Jó napot!
Jelenleg itthon vagyok gyereknevelésin. Eddig semmi gond nem volt. Kb 1 hónapja, hogy elég lehangoltnak érzem magam, gyakran spontán elsírom magam mikor senki sem lát. Gyakori, hogy elfelejtem, hogy előző nap mit csináltam csak úgy sodródom a napokkal. Nem tudom, hogy mi is a gond és hogy, hogy tudnák a régi kerékvágásba visszaállni. Válaszát köszönöm

Erőteljes szégyenérzet ellen mit lehet tenni, hogy elmúljon?
Például munkahelyen ha bakizok valamit, leejtek egy dobozt, vagy leborítok, elrontok valamit, és esetleg szólnak is érte, odanéznek, holott ez mindenkivel előfordul az ügyetlenkedés, erőteljes szégyenérzésem lesz. és mint egy kisgyerek attól félek hogy le fognak szidni. és kerülöm az embert sunyi módon, elfordulok hogy ne lássanak, nem szólok hozzá nehogy felhozza később.
A másik, mindig mindenben útmutatásra van szükségem, különben nem találom fel magam egykönnyen, nem a nagyobb dolgokban, hanem az apróbbakban amik másnak alapból mennek. Gyakran nem fogom fel a dolgokat, egyébként nem tartom magamat buta embernek, csak ilyen helyzetekben ügyetlenkedek, értetlenkedek. mint például munkahelyen.
Hiába tudatosítom hogy ezek mindennapi dolgok, de mégis lebénít ez az érzés, aktiválódik valami a személyiségemben. és attól, hogy tudatosítom, felismerem a viselkedésemben, megnézem, hogy gyerekkoromban mik történtek amik ezt okozhatják még nem múlik el.
Mintha gyermeki állapotba kerülnék ilyen helyzetekben. Van technika ami elmulasztja ezt, vagy ez már a személyiségem része? Olvastam a maladatív sémákról, gondolom azok aktiválódnak.

Nagyon furcsakat almodok, hogy ojan szellemkhez hasonló dolgok zavarnak meg nem akarják hogy alugyak és azt mutatják nekem hogy a szerteim halottak meg nem tudom ezek miatt ki pihenni magam

Edesanyammal someve nagyon megromlott a kapcsolatunk. Mindig azt mondja miért nem dudok normalis lenni. Hogy ő norlalis és szereté ha en is olyan legyek. Rengetegszer, szinte mindig úgy éreztem felesleges vagyok, higy nincs értelme a létemnek. Sokáig igy volt. Utanna megusmerkedtem valakivel aki megmutatta, hogy értekes vagyok, egyedi, különleges. Megtanitott elfogadni magam, hogy pozitívan alljak a vilag felé. Neha vannaj holtpontok, fofok padlót egy egy veszekedés utan az edesanyámmal. Mostanaba meggyakoribbak a veszekedéseink. Sokszor fenyeget, zsarol. A helyzet most kisse jobb vagy rosszabb? Nem tudom. Nagykorú lettem, tudom hogy edesanyám sosem fogadna el a ferfit akit szeretek, mert beleszerettem. És azt is tudom, hogy irtadtal vita lenne belőle ha elarulnám. Ezidáig eltitkoltam a kapcsolatomat, az erettsegiieg gondoltam halasztani a dolgot, ami most mar az idei ev vegere rövidült. Egy picit remenykedem abban hogy edesanyam megert engem es velem örül, de magam is tudom ez sosem következik be. Igy valasztanom kell hogy mi legyen. Edesanyam mellett mar nem lehet meglenni, a filyamatis zsarolasa miatt. De elköltözni sem merek, mert akkoe is csak felórara lennek tőle. Es felek összetalalkozni vele. Mert ert ahhoz, hogy büntudatot keltsen. Meg persze felek a közvelemenytől is hogy el fog ítelni. Szeretem a baratom, de edesanyamat is. Mit tegyek. Elmondjam az edesanyámnak? Költözzek el? Vagy varjak vele? Tanacstalan vagyok.

