Fiam problémájával fordulnék ide. Hogyan célszerű segíteni?
22 éves. Nem dolgozik. Dolgozott 1 hónapot, de azt mondta nem bírja ezeket a gyári, rakodós munkákat. Eljár állásinterjúkra, de nem vállalja el a munkát, mert azt mondja ugyse fog ott dolgozni sokáig. Recepciós munkát meg azért nem vállalta el mert nem biztos abban hogy ez menne neki.
Okj-s képzése járt 2 évig érettségi után, de abbahagyta a vizsga előtt mondván semmit nem tanult a 2 év alatt és tanulni se tudott. és nem érdekelte az az egész, kényszernek érezte.
szétszaggatta a könyveit.
Most elkezdte a jogsit és egy nyelvtanfolyamot, a tanfolyamot saját pénzből.
autót is most rögtön akar.
Bizonygatja, hogy egyetemre akar menni, vagy legalább elvégezni egy okj-t. és tanulni akar végre valamit ami érdekli és mellette dolgozik majd. 2 hete Könyvelő akart lenni, utána pszichológus, utána gázszerelő, most szociálpedagógus vagy közgazdász.
Nagyon lelkesen adja elő ezeket.de nem tudja mi érdekelné. és dühös ha ezt felhozom neki. El akar kölözni albérletbe, de nem tesz semmit az érdekébe. A munkánál megtorpan. Azt mondja nem bírja a stresszt se amit a munkakörnyezet okoz neki.
Aggódok érte hogy valami van vele. mert sokat dohányzik. éjszaka káromkodik magában. Feljelentették zaklatásért de nem lett semmi belőle.Folyton megy ide oda, de csak egymagában hajnalban.
Egyébként nem jár szórakozni, nincs barátnője.
Ránk dühös, mert nem támogattuk eléggé. és sok kortársa egyetemisták, párkapcsolatuk van. Jobb munkájuk, emiatt el van keseredve.

Feleségem hosszú szerelem után elhidegült és beleszeretett a legjobb barátomba. Szexuális kapcsolat is történt közöttük. Jelenleg nem aktív a kapcsolatuk, legalábbis nem találkoznak, de a feleségem érzelmei erősek. Én hajlok a párterápiára de úgy érzem részéről vannak kétségek hogy vissza tud-e valaha találni hozzám. Van ilyen esetben értelme belevágnunk, ha legalább a nyitottság kialakul benne?

Üdvözlöm!
Én egy férjes asszony vagyok. Nem élünk jól a férjemmel,már évek óta, de nem akar elengedni és sok mindennel fenyegetőzik.
Közben megismerkedtem egy férfivel,aki számomra maga a csoda. Akire, mindig is vágytam. Erdélyben történt az eset amikor nagyon szép napokat töltöttünk együtt az álomférfivel. Sokban segítettem Őt,még kölcsön is adtam neki.
Ott történt az eset, amikor egy telefonbeszélgetés tanulja voltam véletlenül. Csak annyit hallottam: Nekem nem jelent semmit ez a nő.
Mármint Én.
Dühös voltam és megbántott.
Azt mondtam neki, hogy amit adtam, legyen neki kóporsószegre.
Ezt azóta sem tudja megemészteni, neki ilyet még nem mondott senki.
Azt mondja,hogy Én a halálát akartam,azért mondtam. Ez eszembe sem jutott,csak nagyon dühös voltam rá. Én arra értettem,hogy soha ne adja vissza,de ne is élvezze azt a pénzt, amit adtam neki.
Azóta már vissza adta, de mindig feljön a koporsószeg. Mit mondatnak neki?
Nagyon sokszor bocsánatot kértem.
Elfogadta,de azóta is felhozza, mert nem érti,hogy mit akartam ezzel mondani.
Még, mindig azt gondolja,hogy a halálát akartam, de ez nem így van.
Nagyon szépen kérném,hogy segítsen nekem, helyrehozni ezt a konfliktust.
Köszönöm szépen! Erzsébet

