Tisztelt Doktornő!
Párommal 2 éve vagyunk együtt és 4 hónapja élünk együtt. Már 2 hónapja megromlott a kommunikáció és nagyon kevés a szex. A napokban rákérdeztem, hogy maszturbált e. Megmondta, hogy igen és elég gyakran csinálja. Tudom, hogy szeret és kedves, aranyos, törődik velem, figyelmes, őszinte. Mégis nagyon fáj, hogy amég főzöm az ebédet és neki szépitkezek, hogy megkivánjon, lejön a konyhába, megkérdezi mit csinálok és meddig fog tartani, megpuszilgat és felmegy maszturbálni miközben én már egyszer bepróbálkoztam és nem akarta. Elhatározta, hogy most maszturbálni fog, lecsekkolt és felment…röviden igy. Most egy hétig nem teszi és utána megbeszéljük mégegyszer és kompromisszumot kötünk. De azt, hogy ilyen formában csinálta és, hogy előtte és utána is odajött megszeretgetni mintha mit sem tudnék (mert, hogy sokszor sejtettem mit csinált), annak ellenére, hogy én készen állok bármikor és szeretném nappal is és a konyhában is, és bármit kipróbálnék, sokszor csak várom, hogy lejön a konyhába és akkor egymásnak esünk. De nem. Azt mondta neki ez gyorsabb, könnyebb és csak az a célja, hogy elsüljön munka előtt mert ideges. De én is kielégitem ugy, hogy nincs szex és ebből nem csinálok ügyet, szeretem ha kielégült és nem tudom elfogadni, hogy meg sem próbálta, hogy én elégitsem ki hanem kifejezetten a maszturbálást választotta. Hogy fogadjam el, hogy ” hulyének nézett”, és mennyi maszturbálás normális? Nagyon köszönöm a válaszát előre is!

Tisztelt doktornő!33 éves vagyok férjnél vagyok 11 éve és 13 éve vagyok vele.19 évesen már a párommal voltam.Sosem csaltam meg van 3 kisfiúnk.De 3 éve mióta külön költöztünk anyukáméktól,megváltozott a férjem bunkó lett velem,kiabál,semmi nem jó neki,mindenbe a hibát keresi kötözködik már nemtudom mit tegyek hogy jó legyen a gyerekek miatt birom de már nagyob megviselt nőként sem nézett rám,pedig azt mondja tetszem neki még.Próbáltam mindent de elkeseredésemben másik férfit kerestem aki megadja amit ő nem az önbecsülésemet visszaadni aki szépnek lát kedves velem.De mikor vele vagyok boldog vagyok és szerelmes lettem belé de amikor elmegy utána lelkiismeret furdalásom van,és nem tudom mit tegyek.De nagyon sokat sírok.Elvagyok sokszor keseredve,

Üdvözlöm!
Internetes társkeresőn ismertem meg a páromat. Külföldön dolgozunk mind a ketten, így külön ajándék volt, hogy összehozott bennünket a sors.
A problémám a következő, amire szeretnék választ kapni, ha jól értelmezem az általam ezzel kapcsolatos olvasottakat.
Az úr olyan szinten elhitette velem, hogy ilyen szerelem csak egyszer van az ember életében, hogy magam is alig hittem el. Minden csodásan működött. Aztán egyszer úgy 2-3 év múlva ráeszméltem, hogy valmi nem stimmel. Folyamatosan kontrollált, ellenőrzött, birtokolt, elnyomott, megalázott. Már azt sem tudtam, ki vagyok, és mit akarok. Persze ő fenntartotta a látszatot, hogy én vagyok a mindene. Hittem neki. Aztán pár napja, rám írt egy ismeretlen hölgy, hogy ő az én párom barátnője, kb 1 éve. Nyilván nyomozott, mert neki sem stimmelt valami, így talált meg. Az agyam fel sem akarta fogni ezt a képtelenséget. Telefonon kértem számon a páromat, persze azt sem tudta, miről beszélek. Onnantól kezdve elérhetetlen, lelépett. A barátnőtől tudom, hogy könyörgött neki még egy esélyért, és a bocsánatát kérte, hogy hazudott. Neki is ugyanazt a közös jövőt ígérte, amit nekem. Itt maradtam ezzel a 4 éves hazugsággal, és újra össze kell raknom magam. A kérdésem az lenne, hogy lehetséges, hogy ez az ember pszichopata? Édesanyja skizofréniában szenvedett, ő pedig Brechterew szindrómás.
Válaszujat köszönöm!