Szép napot kívánok! Szeretném megkérdezni, hogy hogyan változtathatnék azon, hogy ne érezzem magam kevesebbnek másoknál. Munkával kapcsolatosan is ezt éreztem mindig, és magánéletben is. Most újabban a családalapítás, párkapcsolat témában érzem ezt. 29 éves vagyok és komoly kapcsolatom nem volt még, csak 2 futó. Nekem azok kimaradtak amiket mások már átéltek 20 éves koruk környékén. Ennyi idősen már vagy komoly kapcsolatban élnek: eljegyzés, együttélés, gyerek szülés, házasság, vagy túl vannak már ezek közül néhány dolgon. Én meg…. Még csak nem is ismerek olyat akire azt mondhatnám, hogy tetszene. Vagyis 1 valakit, de neki én nem kellek. Van a munkahelyemen egy fiú aki udvarolgat nekem, de kicsit sem tetszik nekem. Jóval alacsonyabb nálam, eléggé túlsúlyos, fiatalabb is. Néha próbálom magam meggyőzni, hogy mivel másnak nem kellek, lehet meg kellene vele próbálni, de nem megy…. Még randizni sincs kedvem vele. A környezetemben folyton mindenkinek alakul az élete, nekem már ezekkel az emberekkel kedvem sincs találkozni. Inkább elkerülöm őket, vagy nem megyek sehova csak itthon ülök, mert szégyellem hogy egy nulla vagyok. Látom, hogy mások élete halad, én meg öregszem és semmit nem tudok felmutatni. Lehet, hogy túlságosan válogatós vagyok. Vagy rosszul állok a párkapcsolat témához. Mert én olyat képzelek el magam mellé, aki tetszik. És nem igazán van olyan aki tetszene. Tény, hogy munkán kívül sehova sem járok. Nem tudom mit tegyek? Barátaim nincsenek, hogy akkor elmenjek bulizni, és ismerkedni, meg amúgysem vagyok olyan típus. Se bulizós, se ismerkedős. Hobbim sincs, de nem érdekel semmi sem ha belegondolok. Én nem tudom másoknak hogy sikerül mindig párt találni, újra és újra akár, de nekem ez nagyon nem megy. A nagymamám azt mondta, hogy jobb lett volna ha a futó kapcsolatba “véletlenül” teherbe esek, legalább lenne valakim, nem egyedül öregednék meg. De ez eszembe sem jutott, nem mélyedtem el annyira a kapcsolatba, hogy szüljek neki. És ezt egyelőre nem is bánom, hogy nem szültem… Aztán ha 40 éves korom után sem lesz senkim, lehet bánni fogom, de most még nem. Ez az állandó félelem a magánytól, meg a folytonos kisebbségi érzés engem nagyon megvisel lelkileg. Amúgy mosolygós vagyok, meg kedves mindenkivel, de itthon nagyon sokat sírok emiatt. Azt érzem mintha egy verseny lenne a “felnőtt élet” és én nagyon le vagyok maradva, már szégyenletesen. És tényleg, sokszor azt érzem akinek már férje/gyereke van, ők felnőttek, én meg visszamaradott vagyok hozzájuk képest. Máshogy is nézek rájuk, hogy ők már letettek az asztalra valamit, ők jók, felsőbbrendűek mint én.

Jó napot kívánok!
Régóta azzal a problémával küzdök, hogy nem tudom elfogadni magam, ahogy vagyok. Nagyon sok apró dolog zavar magamban amiket nem tudok elfogadni és akadnak olyanok is amik másoknak nem is tűnnek fel (pl: kicsit széles váll, kicsit nagy orr, fogszabályzó). Tudom ezek elég jelentéktelennek tűnnek és néha én is hülyeségnek tartom de egyszerűen nem tudom elfogadni és emiatt nem vagyok valami magabiztos, stresszhelyzetben meg izzad a tenyerem, félek, hogy mit gondolnak mások rólam. (ezek főleg felelésnél idegesítőek). Most önben felmerülhet az a kérdés, hogy vannak e barátaim akikkel megoszthatom ezeket vagy családtagok. Nem hiszi el de rengeteg barátom van, de ettől függetlenül nem beszélek nekik erről, mert nem érzem, hogy ez segítene. Kíváncsi vagyok, hogy ön ezt hogy látja.
Várom mielőbbi válaszát.