üdvözlöm!
Problémám a tanult tehetetlenség. Most próbálok küzdeni ellene. Nálam úgy nyilvánul meg, hogyha ért valami negatív akkor feladom a munkát, nem megyek be vizsgázni, a múltban ez volt. nem mentem el helyekre, fontos ügyekben se. Mindent halogattam.
Írtam össze célokat. és elkezdtem megvalósítgatni őket. De szorongást okoz a jogsi is például, félig már megvan, de ha a tanár felemeli a hangját,rámutat a hibákra, akkor már ott is hagynám, mert negatív inger. Ez a helyzet a nyelvvizsgával, ha elmegyek tanfolyamra és hibázok, akkor előfordulhat hogy következő órára már nem mennék el. De elmentem. Sokat fejlődtem.
A végcél az lenne, hogy jogsi, nyelvvizsga meglegyen még ha nem is megy elsőre. és szerezni egy szakmát, esetleg bejutni egy főiskolára és végigcsinálni. Közben bombázom magam ingerekkel, találkozok lányokkal. stb
Kérdésem az lenne, hogyha kitartóan csinálom bármennyire is elsírom magam közben, érnek a negatív ingerek és nem adom fel, akkor kijöhetek ebből az állapotból? vagy ez olyan erős állapot, hogy megmarad?
Régen pont egy pszichológus világított rá,hogy tehetetlenség.
Múltkor kiálltam magamért, amikor volt egy konfliktusom és jó érzés volt és használt.
Ez gyerekkorból eredhet, amikor próbáltam hatással lenni a külvilágra, de mindig a szülők akarata érvényesült, vagy más emberek.
Állítottam magam elé példaképeket, akiknek nehéz volt, de megcsinálták. és akkor jön, hogy hát én miért ne tudnám ezt megtenni? Túl élték, akkor én is túl fogom. és ha nem megy semmiképpen akkor az a dolog nem nekem való, de legalább csináltam. és rájöttem, hogy csak hisztizek, mint egy egér a dobozban. még csak nem is depresszió. De most itt a másik része, hogy segítségre szorulnék, mert gyakran érzem azt hogy egyedül nem megy.

Négy éve van uj parkapcsolatom a mostani baratommal szeretem ot mindennel jobban normalis fejlodo kapcsolatunk van tervekkel az exemet 18 eves korom ota ismerem a mai napig nem tudta feldolgozni h elhagytam valoszinuleg miattam neki nincs uj parkapcsolata! Nem szeretem mar ot de megorulok a tudattol hogy valaki massal kapcsolata legyen es sexualisan erintkezzen valakivel van egy 12 eves lanyunk muszaly vele tartanom a kapcsolatot ez miatt! Vannak duhkitoresei ilyenkor irogat hogy megy es az elso novel lefekszik ilyenkor rohanok hozza hogy megnyugtassam hogy ne csinaljon hulyeseget amit o ugy ertelmez hogy erzek meg valamit iranta es ujra kezdhetjuk!valoszinuleg ezert nincs parkapcsolata!Bele orulok mar ebbe es ranyomja belyeget a mostani kapcsolatomra azert!szeretnek a mostani parommal boldogan elni !segitsen mit tegyek !

Jó napot az volna a kérdésem hogy párommal4 éve együtt vagyunk de még nem jött a kis baba Lehet az is az oka hogy páromnak korai magömlése van?Mit javasolna rá.Köszönöm szépen a választ elöre is

Üdv ! Immàron 2 ève vagyok együtt a pàrommal, nagyjàból màsfèl ève együtt èlünk, jól bànik velem alapjàraton nincs gond, azonban egy hónapja egyèb okok miatt az ő csalàdjàhoz kellett költöznünk . A csalàdja kedves , èn mègis minden nap lehangolt és feszült màr màr depressziós vagyok , nem èrzem jól magam . Amikor felvetem , hogy nem èrzem jól magam az új helyen, ő kijelenti hogy ő nem hajlandó elmenni mert neki meg csak otthon jó , sajnos ez odàig fajult hogy màr a szakitàson gondolkozom mert úgy vèlem ez a fajta hozzààllàs kiölte belőlem az èrzelmeket felè, ami termèszetènèl fogva elèg nehèz mivel ha felhozom sír ,dühöng , vagy pedig a szőrnyű gyerekkoràval takarózik igy akarva akaratlanul megsajnàlom ès minden konfliktusunk vège , hogy én vigasztalom és engedèkeny vagyok vele szemben . Napról napra úgy érzem menekülnöm kell azonban mègsem vagyok képes megtenni ,mert fèlek a reakcióktól , nem tudom hogyan vethetnèk vèget ennek mert egy csapdàban èrzem magam amiből nem tudok kijutni.