Kedves Doktornő!

A párommal 1 éve vagyunk együtt, fél éve pedig együtt is élünk az Ő családjával. Sajnos, ahogy telik az idő azt veszem észre, hogy egyre kevésbé mutatja ki az érzésit és kevesebbet foglalkozik velem, mint az elején. Elmaradnak a simogatások, puszilgatások és gesztusok, azzal magyarázva, hogy “már nem vagyunk nyálas tinédzserek és ha nem szeretne nem laknék ott náluk.” Közös programokat alig szervez, mert “fáradt és szeretne a szüleivel lenni.” A közös jövőnkről álmodoztam még az elején, de egyre inkább félnék bármi komolyabba is belevágni, mert bizonytalan vagyok az érzésibe és terveibe velem kapcsolatban. Illetve még nyomaszt az is, hogy azt mondta ő is és az édesanyja is nekem, hogy nem szereti, ha valaki kiismeri és elszámoltatja, mert akkor hazudozni kezdd és menekülni, legyek hozzá türelmes. Ezek után sajnos fogalmam sincs, hogy mi tévő legyek. Én minden tőlem telhetőt megteszek, de sajnos egyre magányosabbnak érzem magam.

Üdvözlettel:

Kovács Réka

Kedves dr. Nő/Úr!

A párommal 15 és fél hónapja vagyunk együtt, a kapcsolat elején belém élvezett, úgy a 4-5 hónap óta nem. Mikor érzem hogy megtörténne, befeszül, szünetet hagy. Fogamzás gátlót szedek, ő nem védekezik. Szeretnénk gyermeket a későbbiekben. Bármilyen intenzív szexel próbálkozom ez történik, vagy ez sem. Hajlandó róla beszélni, de nem tudja az okát. Szeretne változni, de én nem tudom mit tehetnék. Azt állítja, hogy neki így is jó, higgyem el, hogy szeret.
Hiába olvastam utána, ő nem depressziós, nem alkoholista, nincs annyival több stressz az életében hogy ez elő állhatott volna, nincs szeretője, nem beteg…
Szexuális téren ekkora csalódást okoznék számára? – állítása szerint nem. Vagy tudat alatt a nemzést tagadja meg? – erre a válasza, hogy nem, de talán mégis?
Fáradtság sem lehet…
Mitől lehet benne ez a szorongás? ha én okoztam neki, akkor mivel?

Válaszát, előre is köszönöm!!!

Üdv
ui: jó férfi, én csinos vagyok, de az ezelőtti barátnőit nem érzem nagy számnak (ő illedelmes ezzel kapcsolatban tehát nem szólja le őket, de bókból azt mondta szebb vagyok)… ez jelenhet valamit?

Szép napot!

Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy öcsém, aki most 20 éves 180 cm. jelenleg 58 kg. és 80 kg-ról lefogyott.

Kb. 2014 óta dohányzik, napi rendszerességgel.

2016. november környékén elkapta ezt a calici vírust. Ment a hasa sokáig, egyszer hányt. Innentől kezdve a súlyából hol vesztett hol felszedett, de már soha nem volt a régi önmaga. A vírus után panaszkodott mindig, hogy hányingere van és fáj a hasa, de betudtuk annak, hogy biztosan a szervezete harcol a vírus ellen még. Majd decemberében anyukám kért beutalót kivizsgálásokra. Minden lelete jó volt, viszont a májánál volt eltérés. Lett egy ultrahangos vizsgálata is, ahol kiderült, hogy a máján van valami, amit a doktornő daganatnak látott, de azt mondta, hogy úgy véli ez egy jóindulatú, de azért nézessük meg jobban. Itt már öcsém teljes pánikba esett, hogy daganata van, és mi lesz vele, ha nem jóindulatú. Ekkor már fogyott sokat. Végül a vizsgálat beigazolódott, és nem volt mitől félni, mivel jóindulatúnak állapította meg a doktor, de ultrahangra mindig vissza kellett járni, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az az elváltozás nem e nőtt.
Viszont öcsémnek továbbra is panaszai voltak, hol itt fájt, hol ott fájt neki.

