy messzebb fognak dolgozni és akkor 1 hétig nem lesz otthon velem egyedül kell lennem. Én meg az a fajta lány vagyok aki szeret sok időt tölteni a párjával minél többet. Nem szeretek távol lenni tőle. De a munka miatt sajnos ezt is ki kell bírnom majd.
Az alkohol ivásra meg visszatérve nekem azt mondta,hogy azért ivott mert jól esett neki pl munka után meginni 1-2 sört. Meg,hogy nem volt értelme az életének egészen addig amíg meg nem ismert engem. Őt is már háromszor elhagyták megcsalták gondolom ez miatt is ivott sokat. De állítása szerint 1 hónapja már nem iszik alkoholt és így sokkal jobban érzi magát. Szerintem nem járna el pszichológushoz ilyenre meg se merném kérni őt. Majd megtudom úgy is ha együtt élünk majd hogy valóban nem iszik már. A dohányzásról meg én szeretném leszoktatni szépen lassan.

Kedves Doktornő! A válaszára lennék kíváncsi. Plátóian szerelmes vagyok egy férfiba. Nem történt köztünk semmi, csak flörtölt velem, meg beszélgetünk ha találkozunk. Sajnos erre ritkán van lehetőség, de újabban rájöttem mikor végez a munkahelyén, vagy mikor megy dolgozni (váltott műszakban dolgozik) tehát kitapasztaltam a napirendjét és figyelem őt. Akár 30-40 percet, vagy 1 órát is ülök az autómban, hogy lássam mikor jön ki. És akkor vagy csak figyelem távolról, vagy “véletlenül” arra sétálok az utcán. Olyankor beszélgetünk kicsit, de ő siet haza a munkából, így elköszönök tőle, nem akarom feltartani. Nem merném ezt elmondani senkinek, de már magam is kezdem betegesnek érezni ezt. Nagyon sokat gondolok rá. Reggel ő az első gondolatom, napközben a képeit nézegetem, este rá gondolva alszom el. Néha elképzelem mit mondanék neki, vagy ha történik valami velem, összefoglalom hogyan mesélném el neki. Szerintem őrültnek gondolna ha tudná ezeket, egy barátnőmnek szoktam mesélni róla, de nem ennyire részletesen hogy néha akár egy napot is rá szánok hogy messziről figyeljem. Szerinte már a rögeszmém. Nem tudom ez beteges-e, illetve mit tegyek ezzel kapcsolatban?

Tisztelt Doktornő!
A jelenlegi párommal 4 hónapja vagyunk együtt, a probléma viszont az, hogy ez alatt az idő alatt már 4 alkalommal szakított velem. A szakítás sosem tart sokáig, 2-3-4 nap után újra jelentkezik, hogy szeretné megpróbálni újra. A legutolsó alkalommal 2 nap után jelentkezett, hogy nagyon szeretne látni és kéri hogy beszélhessen velem. Korábban a szakítások alkalmával csak annyit mondott, hogy nem tudja miért, de ő ezt nem tudja csinálni, a párkapcsolat nem neki való és magának szeretne lenni. Többet sosem tudtam kihúzni belőle, de valahogy mindig éreztem, hogy nagyon nehezen szakad el tőlem. Olyan érzésem volt, mint aki akarja is meg nem is ezt a szakítást. Nagyon szorosan és hosszan magához ölelt, simogtta a kezem. A barátaim mind azt mondják, hogy csak szórakozik velem, de én ezt nem akarom elhinni. Akármilyen furcsán hangzik is, a szakítások után egyszer sem éreztem dühöt, haragot vagy azt hogy csak kihasználna, játszana velem. Inkább azt, hogy valamiért fél a kapcsolattól. Amikor együtt vagyunk én mindig úgy érzem, hogy nagyon is akarja ezt a kapcsolatot, érzem, hogy szeret engem. Folyamatosan kérdezgeti, hogy boldog vagyok-e