Kedves doktornő.
Egy számomra komoly erkölcsi dilemmával állok szemben. Egy osztálytársamnál (16 éves) kiderült számomra, hogy közel 1 hónapja egyedül lakik. Az édesanyja valamely komoly betegségre hivatkozva elköltözött tőlük, őt és 11 éves kistestvérét viszont nem vitte magával. Nem lakik messze tőlük, a 11 éves gyerekkel napi szinten több órát tölt együtt, azonban amennyire én tudom egy hónapja hosszabb ideig őrizetlenül hagyja őket a lakásban, éjszakára is. Józan ésszel felfogom, hogy ez ilyen formában kiskorú(k) veszélyeztetésének minősül, azonban egy erőteljes erkölcsi gát van bennem, hogy kötelességemet eleget téve jeletsem az esetet a gyermekvédelemnek. Többek között az, hogy az osztálytársam megutál e miatt. Másrészt eleve nem tartom etikusnak ha mások életébe beleavatkozom. Nem pontosan látom át a helyzetet, de azon gondolkodok etikus e egy ilyen esetet jelenteni, elkövetek e bűnt ha nem teszem – illetve egyáltalán jót tennék e ha elmondanám az illetékes szervnek.
Köszönöm válaszát,

35 év házasságunk során egyre több visszajelzést kaptam arra, hogy feleségem hűtlenkedik,titkolózik, mellébeszél és folyamatosan tagad, amiben egy azon dologról idő teltével mindig másképpen “emlékezik” vissza. …vagyis rá-rá kérdeztem az általam már eleve szelektált információkra, de még a (pl. munkahelyi buli után mialatt gyerekeinkre vigyáztam), személyes intim tapasztalataim is tagadja, a látványosan eltérő nemi szervének állapotára vonatkozóan.
Családon kívül… ezek a viszonyai, kalandjai zömben az egyazon cégnél dolgozó munkatársainkkal létesültek. Ennek a vonzata, hogy a hátam mögött adták vették azokat az információkat, melyeket csak évek múltán tudhattam meg. Feleségemmel közöltem, hogy bizalmi válságban vagyunk, és tettei következtében a legváratlanabb időközönként és helyzetben kerülök megalázó helyzetekbe, amikor egyértelmű célzásokat tesznek “szarvaimra” és hogy feleségem milyen ügyesen verte át a fejemet. Nos ennek a jelenségsorozatnak akkor akartam véget vetni, amikor az már Boccaccio dekameroni jeleneteibe illett.
Feleségem unokázni utazott el, több mint egy hónapra Skóciába. Közben itthon törtem a fejem, hogy mi tévő lehetnék, hogyan tudnám megkerülni azt a problémát, amiről tudok, de az informátoraimat ki nem adhatom. Arra gondolta, hogy a kialakult egyhangú másodrangú házastársból, hogyan lehetnék ismét teljes értékű partner. elhatároztam, nagyon kedves leszek vele és kényeztetni fogom. (Beszélgetés, személye utáni érdeklődés, nyugodtság, kedvesség, étkezés, otthoni miliő, testi kontaktusunk javítása érdekében otthoni teljes masszázs). Nem jártam eredménnyel. A felségem megütközött, hogy mi ez a változás, az általa kialakított napi rutinhoz képest. Tudtomra adta, hogy a korábbi helyzeten nem szándékozik változtatni. Most hajnali 04.30-kor nem bírtam tovább, és az ágyban forgolódva tűnődtem, mit tehetnék még? Be kellett ismerjem, hogy az elém állított szokásjog gátakat, rutint a feleségem lassacskán sem akarja feladni. Megtakarításaink kezeléséből 10-éve teljesen kizárt. A szexuális rész 14 éve romlott el teljesen. (vállalkozásba kezdtem, és a beruházásként autót és telefont kellett vennem az addig közös pénzünkből 2000-ben az ő tudtával, de ellenkezése ellenére.) Egyszer csak azt vettem észre, hogy közös számlánkról 10 és 100 ezer forintok tűnnek el. Kérdésemre közölte, hogy banki megtakarításokra utalta át. …de szigorúan saját névre, saját rendelkezési joggal. Korábbi hűtlenkedései, a környezet azzal kapcsolatos megaláztatásai, plusz ez a megalázás, több mint egy évtizedig nem oldódott meg. …pedig isten lássa a lelkemet igyekeztem nagy türelemmel mindent elkövetni, hogy a csaló és áruló és én kompromisszumos és szerető megoldásra találjunk.
Jelenleg ott tartok, hogy feladom. Szívem szakad meg, mert szeretem minden hibája ellenére, de már nem tudok lekezelt, megalázottságban élni, és passzív, önfejű hazudozó mellett. Teljes csőd minden kísérletem, mely a makacsságába ütközött.
Kérdéseim:
Miképpen próbálkozhatnék még házasságunk helyrehozatalában, mikor az együttélésünk már formálisnak sem mondható. A hazugságot és a skatulyát tovább tűrni nem akarom!
Létezik-e olyan házassági tanácsadó, aki csodát tudna tenni?
Mit tudnak javasolni, mert eddigi bolond hűségem nem fizetődött ki?
Most időnként magam, majd / vagy a felségem hibáztatva törnek ki belőlem indulatos kiabáló szavak. (ennek egyenes következménye az lesz, hogy gyerekeim körében elhíreszteli, hogy nem vagyok normális. …de már ezt sem tudom bánni.)
…most öregségünkre törjünk kenyeret?