A tünetei amiket mindig mondogat :
– Állandó hányinger ( Ha eszik elmúlik, de nem mindig van ez így.)
– Puffadás
– Szorító illetve gombócérzés a torkában
– Éhes, de, mire megcsinálja az ételt elmegy az étvágya.
– Eszik, de nem tudja lenyelni az ételt.
– Remegés
– Idegesség ( Már csak akkor is, ha nem lehet a szobájában.)
– Berögzülések ( Kézrángás )

A napokban lett kifestve a szobája, emiatt ugye mindent ki kellett pakolnunk. Kb 3 napba telt mire sikerült mindent visszapakolni, de ő már belebetegedett, hogy nem lehet a szobájában, és nem alhat ott.

Van barátnője, tehát, még egyedül sincs, hogy azt mondjam magányos.
Volt egy mandulaműtétje is, előtte tüdőgyulladása, ami miatt nagyon sok antibiotikumos injekciókat kapott. Nem tudom, hogy ő ezt traumaként élte meg, mivel életében először akkor volt műtve, és nem szereti a kórházakat.
Bent kellett maradni megfigyelésen, és már az is baj volt neki, mert egyedül kellett ott lenni, idegen környezetben, idegen helyen.

Tudni kell, hogy öcsém nagyon makacs, és, amit a fejébe vesz annak úgy kell lennie, mert, ha nem, akkor dühkitörése lesz illetve már, annyi mindenen átment, hogy fél a betegségektől, és biztosan bebeszél sok mindent magának.

Gyanakodtunk már Chrone-betegségre, pánikbetegségre, depresszióra, stresszre, de a pontos diagnózist nem tudjuk felállítani.

Járt pszichológushoz is már, de a pszichológus gyógyszereket ajánlott neki, amelyek mellékhatásait elolvasva úgy gondolta öcsém, hogy nem szeretné szedni. Ő megakar gyógyulni, nem függő akar lenni. A pszichológussal elbeszélgettek minden dologról, ami nyomaszthatná, de nem talált semmi olyat, ami bánthatná öcsémet. Felmerültek olyan dolgok is, mint a család, jövőkép. Itt azt mondta, hogy kilátástalan az élete, mivel nem tudja, hogy mi lesz a jövőben. Apukám kint dolgozik külföldön, már mikor öcsém kisebb volt kb. olyan 8-9 éve. Talán ez is befolyásolta abban, hogy nem volt mellette egy férfi akire apaként tekinthetett, amikor szüksége lett volna rá. Mi hiába kérdezzük tőle, hogy mi bántja, mindig azt mondja, hogy semmi, nincs semmi olyan dolog ami nyomasztaná.
A barátnőjétől is kérdeztük, de ő is ezt mondta, hogy nem panaszkodik semmiről, csak erről a hányingerről, és, hogy nem tud enni normálisan.

Próbálunk neki segíteni, de egyszerűen már nem tudjuk, hogy mit csináljunk, mivel nem szeretnénk azt látni, hogy elevenen elsorvad, mivel nem eszik semmit.
A napi evése az abból áll, hogy megeszik jó formán egy szendvicset, meg, ha még tud enni akkor egy csokit. Ez nagyon kevés már.
Kiskorában is voltak ilyen panaszai, hogy állandóan hányingere volt, de akkor nem fogyott.
A napokban már az autóban is rosszul lett, hányingere lett és szédült.
Nem mer már kimenni közösségbe, mert nem tudja elfogadni a saját testét, a barátaival sem találkozik már, hogy ne lássák mi lett belőle.