és sűrűn mondogatja, hogy én milyen fantasztikus vagyok és hogy ő milyen boldog. Mindenféle dolgot tervezgettett velem, összeköltözést közös nyaralást, amiket ő talált ki. Eljött a szüleimhez értem és bemutatkozott nekik illetve kérte, hogy ismerjem meg a gyerekeit. Olyan volt, mint aki mindent akart egyszerre és láttam rajta, hogy nagyon lelkesedik. Azt mondta nagyon boldoggá teszem és hogy még soha nem volt ilyen párja, aki ennyire törődik vele. A harmadik szakításunk után bevalotta nekem, hogy szerelmes. A 4 hónap alatt voltunk párszor vacsorázni vagy moziban, de mikor egész napos programokról volt szó, mint egy városnézés valahol vagy wellness hétvége, amiket ő talált ki, előtte mindig szakított velem. A párom angol, 45 éves férfi és 16 éve vált el. Van egy 18 éves lánya és egy 19 éves fia. A legutóbbi szakításunk után végre elmondta, hogy néha mikor nincs velem valami féle szorongás, pánik tör rá és úgy érzi el kell szaladnia a kapcsolat elől. Korábban is beszélt már arról, hogy a felesége megcsalta ezért váltak el, a későbbi kapcsolataiban is többször megcsalták és sokat csalódott. Azt mondja, csak az elmúlt 4 évben ilyen, hogy megijed ha valaki túl közel kerül hozzá, ha kezd beleszeretni valakibe, hogy ugyanez fog vele megtörténni és ilyenkor ellöki magától az illetőt. Azt állítja, hogy az ő szemében én tökéletes vagyok és ez talán a legijesztőbb dolog, mert tőlem nem tud olyan könnyen elszakadni.
Nem tudom mit mondhatnék neki, mit tehetnék amivel megértethetném vele, hogy én komolyan gondolom a kapcsolatunkat, vele szeretnék közös jövőt. Persze ezt így már elmondtam neki, de mindig ugyanaz történik és azt mondja utál engem bántani, de valahogy ezek a gondolatok újra és újra előjönnek benne. Hogyan érhetném el hogy teljesen megbízzon végre bennem, lehet-e ennek a kapcsolatnak igazi jövője. Mit gondol erről Doktornő?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves pszichológus!
Én egy 29 éves fiatalember vagyok, és a neuropszichológiai vizsgálat során, súlyos figyelemzavarral diagnisztizáltak.. A pszichiáterem felírt nekem egy Ritalin La nevezetű gyógyszert, amit most kezdtem el szedni.. A kérdésem az lenne önhöz, hogy hosszú távú szedés alatt, ennél a szernél kialakul hatásvesztés/hatáscsökkenés? Tehát hogy már nem fog az idő múlásával úgy hatni, mint előtte? bizonyos mértékű hatása fentmarad? Válaszát előre is köszönöm!

Kb 11 évet voltunk együtt a párommal, tavaly azonban kb 10 év után én mondtm azt hogy elég legyen vége. 3 hónapig külön voltunk, majd 3 hónap után rájöttem, hogy szeretem és Vele akarok lenni. Ő akkor 1 hónap gondolkodási időt kért. Majd további 3 hónap után visszaköltöztem hozzá. Kb 1 évet voltunk így együtt, de most 2 hónappal ezelőtt véget vetett a kapcsolatnak. Azt mondta, nem önmaga, depressziós (ez sajnos tényleg igaz) nem tud engem úgy szeretni, ahogy szeretnl vagy ahogy én szeretném. 5 évet éltünk együtt. Nagyon normális férfi. Most 3, 5 hete voltam legutóbb fent a holmimért. De gyakorltailag még mindenem ott van, a képek a falon, ruhák, szőnyeg, bútor stb. Jó viszonyban váltunk el, amikor fent voltam párszor a holmimért ami kell hétköznapra jól elvoltunk.