32 éves nő vagyok,2éve van egy osztrák barátom.az első pár hónapban minden jó volt,sokat találkoztunk-randiztunk,aztán már kevesebbszer jött és mikor szóvá tettem,összevesztünk és 1 hónapig nem beszéltünk.majd megkeresett és újra kezdtük.azt hittem,ha türelmes leszek szépen fejlődni fogunk,de semmi.nem találkoztam a családjával még ,a barátait is alig ismerem.a munkahelyemről tudom,h nagyon rossz a családi háttere.ha becsípve jön hozzám mindig mond olyat,amiből tudom h vszìnű otthon nem tetszhetek a szülőknek,és lehet ezért hezitál velem. A kérdésem az volna,h egyenesen kérdezzek rá,hogy 2 év után miért nem ismerem a családját?mert sajnos ez így nem jó nekem és látom h menekül a problémák elől,de az nem megoldás.Válaszát előre is köszönöm!

Jonapot kivanok.Nem tudom mi tévő legyek. . Az első osztajban semmi probléma nemvolt vele, most a masodik osztajban mar leromlott a tanulas és egyre több panasz van a fiamra az iskolaban hogy verekedik csunyán beszél itthon is néha oda csap ok nélkül a testverenek aki 2.5 éves. Sokszor leülök beszélni vele hogy ezt nem szabad tovább folytani amit csinál mindig megigéri hogy ma nemlesz rosz nem fog verekedni de tovabb folytatja. Nemtudom ma mi tévő legyek. Nagyon szépen Köszönöm a válaszát.

Jonapot kivanok.Nem tudom mi tévő legyek. . Az első osztajban semmi probléma nemvolt vele, most a masodik osztajban mar leromlott a tanulas és egyre több panasz van a fiamra az iskolaban hogy verekedik csunyán beszél itthon is néha oda csap ok nélkül a testverenek aki 2.5 éves. Sokszor leülök beszélni vele hogy ezt nem szabad tovább folytani amit csinál mindig megigéri hogy ma nemlesz rosz nem fog verekedni de tovabb folytatja. Nemtudom ma mi tévő legyek. Nagyon szépen Köszönöm a válaszát.

Szívritmus zavarom van (tachycardia). Sajnos nem tudom kezelni a streszt, ezért sűrűn rosszul vagyok. Hova forduljak segítségért? Pszichológushoz vagy nevelési tanácsadóhoz? Válaszát előre is köszönöm.