Szeretném, ha tudna segíteni, tudom, hogy látatlanban elég nehéz bármit is mondani, és javasolni, de én nagyon elvagyok már keseredve, hogy így kell látnom az öcsémet, aki világéletében egy bulizós, belevaló srác volt, és most mintha nem is ő lenne.

Abban kérném az Ön segítségét, hogy ezek után, milyen irányban induljunk el, kihez forduljunk, mit csináljunk?
Amennyiben valami kérdés merülne fel Önben arra szívesen válaszolunk egy teljesebb lelki ‘kórkép’ felállításában.

Válaszát előre is köszönöm!

Kitti

Szenvedek ettől az állapottól, pszichiáter tud segíteni, ha ezzel elmegyek hozzá? nem gyógyszert akarok íratni.
23 éves férfi vagyok. Elkezdtem visszatekinteni a korábbi életemre és nincs semmi, a deviánskodáson kívül. Jelenleg Nem is dolgozok csak hébe hóba, de most megint fogok, ha találok, csak ilyen gyári, raktárosi munkákat tudok az érettségimmel. nem is tanulok, vagyis ezt nem lehet tanulásnak nevezni.
Unokatestvéremnek is lakást vesznek, sőt neki még dolgoznia se kell mert a szülei gazdagok és mindent megkaphat.
Egyébként az apai ági rokonságba sok a sikeres ember volt, vagy sportolók, vagy orvosok. Apám is élsportoló volt, majd vállalkozó de az becsődölt, most nyugdíjas. Anyám meg egy egyszerű ember, egyszerű mezőgazdasággal foglalkozó családból, nővéreim is egyszerű emberek. Anyukám gyakran hasonlítgatott másokhoz, osztálytárshoz is. Egyébként eléggé elkényeztetett.
Nekem olyan a gondolkodásom, hogy mindent egyedül kell csinálnom.
Én jelenleg papírt tudok válogatni egy gyárban. De nem tudom mások ezt hogy bírják “karrierként” csinálni. Mintha pont az ellentétét kapnám annak, amit szeretnék.
Van bennem egy olyan hogy hajtok a tökéletességre, de nem érem el és emiatt depresszióba zuhanok, sírok.
Máskor a szüleimet hibáztatom és kitalálok mindenfélét, hogy miért neveltek rosszul. Szidom őket magamban, csak úgy kimegyek és dühöngök.
Sokat dohányzok.
Olyankor amikor rossz kedvem van ezek miatt bejelentkezek mindenféle nyereményjátékra ahol pl. szép autót lehet nyerni. Azon gondolkozok hogy vállalkozásom lesz, feltörök a csúcsra és még sok hasonló. Na de hogyan kéne ezt megvalósítani? mások hogyan csinálták, és ők miért kaptak ilyen szép életet? Mondjuk ez segít abban, hogy elkezdtem tenni magamért. Addig már eljutottam hogy elmegyek egy munkahelyre dolgozni, bejelentkeztem nyelvvizsga tanfolyamra és jogosítványt is csinálgatom, csak ezek is mire kész lesznek. Utána még tanulnom is kell, hogy megvalósíthassam magamat.
Ha valami nem úgy történik ahogy azt elvárom magamban akkor előfordul hogy elsüllyedek, főleg hogyha más ember is jelen van és megjegyzést tehet.
Emlékszem, hogy kiskoromban nem szerettem az ilyen családi összejöveteleket, folyton a teljesítményről volt szó, kinek mi van. Vagy apám beszélt folyamatosan magáról
Biciklivel járok mindenhova és látom, hogy már fiataloknak 25 éveseknek is milyen autójuk van, viszont látom a másik oldalt, amikor 30 évesen 8 általánosa van valakinek.
Mostanában kezdtem el egyre jobban öltözködni, öltöny stb. hétköznap is otthon, sokat nézegetem magam.
Régen meg pont az ellentéte volt, trehány voltam.
Csak lennék kitartóbb.
De én egyszerűen mindenkinél okosabb, gazdagabb és sikeresebb akarok lenni. 40 évesen már ezt szeretném látni magam körül.