Az a kérdésem, hogy ha ő vetett véget a kapcsolatnak, miért nem keres, hogy vigyem el a cuccom? Minden pillanatban szenvesül a jelenlétemmel, ruhák a fogason, papucs kint stb. Most nem tudja hogy mi legyen? Hogy hogyan is tovább? Egyértelmű volt korábban, hogy nem szeretné, mindent fel is osztottunk de ott maradtak a holmik. Ezeket természetesen megkapom, ezért nem aggódom. Csak nem tudom hovatenni, hogy ha véget akar vetni ennek az egésznek, akkor miért nem szorgalmazza hogy ténylegesen is lezárjuk???

Köszönöm előre is

Tisztelt Doktornő!
Válás előtt állok. 24 év házasság után. A férjem egy ideje csal.Sokat veszekedtünk az utóbbi 2_3 évben.Mindig bíztam benne nem merült fel bennem kétely.Hozzáteszem hogy a házasságunk alatt mindíg volt harmadik személy aki bepiszkit a családi dolgaimba.A férjem szereti az italt de az utóbbi években lassan alkoholista lett. Ezt én sosem tudtam megérteni és tolerálni.Erre ráment a szexualis életünk. Nem feküdtem le vele ha ittas volt. Elmondtam neki hogy mennyire megalázónak érzem. Szerinte csak kifogást keresek és ez nekem kötelességem.Ha nem akarok lefeküdni vele akkor elégitsem ki. A béke kedvéért megtettem. Egy éve kb ez is megszünt mert egyre többet ivott.Én nem szexeltem kb 4 éve.Ha ez még nem lenne elég 41 évesen változókorba kerültem. Próbaltam túlélni a mindennapjaimat annak minden kínjával bajával. De ezt is kifogasnak tartja. Olyan kellemetlen betegségeim lettek amiről azt sem tudtam hogy mi az és hogy van olyan testrészem. Visszatérve az állandó harmadik személyre a nővére volt az aki megkeserítette a mindennapjaimat. Persze ez is csak kifogás.Itatta a férjemet hordta a pálinkát haza.Többször kértem ne tegye mar igy is tele van. Nyersen hozzámvágta: Az öcsém felnőtt ember majd eldönti mennyit iszik. Nem papucs. Ettől a férjem csak mégbátrabbra itta magát. Sokat veszekedtünk ez miatt. Neki az volt a rögeszmélye hogy bántom a nővérét. Neki senkije sincs csak a nővére neki ő a legfontosabb. A családunk elé helyezte mindíg a gyerekei elé. Az ő véleménye a mindent mérvadó vele beszél meg mindent. Vett a férjem neki autot is a tudtom nélkül. Neki adja a fizetését is. Egy házban lakunk. Próbáltam vele beszélni hogy kihasznalja a nővére és szét akarja szedni a családunk. De süket fülekre találok. Én vagyok a rossz. Megigérte hogy pofánvág ha nem fogom be a számat. Sokat sírtam sírok mit rontottam el. A nővérének nincs családja 54 éves. Csavargott világ életében. Könnyű nőcske volt mindig. Az anyja halála után hazaköltözött. Anyósomat is én ápoltam. Jól kijöttünk egymassal. A saját lányával nem jött ki soha. 2011 óta keserű az életem. Persze takargattam mindenki előtt. A nővérének van egy erkölcstelen (sztem beteg)barátnője aki napi szinten vendég volt nála. Többször elvált a gyerekeit mások nevelik rendőrség rendszeres nála és a gyámhatóság is. Lopasért többször volt a rendőrségen. Én ezt a Némbert kitiltottam. De a férjecském kereste a társaságát. Veszekedtünk. Hétvége a kocsmába és a Némbernél volt.persze alibinek vitte a lányomat aki este 9 fele a nővérével hazajött a férjem nélkül. Majd azt mondta hogy a kocsmába van. Én naiv elhittem. Rengeteg veszekedés. Napi szinten ivászat a lugas alatt az udvarban. A Némber már a nővérénél fürdik. Már mindenki tudta a faluba csak én