Üdvözlöm !
40 éves nő vagyok. Pàrom külföldön él , kicsivel több mint egy éve ismerem. Nehéz volt a tàvkapcsolat de bíztam benne. Eldöntöttük megpróbàljuk együtt. Két nagy gyeremekem otthon maradt , a munkahelyem otthagytam és kiköltöztem hozzá , egy hónapja. Volt öröm , boldogság nèhàny napig. Felborult mindkettőnk èlete. Nekem kevés a nyelvtudás ezért minden rá hárul. Új albérlet , segít mindenben. Lenne munkám de nem dolgozhatok még remélem már napok és kezdhetem a munkàt.
Párom egyik nap azzal jött haza , hogy egy lánynak megtetszett. Átbeszèltük mondta kedves lány de ő munkatárskènt tekint rá. Kiderült mikor mentek páran egy helyre kikapcsolódni párom hìvta őt is. Elvileg kollegaként. A lány ezt félre èrtette azt hitte párom egyedülálló. Elmondta párom hogy van baràtnője nem szeretne semmit.
Most néhány napja véletlenül làttam párom írt ennek a lánynak , hogy hová megy ? Nyaralni ? Meg kis vicces poént utàna.
Rákérdeztem miért írt neki ? Mégis érdekli ?
Azt mondta nem. Viszont azt érzem nincs öröm részéről ilyen pici idő után hogy végre együtt vagyunk. Elmondtam a kétségeim mit érzek most. Annyit mondott továbbra sem akar a lánytól semmit. Vannak hiányérzetei velem amiről nem tudunk beszèlni. Munkàja , történelem stb. Mondtam ezt eddig is tudta.
Nem értem őt. Nem szeretnèk nagyot csalódni. Hogy belevàgtunk , más iránt elfolytja a vágyait mert az újdonság lenne. Ès csak mèg most nem akar elküldeni de keres kifogásokat majd.
Ön mit lát ebből , mit tanácsol. Azóta nem tudok aludni , szorongok. Azt hittem végre boldog leszek.

Nagyon kényes témában szeretnék segítséget kérni Öntől. A barátommal pár hónapja vagyunk együtt, előtte kb fél évig barátok voltunk, jó a kapcsolatunk. Tegnap este folyamán egy bizalmas dolgot mondott el nekem, amelyet még mindig nem tudok feldolgozni. Kiskorában 10 éves kora körül az unokatestvére, aki idősebb volt és meleg, molesztálta, többször is, 3 éven keresztül , nyáron, mikor náluk nyaralt. Azt mondta ezt soha nem mondta el senkinek és soha többet nem szeretne róla beszélni. A fiú autóbalesetben kb 8 éve meghalt, ez a dolog pedig kb 10-13 éve történhetett. Kellene erről többet beszélnem vele? Hogy kellene reagálnom rá? Annyira sajnálom és tényleg nem tudom mi ilyenkor a teendő, kellene tennem valamit? Ha nem szeretne többet beszélni róla, akkor hagyjam? Kérem tanácsát és segítségét! Köszönöm előre is.

Két éve kicsúszott a lábam alól a talaj. Elveszítettem a lakásomat, saját hibámból, a páromat (jelenleg egyedül vagyok, nincs gyerekem) , azóta tényleg semmi nem siketül, immár két éve nulla sikerélmény és valami módon rengeteg kudarc, egyre súlyosabbak. Olyan mint egy örvényben lennék és úgy érzem már egyre jobban közepé járok, egyre gyorsabb (egyre rosszabb dolgok történnek velem) hamarosan leránt. (Értsd végem lesz,) Már nem tudok egyedül kijönni innen és tudom, hogy a pszichológia az önerőre épít, de nekem az már nincs. Gyógyszert sosem szedtem, semmifélét.