Előzőleg írtam Önnek ezt: A párommal 15 és fél hónapja vagyunk együtt, a kapcsolat elején belém élvezett, úgy a 4-5 hónap óta nem. Mikor érzem hogy megtörténne, befeszül, szünetet hagy. Fogamzás gátlót szedek, ő nem védekezik. Szeretnénk gyermeket a későbbiekben. Bármilyen intenzív szexel próbálkozom ez történik, vagy ez sem. Hajlandó róla beszélni, de nem tudja az okát. Szeretne változni, de én nem tudom mit tehetnék. Azt állítja, hogy neki így is jó, higgyem el, hogy szeret.
Hiába olvastam utána, ő nem depressziós, nem alkoholista, nincs annyival több stressz az életében hogy ez elő állhatott volna, nincs szeretője, nem beteg…
Szexuális téren ekkora csalódást okoznék számára? – állítása szerint nem. Vagy tudat alatt a nemzést tagadja meg? – erre a válasza, hogy nem, de talán mégis?
Fáradtság sem lehet…
Mitől lehet benne ez a szorongás? ha én okoztam neki, akkor mivel?
és féltet Ön pár kérdést, melyeket meg tudok válaszolni, de orvoshoz nem hajlandó elmenni.
Vajon a korábbi kapcsolataiban is így működött ő? : nagyon rég úgy húsz éve volt két rövidebbre sikeredet kapcsolata, ahol ez fenn állt. A közös bennünk szerinte a veszekedés. Könnyen megbánt, nehezen engedünk a saját igazunkból.
Önkielégítés közben is ugyanez a befeszülő érzés történik nála? – erre csak párszor volt példa, inkább mintha nehezebben ment volna el…
Mennyire vallásos? – egyáltalán nem. persze teremtő van, de ennyi.
Hogyan áll ő az apaszerephez? – már van gyermeke (előző kapcsolatból) és, hogy őszinte legyek, elkényezteti.
Milyen volt neki a saját szüleivel a kapcsolata? – az apával jó. az anya nem adott neki elég szeretettet, figyelmet. Teherként kezelte, máig megmaradt sértő mondatokról tudok…
Esetleg emlékeztetem az anyára? Megkérdeztem én jó anya lennék-e, mire szerinte igen. És én erősen gondoskodó és figyelmes vagyok, ezt ő mondta.
Nyugodtan írja meg miben változtassak, ha már nem megy el velem orvoshoz.
Köszönöm!!!
üdv.:tojás

Szépjónapot. 20 éve gyógyszert szedek … rexetin 20- 40mg, xanax.. 3×1 0.5…
állapotom…. változó..de nem jó.
Gyógyszerek nélkül ugyan így lennék vajon? vagy csak elég lenne a xanax..?
köszönöm. További szép napot.

Üdvözlöm! A feleségemet 23 éve ismerem és mindig is nehéz volt vele: gyakran magában “duzzogott”, nem válaszolt őszintén a kérdésekre, mondhatni “lelki terrort”tartott gyakran fent. Jelenleg válságban van a házasságunk is, amit próbálok menteni. A viselkedése jelenleg egyre inkább, hasonlít az ún. passzív-agresszív személyiségzavarra. Sajnos a kislányunkkal is gyakran viselkedik csúnyán, bántja verbálisan bagatell dolgok miatt, de velem is ugyanígy viselkedik. Jelen helyzetben nem ill hogy tudnám elérni, hogy esetleg forduljon szakemberhez? Várom szíves javaslatát. Üdvözlettel ,egy lelkileg összeroppant és tanácstalan, Apa és férj.