nem. Akkor robbant a bomba amikor a karacsonyt is ott töltötte és nem a gyerekeivel otthon. Hármasban a nővérével a Nembernel. Majd a szilvesztert is egyedül töltöttük a lányommal. Reggel jött haza . csúnya veszekedés. Kidobtam a konyhából nem főzök mosok takarítok rá menjen a némberhez meg a nővéréhez. Mindennap kemény és ronda szócsaták. Évek óta hallgatom hogy az ő háza itt nekem nincs semmim. Őszerinte én hatalmaztam fel hogy megcsaljon mert azt mondtam,hogy ugyse fog találni olyat aki mindezt eltűri neki. Talált! Ugyanolyan alkoholista és ugyanolyan zülött mint ő. Végül is január elején bevallotta hogy a Némberrel van együtt és nyiltan felvállalta. Azt hittem elájulok. Ezzel a ribivel aki azzal dicsekszik mennyi pasija van éjelente és mennyi egy numera stb…… Rákell bökni a telefonkönyvbe a falu névsorában bárki elmondja ki ez a nő. Már nem mi vagyunk az elsők akinél cirkusz van miatta. Ami hab a tortán….a nővére mindezt támogatja. Nem nézve a gyerekeimet és engem. Utban lettünk. Megmondta ha nem hagyom el a házát megkeseriti a mindennapjaimat. Nem moshattam főzhettem lekapcsolta a villanyt vizet nem nézte a gyerekeit. Pedig mondtam hogy a gyerekeknek szükség van ezekre. Ne zsaroljam a gyerekekkel ! Én többet nem profitálhatok abból amilye neki van. Hozzáteszem évek óta nem ad haza fizetést. Én álltam a konyhát a telefont a vizet a kéményt a szemétpénzt az osztálypénzt a gyerekek ruháját ebédjét az orvost a gyógyszereket utiköltségeket és minden csipp csupp apró kiadást. Mig ő fizette a villanyt a házbiztosítást autobiztosítást és a havi tüzelőt parabolát közösen a nővérével. Vagyis volt neki havi 34500 ft rezsije meg a kocsmaszámla 20000. Kb 300 ezres fizetés mellett. A többiből kb 60 ezret eldohányzott. Szerintük ez így rendben van és semmit nem kell megbeszélnie velem és megosztani sem. Márc. 15 én volt a szeretője szülinapja. Az ajándék az volt hogy elüldözött a gyerekeim szeme látára. Összeomlottam. Mai napig nem tudom túltenni magam azon hogy egy ilyen nővel csal,és nyilvánosan felvállalta. Tudja mit csinál,és nem zavarja ha “sorba” kell állnia nála. A Némber büszkén dicsekszik mindenhol hogy elszedte a férjem. A nővére meg önelégülten röhög a képembe. Az ostoba férjem aki befolyásolható nem veszi észre mi folyik körülötte. Nem tudom feldolgozni hogy körme szakadtáig védi azt a két nőt . Nekik van becsületük nekem nincs. A lányom velem jott a fiam nagykoru ő nem. Ismerősökn€l vagyunk. A fiam is napiszinten meglátogat minket én viszont nem mehetek oda és nem vihetek neki kaját sem de a béke kedvéért nem megyek. Nem tudom mit gondoljak hol tud még belém rugni? 2 hete jöttünk el ,a fiam azt mondta alig iszik este szomorú csak hétvégente megy a Némberhez most hétvégén nem is volt. Most először jött a lányomért hogy elmenjenek a fiam meccsére. Persze elengedtem egész napra,mert eddig nem kereste a lányát. Csak sírok hetek óta nem tudom abbahagyni hogy süllyedtünk eddig. A gyerekek már kivannak tőlem. Segítség kell!!!. Megalázott,megtiport,és az önbecsülésem is a föld alatt van. Sosem voltam hűtlen mindíg dolgoztam nem iszom nem dohányzom. A férjem kőfaragó és hentes mindig szorgalmas volt és dolgozott. Én egy vetőmagüzemben vagyok a kisérleti biológia részlegen. Köszönöm hogy elolvasta. Tisztelettel. Linda.