Úgy érzem a pszichológus manipulált és kihasznált, lehetséges, vagy csak téves?
Ilyeneket mondott hogy nem vagyok képes az önálló életvitelre, még szükségem van arra hogy hozzá járjak és teljesen elbizonytalanodtam. Meg, hogy a harag amit érzek a múlt miatt nem fog egyhamar elmúlni, Mondtam neki, hogy nem akarok többet járni, de ő rám akarta erőltetni magát. Kétszer még visszamentem hozzá, de sikerült otthagynom azt a valakit, egyébként elég ijesztő feje volt a számomra.
Féltem tőle egyébként, frusztrált. Kutakodott a magánéletemben, kérdezgette, hogy ki a háziorvosom, ezt is minek? Gyakran csak vigyorgott, nem volt benne semmi együttérzés.
Úgy érzem jelenleg, mint akinek kiforgatták a zsebét. A végén meg azt mondta, hogy “hát mit vártam én egy pszichológustól” és most meg akarom “hálálni” ezeket. Múltkor láttam az utcán és hevesen elkezdett verni a szívem, ő is rám nézett. Van valami abban az emberben. Amúgy nő én meg férfi. Úgy éreztem az ülések alatt, hogy el vagyok nyomva, mert ő irányított. Meg hát olyan volt, mint aki elvárja a tiszteletet a semmiért, ő meg arra se volt képes néha, hogy elhozza a jegyzeteimet, amiket irkált, össze vissza kutakodott,olyan dolgokban amik nem is tartoznak oda, elkérte a régi orvosi papírjaimat, és lefénymásolta és eljött a lakásomhoz, a papírokból derítette ki hol lakok, amikor nem mentem el az egyik időpontjára, mert “nem tudom mi van magával” és amikor azt hazudtam hogy nincs pénzem, akkor rögtön el is hajtott 😀 Állítólag “aggódott értem”. Úgy vigyorgott, nevetett amikor a múltamról beszéltem, mint aki élvezkedik, vicces dolog ha bántottak valakit? Máskor meg mintha mindent jobban tudna. Egyébként elkezdtem hazudgálni is neki, a tesztjeibe is bejelöltem a durvákat. “hm magánál nagyon elhúzodott a diagnosztikus fázis” ő húzta el ennyire, a saját tempójában haladt. Ezek a hümmögések is te jó Isten. Ismerte az iskolát amibe jártam és az alapján Ítélte meg a dolgokat, amit ő lát, mint aki a véleményemet semmibe veszi, mert ő jobban tudja. meg “én nevelési tanácsadóban dolgozok” engem hol érdekel az? Volt, hogy azt érzékeltette amit mondok az hülyeség.
Azt is megemlítette hogy látott az utcán, hát jólvan lássál.
Titkolózott is arról, hogy mi a konkrét dolog, amiket vizsgált.
Szóval igen úgy érzem magam, mint akibe beletörölte a lábát.
Minimum el akarom lopni a pénztárcáját, vagy graffitivel kicsinosítani a lakását. Tudom hol dolgozik, és tudom melyik az ő kocsija, én is kutakodtam utána. Hm vajon kiderülne?
A férje egyébként nyomozó.
Szerintem kedveském ki van égve.
Azért is írom ezt most le ide, hogy összerakjam fejbe ezt az egészet, mert lehet hogy csak nekem vannak téves eszméim, viszont az is lehet hogy tényleg manipuláció és kihasználás volt. Mint aki kihasználja ezt a tehetetlenséges helyzetet, hogy irányíthat és bárhogy jól jön ki belőle. Előtte kielemez, hogy könnyebb dolga legyen.
Meg persze a fölösleges pénz.

Tisztelt Doktornő!!Azzal a problémàval fordulok önhöz hogy volt egy 10éves hàzassàgom amiből nem született gyerek.Viszont a férjemet 2éve csaltam akitől most 7hetes terhes vagyok.Bevallottam a férjemnek a meg csalàst egy pàr honapja mert a szeretőm élettàrsa is ràjött erre a kis viszonyra akkor a férjem ugy mond megbocsàjtott,de most jött a terhesség.A terhességet elmondtam a szeretőmnek aki elöször szóhoz sem juttott aztàn azt mondta hogy vettesem el.Persze én nem szeretném hisz 33éves vagyok erre azt mondta hogy önző vagyok és én ő rà nem gondolok és sok sikert kívàn hozzà.Nagyon felzaklattak a szavai,annyira hogy attól vagy nem attól nem tudom de bevéreztem és korhàzba kerültem.Nem szóltam neki,de valahonnan még is megtudta és érdeklődött utànnam hogy mi a baj,mi történt,miért vagyok bent?Kétszer hívott fel most hogy bent vagyok egyszer azért hogy megtudja mi van velem aztàn meg azért hogy elmondja hogy milyen nehéz neki és nem tudja mi lenne a jó mert a màsik nő akivel él és amióta megcsalàs kiderůlt azóta gyereket akar tőle ez 6honapja van azota nyomja neki ezt a témàt.Engem ez még jobban felzaklatott és nem tudom hova tenni,mire volt ez jó neki hogy ezt nekem elmondja amikor amugy is iszonyatos a lelki àllapotom és még ilyeneket mond.Nem tudom mit akart ezzel elérni vagy épp mondani?Talàn kezdi felfogni hogy apa lesz?Vagy még sem egy oldalú màr a nézőpontja?Nem tudom,mi tévő legyek,vagy épp mit gondoljak róla?