Üdvözlöm! Azt szeretném tudni, min kellene változtatnom ahhoz, hogy a többéves házasságom gyerekek mellett hasonló legyen a régihez. 10 éve vagyok együtt a férjemmel, akire felnézek, nagyon jó embernek tartom, noha meg vannak a maga apró hibái (amiket elfogadtam), jó férjnek és apának tartom. Szeret engem és a gyerekeinket, meg is becsül minket, odafigyel ránk. Kis zökkenők voltak, de úgy gondolom ez egy jó párkapcsolat. A problémát határozottan nem ő okozza. Szerelmes már nem vagyok, tudom, hogy a párkapcsolat az idő előrehaladtával átalakul. Szeretem őt, ez a szeretet igen erős, de nem olyan, mint kellene. Fontos ember számomra, akit becsülök, de a testközelsége iránti vágyam nagyon lecsökkent. Ez engem nagyon zavar és persze ő is észrevette. Nem hirtelen történt ez, fokozatosan. Nem csak a szexben nyilvánul ez meg, ölelésre sem vágyom. Pedig ketten nagyon jól összepaszoltunk/passzolunk, ha meg van a vágy. Hozzátenném, hogy a határozottságom és önállóságom miatt simogatásra, ölelgetésre sosem volt olyan nagy igényem, de régen tőle minden érintés jól esett, nagyon szerettem. Most valahogy nem érzek semmit és rossz, hogy nem tudom, mit kellene ez ellen tennem. Mert egy szeretnivaló emberről beszélünk, aki megérdemelné és bűntudatom van emiatt. Ezzel párhuzamosan a gyerekeinknek viszont rengeteg szeretetet adok testileg-lelkileg, ami szívből jön. Ezt hiányolom az ő irányába. A kapcsolatunk nem romlott meg, mindent megbeszélünk, jut idő egymásra, kettesben lenni olykor, mindketten aktívan sportolunk is, egészségesen táplálkozunk és odafigyelünk magunkra. Külsőleg pontosan ugyanannyira tetszik, mint régen, nem is nagyon tudnék nála vonzóbb férfit a környezetemben. Harmadik szóba se jöhetne, sosem kacsingatnánk félre. Valami belőlem tűnt el és szeretném visszahozni. Emiatt kérném a tanácsát köszönettel.

Tisztelt Cím!

2012-ben szakított velem első nagy szerelmem, akivel azóta nem találkoztunk, születésnapomon írt üzenetet, semmi egyéb kapcsolat nem volt köztünk. Aztán megismerkedtem jelenlegi párommal, akivel 5 éve alkotunk egy párt. Mint minden kapcsolatban, itt is vannak viharos időszakok, de mindig kitartunk egymás mellett. Az utóbbi időben viszont rengetegszer eszembe jut az első szerelmem….Ma reggel pedig láttam is őt egy pillanatra, nem találkoztak a tekinteteink, én átmentem az utca túloldalára, ő valószínűleg látott, ha felismert. Kiderült, hogy egy utcányira dolgozik tőlem….nagyon felkavart, örülnék, ha megkeresne egy találkozásra, ha beszélgetnénk…olyan régen volt már az első, az igazi. Ugyanakkor tényleg nem beszéltünk 6 éve már, nem tudom, hogy én teremtsek-e vele kapcsolatot esetleg…..illetve félek, ha ez megtörténne, és nem úgy alakulna, ahogy vágyom rá, az emlékeimben nem ilyen csodaként szerepelne továbbra már.