Jò napot! Egy ève mentünk szèt a párommal .Neki csak szexre kellettem mint kèsőbb kiderult.Nègy hònapot töltöttünk együtt èn nagyon szerelmes voltam belè.Szakìtani se szakìtottunk egyszeruen csak nem beszeltem vele mert annyira megbantott azzal hogy csak szexre kellettem es en mar a felkoltozest terveztem.Nem szeretett ezt hangoztatta is tobbszor csak azt gondoltam belem tud szeretni de nem igy lett!!Nem volt normalis le zarasra es ő sem akarta hogy normalisan vall junk el.Nem èrzek mar semmit iranta nem vagyok belè szerelmes de valami ert nem tudok megszabadulni tőle mèg most sem.A mai napig bánt hogy ùgy tesz mintha ez lett volna a helyes megoldas mintha nem tett volna semmi rosszat velem szemben .A megbànás aprò jelet se latom rajta hogy mit tett velem.Az elegtetelrol nem is beszelve.Nagyon rossz ember es a karma nem utott mèg vissza .Latvia ezt hogy boldog mikozben nekem az eletem nem ugy haladok ahogy kellene es neki semmi nem szamit.Tudna segiteni? Minden energiat erre megy el.Boldogtalant vagyok a sok hazugsag miatt .Mit tudnek tenni?

Szülői értelmetlenségeket hogyan lehet feldolgozni?
Bántalmazó apa mellett nőttem fel. Egoista, felelőtlen és alkoholista volt.Ordibálós. Mellette sportoló. Részegen autóba ült, Teljesen önértékelési zavaros, szülői értekezleten is részegen ordibált. Másokat semmibe vett csak ő számított. Féltékenykedett anyám munkatársaira, és folyton veszekedtek. Mondjuk egy kapcsolat két félről szól szóval… Bár anyukámat kicsit sajnálom,kaptam tőle gondoskodást, de ez inkább önmagáért volt, hogy jobban érezze magát a sok rossz mellett. de már felnőtt vagyok és nem kellene ezzel foglalkoznom. igen ám de még velük élek és végzettségem sincs, mert alig tudtam kijárni az iskolát. Pont a gyerekkori érzelmi sebek miatt. Már nyugdijas, és ha bántani merne visszaszólok neki és elküldöm melegebb éghajlatra, emiatt már nem is szól hozzám mert megsértődik, az asszertív kommunikációt nem érti meg, fel se fogj, de legalább rájöttem hogyan kell lekoptatni. Engem nyíltan nem bántott, mert én voltam a “jó gyerek” akkoriban, és csendben voltam. Nővérem mindig szaladt le rendezni a konfliktust amikor apámék elkezdtek csatározni, ő volt a “kedvenc”, mert ért el eredményeket. A másik nővérem meg le volt nézve. Mondjuk önbizalom hiányosabb is.
gyakran voltam bűnbak, én voltam hibáztatva amikor beteg lettem, mer nem öltözök fel,a testvérem által. Amikor hangos voltam, vagy sokáig kint voltam a testvéreim szidtak le, vontak kérdőre, közben ők is folyton veszekedtek, ordibáltak egymással.
Olyan volt ez mint valami diktatúra néha. Nem egy meleg családi fészek.
Egyébként ez a dolog az egész családra hatással volt, közben meg azon voltak, hogy normális család benyomását keltsék. Suliban meg attól is féltem, hogyha a szüleimről kellett beszélni. Mondjuk a másik osztálytársaimat meg verték otthon, a tanár kérdezte hogy kit vernek otthon és annak fel kellett állnia és beszámolnia róla. De csak úgy poénból és tanár szerint is ez normális volt. Ez ám a versengés kit vernek jobban otthon?
Amikor volt problémám kozepiskolaban, ami minden gyereknek van, apám azzal jött, hogy ezzel fájdalmat okozok nekik. Nem jártam be iskolába, mert súlyosan szorongtam és vertek, csúfoltak az iskolában. “Azt akarod, hogy elvegyenek tőlünk és nevelőintézetbe rakjanak?” Így utólag átgondolva sokkal jobb lett volna, ha valami empatikus gondozónő nevel.
Most azt várja, hogy unokái szüljenek a nővéremék, de csak neki.
Egyébként máskor meg teljesen normálisan viselkedett, főleg közösségben adta a jó embert. Templomba is mindig ő olvasott fel.
A háziorvosomnak beszéltem róla régen, és hát ő ki nem nézné belőle, a nagy sportolóból. Mintha az számítana. Ebben a városban még hírneve is van, újságban is, tv-ben is szerepelt, ja mert világbajnok sportoló.
Pszichológusnak is beszéltem erről, de figyelmen kívül hagyta ezt. Biztos ő se hiszi el.
Anyám meg mindig másokhoz hasonlítgatott. és nem tudja felfogni hogy már felnőtt vagyok és megsértődik mindenen és önzőnek nevez, mert nem illeszkedek hozzá.
Egyébként mindkét szülőm annyira rugalmatlan.
Kineziológushoz jártam, nagyjából rendbe jöttem és akkor tudatosult minden.
Annyi hogy érzéketlen vagyok, és nincsenek emberi kapcsolataim, párkapcsolatot se tudom hogyan kéne kialakítani. Néha kapok 1-1 dührohamot. Meg egyszerűen idegesít a család, annyira átlátom már a működését, a rokonságban a gyermekek túlféltése és kontrollálása dominál. De amúgy megvagyok karba tett kézzel élvezem a semmit és röhögök azon, hogy milyen szánalmas volt minden. és régen normálisnak tűnt. és töprengek, vajon most máshol lennék, ha máshogy lett volna. Nem is tudom hogyan kezdjem el ezt az önálló életnek nevezett valamit. Tán dolgozni kéne? vagy tanulni és leérettségizni?