Kedves Válaszadó!
50 èves nő vagyok. 10 ève özvegyültem meg, aztán 3 ève kezdődött egy új kapcsolatom, de 1 èv után ő is meghalt. A kettő között is találkozgattam emberekkel, de nem igazán tetszett egyik sem.
Az idèn viszont elkezdtem levelezni valakivel, akivel úgy tűnt minden tekintetben megfelelünk egymásnak. Jó sok kèpet is küldtünk magunkról mindketten, így el tudtuk dönteni, hogy tetszik e a másik. Szenzációs beszèlgetèseket folytattunk emailban, hamar megtaláltuk a közös hangot, szinte mindenben megnyíltunk egymásnak. 2 hónap levelezès után találkoztunk, ès úgy tűnt, hogy szinte már formalitás, mert annyira eldőlt, hogy nincs más opció, csakis együtt. Egy szombati napon találkoztunk, az egèsz napot együtt töltöttük, ès nagyon nagyon jól sikerült randevú volt. Bár annyi elhangzott rèszèről, hogy azt hitte megdobban a szíve, amikor meglát, de sajnos ez elmaradt. Ennek ellenère mègis közel kerültünk egymáshoz.
Èn már nagyon vártam, hogy hogy fog reagálni majd levèlben. Nagyon köszönte az együtt töltött napot, nagyon jól èrezte magát velem, de 4 fèle variációban fejtette ki, hogy elmaradt az èrzès, amit várt, hogy úgy èrzi nem tudna szerelmes lenni, pedig szeretne, ès különben is messze lakom, erre most jött rá, mert több, mint egy óráig tartott az út. A vègère írta oda, hogy de majd alakul ez is, mint …
Elkövettem azt a hibát, hogy azonnal, az első csylódás èrzèsèvel válaszoltam a levelère. Megvádoltam, hogy esèlyt sem ad stb. Ès tettem egy megjegyzèst egy korábban bizalmasan elárult dolgára, ami neki nagyon fájó pont.
Na innen szabadult el a pokol. Vagyis ez neki nyilván nagyon rosszul esett, úgy èrezte ezzel megaláztam. Ès ekkor kezdte írni, hogy ő tervezett velem, ès esèlyt akart adni kettőnknek, hogy úgy èrezte megtalálta, akit keresett. De mivel fèny derült a másik arcomra, hogy milyes is tudok lenni a kedvessèg mellett, úgy èrzi nem tud soha többè megbízni bennem, hagyjuk abba az egèszet.
Ez most úgy hangzott, mint egy kiszámított szakítás, de nem tudom róla mègsem feltètelezni ezt. Egyenes jellemű, őszinte embernek gondolom.
1 hónapja szünt meg köztünk a kapcsolat, de èn őt vissza szeretnèm szerezni. Ha nem sikerül, nyilván elengedem az egèszet, de nem akarom azt, hogy meg sem próbálom. Annyira jó volt minden, nem lehet, hogy egy rossz pillanat elsöpör minden jót!
Kèrem, segítsen, hogy hogy fogjak hozzá? Nem szeretnèm mèg jobban elriasztani a görcsös akarásommal. Szemèlyes találkozás mèg nem jöhet szóba, valahogy máshogy kell kiengesztelnem.
Válaszát előre is köszönöm!