46 éves férfi vagyok és 8 éve házas. A párommal 15 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, ő 37 éves.Sajnos a párom egy jó ideje nem kívánja a szexet.Mindig fáradságra, fejfájásra vagy éppen mikor mire hivatkozik.Talán én ezt el is fogadnám, mert ő is dolgozik mint bárki más, amitől el fáradhat és otthon is várja utána a házi munka.Sosem voltam gyanakvó, féltékeny típus.Mostanság még is hatalmába kerített a gyanakvás. Mivel már jó pár szakításom volt régen hűtlenség miatt,úgy érzem nagy tapasztalatom van abban, h mik a hűtlenség jelei.Ő nála úgy érzem az a gyanús, h olyan szokásokat vett fel, ami addig nem volt rá jellemző. Pl amióta együtt vagyunk sosem festette ki a szemét, mostanság igen.Fogfehérítést és fog kőeltávolítást csináltatott, új ruhákat vesz stb. Amikor azt mondja, h fáradt pont az ellenkezőjét látni rajta, a szeme csillog az arca friss.Néha kimaradozik. Próbáltam beszélni vele de csak legyint egyet, majd néz rám a boci szemeivel, majd megsimogat,és azt mondja hogy beképzelem magamnak majd rögtön témát vált,vagy éppen támadásba lendül, és hangoztatja a hibáimat. De az a simogatás ridegnek, és nem érzelemből jövő simogatásnak tűnik.Egyszóval színészi alakításból Jászai Mari díjas. És én ezeket el is hinném neki, csak ott vannak azok a bizonyos említett jelek.Ha már nem szeret és van valaki más neki, akkor miért nem tudja ezt velem ember módjára megbeszélni?Mi a célja ? Miért nem tiszteli bennem a férjét? Miért aláz meg?Vagy esetleg arról lehet szó h valaki testileg jobban ki tudja elégíteni mint én?Meddig normális dolog így elmenni?

Egy egy szoba-konyha-fürdöszobás házban lakunk egy portán a mamával,aki kb 6 m-re lakik tőlünk. Ide szültem a kislányomat és a párom anyukája minden nap kb 2-8 alkalommal átjön és az udvaron is találkozunk. Most 18 hónapos a kicsi és a mamához megy és a mamának szótfogad, de nekem nem. Hiába próbálom nevelni a párommal megbeszélt módon a mama sokmindenben ellentmond. Nem tudom,hogy mit csináljak. Már mindent megpróbáltam vele. Közös játék, séta,só-liszt gyurma,festés, rajz,játszótér stb. Úgy gondolom mindent megteszek amit egy rendes anya. A gyermek nagyon okos és találékony, de se nekem se az apjának nem fogad szót. Ha a mamát meglátja egyikőnknek se fogad szót csak megy a mama után. Velem nem eszik,de a mamával igen. Nem tudom mit ronthattam el. Ebben kérnék tanácsot, hogy mit vagy hogyan csináljak,hogy az anya-gyerek kapcsolatunk rendben legyen és én legyek neki az elsö ne a mama.

Jó estét kívánok.Olyan problèmám van a fèrjemmel hogy semmiben nem èrtünk eggyett.Ő úgy kezel engem mintha a tulajdona lennèk ès úgy kell mindenben cselekednem ahogy ő akarja mert ha nem meg is van a konfliktus köztünk.De persze ő bármit meg tehet ès ha szóvá teszek neki bármit akkor rám főrmed hogy ne vonjam kèrdőre meg ne szabályozam 30 èves dolgozik nehogy ne tehesse meg.Egyèbkènt több mint 3 ève megállás nèlkul iszik ahogy meg lett az első gyermekünk.Bár előtte is csak nem tudtam róla hamar jött minden.2-3 napot itthon van majd keresi hogy mivel köthet belèm ès egy pár napig oda van el költözik.Utána vissza jön ès ez egy ideje állandóvá vált.Mondtam neki nem egyszer hogy mondja meg ha nem szeret de mindig állítja hogy igen.Amikor el hagy mindig mondom neki többet ne jöjjön vissza mert ennek semmi èrtelme erre egy pár nap múlva vissza jön.Már lelki roncsá tett az állandó veszekedèsel felhányásal kiabálással.Agresszív mindig csak ordít velem ès a gyerekekkel bele ver a falba asztalba stb.De valamièrt èn is csak hagyom hogy vissza jöjjön ès èn se èrtem hogy mièrt .Hisz tudom hogy ez így nem jó.Ön szerint ezek a dolgok azèrt vannak mert nem szeret csak esetleg a jó lètet fèlti?Mert 6 èven keresztül èn tartom akkor is ha dolgozik.Mert ritkán ad haza.Mert én sokszor azt èrzem hogy se èn se a gyerekek nem számítunk neki mert a gyerekeknek csokin kívűl mást nem nagyon vett.