Jó estét kívánok!Párommal 15 éve élünk együtt,az utolsó egy évet külön,mert kiment külföldre dolgozni,hogy jobb anyagi helyzetünk legyen.Azóta rosszabbul élünk,mint előtte.Minden féle modon megpróbáltam már neki elmagyarázni hogy anyagi csődben vagyunk,de egyszerűen nem érti.Nem hibáztatom őt érte,de abban már igen,hogy miért nem látja át végre,hogy nem jutottunk előrébb,sőt.Szabó Péter motivációs előadó inspirálja őt,hogy gazdag,sikeres ember lesz.Nem akar másnak dolgozni,hanem egy vállalkozás az álma.Most lesz a lányunk 14 éves.Május 8-án jön haza,2 hétre utánna csak 3 hónap múlva szeretne haza jönni.Hogyan tudnám észhez tériteni?Ő azt mondja hogy én vissza akarom őt húzni.Nem találok megoldást.Szenvedélyé vált nála ez a jó lét,meg hogy ő nem fog haza jönni éhezni,meg akkor ő most ezért mosógatott,meg súrólt annyit.Angliában van,mint szakács.Ez évtől küldi rendszeresen a pénzt a tavalyi évben nem sokat,de volt olyan is 3’szor hogy nem is küldött,mert nem tudott.Aztán mint kiderült tartozásai voltak azokat adta vissza.Mit évő legyek?

Kedves Melinda!
1997 januárjában,meghalt az édesapám. 97 juniusában egy tanfolyamon ülve jelentkezett első pánik rohamom. Azóta sem múlt el, gyógyszerfüggő lettem,frontin. Ha nem veszem be reggel akkor nem tudok elindulni és az elindulásoknál van a probléma, ha otthonról ,vagy, a munkahelyről indulok előtte fél egy órával kel 2db 0.5-ös frontint bevennem. Kérdésem az,hogy apum halála után 21 voltam anyámmal maradtam aki zugivó volt és gyerek koromban szociális fóbiát okozott,amit sikerült legyőznöm. Ön szerint anyám zugivása és attól való félelmem,hogy mire megyek haza, kiválthatta, apám halálával, a pánikot és a fóbiám?Rendbe tudnék jönni még? Orvosom munkaterápia azt javasolta ha dolgozom elmúlik, valamennyire igen,de lehetek én még normálisan közlekedő életvidám ember?

Pánikrohamok törnek álltalában olyan helyzetekben rám amiken azonnal nem tudok tudok változtatni. Például nyílt tereken, zsúfolt utcákon, közlekedésben dugóbak vagy alagutakban.